Halihahó *-*
Magamat meghazudtolva siettem a résszel Linnek hála ;) Neki köszönjétek! :) Ám nem is pazarlom a szavakat: jó olvasást ;)
[Strify szemszög]
/A hattyú zeng. Az ég sötétül egyre,
majd sárga lánggal égni kezd lobogva,
s szálakra bomló zöldre vált remegve./
- Giovanni Pascoli -
Még ha igaza is van egyes szempontjaiban, még azt nem hinném, hogy a többiek nélkül semmit nem érek, hogy finomítsak a Rima által erre használt jelzőn. Persze az jogos, hogy beképzelt vagyok, és evégletből tökéletesen megérthető az is, hogy nem esek egy könnyen szerelembe, csak úgy tartom bármelyik lányt megkaphatom. Hát így belegondolva ez sem mindig igaz... mi van?! Dehogyis nem! Igaz! Ha a kedvem úgy tartaná mind a 10 ujjamra akaszthatnék egy-egy nőcskét. Elvégre Rimánál is elértem, hogy kiszeressen Shinből, és helyette engem részesítsen előnyben! De azért küzdenem is kellett, be kell ismerjem. Viszont a szerelem dologra visszatérve... nem, nem vagyok szerelmes Rimába, szerintem nem! Bár most ellent mondok magamnak, mert a közelmúltban csak elismertem... milyen rosszul tettem ennek megcáfolását! Hisz ha nem lennék magas százallékban szerelmes Belé, akkor nem törtem volna magam azon, hogy Shin helyett rám térjen az érdeklődési köre. Továbbá be kell ismerjek még egy apróságot is: mikor még Wayolettel voltam sem telt el úgy éjszaka, hogy ne gondoltam volna rá. Milyen meglepő ilyet egy férfitól hallani? Na igen. Még magam is elcsodálkozom ezeken a kitöréseimen, de ami igaz, az igaz - és már csak a férfias becsületem végedt sem tagadhatok!
- Strify! - hallottam meg az előbbiek során alaposan kitárgyalt illetékes hangját, és megpördültem. Szaladt. Utánam.
- Mi van? - érdeklődtem stílusomnak megfelelően, ő pedig ezen megint felkapta a vizet, láttam az arcán. De megrázta magát, és már lassú léptekkel indult meg felém. Uta során még meg is botlott, és nem hagyhattam ki a nevetést.
- Ne nevess, mert bocsánatot kérni jöttem!
- Miért is?
- Megsértődtél, nem?
- Hát... ráfoghatjuk. - elgondolkoztam, majd vállat vontam. Nem is tudom min is sértődtem meg... min is?! De most komolyan! Ja persze... a táncórán történtek végedt, legalábbis, ami utána köztünk lezajlott.
- Sajnálom. - búgta, és lesütötte szemét. A lábát kezdte fixírozni, én meg felsóhajtottam. Lassan én is elindultam felé. Mikor már csak pár centi volt köztünk megfogtam állát, hogy a szemembe nézzen. Aztán mikor tekintetünk találkozott... azok a barna szemek. Hirtelen nagyot dobbant a szívem. Éreztem. Furcsa volt, de legalább lezártam a benső vitámat, hogy szeretem e vagy sem. Mosoly húzódott arcomra, ő pedig dermedten figyelt rám. Mekkora mázli, hogy ilyen szexi kék szemeim vannak? Nahát. A "semmi gond" helyett egy sokkal idillibb, romantikusabb módját választottam ennek zárására: a köztünk lévő távolságot csak még jobban lecsökkentettem, és rátapadtam szájfénytől ragacsos ajkaira. Elengedtem állát, és levezettem kezeimet formás derék tájára, majd feljebb húztam - muszály is volt, mert Rima magassága nem épp egekbe törő. Az ő szintje kb. a földszint az enyémhez képest. Apró, japán lány. Mikor elváltunk lenyaltam a számra tapadt ajakbalzsamát, és nem hagyhattam ki a megjegyzést, mi szerint:
- Miért pont epres? Azt utálom. Tudsz róla, hogy a cseresznye mámorítóbb? - grimaszából az jött le, hogy már teljesen kilépett a kábulat határai mögül, ezt mi sem bizonyította jobban, mint az, hogy pökhendin elfordította fejét, összefonta karjait, és lehordott a sáros földig:
- Én szeretem az epret! Az meg már nem az én hibám, hogy neked ízlés görcsöd van...
