27.rész: Hátba döfés

Sziasztok!

Hoztam a részt :D Remélem nem várattalak meg titeket! ^^ Jó olvasást ;)

/Liliomszál, liliomszál,

Idegenhez mért hajoltál?

Mért öleli karcsú szárad,

Mért felejted a fajtádat?

A fajtádat, a hitedet

Szerelmed tüzére tetted,

Messze látszik lobogása,

Mi lesz, ha lesz hamvadása?/

- Reményik Sándor -

[Strify szemszög]

Talán csak magamban fogadtam meg azt, hogy Rimát ráébresztem a háttérben zajló eseményekre, de nem úgy, hogy én legyek a főbűnös! Sokkal inkább rávezetés lenne, hogy magától döbbenjen rá, de ne tudja, hogy én eddig is tudtam. Érthető?

Ezért igyekeztem most is feltenni a kérdést: "te nem vagy kíváncsi rá?" - persze ez nem jött be. Flúgos nőszemély! És megint én jöttem ki szarul a szituból. Nem is gondoltam volna, hogy egy Rima féle, 16 éves fruska ilyen inteligenciával bír, és mindig megtalálja a fogást a kötélen! Már ha fogalmazhatok így. És most Shin megint énrám fog dühös lenni? Hát ez szeeeep!

- Egyik régi osztálytársammal. Most is évfolyam társak vagyunk! Kérdezte, hogy mit kell tanulni szünet utánra. Kis stréber! Én meg nem tudtam.

Mondta Shin, amire nem tudtam nem felnyögni. Mi ez itt? Valami Kamuzási ZRT. ? Bár az már csak szent igaz, hogy Vanessa volt osztály társunk volt, és most Shinnek tényleg évfolyam társa. De, hogy lehet mindig ekkora mákja? És vajon hány oszkárja van már a hazudozásból? - miért is én idegeskedem?

- Na. Látod Striff! Mondtam én, hogy semmi ok az aggodalomra.

- Klassz.

Zártam, majd leültem a legközelebbi székre. Összefontam karjaimat, és az ablak felé fordultam. Azon kattogtattam az agyam, hogy hogyan fogok kibékülni Shinnel? Ezen aztán gondolkozhatok! A kis agresszív kis malac úgyis mindig a saját feje után megy... esélytelen vele béke kötést kezdeményezni! Nem is értem mit töröm magam.

Rima betette a poharát a mosogatóba és ezt követően oda-ugrándozott Shinhez, adott a szájára egy puszit (amire számomra visszaköszönt a reggeli rántotta), és megölelte. Mivel így Rima nem látott hátra - tudtommal a tarkóján nincs szeme - így a drága dobos kihasználta az alkalmat egy fenyegetés értékében. Szabadon lévő kezét látványosan húzta el nyaka előtt, ami számomra annyit sejtetett, hogy: "elvágom a torkod, ha még egyszer próbálkozol!" - mit tehetnék? Mivel a pillanat azt kívánja, hogy megijedjek, így jelképesen formáltam kiáltást ajkaimmal, és összetéve kezem (mint aki imádkozik) kicsit oldalra dőltem. Mint aki épp ugrani készül ijedtében! Kicsit sem volt erőltetett... ám mire Rima megfordult már az asztalon könyököltem és rebegtettem pilláimat. Nem is sokat törődött velem! Vállat vont, és valamit mondott Shinnek, de nem figyeltem, aminek után felrohant az emeletre. Shin rögtön rám repült:

- Megígérted!

- Meg én! Mit?

- Azt, hogy nem mondod el neki.

- Nem is mondtam!

- Aljas!

- Inkább helyén valóbb lenne a "ravasz", vagy pedig a "sunyi" kifejezés.

- Vagy az, hogy nyaljál be keresztcsontig!

- Neked? Inkább a barátnődnek.

Közöltem vele a nyilvánvalót, amire Yu, Kiro - és meglepetésemre: ROMEO - kifakadtak. Shinnek ennél fogva még kevésbé volt kedve nevetni. Odatipegett hozzám, és amíg én fejemet védtem kirúgta alólam a széket, így esetlenül terültem ki a konyha csempélyén. Tudtam, hogy megérdemeltem, de azt is tudtam, hogy nem úszom meg ennyivel. Még az utolsó percekben egy kedves vonalban oldalba rúgott, aminek következtében lefejeltem az asztal lábát.

- Ne vedd a szádra!

- Kedves tőled...

Közben megkíséreltem feltápászkodni, és segéd eszköz gyanánt az asztal sarkába kapaszkodtam. Majd folytattam, egyenesen a szemébe nézve:

- ... én nem vehetem a számra semmilyen formában, de te meg megcsalhatod könnyű szívvel. Egyáltalán minek vagy vele, ha mást szeretsz, nem őt?

