23.rész: Érdem és érdek II.rész

Sziasztok!
Hoztam a részt ahogy tudtam. Megint sokat vártatok? Remélem azért még vagytok páran! ^^ Mellesleg: köszönöm a rendszeres olvasást Klaudiának. :) pussyy!!


(u.i.: A kép ne tévesszen meg senkit - a történetben a csajszi farmernadrágban van, csak épp képem nem volt úgy róla! xD)

/A fájdalom s öröm betölti szívemet, 
amíg kezemben érzem átfagyott kezed; 
némán szemedbe nézek, látod, könnyezem, 
szeretlek, ennyit mond a perc, a csönd, a szemem./
- Alekszej Konsztantyinovics Tolsztoj -


[Strify szemszög]

Talán a sors akarta úgy, hogy megbánjam, azt amit egykoron elszúrtam. És mivel már eleget bűnhődtem nem láttam több indokot arra, hogy ne próbáljak mindent helyre hozni! Ennyi elég volt a sínylődésből.

Rámosolyogtam az ölelkezős hangulatú Rimára, aki körbe-körbe repkedett Kiroval a sarkában. Mind a ketten olyan módon viselkedtek, mint a gyerekek! Persze, Rimát még megértem, mert ő még az - de Kiro?

- Kiro! Gyere már ide!

Zendült fel mögöttem Yu hangja, majd Kiro - mint egy engedelmes kis kutya - odajött, és beállt Yu mellé, aki halovány mosollyal körítve túrt bele a szőke srác gondosan égnek állított hajába.

- Nyugi.

Ennyit mondott, mire az új-régi gitárosunk le is nyugodott. Rima persze még mindig ugrándozott... szerencsétlen Perry vérét szívta éppen, és minden lelki energiáját. Hanataro úr irigylésre méltó higgadtsággal lapozgatta a papírjait. Mintha nem is törődene lánya ostoba viselkedésével! Ami pedig engem illet... én sem zavartattam különösképp magam. Figyeltem őt. Annyira jó, hogy legalább ennyivel besegíthettem ideiglenes lelki állapotába. De.. jó szokásomat megtartva ismételten Rima kitűnő domborulatait fixíroztam, nem pedig azt a különösen boldog vigyort az arcán. Farmernadrágjában a hátsó fele igazán feszesnek, és kívánatosnak tetszett. Nem épp világbajnok méretű mellei is igazán kellemes hegyecskéket idéztek fel elmém perverzebbik féltekéjén.

Nem túl sokat tudtam gyönyörködni a lány kellemes megjelenésében, mert egy észhez térítő tockosnak lettem gazdája az elkövetkezendőkben. Megfordultam, és szembe találtam magam az ingerült Shinnel.

- Hé! Lehet kibékültünk, de nagyon könnyen visszakerülhet a vörös zászló!

- Jaj, kérlek... ne fenyegess! Semmi rosszat nem csináltam.

- Hát nem, csak kb. szemmel végigbasztad a BARÁTNŐMET, de nem gond. Tőled már megszoktam!

- Ne zavartassátok magatokat! De itt van az apja is.

Szólt közbe Romeo, akit ma először hallottam megszólalni. Elég régóta nem hallottam a hangját. Pedig kb. tegnap négy óra felé összefutottam vele! És akkor sem szólt, nem is köszönt - csak biccentett.

- Ugyan. Szerintem ez csak testben van itt!

Állapította meg Kiro, majd lecövekelt mellettem. Kihasználtam az alkalmat és ismételten Rimát kezdtem pásztázni! De megint vissza kellett térnem a normális kerékvágásba, ugyanis most a célszemély tipegett a közvetlen horizontvonalam takarásába.

- És mit akartok először csinálni? Elmondani a nagy világnak, hogy megint összeálltatok, vagy esetleg... ?

- Sssst, kicsim... ez nem olyan egyszerű!

