32.rész: Kockázat nélkül nincs nyereség

Sziasztok!

A szavazásban nagyon az ellen vagytok, hogy feltegyem a másik történetet is. Ennyire rossz író vagyok? xD Minden esetre azért engem nem zavar majd a dolog... :) legyen ahogy ti akarnátok!

A történetben a My Obsession szám egy bizonyos fokig szerepet játszik. Hogy miért ez? Mert így akarok kedveskedni Eva Kaulitznak *.* Köszönöm, hogy vagy nekem és megismertetted velem a szőke csivaszt és bandáját :) ♥

JÓ OLVASÁST! ^^

[Rima szemszög]

/Álmodni jó, s én azt teszem,

Fent a csillagok mutatják az utat,

Hogy el ne tévedjek.

Álmodni jó - de jobb lenne veled.../

- Ismeretlen szerző -

Miközben édesapám egy fontos üzletasszonnyal beszélgetett én alkalmat kerítettem arra, hogy körbesétáljak a helyszínen. Végtére is nem mindennap mondhatom el, hogy apám elvitt egy olyan fontos alkalomra, mint ez a... nem tudom minek mondjam! A bálokban táncolni szokás, az ünnepségeken ünnepelni. Itt csak gyülekeznek! Mint egy konferencia? Mondhatni. És ha jobban szemügyre veszem a szituációt: elég sok olyan ember van itt, akik apa munkakörében dolgoznak. Sőtt mi több: csak olyanok vannak.

Épp az egyik puncsos tálhoz siettem, mikor megpillantottam az asztal ezen részénél a banda három tagját - Kiro, Yu és Romeo.

- Hé, a többiek?

- Ha Shinre és Strifyre gondolsz: nem tudjuk merre vannak.

- Az előbb még itt voltak, nem?

- Á, de az az előbb volt.

- Ez is igaz!

Zártam le a beszélgetést, mikor szedtem magamnak egy kis puncsot. Yu rosszallóan fintorodott el miközben engem méregetett.

- Ugye tudod, hogy ez nem olyan puncs, mint a gimis bulikon? Van benne alkohol.

- Persze, tudom.

- És mégis te hány éves vagy, drága, KICSI Rima?!

- Yu, nem vagy az apám tudtommal. Mellesleg mintha nem tudnád: 16!!

- Na igen...

Fintorát követően jelent meg a két elveszett bárány köreinkben. Shin átfogta a derekam, Strify meg elvette tőlem a puncsom!

- Jaj, Rima! Köszi. Nem kellett volna!

Azzal a lökettel le is húzta. Elég keserves arcot váltottam, mikor tudtomra került, hogy most hajtotta le a puncsom, amit történetesen magamnak szedtem. De már mindegy. Lezártam egy "szívesennel", amire a másik három érintett jót nevetett. Shin és Strify mivel most érkeztek nem tudtak min nevetni, így egy vállvonást követően letudták az előbbieket. Aztán hirtelen apa jelent meg a színen...

- Fiúk! Azt akarják, hogy játszatok valamit nekik...

- Ez most komoly?

Kérdeztem ÉN, holott ezt szerintem inkább valamelyik fiúnak kellett volna feltennie. Minden esetre én képzeltem el a közönség arcát, mikor Strify lesmárolja Kirot. Bár szerintem ilyen alkalmak adtán nem csinálnak ilyeneket! Bár ki tudja. Strify elég bátor egy arc - kíváncsi vagyok!

- Hát, ha ez a kívánságuk... fiúk?

A másik négy fiú egy emberként bólintott. Én pedig hirtelen büszke lettem magamra, mert elvileg nekem köszönhető, hogy összejöttek! Bár ezt nyilván a jelenlévő emberek nem tudják... nem is baj! Nem kell mindig a reflektor fényben lennem. Amúgy voltam én már valaha is a középpontban? Öö... nyilván.

- És melyiket énekeljük el nekik?

- Szerintem a My Obsession az tökéletes!

