35.rész: Mentőakció

Sziasztok!

 Nem tudom észrevettétek e, de mostanában megint rengetegszer van friss ^^ Remélem nem hiába :D Oldalt van egy szavazás, lehet voksolni. Itt pedig egy rész - lehet olvasni x) - bár remélem el vagytok a melegekkel. Én imádom őket! *.*

[Strify szemszög]

/Nem sokáig fogsz emlékezni

arra a dolgozatra, amit elrontottál.

De arra életed végéig fogsz,

aki miatt úgy döntöttél,

hogy aznap már nem tanulsz semmit!/

- Napi bölcsességek -

ATTENTION! BL VESZÉLY!!

HA NEM BÍROD A MELEGEKET AKKOR PÁ ;)

Úgy éreztem magam, mint egy röpképtelen dögmadár, mikor hajnalok-hajnalán megcsörrent a mobilom aminap. Mégha Shin nem épp egy megrögzött bosszúálló típus az idegesítésemhez annál inkább ért! Ahh, de sz*r az élet - csak meghalni félek, mert van pár jó haver, akiért képes vagyok élni. Nos: kérdéses Shin ilyenkor odatartozik e. Nem, persze ez lepecsételt, hogy igen! Bár nagyon szeretjük húzni egymást a másik nélkül meghalnánk. Ezt el kell ismernem!

Ó, hogy miért hívott fel? Á, csak elinvitált egy találkára a suli parkjába ma negyed kettőkor. Meg akarta beszélni a tegnapid! Gondolom rezeg a segge, hogy majd elmondom Rimának. Hm. Ha tudná a teljes igazságot akasztott ember lennék...

- Strify, hova készülsz?

Érdeklődött a hozzám hasonlóan kómás küllemű Kiro, miközben haját turkálta. Bár rögtönzött válaszomra kicsit felélénkült!

- Anyádhoz.

- MI?!

- Nem, kajak anyudhoz megyek.

- MI?!?!?!?!?!?!

- Csak hülyítelek. Nehogy elhidd már! Itthon hagyhatlak Yuval?

- Persze. Nem fogjuk megölni egymást!

- Nem vennék rá mérget.

Vigyori pofára váltottam miközben beletúrtam így is szénakazal hajába. Mostanában talán túl sokat hagytam magára... nem lehet tudni! De várjunk: hisz sosincs egyedül! Yu mindig vele van. Még többet mióta szakított Erinnel! Ez perfekt dolog véleményem szerint. Soha még olyan jó barátok nem voltak, mint ők! Na jó... talán voltak. EGYSZER. De az már sajnos elmúlt az egyik fél ballépése végett. - igen, nagy titok, de az illető én voltam!

Igazából nem tudtam merre akarok menni, de végtére is mindegynek találtam, csak ne legyek a négy fal között. Ha épp jótékonykodni akarnék akkor most elmennék Hanatarohoz a kórházba egy látogatás erejéig. De mivel nem jótékonykodni akarok, így csak időcseszés végett akarok benézni hozzá! - ötletemtől vezérelten indultam el a megfelelő irányba, ami megegyezett a garázsunkkal.

***

Kiro sóhajtással nyugtázta a dolgot, miután Strify megint lelépett. Nem nagy rejtély, de már volt elegendő ideje megszokni, hogy a csapat új-régi frontembere túlontúl elfoglalt ember ahhoz, hogy az ébredést követő két órán belül még otthon tartózkodjon. Tehát nem kellett különösképp azon morfondírozni, hogy vajon hova is megy Strify? - inkább betért a konyhába, és elfogyasztotta a reggeli koffein adagját.

- Megint lelépett?

Hamar felismerte Yu hangját, de meg sem rezzent annak hirtelen felcsendülésétől. Bólogatást követően tovább szürcsölte a kávét, és akkor sem kapta fel fejét mikor Yu leült vele szembe. Persze a szíve ezerrel kalimpált, de próbálta figyelmen kívül hagyni, és egészen jól ment neki.

- Remek. Ő sem tud két perctől tovább a seggén maradni.

- Még nem szoktad meg?

