46.rész: Táncolj, ha tudsz?!

Sziasztok!

Nagyon sajnálom, hogy csak most tudtam hozni a részt, de mint már korábban is említettem a suli mellett nem tudom milyen sűrűségben fogom pakolgatni a részeket... :/ Remélem egyenlőre ezzel is beéritek, és, ha mégsem... a napokban felfedeztem régi irományaimat, és felpakoltam egy blogra. Ha unatkoztok megnézhetitek, hogy hogyan is jutottam el idáig - minden esetre sokkal (mérföldekkel) jobban fogalmazok, hogy had legyen már egy kis önértékelésem :) pápi ^^

itt a másik blog: http://justmymemoris.blogspot.hu/

[Rima szemszög]

/Lelkem szigetvilágok s partok dala veri fel,

ahol az idő feledne s a Bánat nem érne el;

de mögöttünk maradna láng, rózsa, liliom,

volnánk csak sirályok, édes, a ringató habokon! /

- William Butler Yeats -

Mivel huzamosabb ideig nem bírtam volna Shin közelében lenni, ezért gyorsan keresni kellett egy jó kis kifogást, olyan alapon, hogy legyen okom lelépni, és senki se kezdje furcsálni a helyzetet. Ez a kifogás ily mód lett Yuki táncórája, amire általában el se szoktam járni, de most épp kapóra jött. Fogalmam sem volt arról, hogy Strify is velem tart e majd.

- Na, nekem mennem kell! - igyekeztem mellőzni a továbbiakban a halogatást, és lassú, kimért léptekkel - hátha Striff rájön, hogy velem akar jönni - elindultam a kijárat felé. Épp jó lett volna kicsit kettesben lenni vele, mert nagyon meg szerettem volna beszélni vele, azt, hogy mi is van kettőnk között. Ez most csak barátság (sz)extrákkal, vagy komolyabban gondolja? Bár esetében az is kérdéses, hogy mi a komolyság, mert meglehetősen szabad szellem a lelkem, szóval mindig azt keresi, amiből haszna lehet. Nem tudom mi haszon származhat abból, ha velem kavar, mert apám a Shinnel való kapcsolatom miatt is padlót fogott. Bár Strify közkívánatra is a kedvenckéje, szóval... de várjunk! Van még egy jobb kérdés is: vajon ÉN akarom?

- Merre mész? - érdeklődött apa, és még fel is pattant ültéből. Gyorsan feldobtam a táskámat vállamra, majd meg is indultam kifelé, de azért válaszoltam neki:

- Megnézni Yukito-kun táncóráját. - magyaráztam szememet forgatva szórakozottan, és kisvártatva még megtoldottam pár jelzővel: - Egyéb aránt ti még meddig maradtok?

- Hát lezárjuk az albummal kapcsolatos tervezgetéseket, és majd utána elengedem a fiúkat.

- Remek! Akkor én léptem a belvárosi színházterembe.

Már mentem is kifelé, meg se várva a folytatást. Ezzel szerintem kellő információ adásával láttam el az engem követni akarókat.

Nem settem túlságosan, mert újabban a legkevésbé sem érdekelt mit ugrálnak össze-vissza a bátyám és kis csapata. Amúgy meglepő, de a bandában nem csak Yukito japán származású, hanem mellette ott van Eric és Keichiro is. Seth, valamint Eathen német származásnak örvendenek, bár Eathen szülei skót bevándorlók. Erről tökéletesen árulkodik az elég angolos kiejtése, valamint a szavak törése, és a "sch", vagy "z" kiejtése.

A srácok elemzésének végére már meg is érkeztem a tánc-terembe (ami esetünkben egy színpad, és sok-sok szék), ahol a fiúk már javában ugrándoztak. Keichiro egy meg nem értett zseni, akár csak én, ezért persze imádjuk egymást, csak nem szándékozom komolyabb figyelmet fordítani a bitang pusztulatosan helyes pofi mögött megbújó vad, homoszexuális, nimfósnak!

- Nahát, ki tévedt erre? - üdvözölt sajátos hangsúllyal az említett, és már toppant is elém, hogy ölelésre invitáljon. Elmosolyodtam, és fogadtam gesztusát, majd egy forró (felőlem értsd akár szó szerint) ölelést követően bátyám vádló tekintetével találtam szembe magam.