Zavart bele Shin. Hangja olyan hirtelen szelte ketté Rimáénak dallamos csengését, hogy az már egyenesen fájt.

- Először még meg kell beszélni pár dolgot, aztán kitaláljuk mi lesz.

- Jó, beszéljetek. Engem nem érdekel, csak a fő: hogy elértem a célom!

Csukott szemmel mosolygott tovább, karjait háta mögé tette. Arcán halovány pír keletkezett, mire hátrafordult - eleinte nem tudtam miért, de aztán megláttam Hanatarot, ahogy egy csiptetős mappán elém tolta a szerződését. Ránéztem először a középkorú férfira, aki nem sokat mondó arccal tartotta rezzenetlenül a papírost és egy tollat. Elvettem tőle, majd körbetekintettem egy asztalt kutatva - felesleges. A legközelebbi asztal túl messze van (kb. 2 méter)... Ránéztem Romeora, aki továbbra is semmit nem sugalló nézés közepedte lesett maga elé. Gondolatmenetemet betartva léptem elé, mellkasára fektettem a mappát és úgy írtam alá. Meg se moccant. Míg a körülöttünk lévő emberek kikerekedett szemekkel azt próbálták kilesni mit ténykedek éppen. Hamarosan lekanyarintottam az utolsó betűt, és tovább adtam a tollat. A többiek is aláfirkantották nevüket. Amikor Romeora került a sor ő a falat használta támasztékként.

Felkaptam a fejem Rima és Kiro tapsolási szinkronjára, és ujjongására, majd kivettem Romeo kezéből a mappát, és visszaszolgáltattam Hanataronak.

- Köszöntem.

- Apa! Én is alá írhatok?

- Minek?

- Nem tudom, csak úgy - de inkább felejtsd el!

A következőkben még leültünk és beszélgettünk valamiről, de nem tudtam követni a témát, mert minden figyelmemet lekötötte az, ahogy Rima Shint ölelgette. Kellemetlenül kezdtem érezni magam, és lassan a szemem is rángatódzani kezdett.

- Szerinted, Strify?

- Mi van?

- Ahh. Látom nagyon figyelsz rám!

Panaszkodott Yu, majd rámeredt Kirora, aki épp egy csokoládé rudat majszolt. Kicsit ledöbbenten meredtem rá, majd tele szájjal így szólt:

- Mi van, basszus? Éhen döglök.

- Ó! Talán vacsorázhatnátok nálunk!

Tanácsolta Hanataro, amire Rima nyögött egyet. Én persze azonnal belementem.

- Milyen remek ötlet! De nem akarunk zavarni!

- Nem zavartok.

- Ja... csak anya ehhez mit szól majd?

Látszott Rimán, hogy valami hihető érvet keres a maradásunkra, de nem akartam engedni belőle.

- Anyukád is otthon van? Pompás! Régóta meg akarom ismerni...

- Látod Rima! Anyád el lesz ragadtatva a fiúktól.

- Hajajj...

Állt fel hirtelen, majd kihúzta keskeny kacsóját Shin tányér szerű mancsából.

***

A ház kellőképp otthonos volt, és nagyon nagy. Belépve egy helyes kis előszoba fogadott bennünket, beljebb kerülve pedig egy hatalmas nappali, egy lépcső, és egy csomó ajtó. Annyira nem volt sok! Meg tudtam, hogy ez mindössze konyha- vendég szoba- háló szoba- vendég szoba- vendég szoba és fürdő.

- Jézusom! Mekkora!

Lelkendezett Kiro majd mint egy kíváncsi kiskutya ide-oda szaladgált Yu-t magával rángatva. Shin leragadt egy egyirányú beszélgetésbe Romeoval, mire én inkább kihasználva az alkalmat, Rima mellé léptem.

- Nooooooooos... ha ilyen csinos, nagy és szép házatok van a szobád sem lehet más!

- Nem fogom megmutatni.

