40.rész: Nem kell, hogy szeressem

Szióó!
 Megint itt a folytatás, de ezúttal a képpel se fél órát szenvedtem. Remélem tetszeni fog, ahogy a rész is ^^


u.i.: egyébként sosem volt kenyerem a +18-as rész, szóval egy-két tipp jól jönne *-*

[Rima szemszög]

18+

/Ha valaki most megkérdezné tőlem,

mit jelentesz te nekem?

Egy pillanatig tán zavarba jönnék

és nem tudnék szólni hirtelen,

csak később merném azt mondani:

semmiség, csak elmúlt szerelem./

- Baranyi Ferenc: Elmentél -

Odabent nem várt semmi csak az a szolid sötétség, ami akkor szokott lenni mikor már mindenki alszik, csak te nem. Legalábbis az a részleg, ami otthon maradt, míg te távol voltál a barátnőddel, egy majdnem randin (közben csak azért voltál ott, hogy falazzál a barátnődnek), és a neked szánt "jelölt" kikészített. Majd, mint egy drámai argentín sorozat: rögtön az első szembe jövő helyes fiúval (aki egyébként most egy fiúhoz vonzódik) felmentél a lakására, és egész végig egy amerikai családi filmet néztetek, ami egy japán történetet dolgozott fel. EZT NEVEZIK LOPÁSNAK! - majd mikor hazaér a srác illetőleges lakótársa azonnal hazafurikáz téged (közben lekap a piros lámpánál) és egész úton idegesít. Nos: ha ez már legalább egyszer megtörtént veled tudod mit érzek most! - és ebben az érzelmi állapotban kaptam le a cipőmet és rohantam fel a szobámba. De kinéztem az erkélyen és még mindig láttam lent Strify kocsiját... most mégis mihez kezdjek? Ez a "gyerek" feltehetőleg most ott csücsül bent és próbálja telefonon elérni a barátomat, Shint, hogy én ma randizni voltam egy pasival, aki több, mint valószínűleg nem ő volt!! - hittem én, mint egy normális, realista egyén. Sosem gondoltam volna, hogy valaha megtörténhet, ami megtörtént ezután...

- Mintha elfelejtetted volna bezárni az ajtót magad után.

Hirtelen megpördültem és szembe találtam magam az ajtófélfámnak dőlő Strifyvel. Már rohadt késő volt, és őneki nem akadt jobb dolga, mint bejönni hozzám, és egy furcsa félmosollyal méricskélni engem.

- Nem zártam be?

- Nem.

- És mégis minek jöttél utánam? Valamit a kocsiban hagytam?

- Nem.

- Hát akkor jobb lesz, ha most elmész!

És már meg is indultam az ajtóm felé, hogy aztán kitessékeljem a kellemetlen látogatómat. Dehát hiába meredtem rá, és próbáltam határozott lenni: Strify nem mozdult.

- Megtennéd?!?!?!

Kérdeztem, majd mellkasára helyeztem kezem, hogy ezt követően lelökdössem az emeletről, ahol is a tesóim, valamelyest a szüleim társaságában tartózkodhattam. Persze Yukito megint nincs itthon, és az ő szobája van az enyémmel szemben, de ez még nem ad semmi okot arra, hogy mi itt háborúzzunk.

Löktem rajta egyet, majd ő hirtelen elkomorodott, elkapta a kezem, magához rántott, kezeit a fenekem fölé helyezte, és jó erősen tartott.

- Rima, most nem fogok elmenni...

- Akarod, hogy sikítsak?

- Nem fogsz.

Ezt ugyan eltalálta, mert ha apámék ki is jönnének, Strify már olyan szinten benyalt náluk, hogy még a végén félő, hogy én lennék kipaterolva, nem pedig ő. Tehát valóban csöndbe maradtam, majd miután megdicsért egy "okos kislány" monológgal egyik kezét felszabadítva megfogta az államat, és egy újabb csókkal ajándékozott meg. Már a kocsiban is éreztem... vele nem olyan csókolózni, mint Shinnel! Mert míg Shin óvatos, és figyelmes, addig ő inkább vad. Közben beletúrt hajamba és a szobámba befelé kezdett tolni. Miután sikert ért el lelökött az ágyra, és becsukta az ajtót.

- Strify, mit akarsz csinálni?!