- Mindig a legváratlanabb percekben vagy képes előbukkanni. Nem tudsz a s*ggeden megülni, otthon? - éppen kivédtem volna magam a tökéletesen tökéletlen támadás elől, de Eathen cselekedett helyettem: szőke, dús hajába beletúrt, és hatalmasat lökött bátyámon, majd morgott neki valami franciát. Ezért rühellem, hogy bátyámék az egyetemen franciául tanulnak, mert olyan szinten elszalad velük a ló, hogy sajátos egoizmusuk már-már megrendíthetetlen.

- Hallod, ember! Mi lenne, ha kissé kedvesebb lennél a kis nyuszipókkal? - Eathen nagy lelkesedéssel szokott engem minden féle vegyes állatfajnak nevezni, legyen ez akár egy ízelt lábú nyúl, vagy macska, esetenként a "cicabuci", amit nem tudom milyen kategóriába kéne soroljak. Sóhajtva foglaltam helyet az egyik széken, és előkaptam az okos telefonom, majd pötyögni kezdtem rajta szorgalmasan valamit Akane-channak, aki épp lebetegedve otthon fetreng.

*pár másodperce˙Akane Yumichiro:

Meddig tart a táncpróbája Yuki-kunnak?

˙Látta˙15.36perc˙Spend from Chat

*pár másodperce˙Rima Hanataro:

fogalmam sincs de haza akarok érni

a Csinos kis hazugságokra...

˙Látta˙15.38perc˙Spend from Mobile

Sóhajtva meredtem az éppen szorgalmasan, franciául konzultáló testvéremre, és annak csapatára, majd mivel tudomásul vettem, hogy semmit nem értek, megfogtam magam, és felálltam. Tettem pár lépést a teremben, majd közben vissza-vissza írogattam Akane-channak.

***

Kirot szokatlanul untatta a bandával való folyamatos, monoton megbeszélés. Ez a téma általánosságban a kedvenc kategóriába sorolódott nála, de, mint észlelni lehet, most nem. Kegyetlenül menekülni akart volna az újabb konfliktusok elől, mert valamilyen úton-módon Yu és Strify nem akartak egyet érteni. Fáradtan, zombi-mód ásított egyet, és rádőlt Shin vállára, majd ebből a pózból szemlélte az események továbbfajulását:

- Felőlem aztán azt csinálsz, amit akarsz! - hagyta rá végül Yu Strifyre a dolgot, mert tudta, hogy a Szőke Csivasz van olyan kíméletlenül makacs, hogy kiharcolja saját igazát, ami talán nem is mindig helytállóan jogos. De mit lehet tenni? Yu pedig, amolyan "okos enged, szamár szenved" mód leült a szőke gitáros mellé, és rámeredt.

- Megölöm. - jelentette ki mint egy jövőbeli cél gyanánt, és felhelyezte a kanapé háttámlájára kezét. Kiro megdörzsölte szemeit, és odalökte neki, hogy ne tűnjön úgy, mintha tényleg a legkevésbé sem lenne képes koncentrálni (ami pedig igaz):

- Tőlem aztán! - kissé flegmára sikeredett a dolog, ezért gyorsan matatott zsebében, és talált egy csomag rágót. Amiből már csak három darab volt meg! Hamar szétosztotta Shinnek, és Yunak. Romeonak nem adhatott, hiszen ő az előző részek tartalma szerint nem tartózkodhatott egy légtérben velük. Strify pedig már csak azért sem kért, mert - egy: nem is vette észre. Kettő: amúgy se kért volna, mivel Yu kért. És három: sokkal fontosabb elfoglaltsága akadt a CD borító tervezőjének kisorsolása közepedte.

- Nem tudom ez a Miller mennyire értheti a dolgát, de őt szeretném, mert az eddigi tervei alapján tud a csávó! - magyarázta mutogatva, majd kikérte a többiek véleményét, de azoknak édes mindegy volt. Már kissé ő is unta a dolgot - Kirohoz hasonlóan - ezért gyorsan keresnie kellett egy kifogást, hogy Rima nyomaiba szegődjön. Igazából meglepő volt számára, hogy Yukito táncol, és nem hagyta nyugodni az infó, ezért, ha nem is Rima unszolására, még magától is rávetemedett volna egy látogatásra.

