45.rész: Kislemez

Hy ^^

 Amíg két lecke megoldása, és vagy 1000 szó közötti pár perces szünetemet élvezem úgy gondolom nem lenne probléma egy résszel kedveskednem felétek nézve. Noha a suli minden időmet leköti még nem jelenti azt, hogy nem lesz rész év végéig! Amikor tudok hozok, és ennyi. Remélem elnyeri tetszéseteket, jó olvasást ♥

[Strify szemszög]

/Éjfél van, az éj rideg és szomorú,

Gyászosra hanyatlik az égi ború:

Jöjj, kedves, örülni az éjbe velem,

Ébren van csak az egy szerelem./

- Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde -

Külföldi tanok szerint, akkor élhetünk lelkünk teljes egészében békés, nyugodt életet, ha megtagadjuk magunktól a testi, és benső örömöket. Noha én sosem voltam hívő típus, azért kijelenteném, hogy a buddhizmus egészen érdekel! De szerintem ez bőségesen megéri, hogy a pokolba végezhessem.

Miután egy újabb feledhetetlen estét hagytunk a hátunk mögött, Rima ébresztőjére keltünk. Elképzelésem sem volt minek kell most hétkor ez a vörös démon, de előbb vagy utóbb úgy is fényt derítek rá. Viszont erre nem tudom mikor kerülhet sor, mert ő még mindig a legnagyobb lelki nyugalomban fekszik tovább, formás hátsó domborulatát oldalamba szúrva. A takarója már nem volt rajta. Nem emlékszem mikor vehette vissza az alsóneműjét, mert a sajátommal voltam elfoglalva épp akkor. Legalábbis minden bizonnyal! Annyira már nem voltam elememben, hogy az alsó nadrágot követően még egy pólót is erőszakoljak magamra, de látom a felsőm jobb helyre került, mint gondoltam, ugyanis most épp Rimán leledzik.

Hiába méregedtem a kis töltött galambot, mert az továbbra is csak egyenletes szuszogással zavarta a reggeli percek nyugalmait. Haja behullámosodott, nyilván leizzadt a "menet" közben. Elképzelhető, hogy erőteljes sikongatásokkal fogja a tükörképe tudtára adni, hogy ki kell vasalnia! A sajátomra viszont ezzel átellenben feleslegesen tekintgetek, mert a sok kilónyi lakk megállja a helyét.

- Rima! Minek álítottál ébresztőt? Mész valahova? - visszadünnyögéssel fejtette ki őszinte véleményképét a helyzetről, ami talán fel is ért volna egy válasszal, már ha értettem volna belőle bármit is az ümmögésen kívül! Hát rávetettem magam és ott csókoltam ahol értem - nem viccelek! Minden takarón kívüli részen (s mivel eleve paplan nélkül aludt, így volt alkalmam válogatni, de nem nagyon tettem). Talán valami sajátos férfias ösztön kíséretében markoltam meg ott a lányt, ami nőiességének talán második legfontosabb jele lehetett. Mondjuk melltartó nélkül rendkívül kicsi, B kosarasnak tetszett a melle, de ez nem kifejezetten zavart. Vajon szokta tömni?

Nem túlzottan zavarta cselekedetem, mert csak egy párnát rántott a fejére, ezért még közelebb csúsztam hozzá.

- Halloooood?!

- KUSS MÁR, HE!!!

- Ó ez az. Akkor az a tegnapi romantikus szöveg csak egy kis édesgetés volt, hogy legyen hálótársad? Még ilyen megátalkodott ribancot!

- Fogd be! A tegnapi igenis őszinte volt. - pattant fel hirtelen, és rám vetette villámokat szóró, barna tekintetét. A pólóm alig ha eltakarta rózsaszín, csipkés alsó neműjét, ezért élvezettel nyaltam végig az alsó ajkamon.

- Tudod, Strify... tegnap sok minden jutott az eszembe, és... ennek gyümölcse lett, amiket a fejedhez vágtam!

- Imádom, hogy belém vagy zúgva!

