Megint bocsi a késedelmekért, de ilyen ez a közép iskola xD Mellesleg már készül az új történetem is és időközben ezt kicsit elfelejtettem :$ De remélem még olvastok páran xD
Előre bocsájtom: megkíván egy kis erős idegzetet ez a rész (már ha szeretitek a melegeket semmi baj :P)
[Rima szemszög]
/A legnagyobb meglepetések mindig
a váratlan pillanatokban lépnek színre./
- Ismeretlen szerző -
Éppen letettem a telefont, amikor bejött. Erinnel beszélgettem. Ezért kellett feljönnöm, hogy elmeséljem milyen hosszú éjszakám volt - Erinnek! Nem kell részletezzem mennyire megilletődött. Amíg én 5 jó pasi társaságát élveztem ő otthon pakolt a szobájában, mert a drága "mama" befogta - állításai szerint - kényszer munkára. Ezzel ő csak este 10-kor végzett, aztán beült a TV elé és egészen 3-ig a szappanoperák ismétlését nézte. Teljesen átérzem a dolog izgalom szintjét! És ami eszembe jut: placcs-placcs-placcs... nem kell részletezzem mennyire nem látom értelmét ezeknek a mérhetetlen sok kamu-igazságnak! Semmi jót nem rejtenek... ilyen a valóságban úgysem történik meg! - na de itt persze semmi szappan opera fant nem akarok megríkattatni, vagy egyéb aránt felhúzni! De ez van.
Kiro szőke buksija már rögtön szemet szúrt. El nem tudtam képzelni, hogy pont ő mit akar tőlem!
- Szia Kiro. Hát te?
- Hát én... jöttem megnézni mit csinálsz!
- Épp Erint hívtam.
- Értem! Erin az... ugye Yu barátnője...
- Igen, exbarátnője, mert már szakítottak.
- Na persze... hidd el nekem: idő kérdése, és megint kibékülnek. Sosem fogom megérteni ezt az ő románcukat! De tartok tőle, hogy még ők maguk sem...
- Nahát de morcos lettél hirtelen! Csak nem bejön neked Erin?
- MI VAN?! Az a pokol-csöcsű, anakonda?!
- Akkor Yu?
Megdermedt. Nem válaszolt, csak meglepődött - először! Majd elszégyelte magát, és lassan leereszkedett az ágyam szélére. Öcsém! És én még poénnak szántam. Megkockáztattam a soron következő kérdésem:
- Tehát... igen?
Rebegtettem pilláimat kíváncsian, amire Kiro csak még jobban elpirult. Tarkóját vakargatta, és a padlót fixírozta. Nem hiszem el, hogy Kiro tényleg meleg! Azt hittem, hogy Shin csak kamuból emlegeti őt "kis buzi"-nak.
- Rima, ez elég összetett. Sok barátnőm volt már, de egyik sem volt olyan, mint Ő!
- Ó Jézus.
- Már régóta el akarom mondani neki... de nem merem!
- Hát nem csodálom.
Ezzel talán megint kitéptem egy mikroszkópikus darabot a fiú gyenge szívéből, de azért nem hagyhattam ki, hogy ne süssem el. Kiro pedig továbbra is csak úgy festett, mintha tőlem várna megváltást. Mégis mi vagyok én? A Szent Szűz? - még sosem volt alkalmam bejutni a színfalak mögé, már az eseményeket illetőleg! És Kiro pedig most meglepett. Eddig egész jól rejtette, hogy biszex! Vajon mik törnek még felszínre? Lehet, hogy Romeo meg egy viccmesélő show vezetője? Vagy Shin egy dán dog? És Strify igazából tök jó fej? No azért ilyen messzire nekem sem kéne elmenni! De ha most kiderül, hogy Yu meg egy elf én elköltözök Hawaii-ra! Ilyen esetek után semmi sem lehetetlen.
- Tudod Rima most azért vagyok itt, hogy segíts nekem.
- És miért pont én? Mit tehetnék pont én?
- Neked a barátnőd Erin, nem?
- De.
- Akkor nem tudakolod meg tőle, hogy mit érez igazából Yu iránt, vagy miért csalja meg mindig? Vagy Yu őt. Mondjuk ez a ritkább eset!
- Miért nem kérdezed meg pont Yu-t te?
- MICSODA?! HÜLYE VAGY?!
- Köszi a kérdést, de sajnos negatív válasszal tartozom neked.
- Remek. Akkor mit tegyek?
- Állj kézen, mert én aztán nem tudom!
Éppen rádöbbentem arra, hogy nagyon köcsög vagyok. Talán jobban járnánk ha befognám! Így is teszek. És most már kb. egy öt perce csak szótlanul nézünk egymásra. Milyen kínos. Most mi legyen? Mégis meg kell szólaljak? Szegény Kiro.
- Talán... mégis elmondhatnád neki, hogy mit érzel! Most épp nincs együtt Erinnel.
- Jó, de szerintem ő nem tud úgy gondolni rám.
- Sosem tudhatod!
Ez a Kiros incidens a nap csúcspontja esküszöm! Mi lesz még?
***
Mire egy óra múlva lementem a konyhába a fiúk már eltűntek. És persze apum is! Vajon hova ilyen korán? Nem is tudom. Elképzelésem sincs, és egy ideig nem is lesz! Viszont amikor az ablakhoz vándoroltam már mosoly is került az arcomra, ugyanis a hó elolvadt, és két nap múlva meg iskola. De gyorsan eltelt ez a szünet! Már csak azt várom, hogy a tavaszi mikor kerül sorra. Flúgos egy iskola kerülő vagyok, tudom! Dehát akit így tartanak lelki terrorba szeresse az iskolát?
Épp azon töprengtem, hogy mivel is folytassam a napomat, most, hogy a fiúk eltűntek, és Shin még csak el sem köszönt. Talán jobb lesz, ha jó öreg könyv-moly módra a könyvtárba tartok? Vagy hívjam ki valamelyik barátnak nevezhető ismerősömet? - épp itt Erin jutott az eszembe. Mi van vele? Annyit tudok róla, hogy most szakított Yuval! Dehát már fúrja is az oldalam a kíváncsiság mi történt - MEGINT.
~ Hallo?
~ Szia Erin! Rima vagyok. Merre jársz?
~ A szobámba tervezgetek meghívókat... te várj már! Át jöhetsz segíteni?
~ Remek. Épp elfoglaltságot kerestem mára! Köszi. Repülök!
És mihelyst átöltöztem egy viszonylag kifogástalan farmerba és pólóba, valamint felvettem a Brian szerinti "pornó színésznős, piros kabátom" és az egyik csizmám már csak a kistáskát kellett megpakolnom a szükséges holmikkal. Erinhez helyi járattal szoktam menni, szóval a személyes papírjaim nem voltak mellőzhetőek. És a telefon sem! Ki tudja mi vár egy magam fajta, védtelen lányra a kinti, zord főváros utcáin?
Épp szerencsém volt, mert pont beértem az egyik buszt, ami épp indulni készült. Persze a hétköznapok végett már tele volt, és ülőhelyem nem akadt, így állnom kellett, kapaszkodva a mellém beszerelt csőbe. És mikor a busz imbolyogva megindult egy ismerős alak paszírozott ki az ajtónak: Rob Heidenhalm.
- Rima! Te volnál az?
Mivel Rob sem tartozott a közvetlen fanklubbom tagságába így elég meglepődéssel járt számomra, hogy ilyen vigyori arccal fogadott. De mivel nem akartam, hogy bunkónak minősítsen, így viszonoztam mosolyát, és szóba elegyedtem vele.
- Rob! Nahát. Merre készülsz?
- Hát majd Joshhoz. Tudod: holnap foci meccs, és nála alszunk.
- Klafa!
- Hát te?
- Erinhez.
- Hm. Akkor egy darabon még együtt megyünk!
Nem örvendeztem túlságosan a gondolatnak, mert utunk véletlenül apám stúdiója előtt vezet el, és most épp nem azon parázok, hogy apa meglát az egyik osztálybéli fiúval, hanem, hogy Shin, egy minden kifogást megtagadó sráccal! Bár amilyen mostanában még ez sem tűnhet fel neki... azért azt imádom, amikor alig van velem, hívni is elfelejt, és még ő féltékenykedik, ha mással lát!
- Igen.
Talán már csak a dacból is rábólintottam, és adtam ezt a pozitív választ, talán csak mert épp ehhez volt kedvem, vagy nem is tudom. De azért valami féle furcsa érzés arra ösztökél, hogy örüljek. Miért is? Már magam sem tudom követni.
- Amúgy tudod mennyi az idő?
- Nem, de mindjárt megmondom.
Zsebemből előkotortam a Samsungot, és rámeredtem az órára, ami követlenül a Shin és az én csókjelenetünk felett rondította az összhatást. Ám miután Robnak ezt megválaszoltam kérdése elég sablonosan csengett.
- Ő a pasid? Az a énekes csávó?
- DJ, okés? Hagyj az énekesekkel.
Pirultam fülig, és megpróbáltam semmi kép sem Strifyre gondolni. De lám! Ez nem jött össze, mert most is rá gondoltam.
- Remek. Akkor mióta vagytok együtt?
- Mióta is? Két-három hónapja? Nem lehet több.
- De ha jól elvagytok akkor az sirály!
- Nem, Rob. A sirály az egy madár, és ez még csak annak sem mondható.
- Gond van?
- Hosszú lenne köríteni, de röviden: talán. Csak az is talán, hogy én lehet nem veszem észre miért talán!
- Nem értelek.
- Néha már én sem magam, szóval nem hibáztatlak.
Mosolyogtam megint, majd miután kitárult előttünk az ajtó hamar leslisszoltunk. Az Erin felé vezető út még a stúdiónál is zökkenőmentes volt. És egész jól elbeszélgettünk Robbal! Ilyen esetekben kell belássam, hogy akik utálnak, azok nyomó többsége csak azért is utál engem, mert egy valaki a "dominánsabbak" közül utál. Ezt nevezik birkaszellemnek, ha jól emlékszem Erin szavaira. Én pedig utálom ezt! Nem értem: egyenként miért ilyen rendesek? Ha meg ott vagyunk akkor meg na persze jó kis téma vagyok incselkedés gyanánt, de ha valaki egyedül van akkor meg tökéletes traccs-partner vagyok! Ezt U-TÁ-LOM!
Erinhez érkezve már kopogás után rá is nyitottam az ajtóra mikor lila-zoknis barátném vetődött a nyakamba. Pislogásra sem volt alkalmam, mert utána levetkőztetett, és felrángatott maga után a szobájába. A látvány, ami elém tárult: Erin ágya telis-tele befejezetlen meghívó papírosokkal, amikből még a földre is bőven jutott. A kuka telve van, körülötte galacsinokkal, amiken a feliratok agyon voltak firkálgatva, vagy hibajavítózva.
- Erin, milyen meghívók is lesznek ezek?
- Á, a jövőheti tél-űző partira kell.
- Dehát még csak január van! Február végéig esély sincs arra, hogy a tél elmegy.
- Engem nem izgat, mert már bulizni akarok! És jösz te is, meg a fiúk is!
Épp a pillanat hevében felejtettem el, hogy kik is "a fiúk". De Erin csodálkozó arckifejezésemet követően hamar választ adott a kérdésre.
- Hát tudod: a Cinema Bizarre! Ugyanis részben azt is ünnepeljük, hogy összeálltak. És te sem maradhatsz ki, mert te vagy akinek köszönhetjük!
- De nem szakítottál Yuval?
- Megint csak szünetet tartunk, nyugi.
- Meglehetősen gyakran tartotok szünetet.
- Tudom! De lesz*rom!
Vigyorgott, majd egy ollót és egy tollat nyomott a kezembe. A délutánom tehát ezzel telt el: meghívók irkálásával és vagdosásával! Miért nem lenne egyszerűbb számítógéppel, annyi példányba kinyomtatva, amennyibe csak lehet? Sokkal jobb, mint ezt a végtelennek tűnő papírokat névre szólóan kitölteni. Közben persze zenét hallgattunk, beszélgettünk - meg minden, amit az ember lánya a legjobb barátnőjével szokott egy unalmas, a téli szünet vége felé járó délutánon csinálni.
