42.rész: Sose csukd be a szemed!

Hy! ^^

Íme hoztam a folytatást olyan sok nap után xD Látom azért nem haltatok bele! Remélem tetszeni fog ;) (az ihletért meg köszi LAMBERT PAPA xDxD) pussyy

[Rima szemszög]

/Amikor minden összejön, és minden olyan borzasztó,

Összeharapom a fogam, és azt gondolom:

Igenis hercegnő vagyok, mégpedig tündérhercegnő,

És aki tündér, annak semmi sem árthat

És semmi sem fáj.

Nem is képzeled, mennyivel könnyebb lesz a lelkem.../

- Frances Hodgson Burnett -

- Nekem igazából az előző jobban tetszett.

Szólalt fel Erin, miközben egy koktél ruhában forgolódott a próba fülke tükre elől. Én persze sűrűn ki-ki tekintgettem, mert még a függöny se volt csak félig behúzva, és nem tudom milyen látványt nyújthat két lány, egy szűk öltözőfülkében, kettesben. S miközben ő még prödült kettőt-hármat ebben a sötétkék, piros fodros ruhában, a papírmasé, szívecskés masnival a dekoltázsa alatt, én a tegnap történtek végedt kezdtem el aggodalmaskodni. Összefontam karjaimat, majd Erin hirtelen berántotta mögöttem a függönyt, mire összerezzentem.

- Jézusom Rima! Mi a francot tettél te tegnap?

- MI?!?!?!?!

- Tudod csak a bűnösök félnek.

- Ez nem bűn, Erin! Hanem a kölcsön visszaadása.

- Ha te mondod.

És elkezdte lefejteni magáról az öltözékét, és egy lilához kapott, ami szívem szava szerint a legjobb választás a nap folyamán! Ebben csak egyet forgott, majd határozottan megrázta a fejét.

- Miért, Erin? Ez csodálatos!

- De viszont túl egyszerű... tudod el akarom kápráztatni ma este Yut is!

- Dehát szakítottatok...

- Na és? Attól még irigykedhet, hogy már nem az övé vagyok! Na és te? Te mit veszel fel Aky-chan születésnapjára?

Ó, igen... hogy tisztázzuk mire fel ez a ruha-próba! Holnap lesz Akiko születésnapja, és mivel anya holnap 24-ben dolgozik, apa pedig a srácokkal klippet forgat így ma este rendezzük meg a "hercegnős tea partyt". Ezúttal ezt akarta születésnapjára! Tavaly meg jelmezbál volt, ami ismételten csak rosszul végződött... éjfélig nem lehetett levenni a maszkot, és én három különböző sráccal táncoltam, és mindre azt hittem, hogy az akkori barátom az! Még szerencse, hogy most ilyen ötlettel rukkolt elő... még ennyi nehézséget! Ugye ennyivel jár minden nővér élete, nem?

- Hát lehet nem is megyek le...

- Mi az, hogy nem?!?!?!?!?!?!

Ugrott szinte csak a torkomnak barátnőm, amire majdnem kizúgtam a fülkéből. Nem hittem volna, hogy ennyire megviseli... hiszen Evanjelin (Evanzselin!!) is ott lesz! A francia barátnője, akinek az öccse meg a húgom udvarlója. Azt hittem vele nagyobb haverságba van, mint velem... dehát tessék!

- Jaj Erin... ott lesz Evanjelin is!

- Na és?! Nekem te kellesz! Így nem lesz okom Yu közelébe menni...

- Utálom mikor ribanc vagy...

Mondtam meg neki őszintén, de konkréttan lesz*rta. Szóval én is ezt tettem a maradék 8 ruhájával! Mindre csak egyszerűen vállat vontam, és elértem, hogy kis híján felrobbanjon. De nem érdekelt, mivel őt se érdekeltem! És igazából nem bánnám, ha valamelyik pasija eljönne vele, mert akkor eszébe se jutna Yu közelébe férkőzni, így Kiroval kideríthetjük, hogy drága gitáros elvtársa vajon vonzódik e a férfiakhoz is? Na tessék... ha másért nem is, de ezért le kéne mennem! Na és az se utolsó, hogyha Kiroval vagyok elfoglalva, akkor a célomtól se egy Strify, se egy Shin féle sem tántoríthat el!