Csak kijelenteni kellett, és az előbbiekben fejére szorított párnája most az enyémen landolt a lehető legnagyobb eleganciában. Miközben semmit nem láttam a pihefüggöny takarásában, éreztem, hogy a matrac megmoccan. Eltituláltam magamban, hogy egy meglehetősen lányos egyénről van szó. A szobáját nem most látom elsőnek, de tökéletes tini-szoba. Fehér és rózsaszín árnyalatokban! Majd' hogy nem rikító a makulátlanság.

- Olyan egoista, barom vagy!

- Persze, de mégis szeretsz. - kaptam le a fejemről a párnát, és lehelyeztem magam mellé. Ezt követően rámeredtem Rimára, aki épp most kezdett el öltözködni a szemem láttára. Elmosolyodtam a szobához hasonlóan hófehér bőre látványától, és a számomra igazán érdekes, vörös hajától. Ő gyönyörködésem közepedte elővarázsolt egy fekete-piros melltartót a szekrényéből, egy fekete, bő pólót, alul szűkülőt, és egy igazán mini shortot, amolyan ekrü félét. Hátradobta sűrű loboncát, és felemelt egy fésűt íróasztaláról, amivel végigszántotta selymes haját. Mindeközen belekezdett a napi programja kivesézésébe, valamint - meglepő mód - az enyémbe is.

- El kell mennem a tankönyvosztásra, addig neked meg be kell szervezned a bandát a stúdióba! Apám valamit meg akar osztani veletek, én se tudom mit, ne kérdezd! Aztán míg én elmegyek a Donatellába Erinnel és Rytával, addig ti elmehetnétek vásárolni, vagy mit tudom én. Didibárba ne! Hm... mi van még? Ja igen! Ha van kedved eljöhetnél velem Yukito táncpróbájára.

- Yukito táncol?!

- Igen. Még pedig hip-hop, disco táncot! A saját kis bandájával.

- Hm. Azt hittem már társas tánc!

- Felejtsd el. A srácokkal!

- Srácokkal?

- Igen, rajta kívül még öt csivasz.

- Oh, értem. Hát miért ne mennék. Ha már így kiosztotta Miss Önjelölt Személyi Asszisztensem, akkor szerintem nincs más választásom.

- Kell valaki, aki rendben tartja a bandát!

- És Shin?

- Az legyen az én problémám.

Magára erőszakolta a ruhaneműket, majd kihúzott egy fiókot, és kiemelt belőle egy bokazoknit. Felhúzta, és kikocogott a fürdőbe. Követtem, mert mégis mi mást tehetnék?

- De már köztetek mindennek vége, nem? - noha tudtam a választ a saját szájából akartam hallani. Sokkal másabb, ha ő maga mondja, mintha én tisztában vagyok vele. Na de az is lehet, hogy ettől még nem szakítottak.

- Hát ha a falnak vágott telefonom, és az, hogy veled megint lefeküdtem nem elég bizonyíték, akkor, mi?!

- Jó, csak nyugi! - nevettem fel zavartan, amivel lepleztem előtörni kívánkozó öröm-szeánszomat. Rima persze a maga módján a továbbiakban nem volt hajlandó tudomást szerezni rólam, ezért nekiesett saját napi sminkjének.

- Ha a könyvekért mész miért kell kifestened magad?

- Te miért fested magad, amikor sétálni mész?

- Mert én veled ellenben híres ember vagyok!

- Kösz, hogy emlékeztetsz arra, hogy én csak egy jelentéktelen kis senki vagyok.