- Kiro. Ezt lehetetlen megszokni! De mondjuk legalább annyi dolgot bírok benne, mint amennyit nem.

- Szerintem nincs vele semmi baj... éli az életét!

- Remek. Addig jó, még nem az én hátamon lesz púp miatta...

Kiro nevetett, Yu pedig rávetette pillantását és a lehető legperverzebben mosolyodott el barátja fehér fogsora látványától. Kiro ezt igen hamar észre is vette, és kicsit meglepődött. Aztán a legelső kérdése:

- Mi az Yu? Szexhiányod van?

- Igen.

- Remek. Azért ne énrajtam éld ki szexuális vágyaidat!

- Hm... pedig örülnél te annak!

Megforgatta a szemeit, pedig tényleg örült volna. De aztán rájött, hogy Yu nem pont az ő kedvéért lesz meleg. Bár Kiro sem érezte magát 100%osan melegnek, a biszex szó sokkal meggyőzőbb ez ügyben. És még nem sok férfi iránt érzett úgy amúgy sem, mint Yu iránt!

Felállt és miután behelyezte a poharat a mosogató gépbe bement a nappaliba, hogy kicsit sziesztázzon. Furcsa mód Yu követte. Leült a gitáros elvtársa mellé, a lehető legszorosabban. Kiro pedig a maga módján kezelte a helyzetet:

- Vedd ki belőlem a segged.

- Hogy lehetsz ilyen naiv?

- Ez most miről jutott eszedbe?

- Nem a seggemről, ne aggódj. Hanem arról, hogy hogy hihetted, hogy nem fogok rájönni...

- Már megint mire?

- Arra, hogy belémzúgtál.

- Na, és még Strify az egoista!

Igyekezett nyugodt maradni, de legbelül már tombolt. Ki akart menekülni a helyszínről! De tudta, hogy lehetetlen, és most le kell lepleznie szívében bújdosó érzéseit.

- Kiro. Akkor mondd a szemembe, hogy nem így van!

Kiro elfordult, de Yu hamar cselekedett. Elkapta a fiú arcát, ujjait annak arcába mélyeztette, hogy esélytelen legyen hosszabb távon ellenállnia. Majd megint erőszakoskodott, miközben Kiro már fontolóra vette, hogy segítségül hívja bal vagy jobb kezét az esetben.

- Kiro! Mondd a szemembe!

- A szemedbe hazudjak? Megtehetem. Nem szeretlek!

Yu értette a célzást, és mégjobban elmosolyodott, majd egy győzelmet aratott nyögést követően Kiro ajkaira tapadt.

***

A kórházaktól Wia óta parázok. Semmi jó élmény nem kötött hozzá addig sem, így meg aztán...

A főkapun belépve egyre több emlék előtört elmémben, amiknek bő százalléka csak negatív életszemléletet kezdett virágoztatni bennem. Már csak nosztalgikus szempontból is végigsétáltam az ambulancia folyosóján, ahol a sok ember vérének szaga töltötte be a terepet fertőtlenítő szag helyett. Lassú lépések közepedte értem el a lépcsőkhöz, majd a korláton csúsztatva kezemet elindultam a kórtermek felé. Az ajtó zárva volt, hiszen még nem volt látogatási idő - de már nem sok kellett hozzá. Azaddig leültem egy padra, és előkaptam telefonomat...

~ Szia! Üzensz valamit apudnak?

~ Strify! A kórházban vagy?

~ Nem. Hanem Kiro anyjánál!

~ Tényleg?

~ Leszívta az agyad az iskola? Amúgy merre vagy? Eléggé nagy a visszhang.

~ A női mozsdóban.

Hallottam, hogy szipog, és matat valamit. Nem kellett nagyon törnöm magam, hogy kitaláljam valami nincs rendben.

~ Mi történt, Rima?

~ Semmi. Az osztálytársaim megint szemétkedtek...

~ Nem értem. Nekik miért nem tudsz úgy visszapofázni, mint nekem?!

~ Nem tudom...

~ Jól van. Akkor ez már a te bajod.

~ STRIFY!

~ De most mégis mi f*szt mondjak?!

~ Semmit. Mondd meg apunak, hogy nagyon szeretem!