Szórakozottan babráltam egy kezem ügyébe keveredett szájfénnyel mikor már a kasszánál álltunk, és Erin minden lelki energiájával alkudni igyekezett, mert a ruha egy pár centtel drágább volt, mint amennyi neki volt. Annyi esze természetesen neki sem volt, hogy akkor tőlem kérjen segédet, de minek is lenne? Szóval. Ha neki ez kell, akkor nekem meg annyi eszem nem lesz, hogy felajánljam neki! De szerencsére megint ő nyert, így kevesebb, mint fél óra után kivonulhattunk a butikból.

- Alkudni tudni kell, látod Rima?

- Persze...

- Na jó! Most komolyan: mi a franc bajod van egész nap? Hisztisebb vagy, mint Kiro, amikor megtudja, hogy náluk alszom.

- Kösz a hasonlatot! Szóval: nincs túl nagy problémám azon kívül, hogy egy hűtlen ribancnak érzem magam.

- Á, üdv a klubban!

Vigyorgott rám, és átkarolta vállam, majd így sétáltunk el a buszmegállóig.

A buszon Erin mp3-át hallgattuk, és közben minden szembe jövő kocsisnak, motorosnak, járókelőnek, és közúti munkásnak integettünk, meg mutogattunk. Volt, aki vissza intett, volt, aki még a fejét is elfordította. Most komolyan! Mi a probléma a mai emberekkel? Nem tudják értékelni, ha két mentálisan cuki lány integet nekik? Igazából nem tudom milyen mentálisan cukinak lenni, de én biztos tudok olyat.

***

Otthon immáron a szobámban meglehetősen elfoglalt voltam a ruha válogatással, ugyanis Erin végül rávett, hogy megjelenjek a húgom bálján. Én a magam részéről egy citromsárga koktélruha mellett állapodtam meg, és negyed órányi forgolódás után azt is kitaláltam melyik cipőm illene hozzá.

#kipp-kopp#

Hallottam, ahogy kopogtak az ajtómon. Kicsit összerezzentem a hang hallatán, majd végül kiáltottam:

- Gyere!

- Hy Rima-chan!

Mászott elő Yukito, akit már kb. három hete nem láttam 5 percnél több időre. Unott pofával üdvözöltem, holott legbelül mégis nagyon örültem neki, hogy megjelent az életemben ennyi idő után.

- Hy Yuki-san. Mi a helyzet?

- Lássuk csak: álmatlan éjszakám volt, nem tudod miért?

- Honnan tudnám?

- Könyörgöm Rima, ha legközelebb Shinnel kamatyoltok, akkor léééégyszi szólj nekem, és megkeresem alkalom előtt a füldugóm.

- Hallottad? Azt hittem itthon sem vagy.

- De itthon voltam. Összekaptunk...

Célzott a barátnőjére, bár nem tudom melyikre. Majd végül beadtam a derekam, valakinek amúgy is jó lenne erről beszélni, és most Yuki van kéznél:

- Az nem Shin volt, hanem... hanem Strify.

- MI?! Szakítottatok?

- Nem.

- Hát akkor? Megcsaltad?

- Igen.

Válaszoltam felettébb egyszerűen, azt hittem nehezebb lesz. Dehát tessék! Nem is olyan nehézkes ez. Bár ha mondjuk anyámnak, vagy Erinnek kéne erről mesélnem, lehet meggyűlne a bajok listája, dehát itt mégis csak a bátyámról van, aki szinte hobbi szinten űzi a barátnői megcsalását. Ha valaki, hát ő az, aki gond nélkül megérti min is mehetek most keresztül.

- Te kis k*rva.

Vagy nem... mindegy, ez két esélyes volt, csak elég kicsiny lehetőséget láttam az első beigazolódására! Minden esetre mostmár felesleges, hiszen meghallottam, és visszakaptam tőle. Remek! Csak tudnám miért is olyan kínos innentől kezdve ez a beszélgetés.

- Nem is. Shin is megcsal!

- A kis k*rva!

- Más jelzővel nem tudnád elintézni? Hisz te vagy a Fő Hímringyó.

- Az ALFA hímringyó.

- Ugyanaz.