Mosolya cinikusnak tetszett, én pedig elfintorodtam. Hát ez tényéleg olyan volt, mintha csak a szemére felhántolgattam volna! Ezt persze nem akartam, mert Rima alapjában véve megértő, meg vicces - de elképesztően gyorsan dühbe tud jönni, ha velem beszélget! Minden szavamat alaposan meg kell fontolnom, így minden tettemet is. Egy rossz levegő vétel és robban a bomba! Soha nem találkoztam még ilyen lánnyal... voltam már Japánban, de az biztos, hogy ott kedves emberek élnek, ha nem pénzsóvár 40esek! A tinilányokról nem is beszélve. Mind-mind naiv, önfejű, és rendkívül könnyen befolyásolható - noha ez Rimában is meg van, de ehhez még hozzá társul az a lezserség, ami flegmaság formájában szokott előtörni belőle. De említenem sem kell milyen áldásra méltó idomokkal, és helyes pofival van megáldva e mellett, ugye? Szóval innentől kijelenthetem, hogy Rima megér egy misét. Bár még sosem volt ázsiai barátnőm...

***

Az iskola előtt kitettem, minek után én felderíteni próbáltam saját kis barátocskáimat, akik Berlin 4 különböző kerületében tartózkodtak telefonhívásom idején. Ettől remekebb nem is lehet semmi! Én nem fogom miattuk strapálni magam, ezt kijelenthetem. Ilyen módon adtam ki nekik az utasítást, hogy minden féle képpen jöjjenek a stúdióba fél óra múlva. Késni lehet max. 10 percet.

Még szerencse, hogy utasításomnak megfelelően működtek, és azon perc elindultak mikor szóltam. Én addig jó formámat hozva eldöntöttem, hogy kolbászolok egyett a központban. Utam elsősorban megtorpant a közlekedési lámpánál, mert az ismételten csak pirosat mutatott. Figyeltem a zebra két oldalán álló embereket, ahogy kisebb-nagyobb szatyorokkal ácsorogtak a lámpákra meredve árgus szemekkel. Fél perc múlva megindultak és átsétáltak a túl oldalra. Ennek első sorban azért örültem, mert tudtam, hogy ezek után én kisvártatva megindulhatok a kedvenc kis kávézóm felé. A gázba tapostam és a kocsi hangosan felmordult, majd elindult. Bal kezemet az ablakpárkányra tettem, másikkal pedig megnyomtam a lila gombot, minek után a tető felnyílott. Imádtam ezt a kocsit! Egy kiárusításon vettem, igazi modell, csak ki kellett csiszolni. Nevet is adtam neki, még pedig Priscilla. Annyira ráillett a csodás piros festékre, és az angyali kezekkel formált vázra! A motorját pedig kétség sem fér hozzá maga a szépség és a szerelem istennője teremtette. Kényelmes bőrülések, és hivalkodó minták. Ez a nekem való!

Dorombolása közepedte behajtottam a kávéház parkolójába. Miután leállítottam kinyitottam az ajtót, és kipattantam. Lassú, kimért lépésekkel tettem meg a bejárat és az én Priscillám közötti utat. Amikor a fotocellás ajtó kitárult zsebre dugtam a kezem, és megindultam a pult felé.

- Hello Becky!

- Ohh! Monseur Hudec úr. Mivel szolgálhatok? - Becky Franciaországból származott. Cserediák program keretében érkezett kis hazánkba, és a nyár eljöttével diákmunkába szegeződött. Persze a francia akcentus, az orrhang és mi egymás még mindig elmaradhatatlan volt, de emellett már lehetett vele rendesen is társologni. Hatalmas mellei voltak, és göndör, barna haja. Telt ajkakkal rendelkezett, és kíméletlen domborulataihoz rendkívüli cukisága is frappáns volt.

- Egy kávét, három cukorral, elvitelre, Cherrye! - na persze franciául el tudtam mondani, hogy "szeretlek" ( Je Taim), és, hogy "nem tudom" (Je Ne Regrette), na meg ezt - de ennyivel ki is hunyt a tudományom. Rég volt már a középiskola!

- Máris.

Miközben ő elment én ismét szétnéztem a már jól ismert étterem szerűségben. Amolyan fontos emberek szoktak itt lenni, meg beképzelt középiskolások. Én csak azért járok ide, mert én is beképzelt vagyok. Ó! És nem utolsó sorban azért is, mert jó, és olcsó kávét csinálnak.

- Tessék! Meleg kávé, három cukor, oh. Excuise moa! Véletlen négy.

