2.rész - Aki nem hisz semmiben

sziasztok!

itt a kövi rész ;) remélem ez már több olvasónak fog örvendeni, mint az első! ^^ ezt most a csaj szemszögéből írtam. remélem bejön a két szemszögnek örvendő történet!! :)))

[Rima szemszög]

/Túl vagyok már a nyáron, túl leszek majd a télen

Táncolj velem, táncolj a pengeélen

Ne várd, mit hoz a holnap, felejtsd el, ami volt!/

- Junkies -

1 Years Later...

Még a szemem sem nyitottam ki, de már nem is volt kedvem a naphoz. Bár immár 2. hetemet töltöm itt az új iskolában, és az újdonság varázsa még habár él bennem, de az iskolatársaimban már a kezdettől kihalt... borzalmas, hogy első látásra leírják az ember lányát, mert véleményem szerint attól, hogy valamilyen tehetős családi háttérnek örvend, és az apja egy berlini stúdió vezetője még nem elegendő érv arra, hogy elcímkézzenek "elkényeztetett libának" vagy "beképzelt kurvának" ... vagy estleg a származással van probléma? Igen, Japánból költöztünk ide a szüleim munkája miatt, és való igaz: én is teljes egészemben japán vagyok... de azért nekem is jól esne a befogadás! Amit úgy fest: nem kapok meg egy könnyen.

Lassan próbáltam kikecmeregni az ágyamból, hogy még hosszabb ideig tudjam magam biztonságban, de amikor anya bejött már tudtam: ez is hiú remény...

- Rima! Jobb lenne ha indulnál, mert probléma lesz, ha elkésel...

- Tudom, rossz első benyomás... és Akiko már elment?

- El persze... de Yukito még nem! Ő visz suliba.

- Hú... egy álom vált valóra...

Zártam a mondatot, majd felkaptam a tegnap kikészített ruháimat és besurrantam - volna - a fürdőbe, de Yukito egy 'kedves' mozdulattal lökött ki:

- Nem! Még én vagyok!

- Úr Isten. Csak fel akarok öltözni!

- Ezt megteheted a szobádban is.

- Nyomorult...

Ott hagytam. Kénytelen voltam visszamenni a szobámba, mert mikor Yukito van a fürdőben és rá várok rend szerint elkések. Borzalmas, hogy egy csávó mennyit bír foglalkozni magával! Ráadásul még beképzelt is. De hogy mire?

Ám "hamar" elkészültünk és végre kiértünk a házból. Yukito kiállt a kocsival én meg bedobtam a táskám hátra, majd beültem az anyós ülésbe. Yukito a gázba taposott és elhajtottunk a hatalmas kertes háztól. Tekintetemet a mellettünk suhanó tájra vetettem, majd elmélyültem gondolataimban.

- Yuki! Figyelj... szerinted is... furcsa vagyok?

- Abszolút...

- Hát ez kedves volt...

- Kérdezted: én válaszoltam!

A japán nyelvet nem szoktam elhagyni amikor a családommal beszélek, de mikor iskolában vagyok, vagy megszólít egy ismeretlen, akkor természetesen németül beszélek hozzá. Szóval csak itthon használom hőn szeretett anyanyelvemet... a célom: hogy egy külföldi iskolában érettségizzek már - már valóra vállik, legalábbis úgy fest. Bár még nem tudom meddig fogom bírni azt a sok megpróbáltatást, aminek az osztályom tesz alá...

- Ezt most miért kérdezted?

- Nem tudom... csak úgy... meg kellett kérdeznem...

- Értem. Ennek örömére "Csakúgymegkérdeztemkisasszony" megérkeztünk a gimihez...

- Ó, na ne...

Kilépve a kocsiból bánatos arckifejezéssel tartottam magam előtt a táskámat. Hamarosan vállamra vetettem és elindultam a bejárat felé... alig értem be a kapun és már kuncogások hada vett körül. A közelemből mindenki elment egy "Gyerünk innen..." vagy épp egy "Ah, ez itt van..." monológgal. Lehajtottam ismét búrámat és lassú léptekkel értem be az osztályomba. Az osztálytársaim netalántán csak azért utálnak, mert igyekszem megvédeni magamat, de az is lehet, hogy azért, mert a normálisakat mindig gyűlölség veszi körül. Az osztály Főbeállítottságu Cafkája lépett elém: Aramina Hartmann.

