/Azt hittem, már nem szeretlek, mert azt hittem, felnőttem,
és azt hittem, van olyan, hogy "magasabb zeneművészet",
meg, hogy engem a te dalaid már nem kötnek le.
Aztán rájöttem, hogy túl gyors volt a vélemény kinyilvánításom
és mindez csak balga remény - téged nem lehet nem szeretni!/
A felbőszült tömeg csak tolong és a Te nevedet kiáltozza. Másik négy barátod csak tovább súgja füledbe, hogy: Gyerünk! Innen nincs visszaút! - esetleg azt, hogy Te vagy az énekes, neked kell bátornak lenned, te vagy a csapat középpontja. Mindenki rád számít. De te mégis mit teszel ekkor? Azt, amit mindenki vár, hogy kimennyél és adjad a formád? Nem, most valami megfogott és képtelen vagy előlépni a színfalak takarásából. Ez a valami pedig nem más, mint az ideiglenes lámpa lázad, ami elő kívánkozik belőled! Idővel ezen is túl tettem magam... már nem szokásom a lámpaláz, hiszen nem most kezdtem a szakmában. Énekes vagyok, az, hogy több, mint 1 000 000 ember engem állít középpontba mára már természetes láncreakciót vált ki belőlem: kimegyek, és éneklek. Csak mindig van egy nyomasztó láncszem... egy olyan láncszem, ami követhetetlen és mégis robbanás szerű cselekedeteket vált ki belőled, amit aztán megbánsz... számomra ez a láncszem új karriert és sors döntő fordulatot váltott.
- Menjünk Strify! Most mi jövünk!
- Persze.
A gondolatok cikáztak a fejemben és végig azon töprengtem, hogy miként mondjam el a srácoknak, mire tévedtem egy lázban égő pillanatomban, szombat délután, ami való igaz átlagos napnak ígérkezett, de mégsem volt átlagos a végére... Roger, egy stúdió tulaja felkért engem egy duett erejéig Vivien Eileen-el. És ennek a lehetőségnek az elhalasztását nem engedhettem meg magamnak - túl nagy volt a kísértés... de még nem tudom mit kapok érte a srácoktól, mert rég megbeszéltük, hogy örökre együtt játszunk, és senki sem kezd magán jellegű akcióba. És én mégis ellenszegültem a Cinema Bizarre 10 parancsolatának. Na igen, nem tudod mire vállalkoztál, Strify... viszont a koncert után kénytelen leszek kitárulkozni előttük.
A színpadon már az izmaimban éreztem a remegést, a megfeszülést és a félelmet, hogy mi lesz, ha elmondom, és nem fog tetszeni nekik... a borzongás immár a csontomig hatolt és hányinger kerülgetett. Nem is tudom miért, de valami titkos ösztön azt súgja: Strify! Bajba fogsz kerülni... - de tudom, hogy ez csak megérzés, és a megérzés nem stabil. Sokkal inkább instabil, hisz a barátaim mind, aztán meg nem is tudom... Luminor után nem akarok én is csalódást okozni nekik... bár itt nem ő volt a csalódás, hanem az, ami miatt el KELLETT mennie. És most végre itt van Romeo! Ővele teljes a csapat - erre most én akarok elmenni. Mi lesz így ebből?
- Köszönjük szépen mindenkinek!
Ez volt a végszó. Mély levegő, majd lépés előre... és itt a vallomás ideje! Próbáltam minden lelki energiámat latba vetni, hogy ne sértsem meg vele a többieket, de mikor vázoltam a szitut csak tátott szájak és üres tekintetek fogadtak.... szóval kellett egy záró mondat, ami pont ként szolgált beszédem végére.
- Szóval ez történt. És szeretném ha megértenétek, de szerintem sok új esélyünk van ha magánakcióba kezdünk.
- Várj! Lássuk jól értettem e: azt akarod, hogy a Cinema Bizarre feloszlódjon? - szólalt fel Shin.
- Hát...
- Strify, te megvesztél! Komolyan gondo... ?? ahh levágtam: ez csak vicc volt. Te állat! Ilyenekkel ne vickelődj!
- Ez nem vickelődés Shin... hanem tény!
Újabb síri csönd és gyilkoló tekintetek... Romeo felállt és elém lépett: arcáról lerítt a határozottság és az elszántság.
- Jól van Strify... ha mindez neked csak ennyit ért... akkor jó, hagyjuk. Tégy amit akarsz!
- Romeo! Ne bátorítsd már! - állt mellé Kiro. Viszont Romeo szavai úgy döftek át rajtam, mint várbástyáról lelőtt, tüzes végű nyílvesszők. Komolyság, elegancia és rejtett szarkazmus. Ez mind - mind benne van. Furcsállom, hogy így gondolom, de olyan egyetértés zúg most fülemben, hogy az elképesztő. De... ez való színűleg egy vizsga! Amit ki fogok állni...
- Felesleges. Már elszántam magam. De azért... megmaradunk barátok?
- Pff. Ezt most komolyan kérdezed?
- Shin! - szólt rá Yu, majd visszarántotta maga mellé a kanapéra.
- Persze, hogy azok maradunk... feltéve ha te is így kívánod!
Romeo...már megint! De... nem értik meg! Muszály kipróbálnom magam! Meg kell érteniük, fel kell fognijuk! Bár én nem tudom mit tennék a helyükbe...
- Kértem, hogy megértsétek...
- Hahh. Remélem levágtad, hogy most gyűlöllek, és szerintem ezt a többiek nevében is mondhatom!
- Shin, mostmár elég legyen. Ha Strify erre a döntésre jutott mi sem akadályozhatjuk meg. Hidd el! Kell ez az esély...
- Kell, de... ahh...
Felállt és kiviharzott. Éreztem, hogy valaki fel fogja kapni a vizet, de hogy pont Shin... bár ez sem meglepő... együtt akartuk és most mégis egyedül hagyjuk abba. Mégis kell az esély egyenlőség.Ugyanannyi eséllyel indulhatunk a nagyvilágban, mint amennyivel az együttest kezdtük. És én... a részemről ez az esély nem elszalasztható.
Mint már chatben is mondtam nagyon nagyon jó lett és rettentően tetszik. Egyetlen furcsállásom - amit persze tudok, hogy miért így írtad- az az, hogy egy duett szám miatt nem oszlik fel a panda. De már mint mondtam, tudom miért így írtad és nagyon jó. Kifejezetten tetszik Shinnek ez a megnyilvánulása. A közönség előtt adja az ártatlan szívtiprót, de mint tudjuk a valóéletben épp olyan bolondos, mint mi. :P Sőt xD Majd szólj rám, hogy mutassak meg valamit.
VálaszTörlésVárom a folytatást!
hát egy duett miatt nem is, de a lehetőség akkor kapódott hogy legyen sima énekes... egyedülálló! xDxD sztem kicsit túlfantáziáltam a dolgokat, de valahogy el kell kezdeni - az meg sztem tök mindegy hogy kezdem el xDxD a lényeg: hogy folytatom? mert még én sem tudom!
VálaszTörléso.k. rád fogok szólni drágám!!! ^^ köszi a rendszeres olvasást ;)))