29.rész: Álszent

Sziasztok!

Ím egy újabb rész. :D Jó olvasást! ;) Jobb lesz figyelnetek, mert innentől eléggé beindul a történet menete is ;)

[Strify szemszög]

/Késve tudom, de száz életre megjegyzem;

szeretni csak a szerelem minden fájdalmával érdemes,

vagy sehogy.../

- Fodor Ákos-

Egy hónap múlva...

A hétköznapjaim a banda újra megalakulása előtt is menthetetlenül unalmasan teltek az utóbbi időszakban, de ez már kibírhatatlan. Hiába vásárolok, csajozok vagy épp annyit alszok amennyit csak lehet - vagy sem, ha rémálmok gyötörnek. Valami mintha hiányozna az életemből! Mi is? Mindenem megvan. Jaj, könyörgöm! Ez már annyira szánalmas, hogy már magamtól undorodom. Rosszabb vagyok, mint egy idióta középiskolás spiné, aki a premenstruációs szindrómája közepe felé jár, és egy diszkó közepén elunja az életét, mert elfogyott a pia, és nincs még egy pasi, aki megdugja! Igen. Pontosan ilyen vagyok!

- Strify! Ne keljen már megint kirúgdosnom téged az ágyból, haver!

Aggodalmaskodott Yu, aki már teljes harci díszbe (itt a sminkjére gondolok) és frappáns, laza szerkóban az ajtóm küszöbén feszített, miközben én tehetetlenül fetrengtem az ágyamon. A takaróm kígyóként csavarodott körém, elszorítva minden levegőmet. A hajam úgy állt, mint egy rossz indulatú perzsa macska bundája hajszárító alkalmazása után, valamint szemeimből a könny úgy folyt, mint boxoló orrából a vér egy meccs végén. A reggel meghitt pillanata!

- Ne zaklass már, fater!

Állítottam le barátom és lakótársam, majd, hogy megkoronázzam mondandóm kimagaslását egy párnával ajándékoztam meg kissé feszült gitárosunkat. Persze ez nem épp a legszebb nézését váltotta ki a kicsit sem jó reményű Yu-ból, mert az arca úgy eltorzult, hogy leginkább a Harry Potter béli dementorokra emlékeztetett a reggeli félhomályban.

- Fater, mi? Sz*pjál le!

És elvonult a látótávomból, miközben én egy fordulás kísérletében lezuhantam az ágyam mellé az óriás piton imitátor takarómmal együtt.

A napjaim többnyire így kezdődtek mostanában! Szóval mindez különös feszültséget nem okozott részemre... inkább hamar kiszabadultam az engem támadó tárgy szorításából, és hirtelen felálltam. Ezt követően szédültem is! De nem húztam az időt azzal, hogy vissza feküdjek az ágyra, míg ez alább nem hagy... na jó! De, mégis visszafeküdtem. És ezt követően már Kiro is betoppant!

- Hallooood! Annyira lusta vagy, hogyha ez fájna, akkor már rég az ükanyád mellett fetrengenél a koporsódban!

- A fájdalomba nem mindenki hal bele.

- Akkor segítek! 

Tért be hirtelen Yu is ismét. Kiro mögött támaszkodott az ajtófélfán, és a kis szőke csávó pedig, mintha észre sem vette volna úgy meredt feszülten rám.

- Amúgy hova siettek? Az a nyomi interjú csak fél 2-kor lesz.

- Előtte még áthívott minket Mr. Hanataro ebédelni, és fél 12 van!

- Tényleg. El is felejtettem! A többiek?

- Ha Romeora és Shinre gondolsz, akkor kifejtem: Shin megint ott aludt Rimánál, Romeo meg nem fog eljönni, mert állításai szerint ehhez most kurvára nincs kedve.

- Hát nekem sincs!

- De jönni fogsz?!

Találgatott Yu, ami sokkal inkább hatott parancs ként, mit sem kérdés ként... persze annyiban volt kedvem elmenni, hogy Shint tovább nyúzzam a Rimának szánt célozgatásaimmal kettejük kapcsolatára vonatkoztatásával, de hát... fáradt vagyok, és életunt! Bár lassan életre kapok... többnyire a drága doboséra!

***

Érkezésünk pillanatában már minden a helyén volt. A csapat együtt - mínusz egy Romeo! - és mikor beértem megragadta a szemem Rima, amint a nappaliban lévő dohányzó asztal előtt térdepelve valamit irogatott. Mivel Shin, az egyedüli akadály kettőnk közt nem volt ott, mert épp Kiroval társalgott valami felettébb untató témáról, így ezt kihasználva környékeztem be a vörös hajú tündi-bündit.