Eleinte pislogtam, mert nehezemre esett megérteni a tagolgatást, de utána rájöttem. Elmosolyodva megfogtam a kezét.

- Köszöntem édesem! - rákacsintottam, és fizetést követően távoztam. Priscilla már biztos hiányol!

***

- Még, hogy egy kislemezt?! - háborodott fel Yu, mikor Hanataro közölte vele, hogy az új debütáláshoz muszály lenne egy kis lemez. Ennyivel nagyobb sikereink lehetnének! Nekem persze tetszett az ötlet, végül is mindegy csak én legyek a nők középpontjában. Vagy bármely más pontjában! *sunyi mosoly* Emellett el kell ismerjem, hogy Hanataro csak jót akar, de egy kis lemez se másabb, mint egy nagy. Egyenlőre egy szám is elegendő lenne, ha nem több valamivel!

- Hány számra gondol? - kérdezteti Shin, és elgondolkodva rám, majd Kirora mered. Yu kitartó nyafogását Romeo feldörrenése szakította félbe, ami egy morgás formájában tört elő jó öreg szintetizátorosunkból.

- Kb. három-négy is elég, nem? Szerintem nem lenne hülyeség feldolgozni utolsó közös munkálataidat Strifyvel!

Hirtelen berebbent elém a két videó képe, amit Marcellal közösen ügyködtünk. Felidéztem magamban a ritmust, és a kockákat, majd elfintorodva felszólaltam:

- Ezt sajnos nem engedhetem!

- Mi?! - egyszerre mind.

- Nem, mert még ha Shin bele is egyezne, én akkor sem, és ehhez mindkettőnké kell!

- De miért nem? - aggodalmaskodik Hanataro, amire a lehető legravaszabb mosoly varródott arcomra.

- Mert ehhez a banda másik három tagjának semmi köze. Valamit együtt kéne provokálni! Van is egy szövegem... - befejezni már nem volt időm, mert társaim, mint az állatok, borultak nyakamba, és valamelyik akkorát vágott a hátamba, amekkora végedt előre zuhantam. Kiro még tapsolt is, és Romeo pedig a legnagyobb önuralomban ült és nézett minket. Nem értettem minek örülnek, de Kiro hamar kifejtette:

- Együtt megint a Cinema Bizarre! Yeah!! - és átölelte a nyakam, ami Kiro esetében kellemetlen érzéseket keltett bennem, ugyanis én elvileg hajtok egy csajra (mert még nem mondható, hogy együtt vagyunk), de ő attól még biszex marad. Ezért néha meglehetősen fura értelmet vett nála a barátság!

Szerintem nem kell mondanom mennyire jól esett, hogy az útálatukból végre ismét kaptam szeretetet is... - eme romantikus monológomból egy ismerős csicsergés hozott vissza a való életbe. Nem értem. Nem elment a barátaival kajálni?

- Ahoj apa, srácok!

Toppant be a vörös, és döglesztó mosollyal intett. Azt hittem kellemetlenebb lesz a Shinnel való találkozás, de csak ennyi volt: Rima odasétált mellé, és csípőre tette a kezét:

- Jössz nekem egy új telefonnal!

- Már megint falnak vágtad? Nem értem mit kell idegeskedni... - tárta szét karjait Shin, erre Rima megint veszedelmes arcot vágott. Megragadta a pólóját barátomnak, és határozottan magához rántotta. Shin a maga "nem akarok meghalni" nézésével, zsebre tett kezeivel tűrte a nála majd egy fejjel alacsonyabb lány terrorát.

- Te basztad fel az agyam! "Ha neked ő kell, legyél csak vele", "nekem az a fontos, hogy boldog legyél" blahblahblah... tudod kicsit azért többet vártam volna, de azért legalább Veronicát megemlíthetted volna!

Shin most ránk sandított, és ismét a lányra, aki eddigre már elengedte.

- Kit?!

- Veronica! Vagy ki a bánat...

Kiro sietett a lány segítségére:

- Vanessa!

- AKKOR AZ! - így Rima, mire Shin hátrált két lépést.