Aggodalmaskodtam perverz tekintetét követőlegesen, de választ nem kaptam. Felém térdelt és megint arcomat találta simogatni mikor végre szóhoz jutott:

- Szerintem tudod...

- Nem! Nem akarom tudni!

Nyafogtam, mert ez után szinte a fejébe láttam, és semmit nem akartam jobban, mint ordítani. Csakhát akkor tényleg felébredt volna az egész ház, és esetleg még a szomszédok is átjöttek volna! - persze mivel ezekre elég minimális esély van csak azzal tudom magyarázni, hogy én magam is akarom... és mielőtt bármi kalkulálás is lenne a dologban kijelenteném: attól, hogyha valakivel lefekszek még nem kell az illetőbe szerelmesnek lennem. Vagy mégis?

- Rima, gondolj a drága lovagodra...

- Igen, gondolok! És van tipped mit? Azt: ha elmondom neki mindezt, akkor ki fog nyírni téged! Egyébként anyuméknak is szólhatok...

Próbáltam megijeszteni, és igyekeztem határozott maradni, dehát meg sem rezzent. Egyre szélesedett vigyora, majd közel hajolt, egészen a fülemhez, miközben egyik kezével pólóm alját kezdte felfelé tolni.

- Gondolj bele: ő most is Vanessával lehet, és ki tudja mit csinálnak. Ha nekik szabad neked miért ne lehetne?

- Mert én nem csalom meg őt!

- Mondtad volna ezt a kocsiba, az első csókunk előtt.

Éreztem, ahogy arcomba szökik a vér, és kezdtem kapizsgálni mire akar kilyukadni. Shin megcsal engem! Nem lenne jogos visszaadnom? - bár nem akarok egy elcseszett ribancnak tűnni, de nem nagyon látok más lehetőséget. Nekem hogy esik, hogy ő épp Veronikát vagy kit döngeti? Kb. úgy ahogy neki fog esni, hogy Strify meg engem. - de bár még mindig nem volt tiszta gondolkozásom etéren elkerülte figyelmemet, hogy újabban a nyakam csókolgatja, én pedig kezemmel keresek valamit, de fogalmam sincs mit.

- Strify... tudom, hogy zavar téged, hogy Shin engem megcsal, de ez nem elég ok arra szerintem, hogy itt helybe megerőszakolj!

- Nekem épp elég.

Ezzel lezártnak tudhattam a témát, és tudtam, hogy fölösleges lenne a lökdösés, és minden erőlködés hiábavaló, mert biztosra veszem, hogy van olyan erős, hogy hárítsa béna védekezésemet. VÉDEKEZÉS... meghalok ha nem védekezünk! - lövelt hirtelen belém, és meghökkenve észlelem, hogy már szinte beletörődtem a szüzességem elveszítésébe. Igen, Shinnel még nem feküdtünk le!

A pillanat hevében azért mégis csak magamon kívül próbáltam némi védekezést produkálni, de ez mindössze annyiból állt, hogy felhúztam a térdem, hogy majd védjem a védendő pontot, csak közben elkerülte a figyelmem, hogy Strify már a lábam között van. Ennyivel tehát csak neki segítettem! Nagyon remek. Inkább be is hunytam a szemem, és minden csókot viszonoztam, miközben képzeletben egy másik tájon szálingóztam. Igen: nem téves... repültem. De mikor visszatértem a valóságban, már a pólóm a földön volt, a szoknyám szinte a nyakamba, és a "megrontóm" épp a melltartóm csatjával vacakol. Miután sikerült ezt elérnie és lekerült a földre jobbnak láttam, ha már nem emózok a dolgon, és segítek levenni neki saját pólóját. A nadrággal különösképp nem kellett problémázni, mert a lényeg már kint volt, szóval azzal nem is törődtem. Ő pedig izgatóan végigsímított felsőtestemen, és elérve melleimhez kellőképp megszorongatta azokat, majd egy újabb csók közepedte láttam a mozdulatot minek után behatolt oda, ahol még senkinek semmije sem járt. Éles fájdalom nyilalt belém, amire fel is nyögtem - de biztosra vettem, hogy ő ezt bíztatásnak veszi, mert ezután kezdett el mozogni bennem. Lassan, majd gyorsabban. És végül olyan gyorsan, hogy meg kellett kapaszkodnom az ágyamban, hogy ne féljek a lezuhanás veszélyétől. A levegő furcsa, kívánatos hangokban öltött formát, és tört elő belőlem, valamint belőle. (Itt kezdtem imádkozni, hogy a jó apámék ne ébredjenek fel, mert akkor lesz aztán ne mulass.) És továbbra sem állt le, miközben mindenhol összecsókolgatott. Eltartott egy ideig, amint egy némiképp másabb nyögést produkált, ami sokkal erőteljesebb, kéjesebb volt, mint az eddigiek, és itt már tudtam, hogy szerencsére vége.

