33.rész: Macska - egér játék

Sziasztok!

 Tudom megint késlekedtem, de a héten kisérettségiztem. Még nem éltem olyat, hogy másodikban kell kisérettségizni!! Sajnálom. :(

 Jó olvasást! ^^ Nem tudom mikor jön a folytatás.

[Strify szemszög]

/Ha lesz egy szív, mely érted dobban,

Őrizd, és szeresd magadnál jobban!

Mert ki tudja, lesz idő,

Amikor fájhat a szíved érte,

De nem lesz a tiéd mégsem!/

- Az élet igazságai -

Abban a percben mikor Hanatarot lelőtték olyan gondolat jutott eszembe, ami nem épp egy tiszta életű ember első gondolata, mikor lelövik a munka adóját, akivel amúgy jóba is van. Abban a percben azt gondoltam: "szerencse, hogy nem Rimát..." - beteg, és elvont gondolat, hiszen egy ember élete így is kockán forog. És így még én érzem magam kellemetlenül, hogy megnyugodott a lelkem. De mikor a férfi sötét tekintete megint a már síró, szinte ordító Rimára vándorolt a lány rárivalt, hogy "NE!" - és összeesett. Apja teste mellé térdelt és rángatta a férfit. Hanataro pedig mosolyogva simított végig Rima arcán, és rákacsintott. Itt derült ki, hogy szerencsére csak vállon érte a lövés, legalábbis a fegyvert tartó férfi ezt mondta - majd ezt:

- De a következő fejbe megy! Kellett neked kihívnod a zsernyákokat, kis szajha!

Rima nem is törődött azzal, hogy a férfi miket mondott, és, hogy ismét rá szegezi a fegyvert. Csak sírt, és apja zakóját szorongatta. Nem érdekelte volna mi lesz vele?

A szerencsénk csak az volt, hogy a rendőrség rögtön e percben toppant be, és fegyverezte le a másik két fickót. De a harmadik még mindig Rimára szegezte sajátját. Ekkor már a kis vörös is rá meredt könnyáztatta, szintén vörös tekintettel. A férfi ravasz mosolyt villantott, majd Rimához fűzte mondandóját:

- Akkor is véged... ha én nem élhetek, te sem!

Rima behunyta szemét mikor a férfi meghúzta a ravaszt - de úgy fest kifogyott. Hiába kattogtatta pisztolyát és káromkodott abból több golyó nem jött. Talán a sorsnak köszönhetjük, talán a véletlennek! Bár sokak szerint a kettő ugyanaz. Én a magam módján egy kőt éreztem leesni szívemről, de ekkor jött a következő probléma: Hanataro.

***

Mikorra elengedtek minket már fél kilenc felé járt az idő. A jó kis partyból mi lett, hm?

Az emberek túlnyomó többsége már rég elszivárgott, mikor mi épp indulni készültünk. A fiúkkal összepakoltuk a cuccot, hiszen a drága rendezvényszervezők mind elhúzták a rezgő picsájukat! Amikor az utolsó gitárt is bedobtuk, Yu lecsukta a kocsi fedelét. Aztán rám meredt:

- Nem mennél oda hozzá?

Bökött állával a lépcsőn ücsörgő, üres tekintetű lány felé. Én már csak magamból kiindulva is úgy tartottam: ha baja van sokkal jobb egyedül, hogy le tudjon higgadni.

- Miért mennék? Nem az én csajom.

- Te sosem változol?

Érdeklődött Yu, majd ráparancsolt Kirora, hogy száljon be a kocsiba. Ez is egy kellő képp fura incidens, hiszen Kiro az idősebb, mégis Yu van befolyással rá. Sóhajtásomat követően akartam Rimához menni - de a bájgúnár dobos már rég bestoppolta. Erősen koncentráltam, hogy meghalljam miről folyik a beszélgetés. Siker.

- Nem fázol?

- Nem. Haza akarok menni!

- Jól van.

Lekapta zakóját és ráterítette Rima hátára, aki nem sokat törődött mindezzel, hiszen még a szeme sem rebbent. Csak aztán állt fel, mikor Shin felé nyújtotta mancsát. De a lány saját térdére támaszkodva állt fel, és elsétált mellette. Nem tudtam legyűrni megfelelően a mosolygási ingeremet, ezért el fordultam, és kuncogtam. Az ilyen drámai órák után ez jól esik! Tisztára, mintha valami idióta latin-amerikai sorozatba lennék. Nekem elhiheted, hogy ez minden vágyam... nem hiszed? Jól teszed!