Nők. Mit is mondhatnák én, mint férfi szemlélő? Nekem aztán tök mindegy milyen a sminkje, a legszívesebben úgyis pucéran látnám az ágyamba, alattam. Akkor meg hol itt a probléma? De mindegy is. Ezt neki nem mondhatom, mert megint összeveszünk, holott most békültünk ki!
- Hm. Harcias! - jegyeztem meg egy biccentés kíséretében, amire megint elmosolyodott. Ha tehetném folyton azon kísérleteznék mivel lehetne zavarba hozni, mert egyszerűen olyan nevetséges. Vagyis na... hogy is szokták ezt mondani a csajok? Aha. Cuki! - de wait a minute! Miért ne kísérletezhetnék?
- De még mennyire! Muszály megvédenem magam. - így ő, mire én bele is vágtam saját kis játékomba:
- Szeretsz engem, Rima?
Ledöbbent. Hát nem meglepő, de semmi gond! Talán erős kezdés volt, de ezt betudom egy igennek. Ezt nem szégyelltem vele is közölni:
- Hah. Hallgatás beleegyezés! - diadalittasan vigyorogtam, és elfordultam, majd meg is indultam eltervezett irányomnak megfelelően. Ő viszont nem várt választ adott kérdésemre:
- Még szép, hogy igen! - megtorpantam. Tulajdon képen nem a legjobb dolog ilyenkor dermedten megfordulni, és rámeredni. De pedig ez történt. Ha a helyembe lett volna bárki is a saját fajomból biztosra veszem, hogy nem várja el egy szelíd, aranyos, visszahúzódó, de néha mégis csak kissé egoista lánytól az ilyen nemű őszinteséget. Viszont a mucsó-macsó, megrendíthetetlen Men In Black kisugárzásomat meg kell tartanom, ezért visszaváltottam arra az irritáló, és lenéző arckifejezésemre, amit az engem körülvevő emberek már oly' jól ismertek, és így feleltem:
- Hű. Mehetnék lottózni. Gondoltam... - néha nem bírok a bunkóságomnak megálljt parancsolni. De ez szexepil, oké?!
- Na és most beszéljünk arról hol is kezdődik a beképzelt fogalom. Mert ha nálad, akkor eláshatom magam! - közölte hűvösen, és elsietett mellettem. Azt hiszem őt nem könnyű ilyenkor kiborítani. Általánosságban meglehetősen az, de most nem. Persze ha már az általános fogalmánál járunk ki ne hagyjam, hogy bármily bunkó is lehetek, ő mindig képes egy frappáns szöveggel előrukkolni, ami után már élni se mindig van kedvem. Most még van, de nem tudom ez meddig lesz így!
Besiettem mellé.
- Hát ez nem volt kedves! Sőtt. Flegma!
- Közlöm veled drága Striff, hogy a flegmaságnak is te vagy a koronázatlan királya. - még jó, hogy van vésztartalléknyi önbizalmam is! S hogy tervem csak a beteljesedést kövesse elhatároztam, hogy megfogom a kezét. Ugyan kérlek! Noha még egyikőnk sem mondta ki több, mint valószínű, hogy járunk, és ez elég alappillér, nem? De akkor... miért nem merem megfogni a kezét? Maga mellett lóbálta, és szemügyre vehettem neon rózsaszín körmeit, ahogy a Nap fénye megcsillan rajta. Tudom, hogy puha, hiszen a testének többi része is az - vagyis a múltkor az volt. Na jó! Most vagy soha!
Nyúltam keze felé, de ő erre zsebre tette. Most vagy a fejembe lát, vagy hátul is van szeme! És most hogyan tovább?
- A fenébe. - morogtam, és meghallhatta, mert a válla fölött hátra pillantott. Fogalmam sincs miért, de ismét megtorpantam, és én is zsebre tettem a kezeimet. Chh... nevetséges! Gyerünk már Strify...