- Te tudsz Vanessáról?! - megint rám sandított, de most nem épp azzal a kedves nézésével. Hatalmasat nyeltem, mert éreztem, hogy Rima be fog mártani.

- Ja! Strify elmondta.

Ohh öcsém! Ennyi erővel lottózni is mehetnék... - s miközben lélekzet visszafolytva meredtem a dobos fickóra, ő elég sötét tekintettel méregetett. Rima annál hízelgősebb volt, és egész fel volt pörögve. Ilyenkor kérdezhetné az ember, hogy miért is pattog, de csak annyit mondanák: papírja van a hiperaktívságáról. Viccen kívül! De talán nem is kéne ilyen szinten meglepődenem ezen, mert ettől még mindig az egyik legjobb nő, akit ismerek. Noha Wia szebb volt, és kedvesebb, valamelyest nem kis mértékben csendesebb, nyugodtabb, attól még mindig úgy látom Rima és köztem lehetne szó komolyabb kapcsolatról. Bár itt most felüti fejét az a szólás, hogy két dudás nem fér meg egy csárdában (mert Rima is és én is vezető egyéniségek vagyunk), ettől el lehet vonatkoztatni, ha a felettébb lehengerlő hátsó felét méregetem. Többek közt most is! Pedig éppeg Shinnel kéne farkasszemet néznem, de Rima segge sokkal érdekesebb.

- Hát már nem mondok semmit.

- Nem is lenne jogod! Shin, én csak tisztázni akarom a dolgot kettőnk közt...

- Kettőnk közt már vége, Rima!

- Azt hiszed vissza szeretnék kuncsorogni?! Hát el vagy tévedve, apukám! Ha azt akarnám mind a tíz ujjamra keríthetnék legalább két hapsit! Nem fogok egynél leragadni. Kérdezd csak Strifyt!

Nevem hallatán mosolyogva emeltem magasba kezeimet, mint egy megadás jele gyanánt, hogy ezt mondhassam:

- Hé, engem ne keverjetek bele! - de alig fejeztem be Yu már is letámadott, ami nem kis mértékben idegesített ugyan is, ha valakinek, hát neki rohadtul semmi köze nincs az egész kib*szott ügyhöz!

- Miért ne kevernének? Elvégre te voltál a kiváltó ok, amiért szakítottak.

- Hú, mekkora megtiszteltetés... - dörmögtem nem kis cinikával hangomban. A tömény szarkazmus mellett viszont még több gyarló tekintetet kaptam, mint az első pár percben. Ezentúl jobbnak láttam, ha a háttérbe szorulva figyelem az eseményeket.

- Jogos amúgy, de én sem akarnálak bemártani! Ez csak Shinre és rám tartozik.

- Rendben. - ennyit persze még megengedhettem magamnak, mert egy szexistennőnek ennyi már csak kijár. De fura mód már el is terelődött lassan a téma. Rima a munkálatokról kezdte kérdezgetni édesapját, és Hanataro úr a legnagyobb örömmel válaszolt mindre. Meg sem fordult a fejemben, hogy esetleg rossz szülő lenne, de az is holt biztos, hogy semmit nem tudott az egész Shin-Rima féle szakítós dologról. Fogalmatlansága tükröződött bamba tekintetében, és inkább visszatért a kompjúterhez, hogy megmutassa Rimának a beköszönő videónkat, amit a napokban tettünk fel az oldalra, valamint a webre. Elkeseredettségem akkor kényszerített földre mikor láttam, hogy pusztán más-fél millió ember nézte a videót, ebből pedig fél milliónak tetszett, és száz ezernek nem. A többi nem volt regisztrált tag, így azt nem tudhattuk, hogy nekik mi a véleményük. Amit pedig tartalmazott mind az öt perc annyi volt, hogy beköszöntünk, és elmondtuk, hogy visszatértünk, megkezdtük az új kislemez körüli munkálatokat, és elképzelhető, hogy egy újabb videóval is érkezünk. Csupán 2365 kommentár érkezett, aminek az egy negyedét egy "it's nice" tette ki. Az újonnan történő feltörekvés szerintem nem is lesz olyan egyszerű, mint vártuk. Bár Rima szerint: ...

