37.rész: Strify új terve

Sziasztok!

Mielőtt megint eltűnnék bizonytalan időhuzamra felteszek gyorsan egy részt :3 A rendszeres olvasásért köszi Angel! ^^ Jó olvasást csajok ;) ♥

[Strify szemszög]

/Vér ömlik a számba. Tűz ég az ereimben.

Visszanyelek egy üvöltést.

Az ezüstkés megcsúszik - enyém a választás.

Én vagyok a halál vagy az élet.

Én vagyok az üdvözítő, vagy a puszító.

Angyal vagy démon. Én vagyok a kegyelem.

A késem lecsap. Ez az én áldozatom...

Én vagyok a szörnyeteg./

- Bree Despain: The Dark Devine -

Mikor feldühödt állapotomban kitaláltam törni a szobájából utánozhatatlan sebességgel trappoltam le a lépcsőn - mit sem törődve az éppen megjelenő Akikoval. Mérges voltam! Sosem szerettem mikor keresztbe húzzák a számításaim... és milyen jó, hogy azt is elrendeztem, hogy Vanessa feltétlen felhívja Shint, miközben az Rimánál van! De lám mit értem el igyekezetemmel? Pusztán annyit, hogy kiderüljön - Rima még mindig nem képes a sarkára állni, és kerek-perec Shin szemébe mondani a tényeket. Jaj, mindent nekem kell csinálnom? Jobb dolgom lenne egy közeli bordély házban, mitsem itt, egy szerelmi háromszög kellős közepén. Mert ez már az! Jobb ha tőlem tudja bárki. És, hogy miért akarom oly erőteljesen, hogy végre szakítsanak? Hát bevallom: mert ÉN AKAROM RIMÁT!! És többnyire, ha én akarok valamit meg is kapom. Aztán persze, ha már az enyém lesz lehet rövid idő után megunom. Sosem rajongtam az ilyen naiv életszemléletű lányokért, mint ő! Egyáltalán az is rejtély mi fogott meg benne. Hát mi? Netán a tökéletesre fésült, naponta fordrász látta, selymes, vörös lobonca? Vagy azok az ámulatba ejtő, ábrándos, barna tekintetek? Esetleg a tökély testalkat? - világ életemben csak külsőségekre mentem. Kétlem, hogy Wián kívül bárkiben meglátom a benső szépséget! Ez a tény.

- Végre megkerültél!

Ugrott a nyakamba Kiro, miközben egy sörös dobozt lengetett meg maga előtt. Ezzel természetesen azonnal kiszakított a benső gondolataimból, és lám: most azt is elfelejtettem 5 perce min kaptam fel a vizet.

- Öüm. Rimával szövegeltem...

- Persze. Nem tudsz legalább egyszer leszállni róla? És amúgy Shin is sejtette, hogy nem tart a WC-zés ennyi ideig. Utánad akart menni! De nem engedtem, mert tudtam, hogy Rimánál vagy.

- Remek. Kösz Kiro!

Örömmel jut tudtomra, hogy végre Kironak is hasznát vehettem! Talán mégsem vagyok annyira egyedül... talán még van esélyem ezt az egész ostoba szövődményt elkötnöm!

- Ugyan nincs mit. Mellesleg kész a reggeli! Bár Hanataro úr inkább a szobájába bújt vissza és aludt el - mi még Keikoval tartjuk a frontot! Gyere.

- Persze.

Hamar elérkeztünk a reggeliző asztalhoz, ahol már tökéletesen meg volt terítve minden. Keiko varázslatos kakaója várt minket a rántotta mellett. Esküszöm, mintha megint gyerek lennék! Jó formámat hozva azonnal bájologni kezdtem neki, hogy ha már az édes pici lányának nem dobom egyhamar a szívébe magam, legalább nála legyen esélyem. Azt mondják az idősebb nők sokkal érettebbek, és értelmesebbek! Bár a kettő nem keresztezi egymást, vagy de?

- Jaj kedves Keiko. Csodálatos minden egyes perc, amit itt tölthetek! Olyan jó hangulatot teremtesz, és mennyeien főzöl.