- Szia Rima!

Hangjában nem leplezett szarkazmus és megannyi gyűlölett tükröződött, majd szokásához híven előhuzakodott a ruhatáramra vonatkozó személyes megállapításaival:

- Holnap szombat. Itt a hétvége! Jó lenne, ha végre belátogatnál egy butikba, mert a turkáló már nem menő... csáó baby!

- Hidd el inkább mennék egy turkálóba, mitsem, hogy magadfajták törzshelyén vásároljak!

Vágtam vissza neki, majd elrohantam. Felkaptam a rózsaszín addidas táskámat és menekülőre fogtam. Nem a termünkben lesz a földrajz, szóval beelőzhetem az osztályt az óra kezdetéig.

***

Shin éppen a következő órájára igyekezett szapora lépések közepedte mikor a sors összehozta egyik régi haverjával, Gregorral:

- Csáó Shin! Mizujs?

- Semmi, éppen a következő órámra igyekszem.

- Tudod nagyon furcsa, hogy feloszlott a bandátok, pedig már egy éve, tudom, de... hogyhogy befejezed a fősulit?

- Nem tudom, talán ezt adta a gép, és jobb híján miért ne tehetném meg?

- Jó, de pont ebben a porfészekben?

- A délutáni tagozat tökéletes...

- De még délelőtt van!

- Ne forgasd ki a szavaimat. Csak bejöttem meglátogatni egyik ismerősömet...

- Ki lenne az?

- Az unokahúgom, Erin.

- Értem. Ő most hanyadikos?

- 11.

- Aha! hűűű!

- Nem ajánlom, hogy rácuppanj, mert van pasija...

- Kicsoda?

- Yu!

- Ez kajak?

- Kenu, ha úgy tetszik...

A két srác éppen a hosszú folyosón sétált, mikor egy orvul támadás érte őket oldalról, minek következtében Shin is és a "merénylő" is elzuhant.

- Ne haragudj! Ja...csak te vagy?

- Erin! Nem is örülsz?

- Miért kéne?

- De egy köcsög vagy. Az unokabátyád bejön és te csak így fogadod? Milyen lekezelő. Shin! Én nem jönnék be hozzá...

- Nekem aztán nyolc.

- Otthon hagytad a kajádat, csajszi!

- Ja kösz...

Kikapta a kezéből és elszaladt. Shin és Gregor csak pislogva néztek utánna, mikor arra vetemedtek, hogy tovább menjenek...

- De pontosan mi is történt Erinnel?

- A szülei Amerikába utaztak, addig nálunk él...

- Amerikába? Oszt' minek?

- Mert ott dolgoznak te IQ fighter...

- Értem, na... tudod, hogy megbuktam évvégén...

- Ja, mert amúgy már te is a B épületben lennél a fősulin.

- De mivel ez nem így ment...

- Na ja... van ez így megvan ez úgy... de én akkor lelépek, jó? Elvileg találkozom Kiroval.

- Olyan jó, hogy mindenkivel tartod a kapcsolatot.

- Kivéve Strifyt... őt messze elkerülöm! Nagyon felbaszott... és ezt sosem bocsájtom meg neki!

- És végülis jogos...

- Hm. Na ja... akkor én leléptem.

Shin útjára eredt, és Gregor meg elindult az órájára...

***

Lépteim mélyen dübörögtek a földön miközben a földrajz és rajz szakos terem felé tartottam. Alig vártam, hogy felérjek és túl essek az első órán! Meg az összes többin...

- Jó reggelt mindenkinek!

- Jó reggelt kívánok!

Jött a viszhang a tanár üdvözlésére. Az óra megkezdett. Ablak mellett ülök és tekintetem mindig a kinti összképre szoktam vetni, mert régi történet honol a családomban, miszerint a zöld szín nyugtat, mert mindenkinek a tavasz jut az eszébe róla. Tavasz? Az lenne a legjobb, de még csak most járunk ősz vége felé... ha tavasz lenne az annyit tenne, hogy március, április, május - JÚNIUS!!!! És az már a nyár... egy álom vállna valóra. De kár a reményért...