- Mi az agyonszentelt, és porrá istenített Jézus Krisztuska Máriája?!?!?! Már is 1 501 118 ember látta?!

- Ez annyira nem sok. A zenés videókat többen nézik! - tájékoztatta Kiro, én pedig helyeslően bólogattam. Rima ivott egy pohár vizet. Nem tudom mi olyan "hú, de hűha" a dologban, de felőlem aztán még le is eshet az a csinos kis álla.

- Remek! Igazán elismerésem, mert azért ez se kevés, ide figyeljetek...

- Ha te mondod.

- Ahh! Ti komolyan ennyire önteltek vagytok?! Ha másfél millió ember nem elég, akkor mennyi kell?!

- 3-4 millió?

- YU!!! - visított a lány, és beletúrt a hajába. Aztán, mintha mi sem történt volna témát váltott: - Na mindegy... apa! Holnap fotózás lesz a suliba, nem maradhatok itthon?

- Eltaláltad.

- Ó! De léééégysziiii! Csak egy napot!

- Nem. Miért kell minden fotózást ellógnod? Azt hiszed csúnya vagy?

- Nem erről van szó, mert tőlem vannak csúnyábbak, mérföldekkel, de nem akarok összebújva lenni a hülye fattyú osztálytársaimmal! Ma is fejbedobtak egy köcsög galacsinnal, pedig dogát írtunk.

- Jaj kicsim... én a te korodban... ! - kezdett volna bele Hanataro lánya látványos vigasztalásába, de mielőtt ezt megtehette volna Kiro, Yu és Romeo egy emberként pattant fel. Kiro megmagyarázta a helyzetet:

- Majd mi megverjük őket, csajszi! - ahh. A tipikus b*zi hanglejtésű "csajszi". Ez annyira snassz... mikor anno lesmároltam Kirot a színpadon már érezhettem, hogy nem pusztán az imidzs kedvéért teszi, de ez sosem aggasztott túlságosan, mert elvégre középiskolában nekem is volt PASIM. Igen, nem tartom szégyennek, hanem be kell ismernem: volt egy fiú, akivel többek voltunk, mint barátok, de kevesebbek, mint szerelmesek. Ezt a korszakomat kinőttem, mielőtt még hót b*zinak kiáltanátok! De volt ilyen na... és nem olyan durva! Legyünk már kicsit toleránsak.

- Nem kell Kiro! Te a magad 40 kilójával amúgy se igen tudsz mit kezdeni velük.

- De mi igen! - Yu Romeo helyett is válaszolt, mert az továbbra is sokat nem mondóan meredt maga elé, sötét gondolataiba mélyülve. Néha félek belegondolni mi járhat ilyenkor Romeo fejében!

- Nem kell. Az is gyávaság, ha másokkal oldom meg a problémáimat.

Legnagyobb meglepetést az jelentette, mikor Shin felállt, odasétált Rima mellé, megfogta a vállát, és a szemébe nézett.

- De azt sem hagyhatod, hogy a halálba kergessenek!

- Osztom! Akarod, hogy elvigyelek majd holnap suliba? - ajánlottam fel, és Rima erre elmosolyodott. Hát ha valaki, akkor én biztos tudom mit kell mondani egy nőnek! Nem ilyet, mint Shin... bleeee!! Hülye csöpögés... anyám kínja!

- Köszönöm srácok. Tudjátok mit? Talán még is elmegyek! Ma pedig átslisszolok Erinhez, és megkérdezem mit vegyek fel.

Egyszerre felujjongtunk, és agyon ölelgettük. Ez sem épp egy komoly glam rock bandára vonatkozna, hanem helyette igaz barátokra! Olyanokra, mint mi Rimának, vagy ő nekünk. Ezért lenne baj, ha tovább folytatnánk ezt, ami kezd kialakulni közöttünk! Mert egy barát mindig fontosabb, mint egy csaj.