- Na remek! Örvendek, hogy kiválasztottuk. Mehetünk?

- Hát még volna pár elintézni való...

- Ó... elvesztünk.

- Tessék?

- Felejtse el! - legyintett, majd a haragja ahogy jött el is ment, és leült Yu mellé.

***

*pár másodperce˙Akane Yumichiro:

mi van a DJ hapsiddal?

˙Látta˙16.18perc˙Spend from Chat

*pár másodperce˙Rima Hanataro:

hát. ez hosszú! majd elmesélem e-mailben!

˙Látta˙16.19perc˙Spend from Mobile

*pár másodperce˙Rima Hanataro:

merre vagy?!?!?!?!

*pár másodperce˙Akane Yumichiro:

am bocs csak jött a posta

˙Látta˙16.24perc˙Spend from Chat

Megráztam a fejem. Hát ezért útálatos ez a hülye facebook! Kiírja, hogy az üzenetet mikor látta az illető, és ezért a küldő már akarva-akaratlan idegbeteg lesz, hogy miért a francért nem ír vissza a másik? Ez persze nálam sincs máshogy, ezért gyorsan fel kellett volna dobjak egy témát. De nem tettem már csak azért is, mert az istenek végre meghallották óhajomat.

- Azt hittem rossz helyre jövök... - mondta Strify, miközben leült mellém. Mostanában nehéz volt elérni, hogy úgy tegyen, ahogy az én kényes kedvem diktálja, de kivételesen rám hallgatott, és utánam jött.

- Nem. Táncstúdió híján itt szoktak ugrálni.

- Ugrálni. - ismételte meg, ami sokkal inkább tetszett kérdésnek, de mégis kijelentés volt, mert csak papagályt játszott. Viszont nem úgy ismerem Strifyt, hogy holmi nőcske után szaladozzon, ezért gyorsan megkérdeztem tőle:

- Miért jöttél?

- A stúdióban beszélni akartál, láttam rajtad.

- Ez igaz.

- Na és érdekel mire vagy kíváncsi!

- Hm. Kedves... - motyogtam, majd a színpadra meredtem, ahol a bátyám mutogatta az ütemet, és japánul számolt. Mostanában még magamon sem tudok ki menni, nem még, hogy kérdezősködni merjek. Fogalmam sincs hogy s miként fogalmazzam meg azt, amire felettébb kíváncsi vagyok. Vajon csak a protekció érdekében próbálkozik nálam, vagy, mert jó vagyok az ágyban, vagy esetleg azért, mert... hát ez már elméletben is szörnyű! Vagy mert... szeret engem.

- Na és? Nem akarsz belevágni? - rá is néztem, de ő egyenest a táncoló fiúkat fixírozta. Na igen! Yuki-kunék tudnak táncolni, Strify meg csak vonaglik, mint egy... nem gond, mert azért viszonylag ő is jól mozog. Mutogat, a haját rázza, meg nem is tudom. Kicsit az An Cafe-s Miku stílusa ez, merthogy Miku sem tud táncolni! Ennyit erről.

Yukitoék a Beast zenéjére ugrándoztak, még pedig a Shockra. A legnagyobb beletörődéssel mértem végig bátyám izmos felsőtestét, és akarva-akaratlan a Shinnel való első csók jutott eszembe. Fel is kaptam a fejem, és megint ránéztem Strifyre. Aztán valamiért inába szállt minden bátorságom. Elpirultam, és úgy éreztem magam, mint egy olcsó cafka.

- Na nem kérdezel? - idegesített, és közben rajta kaptam, hogy végre rám néz, nem pedig bárhova rajtam kívül. Kénytelen leszek feltenni neki a kérdésem...

- Csak érdekel miért pont én.

- Mit miért pont te? Mert te voltál első kéznél.

- Kösz.

- Na jó fel ne fújd már magad, cicamica! Nem úgy értettem.