- Mi van?
- Semmi. Menj csak.
Ha valaki megfogja egy lány kezét az mennyi mindent jelenthet, hogy ilyen nehéz megtenni? Wiáét, és a többi barátnőmét is simán megfogtam. Mi van már?
Megint elindult, és én felsóhajtottam, majd erőteljesen szuggeráltam a keskeny, kicsi, kacsót. És végül egy utolsó hatalmas levegővétel után előre nyúltam, és... hát egy kicsit mást fogtam meg mint kellett volna. Rima pedig visszakézből vágott volna egyet - legalábbis ezt érezhettem, de nem ez történt.
- Ööö... Strify?
- Bocs, de olyan jó a segged! - hitetlenkedve nézett rám, én pedig elpirultam. Hát komolyan nem vágom mi bajom van!
- Remek, de ne az utca kellős közepén kezd el paskolni.
- Mondtam, hogy bocs.
- Hülye kéjenc! - azzal egy hetyke mozdulattal hátra vetette haját, és tovább sietett, majd ismét megállt: - Amúgy merre is megyünk?
- Hát... hozzánk! - válaszoltam neki egyszerűen, és most ő pirult el. Nem értettem ezért rá kérdeztem: - Mi van? - megrázta a fejét, utána duruzsolt valami "semmi" szerűséget. Mivel aranyos volt már biztos voltam benne, hogy sikerülni fog...
- Amúgy mi baj van, Strify? Olyan furi vagy...
- Meg akarom fogni a kezed. - mondtam neki egyszerűen, még a vállam is megvontam. Háhá! Megint hozom a formám. Ő pedig még jobban elpirult.
- De miért?
- Nem tudom. - ismertem be, és már nyúltam is apró végtagjáért. Sikerült.
***
- Zárva. - szólt oda, mikor rányitott a kilincsre. Mosolyogtam, és már kezdtem élvezni is a helyzetet, hogy csak ketten leszünk otthon. Épp azon fantáziáltam mit fogunk a szobámba művelni, miközben a kilincset a kulcslyukba paszíroztam. Hm. Egy kis gyakorlás!
Elfordítottam, és kinyitottam. Odabent síri csönd volt. Rima belekapaszkodott a vállamba, és úgy nézett körül - aztán egy sóhajtás csapta meg a fülem. Beljebb surlódtam, ő pedig reszketve bújt hozzám.
- Valaki van odabent!
- Persze. A házi szellemem!
- Strify, ne idegesítsél már! - nyafogott, majd még jobban belém kapaszkodott. Hazudnék ha azt mondanám nem élveztem a helyzetet, mikor helyes kis mellei belém fúródtak, ezért nem is mondom. Csak beljebb léptem, de megint elkapta a kezem:
- Ne már Strify!
- Nyugi, kislány... - és elindultam a hang forrásának megfelelő irányba. Követett, de közben perc-pillanat se engedte el a kezem. Néha elég nehézkes volt vele lépést tartani, mert ha rossz helyre tettem a lábam szinte azonnal letaposta.
Egy nyögés. Azt hiszem már kezdem érteni a dolgot! Aggodalmaskodva meredtem Rimára:
- Ő... hehehe! Nem vársz meg inkább itt?
- Miért tenném? Akkor egyedül leszek! - nyafogott. Hát ha valamit akkor ezt sosem fogom tudni értékelni a nőkben! Minek az örökös hiszti?
- Hát de a hang Kiro szobájából jön. Akkor itt nem lesz semmi bajod!
- Megyek veled! - akaratoskodott, és nem tudtam eleget tenni saját óhajomnak, ehelyett dühösen vágtam egy fejet, és kicsaptam Kiro szobájának ajtaját. A látvány magáért beszélt: Kiro feküdt a takaróján - ami félig le volt már túrva - és Kiron pedig... Yu. Ruha viszont egyiken sem volt. Mivel megmagyarázhatatlan egy szitu volt kapva-kaptam az alkalomnál, és egyik kezemmel elkaptam Rima vállát, a másikkal pedig eltakartam a szemét.
