43.rész: Hát megéri ezért sírnod?

Sziasztok!

Mentségemre szóljon, hogy apám elhívott nyaralni a Naturista Kempingbe xD Ezért nem hoztam előbb holott már kész vagy két hete! De ezek után már inkább nem magyarázkodom :$ Jó olvasást! ^^ Pussyy

[Strify szemszög]

/Másé!.. A földön senki sincsen,

Kinek lekötném szívemet.

Ezt így rendelte fenn Isten...

Tiéd szívem, téged szeret!/

- Puskin -

Szorongva meredtem folyton-folyvást az ideiglenesen bálteremnek titulált csarnok ajtaja felé, hogy hátha feltűnik az a csillogó, vörös hajzuhatag, amely fátyol gyanánt borul tulajdonosa puha vállára. Egész végig mámorban égett testem, hogy ismét megkaphassam egy újabb éjszakára. De közben kénytelen-kelletlen koncentrálnom kellett ennek barátnőjére, akiben talán benne van a sajt kukac, mert úgy pattog, mint én, mikor nem húzhatom egy napig Rima idegeit. Továbbra sem tudtam megfelelő módon elgondolni, miért is kell ilyen védelmező-vérebnek lennie, mikor ő maga sem jobb, mint Shin vagy akár az a drága barátnője, Rima. Ha ez tényleg szerelem lett volna, akkor csak megjegyezném: egyik sem csalta volna meg a másikat. Hát megéri ezért sírni, de komolyan? Bár... Rima helyében, ha egy olyan hímegyeddel találom szembe magam, mint személyem, akkor lehet én is megcsalom Shint. Csak képzeljük magunk elé az ő alakját, és az enyémet. Na? Melyik a megnyerőbb? Vagy, ha tán elsőre Shin lenne a "rutineljárás", akkor ki nem adná be a derekát (és ami az alatt van) nekem? - a következőkben igyekeztem félre tenni sajátos egoizmusom, és minden lelki erőmmel a lány lehiggasztásán voltam, de az már konkrétan felért egy pankrátorral, amennyire osztott az este végedt. Ugyan Rimát mi vette rá mindarra, hogy ezeket az információkat ezzel a lelki beteg cocker-spániellel ossza meg?

- Erin, könyörgöm! Hagyjál már levegőhöz jutni. Erre bármikor visszatérhetünk, de most egy bálon vagyunk, vagy mi ez... kérlek, inkább szórakozz, és ne engem traktálj a hülyeségeiddel! Rima is akarta, oké?

- "Rima is akarta, oké?" ?!?!?!?! Csak így odaveted? Nagyon jó. Még, ha akarta is, milyen alapon osztottad meg ezt Shinnel?!

- Féltékenységi alapon, talán?

Úgy tettem szét a karjaimat, mint a Messiás, mikor gondolkozik, pedig mindez puszta "ki tudja"  cselekedettől vezérelt kézszéttartás volt. De válaszomra mégis elképedt ő is. Bár itt megragadnám az alkalmat, hogy tisztázzam: nálam nem jobban!

- Hogy mondtad?

A megerősítést ugyan várhatta, de ekkor célszemélyem betoppant a terembe, két, ideiglenes biztonsági őrszemével, akik nem jelentettek többet az én kedves lakótársaimtól, Shintől, és Kirotól. E percben inkább okosabbnak láttam a visszavonulás lehetőségét, és ennek hűen el is húzódtam a legbiztonságosabb pontba. Akikohoz. Mivel ő volt az ünnepelt, minden szem rá mered, és a legjobb rejtőzködés a feltűnősködés, nem?

- Halihó Hercegnő!

Üdvözöltem mézes-mázas vigyorgással Aky-chant, és letáboroztam a mellette lévő székbe, majd rögtön témába vágtam:

- Na mit szólsz az ajándékokhoz?

- Annyira klasszak!

Egy olyan 100 Wattos vigyort vetett rám, amit még a lábgombásodás elleni kenőcsök reklámozásának végén feltűnő aktorok is megirigyeltek volna. Én persze a magam módján fél percre se szakítottam félbe a bevágódás kísérletét, ami egy ilyen kislány esetében meglehetősen könnyűnek titulálna az ember, ha nem Rima húgáról lenne szó. De ha már csak hőn szeretett nővéréből is indulok ki, akkor is lehetetlennek látom az azonnali sínre térést!

- Tőlem a kék csomagot kaptad. Megnézted már?

- Nem, még nem!

