22.rész: Érdem és érdek I.rész

Sziasztok!
 Meglehetősen elfoglalt egyén vagyok mostanság, és mivel nincs itt akkora csúcs forgalom, így nem is nagyon nehéz mellőzni ezt a helyet egy kis időre. Gyakran kezdem azt hinni, hogy ezt csak a saját szórakoztatásomra - meg persze Éviére :D - csinálom. Senki más nem ír rajta kívül! Ezért neki nagyon szépen köszönöm. :) Persze én megértőbb típus vagyok, és tudom milyen félelmetes egy totál ismeretlen csajnak kiönteni a lelked - de ez csak egy komment, könyörgöm!! -.- xD
Remélem még a jelenben elszánjátok magatokat rá... puszi! X.x

/Amit e szem ébren lát, 

Annak hasson bűve rád, 

Azt szeresd meg, azt imádd; 

Tigris, medve, macska bár

S lenne vadkan, leopárd: 

Véld, hogy az szerelmi pár./

- William Shakespeare -

[Rima szemszög]

Az mp4-em a maximumon dubörgött miközben egyedül ültem a sötét szobában és azon gondolkoztam, hogy Ő miért is van ennyire a banda ellen? Ha összeállnának az neki is mérföldekkel jobb lenne, nem? Én csak a jót akartam. És sosem akarnák rosszat! Miért nem hisz nekem? Bezzeg, ha Shinnek mondanám... - és igen, Shin! Vajon mi van vele? Rég nem találkoztunk. Kíváncsi vagyok karácsonykor összefutunk e! Na persze. Sosem kéne figyelmen kívül hagynom, hogy ő az esti tagozat mellett DJ is, és így nem sok ideje van barátnőre. De akkor miért nem mondja meg? Miért mindig nekem kell lépnem?

Sóhajtásom közepedte felálltam, és megkerültem egyszer az ágyat, majd belebújtam a jó meleg takarómba. Fáztam. Igencsak hideg volt. December van, mit várok?

Szememre nem igen jött álom három előtt. De aztán... valahogy mégis magával ragadott az utánozhatatlan mélység. Olyannyira, hogy mikorra felkeltem már fél 5 volt! S mivel közel egy és fél óra múlva kelek már nem akartam visszaaludni. De aztán mégis összejött... reggel 6-kor megcsörrent Katy Perry hangján a telefonom.

- Jaj ne... reggel...

Aztán felugrottam és rohantam a ruháimmal a fürdőbe. Kifelé menet belerohantam Yukito fél kómás árnyába, aki rám rivallt.

- Neked meg mi bajod van? Csak nem suliba mennél?

Tanácstalanul, és már tehetetlenül álltam bátyámmal szemben, mikor ráébredtem, hogy tegnap este ez a Strifys dolog oly annyira bekavart, hogy ébresztőt állítottam abban a hiszemben, hogy suliba kell mennem karácsonykor... öhh! Majdnem, mert 23-a van.

Hiába tértem vissza a szobám rózsaszín világába, mert már nem jött álom a szememre. Bekapcsoltam a laptopom és a neten nézelődtem reggel 6-kor, ahelyett, hogy aludnák! Hát ez is csak te vagy Rima Hanataro.

Ezen cselekvésem sem tartott tovább röpke fél óránál... felöltöztem mégis és lementem reggelizni, ahol is édesapám bágyadt tekintete fogadott.

- Apa! Itthon vagy.

- Jaj de jó, hogy észrevetted... már kb. három óta!

- Olyan este értél haza?

- Igen kicsim.

- Dehát miért nem alszol?

- Megígértem Hudec úrnak, hogy 8-ra összefutunk a stúdióba.

- Kinek?!

- Hát Andreasnak!

- Kinek?

- Strify?

- Jaj! Értem. Bocs. Olyan nehéz megjegyezni az igazi nevét!

- Ez is csak te vagy...

Talán van némi közös kettőnk gondolkozásában... minden esetre megreggeliztem, és közben folyamatosan beszélgettem vele.

- Én is mehetek?

- Minek?

- Nem tudom. Csak mert...

- És Shin? Nem találkoztok?

- Mi? Dehogy. Egyenlőre az is rejtély, hogy él vagy hal.

- Összevesztetek?

- Nem tudom, apa. Én már nem tudok semmit kettőnkről!

- Mikor találkoztatok legutóbb?

- Vagy egy-két hete?

- Pff. Látom ez is csak amolyan diák szerelem volt.

- Micsoda? Én szeretem őt, és reményeim szerint ő is engem. Csak... most nem beszélünk.

- Ennyire?

- Apa, hagyjuk.

- Lehet megcsal...

- Apa! Maradj csöndben! Shin nem olyan, ismerhetnéd.

- Ezektől a mai fiataloktól minden kitelik.

- Pff. Te aggastyán!

Ezzel a jelzővel hagytam magára, majd talpaltam. Felmentem a szobámba, teletömtem a táskámat, és egy futó pillantást vetettem a mobilom andoridos kijelzőjére. Egy SMS?