Ezzel lezártnak tudhattam a témát, majd a következőkben már tudtam, hogy nem lesz alkalmam unatkozni. Egy alacsony, fiatalos nő tartott lefelé a lépcsőn. Fekete haja varázslatosan lobogott, mint az óceán hullámzása. Kétség sem fér hozzá, hogy Rima honnan örökölte meghökkentő szépségét!

- Anya! Ők itt... apa munkatársai!

- Levágtam, apád írt egy SMS-t. Vacsorázni jöttek, nem?

Fordult kíváncsian Hanataro úrhoz, majd hozzánk, mire Herr Hanataro ekként szólt:

- Igen.

Alig mondta ki, mert Rima felállt és magával víve az összes figyelmemet felsurrant a lépcsőkön. Pár lépcsőfokot surranva felfelé egy közép magas, szintén fekete hajú, kerek arcú srác tért le. Amikor a Rima és az Ő tekintetük találkozott mindketten elindultak az eredeti irányba, vagyis Rima vissza hozzánk, a srác pedig fel.

A lány alig ért Shin mellé, mikor az a srác utánna szólt:

- Rima, te vetted el a hajvasalót?

- Yuki-san! Az az ÉN hajvasalóm. Nem fogom örökké odaadni, hogy mindig ki tudd vasalni a hülye frufrud!

- Milyen önző vagy...

Mostmár tényleg fel ment, mire Rima "menekülés" mód bújt Shin széles vállába. Az új-régi dobos mosollyal nyugtázta, majd megcsókolta a homlokát. A vöröske erre elpirult, majd megint a nyakába ugrott barátomnak. - már megint ez a szar érzés... jézus! Súlyos vagyok...

- Talán akkor asztalhoz is ülhetünk. Rima!

- Na?

- Hívd le Aki-chant és Yuki-chant!

- Értettem.

Mikor Rima feltiprizett volt alkalmam elgondolkozni azon, hogy minek kell a japán nyelvbe ez a sok kötőszó ( - chan, - san, - kun stb. ) - de nem sokra jutottam. Annyira viszont nem foglalkoztatott a kérdés, hogy fel is tegyem. Inkább továbbra is mereven a lépcsőt fixíroztam, Rimára koncentrálva.

22.rész: Érdem és érdek I.rész

Sziasztok!
 Meglehetősen elfoglalt egyén vagyok mostanság, és mivel nincs itt akkora csúcs forgalom, így nem is nagyon nehéz mellőzni ezt a helyet egy kis időre. Gyakran kezdem azt hinni, hogy ezt csak a saját szórakoztatásomra - meg persze Éviére :D - csinálom. Senki más nem ír rajta kívül! Ezért neki nagyon szépen köszönöm. :) Persze én megértőbb típus vagyok, és tudom milyen félelmetes egy totál ismeretlen csajnak kiönteni a lelked - de ez csak egy komment, könyörgöm!! -.- xD
Remélem még a jelenben elszánjátok magatokat rá... puszi! X.x

/Amit e szem ébren lát, 

Annak hasson bűve rád, 

Azt szeresd meg, azt imádd; 

Tigris, medve, macska bár

S lenne vadkan, leopárd: 

Véld, hogy az szerelmi pár./

- William Shakespeare -

[Rima szemszög]

Az mp4-em a maximumon dubörgött miközben egyedül ültem a sötét szobában és azon gondolkoztam, hogy Ő miért is van ennyire a banda ellen? Ha összeállnának az neki is mérföldekkel jobb lenne, nem? Én csak a jót akartam. És sosem akarnák rosszat! Miért nem hisz nekem? Bezzeg, ha Shinnek mondanám... - és igen, Shin! Vajon mi van vele? Rég nem találkoztunk. Kíváncsi vagyok karácsonykor összefutunk e! Na persze. Sosem kéne figyelmen kívül hagynom, hogy ő az esti tagozat mellett DJ is, és így nem sok ideje van barátnőre. De akkor miért nem mondja meg? Miért mindig nekem kell lépnem?