- Akkor mégis hogyan? De vannak jobb kérdéseim is. Csak azért akarod, hogy köztünk bármi is legyen, hogy apám meghosszabbítsa a szerződést akár fél áron, vagy mert jó vagyok az ágyban?! Mert azt kétlem, hogy szerelmes lennél... - a végén a mondat őszinte volt, de már nem mertem a szemébe nézni. Elsandítottam oldalra, és átengedtem magam a zene ringató ritmusának. Hm! Figyeled milyen frankón alliterál? Ringató Ritmus... viszont a válasza történetesen várható volt, de mégis nagy kést döfött belém, amit ráadásul meg is forgatott.

- Nem hinném, nálam a szerelem nem jön könnyen, Rima. A másik két ok viszont véletlenül sem fordult meg a fejembe, de most, hogy így mondod... - jelképesen megfogta az állát, mire én a feltülemkező hormonlöket végedt olyan szabályosan tarkón vágtam, hogy Bud Spencer, ha látta volna sírva könyörgött volna a receptért, ugyanis a nagy lökettel természetesen megfejelte az előtte lévő széket.

- Júj! Most mondanám, hogy "bocsi Strify"... de nem megy.

- Hehe! Ezt most azért kaptam, mert apuci kicsi hercegnőjének nem adtam olyan választ, amit szeretett volna?! - ha valakiről, hát róla lehet tudni, mennyire nyers, és lekezelő egyén másokkal szemben. De rólam ezzel átellenben azt lehet tudni, hogy rendkívül hirtelen haragú vagyok!

- Haha! Ez az apuci kicsi hercegnője mindjárt úgy pofán vág, hogy a fal adja a másikat.

- Ez van Rima... tudod veled csak az a bajom, hogy néha túl sokat képzelsz magadról!

- Pont te mondod?!?! - csattantam fel, amire már a fiúk is leállították a zenét. Persze tudtam, hogy a közönség előtt premier plánba megy egy szappanoperákat megcsúfoló konfliktus, de nem, hogy beleavatkoznának (nos ezt jól is teszik), hanem csak vigyorognak, vagy épp bárgyú pofával merednek ránk. Ez persze nem rettentett vissza attól, hogy ne fejezzem be, amit elkezdtem: - Kettőnk közül ponthogy terád kéne mondja bárki, hogy egoista állat vagy! Mint minden együgyű, csini-pofi, énekes! Aki a saját beképzeltsége miatt még a társait is képes ott hagyni, és közben be sem látja, hogy nélkülük sz*rt sem ér! - mire befejeztem hirtelen megilletődtem, és még levegőt is elfelejtettem venni két másodpercig. Éreztem, hogy szemeim elkerekednek a rémülettől, mert olyat mondtam, amit talán nem kellett volna.

- Strify én... - kezdtem bele valami mentegetődzésbe, és mögötte elkezdtem azon elmélkedni, hogy vajon mennyiben jogos, és mennyiben jogtalan, amit mondott. Persze bizonyos szempontokból nekem is határtalan az önbizalmam, de azért nem mondanám magam egy beképzelt libának, aki játsza az eszét - ami nincs - mások előtt. Ennyi önismeretem van!

- Hagyjad is Rima... tudod szerintem most kivételesen neked van igazad, attól, hogy a dolgok többségében nekem. - magyarázta és szórakozottan, bár némi bánattal tekintetében, elvigyorodott. Elém lépett, és megsimogatta a fejem. Aztán elindult kifelé a teremből.

Elcseszettnek éreztem minden levegő vételemet, és közben éreztem az égető szuggerálását testvéremnek, és annak a haverjainak. Gyorsan hátra is néztem, majd mikor mind az öten kitartóan azt mutogatták, hogy menjek utána, rájuk hallgattam, és már mentem is Strify után, mint holmi kiskutya.

45.rész: Kislemez

Hy ^^

 Amíg két lecke megoldása, és vagy 1000 szó közötti pár perces szünetemet élvezem úgy gondolom nem lenne probléma egy résszel kedveskednem felétek nézve. Noha a suli minden időmet leköti még nem jelenti azt, hogy nem lesz rész év végéig! Amikor tudok hozok, és ennyi. Remélem elnyeri tetszéseteket, jó olvasást ♥

[Strify szemszög]

/Éjfél van, az éj rideg és szomorú,

Gyászosra hanyatlik az égi ború:

Jöjj, kedves, örülni az éjbe velem,

Ébren van csak az egy szerelem./

- Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde -

Külföldi tanok szerint, akkor élhetünk lelkünk teljes egészében békés, nyugodt életet, ha megtagadjuk magunktól a testi, és benső örömöket. Noha én sosem voltam hívő típus, azért kijelenteném, hogy a buddhizmus egészen érdekel! De szerintem ez bőségesen megéri, hogy a pokolba végezhessem.