1.rész: Prológus

itt az első rész! írjatok komit vagy mittudom én... :D

/Azt hittem, már nem szeretlek, mert azt hittem, felnőttem,

és azt hittem, van olyan, hogy "magasabb zeneművészet",

meg, hogy engem a te dalaid már nem kötnek le.

Aztán rájöttem, hogy túl gyors volt a vélemény kinyilvánításom

és mindez csak balga remény - téged nem lehet nem szeretni!/

A felbőszült tömeg csak tolong és a Te nevedet kiáltozza. Másik négy barátod csak tovább súgja füledbe, hogy: Gyerünk! Innen nincs visszaút! - esetleg azt, hogy Te vagy az énekes, neked kell bátornak lenned, te vagy a csapat középpontja. Mindenki rád számít. De te mégis mit teszel ekkor? Azt, amit mindenki vár, hogy kimennyél és adjad a formád? Nem, most valami megfogott és képtelen vagy előlépni a színfalak takarásából. Ez a valami pedig nem más, mint az ideiglenes lámpa lázad, ami elő kívánkozik belőled! Idővel ezen is túl tettem magam... már nem szokásom a lámpaláz, hiszen nem most kezdtem a szakmában. Énekes vagyok, az, hogy több, mint 1 000 000 ember engem állít középpontba mára már természetes láncreakciót vált ki belőlem: kimegyek, és éneklek. Csak mindig van egy nyomasztó láncszem... egy olyan láncszem, ami követhetetlen és mégis robbanás szerű cselekedeteket vált ki belőled, amit aztán megbánsz... számomra ez a láncszem új karriert és sors döntő fordulatot váltott.

- Menjünk Strify! Most mi jövünk!

- Persze.

A gondolatok cikáztak a fejemben és végig azon töprengtem, hogy miként mondjam el a srácoknak, mire tévedtem egy lázban égő pillanatomban, szombat délután, ami való igaz átlagos napnak ígérkezett, de mégsem volt átlagos a végére... Roger, egy stúdió tulaja felkért engem egy duett erejéig Vivien Eileen-el. És ennek a lehetőségnek az elhalasztását nem engedhettem meg magamnak - túl nagy volt a kísértés... de még nem tudom mit kapok érte a srácoktól, mert rég megbeszéltük, hogy örökre együtt játszunk, és senki sem kezd magán jellegű akcióba. És én mégis ellenszegültem a Cinema Bizarre 10 parancsolatának. Na igen, nem tudod mire vállalkoztál, Strify... viszont a koncert után kénytelen leszek kitárulkozni előttük.

A színpadon már az izmaimban éreztem a remegést, a megfeszülést és a félelmet, hogy mi lesz, ha elmondom, és nem fog tetszeni nekik... a borzongás immár a csontomig hatolt és hányinger kerülgetett. Nem is tudom miért, de valami titkos ösztön azt súgja: Strify! Bajba fogsz kerülni... - de tudom, hogy ez csak megérzés, és a megérzés nem stabil. Sokkal inkább instabil, hisz a barátaim mind, aztán meg nem is tudom... Luminor után nem akarok én is csalódást okozni nekik... bár itt nem ő volt a csalódás, hanem az, ami miatt el KELLETT mennie. És most végre itt van Romeo! Ővele teljes a csapat - erre most én akarok elmenni. Mi lesz így ebből?

- Köszönjük szépen mindenkinek!

Ez volt a végszó. Mély levegő, majd lépés előre... és itt a vallomás ideje! Próbáltam minden lelki energiámat latba vetni, hogy ne sértsem meg vele a többieket, de mikor vázoltam a szitut csak tátott szájak és üres tekintetek fogadtak.... szóval kellett egy záró mondat, ami pont ként szolgált beszédem végére.

- Szóval ez történt. És szeretném ha megértenétek, de szerintem sok új esélyünk van ha magánakcióba kezdünk.

- Várj! Lássuk jól értettem e: azt akarod, hogy a Cinema Bizarre feloszlódjon? - szólalt fel Shin.

- Hát...

- Strify, te megvesztél! Komolyan gondo... ?? ahh levágtam: ez csak vicc volt. Te állat! Ilyenekkel ne vickelődj!

- Ez nem vickelődés Shin... hanem tény!

Újabb síri csönd és gyilkoló tekintetek... Romeo felállt és elém lépett: arcáról lerítt a határozottság és az elszántság.