Sóhajtásom közepedte felálltam, és megkerültem egyszer az ágyat, majd belebújtam a jó meleg takarómba. Fáztam. Igencsak hideg volt. December van, mit várok?

Szememre nem igen jött álom három előtt. De aztán... valahogy mégis magával ragadott az utánozhatatlan mélység. Olyannyira, hogy mikorra felkeltem már fél 5 volt! S mivel közel egy és fél óra múlva kelek már nem akartam visszaaludni. De aztán mégis összejött... reggel 6-kor megcsörrent Katy Perry hangján a telefonom.

- Jaj ne... reggel...

Aztán felugrottam és rohantam a ruháimmal a fürdőbe. Kifelé menet belerohantam Yukito fél kómás árnyába, aki rám rivallt.

- Neked meg mi bajod van? Csak nem suliba mennél?

Tanácstalanul, és már tehetetlenül álltam bátyámmal szemben, mikor ráébredtem, hogy tegnap este ez a Strifys dolog oly annyira bekavart, hogy ébresztőt állítottam abban a hiszemben, hogy suliba kell mennem karácsonykor... öhh! Majdnem, mert 23-a van.

Hiába tértem vissza a szobám rózsaszín világába, mert már nem jött álom a szememre. Bekapcsoltam a laptopom és a neten nézelődtem reggel 6-kor, ahelyett, hogy aludnák! Hát ez is csak te vagy Rima Hanataro.

Ezen cselekvésem sem tartott tovább röpke fél óránál... felöltöztem mégis és lementem reggelizni, ahol is édesapám bágyadt tekintete fogadott.

- Apa! Itthon vagy.

- Jaj de jó, hogy észrevetted... már kb. három óta!

- Olyan este értél haza?

- Igen kicsim.

- Dehát miért nem alszol?

- Megígértem Hudec úrnak, hogy 8-ra összefutunk a stúdióba.

- Kinek?!

- Hát Andreasnak!

- Kinek?

- Strify?

- Jaj! Értem. Bocs. Olyan nehéz megjegyezni az igazi nevét!

- Ez is csak te vagy...

Talán van némi közös kettőnk gondolkozásában... minden esetre megreggeliztem, és közben folyamatosan beszélgettem vele.

- Én is mehetek?

- Minek?

- Nem tudom. Csak mert...

- És Shin? Nem találkoztok?

- Mi? Dehogy. Egyenlőre az is rejtély, hogy él vagy hal.

- Összevesztetek?

- Nem tudom, apa. Én már nem tudok semmit kettőnkről!

- Mikor találkoztatok legutóbb?

- Vagy egy-két hete?

- Pff. Látom ez is csak amolyan diák szerelem volt.

- Micsoda? Én szeretem őt, és reményeim szerint ő is engem. Csak... most nem beszélünk.

- Ennyire?

- Apa, hagyjuk.

- Lehet megcsal...

- Apa! Maradj csöndben! Shin nem olyan, ismerhetnéd.

- Ezektől a mai fiataloktól minden kitelik.

- Pff. Te aggastyán!

Ezzel a jelzővel hagytam magára, majd talpaltam. Felmentem a szobámba, teletömtem a táskámat, és egy futó pillantást vetettem a mobilom andoridos kijelzőjére. Egy SMS?

Szia!

Ma látlak.

Légy jó addig!

Shin

Megráztam magam. Mi van? Ezt nem értem. Ma látlak? De mikor? - és már kérdezem is tőle, azaz írom üzenetben.

- Rima, akkor jössz?

Rámeredtem az órára. Hét óra. Mit akar? Ma mindenki megbolondult?

- Apa, még csak hét óra.

- Szeretnék reggelit is venni, meg megnézem a fenyőt!

- Ahh, persze...

Mormoltam orrom alatt, jobban csak magamnak. És már ültem-fordultam: lejutottam megint a kezdő pontba. Apámmal szembe.