Letette. Dühös sóhajtást követően figyeltem fel az előttem toporgó nővérkére. Kb. Rimával egy magas, fekete hajú nő. Látszólag a húszas éveiben járhatott. Ábrándozó zöld szemeit meresztette rám, miközben érdeklődött affelől, kihez mennék. Fel sem tűnt, de körülöttem más emberek is csoportosultak már akkor!

- Hát... Macuda Hanatarot keresem!

- Értem. Kövessen!

Engedelmesen felálltam, és követtem a formás popsi gazdáját. Szemeimet végig azokon a csodás hátsó domborulatokon legeltettem, míg csak be nem értünk a 221-es kórterembe.

- 12 óráig van ideje. Még háromnegyed óra!

- Oké.

Válaszom után kisvártatva kitért a helységből, én pedig közelebb mentem Hanatarohoz.

- Andreas, te vagy az?

Érdeklődött, nekem pedig végigfutott a hideg a hátamon igazi nevem hallatán. Jobbik esetben semmi bajom nincs vele, de Rima előbb Strifynek hívott, szóval...

- Igen, Hanataro.

- Tudod mindenkiről el tudtam volna képzelni, hogy meglátogat, de pont rólad nem!

- Köszönöm.

- Csak őszinte vagyok! És miért is jöttél?

- ELŐBB MONDTA!!!

- Ja jól van. Hát, mint láthatod még lábadozok. De a golyót már kiszedték belőlem!

Bal szemem hirtelen becsuktam, jobbat résnyi nyíláson hagytam, és felszisszentem. Szinte átéreztem a fájdalmat, ami a golyó eltávolítását követte.

- Annyira nem fájt, mint kétszer annyira.

- Ez jól hangzik. Akkor jobban van?

- Igen.

- Akkor jó. Rima üzeni, hogy nagyon szereti magát!

Az üzenet továbbítását követően Hanataro arcára büszke mosoly terült.

- Legalább ő. Yukito sem mondta! Se az anyja. Akiko pedig még szerintem azt sem tudja, hogy itt vagyok.

- Á, biztos ők is így gondolják.

Igyekeztem nem leleplezni a nyalizást. Hanataro pedig minden bizonnyal túl fáradt, hogy ezt észrevegye! A háromnegyed óra alatt még az üzleti témára is kitértünk, és mondta, hogy jól jönne egy új videóklipp. Én persze a magam módján már rögtön törtem az agyam melyik passzolna a visszatéréshez, de egyiket sem tartottam olyan klasszabb ötletnek, mint a Get Off-ot. Hirtelen az volt a legelső szám, ami eszembe ötlött! Viszont nem tettem rá javaslatot, mondván: ha kikerül megbeszéljük. - egy gyors búcsút letudva hamar elindultam a kijárat felé, amikor hirtelen belerohantam egy orvosba. Az illető kezéből kiestel a mappák, lapok, és jegyzetek. Nem tartoztam azon emberek közé, akik heves bocsánat kérés áradat lepergése alatt segítően összekapdossa a földre hullott papírokat. Amúgy is, az illető gyenge egy perc lepergése alatt összekapkodta azokat. Ám mikor szemmagasságba találtam magam az illetővel...

- Dr. Richler?

- Á, maga bizonyára Herr Hudec, ugye? Az ön barátnője...

- Halt meg maga miatt! Igen. Én vagyok az illető.

- Mintha mostmár higgadtabb lenne!

- Igen, amit maga csak a véletlen jött szerencsének köszönhet, mert ha most nem sietnék valahova röpke öt perc alatt felszaggatnám a torkát!

- Még mindig azt tartsa, hogy az én hibám?

- Igen!

- Való igaz. Ha így áll a szituációhoz csak közölném: igen, valóban az én hibám!!

Sóhajtást, és egy lenéző pillantást követően csípőre helyeztem a kezeimet. Nyilván most próbál provokálni! Nos... ezesetben: sikerült neki! - és, hogy ezt tudtára agyjam megajándékoztam bal kezem kicsit sem finom simogatásával a pofacsontját becélozva. A lapok természetesen azonnal kiestek megest ügyetlen kezei közül, és ő maga is kiterült. Én pedig egy vállat vonást követően elcsámborogtam a kijárathoz. Elköszönésre sem méltattam, mert ha viszont látom nem rendezem le ennyivel. Aua! Kicsit azért kisebbet kellett volna ütnöm...

***

Fél egykor értem el a helyi gimihez. Pedig a találka csak negyed kettőkor lenne. Minden esetre úgy látom még lesz itt elintézni valóm! Szemem sarkából megpillanthattam, ahogy Rima éppen táskájával kezében trappol kifelé az épületből, és az imént helyezte zsebre telefonját. Éppen felpillantott volna - reméltem, hogy majd engem is meglát - mikor hirtelen fejbe dobta a mögötte jövő lány egy kólás üveggel. Hatalmas hahotát követően fordult meg Rima, hogy szemügyre vegye támadóit. Azok persze azonnal elslisszoltak. A lány sóhajtott, és épp tovább jött volna, mikor hirtelen megcsúszott (ne kérdezzétek miért, de leszögezném: Rima a saját lábában is képes elbotlani!), és a földre esett. A többiek még hangosabban nevettek és különböző beszólásokkal látták el. Két lány hamar oda is ment hozzájuk. Én úgy véltem segíteni mennek, ezért távolról szemléltem az eseményeket a továbbiakban is!

- Látod milyen béna vagy, te vörös k*rva?!

És egész kecses mozdulattal kapta fel Rima táskáját, majd kiborított belőle mindent. Rima felpattant és a leggonoszabb tekintetével meredt a két lányra:

- Mi lenne ha inkább lelépnétek?! És én vagyok a k*rva? Nem nekem van egy hónapban két abortuszom...

- Hogy mondtad?!

Láttam ahogy a szőke éppen nekiesett volna szerencsétlen Rimának, ezért már nem néztem tétlenül a jelenetet.

- Hé, lányok! Mi a probléma?

- Semmi kö...

Hirtelen rámmeredt mind a kettő. A csodálkozás ami felváltotta diadalmas vigyorukat majdnem engem is megröhögtetett, de ehelyett csak felívelt szemöldökeimmel próbáltam elküldeni őket a helyszínről.

- ÚR ISTEN!!!!!!!!!

Jaj ne... ismerem ezt az "úr isten"-t! Lehet mégis el kéne tépni?

- TE STRIFY VAGY!!!!!!! A CB-BŐL!!!!!! 

Csillant fel szemük egyszerre, én pedig az előzőeken elgondolkodva eként lomboztam le Rima ábrándozó hangulatú "barátnőit".

- Igen! Te pedig egy ribanc vagy a gimiből. Örülök! Most pedig. Ha nem lenne nagy probléma leszállhatnátok Rimáról, úgy kb. örökre! Vagy ha mégsem: akkor fel fogom dugni a csodálatos, de ugyanott kilométeres műkörmeiteket a hatalmas kufferotokba! Vágesz vágesz?

Vigyorogtam rájuk, ők pedig a lehető leggyorsabban léceltek le a helyszínről. Ezután már tudtam nevetni. De Rimát sem hagytam figyelmen kívül! Neki segítettem összekaparni a cuccait - a dokival ellenben!

- Kedves barátaid vannak...

- Ahh. Ez most ugye irónia volt?

- Szerinted? Tessék.

Adtam át neki egy szájfényt, majd kivettem a táskáját a kezéből. Összecipzároztam és felhúztam Rimát is a földről.

- Mit keresel itt?

- A pasid akar velem pár szót váltani.

- Shin?

- Miért? Van más pasid?

- Strify...

- Én vagyok a másik pasid? Azért kösz, hogy tájékoztattál!

- STRIFY!

- Jól van. Látom nem vagy humoros kedvedben.

- Nem...

Elkeseredése kiült arcára. Beletúrtam frufrumba, és egy újabb erőteljesebb levegő vételt követően léptem közelebb Rimához. Abban a percben a közelben ólálkodó paparazzik sem érdekeltek! Magamhoz öleltem... ezeddig még nem volt példa arra, hogy viszonozta volna, szóval kellő meglepetéssel fogadtam, mikor átkarolta nyakam. Hallottam ahogy szipog. Megint sírt.

- Jaj Rima! Ne legyél már ilyen szánalmas...

- Jó, de akkor mit csináljak? Kössem fel magam?

- Hát. Kereshetünk más megoldást, de B tervnek jó lesz!

- Olyan szemét vagy...

Szipogása erősödött, tehát szorítottam ölelésemen. Egy ideig így lehettünk, mikor épp rávettem magam, hogy végigsímítsak gyönyörű vörös haján. Ám az idill pillanatot egy ismerős torok köszörülés szakította félbe!

- Előbb jöttél, de látom volt rá okod...

Rima hamar felpillantott. Gondolom megismerte Shin hangját. Felpillantása után szinte azonnal eltolt magától, és Shin nyakába borult. Most szívesen fejbe lőttem volna - már nem Rimát, hanem azt a sunyi dobost! Épp a hátát símogatta, de közben egy percig sem tévesztett szem elől.

- Megint az osztálytársaid?

- Igen.

- Remek. Köszi Strify, hogy megmentetted!

- Hát... ne hálálkodj! Téged ismerve te úgysem tetted volna meg, tehát... valakinek muszály volt!

- Hm...

Talán csak pusztán engem akart idegesíteni, minden esetre megcsókolta Rimát, és közben felpillantott rám is. Azt hittem odalépek, és kitekerem a nyakát! - de hamar letettem róla, mert tisztában kellett lennem azzal, hogy most Rima az ő barátnője, hiába csalja Vanessával...

- Beszélni akartál...

- Ja persze! Rima. Ez nem lesz több, mint öt perc! Ülj be addig a kocsiba, hallgass zenét. Csak nyugi, kicsim!

"Nyugi kicsim" - áááááh! Visszaköszön a reggeli. Ha egyszer az életben megszerzem Rimát könyörgöm csapjatok fejbe, ha becézni merészelem.

- Szóval... miről is akartál szót váltani?

- A múlt estéről.

- Igen?

- Ha elmondod Rimának a Vanessás ügyet, ígérem kereshetsz új dobost magad mellé!

- Ne aggódj... tartom a szám!

F*szt!! Remélem nem tudja meg egy hamar, hogy már elmondtam Rimának - pontosítva megmutattam. Egyenlőre lehetséges dobos számban nem akarok gondolkozni! Így is sok, hogy videóklippet kell forgatnunk. Shin nélkül pedig nem lenne igazi Cinema Bizarre-os!

- Oké. Szabadon foglak! Csak próbáld meg és...

- Shin! Lehet ilyen ember vagyok, de te meg a legjobb barátom vagy.

- Tegnap nem tűnt fel.

- Hjaaajj!! Meg ne sértődj már. Azt csak Rima érdekében tettem... volna!

- Rima érdekében... mostanában elég sok mindent teszel Rima érdekében!

- Nem fogom elvenni tőled.

- De szeretnéd magad mellett tudni, nem?

Hirtelen megszeppentem. Ha most kiszedi belőlem, hogy... hogy... hogy én... hogy én mit is ér-zek Rima i-ránt! - ahh de rossz belegondolni. Akkor nem tudom mi lesz! Pedig többnyire látható a dolog. És szavaiból ítélve ő sem vak.

- Strify. Mondd, hogy nem vetettél rá szemet!

- Ezen már túl estünk, nem? A te csajod. Én csak unatkozom! Azért próbálkozom nála. Meg, hogy téged húzzalak! Viszont nem gondoltam volna, hogy észre sem veszed: SEMMI SEM KOMOLY, AMIT RIMÁNAK MUTATOK AZ ÉRZELMEIMBŐL!

- Remélem. Szia Strify...

- Csá!

Intettem neki, majd megvártam még eltűnik a látótávolból. Le kéne zárni annyival a témát, hogy soha többé nem nézek Rima felé? A barátságunk forog kockán! Egy csaj miatt nem éri meg összebalhézni. De amennyiben Rima az a csaj... - lássuk be! Jobb lesz itt elvarrni a szálakat. Legalábbis mára!