Miután egy újabb feledhetetlen estét hagytunk a hátunk mögött, Rima ébresztőjére keltünk. Elképzelésem sem volt minek kell most hétkor ez a vörös démon, de előbb vagy utóbb úgy is fényt derítek rá. Viszont erre nem tudom mikor kerülhet sor, mert ő még mindig a legnagyobb lelki nyugalomban fekszik tovább, formás hátsó domborulatát oldalamba szúrva. A takarója már nem volt rajta. Nem emlékszem mikor vehette vissza az alsóneműjét, mert a sajátommal voltam elfoglalva épp akkor. Legalábbis minden bizonnyal! Annyira már nem voltam elememben, hogy az alsó nadrágot követően még egy pólót is erőszakoljak magamra, de látom a felsőm jobb helyre került, mint gondoltam, ugyanis most épp Rimán leledzik.

Hiába méregedtem a kis töltött galambot, mert az továbbra is csak egyenletes szuszogással zavarta a reggeli percek nyugalmait. Haja behullámosodott, nyilván leizzadt a "menet" közben. Elképzelhető, hogy erőteljes sikongatásokkal fogja a tükörképe tudtára adni, hogy ki kell vasalnia! A sajátomra viszont ezzel átellenben feleslegesen tekintgetek, mert a sok kilónyi lakk megállja a helyét.

- Rima! Minek álítottál ébresztőt? Mész valahova? - visszadünnyögéssel fejtette ki őszinte véleményképét a helyzetről, ami talán fel is ért volna egy válasszal, már ha értettem volna belőle bármit is az ümmögésen kívül! Hát rávetettem magam és ott csókoltam ahol értem - nem viccelek! Minden takarón kívüli részen (s mivel eleve paplan nélkül aludt, így volt alkalmam válogatni, de nem nagyon tettem). Talán valami sajátos férfias ösztön kíséretében markoltam meg ott a lányt, ami nőiességének talán második legfontosabb jele lehetett. Mondjuk melltartó nélkül rendkívül kicsi, B kosarasnak tetszett a melle, de ez nem kifejezetten zavart. Vajon szokta tömni?

Nem túlzottan zavarta cselekedetem, mert csak egy párnát rántott a fejére, ezért még közelebb csúsztam hozzá.

- Halloooood?!

- KUSS MÁR, HE!!!

- Ó ez az. Akkor az a tegnapi romantikus szöveg csak egy kis édesgetés volt, hogy legyen hálótársad? Még ilyen megátalkodott ribancot!

- Fogd be! A tegnapi igenis őszinte volt. - pattant fel hirtelen, és rám vetette villámokat szóró, barna tekintetét. A pólóm alig ha eltakarta rózsaszín, csipkés alsó neműjét, ezért élvezettel nyaltam végig az alsó ajkamon.

- Tudod, Strify... tegnap sok minden jutott az eszembe, és... ennek gyümölcse lett, amiket a fejedhez vágtam!

- Imádom, hogy belém vagy zúgva!

Csak kijelenteni kellett, és az előbbiekben fejére szorított párnája most az enyémen landolt a lehető legnagyobb eleganciában. Miközben semmit nem láttam a pihefüggöny takarásában, éreztem, hogy a matrac megmoccan. Eltituláltam magamban, hogy egy meglehetősen lányos egyénről van szó. A szobáját nem most látom elsőnek, de tökéletes tini-szoba. Fehér és rózsaszín árnyalatokban! Majd' hogy nem rikító a makulátlanság.

- Olyan egoista, barom vagy!