Csak hamar eljutottunk a teendők elintézésének végére. Minden megvolt és még volt 10 percünk! Erre már nem várakoztunk, hanem bementünk a stúdióba.

- Megkeresem Perry-t! Várj itt.

- Okés.

Lecövekeltem majd figyeltem ahogy apám eltűnik. Egyik lábamról másikra nehezedtem és ingattam csípőmet. Fejemben folyamatosan egy új kedvencemet pörgettem... "I Don't Belive - Cinema Bizarre" - jól lehet, hogy már beteges, de mit tehetnék vele, ha fan lettem? Annyit lófráltam köztük, hogy már ide jutottam.

Elmélyülve a gondolataim között észre sem vettem, hogy már nem vagyok egyedül, és hirtelen Kiro ugrott a nyakamba.

- CICUS!!!

- Cicus?!

Kapcsoltam, amikor Kiro már nyakamon csüngött. Ez valóban házi állatnak néz engem?

Szana szét ágazó szőke tincsei között átmeredtem a mögötte tornyosuló Yu-ra, aki nem sok életkedvet mutatva pötyögött valamit telefonjában. Mit is keresnek itt?

- Kiro, ti... mit kerestek itt?

- Egyenlőre még számunkra is rejtély. Strify mondta, hogy jöjjünk, mert beszélni akar velünk.

- Strify?

És hirtelen valami furcsa melegség öntött el. Mosolyra kényszerítette ajkaimat, majd visszanyeltem egy megkönnyebbült sóhajtást. És mire megest magamhoz tértem Romeo és Shin társultak hozzánk. Mikor megláttam barátomat levakartam magamről Kiro kezeit, és fény sebességgel rohantam oda hozzá. Nyakába ugrottam, ő átkarolta derekamat. Annyira boldog voltam karjaiba, hogy egyáltalán nem került figyelmem középpontjába az imént érkező két személy: apa és... Striff.

­- Ó, a szerelmesek megint egymásra találtak. Milyen romantikus.

Szemtelenkedett a hoppon maradt énekes, és erre már természetesen nem álltam szótlanul. Megpördültem, és eleinte rosszallóan, dühödten néztem a srácra, aki előttem állt élet nagyságban, fehér farmerban és pólóban. Shin elengedett, és odalépett Strify elé. Kezet fogtak, majd megölelték egymást. Én nem tudom, hogy a férfiak miért tudnak ilyen jellegzetesen "ölelkezni"! Fogalmam sincs. De ami még jobban lehengerelt az egyáltalán a két célszemély volt.

- Te seggfej, már megint késtél.

- Jaj ne háborogjál már, nem vagy te tenger...

Rázta le Strify Shint. Az is haladásnak tetszett, hogy egyáltalán egymáshoz szóltak, de még, hogy poénkodjanak is? Apám lépett közbe.

- Rima, nem találtam Perry-t. Megkeresed?

Mivel semmi kedvem sem volt ebben az extázisban azt a dagadt állatot körözni, így inkább ordítottam egyet - némi humorral fűszerezve.

- Perry! Kész a reggeli.

Hirtelen előtűnt a kopasz fejecse az ajtóban. Kíváncsi tekintetek fogadtak miközben épp nyálcsöppenés veszélye lógott be a képbe.

- Micsoda?

Kérdezte azon a megszokott, medve "vékony" hangján, mindeközben pedig megindult felém, és körbetekintett.

- Rima, becsaptál!

- Bocs, de amúgy nem toltad elő a csülkeidet.

- Ne szívass! Fogyózom.

- Kár a gőzért.

Ábrándítottam ki, majd most Strifyre meredtem. Végre volt alkalmam feltenni a kérdést, mi szerint:

- Mit tervezel?

- Belebetegedtem a sok ostobaságba, és unszolgatásba. Bocs Rima, de az nem az én műfajom.