- Bakker! És hol marad a "ne zavarj" tábla?! - nekem nem újdonság a szituáció, hiszen a banda 5/2-e biszexuális. De Rima miatt már aggódtam, mert féltem, hogy az ő... minek is nevezzem? GYERMEKI szívében ez kárt tesz!
- Szorri de valaki az összes papírt összefirkálta! - így Yu, és egy tekintéjes darab párnát lódított felém. Hát jó. Akkor itt az ideje távozni.
Átmentünk a szobámba, és már kezdtem neki a magyarázkodásnak, de Rima újonnan meglepett:
- Jaj de jó, hogy végül mégis összejöttek! - lelkendezett, én pedig úgy nézhettem, mint, aki szellemet látott, mert rám pillantva elnevette magát.
- Bocs, neked nem szóltam, hogy tudom, hogy Kiro bele van buzulva Yuba!
- Még jó, hogy nem szóltál. El se hittem volna, de már mindegy...
- Nem e? Ahhoz képest tök lazán vetted a szitut.
- Mit tehetnék? Ez már csak ugyanaz, mint mikor ők nyitottak rám mikor épp Chrisszel voltam...
- NEM ÉRDEKEL! - hadonászott maga előtt kicsi kezeivel, én meg nem tudtam eldönteni, hogy a homoszexualitás taszítja, vagy csak szimplán féltékeny. Na és az a lehetőség sincs kicsukva, hogy is-is! S amíg én ezen gondolkoztam hirtelen betoppant Yu egy köntösben:
- Anyád keresett!
- Minek?
- Nem mondta, csak, hogy majd hívd vissza.
- Remek.
- Mé' a f*szé hagyod itthon a köcsög telefonod?
- Mert anyám örökké hívogat? És nem mellesleg ti is... - Yu arckifejezéséből lejött, hogy felhúztam, de Rima előtt nem akar kinyírni. Ezt persze közölte is:
- Köszönd meg Rimának, hogy megtisztel a jelenlétével, mert, ha nem lenne itt már rég kiszaggattam volna a beleidet, és úgy akasztottalak volna fel a kinti diófára! Nem elég, hogy megzavarsz szex közben, még bunkóskodsz is.
- Bocs Yu... - vontam vállat, mire ő egy morgást hallatott és rám ugrott volna, ha nem rántom magam elé Rimát. Mondtam valami rosszat?
- Hé! Nem vagyok élő pajzs, cseszd meg! - szólt rám még Rima is. Na tessék... Yu sem állt kötelet a továbbiakban, olyan alapon, hogyha én kötegszem, ő is visszaköt.
- Előbb megzavartál aktus közben baszod, ne akard, hogy a kis barátnődön vezessem le kanos indulataimat!
Ezúton nem csak én hanem Rima is meglepődött. Ő még egy kicsit be is rezelt, mert közelebb súrlódott. Én nem álltam jót magamért - és fogalmam sincs miért, mikor sosem merek szembe nézni Yuval, de most mégis felpattantam, és megragadtam a köntösénél, közelebb rántottam, és befenyítettem:
- Csak próbáld meg, és elköszönhetsz a nagyra becsült heréidtől, te dög! - úgy éreztem, mintha valami adrenalin löket tört volna rám, és már-már legyőzhetetlennek éreztem magam, de utána eszembe jutott ki is Yu, és visszafogtam magam. Elengedtem.
- Szerencséd. - mondta, és kisétált. Én még egy ideig álltam, és néztem utána, majd megpördültem, és Rima csillogó szemeivel találtam szembe magam.
- Mi bajod? - kérdeztem tőle, és ő pedig összetette a kezét, majd feltérdelt, és továbbra sem óvatoskodott visszavenni szeme ragyogásából:
- Ó, Strify! Te megvédtél! - szinte éreztem a rózsaszín ködfelhő utószelét, ezért valamivel azonnal vissza kellett hoznom a földre.
- Ne szokj hozzá...
- Gyökér.
- Máris jobban tetszik! - ültem le az ágy szélére, és megcsókoltam. Hosszú, szenvedélyes csókot produkáltam, miközben lenyomtam az ágyra is. Közben ott simogattam ahol értem, és átadtam magam a gyönyörnek, amit formás idomai jelentettek.