- Jól van Strify... ha mindez neked csak ennyit ért... akkor jó, hagyjuk. Tégy amit akarsz!

- Romeo! Ne bátorítsd már! - állt mellé Kiro. Viszont Romeo szavai úgy döftek át rajtam, mint várbástyáról lelőtt, tüzes végű nyílvesszők. Komolyság, elegancia és rejtett szarkazmus. Ez mind - mind benne van. Furcsállom, hogy így gondolom, de olyan egyetértés zúg most fülemben, hogy az elképesztő. De... ez való színűleg egy vizsga! Amit ki fogok állni...

- Felesleges. Már elszántam magam. De azért... megmaradunk barátok?

- Pff. Ezt most komolyan kérdezed?

- Shin! - szólt rá Yu, majd visszarántotta maga mellé a kanapéra.

- Persze, hogy azok maradunk... feltéve ha te is így kívánod!

Romeo...már megint! De... nem értik meg! Muszály kipróbálnom magam! Meg kell érteniük, fel kell fognijuk! Bár én nem tudom mit tennék a helyükbe...

- Kértem, hogy megértsétek...

- Hahh. Remélem levágtad, hogy most gyűlöllek, és szerintem ezt a többiek nevében is mondhatom!

- Shin, mostmár elég legyen. Ha Strify erre a döntésre jutott mi sem akadályozhatjuk meg. Hidd el! Kell ez az esély...

- Kell, de... ahh...

Felállt és kiviharzott. Éreztem, hogy valaki fel fogja kapni a vizet, de hogy pont Shin... bár ez sem meglepő... együtt akartuk és most mégis egyedül hagyjuk abba. Mégis kell az esély egyenlőség.Ugyanannyi eséllyel indulhatunk a nagyvilágban, mint amennyivel az együttest kezdtük. És én... a részemről ez az esély nem elszalasztható.

Üdv a blogomon! ^^

sziasztok. a blogomon egy cinema bizarre-os történetet olvashattok (egyenlőre egyet - de talán több is lesz). A címe: "Megint Cinema Bizarre" A történet menete egyszerű, de mégsem sablon, hogy összejön valaki valakivel egy koncin aztán lefekszenek, összejönnek, később összevesznek, majd kibékülnek, majd megint lefekszenek, aztán a csaj terhes lesz, aztán meg a csávó felvállalja az apaságot, megkéri a csaj kezét és happy end... nem, ez nem ilyen történet! kicsit felüti benne fejét a diszkrimináció, akad benne csavar, és még sok - sok románc is. szóval: remélem azért tetszeni fog! ^^ A prológus és az első rész talán a mai napon fent lesz - bár lehet csak az egyik... és most meg egy kis bevezetőt szeretnék nektek... a történetemről!


Megint Cinema Bizarre [SPOILER!!] - a történetről
Strify egy soha vissza nem térő lehetőséget kap az élettől: egyéni esély a nagy világban, mint énekes. De sajnos csak ő kap meghívást, és a banda többi tagja nem. Álmai neki is vannak, mint minden embernek, és bármit megtesz elérésük érdekében... szóval közli a bandával, hogy kilép, és énekes nélkül a banda se megy sokra, szóval az is feloszlik. Egy időre... de ekkor jön a képbe Rima Hanataro, a tűzrőlpattant ázsiai lány, aki 17 éves és Japánból Berlinbe költözött , Strifyhez hasonlóan saját álmai vannak és küzd a valóra váltásukért. A sors összehozza őt Shinnel, a CB dobosával és általa megismeri a banda többi tagját. Rima véleménye az, hogy jó kis csapat az 5 srác, csak nem engedheti, hogy vége legyen közös pályafutásuknak? Ezért mindent megtesz, hogy összehozza a Cinema Bizarret - csak kérdés milyen áron.
Ezzel még nincs vége a történetnek, mert Rima se egy csúnya lány és, mikorra már a történet közepe felett lebegünk beüt az a tűzzel levésett "szerelmi háromszög" is... ez vajon megakadályozza a lány terveit? Kiderül...

Remélem tetszett a kis ízelítőm - és azt is remélem, hogy nem hagytam ki semmit... ^^ szóval: kérlek olvassátok és komizzatok! :)))

xoxo: Meloddy