Már nem tudtam tűrtőztetni magam, és ha már ilyen ölelkezős hangulatomba vagyok Strifyvel sem tettem kivételt. Nyakába borultam, és ő láthatólag élvezte a cselekedetemet, amit egy perverz és számító mosollyal koronázott meg.

Nem tudtam miféle meggondolásból ment bele végül a CB visszaállításába - de ez nem is érdekelt.

Szavazás vége! *.*

A dizájnom láthatólag sikert ért el, legalábbis az öt embernyi szavazat ezt mutatja. Vagyis a dizit ezennel "COOL"-nak boronálom... :) köszi, hogy szavaztatok! ^^

A napokban nem sok időm volt a blog szerkesztgetésére, de higgyétek el: rajta vagyok! És szerintem részt is hamarosan hozok. Köszi mindent! ^^ pápi!!

21.rész: Angyal

Sziasztok Olvasóim! - már amennyien vagytok...
Örülök, hogy egyáltalán átléptük az 1000 fős látogatást... nagyon örültem már ennek is! ^^ De az igazat megvallva el is vagyok ugyanitt keseredve, hiszen tudom mennyire kevesen vannak a Cinema Bizarre fanok. Lehet ennek az lenne a kiváltó oka, hogy mert kevesebben ismerik őket? Vagy netalán tán az, hogy már feloszlottak? Nem kéne feladni a reményt! Egyszer még talán összejönnek. Nem?

[Strify szemszög]

/Némelyik álom meghal és lehullik

Ez az élet egyik keserű igazsága.

Hány ilyen keserű igazság van még?/

- Ismeretlen szerző -

Nem tudtam érdem szerint díjazni azt a csodálatra méltó igyekezetet, hogy Rima mennyi mindent megtesz, hogy akár egy kicsit is elfeledtesse velem Wayolette-t. Csak egyre derűsebb lett a hangulatom, és ez a derű beragyogta azt a sötét, már-már lelki beteg állapotot, ami odabent szúrt, az összetört szívem helyén. Valójában talán még sikerült is felvidítania, mert most nincs más számomra csak ő! Rima Hanataro...

- Wooow! Koripálya.

- Hm. Szeretsz korcsolyázni, Rima?

Érdkelődtem, amire egy keserű tekintettel találtam szemben magam. Aztán egy mosoly és bólogatott.

- Menjünk akkor korizni!

Elkapta megint a kezem és rángatott maga után. Szinte repültem, mint egy papír sárkány, annyira nagy erővel vonszolt maga után. Lassan már a koripályához is elérkeztünk. Fizettünk két kölcsön korcsolyát, és már mentünk is a jégre. Alig emlékszem mikor korcsolyázhattam legutóbb! Most biztos nagyon jó lesz, főlleg, hogy ez az őr - angyal is itt van velem. Talán Wia is azt akarná, hogy boldog legyek? És ha már ez vele nem sikerült akkor netán...

- HUÁÁÁÁ!!!

#PUFF# - és Rima a jégen. Kicsit padlót fogott. Nem bírtam megállni nevetés nélkül, amire persze a nézéséből aztán hideget és meleget is kaptam. Ekközben a háttérben felhangzott az All I Want For Christmas Is You c. zeneszám... a röhögő-görcs alatt persze lehajoltam hozzá, és felrángattam a földről, de ennek nem lett más következménye, mint az, hogy ijedtében úgy belémkapaszkodott, hogy elrántott, és már ketten szerencsétlenkedtünk.

- Rima!

- Bocsi.

Elkaptam a palánkot, és miközben magamat felhúztam másik kezemmel Rimát is felfelé rángattam. Majdnem elcsúszott megint, de ekkor kilöktem a palánknak és magamhoz öleltem, hogy tudjon mibe kapaszkodni - legalábbis én ezt akartam hinni, hogy csak ezért. Szabadon lévő kezemmel éppen csak meg tudtam tartani, de valahogy már ő is sokkal stabilabban állt a földön - izé - jégen, viszont továbbra is kétségbeesetten kapaszkodott kabátujjamba.

