50.rész: Nehéz dolog

Hi^^
 Igen még élek keserűségetekre... nem szabadultok, kac-kac ;) és most még részt is hoztam! Már egy ideje nem volt tudom, de mit tudnék tenni?! Ilyen ez a 3. évfolyam :( minden esetre jó olvasást ;) és aki nem emlékszik mi volt az előző részben: Rima és Strify elmentek Strifyékhez, ahol Rima megismerte a család apraja-nagyját! Lényegében ennyi xD szóval jó szórakozást ;)

/Köszöntlek, Tél! Te szépited,

nagy virággá te épited

ezt a fát, ötven fekete

karját fehérrel vonva be,

míg a gallyakra millió

kis fehér kesztűt húz a hó./

- William Henry Davies: A tél szépsége -

Ahhoz képest milyen dizájnos külseje van egész nyugodt, és kellemes a ház belső tere. Finom illat lengi be a teret, ami leginkább Strify télikabátjának illatára hasonlít nekem, és a falon egy csomó festmény, és családi fotó.

Még mindig bizonytalan léptekkel haladtam, és valószínű az is, ha Strify nem tartja kezét még mindig a derekamon, akkor már rég sarkon fordultam volna, és kifutottam volna. De erre esélyt már nem látok, ugyanis egy kellemes, női hang csapta meg a fülemet:

- Andy?!

- ANDY?!?!?! - ismételtem meg Strify felé fordulva. Megint elfelejtettem, hogy Strifyt igazából Andreas Sebastian Hudecnek hívják! Erre akkor ébredtem rá, mikor a lehető leggonoszabb nézésével vizslatott. Ekkor előzúgott egy göndör, barna hajú, 30 év körüli nő.

- Ő az anyám! Légy kicsit hangosabb, mert 52 éves korára már rosszul hall. - suttogta, amire kidülledtek szemeim. Esküszöm harmincnak nem néztem volna, nem még ötvennek!

A középmagas hölgy felkapta nyakában fityegő, vastag, fekete keretes szemüvegét, ami már megjelenítette a korra utaló jeleket. Meg is könnyebbültem, és végre Strify is elengedhetett.

- Igen anya...

- Jaj, Andy! Tényleg itthon vagy! - ugrott a nyakába, én pedig gyorsan félre álltam, és jobban szemügyre vettem az elő... hm... elő-csarnokot?! Elég nagy előszobának. A bejárati ajtótól egy két méterre lépcső kezdődött, amin át jutottunk fel ide, felérkezve pedig egy nem túl széles, hanem mondhatni keskeny, de annál hosszabb elő-... jaj! Előcsarnok állt, végében csigalépcsővel, kovácsoltvas korláttal. Két oldalt (még lent) ajtó. Gondolom az emeleten lesznek a szobák.

- Te pedig Andreas barátnője vagy!

- Hát ő nem ig... - és Strify befogta a számat, majd vigyorogva mondta anyjának: - Igen, ő az én kis barátnőm.

- Jaj, de kis szép vagy! - ugrott a nyakamba Strify-anyu, én pedig válla fölött elnézve Strifyt döftem le tekintetemmel. Ő zsebre tette kezét, és olyan ördögi mosolyt villantott, azt hittem ott helyben megölöm.

- Mirának hívnak, ugye?

- Mira?! - pislogtam egyet, mire Strify hátulról átkarolta édesanyja derekát, és a fülébe mondta: - Igazából Rima. Csak két betűt kevertél össze!

- Ó, rendben. Olyan fáradt vagyok, biztos ez azért lesz. - találgatott a nő, mire én elkezdtem egyik lábamról a másikra ácsorogni. Ugyan a nevét még nem mondta meg, de annál inkább tudom, hogy egy igazán kedves asszony lehet, csak valósággal fáradt, mert sokat dolgozik. Strify természetesen a szöges ellentéte ebben is! Mert Strify keveset is dolgozik, és bunkó is. Hát ebben az esetben az alma elég messzire esett a fájától - talán egy barackfa alá. Nem tudom.

- Na jól van! Andy, az öcséd még nem ért haza, apáddal elmentek megnézni valami akció filmet. Majd jönnek! Addig menj fel, és mutasd meg Rimának a szobád. - adta ki az utasítást Strify-anyu (akinek továbbra sem tudom a nevét), és hatalmasat csodálkoztam, mert ő azon kevés (elég kevés!!) ember közé tartozhat ezek szerint, akik tudnak hatni Strifyre. Fura! De nem bánom, mert eljött a perc, amire vártam... keleti fekvésű, napos szoba. Bár már este van, de jó az irányérzékem. A szoba falain kék tapéta van, telis-tele poszterekkel. Többnyire manga figurák, és félpucér nők. Hát... ez akkora csalódást nem jelentett.