- Nem tudtam, hogy még szűz vagy. Khm! Voltál.

Szólt pár másodperccel később, amire azonnal felugrottam, magamra kaptam a hálóingem, ami a párnám alatt volt (a párnám pedig a földön szóval a rongydarab fedetlenül maradt), és fénysebességgel száguldottam a fürdőszobába...

- - - - - - - - - - - - -

Mire visszaértem a fal felé fordulva találtam rá. Biztosra vettem, hogy a csúcsrajutás kifárasztotta (engem meg valamiért nem), és már alszik is. Nekem pedig lehetett aztán bűntudatom... de aztán belegondoltam: Shin vajon hányszor tette ezt Vanessával, és csalt meg vele engem? Akkor mégis mi panaszom van? Ő bűnösebb, mint én... de ha a hűségre gondolok: mindketten ugyanott vagyunk.

Lefeküdtem Strify mellé - nem mondom, meggondoltam, hogy hazaküldöm, de nem akartam mégsem. Ránéztem az arcára, és nem! Nem ment a felébresztés. Közelebb csúsztam. Majd még közelebb... a hátát meg az orromat kurta fél centi választotta el, majd hogy ez is eltűnjön: hozzábújtam, és arcomat vállába temettem. Nem kifejezetten mertem először megfogni a felkarját, de aztán mégis... azért fogtam meg, mert féltem, és kellett a támogatása. Még ha ő csak percekkel később fogta meg még szabadon lévő kezével enyémet. Végigsímított kézfejemen, megfordult, és magához ölelt. Olyan biztonságban éreztem magam, mint már régóta nem. És közben láttam, ahogy feledésbe merül eddigi megrögzöttségem Shin iránt. Nem kellett... neki se kellek, és már közel két hónapja sem! Az érzés tehát kölcsönös. Strify pedig jó erősen magához húzott, és a derekamat simogatta. Erre aludtam el.

***

Olyan öt óra magaslatában mozgolódani kezdett. Ezért én is felébredtem! Kint már sütött a nap, és minden kis apró résen beszűrődő fénysugár más-más ponton világította meg a szobám. Felállt, és megkereste eldobált ruhadarabjait. Leült az ágyam szélére, és felkapta őket. Tudtam, hogy menni akar, de azt is tudtam, hogy én nem akarom, hogy menjen. Ezért hirtelen felszökkentem, és a nyakába ugrottam.

- Minek mész?!

- Hát a magam módján kíváncsi lennék, hogy mi lenne apád reagciója, ha benézne hozzád és itt találna engem, ahogy veled alszom. De most nem kell ez a mámor. Az este eleget kaptam!

Kacsintott rám, mire megint feledésbe merült, hogy pár órája beismertem: jobban kell, mint Shin valaha is kellett. Ez az önelégült arc, ez a perverz mosoly, a kanos csillogás a szemében...

- Rohadj meg... feljelenthetnélek nemi erőszak elkövetése végett!

- Mégis kivel szembe? Te is akartad.

- NEM IGAZ!! Először nem...

- És másodszor?

- Tudod mit? Inkább menj mégis...

- Megbeszéltük. Majd hívlak!

Azzal egy szájrapuszit követően kirohant a szobámból, én pedig hanyatt vágtam magam az ágyon. Megint előtört a bűntudat. Vajon Shinben is elő szokott törni? Ő szokott egyáltalán rám gondolni, mikor Vanessával... ? Mindegy. Kétlem! Nem szeret már engem. A nagy szerelmek jönnek-mennek. Jobban az én koromban, de ki tudja Shin mennyire maradt le az egyedfejlődésben... miért kellett így végződenie, megmondod? Ó, Shin...