Sziasztok! :D
A Nyuszi hozta az új részt ;) Jó olvasást! ^^
[Strify szemszöge]
/Nehéz dolog elfogadni,
hogy szükségünk van valakire.
Elismerni, hogy egy másik személy létezése
a boldogságunk egyik feltétele,
hogy nélkülözhetetlen a jelenléte a túléléshez./
- Chris Grehard -
Komótosan lépkedtem lefelé a lépcsőkön miközben azon elmélkedtem, hogy miért nem képes elismerni, hogy mi már egy pár vagyunk. Szomorú, s ugyanitt meglehetősen irritáló tényező, hogy egy hozzám hasonlóval jár valaki, és nem ismerné be az Istenért sem! Bánt a dolog, de még inkább dühít és csak azt veszem észre, hogy tanácstalanul állok a dolog előtt. Ha nem hát nem! Ettől függetlenül még jól tudom, hogy merről fúj a szél: lehet még magának sem képes beismerni, hogy velem jár, Strifyvel, a Cinema Bizarreból! Másra nem tudok gondolni, és ez kivételesen nem hajthatatlanul egoista énem megnyilvánulása. De ha belegondolok... mi lenne ha a helyében lennék? Ó, passzolok... hiszen nem vagyok a helyébe, és nem is érzek leküzdhetetlen vágyat ez iránt! Sosem voltam az az együttérző típus, de ez jól is van így. Egy lány kedvéért sem kell nekem teljes személyiség zavarba szenvednem! Vagyok, aki vagyok.
Ifjúsági regényekbe illő benső monológomból anya szavai szakítottak ki, s egyben ekkor is vettem észre, hogy már a konyhában vagyok, egy adag kávéval a kezemben.
- Andy, hol a barátnőd? - grimaszoltam egyet, majd sajátos stílusban megkértem:
- Anya, ne hívj így.
- Rendben. De Rima kisasszony merre van?
- A szobámban emózik.
- Mit...?! Felvágja az ereit?! - pupillám kitágult, de aztán eszembe jutott, hogy édesanyám a szappanoperák és a valóság köztes világában teng-leng amióta csak megalapult (és egyben szét is ment) a bandánk.
- Hát hogyne! Azért jöttem le, hogy kést adjak neki... - adtam választ, amire ő egy percig kétségbeesetten pislogott, majd csípőre tett kézzel dühös arcot vágott:
- Andreas Hudec! Én nem ilyen nevelést adtam neked, és jól tudom, hogy valójában te sem vagy ilyen! Szóval mi történt? Hallgatlak.
- Mi történne? A nők egy külön dimenzió, ahol én nem tudok megélni.
- Mesélj! - kérlelte, sőtt inkább követelte, legalábbis a hangsúlyból ez jött le. Hát sóhajtva nekikezdtem - volna... de annyira nem érdekel az egész dolog, hogy anyám ölében sírjak miatta!
- Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy anya, aki arra kérte a fiát, hogy meséljen, de a fiú nem tudott neki mesélni. Itt a vége fuss el véle!
- ANDY!!!! - rám ordított, amire gyorsan lehörpintettem a kávét, és megindultam a lépcső felé. Férfiúi becsületem nem engedi, hogy egy lány miatt panaszkodjak!
Felérve az emeletre Rima hangja fogadott. S mivel az ajtó csukva volt kénytelen-kelletlen nekisimultam és hallgatództam:
- Hát majd holnap, Opa-san! ... Nem tudom, majd délután. ... Hát igen... mit? ... most is elmondhatod! ... Hát jó... akkor holnap! ... Szia. ... Én is!
A dolgok értelmezése már másik kérdés volt. Ezúttal csak kifejezően pislogtam és végül benyitottam. Rima a maga módjám fogadott:
- Na? Kidühöngted magad?
- Többé-kevésbé. - leültem az ágyra és tovább fixíroztam a padlón fetrengő lányt, aki a telefonján pötyögött.
- Apu keresett... - mondta, én pedig teljesen önkéntelenül visszakérdeztem:
- És ezt ki kérdezte? - Rima hirtelen felpattant, aztán rám rivallt:
- Hogy lehetsz ennyire öntelt, egoista, szemétláda?! - ordította én meg már majdnem elnevettem, csak előtte kísértés áldozatául estem: Rima közvetlen előttem állt, csípőre tett kezeivel, dühödt arcával, kicsi terpeszállásban. Formás derekára terelődött figyelmem és, mint derült égből villámcsapás elkaptam azt a szép kis derekát, és 90 fokos fordulatot téve magam alá gyűrtem.