- Hát itt semmi nem változott. - sóhajtott egyet és ráborult az ágyra, ami fura mód kör formájú volt. Csak pislogtam. Kék matrac, piros párnák. S amíg Strify átadta magát a vélhetőleg puha élvezeteknek, én körbenéztem. Az íróasztalon egy monitor volt, meglehetősen széles. Össze-vissza volt ragasztgatva papírcetlikkel. Versrészleteket olvastam, és pislogtam.

- A dalszövegeim. - segített ki Strify. Megpördültem, ránéztem. Már nem fetrengett, hanem ült az ágy... egyik körcikkén. Nekidőltem az asztal szélének, és megint körbetekintettem. Két ablak volt, földig érő függöny. A redőnyök majdnem teljesen le voltak engedve.

- Na mit szólsz?

- Azt, hogy... azt, hogy: hű! - fejtettem ki véleményem, amire Strify homlokon csapta magát. Bizonyára azt várta, hogy elkezdek lelkendezni neki milyen menő, és milyen hú a háza, de inkább kihagynám. Egyszerűen nincs kedvem itt bájologni neki. Hát szép a szobája, mert telik rá. De az én szobám szebb! Hagy egózzak.

Strify hirtelen felállt, és két lépésből eljutott hozzám. Kezeivel elzárta a menekülésem útvonalát, és olyan közel jött, hogy összeért a hasunk is.

- Nem vártam mást.

- Most minek kezdjem el itt díjazni ezt a szobát? Semmivel nem különbebb, mint másé!

- Hát dehogyis nem! Ez az ÉN szobám. - indokolt egyszerűen.

- És az kit érdekel? - hergeltem és alig bírtam elfolytani a feltörni készülő nevetést. De Strify is osztozott örömömben, és miután pofátlannak nevezett megcsókolt. Épp valahol a pólóm alatt kalandozott a keze, amikor lentről erőteljes ordítás csapta meg a fülem:

- MEGJÖTTEM! - egy férfi hangja. Teszem azt Strify öccséé. Ezt mi sem bizonyította jobban, mint a jó öreg bátyuska: - Daniel hazaért.

- Daniel? - kérdeztem vissza csodálkozva, amire újabban segítségemre sietett egy válasszal: - A kisöcsém.

- Kisöcséd? Ez a Dörmögő Dömötör? - csodálkoztam, amire Strify megint elnevette magát. Megvakarta a tarkóját.

- Igen... 14 éves.

- Mennyi? Jó. Megnyugodtam. - magyaráztam, aztán mikor Strify elindult, hogy üdvözölje Danielt nekem alkalmam támadt arra, hogy elgondolkozzak: ha jobban belegondolom Strifynek férfi létére elég vékony hangja van, de akkor Danielnek, aki 14 éves, hogy lehet olyan hangja, ami olyan, hogyha hozzámszól meg tudnék ilyedni tőle? - gondolataimból egy meghitt testvéri beszédfoszlány szakított ki:

- Mi van? Máris szobára vitted, mikor még csak most jöttetek?

- Szerintem ez természetes, de te is persze a legjobbkor tudsz érkezni...

- Bocs, hogy megzavartalak igen tisztelt szexmajom bátyuskám! - ezen el is kuncogtam magam, de mikor betoppantak...

- Ó! A'sszem így már világos. - mondta Daniel, és ugyanúgy zsebre dugta a kezét, mintha csak Strifyt látnám. Daniel elém lépett: - Üdv! Én vagyok Daniel.

- Ó, hát... hali! Rima vagyok! - nyújtottam a kezem, és amikor a srác megszorította a kezem felkaptam a fejem. Az a féloldalas mosoly... szinte ugyanaz. Daniel kuncogott, és magához húzott. Úgy ölelt, azt hittem ketté tör.

- Hozott ördög hugicám! - miután elugrottam tőle, és jobb híján menedéket leltem Strify mögött, majd rápislogtam.

- A tesód esetleg testépítő?! - érdeklődtem a bátyustól, amire az fel is nevetett, és Daniel jobb híján maga válaszolt a kérdésre:

- Nem, hanem hasépítő. - ezzel elővett egy Snickers szeletet és szorgalmasan rágcsálni kezdte. Strify ellépett előlem, így, mivel elmozdult a fedezékem nyilván teljesen szabad prédává válltam. Sóhajtva néztem a plafonra, és reméltem minnél hamarabb eltelik ez az egy-két nap, hogy végre hazajuthassak. Kedves egy család, csak elég fura. Persze nem mintha én olyan sekélyes ribanc féle lennék, akinek semmi nem jó! De várjunk... még az apukával nem találkoztam.