- Persze, de mégis szeretsz. - kaptam le a fejemről a párnát, és lehelyeztem magam mellé. Ezt követően rámeredtem Rimára, aki épp most kezdett el öltözködni a szemem láttára. Elmosolyodtam a szobához hasonlóan hófehér bőre látványától, és a számomra igazán érdekes, vörös hajától. Ő gyönyörködésem közepedte elővarázsolt egy fekete-piros melltartót a szekrényéből, egy fekete, bő pólót, alul szűkülőt, és egy igazán mini shortot, amolyan ekrü félét. Hátradobta sűrű loboncát, és felemelt egy fésűt íróasztaláról, amivel végigszántotta selymes haját. Mindeközen belekezdett a napi programja kivesézésébe, valamint - meglepő mód - az enyémbe is.

- El kell mennem a tankönyvosztásra, addig neked meg be kell szervezned a bandát a stúdióba! Apám valamit meg akar osztani veletek, én se tudom mit, ne kérdezd! Aztán míg én elmegyek a Donatellába Erinnel és Rytával, addig ti elmehetnétek vásárolni, vagy mit tudom én. Didibárba ne! Hm... mi van még? Ja igen! Ha van kedved eljöhetnél velem Yukito táncpróbájára.

- Yukito táncol?!

- Igen. Még pedig hip-hop, disco táncot! A saját kis bandájával.

- Hm. Azt hittem már társas tánc!

- Felejtsd el. A srácokkal!

- Srácokkal?

- Igen, rajta kívül még öt csivasz.

- Oh, értem. Hát miért ne mennék. Ha már így kiosztotta Miss Önjelölt Személyi Asszisztensem, akkor szerintem nincs más választásom.

- Kell valaki, aki rendben tartja a bandát!

- És Shin?

- Az legyen az én problémám.

Magára erőszakolta a ruhaneműket, majd kihúzott egy fiókot, és kiemelt belőle egy bokazoknit. Felhúzta, és kikocogott a fürdőbe. Követtem, mert mégis mi mást tehetnék?

- De már köztetek mindennek vége, nem? - noha tudtam a választ a saját szájából akartam hallani. Sokkal másabb, ha ő maga mondja, mintha én tisztában vagyok vele. Na de az is lehet, hogy ettől még nem szakítottak.

- Hát ha a falnak vágott telefonom, és az, hogy veled megint lefeküdtem nem elég bizonyíték, akkor, mi?!

- Jó, csak nyugi! - nevettem fel zavartan, amivel lepleztem előtörni kívánkozó öröm-szeánszomat. Rima persze a maga módján a továbbiakban nem volt hajlandó tudomást szerezni rólam, ezért nekiesett saját napi sminkjének.

- Ha a könyvekért mész miért kell kifestened magad?

- Te miért fested magad, amikor sétálni mész?

- Mert én veled ellenben híres ember vagyok!

- Kösz, hogy emlékeztetsz arra, hogy én csak egy jelentéktelen kis senki vagyok.

Mosolya cinikusnak tetszett, én pedig elfintorodtam. Hát ez tényéleg olyan volt, mintha csak a szemére felhántolgattam volna! Ezt persze nem akartam, mert Rima alapjában véve megértő, meg vicces - de elképesztően gyorsan dühbe tud jönni, ha velem beszélget! Minden szavamat alaposan meg kell fontolnom, így minden tettemet is. Egy rossz levegő vétel és robban a bomba! Soha nem találkoztam még ilyen lánnyal... voltam már Japánban, de az biztos, hogy ott kedves emberek élnek, ha nem pénzsóvár 40esek! A tinilányokról nem is beszélve. Mind-mind naiv, önfejű, és rendkívül könnyen befolyásolható - noha ez Rimában is meg van, de ehhez még hozzá társul az a lezserség, ami flegmaság formájában szokott előtörni belőle. De említenem sem kell milyen áldásra méltó idomokkal, és helyes pofival van megáldva e mellett, ugye? Szóval innentől kijelenthetem, hogy Rima megér egy misét. Bár még sosem volt ázsiai barátnőm...

***

Az iskola előtt kitettem, minek után én felderíteni próbáltam saját kis barátocskáimat, akik Berlin 4 különböző kerületében tartózkodtak telefonhívásom idején. Ettől remekebb nem is lehet semmi! Én nem fogom miattuk strapálni magam, ezt kijelenthetem. Ilyen módon adtam ki nekik az utasítást, hogy minden féle képpen jöjjenek a stúdióba fél óra múlva. Késni lehet max. 10 percet.