Adtam tippet barátomnak, mert most kivételesen Shin tette fel a kérdést. Mosollyal nyugtázta, majd Strifyre meredt, aki a maga módján válaszolt:

- Csak a te kedvedért, angyalom!

Most véletlenül elmosolyodtam - pedig nem kellett volna, még a végén érez valami esélyt nálam! Isten őrizz... minden esetre: Shint már nem igen érdekelné a dolog... már ha arra a szőke csajra gondolok! És tessék: megint elkenődtem emiatt. Viszont mire feleszméltem a fiúk már a színpadon álltak, és Strify elkezdte sajátos szövegelését:

- Üdv mindenki!

Elkuncogtam, hogy csak ennyire futotta tőle. De aztán folytatta, és számomra meglepettséggel járt mondandója.

- Először is, mielőtt belekezdenénk köszönetet kell mondjak annak a lánynak, akinek hálával tartozunk az iránt, hogy egyáltalán itt lehetünk... Rima Hanataro! Köszönöm a banda nevében!

Akkor hirtelen kitisztult (legalábbis én azt hittem), hogy nekem miért kellett eljönnöm. Elpirultam szavai hallatán, majd azon kaptam magam, hogy ujjaim tördelésével kötöm le magam idegességemben. Azért voltam ideges, mert... miért is? Nem méregből voltam ideges, sokkal inkább zavart. Ilyen szépet még sosem mondott nekem. - benső gondolatomból a közönség tapsvihara taszított ki, és mindenki rám nézett. Még ők is tapsoltak. A következőkben már elöntött a forróság is, annyira zavarba jöttem... és akkor elkezdtek játszani. Strify éneklés közben, mintha engem nézett volna - de egy koncerten mindenki azt hiszi, hogy őt nézik, nem? Szóval ezt a gondolatot azonnal elhessegettem, és tovább figyeltem, ahogy játszák a My Obsessiont. Egy időben tartózkodtam ettől a számtól, de aztán... most mintha ez lenne a kedvencem! Furcsállom ezt a hangulat változást.

A szám végén meghajolt, és intett felénk. Megint tapsoltak az emberek. Én pedig mosolyogva tértem ki a helységből. Elindultam a mozsdó felé, hogy gyorsan leellenőrizzem a sminkem, meg ilyenek. Hogy mire megint eléje - izé! Eléjük - kerülök legyen makulátlan megjelenésem. A mozsdó felé igyekezve hűvös, eső előtti, vagy utáni szellő simított végig meztelen lábamon. Az ajtó felé fordultam, ahol két biztonsági őr veszekedett három középkorú férfival. Ha elég bátor lennék most megkérdezném, hogy "mi a gond?" - de mivel nem vagyok az, így tovább suhantam. Miután végeztem a mozsdóban, és következőleg kitértem olyan látvány tárult elém, amit álmomban sem hittem volna: a két biztonsági őr az ajtóban feküdt. A három férfi közül kettő kezében baseball ütő volt - ez eddig fel sem tűnt! Vajon mit akarnak?

- Odabent van ez a bál szerűség. Csak több vagyonra tehetünk szert!

Majd a harmadik ember, akinek ezeddig üres volt a keze egy pisztolyt húzott elő kabátja takarásából. Ezek szerint még nem vettek észre! Szóval most el kéne rohannom vissza a rendezvényre, és tájékoztatnom aput, és a többieket! Akkor miért a női mozsdó felé vettem az irányt?!

- Basszus.

Adtam hangot aggodalmamnak, miközben lecsúsztam a földre. A hideg csempe viszont észhez térített: apa, és a fiúk ott vannak odabent! Ezeknek meg fegyverük van. Most ki kellene hívnom a rendőrséget! Igen, ez tökéletes ötlet. - és már a táskámban kutattam mobilom után. Előszedtem, és bepötyögtem a 911-et. Miután egy hosszadalmas idő után végre felvette valaki tudtam vázolni a szitut - csak egy a baj: nem tudom mi a címe ennek a háznak, ahol vagyunk. Mivel minden kétséget kizárva a három férfi már épp a terem ajtaját keresi, így könnyű szerrel osontam ki az udvarra, hogy megnézzem az utca, és ház számot. Ezt is elmondtam. A nő, akivel beszéltem megnyugtatott, hogy mindjárt küldik a rendőröket! Én pedig maradjak bent a mozsdóban. Csak már régen nem a mozsdóban voltam! De gondolom az udvaron is biztonságba vagyok...