Szia!

Ma látlak.

Légy jó addig!

Shin

Megráztam magam. Mi van? Ezt nem értem. Ma látlak? De mikor? - és már kérdezem is tőle, azaz írom üzenetben.

- Rima, akkor jössz?

Rámeredtem az órára. Hét óra. Mit akar? Ma mindenki megbolondult?

- Apa, még csak hét óra.

- Szeretnék reggelit is venni, meg megnézem a fenyőt!

- Ahh, persze...

Mormoltam orrom alatt, jobban csak magamnak. És már ültem-fordultam: lejutottam megint a kezdő pontba. Apámmal szembe.

Csak hamar eljutottunk a teendők elintézésének végére. Minden megvolt és még volt 10 percünk! Erre már nem várakoztunk, hanem bementünk a stúdióba.

- Megkeresem Perry-t! Várj itt.

- Okés.

Lecövekeltem majd figyeltem ahogy apám eltűnik. Egyik lábamról másikra nehezedtem és ingattam csípőmet. Fejemben folyamatosan egy új kedvencemet pörgettem... "I Don't Belive - Cinema Bizarre" - jól lehet, hogy már beteges, de mit tehetnék vele, ha fan lettem? Annyit lófráltam köztük, hogy már ide jutottam.

Elmélyülve a gondolataim között észre sem vettem, hogy már nem vagyok egyedül, és hirtelen Kiro ugrott a nyakamba.

- CICUS!!!

- Cicus?!

Kapcsoltam, amikor Kiro már nyakamon csüngött. Ez valóban házi állatnak néz engem?

Szana szét ágazó szőke tincsei között átmeredtem a mögötte tornyosuló Yu-ra, aki nem sok életkedvet mutatva pötyögött valamit telefonjában. Mit is keresnek itt?

- Kiro, ti... mit kerestek itt?

- Egyenlőre még számunkra is rejtély. Strify mondta, hogy jöjjünk, mert beszélni akar velünk.

- Strify?

És hirtelen valami furcsa melegség öntött el. Mosolyra kényszerítette ajkaimat, majd visszanyeltem egy megkönnyebbült sóhajtást. És mire megest magamhoz tértem Romeo és Shin társultak hozzánk. Mikor megláttam barátomat levakartam magamről Kiro kezeit, és fény sebességgel rohantam oda hozzá. Nyakába ugrottam, ő átkarolta derekamat. Annyira boldog voltam karjaiba, hogy egyáltalán nem került figyelmem középpontjába az imént érkező két személy: apa és... Striff.

­- Ó, a szerelmesek megint egymásra találtak. Milyen romantikus.

Szemtelenkedett a hoppon maradt énekes, és erre már természetesen nem álltam szótlanul. Megpördültem, és eleinte rosszallóan, dühödten néztem a srácra, aki előttem állt élet nagyságban, fehér farmerban és pólóban. Shin elengedett, és odalépett Strify elé. Kezet fogtak, majd megölelték egymást. Én nem tudom, hogy a férfiak miért tudnak ilyen jellegzetesen "ölelkezni"! Fogalmam sincs. De ami még jobban lehengerelt az egyáltalán a két célszemély volt.

- Te seggfej, már megint késtél.

- Jaj ne háborogjál már, nem vagy te tenger...

Rázta le Strify Shint. Az is haladásnak tetszett, hogy egyáltalán egymáshoz szóltak, de még, hogy poénkodjanak is? Apám lépett közbe.

- Rima, nem találtam Perry-t. Megkeresed?

Mivel semmi kedvem sem volt ebben az extázisban azt a dagadt állatot körözni, így inkább ordítottam egyet - némi humorral fűszerezve.

- Perry! Kész a reggeli.

Hirtelen előtűnt a kopasz fejecse az ajtóban. Kíváncsi tekintetek fogadtak miközben épp nyálcsöppenés veszélye lógott be a képbe.

- Micsoda?

Kérdezte azon a megszokott, medve "vékony" hangján, mindeközben pedig megindult felém, és körbetekintett.

- Rima, becsaptál!

- Bocs, de amúgy nem toltad elő a csülkeidet.

- Ne szívass! Fogyózom.

- Kár a gőzért.

Ábrándítottam ki, majd most Strifyre meredtem. Végre volt alkalmam feltenni a kérdést, mi szerint:

- Mit tervezel?

- Belebetegedtem a sok ostobaságba, és unszolgatásba. Bocs Rima, de az nem az én műfajom.

Már nem tudtam tűrtőztetni magam, és ha már ilyen ölelkezős hangulatomba vagyok Strifyvel sem tettem kivételt. Nyakába borultam, és ő láthatólag élvezte a cselekedetemet, amit egy perverz és számító mosollyal koronázott meg.

Nem tudtam miféle meggondolásból ment bele végül a CB visszaállításába - de ez nem is érdekelt.