És már fel is pattant, és kibontotta a hatalmas csomagot, amiben egy életnagyságú szivárvány-pónit találhatott. Én ugyan nem értek a kislányos színvilághoz, mivel csak egy öcsém van, de Kiro örömmel segédkezett nekem, hiszen csak visszaemlékezett unokahúgával eltöltött délutánjaira még valahonnan a gyerekkorából. S láss csodát: totális kassza-siker! Inkább csak cél betudva... - alaptomos mosolygással fixíroztam a plüss állaton ugrándozó mini-hercegnőt, de ki kellett szakadnom a sikerélményemből, mert egy kéz tapadt a vállamra. Megfordultam.

- Szia Yu!

- Sz'asz!

Mikor félre invitált már tudtam, hogy sorsom nem fog épp a leggyönyörűbben alakulni, de legalább tudtam, hogy nem hiába haltam meg, hiszen már meg volt Rima! Ergó csak arra tudok következtetni, hogy Hófehérkéhez és akár csak a többi Disney hercegnőhöz hasonlóan már én is mosolyogva fogom lehunyni a szemem.

- Beszéltem Rimával.

Tért azonnal a tárgyra, mire én félretettem menten arrogáns kivoltomat, és sokkal inkább figyelmesen végigpislogtam, ahogy lehord a sárga földig Rima mondandójának nem épp pontos ismertetésével. Hiszen a hallottakba szerintem abszolute semmi nőies nem volt, innen ki tudom következtetni, hogy drága gitárosunk igen csak beleélte magát a helyzetbe.

- ... legalább utána mehettél volna!

- Yu, te tudhatod a legjobban, hogy sosem voltam az a "hős szerelmes" alak.

- Dehogyisnem! Gondolj csak Wiára!

- Utálom, mikor Wayoletteel zsarolsz...

Szomorodtam el mondani valóján, de hozzám hasonlóan kétség sem fér hozzá, hogy ő is az amolyan alakok sorába tartozik, akik még a fetrengő fél-holtba is belerúgnak egy utolsót.

- Nem tudom mit szólna, ha látná miket művelsz!

- Yu, Wia meghalt! Én épp beletörődenék, mert azzal sem jönne vissza, ha éjt nappallá téve bőgnék! De te úgy fest ezt nem engeded...

- Strify! Engedném, ha nem a legjobb haverod barátnőjével tennéd magad túl rajta! Nézz magadba.

Ezzel ott is hagyott. Mit tehetne az ember egy ilyen helyzetbe? Essek össze? Inkább kihagynám. Sosem aláznám meg magam annyira, hogy egy lány miatt fetrengjek a porban. Na meg itt a másik kérdés: ugyan mit tehetnék, ha már megtörtént? - sőtt talán, ha előbb is figyelmeztetnek, akkor sem lett volna másként, mert az igazat bevallva (újabban még magamnak is) érzelmeim nem túl közvetlenek Rima felé nézve.

Még pár másodpercet ácsorogtam ott, de utána visszasiettem a rendezvényre. Talán, ha már eddig elcsesztem jó lenne rendbe hozni? Ó, na de miért pont én?

A táncparkettre visszaérve még több koronás alakot láttam, akik valószínűleg még csak most tűnhettek fel a színen. Az akit én kerestem immár a sarokban tartózkodott, de sajnálatomra Kiro társaságában. Persze Kiro nem olyan meghátráltató személy, mint Yu, szóval nem esett nehezemre legyűrni az ideiglenes... félelmem? Talán azt.

- Rima, van egy perced?

- Mit akarsz már megint?

- Kedves! - szólalt fel helyettem Kiro, és álrébb suhant. Ezt azért értékeltem benne nagyon is: lehet a korkülönbség teszi, hogy azonnal észreveszi a jó szándéknak betudható valamit a másik embertársában?

Rima újabb pohár puncsot iszogatott, én pedig a lehető legközelebb araszoltam hozzá. Megvártam még megissza, hogy azért ne fulladjon meg fél úton, és mikor letette a poharát, s megint engem állított lobogó barna tekintetének középpontjába, megpróbáltam elmondani neki, amit akartam:

- Nem rossz szándékból mondtam el Shinnek azt, hogy mi...

- A lényeget!

- Rendben! Szóval: azért mondtam el neki, mert látni rajtad mennyire gyötör téged az, hogy ő Vanessával kavar.

- És?

- Nem bírtam nézni tovább, vágod? Hát azért kell neked sírnod, mert egy srác, akitől jobbat érdemelsz megcsal?