- Te meg min röhögsz?!

Támadott be a szőke, majd válat vonva beültem a kocsiba. Kivételesen a volánnál Yu ült, mellette az anyósülésen Kiro szorongott - így mi hárman hátra szorultunk. Épp bekészültem ülni Shin mellé, mikor Yu elölről hátra szólt:

- Rima! Ne hagyd nekik, hogy egymás mellett üljenek. Hidd el abból még jó nem sült ki!

Rima halvány mosollyal körítve bólintott, majd én előre engedtem. Így beült középre. Bekapcsolta neki Shin az övet, hiszen látszott, hogy ő nincs épp "övcsatolgatós" hangulatban.

Az utazás hazáig csöndben telt el. Rimát kitettük a háza előtt, majd épp indulni készültünk mikor Shin kiszált, és közölte, hogy ma Rimával marad, mert neki nagyobb szüksége van rá. - és hirtelen megint szöget ütött egy furcsa gondolat. Nem akartam, hogy kettesbe maradjanak!

- Majd hazamegyek iránytaxival... (iránytaxi=busz)

- Oké. De szerintem nem kéne beleszólnod!

- Te akarsz nekem parancsolni?!

Érdeklődtem bárgyú vigyorral Yutól, aki fejet rázott, majd folytatta:

- Jól van. Akkor mi Kiroval hazamegyünk. De ne nekem gyere sírni, ha valami olyat látsz, amit nem akarsz, hős szerelmes!

- MICSODA?!

Becsapta az ajtót, integetett, majd elhajtott. Volt alkalmam a magamban történő puffogáshoz, hiszen Shin és Rima irányt változtatva az udvarban lévő grillezőhöz indultak. A grillező asztal körül volt két pad, és még két műanyag szék. Rimáék arra a padra ültek, ami épp szembe volt velem, ergo csak háttal ültek. Közelebb araszoltam miközben lezavartam magam előtt a Yu által mondottakat: "ne nekem gyere sírni, ha valami olyat látsz, amit nem akarsz..." - nos: leszögezném... egy csaj miatt sosem sírnék! Ennyire nem fogok megalázkodni...

Nekisimultam a grillezőtől pár méterrel alrébb álló öreg fának, abban reménykedve, hogy itt nem vagyok látható, és árgus, öldöklő szemekkel néztem a turbékoló párocskát... jaj csak a gyomrom fel ne forduljon!

- Ne aggódj, kicsim. Semmi baja nem lesz!

- Tudom. Itt nem is ezzel van a baj.

- De akkor mégis mivel?

Miért ilyen hülye?! Direkt csinálja? - bár Shin esetében az is felmerül, hogy spontán ilyen barom. Komolyan, ez még nekem is leesett. Bár azt is valószínűnek tartom, hogy csak azért kérdezett vissza ilyen orbitálisan nagy elmebetegséget, mert keresi a beszédtémát.

- Shin... halál közeli élményben eddigi életem során még nem volt részem! Én... megijedtem...

Láttam, ahogy összegömbölyödik, és átöleli magát. Kisvártatva már erre sem volt szüksége, hiszen Shin magához húzta. Hát mint már korábban említettem is: belőlem az ilyen megindító események szokták elindítani a vacsorát felfelé. De mostanság átamortizálódtam egy megrögzött szadistába, hiszen ez sem volt elég, hogy eltávozzak a helyszínről. Ehelyett inkább a tőlem mindössze pár méterre lévő kistóra vetettem tekintetem, amiben Aky-chan teknőse élte szánalmasan pikkelyes életét. A tavi rózsák levelei hullámzó mozgást lejtettek mikor a szél a vizet fodrozódó mozgásra erőszakolta. Ekközben a másik oldalon tovább folyt ez az érdekkeltő eszmecsere.

- Ne félj. Nem lett végül semmi bajod! Itt vagyok veled.

- Itt... még! De tudom, hogy ez csak ideiglenes.