- Jól van, akkor maradok ahol vagyok. Remélem hamarosan...

Nem tudtam befejezni a mondatot, mert egy hangos puffanást követően a telefonom kirepült kezemből. A fülem meg fájt... rémülten hátratekintettem és megláttam a három férfit. Akkor hát nem jöttek be?

- Kihívta a zsarukat?!

Aggodalmaskodott az egyik. Én pedig azon kaptam magam, hogy remeg a lábam. És abban a minutumban mintha az egész életem lepergett volna a szemem előtt! Hirtelenjében halál közeli élmények kavalkádjában éreztem magam, és azon félve, hogy mikor eresztenek egy golyót a fejembe már a rémülettől moccanni sem mertem. De ilyen esetekben az emberben mindig lejátszódik a hősködhetnék: ha a tervem balul sül el, akkor is meghalok, ha itt maradok akkor is. Van halovány esély a túlélésre, de nem túl sok - viszont ennyi épp elég, hogy merjek kockáztatni. Tehát míg ők azon féltek, hogy kihívtam e a rendőröket én alkalmat kerítettem arra, hogy berohanjak az épületbe. Egy lövés majdnem elvitte a karom, de egy sikítással körítve tovább futottam. Majd becsaptam az ajtót, és a lehető leggyorsabban rohantam be a nagy terembe, ahol is az összejövetelt tartották. A tömegben kerestem édesapámat, és mikor megtaláltam épp egy férfival beszélgetett. Odasiklottam mellé, majd ráordítottam:

- Apa, veszélyben vagyunk!

- Hogy mondod? Mitől?

Érdeklődött, bár ábrázatáról teljes mértékben az jött le, hogy megint valami hiszti rohamot képzel esetembe (pl. egy letört cipősarok, vagy köröm - amiken általában aggodalmaskodok), de én nyomatékos érvekkel álltam elő, amik az események leírását rejtették magukban:

- Három fegyveres férfi tart a terem felé, hogy...

És még egy lövés, majd kinyitódott az ajtó, amin előbb bejöttem. Beborult az a nő, akivel az események előtt beszélt apa. Arca lefagyott, homlokán egy véres, mély lyuk tátongott. A pánik szinte a percben kitört mikor a nő teste a padlóra zuhant, és a három férfi elő lépett. Az egyik teli torokból kiáltotta szándékukat:

- MINDEN PÉNZT IDE, ÉS SENKINEK NEM ESIK BÁNTÓDÁSA!!!

Odafordultam édesapámhoz, és megnyugtatás ként megsúgtam neki, hogy kihívtam a rendőröket, bármelyik percben ide érhetnek. Annyiban megnyugodott, és ezt követően az addigi együtt működést látta a legelőnyösebbnek. Előkotorta pénztárcáját, ezután én tekintetemmel a fiúkat kerestem. Megtaláltam őket az egyik sarokban a kanapén döglődve. Épp azt nézték kinek mennyie van, amit odaadhatnak a zsarnokoskodó ismeretleneknek.

- Te ott!

Csapta meg a fülem a soron következő két szó, és megpördülve a pisztoly golyótárjával találtam szemben magam. Ereimben a vér megfagyott, mikor az illető, aki rám szegezte a fegyvert ki is biztosította azt.

- Te szóltál a zsaruknak, ugye nyuszikám?!

Hangjából nem épp az önzetlen kedvesség sütött, így sok reményt nem vártam az ezt követő eseményektől. Majd hirtelen, mikor minden reményem szerte foszlott édesapám egy üvöltést hallatva rántott háta mögé - így a golyó őt érte...