- Strify... én szerettem őt ettől függetlenül! Reméltem, hogy rendbe jön minden, és tudok olyat, amit Veronica nem.

- Vanessa.

- Az mindegy!

- Persze, értem... és tök fölöslegesen próbálkoztál, mert az a Nyugati-boszorka már totál magába bolondította a drága dobos srácunkat. El kéne felejtened!

Elgondolkozott, mire én megismételtem utolsó mondatomat immáron a füléhez súrlódva, búgó, kellemes hangon. S közben nem röstelltem dereka köré fonni a karomat, és figyeltem elhomályosult tekintetét. Kicsit olyan érzés tört rám, mintha már nem lenne itt lelkileg, vagy valami hasonló abszurdum. Nem finomkodtam tovább, mert valahogyan vissza kellett hoznom. Lassan megemeltem kezemet, és arcára tapasztottam, majd hátraíveltettem tökéletesen göndör frizurájához. Haja simogatása közepedte derekán elhelyezkedő kezemmel közelebb húztam magamhoz, és ő továbbra sem ellenkezett. Rám emelte szemét, és egy kis csalódott csillanás után végre szóra nyitotta a száját.

- Annyira könnyű ezt kimondani. De kérdem én: Wiát te el tudnád felejteni?

Utálom ezt a napot! Komolyan mindenki tisztában van a gyenge pontommal? Ha nem lennék olyan, amilyen, most azonnal félbe szakítanám csábítási-szeánszomat, és itt hagynám ezt a szaros társaságot, a hülye kérdéseikkel együtt. De nem tehettem, mert most fontosabb volt pontot tennem az ügy végére, ami után talán már nem lenne olyan nehéz elszakadni ettől a kis tündi-bünditől sem, szóval kénytelen voltam előállni végre a tetőponttal, a fenomenáléval.

- Ugyan az emléke örökké bennem maradna, de... ha te lennél mellettem, akkor talán nem lenne annyira kínzó!

Pupillája kitágult, arcán a megilletettség grimasza ült. Sóvárogva kapaszkodott meg az ingem aljában, és visszakérdezett - bár nem épp ezt a kérdést vártam volna.

- Te most hülyéskedsz? Hol itt a csapda?

Megadóan felsóhajtottam, és egy nem túl kis méretű világ tört darabokra bennem. Az ember azt várná, hogy olyanokat kérdez, mint pl., hogy: miért pont én? Komolyan beszélsz? Tényleg így érzel? - stb. De őneki éppen pont a két legváratlanabbal kellett előrukkolnia! Kegyetlen a sors hogyha összehoz egy nőstény-ördöggel, nem? Jobbnak láttam a témaváltás lehetőségét, és megragadva kezét a tánctér felé kezdtem invitálni saját szorításommal erőltetve a folyamatot.

- Táncolj velem!

Utasítottam még, hogy levágja mi az óhajom, de, mintha csak egy rajongóval lenne dolgom, olyan gyorsan belement. Úgy fest kihalt belőle a tartás. Még szerencse!

A vonaglás közepedte minden előjött belőlem, amit ugyan későbbre tartogattam, de már mindegy. Látni mennyi előny származtatik abból, ha valaki dalszöveg író. Persze a szentimentalista f*szságok a lényemben bújdosnak (valahol nagyon jól elbújva), de ez most többnyire a felszínre tört. Persze Rima rezzenéstelen arcából továbbra sem tudtam ráébredni arra, hogy vajon örömét leli e ezekben az újonnan kreált romantikus-fikciókban, de szinte a titkos 6. érzékemnek tudnám be, hogy bizonyára igencsak boldogítóak az elhangzottak a lány számára. Ugyan én minden tőlem telhetőt megtettem - de Rima továbbra sem válaszolt.

***

Kiro már-már rosszul volt a temérdeknyi mennyiségű puncstól, amit azután fogyasztott el, miután meglátta Erint feltűnni a bálon. Kicsit sem finomkodva adta Yu tudtára a véleményét, annak exbarátnőjéről.

- Hogy ez mekkora egy k*rva! Komolyan miattad illegeti magát?

- Komolyan a'sszed érdekel?

- Jó, csak nekem kicsit b*ssza a csőröm.

- Ki hitte volna, hogy a puncstól is be tud állni az ember? Ne menjünk haza?

- Strify nélkül?

- Őket elnézve neki már lesz fedő a feje fölött, szóval ne aggódj.