Seggnyalásomat követően kaptam egy kipirult arcú mosolyt és megannyi gyűlölködő pillantást. És mintha valami átdöfte volna a hátam: megfordultam, és Rimával nézhettem farkas szemet.

- Á, Rima! Épp szólni akartam, hogy kész a reggeli.

Mosollyal körítve ült le Shin mellé, aki engem támadott a Rimának szánt csókjával. A lány nyugodt szívvel ült le mellé miközben pislogott párat. Itt tűnt fel, hogy sírt! Erről árulkodnak a pirosló szemek, és a szintén pirosló orr, ami persze még azt is nyilván valóvá tette, hogy az orrát fújta sírógörcse közepedte. De ugyan: miért sírt? Mert megmondtam neki az őszintét? Bocs, hogy szánalmasnak tartom azt, hogy úgy csahol Shin nyomában, mint egy márkás palota pincsi! Lehet mégis szüneteltetnem kéne az őszinteségi rohamjaimat?

- Minden rendben édesem?

Shin kérdése végett majdnem bemutatásra került a reggeli kávém némi epével keveredve - mert még üres a hasam! Jaj könyörgöm: csak az étvágyam ne vegyétek már el! - dehát csak tovább nyáladzanak:

- Persze, ne aggódj.

- Jól van. De ha valami van tudod...

És kisímított egy aranyló tincset Rima előcsusszanó frufrujából, majd egy újabb csókot követően közel voltam hozzá, hogy felálljak és letörjem a kezét. Márpedig az nekem is hátrányt jelentene, elvégre az én dobosom!

Félretéve megint előmerészkedő féltékenységi rohamom fogtam neki a pompás reggelinek. Igyekeztem minden lelki energiámat az ételre pazarolni, nem pedig a körülöttem zajló eseményekre. Ez addig tökéletesen ment, mígnem Shinnek megcsörrent a telefonja!

- Elnézést.

Állt fel az asztaltól, és tépett a nappaliba. Én alkalmat kerítettem arra, hogy szemügyre vegyem ezt követőleg Rima bánatos kiskutya nézését, és élvezzem a látványt. Remélem ezután nem kell meghívót küldeni arra, hogy szakítson vele!

Pár perc leforgása után tért vissza Mr. Hangover köreinkbe, de csak épp annyi időre, hogy Rima homlokára nyomjon egy szájfényes csókot, majd velünk lekezelve búcsút intsen Keikonak ennyivel:

- Mennem kell! Holnap találkozunk.

- Shin, hova mész?

Érdeklődtem Rima helyett, elkapva a srác pólójának alját egy diadalittas mosoly mellett.

- Haza. Anyám hívott! Szorri.

És egy rándulással kiviharzott. Keiko épp mondani akart valamit, amikor Rima felpattant és összekapkodva a tányérját, poharát ezeket egy hetyke mozdulattal a mosogatóba süllyessze. Megköszönte a reggelit, és felrohant a szobájába. Megforgattam szemeimet. Kellett ez neki? Mennyivel egyszerűbb lett volna, ha gyorsan szakítanak... minden esetre, ha már ez így alakult új taktikához kell folyamodjak, ami annyiban rejlett, hogy megismételve Rima előbbi mozdulatsorát kövessem a lányt az emeleti szobájába. Úgy amblokk mindent lezártam magamba, és némiképp okosabb tervet kiötölve torpantam meg az ajtajába. Az események netán túl gyorsan zajlottak! De mi sem egyszerűbb ezután? És amit most kitaláltam nekem is mérföldekkel kedvezőbb lenne... tehát bekopogtam!

- Hagyj már Strify...

- Netalántán médium vagy, hogy így megérzed: én kopogtam?

- Mondhatni. Vagy inkább csak túl jó emberismerő!

- Remek... akkor tényleg nem mehetek be?

Mozgást hallottam, majd hirtelen kinyílt az ajtó. Két bánatos szempár látványát élvezhettem, amin a szempillák végén könnycseppek gyöngyöződtek. Sosem voltam a nagy szavak embere, ezáltal vígasztalni sem kifejezetten tudtam. Így most is inkább csöndbe maradtam!