- Striff! Apud?

- STRIFF?! - szólalt fel Daniel, majd hatalmasat nyelt, és folytatta: - Ilyen becenevet még egy csajod sem adott neked.

- Tulajdon képpen mi nem is... - kezdtem volna a szokásos szlogent, mi szerint "mi nem is járunk, ez csak félreértés lehet", de Strify magához szorított hirtelenjében, és olyan hangosan nevetett, hogy azt hittem kiszakad a dobhártyám: - Hát igen... ugye milyen mázlista vagyok?

Szerintem inkább egoista - de ezt nem vághatom oda. Daniel elismerően bólintott, majd valami "viszlát később" szerűséget mormolva el is sietett a szobából. Strify elengedett, odament az íróasztalához, és pakolászott valamit.

- Aranyos az öcséd! - hízelegtem, mert szinte láttam a borús fellegeket közöttünk. Strify persze azonnali témaváltást produkált:

- Komolyan, olyan nehéz lenne egyszer azt mondanod, hogy "igen, mi járunk"? Vagy "igen, Strify a pasim"?

- De hát mi... - elgondolkoztam, és lesütöttem a tekintetem. Rugókat hallottam kattogni, és mire felnéztem Strify már az ágyra dobta magát, és hanyat vágódott. Elszomorodva újabbat sóhajtottam, és elfordultam bal oldalra.

- Mi nem is járunk szerinted? - tudakolta a dühös énekes, mire én vállat vontam. Aztán beismertem neki: - Én nem tudom.

- Hát mit nem lehet ezen tudni? - hirtelen felugrott az ágyáról, és hatalmas lépésekkel elém toppant, majd megragadta a karomat, úgy, hogy az már egyenesen fájt. Majd magából kikelve kiabált: - MIÉRT NEM JELENT NEKED SEMMIT AZ, AMIT ÉN ÉRZEK?! - ilyen romantikus veszekedés még sosem alakult ki kettőnk között, ezért ugyanott, ahol bántott a dolog örültem is, mert ezeddig azt hittem, Strify csak szórakozásból lopott le Shin oldaláról, és szintén szórakozásból harcolta ki a szerelmem, de meg kell valljam, ezek szerint mégsem.

- Dehogynem! Jelentene, ha tudnám mikor mit érzel! - és itt a kopp! Ki kell jelentenem, hogy Strify egy olyan egyéniség, akit egy élet alatt sem ismer ki az ember. Minden esetre most megfoghattam, mert nem nagyon válaszolt, és el is engedett.

- Talán jobb lenne minnél előbb hazamennem. - találgattam, és összekulcsoltam kezeimet. Strify hirtelen felkapta a fejét, majd olyan furán nézett, hogy abba belefájdult a szívem, ezért meg kellett toldanom: - Vagy... nem? - érdeklődtem szerényen, és összehúztam magam, mire ő fintorgott egyet.

- Jellemző.

- Micsoda?! - rögtön éledezni kezdett a lázadó énem. - Ezt, hogy érted?!

- Hát, hogy azonnal, ha valami konfliktus közelít menekülsz. Nem szeretsz vitatkozni.

- Biztos vagy te ebben?! - felemeltem jobb szemöldököm, mert kétségbe kell vonjam állításait, ugyanis vele kivételesen előszeretettel vitázok.

- Persze, azonnal ki akarsz ugrani a kötélből, amint kicsit szorul a hurok.

- Tudod nem akarok egy akasztófán lógni! - vágtam vissza neki. Kiegyenesedtem, harcra készen csípőre vágtam a kezem.

- Ah, felejtsd el, reménytelen vagy... - azzal megindult az ajtó felé. Hirtelen morogtam egyett, mint a macska, akitől el akarják venni a kaját. Körbetekintettem gyorsan, és egy fura, fehér, majom (?) akadt kezem ügyében. Meglódítottam, és az célba érve koppant Strify fején, aki erre rögtön meg is dermedt. Válla fölött visszanézett, így a szemébe tudtam mondani: - Egoista! - vállat vont, kacsintott, és kiment. Ott ahol voltam összerogytam és partra vetett hal módjára terültem ki a padlón. Hogy lehet valaki ennyire öntelt, idegesítő, és mégis piszkosul jó pasi?!