Sziasztok!
Sajnálom, hogy ismét ilyen későn hozom a folytatást, de be kell ismerjem, hogy ez se lett volna meg, ha nem találom meg az e-mailemen xDDD minden esetre ha már így alakult: JÓ OLVASÁST! *-*
[Rima szemszög]
/Most, hogy elmentél
Én rosszul lettem, és
Soha nem fogom megérteni,
Hogy miért jó egyedül lenni egy Valentin napon./
- Fordítások -
Ma már nem megyek haza. - boronáltam el magamban, miközben a mellettem alvó Strifyre meredtem. Fura, hogy őt a szex kifárasztja, engem meg felpörget!
Éppen a telefonom vettem a kezembe, hogy tárcsázzam aput, bár még tudtam, hogy a munkahelyén lesz. Két csöngés után fogadták a hívást. De nem apu...
~ Szia, apád épp a mixerrel konzultál!
~ Öö... Shin? Remek... akkor majd visszahívom! A fenébe, pedig elég fontos lett volna.
~ Micsoda? Átadom szívesen! - hirtelen a torkomba ugrott a szívem, és nem tudtam eldönteni, hogy helyes e ha elmondom neki. Ha tudná, hogy milyen gyorsan túltettem magam a szakításon. Na már nem mintha neki nem lenne így mérföldekkel könnyebb! És különben is... ebben a korban még nem kéne megállapodni, én azt mondom! Persze az sem épp a legokosabb döntés, ha minden héten más partnerünk van, de azért én még itt nem tartok! És várhatólag nem is fogok. Így is elég kellemetlennek érzem a fenn álló szitut!
~...Rima?!
~ Ja! Semmi. Csak mondd neki, hogy üdvözlöm. - hazudtam. De minek? Közben felfigyeltem rá, hogy remeg a kezem, és az ajkaim. Mégha csak én figyeltem volna fel rá!
~ Nála vagy, ugye? - hirtelen kitágult a pupillám, a szívem hatalmasat dobbant, és nem tudtam eldönteni, hogy most visszaszóljak Vanessa kapcsán, vagy inkább bölcselkedve csöndbe maradjak. Shin persze tovább hajtotta saját kis mondandóját: ~ Mondd meg! Tudhatom. Jogom van tudni! - akaratoskodott, és nem tudtam mire fel ez a nagy "nekem is közöm van hozzád" feltüzelés. Na, de ha arra a szőke lányra gondolok... arra a... Vanessára... mi sem egyszerűbb? Ha hallani akarja, hallja!
~ Igen... - suttogtam, és hirtelen megmoccant mellettem Striff. Az ágyon ültem, és ültemben éreztem, mintha mégjobban besüppedne a matrac, és valamiért remegés kerített hatalmába. Tiszta olyannak érzem magam, mint Jenna, a Kínosban.
~ Sejtettem... látod nem olyan nehéz ez! Persze megérdemlem amúgy is. Csak tudod a helyzet az, hogy hiába szeretem Vanessát, de te... - hiába kezdtem izgulni minden porcikámban a ki nem mondott szavakért, mert nem mondta ki - azaz kimondta, csak én nem hallhattam, ugyanis Strify elvette tőlem a telefonom.
~ Akadj már le róla! Mi olyan nehéz ezen? Viseld a következményeket! - ordított bele, úgyhogy már be is fogtam a fülem. Eleve félek mindig, mikor bárki is felemeli a hangját.
~ Mintha te azt tudnád milyen!
~ Hidd el... ha valaki, hát én tudom. - azzal lesütötte tekintetét, és kinyomta a telefont. Én meg persze hoztam a formám, és kikaptam a kezéből, majd rátámadtam:
- Mi a fenét csináltál?! Semmi közöd nincs a magánbeszélgetéseimhez!
- Akkor némítsd le a telefonod... - nyögte be, majd visszazuhant az ágyra, és elfordult a fal felé. Ezzel sem lettem okosabb! Mégis mit vártam? Hogy tárt karokkal fogadja, ha én Shinnel beszélgetek? Már Strifyvel sem ápolunk egy átlag kapcsolatot, tehát nem tehetek ellene semmit. Persze soha nem ismerné be, hogy féltékeny, mert sérti a becsületét - de kit érdekel? Viszont én se a folytonos puffogásomról vagyok híres (na jó ezen vitatkozhatunk, mert Strifyvel rendkívül könnyen hajba kapok), ezért visszafeküdtem mellé, és félénken, de átkaroltam a vállát, és hozzábújtam.