- Kifejtenéd?

- Shin, azt hiszed nem vettem észre?!

- Mit?!

A remény halovány szikrálya kezdett lángra lobbanni óhajtozó elmémben. Talán most mondja el neki, hogy tudja, hogy megcsalta?!

- Shin... nem tudok szemet hunyni afölött... hogy... hogy mostanában túlontúl elfoglalt vagy!

A remény hal meg utoljára. Akkor itt a játék vége? Bennem már kb. kihalt. Beletúrtam ingerülten hosszú sörényembe, és minden lelki energiámat latba vetve azon voltam, hogy ne toppanjak oda, és vágjam pofán - SHINT. Lányokat nem verünk... bár Shin esetében ez... mindegy! Le kéne állnom a szemétkedéssel?

- Elfoglalt vagyok... ?! Hát... hú. Azt hittem már... mindegy! RIMA! Rád mindig lesz időm.

- Eddig nem tűnt fel.

Imádom, hogy végre már mással is olyan lekezelő, mint velem! Ebben a lányban mindig van valami, ami bennem megdobogtat - valamit. Igen, szintén csak valamit!

- Rima! Én...

Hirtelen megcsörrent Shin telefonja. Lábujjhegyre álltam, hogy jobban szemügyre vehessem a kijelzőjén megjelenő nevet. Szerencsémre megláttam egy V betűt és már tudtam is ki az. Nem kellett különösképp belegondolnom!

- Igen?! ... jaj, szia. ... micsoda? ... értem, most azonnal?! ... persze. ... megyek már!

- Shin. Ki volt az?

- Ahh, csak anyu. Azt mondta beért a reptérre. El kell mennem érte! Megleszel?

- Shin! Itt akarsz így hagyni?!

- Jó. Ez most tényleg nem a legjobb ötlet, de...

- Oké. Menj csak anyudhoz! Már amennyiben valóban ő az.

Rima felállt, és elindult a kistó felé. A szél meglebegtette selymes haját, bennem meg elindított egy olyan érzést "bárcsak végigsímíthatnék rajta miközben..." khm! Mindegy. E perccben nem a saját perverz fantázia képeimmel kellene elszórakoznom, hanem sokkal másabb dolgot kéne csinálnom! - hamarosan tudtam is mit.

#zzzzz-zzzz#

Rima ismét odapillantott mikor felismerte Shin csengőhangját. Aztán figyelt: én pedig gondolkoztam tovább is.

~ Mi az?! Te már nem otthon vagy?

Megbújtam a fa árnyékába, és egy ravaszdi mosolyt követően ezt mormogtam saját készülékembe:

~ Jobb helyen nem is lehetnék. Mögötted vagyok!

~ Hogy, mi?!

~ Meg ne fordulj!

Továbbra is rámeredtem, miközben ő haptákba vágta magát, és rámeredt Rimára. A lány vörös haja megcsillant az utcáról beszűrődő fényekre, de azok az arcát is bevilágították. Tisztán láttam, hogy ő is reménykedik, hogy Shin mégis marad. Az a szervem,amit az átlag ember szívnek nevez most úgy összeszorult, hogy rendesen fuldokoltam. De tudtam mit kell tennem...

~ Shin, jól tudom, hogy nem anyádhoz mész.

~ Na és mégis honnan?

~ Tőle jövök...

~ Mi van?!

~ Drága, édes, egyetlen szentimentalista dobosom... azt hiszed nem ismerlek?!

~ Na mit akarsz?!

~ Azt, hogy válassz! Azt a szőke pláza picsát választod, vagy ezt a vöröset?!

~ Az utóbbi nem is pláza picsa.

Látványosan kerülte ki Rima nevét, így a lány továbbra is csak pislogott. Én pedig folytattam a macska-egér játékot. Mindig is szerettem csúcsragadozót játszani egy étkezési láncban! Vagy akár itt, a való életben.

~ Ne kanyarodjunk el... ha most elmész az fog kiderülni, hogy Vanessát szereted jobban. Ha viszont maradsz akkor Rimát. Ha ez utóbbi valószínűsége teljesedik ki, akkor én esküszöm leszálok a barátnődről. De ha nem...

~ Fenyegetsz?!

~ Ha te így fogod fel: IGEN!