- Szia Rima! Hiányoztam?

- El nem tudom mondani mennyire.

Rögvest megragadta valami nem épp idevágó dolog a tekintetem: Rima szemüvege. Szépen besétáltam elé, hogy aztán kérdésemet követően körberöhögjem, de addigra levette az ókullárét.

- Rima, te szemüveges vagy?

- Nem állandó hordás. Csak olvasásra és számító gépezésre szükséges! Nem mindig szoktam hordani akkor sem, mikor pedig kéne, mert szerintem nagyon gáz. És ha most kiröhögsz a nyakad köré tekerem a farkad!

- Éreztem, hogy valamivel be fogsz oltani. És azt megosztod velem mit tanulsz?

- Nem.

- Jaj, de hisztis vagy!

- Kémiát.

- Ó, mostmár világos miért vagy hisztis. Segítsek? Meg voltam kettes belőle mindig!

- Ha kettes voltál miért lenne szükségem a segítségedre?!

- Ejnye no! Azt hiszed nem látok a fejedbe?

Érdeklődtem rá kacsintva, amire ő kifejezéstelen arccal illetett, majd lapozott a füzetében. Leültem mellé, és miután olyan közel csúsztam hozzá, amilyen közel csak lehetséges, füle mögé tűrtem a haját, majd belesúgtam:

- Tudom, hogy neked nem a segítségem szükséges, hanem már csak eleve a jelenlétem is, vöröske!

Felém fordult. Az orrunk szinte összeért, majd hátrahőkölt, és ingerült nézések közepedte így felelt:

- Strify! Szűnj meg. És kímélj az idióta meglátásaidtól is, oké?!

- Pedig én tudom, hogy így van!

- Na persze. Békén hagysz már?!

És éppen most érkezett az utasítás Hanatarotól:

- Andreas! Kérlek, csatlakozz!

Felnéztem a kanapé mögött. A nyitott konyhaajtón át megláttam az étkező asztalnál terpeszkedő társaságot, majd visszabújtam a kanapé takarásába, és megpusziltam Rimát, már csak a csesztetés értelmében is - és csak EZ UTÁN indultam meg a többiek felé. Az utánam repülő toll, ceruza, könyv és iskola táskával sem törődve értem be az ebédlőbe, majd letelepedtem Shin mellé, aki így üdvözölt:

- Remélem kiélted magad a barátnőmön!

- És te Vanessán?

Ilyenkor persze örökké befogja! Jaj Shin. A lapításnak te vagy a koronázatlan királya!

Éppen nekifogtunk enni mikor pont kikukkantottam az ajtón és annyit láttam, hogy Rima eldobja a könyvet, és hajába túr, majd előkotor egy papírzsebkendőt. Nem szokásom ilyet mondani lányokra, de ez a szó szoros értelmében szánalmas! Sírva fakadni egy kémia doga miatt? Jaj, könyörgöm! Miért nem lehet egyszerűen lesz*rni? Én ezt tenném, nem értem mire ez a látványos szenvedés. Viszont Shin felállt mellőlem, és megint előtört belőle az álszentség, amint megköszönte az ebédet, odasétált Rimához, valamit kérdezett tőle, amire a lány bólintott, majd magához ölelte a kis vöröskét. - én pedig ingerülten kavartam meg a levesem...

- Na és az interjú mikor is kezd?

- Fél kettő.

Szóltam, de még a hangomból is lesült a tömény düh, és harag. Hanataro felesége, Keiko még meg is kérdezte:

- Valami baj van, Strify?

- Nem nevezném valaminek. Legyünk korrektek! Valaki a bajom, nem valami.

- Á! Vagy úgy. Megosztja velünk?

- Nem.

Jött tőlem az egyértelmű válasz, amire Kiro röhögésében majdnem belefulladt a levesébe. Kész szerencse, hogy Yunak alkalma volt rávágni egy embereset a szőke hátára, aki persze rögtön normalizálódott! Én persze ezt is figyelmen kívül hagytam, mert teljesen máson járt az eszem. Nem értem én ezt! Minek kell áltatnia szerencsétlen lányt? Miért nem lehet vele szakítani, ha neki már úgyis más van? Miért kell mindez?! - annyira irritál a téma. Valamit sürgősen ki kell találnom! Ez így nem sokáig mehet, mert még az én egészségemben tesz kárt! Előttem egy délután, hogy feltaláljam magam ez ügyben...