- Hát az alfával felemelőbbnek hallatszik.

- Francokat! Ez úgy ahogy van nem felemelő. Sőtt: épp elenkezőleg! Olyan lealacsonyító. Legalábbis az értékszintemet...

- Értékszint?

- Igen. Minden embernek van ilyen!

- Nekem mi az értékszintem? 

- Hát nem is tudom... Liar Master? Vagy micsoda? Strici?

- Kösz, nem szokásom a ribancok futtatása... az a kis hálótársad szokása!

- Strifyé?

- Pontosan.

Talán magam sem tudom miért, de teljesen felhúzott ezzel, és minden lelki energiámmal az ő védelmén voltam:

- Egyáltalán nem olyan! Attól, hogy rímel a strici szóra a neve, ő nem akárkivel fekszik össze!

- Ismered te őt?

- Hát...

Visszaemlékeztem a napokban történtekre, és arra, hogy milyen fura mód félreismertem, mikor már pár napja egyre többet találkoztunk. Szóval bátran jelentettem ki:

- ... igen, határozottan ismerem!

- Tök jó. Akkor én most leléptem! Nem szólok bele, és senkinek se említem, de tudod húgocskám... ennek nagyon, borzasztóan rossz vége lesz!

- Tudom.

Vágtam vissza neki immáron ökölbe rándult kezekkel, mire ő becsapta az ajtót. Hirtelen nagyon ideges lettem, és beletúrtam göndör fürtjeimbe, majd egy elhalt, vörös hajszálamat a földre küldtem, és ismételten pipere asztalomhoz fordultan magammal törődtem. Ki kell sminkelnem magam. Csak közben próbálkoznom kéne az óvakodással, mert ha így folytatom totál-tuti-biztos ribanc leszek.

Az efféle, Akiko szerű-szülinapi bulik zömök tömbökben annyiból állnak, hogy lemegyünk, eszünk-iszunk, traccsolunk, meg ilyenek. Ki ne felejtsem hugikám legkedveltebb részét: az ajándékokat, és a hatalmas, több emeletes szülinapi tortát. És, hogy én mit szoktam csinálni ezeken a fergeteges gyerek-zsúrokon? Hát míg Japánban éltünk a saját, kis, elit baráti körömmel lófráltam a rendezvényen ide-oda, de mostanság csak annyi, hogy leülök az asztalhoz, és próbálom figyelmen kívül hagyni a korombéli meghívottak pocsék flörtölési kísérleteit - akár egymással, akár velem. De idén, mivel, hogy a Cinema Bizarre is ott lesz (és csak Aky-chan kívánságára ők lesznek az egyetlen élő zenekar) így több, mint valószínű, hogy még időm sem lesz az unatkozásra. - ilyen gondolatokkal estem neki a szemöldökömnek.

***

Akiko mindig is az a kislány volt, akitől, ha megkérdezed "Mi leszel, ha nagy leszel?" azzal a válasszal állt elő, hogy királylány. Ezért is volt ő apa kicsi hercegnője. Szóval ilyen alapon tényleg nem kéne meglepődenem a buli kinézetén. Apa a főváros egyik nagy csarnokját kérte ki az alkalomra, direkt hatalmas lépcsővel középen, hogy arra aztán egy piros szőnyeget leterítve a besuhanók igazán királyinak érezhessék magukat. A hely kíméletlenül álomszerűnek tetszett, és amint levonultam Erinnel az oldalamon, a hatalmas terembe máris zavarbaejtően pazar látvány tárult elém. A terem végében lévő színpadon volt berendezve a tea-szoba. Ott ült húgom is, és Yukito, aki ezúton továbbra is erőteljesen szuggerált vádaskodó nézésével. A lépcső aljában egy őszülő férfi egy-egy koronát nyomott a fejünkre, ami kicsit meg is bökött, de utána azonnal elfelejtettem. Apám persze természetéhez híven most is elinvitálta az üzleti partnereit, és ezáltal egybekötötte anyagi életét a lánya születésnapjával. Engem már nem zavart ez a nemű haszonlesése, mert tudom, hogy csak jót akar az én drága, kapzsi apukám. Erin félúton hisztirohamot kapott, mert letört a kisujjáról a körme, majd nyavajogva kapta elő retiküljéből a szívecskés körömreszelőjét. Én persze szokásomhoz híven szemeim forgattam, és hátrahagyva barátnőmet lekezeltem anyám munkatársaival. Mert ugyan nem csak apa hívta el sajátjait! - ismerkedésem, és bájolgásom közepedte erősebb moraj keletkezett, minek következtében a lépcső felé fordultam. Igen, megérkeztek. Természetesen mind az öten továbbra is földönkívülien tökéletesek voltak, és ami Strifyt illeti... (igen, véletlen sem a barátomat Shint mértem végig először) hosszú, fehér, kabátszerűségben volt, szintén fehér nadrágban. Melyik klippjükben is volt ebben a szerelésben? Talán a Forever or Never? El nem tudom mondani mennyire hasonlított egy álombéli szőke hercegre, a maga pimaszul vonzó módján. Elképesztően szemtelenül helyes volt, és természetesen azonnal kiszúrt engem. De én a magam módján ezt nem hagyhattam, mert Shinhez kellett mennem. Aki nem épp a várt módon fogadott: ölelésre tártam karom, de helyette csak egy szánakozó nézést kaptam. Rásandítottam Strifyre, aki alig bírta megállni mosolygás nélkül: innen tudtam mi történhetett.