- Ne haragudj...
- Miért kéne?! Nekem nincs közöm a magánbeszélgetéseidhez... - forgattam szemeimet, de nem szakítottam félbe romantikus pillanatunkat. Már amennyiben romantikus az, ha valaki az expasijával beszél telefonon, és a jelenlegi... hát... Strifyt mondjuk azért pasinak se bélyegezném, de azért fogjuk rá, hogy az! Na szóval: és a... tudod: pasim, meg kiveszi a kezemből a telefont, és leteszi. Hm... talán jobb lenne, ha a lepedőakrobata idomáromnak nevezném? Meglehet. Ez amolyan... barátság extrákkal! Na jó mondjuk én nem vagyok egy Mila Kunis... Strify pedig még nyomában sincs egy Justin Timberlake-nek, de azért... a szitu kb. ugyanaz!
- Strify! Te vagy Justin Timberlake, a Barátság extrákból!
- Nem. Én Andreas Hudec vagyok, Zombilandből! Téged egyáltalán nem merít ki a szex?
- Hát... mondhatni...
- Pedig jó lenne! Mindegy. Nálam többet nem alszol!
- MI VAN?! Te se nálam!
- Nekem protekcióm van, mert apád a spanom!
- Nekem is, mert apám az apám!
- Hm. Ezzel tényleg nem lehet vitába szálni...
És innentől kezdve már aludni sem tudtunk. Helyette elég érdekes, mentális problémákról beszéltünk (mint a féltékenység, irigység - amikről ugyan nem tehetünk, mert spontán jönnek), és az én iskolás ügyes-bajaimról. Na meg az újonnan jött hóbortomról, mi szerint minden szituációról legalább egy film - és a komplett szereplőgárda - jut eszembe. Ilyen ez!
- Ez nem akkora probléma, csak engem idegesít. - ismerte be, mire én felsóhajtottam. Persze, minden embernek vannak fura szokásai, mániái, eszményei - de az enyémek miért mindig ilyen különlegesek? És ezáltal különleges mód idegesítőek is.
- Rendben. Majd igyekszem változni! - itt most az ember lánya, valami über-totál-tuti romantikus blablát várna, mint pl. "ne! Soha ne változz meg, mert így vagy jó nekem. Önmagadért szeretlek!", és be kell valljam először én is ezt vártam, de mikor eszembe jutott kivel van dolgom azonnal besírtam volna. Pláne a válaszon!
- Azt nem venném rossz néven... - mondta egyszerűen, én pedig morogtam egy erőteljesebbet, és inkább elfordultam. A helyzet megint kockamód fordult: ő karolt át engem, és jó erősen magához húzott, igen, meztelen felsőtestéhez (kihagytam, hogy az enyém is meztelen, ezért a nyakamig húztam a takarót).
- Jól van már, miért kell mindent komolyan venned? Ez csak vicc. I kidding you! Érted?
- Nem értek spanyolt!
- Ez angol...
- Ja. Azt elvileg értenem kéne, deee... nem! Nem megy. Én franciát tanulok!
- Én is azt tanultam, de mégis tudok angolul. ANYANYELVI SZINTEN!
- Ó, most hova sz*rjak?
- Ne flegmázzál, mert elégetem a ruháidat!
- Én meg a kottáidat! - még mekkora mázli, hogy mindketten tudjuk mivel fenyegetni a másikat, ezért soha egyikőnk se hajtja befolyása alá a másik felet. Így volt ez most is. Ezután már mi sem volt egyszerűbb, mint csöndben maradni.
***
A Strifyvel töltött napom egész jól alakult, attól függetlenül, hogy másnap tudtam iskola. De megígértettem vele, hogy bejuttatom a stúdióba előbb őket - mivel is apámnak üzleti gondjai akadtak, ezért sürgősen Münchenbe kellett utaznia, és a helyettese nem szereti a nyüzsit, ezért örökké csak órák után enged szabad utat a várakozó sztároknak - cserébe ő eljön értem iskolába.