A fekete hajkoronájú srác átkarolta az alacsony termetű gitáros vállát, és lassan kisétáltak a teremből. Yu közben tudta, hogy Strifyt akár Hanataro úr is hazaszállíthatja, ha végül "a kisasszony" úgy dönt, mégsem óhajt egy ágyban aludni az énekessel. Persze Rimát ismervén erre minden lehetőség meg volt, de ha instabill lelki állapotát vesszük figyelembe, a másikra is. Ez persze Kiroról nem mondható el, mert bizonyára annyi puncsot vedelt, hogy már a rosszullét szélén imbolyog. Így tehát Yu is épp okosnak tartotta, hogy leléceljen a srác társaságában.

- De jó Romeonak!

- Miért is?

Pislogott rá a szöszi, amire Yunak arcába szökött a vér. Ő sem tudta miért...

- Mert ő otthon maradt?

- Ja, tényleg. Kimaradt ebből a drámából! Utálom a szerelmi háromszögeket.

Pedig te is benne vagy egyben! - gondolta Yu, hiszen mára már tisztában volt barátja érzelmeivel felé nézve. És mivel ő helyezkedett el a legfelső ponton az sem volt új neki, hogy Erin neki játszotta magát. A finomkodás tökéletesen feleslegesnek bizonyul ilyen esetben szóval nyíltan kijelentheti, hogy egy lánynak, és egy fiúnak is tuti befutó. De ez persze most nem szabadott, hogy felzaklassa, hiszen a volán mögé ülve, még elég hosszadalmas út várt rájuk - csak hát azt is be kellett ismernie, hogy most Erinnel egyáltalán nincs együtt, így szabad akaratából cselekedhetett bármit. Nem volt szívbajos a továbbiakban, és rögtön a lényegre tért.

- Szerinted mi olyan vonzó bennem?

- Mi van?! Ezt miért tőlem kérded?

Mentegetődzöt a szöszke, mit sem sejtve barátja szándékairól. Hát ez Yu számára is olyan nyilván való volt, amennyire kell, szóval neki sem esett nehezére a kommunikáció folytatása:

- Esetleg neked nem jövök be?

- YU!!!

- Kiro! Te komolyan úgy hitted nem fog feltűnni? Milyen naiv vagy. Túl sokat lógsz Rimával, rád ragadt a naivsága!

- Kösz szépen.

- Válaszolsz a kérdésemre?

- Ööö... nem.

- Nem vagy egy könnyű eset...

Zárta le a dialógust Yu, és az út hátra lévő részében azon kattogtatta az agyát, hogy perc-pillanat mikkel rukkoljon elő.

***

Mikorra már a szédülés határán egyensúlyoztam, elhatároztam magam, hogy még a szám végét megvárom. Rima továbbra is gyengéden ringatódzot karjaim között, miközben én hamarosan rászántam magam, hogy még közelebb húzzam. Ugyan végig éreztem hátamban Shin atomikusan gyilkoló tekintetét, amit aztán végképp nem tudtam ellátni megfelelő magyarázattal, hiszen nem rég szakítottak. Ha már is féltékenykedik előre sajnálom szegény Vanessát!

- Nem vagy fáradt?

Rukkoltam elő egy kérdéssel, amire a lány csak fejingatással válaszolt. Nem tudtam nem észrevenni, hogy már kezd magához térni, és még élvezi is a helyzet fennállását. Szemei felragyogtak a nem régiben bekapcsolt neon fényben úszó pöttyök áradatában, és végre megszorította a kezem. Talán belátta, hogy most aztán teljesen mindegy mit tesz, még akár le is teperhet, Shinnek innentől nincs beleszólása. Innentől kezdve már kicsit sem folytattam a finomkodást, és belekezdtem az én szakterületembe: a lány formás idomainak simogatásába. De mikor mellkasunk összeért már láttam a meglepettséget tekintetében, de félelemre nem volt okom, ugyanis nem húzódott álrébb. Viszont mikor derekán pihenő kezemet lejebb csúsztattam finom tapintású hátsó domborulatára már felszisszenve lökött álrébb magától.

- Na de Strify! Most szakítottam Shinnel. Máris rám utazol?

- Amióta ismerlek ezt csinálom.

- Feltűnt.

- Akkor minek kérdezted?

- Á! Inkább üljünk le egy kicsit.

Mivel ez már az egésznek a végét jelentette próbálkoztam előrukkolni valami hihető alibivel, hogy távozásra vegyem rá önmagam - Rima győzködésével. Rátekintettem karórámra, és felsóhajtottam tettetett csalódottsággal.