- Shin, minden oké?

- Meg kell beszélnünk pár dolgot majd, de nem most, a húgod bálján...

- Oké.

Mondtam alig hallhatóan, mert már kíméletlenül rettegtem. Talán mégsem volt az a nagyon jó ötlet? Dehát ő is megcsalt engem! Akkor hol itt a probléma? - figyeltem, ahogy szótlanul elhalad mellettem, egyenesen az ünnepelt Aky-chan felé. Épp próbáltam normalizálni a lélegzet vételem, amikor egy ölelést éreztem derekam körül, majd ahogy állát a nyakamba mélyeszti. Nem fájt, hanem inkább összerezzentett. Kicsit tátott szájjal sandítottam az alaptomos áruló Strifyre, ő pedig rendkívül szórakozottan méregette a húgommal társalgó Shint.

- Mondtam: ha te nem lépsz, majd én fogok. De legalább nem kell titkolódzni!

- Felfordul tőled a gyomrom...

Közöltem vele, ami elég hatalmas hazugság volt, de legalább éreztettem vele, hogy mekkora barom. Sikerélményemben hagytam hátra, és vonultam vissza Erinhez, aki újabban megint valami sráccal kavargatott az egyik sarokban.

- Hallod Erin! Strify elmondta neki...

- Mit?!

A szó szoros értelmében lökte el magától a srácot, majd odatrappolt mellém. Csodálkozás jött le elkerekedett szemeiből, amin én megint csak elfintorodtam. Időszerűnek tartottam elmondani neki mi nyomja a lelkemet, és olyan rövid-tömör szavakkal írtam körül, hogy mi történt köztem és Strify között, amilyenekkel csak lehetett. Ezután ő hatalmas lépésekkel indult meg Strify felé, aki úgy fest, állott elébe. Azért a biztonság kedvéért követtem.

- Istenem te nyomorult!!!

- Valami probléma van?

- Igen, b*zd meg! Az, hogy az én barátnőmmel kavartál, csezd meg, akinek mellesleg van pasija!

Egy fontos részletet amúgy kihagytam a dologból, ami végedt kicsit nemi erőszaknak állítódott be a dolog, és minderre csak akkor jöttem rá, mikor Strify visszavágott:

- Kedves Erin! Barátnőcskéd azt nem mondta el pontos részletekkel, hogy ő mennyire lelte örömét az esetben?!