- ÚR ISTEN!
- A földön maradjunk csak a Strifynél... - kacsintottam rá, és belepusziltam a nyakába. Ennyit a haragról! Visszacsókolt. Átkarolta a nyakam, és erőteljesen húzott magához - ha formában lettem volna az események tovább fajultak volna, de ez nem így lett, mert valami kellemetlen érzés fogságában elfordultam tőle, és megint jött a szöveg:
- Tudod, csak azt nem értem, miért csókolsz vissza, ha nem szeretsz?! - érdeklődtem tőle, és felültem az ágy szélére. Rima nem esdekelt mellém ülni, jobbnak látta a fekvő pozíciót. Haját csavargatta, miközben válaszolt:
- Soha nem mondtam, hogy nem szeretlek, csak fogalmam sincs mit akarsz tőlem... - erre aztán akkorára kerekedett a szemem, hogy az már rajzfilmbe illő volt. Most kéne, hogy jöjjön, amit hallani akar?! Az a bizonyos "én is imádlak, és teljes egészedben akarlak magamnak"? Hát persze. De ez nem anyám szappanoperája, én meg amúgy sem vagyok egy Juan Miguel alkat!
- Kiszedni a szerveidet, hogy aztán eladjam a piacon. - néztem rá résnyire szűkült szemekkel, de mikor pislogott már olyan ideges lettem, hogy az valami elképesztő... ráhasaltam, és a füléhez hajoltam, miközben megtaláltam pólója alját, és benyúltam az említett ruhanemű alá, puha bőrét pedig simogatni kezdtem:
- Már semmit nem akarok tőled, mert már megkaptalak! - tájékoztattam, ha esetleg nincs tisztában vele. Közben kezeim kitartóan kalandoztak odalent és hirtelenjében rátaláltak melltartójára.
- Persze, mert olyan pofátlanul helyes szépfiú vagy, hogy az bárkiben megindít valamit.
- Na igen... - közben már elgondolkozva haladtam melltartójától délre. Formás hasa közepén végighúztam ujjaimat, majd lassan elérkeztem a nadrágjához. Ott tekergettem ujjaimat és közben mosolyogva észleltem, ahogy egyre szaporábban veszi a levegőt... perverz vigyoromhoz társult a nyelvem is, ahogy szám sarkát nyaltam meg. Lassan, eszméletlenül lassan és nem kevés élvezettel próbáltam a minden jót eltakaró ruhanemű alá férkőzni.
- Mi-mi... mit...?! Ehh... - makogott Rima.
Csak az enyém - futott végig a fejemen, majd próbáltam kijátszani azt az ostoba derékszíjat. De az olyan szorosra volt húzva, hogy nem kis nehézségembe került volna úgy elérni célom, hogy az ott van. Így visszacsúsztattam kezem, és felhúztam pólóját - amit ő visszatolt:
- Mégis hányszor akarod csinálni, amíg itt vagyunk?!?!?! - vontam kérdőre. Vágtam egy hülye pofát, majd elengedtem és rákönyököltem az ágyra, majd megtámasztottam a fejem, és behunytam a szemem:
- Jól van-jól van...
- Nem azért, mintha zavarna... - szólt, amire rá is meredtem. - Hanem, tudod, kicsit nevetséges, de félek, hogy... megunod?
- Pff. Ez jó... - fordultam a hátamra és nevettem. - Téged? Drágám, szexistennő vagy, de semmi probléma...
- Jó, ezt nem így értettem. - nézett rám úgy, mintha én lennék a hülye. Pedig jelenleg is ő beszél marhaságot. Hát ez fergeteges!
- Akkor mégis, hogyan? Mesélj. - mostmár mindkét kezemmel a fejem támasztottam, mint a kislány, aki mesét vár anyukájától. A helyzet fennállása miatt meg is rebegtettem a szempilláimat. Tessék: tökéletesen buzis összkép!
- Csak tudod... nem nagyon tudom meddig vagyok jó neked.
- Egy ideig még biztos! - bíztattam, amire úgy nézett rám, mintha rosszat mondtam volna. Ebben mégis mi rossz is volt?!
- Felejtsd el... - ugrott fel, és kisétált a szobából. Hű, de otthoniasan mozog!
- Rima, most hova méééész? - szóltam utána, amire belesett az ajtón:
- Oda ahová még a király is gyalog jár!
- Oké. Segítsek? - poénkodtam, amire egy ajtócsapódás érkezett válaszul. Hm. Remek!