- Strify... vajon mi van annak a csajnak, ami nekem nincs?

- Öüm... szőke haja?

Találgattam, de ő válaszra sem méltatott. A soron következő események kissé talán túl gyorsan követték egymást, így egyhamar oda keveredtünk, hogy Rima határozottan közelebb araszol hozzám, és mellkasomnak dőlve hisztérikus sírásban tör ki. Ingem gyűrögetésével nyugtatta magát, aminek nem kifejezetten örültem - de annak már igen, hogy végre énhozzám bújik hozzám, engem állít figyelme középpontjába, és végre én simíthatok végig sejmes, vörös haján.

***

Néha a dolgok nem épp úgy alakulnak, ahogy eltervezzük őket - de annál jobb végkifejletnek leszünk tanúi! Ha ez nem így lenne, akkor az is csak ábránd lenne, hogy most Rima szobájában, Rima ágyán fekszem, ő pedig vállamra dőlve lelkiszemetesnek néz engem, és minden búját-baját nekem mondja el. Felkarját simogatom, és közben mereven magam elé tekintek, miközben ő továbbra is csak értelmetlen ostobaságokról zagyvál, amik a legkevésbé sem izgatják az én fantáziámat. A mostani környezetemben inkább más izgatja ezt! Komoly részletességgel nem vagyok hajlandó ezt körbeírni, mert olyan egyszerű, mint az egyszer-egy egy olyan pasi személyében, mint én. Vegyük számításba, hogy már jó ideje nem létesítettem testi kontaktust senkivel! Ezért is jelennek meg perverzebbnél-perverzebb képek fáradt pilláim előtt. De őkelme persze csak tovább bőg-és magyaráz-bőg-és magyaráz...

- Nem értem... mennyire kéne még megváltoznom, hogy végre elfelejtse ezt a Veronikát??!

- Vanessa.

- Az mindegy. Szerinted nem többet érek, mint az a szottyadt seggű Viktória?

- Vanessa.

- Felesleges információ! Nem érdekel a neve. Nem értem! Miért nem lehet minden úgy, mint régen... Vilma előtt!

- Vanessa. De direkt csinálod?!

- Többnyire. Mert úgy érzem ezzel neki ártok!

- Nem. Ezzel csak engem idegesítesz.

- Számomra mindkettő tökéletes!

- Hát ez kedves!

Igen, talán a humorérzéke a bónusz. Sejtelmem sincs mit rejt még ez a zsákba-macska! Mégha most épp hisztirohamban szenved sem...

- De Strify... nekem csak ő van!

Közben még erősebben szorítja meg az ingemet, én pedig mélyet sóhajtok, és nem szólok semmit. Hagyom: had folytassa!

- ... Sosem éreztem még így senki iránt. Na jó talán mostanában esetleg egy kicsit... de ez nem lényeg! A suliban minden a feje tetején áll, itthon a szüleim a munkájukkal vannak elfoglalva, a tesóim sosem érnek rá egy kis lelkizésre... még Aky-chan sem! Pedig ő elég kicsi... itt meg ez a bökkenő!

- Kihagytad, hogy egy unatkozó énekes meg örökké az idegszálaidat feszegeti...

- Igazad van! S mindennek a tetejében kiderül, hogy az egyik haverom meleg is...

- Melyik?!?!

Kaptam a témánál, és valósággal felcsigázott a dolog. Olyan szinten, hogy kicsit fel is ugrottam, ezáltal Rima lecsúszott a mellkasomról.

- Hát ööö...

- Bökd ki! Ismerem?

- Túlságosan is.

- Én nem vagyok meleg.

- Te egoista állat! Nem rólad van szó...

- Mi? Akkor kiről?

Látom rajta, hogy tétovázik. Nem meri elmondani! Előre félek, hogy ki lesz az illető - bár van rá tippem. Tehát csupa fül mód figyelem a kis vörös vallomását:

- Hát... Kiro...

- Ő bisex.

- Az nem ugyanaz?!

- Nem.

- Jól van. Dehát akkor ezt már tudtad!