- Utálok korcsolyázni!

Tört ki belőle, amire én megint csak nevetni tudtam.

- Akkor minek mentél bele?

- Mert te akartad.

- Váó. Mert én akartam? Ha az okozna nekem örömet, hogy beugorj a kútba, megtennéd?

Egyenesen szemembe nézett, és még jobban szorította kabátomat. Majd némiképp kába tekintettel így szólt:

- Most akár azt is. Csak ne legyél szomorú!

- Hű. Ez kedves. Akarsz még korcsolyázni?

- Te akarsz?

- Nem az a kérdés, hogy én akarok e, hanem hogy te akarsz e! Vágesz vágesz?

- Ö. Akkor még egy kicsit igen. De maradj a közelemben!

- Vettem a lapot.

És továbbra is a szemébe néztem, de most lassan a kezét is megfogtam és elcsusszantam a palánktól. Mivel szorosan tartottam a kezét így ő is jött velem. Mostmár egy percre sem engedtem el! Eddigi életem során sok embert elengedtem, és mindegyik után én szívtam a legnagyobbat. Hát őt nem fogom!

- Amúgy meddig vagy kint?

- Hát... ameddig jónak látom! Szünet van, nem kell tanulni.

- Hehe! Olyan nincs, hogy nem kell. Hanem olyan van, hogy kell, de te akkor sem csinálod!

- Igen. Ismerős?

- Megtennéd, hogy egy 5 percig nem szívod a vérem??!

- 5 perc? Ez talán még véghez vihető...

Amíg ott csúszkáltunk úgy éreztem a barátság egy másik szintjére léptünk. Ez kellemes érzéssel töltött el! Valamint Rima mosolya is. Micsoda? Ó. Még hogy barátság...

***

- Éhes vagy?

Kérdeztem tőle, mert már én az voltam, de úgy nem akartam mondani neki... eleget tett ma értem!

- Hát. Egy kicsit igen!

- Akkor az egész napos munkádért most megajándékozlak egy nyokkóval!

- Ó, nem kell. Nekem is van pénzem!

- Én fizetek!

- Jó.

Már eleve ő maga sem egy egyszerű ember, de mikor megtudtam, hogy nem szereti a ketchupot még érdekesebbnek tűnt. Legalábbis a nyokkóba nem kért! Csak szimplán a sajt és a gombócok. Én sem akartam feltűnősködni, de azért kértem bele ketchupot! Aztán fizettem és továbbálltunk. Két percig nem néztem rá, és ő már be is gyűrte!

- Azta! Pedig most akartam mondani, hogy "jó étvágyat". Te kis bélpokol!

- Micsoda??!

A bélpokor jelzőre elnevette magát és közben kidobta a papírt egy kukába. Rám pislogott, de én még javában ettem. Ezután közölte velem:

- Szomjas leszel!

- Nagy dolog.

Ekkor benyúlt a táskájába és elővett egy barackos ízesítésű ásványvizet. Kedvesen odanyújtotta nekem, mire én mosolyogva elfogadtam. Miközben belekortyoltam elboronáltam magamban, hogy ez az egyik legjobb nap az életemben. És Wia is így látja? Remélem a felhők fölött lebegbe azért néha-néha letekint rám.

- Elfelejtettem valamit közölni!

Ránéztem, és vártam, hogy kifejtse:

- Hát apa ma érkezik haza, és azt mondta ha volna kedved akkor elkezdhetnétek egy új albumot... számok meg még vannak hozzá, nem?

- Nem! Vagyis... de igen vannak. Csak... semmi kedvem egyedül nekifogni még egy albumnak...

- Egyedül? És a barátaid?

- Rima, azt hittem ezt már...

- Strify! Most mondtad, hogy egyedül nincs kedved. De 5 fő az már nem szóló!