Még szerencse, hogy utasításomnak megfelelően működtek, és azon perc elindultak mikor szóltam. Én addig jó formámat hozva eldöntöttem, hogy kolbászolok egyett a központban. Utam elsősorban megtorpant a közlekedési lámpánál, mert az ismételten csak pirosat mutatott. Figyeltem a zebra két oldalán álló embereket, ahogy kisebb-nagyobb szatyorokkal ácsorogtak a lámpákra meredve árgus szemekkel. Fél perc múlva megindultak és átsétáltak a túl oldalra. Ennek első sorban azért örültem, mert tudtam, hogy ezek után én kisvártatva megindulhatok a kedvenc kis kávézóm felé. A gázba tapostam és a kocsi hangosan felmordult, majd elindult. Bal kezemet az ablakpárkányra tettem, másikkal pedig megnyomtam a lila gombot, minek után a tető felnyílott. Imádtam ezt a kocsit! Egy kiárusításon vettem, igazi modell, csak ki kellett csiszolni. Nevet is adtam neki, még pedig Priscilla. Annyira ráillett a csodás piros festékre, és az angyali kezekkel formált vázra! A motorját pedig kétség sem fér hozzá maga a szépség és a szerelem istennője teremtette. Kényelmes bőrülések, és hivalkodó minták. Ez a nekem való!

Dorombolása közepedte behajtottam a kávéház parkolójába. Miután leállítottam kinyitottam az ajtót, és kipattantam. Lassú, kimért lépésekkel tettem meg a bejárat és az én Priscillám közötti utat. Amikor a fotocellás ajtó kitárult zsebre dugtam a kezem, és megindultam a pult felé.

- Hello Becky!

- Ohh! Monseur Hudec úr. Mivel szolgálhatok? - Becky Franciaországból származott. Cserediák program keretében érkezett kis hazánkba, és a nyár eljöttével diákmunkába szegeződött. Persze a francia akcentus, az orrhang és mi egymás még mindig elmaradhatatlan volt, de emellett már lehetett vele rendesen is társologni. Hatalmas mellei voltak, és göndör, barna haja. Telt ajkakkal rendelkezett, és kíméletlen domborulataihoz rendkívüli cukisága is frappáns volt.

- Egy kávét, három cukorral, elvitelre, Cherrye! - na persze franciául el tudtam mondani, hogy "szeretlek" ( Je Taim), és, hogy "nem tudom" (Je Ne Regrette), na meg ezt - de ennyivel ki is hunyt a tudományom. Rég volt már a középiskola!

- Máris.

Miközben ő elment én ismét szétnéztem a már jól ismert étterem szerűségben. Amolyan fontos emberek szoktak itt lenni, meg beképzelt középiskolások. Én csak azért járok ide, mert én is beképzelt vagyok. Ó! És nem utolsó sorban azért is, mert jó, és olcsó kávét csinálnak.

- Tessék! Meleg kávé, három cukor, oh. Excuise moa! Véletlen négy.

Eleinte pislogtam, mert nehezemre esett megérteni a tagolgatást, de utána rájöttem. Elmosolyodva megfogtam a kezét.

- Köszöntem édesem! - rákacsintottam, és fizetést követően távoztam. Priscilla már biztos hiányol!

***

- Még, hogy egy kislemezt?! - háborodott fel Yu, mikor Hanataro közölte vele, hogy az új debütáláshoz muszály lenne egy kis lemez. Ennyivel nagyobb sikereink lehetnének! Nekem persze tetszett az ötlet, végül is mindegy csak én legyek a nők középpontjában. Vagy bármely más pontjában! *sunyi mosoly* Emellett el kell ismerjem, hogy Hanataro csak jót akar, de egy kis lemez se másabb, mint egy nagy. Egyenlőre egy szám is elegendő lenne, ha nem több valamivel!

- Hány számra gondol? - kérdezteti Shin, és elgondolkodva rám, majd Kirora mered. Yu kitartó nyafogását Romeo feldörrenése szakította félbe, ami egy morgás formájában tört elő jó öreg szintetizátorosunkból.

- Kb. három-négy is elég, nem? Szerintem nem lenne hülyeség feldolgozni utolsó közös munkálataidat Strifyvel!