- Inkább csak sejtem. És az akibe totál bele van buzulva az Yu?

- Így legyen ötösöd a lottón.

- Klassz.

Elfintorodtam, és teljesen összezavarodtam. Jobbnak láttam ha kapom magam és lelépek - de volt egy kis akadály tényező... 4 betű, két magánhangzó, és mássalhangzó! RIMA. Épp akkor kapott el, mikor felpattanva az ajtóba toppantam, megigazítottam a ruházatom, és ránehezedtem a kilincsre.

- Most mit csinálsz, Strify?

- Elmegyek. Kell egy kis idő! Át kell gondolnom pár dolgot.

- Hova mész?

- Még nem tudom.

- Mehetek?

Most álltam meg a fejlődésben: önszántából sosem akart még velem tartani bárhova is. Azon kapom magam, hogy csodálkozásomban kissé szám is tátva feledtem, és tágra nyílt szemekkel meredek a teljesen kipirult Rimára, aki lányos zavarában csak a földet tudta fixírozni. El kellett szomorítanom:

- Ennyivel még nem állsz bosszút Shinen.

Felkapta a fejét. Beletrafáltam volna? Hát persze... csak dacból akar velem jönni, azt hiszi ezzel Shinnek tesz rosszat. Kétségbeesett, és nem tudja mit kéne tennie. Mintha csak magamat látnám. Lehajtom a fejem, és elkapom a kézfejét.

- ... de nem bánom: gyere.

Hálásan meredt rám, majd hozzám simult. Kiléptünk a szobából, és elindultunk a kocsimért. Továbbra sem láthattam előre szándékát, de ha magamból indulnék ki megint csak az kerülne előtérbe, ami az előbb: csak Shinen akar bosszút állni. Úgy fest nem kissé hosszú kocsikázásnak nézünk elébe! Ami történetesen nem nagy probléma, hiszen megtudhatok sokmindent róla, amit később a további terveimhez felhasználhatok.

- - - - - - - - - -

Rima bágyadtan meredt maga elé - majdnem az övét is elfelejtette becsatolni, úgy kellett helyette ezt megtennem. Szomorú volt továbbra is, bár könnyeit minden erejével visszaszorította. Én persze az útra koncentráltam, így nem minden percben tudtam szóval tartani - de erre nem is volt szükség. Ő beszélt magától is.

- Tudod: még nem volt komoly kapcsolatom... a leghosszabb ezidáig két hetes volt. Azalatt a két hét alatt össz-vissz háromszor találkozhattunk, ha nem valamivel többet. Nem tudom mennyire érdekel a téma, de azért ha nem bánod előrukkolok vele. Most valahogy minden előjött és én... tovább már nem tudom magamban tartani!

Magyarázta, és nem is sejtette mennyire ittam a szavait. Nagyon érdekelt a története! Nagyon is. Árgus odafigyeléssel próbáltam minden betűt, és ebből összetevődő szavat elmém jegyzetfüzetének végtelen lapjaira felvésni.

- ... még Japánban éltünk...

... soha életemben nem külömböztem a korombéli lányoktól - addig, amíg ki nem derült, hogy itt mennyire mások az emberek, és mennyivel másabb szokásokat követnek. Tudod Strify... idekerülve nagyon pozitívan szemléltem a lehető új életem! De közben nem akartam hátra hagyni az akkori barátomat, Keichirot sem. Magas, festett, világosbarna hajú (természetesen csak festette!!) és kétségbeejtően fekete szempár tulaja volt. Abban a világban ahova én vagyok valósi abban ő volt a tökély! De elfelejtettem, hogy ami szép az nem ritkán csúnya belülről, ami pedig kívülről csúnya, benső szépségeket rejt...