***
A délután folyamán tettünk egy nagyobb kört Rimával a környéken, majd mikor visszaértünk ő aludt, én meg frissítettem MySpace-en. Épp egy új zenelejátszási listát akartam betenni, amikor megcsörrent a telefonom. Olyan hirtelen történt, hogy felpattantam. A képernyőn pedig Kiro neve jelent meg.
~ Mondd! - szóltam bele köszönés nélkül, és Yu beszélt nekem vissza a vonal túlsó végéről.
~ Hülye bunkó!
~ Bocsmá'. Mi a helyzet?
~ Semmi, csak kérdezősködünk mikor jöttök már haza!
~ Hiszen alig egy napja vagyunk itthon!
~ Persze, de Hanataro holnap S.O.S.-ben próbálni akar.
~ Miért?
~ Nem tudom... és nézz fel youtube-ra! - ezzel le is tette. Sóhajtva teljesítettem kérdését, és megláttam, hogy az album trailert több mint fél millióan megnézték! 5562 komment is érkezett. A legtöbben reménykedtek egy új turnéban, így nem volt nehéz kitalálni, miért is akarja Hanataro, hogy holnap azonnal próbáljunk. Végülis nem a legrosszabb ötlet, hogy egy jelképes turnéba fogjunk, hogy újra a világ eszébe juttassuk magunk. Már ha mondhatom így, de könyörgöm: KÉPLETES ÉRTELEM!
Minden esetre elmondhatatlanul boldog voltam: turné? Pénz? Buli!
- Minek örülsz? - nézett vissza rám Tabita. Akarom mondani Rima!
- Hoppá. Itt valaki felébredt! - állapítottam meg. Rima kitémejgett az ágyból és odatipegett mellém. A félhomályban - ugyanis anya előbb leengedte a redőnyt, hogy tudjon aludni - kirajzolódott előttem törékeny, vékonyka testalkata, hajasbabához hasonlóan dús és hullámos vörös haja és macska mód csillogó szemei.
- Fel. - közölte a nyilvánvalót, és megállapodott mellettem. Levette a nadrágot és melltartót mert szorította. Bal kezem óvatosan ráhelyeztem bababőrű lábszárára és egyre feljebb haladva elértem feszes, kerek hátsóféltáját. Nem zavarta, mert a tarkómra tette kezeit, majd kis idő múlva elkezdte hajamat birizgálni.
- MySpace... - böktem a kijelzőre még szabadon lévő kezem mutató ujjával.
- Kocka. - újabb megállapítás Hanataro szájából... rééémes ez a nő. Bárakárhány lehetősége van a beoffolásomra annyiszor él is vele!
- Egyébként kivel beszéltél? - nézett rám boci szemekkel.
- Hát Yuval, aki Kiro telefonjáról hívott.
- Miért is?
- Mert ő így spórol.
- Kiro pedig...?
- Elfogult. Vakít a szerelem!
- Na igen... - gondolkoztunk mindketten. Biztosra veszem, hogy ő is a múltkori csókjelenetükre gondolt! Azért jó tudni, hogy legalább boldogok.
Rima még egy ideig állt felettem, mint holmi kísértet, majd visszasétált az ágyhoz és elkezdte lefejteni maradék ruhanemújét, hogy aztán újult erővel felvehesse mindet. Persze eléggé úgy tettem, mintha minden figyelmemet a képernyőnek szentelném, de szerintem Rima is tudta, hogy egyszer-kétszer (totál véletlenül persze) hátranéztem.
- Remélem élvezed! - szólt be megint. Résnyire szűkült szemeim most szánakozóan festhettek fűszerezve némi dühhel és haraggal - ami amúgy ugyanaz.
- Mindig is élvezem a nők jellemző idomjainak bámulását. Elvégre férfiból vagyok!
- Jó, hogy szólsz, már el is felejtettem. - romantikus érzelmek. Hát persze!
Mikor elfordult én is elfordultam - csak az volt a különbség, hogy én egy fél perc elteltével megint visszanéztem. Épp melltartójába igazgatta be a tartalmat, majd lehajolt a pólójáért az ágyra. Csipkés-fodros tangabugyija így följebb csúszott, én pedig hatalmasat nyeltem. Hát azt hiszem itt a vége. "Sajnos" tényleg férfiból vagyok. Felálltam, és óvatos lépésekkel megindultam a lány felé... mégis mit vár? Üljek tétlenül? Meg akar ölni?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése