This Is Halloween ;)

Halihahó *-*

 Elvileg rohadtul álmos voltam, de nem bírtam bealudni, mert tudtam, hogy valamit elfelejtettem - és mi az a valami? A Halloween *-* Ugyanis Halloween alkalmából én elutazom - nem, nem megyek semmi féle buliba, vagy szektába - ezért is szólok előre, hogy, aki most keresne rész ügyben felejtse el, mert nem vagyok itthon xD Telefonon meg még nem vagyok akkora sztár, hogy tudjak blogolni O.o Jó persze ebbe a mai világban mindenki nyáladzik a sok jó okos telefonért (én már csak tudom, hisz ez alól én se vagyok kivétel xD), amik közel lassan már a házidat is megírják helyetted O.O Azért az nem lenne rossz x) De hagyjuk is a sületlenségeket!

Fél kómában ugyan, de muszáj feltegyek két vidit a halloween alkalmából, ami elég profi szerintem legalábbis, és nem mellesleg, amire készültek Marilyn Manson száma - és köztudott, hogy Strify is nagy kedvencének tartja a bizarr egy külsejű énekest. Emellett nyilvánvaló tény, hogy a CB-sek is előszeretettel nyúzzák ezt az ünnepet - télen/nyáron!! Elég csak rájuk nézni xD Ezért már van még egy érvem, hogy miért írjak :P HAPPY HALLOWEEN ^^ pussyy

u.i.: majd igyekszem a folytatással, de csak hétvégén, mert hétközben nem vagyok netközelben, ugyanis az őszi szünetet apumnál töltöm :P pápi ^^

47.rész: Önző ember

Halihahó *-*

 Magamat meghazudtolva siettem a résszel Linnek hála ;) Neki köszönjétek! :) Ám nem is pazarlom a szavakat: jó olvasást ;)

[Strify szemszög]

/A hattyú zeng. Az ég sötétül egyre,

majd sárga lánggal égni kezd lobogva, 

s szálakra bomló zöldre vált remegve./

- Giovanni Pascoli -

Még ha igaza is van egyes szempontjaiban, még azt nem hinném, hogy a többiek nélkül semmit nem érek, hogy finomítsak a Rima által erre használt jelzőn. Persze az jogos, hogy beképzelt vagyok, és evégletből tökéletesen megérthető az is, hogy nem esek egy könnyen szerelembe, csak úgy tartom bármelyik lányt megkaphatom. Hát így belegondolva ez sem mindig igaz... mi van?! Dehogyis nem! Igaz! Ha a kedvem úgy tartaná mind a 10 ujjamra akaszthatnék egy-egy nőcskét. Elvégre Rimánál is elértem, hogy kiszeressen Shinből, és helyette engem részesítsen előnyben! De azért küzdenem is kellett, be kell ismerjem. Viszont a szerelem dologra visszatérve... nem, nem vagyok szerelmes Rimába, szerintem nem! Bár most ellent mondok magamnak, mert a közelmúltban csak elismertem... milyen rosszul tettem ennek megcáfolását! Hisz ha nem lennék magas százallékban szerelmes Belé, akkor nem törtem volna magam azon, hogy Shin helyett rám térjen az érdeklődési köre. Továbbá be kell ismerjek még egy apróságot is: mikor még Wayolettel voltam sem telt el úgy éjszaka, hogy ne gondoltam volna rá. Milyen meglepő ilyet egy férfitól hallani? Na igen. Még magam is elcsodálkozom ezeken a kitöréseimen, de ami igaz, az igaz - és már csak a férfias becsületem végedt sem tagadhatok!

- Strify! - hallottam meg az előbbiek során alaposan kitárgyalt illetékes hangját, és megpördültem. Szaladt. Utánam.

- Mi van? - érdeklődtem stílusomnak megfelelően, ő pedig ezen megint felkapta a vizet, láttam az arcán. De megrázta magát, és már lassú léptekkel indult meg felém. Uta során még meg is botlott, és nem hagyhattam ki a nevetést.

- Ne nevess, mert bocsánatot kérni jöttem!

- Miért is?

- Megsértődtél, nem?

- Hát... ráfoghatjuk. - elgondolkoztam, majd vállat vontam. Nem is tudom min is sértődtem meg... min is?! De most komolyan! Ja persze... a táncórán történtek végedt, legalábbis, ami utána köztünk lezajlott.

- Sajnálom. - búgta, és lesütötte szemét. A lábát kezdte fixírozni, én meg felsóhajtottam. Lassan én is elindultam felé. Mikor már csak pár centi volt köztünk megfogtam állát, hogy a szemembe nézzen. Aztán mikor tekintetünk találkozott... azok a barna szemek. Hirtelen nagyot dobbant a szívem. Éreztem. Furcsa volt, de legalább lezártam a benső vitámat, hogy szeretem e vagy sem. Mosoly húzódott arcomra, ő pedig dermedten figyelt rám. Mekkora mázli, hogy ilyen szexi kék szemeim vannak? Nahát. A "semmi gond" helyett egy sokkal idillibb, romantikusabb módját választottam ennek zárására: a köztünk lévő távolságot csak még jobban lecsökkentettem, és rátapadtam szájfénytől ragacsos ajkaira. Elengedtem állát, és levezettem kezeimet formás derék tájára, majd feljebb húztam - muszály is volt, mert Rima magassága nem épp egekbe törő. Az ő szintje kb. a földszint az enyémhez képest. Apró, japán lány. Mikor elváltunk lenyaltam a számra tapadt ajakbalzsamát, és nem hagyhattam ki a megjegyzést, mi szerint:

- Miért pont epres? Azt utálom. Tudsz róla, hogy a cseresznye mámorítóbb? - grimaszából az jött le, hogy már teljesen kilépett a kábulat határai mögül, ezt mi sem bizonyította jobban, mint az, hogy pökhendin elfordította fejét, összefonta karjait, és lehordott a sáros földig:

- Én szeretem az epret! Az meg már nem az én hibám, hogy neked ízlés görcsöd van...

Nők. Mit is mondhatnák én, mint férfi szemlélő? Nekem aztán tök mindegy milyen a sminkje, a legszívesebben úgyis pucéran látnám az ágyamba, alattam. Akkor meg hol itt a probléma? De mindegy is. Ezt neki nem mondhatom, mert megint összeveszünk, holott most békültünk ki!

- Hm. Harcias! - jegyeztem meg egy biccentés kíséretében, amire megint elmosolyodott. Ha tehetném folyton azon kísérleteznék mivel lehetne zavarba hozni, mert egyszerűen olyan nevetséges. Vagyis na... hogy is szokták ezt mondani a csajok? Aha. Cuki! - de wait a minute! Miért ne kísérletezhetnék?

- De még mennyire! Muszály megvédenem magam. - így ő, mire én bele is vágtam saját kis játékomba:

- Szeretsz engem, Rima?

Ledöbbent. Hát nem meglepő, de semmi gond! Talán erős kezdés volt, de ezt betudom egy igennek. Ezt nem szégyelltem vele is közölni:

- Hah. Hallgatás beleegyezés! - diadalittasan vigyorogtam, és elfordultam, majd meg is indultam eltervezett irányomnak megfelelően. Ő viszont nem várt választ adott kérdésemre:

- Még szép, hogy igen! - megtorpantam. Tulajdon képen nem a legjobb dolog ilyenkor dermedten megfordulni, és rámeredni. De pedig ez történt. Ha a helyembe lett volna bárki is a saját fajomból biztosra veszem, hogy nem várja el egy szelíd, aranyos, visszahúzódó, de néha mégis csak kissé egoista lánytól az ilyen nemű őszinteséget. Viszont a mucsó-macsó, megrendíthetetlen Men In Black kisugárzásomat meg kell tartanom, ezért visszaváltottam arra az irritáló, és lenéző arckifejezésemre, amit az engem körülvevő emberek már oly' jól ismertek, és így feleltem:

- Hű. Mehetnék lottózni. Gondoltam... - néha nem bírok a bunkóságomnak megálljt parancsolni. De ez szexepil, oké?!

- Na és most beszéljünk arról hol is kezdődik a beképzelt fogalom. Mert ha nálad, akkor eláshatom magam! - közölte hűvösen, és elsietett mellettem. Azt hiszem őt nem könnyű ilyenkor kiborítani. Általánosságban meglehetősen az, de most nem. Persze ha már az általános fogalmánál járunk ki ne hagyjam, hogy bármily bunkó is lehetek, ő mindig képes egy frappáns szöveggel előrukkolni, ami után már élni se mindig van kedvem. Most még van, de nem tudom ez meddig lesz így!

Besiettem mellé.

- Hát ez nem volt kedves! Sőtt. Flegma!

- Közlöm veled drága Striff, hogy a flegmaságnak is te vagy a koronázatlan királya. - még jó, hogy van vésztartalléknyi önbizalmam is! S hogy tervem csak a beteljesedést kövesse elhatároztam, hogy megfogom a kezét. Ugyan kérlek! Noha még egyikőnk sem mondta ki több, mint valószínű, hogy járunk, és ez elég alappillér, nem? De akkor... miért nem merem megfogni a kezét? Maga mellett lóbálta, és szemügyre vehettem neon rózsaszín körmeit, ahogy a Nap fénye megcsillan rajta. Tudom, hogy puha, hiszen a testének többi része is az - vagyis a múltkor az volt. Na jó! Most vagy soha!

Nyúltam keze felé, de ő erre zsebre tette. Most vagy a fejembe lát, vagy hátul is van szeme! És most hogyan tovább?

- A fenébe. - morogtam, és meghallhatta, mert a válla fölött hátra pillantott. Fogalmam sincs miért, de ismét megtorpantam, és én is zsebre tettem a kezeimet. Chh... nevetséges! Gyerünk már Strify...

- Mi van?

- Semmi. Menj csak.

Ha valaki megfogja egy lány kezét az mennyi mindent jelenthet, hogy ilyen nehéz megtenni? Wiáét, és a többi barátnőmét is simán megfogtam. Mi van már?

Megint elindult, és én felsóhajtottam, majd erőteljesen szuggeráltam a keskeny, kicsi, kacsót. És végül egy utolsó hatalmas levegővétel után előre nyúltam, és... hát egy kicsit mást fogtam meg mint kellett volna. Rima pedig visszakézből vágott volna egyet - legalábbis ezt érezhettem, de nem ez történt.

- Ööö... Strify?

- Bocs, de olyan jó a segged! - hitetlenkedve nézett rám, én pedig elpirultam. Hát komolyan nem vágom mi bajom van!

- Remek, de ne az utca kellős közepén kezd el paskolni.

- Mondtam, hogy bocs.

- Hülye kéjenc! - azzal egy hetyke mozdulattal hátra vetette haját, és tovább sietett, majd ismét megállt: - Amúgy merre is megyünk?

- Hát... hozzánk! - válaszoltam neki egyszerűen, és most ő pirult el. Nem értettem ezért rá kérdeztem: - Mi van? - megrázta a fejét, utána duruzsolt valami "semmi" szerűséget. Mivel aranyos volt már biztos voltam benne, hogy sikerülni fog...

- Amúgy mi baj van, Strify? Olyan furi vagy...

- Meg akarom fogni a kezed. - mondtam neki egyszerűen, még a vállam is megvontam. Háhá! Megint hozom a formám. Ő pedig még jobban elpirult.

- De miért?

- Nem tudom. - ismertem be, és már nyúltam is apró végtagjáért. Sikerült.

***

- Zárva. - szólt oda, mikor rányitott a kilincsre. Mosolyogtam, és már kezdtem élvezni is a helyzetet, hogy csak ketten leszünk otthon. Épp azon fantáziáltam mit fogunk a szobámba művelni, miközben a kilincset a kulcslyukba paszíroztam. Hm. Egy kis gyakorlás!

Elfordítottam, és kinyitottam. Odabent síri csönd volt. Rima belekapaszkodott a vállamba, és úgy nézett körül - aztán egy sóhajtás csapta meg a fülem. Beljebb surlódtam, ő pedig reszketve bújt hozzám.

- Valaki van odabent!

- Persze. A házi szellemem!

- Strify, ne idegesítsél már! - nyafogott, majd még jobban belém kapaszkodott. Hazudnék ha azt mondanám nem élveztem a helyzetet, mikor helyes kis mellei belém fúródtak, ezért nem is mondom. Csak beljebb léptem, de megint elkapta a kezem:

- Ne már Strify!

- Nyugi, kislány... - és elindultam a hang forrásának megfelelő irányba. Követett, de közben perc-pillanat se engedte el a kezem. Néha elég nehézkes volt vele lépést tartani, mert ha rossz helyre tettem a lábam szinte azonnal letaposta.

Egy nyögés. Azt hiszem már kezdem érteni a dolgot! Aggodalmaskodva meredtem Rimára:

- Ő... hehehe! Nem vársz meg inkább itt?

- Miért tenném? Akkor egyedül leszek! - nyafogott. Hát ha valamit akkor ezt sosem fogom tudni értékelni a nőkben! Minek az örökös hiszti?

- Hát de a hang Kiro szobájából jön. Akkor itt nem lesz semmi bajod!

- Megyek veled! - akaratoskodott, és nem tudtam eleget tenni saját óhajomnak, ehelyett dühösen vágtam egy fejet, és kicsaptam Kiro szobájának ajtaját. A látvány magáért beszélt: Kiro feküdt a takaróján - ami félig le volt már túrva - és Kiron pedig... Yu. Ruha viszont egyiken sem volt. Mivel megmagyarázhatatlan egy szitu volt kapva-kaptam az alkalomnál, és egyik kezemmel elkaptam Rima vállát, a másikkal pedig eltakartam a szemét.

- Bakker! És hol marad a "ne zavarj" tábla?! - nekem nem újdonság a szituáció, hiszen a banda 5/2-e biszexuális. De Rima miatt már aggódtam, mert féltem, hogy az ő... minek is nevezzem? GYERMEKI szívében ez kárt tesz!

- Szorri de valaki az összes papírt összefirkálta! - így Yu, és egy tekintéjes darab párnát lódított felém. Hát jó. Akkor itt az ideje távozni.

Átmentünk a szobámba, és már kezdtem neki a magyarázkodásnak, de Rima újonnan meglepett:

- Jaj de jó, hogy végül mégis összejöttek! - lelkendezett, én pedig úgy nézhettem, mint, aki szellemet látott, mert rám pillantva elnevette magát.

- Bocs, neked nem szóltam, hogy tudom, hogy Kiro bele van buzulva Yuba!

- Még jó, hogy nem szóltál. El se hittem volna, de már mindegy...

- Nem e? Ahhoz képest tök lazán vetted a szitut.

- Mit tehetnék? Ez már csak ugyanaz, mint mikor ők nyitottak rám mikor épp Chrisszel voltam...

- NEM ÉRDEKEL! - hadonászott maga előtt kicsi kezeivel, én meg nem tudtam eldönteni, hogy a homoszexualitás taszítja, vagy csak szimplán féltékeny. Na és az a lehetőség sincs kicsukva, hogy is-is! S amíg én ezen gondolkoztam hirtelen betoppant Yu egy köntösben:

- Anyád keresett!

- Minek?

- Nem mondta, csak, hogy majd hívd vissza.

- Remek.

- Mé' a f*szé hagyod itthon a köcsög telefonod?

- Mert anyám örökké hívogat? És nem mellesleg ti is... - Yu arckifejezéséből lejött, hogy felhúztam, de Rima előtt nem akar kinyírni. Ezt persze közölte is:

- Köszönd meg Rimának, hogy megtisztel a jelenlétével, mert, ha nem lenne itt már rég kiszaggattam volna a beleidet, és úgy akasztottalak volna fel a kinti diófára! Nem elég, hogy megzavarsz szex közben, még bunkóskodsz is.

- Bocs Yu... - vontam vállat, mire ő egy morgást hallatott és rám ugrott volna, ha nem rántom magam elé Rimát. Mondtam valami rosszat?

- Hé! Nem vagyok élő pajzs, cseszd meg! - szólt rám még Rima is. Na tessék... Yu sem állt kötelet a továbbiakban, olyan alapon, hogyha én kötegszem, ő is visszaköt.

- Előbb megzavartál aktus közben baszod, ne akard, hogy a kis barátnődön vezessem le kanos indulataimat!

Ezúton nem csak én hanem Rima is meglepődött. Ő még egy kicsit be is rezelt, mert közelebb súrlódott. Én nem álltam jót magamért - és fogalmam sincs miért, mikor sosem merek szembe nézni Yuval, de most mégis felpattantam, és megragadtam a köntösénél, közelebb rántottam, és befenyítettem:

- Csak próbáld meg, és elköszönhetsz a nagyra becsült heréidtől, te dög! - úgy éreztem, mintha valami adrenalin löket tört volna rám, és már-már legyőzhetetlennek éreztem magam, de utána eszembe jutott ki is Yu, és visszafogtam magam. Elengedtem.

- Szerencséd. - mondta, és kisétált. Én még egy ideig álltam, és néztem utána, majd megpördültem, és Rima csillogó szemeivel találtam szembe magam.

- Mi bajod? - kérdeztem tőle, és ő pedig összetette a kezét, majd feltérdelt, és továbbra sem óvatoskodott visszavenni szeme ragyogásából:

- Ó, Strify! Te megvédtél! - szinte éreztem a rózsaszín ködfelhő utószelét, ezért valamivel azonnal vissza kellett hoznom a földre.

- Ne szokj hozzá...

- Gyökér.

- Máris jobban tetszik! - ültem le az ágy szélére, és megcsókoltam. Hosszú, szenvedélyes csókot produkáltam, miközben lenyomtam az ágyra is. Közben ott simogattam ahol értem, és átadtam magam a gyönyörnek, amit formás idomai jelentettek.

46.rész: Táncolj, ha tudsz?!

Sziasztok!

Nagyon sajnálom, hogy csak most tudtam hozni a részt, de mint már korábban is említettem a suli mellett nem tudom milyen sűrűségben fogom pakolgatni a részeket... :/ Remélem egyenlőre ezzel is beéritek, és, ha mégsem... a napokban felfedeztem régi irományaimat, és felpakoltam egy blogra. Ha unatkoztok megnézhetitek, hogy hogyan is jutottam el idáig - minden esetre sokkal (mérföldekkel) jobban fogalmazok, hogy had legyen már egy kis önértékelésem :) pápi ^^

itt a másik blog: http://justmymemoris.blogspot.hu/

[Rima szemszög]

/Lelkem szigetvilágok s partok dala veri fel,

ahol az idő feledne s a Bánat nem érne el;

de mögöttünk maradna láng, rózsa, liliom,

volnánk csak sirályok, édes, a ringató habokon! /

- William Butler Yeats -

Mivel huzamosabb ideig nem bírtam volna Shin közelében lenni, ezért gyorsan keresni kellett egy jó kis kifogást, olyan alapon, hogy legyen okom lelépni, és senki se kezdje furcsálni a helyzetet. Ez a kifogás ily mód lett Yuki táncórája, amire általában el se szoktam járni, de most épp kapóra jött. Fogalmam sem volt arról, hogy Strify is velem tart e majd.

- Na, nekem mennem kell! - igyekeztem mellőzni a továbbiakban a halogatást, és lassú, kimért léptekkel - hátha Striff rájön, hogy velem akar jönni - elindultam a kijárat felé. Épp jó lett volna kicsit kettesben lenni vele, mert nagyon meg szerettem volna beszélni vele, azt, hogy mi is van kettőnk között. Ez most csak barátság (sz)extrákkal, vagy komolyabban gondolja? Bár esetében az is kérdéses, hogy mi a komolyság, mert meglehetősen szabad szellem a lelkem, szóval mindig azt keresi, amiből haszna lehet. Nem tudom mi haszon származhat abból, ha velem kavar, mert apám a Shinnel való kapcsolatom miatt is padlót fogott. Bár Strify közkívánatra is a kedvenckéje, szóval... de várjunk! Van még egy jobb kérdés is: vajon ÉN akarom?

- Merre mész? - érdeklődött apa, és még fel is pattant ültéből. Gyorsan feldobtam a táskámat vállamra, majd meg is indultam kifelé, de azért válaszoltam neki:

- Megnézni Yukito-kun táncóráját. - magyaráztam szememet forgatva szórakozottan, és kisvártatva még megtoldottam pár jelzővel: - Egyéb aránt ti még meddig maradtok?

- Hát lezárjuk az albummal kapcsolatos tervezgetéseket, és majd utána elengedem a fiúkat.

- Remek! Akkor én léptem a belvárosi színházterembe.

Már mentem is kifelé, meg se várva a folytatást. Ezzel szerintem kellő információ adásával láttam el az engem követni akarókat.

Nem settem túlságosan, mert újabban a legkevésbé sem érdekelt mit ugrálnak össze-vissza a bátyám és kis csapata. Amúgy meglepő, de a bandában nem csak Yukito japán származású, hanem mellette ott van Eric és Keichiro is. Seth, valamint Eathen német származásnak örvendenek, bár Eathen szülei skót bevándorlók. Erről tökéletesen árulkodik az elég angolos kiejtése, valamint a szavak törése, és a "sch", vagy "z" kiejtése.

A srácok elemzésének végére már meg is érkeztem a tánc-terembe (ami esetünkben egy színpad, és sok-sok szék), ahol a fiúk már javában ugrándoztak. Keichiro egy meg nem értett zseni, akár csak én, ezért persze imádjuk egymást, csak nem szándékozom komolyabb figyelmet fordítani a bitang pusztulatosan helyes pofi mögött megbújó vad, homoszexuális, nimfósnak!

- Nahát, ki tévedt erre? - üdvözölt sajátos hangsúllyal az említett, és már toppant is elém, hogy ölelésre invitáljon. Elmosolyodtam, és fogadtam gesztusát, majd egy forró (felőlem értsd akár szó szerint) ölelést követően bátyám vádló tekintetével találtam szembe magam.

- Mindig a legváratlanabb percekben vagy képes előbukkanni. Nem tudsz a s*ggeden megülni, otthon? - éppen kivédtem volna magam a tökéletesen tökéletlen támadás elől, de Eathen cselekedett helyettem: szőke, dús hajába beletúrt, és hatalmasat lökött bátyámon, majd morgott neki valami franciát. Ezért rühellem, hogy bátyámék az egyetemen franciául tanulnak, mert olyan szinten elszalad velük a ló, hogy sajátos egoizmusuk már-már megrendíthetetlen.

- Hallod, ember! Mi lenne, ha kissé kedvesebb lennél a kis nyuszipókkal? - Eathen nagy lelkesedéssel szokott engem minden féle vegyes állatfajnak nevezni, legyen ez akár egy ízelt lábú nyúl, vagy macska, esetenként a "cicabuci", amit nem tudom milyen kategóriába kéne soroljak. Sóhajtva foglaltam helyet az egyik széken, és előkaptam az okos telefonom, majd pötyögni kezdtem rajta szorgalmasan valamit Akane-channak, aki épp lebetegedve otthon fetreng.

*pár másodperce˙Akane Yumichiro:

Meddig tart a táncpróbája Yuki-kunnak?

˙Látta˙15.36perc˙Spend from Chat

*pár másodperce˙Rima Hanataro:

fogalmam sincs de haza akarok érni

a Csinos kis hazugságokra...

˙Látta˙15.38perc˙Spend from Mobile

Sóhajtva meredtem az éppen szorgalmasan, franciául konzultáló testvéremre, és annak csapatára, majd mivel tudomásul vettem, hogy semmit nem értek, megfogtam magam, és felálltam. Tettem pár lépést a teremben, majd közben vissza-vissza írogattam Akane-channak.

***

Kirot szokatlanul untatta a bandával való folyamatos, monoton megbeszélés. Ez a téma általánosságban a kedvenc kategóriába sorolódott nála, de, mint észlelni lehet, most nem. Kegyetlenül menekülni akart volna az újabb konfliktusok elől, mert valamilyen úton-módon Yu és Strify nem akartak egyet érteni. Fáradtan, zombi-mód ásított egyet, és rádőlt Shin vállára, majd ebből a pózból szemlélte az események továbbfajulását:

- Felőlem aztán azt csinálsz, amit akarsz! - hagyta rá végül Yu Strifyre a dolgot, mert tudta, hogy a Szőke Csivasz van olyan kíméletlenül makacs, hogy kiharcolja saját igazát, ami talán nem is mindig helytállóan jogos. De mit lehet tenni? Yu pedig, amolyan "okos enged, szamár szenved" mód leült a szőke gitáros mellé, és rámeredt.

- Megölöm. - jelentette ki mint egy jövőbeli cél gyanánt, és felhelyezte a kanapé háttámlájára kezét. Kiro megdörzsölte szemeit, és odalökte neki, hogy ne tűnjön úgy, mintha tényleg a legkevésbé sem lenne képes koncentrálni (ami pedig igaz):

- Tőlem aztán! - kissé flegmára sikeredett a dolog, ezért gyorsan matatott zsebében, és talált egy csomag rágót. Amiből már csak három darab volt meg! Hamar szétosztotta Shinnek, és Yunak. Romeonak nem adhatott, hiszen ő az előző részek tartalma szerint nem tartózkodhatott egy légtérben velük. Strify pedig már csak azért sem kért, mert - egy: nem is vette észre. Kettő: amúgy se kért volna, mivel Yu kért. És három: sokkal fontosabb elfoglaltsága akadt a CD borító tervezőjének kisorsolása közepedte.

- Nem tudom ez a Miller mennyire értheti a dolgát, de őt szeretném, mert az eddigi tervei alapján tud a csávó! - magyarázta mutogatva, majd kikérte a többiek véleményét, de azoknak édes mindegy volt. Már kissé ő is unta a dolgot - Kirohoz hasonlóan - ezért gyorsan keresnie kellett egy kifogást, hogy Rima nyomaiba szegődjön. Igazából meglepő volt számára, hogy Yukito táncol, és nem hagyta nyugodni az infó, ezért, ha nem is Rima unszolására, még magától is rávetemedett volna egy látogatásra.

- Na remek! Örvendek, hogy kiválasztottuk. Mehetünk?

- Hát még volna pár elintézni való...

- Ó... elvesztünk.

- Tessék?

- Felejtse el! - legyintett, majd a haragja ahogy jött el is ment, és leült Yu mellé.

***

*pár másodperce˙Akane Yumichiro:

mi van a DJ hapsiddal?

˙Látta˙16.18perc˙Spend from Chat

*pár másodperce˙Rima Hanataro:

hát. ez hosszú! majd elmesélem e-mailben!

˙Látta˙16.19perc˙Spend from Mobile

*pár másodperce˙Rima Hanataro:

merre vagy?!?!?!?!

*pár másodperce˙Akane Yumichiro:

am bocs csak jött a posta

˙Látta˙16.24perc˙Spend from Chat

Megráztam a fejem. Hát ezért útálatos ez a hülye facebook! Kiírja, hogy az üzenetet mikor látta az illető, és ezért a küldő már akarva-akaratlan idegbeteg lesz, hogy miért a francért nem ír vissza a másik? Ez persze nálam sincs máshogy, ezért gyorsan fel kellett volna dobjak egy témát. De nem tettem már csak azért is, mert az istenek végre meghallották óhajomat.

- Azt hittem rossz helyre jövök... - mondta Strify, miközben leült mellém. Mostanában nehéz volt elérni, hogy úgy tegyen, ahogy az én kényes kedvem diktálja, de kivételesen rám hallgatott, és utánam jött.

- Nem. Táncstúdió híján itt szoktak ugrálni.

- Ugrálni. - ismételte meg, ami sokkal inkább tetszett kérdésnek, de mégis kijelentés volt, mert csak papagályt játszott. Viszont nem úgy ismerem Strifyt, hogy holmi nőcske után szaladozzon, ezért gyorsan megkérdeztem tőle:

- Miért jöttél?

- A stúdióban beszélni akartál, láttam rajtad.

- Ez igaz.

- Na és érdekel mire vagy kíváncsi!

- Hm. Kedves... - motyogtam, majd a színpadra meredtem, ahol a bátyám mutogatta az ütemet, és japánul számolt. Mostanában még magamon sem tudok ki menni, nem még, hogy kérdezősködni merjek. Fogalmam sincs hogy s miként fogalmazzam meg azt, amire felettébb kíváncsi vagyok. Vajon csak a protekció érdekében próbálkozik nálam, vagy, mert jó vagyok az ágyban, vagy esetleg azért, mert... hát ez már elméletben is szörnyű! Vagy mert... szeret engem.

- Na és? Nem akarsz belevágni? - rá is néztem, de ő egyenest a táncoló fiúkat fixírozta. Na igen! Yuki-kunék tudnak táncolni, Strify meg csak vonaglik, mint egy... nem gond, mert azért viszonylag ő is jól mozog. Mutogat, a haját rázza, meg nem is tudom. Kicsit az An Cafe-s Miku stílusa ez, merthogy Miku sem tud táncolni! Ennyit erről.

Yukitoék a Beast zenéjére ugrándoztak, még pedig a Shockra. A legnagyobb beletörődéssel mértem végig bátyám izmos felsőtestét, és akarva-akaratlan a Shinnel való első csók jutott eszembe. Fel is kaptam a fejem, és megint ránéztem Strifyre. Aztán valamiért inába szállt minden bátorságom. Elpirultam, és úgy éreztem magam, mint egy olcsó cafka.

- Na nem kérdezel? - idegesített, és közben rajta kaptam, hogy végre rám néz, nem pedig bárhova rajtam kívül. Kénytelen leszek feltenni neki a kérdésem...

- Csak érdekel miért pont én.

- Mit miért pont te? Mert te voltál első kéznél.

- Kösz.

- Na jó fel ne fújd már magad, cicamica! Nem úgy értettem.

- Akkor mégis hogyan? De vannak jobb kérdéseim is. Csak azért akarod, hogy köztünk bármi is legyen, hogy apám meghosszabbítsa a szerződést akár fél áron, vagy mert jó vagyok az ágyban?! Mert azt kétlem, hogy szerelmes lennél... - a végén a mondat őszinte volt, de már nem mertem a szemébe nézni. Elsandítottam oldalra, és átengedtem magam a zene ringató ritmusának. Hm! Figyeled milyen frankón alliterál? Ringató Ritmus... viszont a válasza történetesen várható volt, de mégis nagy kést döfött belém, amit ráadásul meg is forgatott.

- Nem hinném, nálam a szerelem nem jön könnyen, Rima. A másik két ok viszont véletlenül sem fordult meg a fejembe, de most, hogy így mondod... - jelképesen megfogta az állát, mire én a feltülemkező hormonlöket végedt olyan szabályosan tarkón vágtam, hogy Bud Spencer, ha látta volna sírva könyörgött volna a receptért, ugyanis a nagy lökettel természetesen megfejelte az előtte lévő széket.

- Júj! Most mondanám, hogy "bocsi Strify"... de nem megy.

- Hehe! Ezt most azért kaptam, mert apuci kicsi hercegnőjének nem adtam olyan választ, amit szeretett volna?! - ha valakiről, hát róla lehet tudni, mennyire nyers, és lekezelő egyén másokkal szemben. De rólam ezzel átellenben azt lehet tudni, hogy rendkívül hirtelen haragú vagyok!

- Haha! Ez az apuci kicsi hercegnője mindjárt úgy pofán vág, hogy a fal adja a másikat.

- Ez van Rima... tudod veled csak az a bajom, hogy néha túl sokat képzelsz magadról!

- Pont te mondod?!?! - csattantam fel, amire már a fiúk is leállították a zenét. Persze tudtam, hogy a közönség előtt premier plánba megy egy szappanoperákat megcsúfoló konfliktus, de nem, hogy beleavatkoznának (nos ezt jól is teszik), hanem csak vigyorognak, vagy épp bárgyú pofával merednek ránk. Ez persze nem rettentett vissza attól, hogy ne fejezzem be, amit elkezdtem: - Kettőnk közül ponthogy terád kéne mondja bárki, hogy egoista állat vagy! Mint minden együgyű, csini-pofi, énekes! Aki a saját beképzeltsége miatt még a társait is képes ott hagyni, és közben be sem látja, hogy nélkülük sz*rt sem ér! - mire befejeztem hirtelen megilletődtem, és még levegőt is elfelejtettem venni két másodpercig. Éreztem, hogy szemeim elkerekednek a rémülettől, mert olyat mondtam, amit talán nem kellett volna.

- Strify én... - kezdtem bele valami mentegetődzésbe, és mögötte elkezdtem azon elmélkedni, hogy vajon mennyiben jogos, és mennyiben jogtalan, amit mondott. Persze bizonyos szempontokból nekem is határtalan az önbizalmam, de azért nem mondanám magam egy beképzelt libának, aki játsza az eszét - ami nincs - mások előtt. Ennyi önismeretem van!

- Hagyjad is Rima... tudod szerintem most kivételesen neked van igazad, attól, hogy a dolgok többségében nekem. - magyarázta és szórakozottan, bár némi bánattal tekintetében, elvigyorodott. Elém lépett, és megsimogatta a fejem. Aztán elindult kifelé a teremből.

Elcseszettnek éreztem minden levegő vételemet, és közben éreztem az égető szuggerálását testvéremnek, és annak a haverjainak. Gyorsan hátra is néztem, majd mikor mind az öten kitartóan azt mutogatták, hogy menjek utána, rájuk hallgattam, és már mentem is Strify után, mint holmi kiskutya.