Rima szavai akár egy ifjúsági regény részlete is lehetett, nem mellesleg elismert író stílussal. Csak hallgattam, mert semmivel sem tudtam eléggé szavánál fogni. A magam módján még érdekelt is a téma! Nem röstellem ezt elismerni. És rövid hatásszünetet követve folytatta:

... addig persze ez is szép, és jó volt, amígnem elő nem állt azzal, hogy... hogy komolyabb irányba terelné a kapcsolatunk - és szakít, ha nem adom meg amit kér! De ez a kívánság beválthatatlan volt az én szűzies eszemmel... így inkább el sem mondtam neki, hogy elköltözünk! És eljöttünk. Aztán facebookon megírtam neki, és ő erre szakított. Jobbnak láttam a menekülést, tudod? És akkor úgy hittem egy pasi sem fog mélyebb benyomást kelteni nálam! Máig nem is... itt persze minden elölről kezdődött: új életbe vághattam bele, ami nem alakult túl jól! De legalább egy barátom lett. Idővel még kettő: Shin és Kiro - Erin mellett. És Shin... hát azonnal beleszerettem!

Nem tudtam leküzdeni a fintorgási kényszerem, így persze azonnal a legundorodóbb pillantásommal díjaztam Rima őszinteségét. Hát minderre nem voltam kíváncsi... de az életére sokkal inkább!

- Na, még valami?

- Hogy?

- Hát itt az alkalom: Strify, a lelki szemetes láda! Nyitva tartás 8-tól 5-ig.

- Hehe. Vicces... sosem gondoltam volna, hogy egyszer veled fogok lelkizni.

- Én eleve azt sem, hogy bárki nyavajgását is végighallgatom valaha.

- Uhh. Hát te sosem változol! Aranyos... örökké csak bunkózol másokkal, Striff. És ez aggasztó! Mintha azért lennél ilyen kegyetlen, hogy senki se fedje fel, amit valóban érzel!

- Na hát ez nevetséges! Mégis miből gondolod mindezt?

- Csak tudom.... de hova is megyünk?

- Ööö...

Rima szavai, a hangja, az illata teljesen elfeledtette velem mit is akarok. Annyira gyorsan ment ki minden a fejemből, mint egy álom! Mintha már el is feledhetném. Mintha bármennyire is fontosnak tartom, ugyanannyira lényegtelen! Mintha nem akarnám, hogy belém lásson...

- Nos?

- Nos volna egy ötletem...

Irányt változtattam, és elkanyarodtam a főváros központja béli park felé... ahol már rengeteg ember járt-kelt, kutyával, vagy kézenfogva. Mással, vagy egyedül. Mi nem fogtuk meg egymás kezét. Mi csak mentünk a másik mellett, mint egy degenerált teletabi. Közben olyan őszinteségi roham tört Rimára, ami némileg rám is hatást gyakorolt, és ösztönzött arra, hogy én is lelkizzek neki!

- A srácokkal még egy anime-manga fórumon keveredtem össze. Tudod Yut és Kirot már ismertem. Egy suliba jártunk! Meg hasonlók... és valami égi jelt képzeltünk be magunk elé, ami végett meg akartuk alapítani a Cinema Bizarre-t.

- Tudtátok, hogy ez lesz a nevetek?

- Én mondtam a srácoknak, hogy legyen valami bizarr... a cinema az csak jött!

- Értem... a bátyámnak, Yukitonak is van egy bandája! Vagyis volt... a Beast! Japánban elég híres. De aztán a testvérem kiszált... már nem is tudom miért!

- Igazán? Tudod még Akikoból is jobban kinéztem volna, hogy pornó színésznő, mitsem, hogy a degenerált bátyád egy jrock bandában foglalt postot.

- Dege... ?? Na jó, ez övön aluli volt! Pláne, hogy itt sincs...

Kacagott. Én nem mertem ugyanígy cselekedni, mert attól tartottam, hogy akkor az ő nevetését nem fogom hallani. Sétánk során amúgy rengeteg információt gyűjtöttem róla - és bár akár mennyi is volt ez az információ: még többet akartam tudni. Az egész élete érdekelt volna! Minden apró mozzanata. Mit csinál hétköznaponként, ünnepnapokon? Merre volt tavaly nyáron? Minden! És fogalmam sem volt róla miért. Ezeddig magamon kívül senki sem jelentett nagyobb érdeklődést számomra. Ez most vajon miért változott? Ó, Rima... mit tettél velem?!