- Egyszerűen imádod a formás kis hátsódat cipeltetni! - horkant fel akkor, és marcona arckifejezéssel továbbállt. Ilyen ez, de legalább nem kell sétálnom! Valamit valamiért.
A suliban a suliboxom előtt tébláboltam miközben Erinre vártam. Ő sajna a külvárosban lakik, szóval kétszer olyan nehéz bejutnia, mint nekem -, de én megvárom, bár addig tökéletes célpont ként szolgálok a Kristi féle osztálytársaimnak. Ja igen: újabban a terror viselője, s kiemelkedő tisztje Kristi lett, a lány, aki előttem ül. Mekkora mázli, hogy előttem! Legalább nem kell kiszedegetnem már az ő papírgalacsinjait is a hajamból! Ó, és lám... csak emlegetni kell.
- Ó, csáó Rima! Min meditálsz? - vigyorgott rám a két srác álltal közre fogott Kristi, mögötte ott csoszogott Wilma, és Loretta, a hűséges talpnyalói - akiket lassan már meg sem lehet különböztetni Kristitől. Sóhajtva vitt gondolatom azon irányba, hogy vajon hány ezer suliban vannak ilyen csapatos klónok - de biztos nem ez az egyetlen. De idegesítően köpönyegforgatónak már ez a legidegesítőbben köpönyegforgató!
- Erint várom. - közöltem csevegő hangnemben. Ó, hogy vagyok én képes ezzel a jeti talpú nőszeméllyel jópofizni?! Csodálom a kitartásom.
- Erint várja! Ó. Jó kis kutya! Nem igaz lányok? - fordult hátra a már viháncoló "barinőjihez". Szúrta a szemem az oldalt kibuggyanó hája, ezért nem tudtam koncentrálni arra a tényre, mi szerint a vicc elsődleges témája én vagyok. Mégis kit izgat mikor rajta nem, hogy 5 kiló felesleg van, hanem ötvenöt!
- Rima! - szólított meg egy ismerős hang a távolból. Megpördültem, és esküszöm majdnem elsírtam magam, mikor megláttam Shint. Várná az ember, hogy majd ott áll mellette Erin, de ez nem így volt.
- Van egy perced?
- Hogyne! - hát mégis milyen kérdés ez? Még ha maga Lucifer állna most ott helyette akkor is rábólintottam volna. Inkább ő, mint ez a megátalkodott hiszti-császárnő. Kedves, és őszinte mosollyal hagytam hátam mögött őt és gárdáját, majd odatopogtam Shin mellé. De ekkor Kristi megint közbeszólt, pontosabban ordított:
- Marcel! Vanessa üzenteti, hogy ma a nagyszüleinél lesz, ott keresd őt!
- Kösz Kristi. - rendezte le az említett, én pedig próbáltam úgy tenni, mintha nem érdekelne.
- Mit szeretnél? - próbáltam kevésbé flegma hangnemet produkálni, de nagyon úgy tűnik, hogy ez neki nem esett le. Ingerülten ismételte meg kérdésemet, majd bővítette:
- MIT SZERETNÉL?!?! Milyen kérdés ez?! Épp most mentettelek meg Kristiéktől. És ha épp tudni akarod Strifytől várhatod, hogy ilyet csináljon, mert NEM FOG! SOHA!!! Neki a legfontosabb személy mindig is önmaga lesz!
- Azért hívtál ide, hogy ezt közöld?! Hát köszönöm szépen! - hagytam volna hátra, de elkapta a karom, és erőszakosan magához vont. De csak addig ellenkeztem, míg teljesen át nem ölelt. Azután már képtelen voltam...
- Rima, te a legjobbat érdemled! Miért pont Strify?
- MIÉRT PONT VANESSA?!
- Hm. Ez betalált... - engedett el, én pedig hátrahagytam saját gondolataival. Nem tagadom jól esik két férfiú figyelme is egyszerre - már amennyit Strifytől kapok -, de azért nekem is van tartásom! Ilyen még a mesében nincs, komolyan mondom... a becsengetés, ami álltalában a Pokol első bugyra szokott lenni számomra, most megváltásnak tetszett! Azért mint azt szoktam megint bevártam a tanár érkezését a termem előtt, és csak mikor már feltűnt az oktató akkor slisszoltam be.