Azt vártam, hogy Erin majd rámrivall vagy nem is tudom. És mégis tovább szócsatázott Strifyvel. A szófordulatok közepedte megelégeltem a dolgot, és mivel nem akartam elrontani Aky-chan napját jobbnak láttam, ha hátrahagyva a helységet elvonulok a legközelebbi női mozsdóba. Éreztem, hogy pár szem rám tapad (köztük az övék is), de nem foglalkozhattam vele, mert könnyeim akaratosabbnak festettek. Becsaptam magam mögött az ajtót, és a lehető leggyorsabb lábszedéssel értem el, hogy lealázzam az összes maratoni futót. Mivel könnyeim törölgettem fel sem tűnt, hogy előttem tornyosul egy ismerős arc. Valahol mintha már láttam volna, de annyira nem emlékeztem. S hogy tisztázzuk: szerencsétlenségemben már komolyabb meglepődéssel nem járt, hogy pont egy rendkívül kanos, máris részeg illetővel hozott össze a sorsom. Talán nem csak közmondás, hogy az Úr nem ver bottal? Ám e percben nem csak én tetszettem szerencsétlennek, hanem támadóm is, aki azonnal beceneveket vágott a fejemhez, és ott simogatott ahol ért. Előre bocsájtottam tehát:

- Pont jókor! Épp nincs túl jó napom! Elhiszed, hogy neked sem lesz? És ha eddig nem sírtál, majd most fogsz!!

Mondtam neki, majd felidéztem 12. életévemet, mikor karatéra jártam anno Japánban. Megajándékoztam egy jól irányzott rúgással, majd még egy párral, mikor már a földre zuhant. Nem szokásom erőszakoskodni, de akkor rendkívül jól esett valakin kitölteni dühöm. Ki tudja? Lehet meg is öltem volna (na jó azért nem), de az meg már az ő szerencséje volt, hogy egy másik - vagyis két másik - ismerősöm pont odatévedt.

- Rima, te mit csinálsz?!

Hallottam meg Kiro hangját, és épp megfordultam volna, amikor Yu lefogott. Kapálództam egy sort, majd még futólag belerúgtam a csávóba. Kiro elém lépett, és fokozottan kérte, hogy magyarázzam el mi történt.

- Az a dög rámmászott! Annyira nem vagyok k*rva, hogy már mindenkinek hagyjam magam!

Egy pillanatnyi csönd, majd Yu elengedett, és ő is belerúgott a srácba, aki már nem bírta, és elokádta magát közvetlen előttünk. Kiroval egyszerre harsogtuk a "fujj" és egyéb undorodásra utaló jelzőket. Yu ettől jobban szórakozott, amit nem félt nevetésével tudtunkra adni. Majd, mikor csillapodtak a kedéjek a becsípett csávót kizártuk társalgásunkból, és ismét minden figyelem rám irányult.

- Mi történt Rima? Sírtál.

- Hosszú nagyon... nem kérdeznétek Strifyt?

- Őt is megverjem?

Ajánlotta fel Yu, mire én mosolyogva megráztam a fejem, és tovább magyarázkodtam Kironak is.

- Hát ő tudja majd ezt a legjobban elmondani, hiszen megcsaltam miatta a barátomat.

- Kivel?

Harsogták egyszerre, én pedig forgattam szemeim. Vállat vontam, és őszintén rávágtam:

- Vele.

- Kivel?!

- STRIFYVEL!!!!!

Ordítottam, és a folyosóra tévedő járó-kelők is engem figyeltek, már. A két fiú hátra nézett válluk felett, amire a többi lélek továbbra is figyelmen kívül hagyta a történteket. Lehet akkor vonzottam ide a tekintetüket, mikor nekiestem a srácnak?

- Mi?!

- Jól hallottad.

- Hát ezt nehéz lett volna nem meghallania...

Mondta Yu, és látványosan belenyúlt fülébe, kisujjával, amit csavargatott is benne, ezzel jelezvén, hogy elég hangos voltam.

- Előbb veszekedett is Erinnel, de én elszaladtam.

- És nem jött utánad?

- Mint láthatod.

- Ez egy gyökér! Látod Kiro! Én mindig is meg voltam győződve róla, hogy Strify egy GYÖKÉR!

- Persze, Yu... te már csak tudtad!

- Nem hiszed el? Itt a bizonyíték.

- Elhiszem!

Mentegetődzöt keze rángatásával Kiro, én pedig már teljesen láthatatlannak éreztem magam. De utána megint felém fordultak, és bátran búgták, hogy menjünk vissza. Annál bátrabb voltam én is, abban, hogy már pedig nem megyek vissza! Dehát győzött az a lehetetlenül kék szempár! Persze csak mert túlerőben voltak. Lassan visszavonultunk a Királyok, és Királynők Báljára...