- Én szeretem Rimát!!

- Komolyan?

- Komolyan!

- Jól van. Ahogy érzed.

Felállítottam a széket, és leültem rá. Összefontam karjaimat és a további fizikai ártalmakat elkerülve a számat is befogtam. Shin lesütötte tekintetét, a többiek hallgattak. Aztán megint Shin törte meg ezt az épp csak beálló csöndet:

- Sajnálom...

- Nekem beszélsz?

- Látsz még magadon kívül marhát, te szőke homály?!

- Utálom amikor állathoz hasonlítasz engem...

- Pedig elég találó!

Kottyantott közbe Yu, amire egy vérfagyasztó nézésemmel megint befogtam a száját. Shin közelebb araszolt, amire már Kiro is társult ebbe a sok jót nem sejtető eszmecserébe:

- Shin! Ne öld meg!

- Mi van?!

- Nem akarod megölni?

- Dehogynem! De ez nem elég érv arra, hogy meg is tegyem.

Leült mellém, amire rá néztem, és már előre felkészültem a soron következő ártalmakra, de ehelyett egy igazán érdekes beszélgetésbe folytunk bele.

- Tudod Strify: igazad van! Valójában meg sem érdemelném őt, de én... egyszerűen nem vagyok képes elengedni! Rima olyan lány, aki nekem a jó kedvet jelenti. Mellette minden rosszat elfelejtek!

- Tudom. Én is...

- Hogy mondtad?

- Semmi!! Csak tudom - én is tudom!

Beharaptam alsó ajkam - persze kerülve a feltűnést. Mert semmi pénzért sem akartam, hogy kiderüljenek az én érzéseim Rima iránt. Én szerintem lehet mégis csak azért szerettem bele, mert hasonlít Wiára. De lehet, hogy rosszul gondolom, és önmagáért szerettem! Vagy mittudom én. Olyan lehet, hogy is-is?

- Értem. De nem akarom tudod, hogy... hogy másé legyen!

Akkor ezt megszívta a hapsikám. Mert az ilyen tini-románcok sosem tartanak örökké! Én persze mosom kezeimet, hogy semmi közöm ne legyen hozzá. Csak remélem hisz a furcsa véletlenekben!

- Értem...

- És nekem kell a közelsége!

- És Vanessáé?

- Ne forgasd már ki örökké a szavaimat, te köcsög!

- Oké.

- Tehát: nekem ő egyszerűen kell, és kész...

- Jól van! Még valami?

- És utálom amikor a közelében vagy!

- Mi? De miért?

- Nem tudom ezt sem. Csak egyszerűen utálom...

- Jó, örülök, hogy ezt tisztáztad velem! Kedves tőled, DRÁGA BARÁTOM.

- Attól még nem kell mellre szívnod!

- De miért utálod amikor vele vagyok?

- Mert úgy érzem mintha akarnál tőle valamit, ami nem kifejezetten pozitív!

- Én sok embertől akarok sok mindent... de arról biztosíthatlak, hogy ezalól ő kivétel!

Kénytelen voltam a szemébe hazudni, mert akkor megint megutált volna. Nem nagyon szeretek neki hazudni, és sose nem is szerettem. Talán csak azért, mert az hozza magával a többi bajt! Legutóbb is mikor ott hagytam a bandát, Shin megharagudott - és abban az időszakban a lehető összes rossz megtörtént velem! Nem tudtam mit tenni, be kellett lássam, hogy mégis csak a legjobb barátomat "dobtam", és ezzel elveszítettem az egyik felemet is. Ezt nem hagyhatom, hogy még egyszer megessen! Ezért jobb csak így hazugságban... ebben úgyis jó vagyok! Ebben bárki jó.

- Tényleg?

- Persze. Hazudnék én neked?

- Igen.

- Jó. Akkor most hiszel nekem?

- Még nem tudom...

Elejtett egy mosolyt, megveregette a vállam, és eliszkolt. Gőzöm sincs hova ment, mert nem az emeletre, Rima után! Tényleg... Rima vajon mit csinál most?

- Hé, Kiro! Nem tudod Rima merre ment?

- Az emeleten van a szobájában.

- Biztos?

- Persze.

- Jó. Nem akarsz ránézni?

- Mi? Miért én?

- Mert szerintem feltűnő lenne, ha megint meglátogatnám. Elég sokat járok a nyakára, nem akarom, hogy tapadósnak ítéljen meg!

- Na persze. Menj fel magad! Én maradok.

Látványosan felhúzta az orrát, és csípőre tette kezeit. Yu bekönnyezett a nevetéstől, Romeo fapofával meredt ki az ablakon. Kiro pedig végül sóhajtva adta be a derekát...