- Talán arra még várhatok, hogy teljesen az enyém legyél.

- Bőven!

- Rima, olyan imádni való a kitartásod... viszont nekem most mennem kell!

- Miért?

- Mert még össze kell pakolnom pár szöveget a holnapi meghallgatásra, ja és nem ártana feltévednem twitterre. Ígértem egy jó kis videót a követőimnek!

- Hát oké... hagyj csak itt.

Kezdett tetszeni a dolog, és leültem melléje még utólag, mikor végre letévedtünk a tánctérről. Egy aranyos becenéven kell ilyenkor gondolkoznia az embernek, mert azzal a legegyszerűbb megfogni a lányok szívét! Csak mi lenne a praktikus? Pl. a cicát nem akarom, mert félő, hogy szájba b*sz. Épp megszólítani készült mikorra végre kiötlöttem egy jót:

- Ne félj, Kicsi! Majd holnap eljövök hozzád.

Rákacsintottam, és kicsit meglepődtem a hiányzó rag végedt, de a "kicsi" talán sokkal inkább ráillő jelző volt, mint a "kicsim". Ez neki is feltűnt!

- Kicsi?

- Miért, ha azt mondom "Kicsim" mi a reakciód?

- Egy balhorgas?

- Látod! Ez legalább találó is.

Felvillantottam a legszexibb, és kívántatóbb vigyoromat, mire körbemeredve a teremben ráébredtem, hogy taxival kell hazamennem. Rima épp felháborodottan lehurrogott volna, mikor hirtelen rémült tekintettel meredt a hátam mögé. Megint egy kéz pihent meg a vállamon.

- Majd én hazaviszlek.

Javasolta Shin, mire én úgy meglepődtem, hogy kis híján padlót fogtam. Ilyenkor azt várná az ember, hogy hozzá se szólnak, nem, hogy hazafurikázzák! De azért örömömet leltem benne, és egy baráti mosollyal megküldtem. Csak, hogy kíváncsiskodjak: nyomtam egy puszit Rima arcára, amire némiképp szorult a szorítás a vállam tájékán kedved barátom részéről. Ezután felálltam, és még egy jó éjt félét morogtam oda Rimának, majd Shin intett, és kikecmeregtünk a teremből. A kocsiig vezető úton viszont megint belekezdett az újabb témájába.

- Tudod, engem nem kéne, hogy zavarjon az, ami köztetek folyik, hiszen már Vanessát szeretem... de...

- Mégis zavar?

- Na igen... és ez nekem kellemetlen! Ha Rima boldog, az nekem is örömöt kellene okozzon, nem?

- Nem.

- Mi?

- Szerintem nem! Én se vagyok attól boldog, ha pl. te az vagy. Nem kell ennyire együttérzőnek lenni!

- Kösz szépen, örök barátom...

- Nagyon nincs is mit! Ez alap.

- Szörnyű vagy... nem tudom mit lát benned!

- Én sem, hogy benned mit lát!

- Látott, nem?

- Nos ööö...

Elgondolkoztam. Meg voltam győződve arról, hogyha Shin könyörgésre adná a fejét, Rimától simán megkapná. Ez rohadtul kellemetlen, tekintve, hogy most nekem kéne szét tennie a lábát! Dehát mit tehetnék? Sosem fogom megérteni a nők logikáját... jaj, de várjunk csak! Hisz nem is akarom.

- Nos?

- Szerintem még mindig szeret téged.

- Igen, de tőlem jobbat érdemel! Mondjuk itt nem pont rád gondolnék, de... mindegy! Csak arra kérlek: nagyon vigyázz rá, és okozz neki sok-sok boldogságot!

Nocsak ez a beletörődés jele lenne? Minden bizonnyal. Örültem ugyan, hogy végre elértem, amit akartam, de, most, hogy ezt elintéztem mégis mihez fogok kezdeni? Viszont ezt a kérdést még ráér megválaszolni. Addig pedig mosolyogva ennyivel zártam le az estét:

- Shin... ha nem kérnéd is meg lenne mindez!

A hazafelé vezető út nem telt csöndesen. Pedig erre számítana az ember, de most mégsem... egy percre úgy éreztem, mintha megint vissza kaptam volna a legjobb barátomat. Na talán ez így elég meleg szöveg, de nem vagyok egy olyan típus, aki magában tartja az érzelmeit. Vagy... mégis?