Minden lehetséges alkalmat megragad arra, hogy felhozza a banda felállásának tervét. Újrafelállásának, bocs! Miért olyan fontos ez neki? - és aztán eszembe jutott Shin. Pontosabban: Shin és Ő. És teljesen összeszorult a szívem amikor magam előtt láttam kettejüket...

- Shin miatt szeretnéd, ugye?

- Persze, ez is egy szempont, de nem csak miatta!

- Valóban?

- Hát igen. Gondold át, Striff: ha megint összeállna a Cinema Bizarre, akkor talán te is elfelejthetnéd a közelmúltbéli eseményeket...

- Igen, ez persze igaz...

- Akkor? Mi itt a probléma?

Lassan be kéne lássam, hogy mennyire igaza van Rimának. A kapcsolatunk kezdetétől fogva mindig ráébreszt a tervének pozitív oldalára. De valamiért nem akarom... csak annyiban is igaza volt, hogy: "még én sem tudom miért"... ez az egész egyszerre taszít és vonzz! Miért kell egy lánynak ilyen eszelős módon belépnie az életembe?

- Nézd! Egy taxi. Fogjuk meg!

Reménykedtem a témaváltás sikerében, de mikor beültünk megint rákezdett...

- Szerintem ha összeállna a CB...

- De nem fog összeállni, értsd meg!

Rivaltam rá, amire megszeppent és irdatlanul szomorú arcot vágott. Kerestem a kifejezéseket, mivel is terelhetném jobb irányba azt, amit megint elcsesztem, de mielőtt bármit is kitalálhattam volna elfordult és az ablak előtt suhanó tájat kezdte pásztázni. Kezeivel a bőrüléseket szorította. Láttam, ahogy körmeit belevájja az anyagba, aztán lazít rajta, majd megint szorítani kezdi. Ez zavartságra utal. Gondolkozik azon, mit kéne mondania, de semmit sem akar, de titkon azt érzi mégis kellene valami, amivel a végeláthatatlan csöndet megtöri... de semmit sem talál.

Tétova percek forgatagában sóhajtottam, majd jobb kezemet lassan Rima keze felé irányítottam, és tenyerembe fogtam puha kézfejét.

- Miért örülnél neki annyira?

- Mondtam már számtalanszor: ti! Érzem, hogy sokkal jobb lenne nektek, mind az ötőtöknek, ha megint együtt lennétek.

- Értem, de... nem! Ez nem olyan egyszerű.

- Csak mert nem akarod, hogy megtörténjen! De kérlek: gondolkozz el rajta miért nem! Én meg itt kiszállok, mert itthon vagyok. Holnap ha akarsz valamit apámtól fél 8-ra gyere a stúdióba! Szia Striff.

Kihúzta kezét az enyém alől, kikattintotta az övet, elköszönt a sofőrtől, és már épp a pénzt kereste volna, amire sóhajtva zsebembe nyúltam, és megelőzve Rimát toltam oda a kövér taxisofőrnek. Rima hálásan, de rejtetten dühösen meredt rám, biccentett, és kinyitotta az ajtót. Kiszált, és eltűnt a hóesésben...

Utasítottam a sofőrt, hogy menjen tovább, és amikor a gázba taposott a hátsó ablakon még elnéztem, ahogy Rima belép a házába.

- Ezekkel a nőkkel csak a baj van! De ne aggódj. Úgyis vissza fog jönni, és akkor már jobb kedve lesz!

Figyeltem ahogy a sofőr a visszapillantóban egyenesen rám mered, mellette mereven az útra is. Ezután kétségbeesetten ért el tudtomig mire gondolhatott kijelentése hátterében:

- Nem, mi nem... ! Vagyis... neki van valakije. De az nem én vagyok...

Azután egy újabb terv ütött szöget elmémben, és folytatólagosan javítottam mondatomon:

- Azaz: MÉG nem én vagyok.