Hirtelen megfordult. Felém fordult. Leemelte a telefont a füléről, és látványosan magamba emelte, aztán kinyomta. Közben olyan harcias tekintetett vágott, ami rögtön jót tett a lelkemnek. Imádok a legjobb barátaimmal harcolni! Mert még ha én is nyerek (ami a dolgok 60%-ában így is van!), akkor is ki tudunk békülni. Mégis mire valók az ilyen jófej spanok, mint én, vagy Shin?!

Megemeltem a szemöldököm, majd olyan eszelős mosolyt vetettem rá, amivel simán lerít neki, hogy most indultunk a START mezőről. Megint gonosz nézést vetett, majd... meglepetésemre elindult Rimához:

- Figyelj. Most akkor megyek! Holnap én viszlek suliba. Benne vagy?

- Persze...

Megcsókolta, majd elment. Jól van Shin... ha így állunk akkor a meccs elkezdődött. Kíváncsi vagyok ki fog nyerni!

A magára maradt lány csak lézengett a kis tó mellett. Jobbra-balra lépkedett, miközben hatalmasakat sóhajtott. Elvileg rejtély, hogy itt vagyok, de az már közhírré tett, hogy valamilyen lépéssel meg kell kezdenem ezt a játékot! Tehát előléptem kicsi zugomból.

- Strify! Te... mit keresel itt?

- Épp erre jártam.

- Na persze.

- Jó, az elejétől fogva itt voltam...

Hamar zsebbe dugtam a kezem, és odasétáltam hozzá. Ránéztem könnyáztatta arcára, majd megforgattam a szemeim.

- Ne játszd már a hattyú halálát...

- Hagyjál!

Hirtelen megpördült. Sóhajtásomat követően léptem háta mögé a lehető legszorosabban (közben ügyeltem arra, hogy ne tudjon előre lépni egyet sem - mert akkor beesik tekihez), aztán átfontam kezeimet nem kifejezetten keskeny csípőjére, és államat a vállára helyeztem, miközben szorítottam fogásomon.

- Ugye tudod, hogy nem az anyjához megy?

Nem tudtam legyűrni a mosolyt, de ő max csak a tó tükrében láthatta ezt vissza. Nem tett rá megjegyzést, igazából el sem akart húzódani. Semmi erőszakos mozzanat nem volt benne - bennem annál inkább, de révén, hogy panaszra nem nyitotta ajkait folytattam imént megkezdett cselekvésemet, és a lány behálózását. Ezt a folyamatot azzal indítottam, hogy bal kezemmel elengedtem derekát, és combjára csúsztattam. Másik, még szabadon lévő kezemet felvittem a hasára, miközben olyan közel helyezkedtem hozzá, hogy ajkaim egy vonalban legyenek a füleivel.

- ... tudod?

- Igen.

- És azt is tudod, hogy itt hagyott téged a legnagyobb szarban?! EGYEDÜL?!

- Nem kell felnyitnod a szemem! Magamtól is megtehetem.

Egyik kezével megpróbálta elkapni az enyémet, amivel a hasát fogtam. Nem is amivel a combját! Hm. A kis szexmániás... de hiába sikerült ezt eltávolítania magáról a másikat még alkalmazhattam. Most elkaptam mindkét kezét, és hozzádörgöltem arcomat sajátjához.

- ... akkor miért nem ment kosárba? Ragyogó alkalom lett volna.

- Élvezed, ha kínozhatsz bárkit is, nem?

- Hát nem tagadom.

- Remek...

Hirtelen kiszabadult szorításomból és rám meredt hatalmas, kifejező, barna szemeivel. Aztán közelebb araszolt hozzám, és megragadta ingem gallérját:

- ... akkor én sem tagadom, hogy pont miattad nem ment kosárba!

- Váó. Azt hiszed ezzel megfoghatsz?

- Nem hiszem. Tudom!

Szánakozó nézésemet nehezemre esett elrejtenem, mert közben ő maga is így tett. Nem is erőlködtem! Aztán a szánakozó tekintetet, hamarosan a farkasszem-nézés váltotta fel. És talán a csatát megnyerte, de a háborút még nem! És esküszöm az életemre: nem is fogja! Se ő, se Shin - se bárki.