***

Már az interjú közepén is eluralkodott rajtam a türelmetlenségem, így a válaszaim sem voltak olyan jó pofák, mint tegnap a tükör előtt. De az interjús csajnak minden kétséget kicsukva bejöttem, szóval nem nagyon neheztelt rám, csak válaszaimat követően kis híján elcsöppent. Igyekeztem mosolyogni, de nem mindig álltam helyet!

- És mi meggondolásból állt újra össze a banda?

- Rá kellett ébrednünk, hogy a rajongóinknak tettünk ezzel rosszat, mikor nekik köszönhetjük azt, ahol most vagyunk. És az sem utolsó szempont, hogy a bandában több sikerünk van, mint egyénenként. Az újra összeállás várható volt! És elmaradhatatlan...

Nos: most büszke vagyok magamra! Ez volt eddig a leghosszabb válasz, amit összeraktam az interjú során, és szerintem tök jó volt! Megér egy öndicséretet: BRAVO STRIFY!

Persze a következő kérdéseknél már nem voltam ilyen fogékony. Így csak akkor tértem magamhoz, mikor az interjús nőci megköszönte az interjút, elköszönt a közönségtől, és végre szabadon engedett minket. A számát persze megszereztem, de a sajátomat nem adtam ki! Nincs szükségem arra, hogy ez a perszona a nap 24 órájában hívogasson...

A kocsiban ülve ismét belekezdtünk mi is a társalgásba - ami talán a nap legpozitívabb része volt, mert ki tudtam találni mit tegyek Rimával, hogy észhez térjen a naiv kis lelkecskéjével!

- Mit csináltok ma amúgy?

Kíváncsiskodott Kiro - minden bizonnyal azt remélve, hogy együtt töltsük a nap hátra lévő részét. Jómagam nem válaszoltam, mert a későbbiekben (pontosítva: Shin válaszát követően) számomra egyértelművé vált:

- Hát... nekem találkoznom kell valakivel.

- Nem kell valakizned, Shin! Mind tudjuk, hogy viszonyod van Vanessa Keitz-cel!

Szólt közbe Yu,  amire Shin elpirult, és zavarában még válaszolni is elfelejtett. Így megtettem helyette:

- Nekem még beszélnem kell Hanataroval! De Shin. Utána összefuthatnánk, merre lesztek az új csajoddal?

- Úúúj?! Ne szívd a vérem. Mellesleg az iskola előtti parkban találkozunk! Gyere oda, ha akarsz valamit.

- Meg lesz. És többiek? Ti?

- Én elviszem Kirot vásárolni.

Adott választ Yu, amire Kiro arca felragyogott. Á, bizonyára csak a vásárlás hallatán!

Romeo válasza meghökkentett:

- Én hazamegyek.

- Te tudod...

Zárta Shin, majd megkért, hogy tegyem ki, mert beugrik még a könyvtárba kivenni azt a könyvet, amire most szüksége lesz a soron következő vizsgájánál. Én pedig miután mindenkit elfurikáztam oda, ahova kérték a lehető leggyorsabban mentem Hanataro otthonába.

Kiugrottam a kocsiból, gyorsan lezártam, és már rohantam is a bejárat felé. Szerencsémre pontosan Rima nyitott ajtót!

- Strify? Mit akarsz már megint?

- Imádom, hogy a kedvességed határtalan.

- Na, de most komolyan!

- Hát lássuk csak: mit csinálsz most?

- Idegeskedem a kémia miatt.

- Szerintem kéne neked egy kis kikapcsolódás! Öltözz át, elviszlek valahova kajálni.

- Mi? Miért? Mi a szándékod? Shin nem fogja ... 

- Szard már le Shint! Öltözz. Kapsz öt percet!

- És ha nem akarok menni?

Fonta karba kezeit. Sejtettem, hogy ez nem lesz olyan egyszerű, mint akartam! Na szép... most mihez kezdjek? Á! Már tudom is.

- Inkább görnyedsz a kémia felett?

- Ez lenne a helyes de...

- Jaj, istenem! RIMA! Tudom, hogy te is akarod. Nem tudsz nekem ellenállni!

- Szerintem tudok... na jó! Elmegyek veled, de nem azért, mert nem tudok neked ellen állni! Félre ne értsd!! Hanem mert... szimplán unom a kémiát!

- Oké, persze. NA! Iparkodj.

Utasításomra fel is ment a szobájába. Végre sínen vagyunk! Mostmár minden rendben lesz. És ha a tervem beválik: Shin is megtanulja kivel kezdjen ki legközelebb, és kivel csalja meg az illetőt! Már ha a következőkben lesz mersze a megcsaláshoz. Jack E. Strify színre lép!