Hirtelen berebbent elém a két videó képe, amit Marcellal közösen ügyködtünk. Felidéztem magamban a ritmust, és a kockákat, majd elfintorodva felszólaltam:

- Ezt sajnos nem engedhetem!

- Mi?! - egyszerre mind.

- Nem, mert még ha Shin bele is egyezne, én akkor sem, és ehhez mindkettőnké kell!

- De miért nem? - aggodalmaskodik Hanataro, amire a lehető legravaszabb mosoly varródott arcomra.

- Mert ehhez a banda másik három tagjának semmi köze. Valamit együtt kéne provokálni! Van is egy szövegem... - befejezni már nem volt időm, mert társaim, mint az állatok, borultak nyakamba, és valamelyik akkorát vágott a hátamba, amekkora végedt előre zuhantam. Kiro még tapsolt is, és Romeo pedig a legnagyobb önuralomban ült és nézett minket. Nem értettem minek örülnek, de Kiro hamar kifejtette:

- Együtt megint a Cinema Bizarre! Yeah!! - és átölelte a nyakam, ami Kiro esetében kellemetlen érzéseket keltett bennem, ugyanis én elvileg hajtok egy csajra (mert még nem mondható, hogy együtt vagyunk), de ő attól még biszex marad. Ezért néha meglehetősen fura értelmet vett nála a barátság!

Szerintem nem kell mondanom mennyire jól esett, hogy az útálatukból végre ismét kaptam szeretetet is... - eme romantikus monológomból egy ismerős csicsergés hozott vissza a való életbe. Nem értem. Nem elment a barátaival kajálni?

- Ahoj apa, srácok!

Toppant be a vörös, és döglesztó mosollyal intett. Azt hittem kellemetlenebb lesz a Shinnel való találkozás, de csak ennyi volt: Rima odasétált mellé, és csípőre tette a kezét:

- Jössz nekem egy új telefonnal!

- Már megint falnak vágtad? Nem értem mit kell idegeskedni... - tárta szét karjait Shin, erre Rima megint veszedelmes arcot vágott. Megragadta a pólóját barátomnak, és határozottan magához rántotta. Shin a maga "nem akarok meghalni" nézésével, zsebre tett kezeivel tűrte a nála majd egy fejjel alacsonyabb lány terrorát.

- Te basztad fel az agyam! "Ha neked ő kell, legyél csak vele", "nekem az a fontos, hogy boldog legyél" blahblahblah... tudod kicsit azért többet vártam volna, de azért legalább Veronicát megemlíthetted volna!

Shin most ránk sandított, és ismét a lányra, aki eddigre már elengedte.

- Kit?!

- Veronica! Vagy ki a bánat...

Kiro sietett a lány segítségére:

- Vanessa!

- AKKOR AZ! - így Rima, mire Shin hátrált két lépést.

- Te tudsz Vanessáról?! - megint rám sandított, de most nem épp azzal a kedves nézésével. Hatalmasat nyeltem, mert éreztem, hogy Rima be fog mártani.

- Ja! Strify elmondta.

Ohh öcsém! Ennyi erővel lottózni is mehetnék... - s miközben lélekzet visszafolytva meredtem a dobos fickóra, ő elég sötét tekintettel méregetett. Rima annál hízelgősebb volt, és egész fel volt pörögve. Ilyenkor kérdezhetné az ember, hogy miért is pattog, de csak annyit mondanák: papírja van a hiperaktívságáról. Viccen kívül! De talán nem is kéne ilyen szinten meglepődenem ezen, mert ettől még mindig az egyik legjobb nő, akit ismerek. Noha Wia szebb volt, és kedvesebb, valamelyest nem kis mértékben csendesebb, nyugodtabb, attól még mindig úgy látom Rima és köztem lehetne szó komolyabb kapcsolatról. Bár itt most felüti fejét az a szólás, hogy két dudás nem fér meg egy csárdában (mert Rima is és én is vezető egyéniségek vagyunk), ettől el lehet vonatkoztatni, ha a felettébb lehengerlő hátsó felét méregetem. Többek közt most is! Pedig éppeg Shinnel kéne farkasszemet néznem, de Rima segge sokkal érdekesebb.

- Hát már nem mondok semmit.

- Nem is lenne jogod! Shin, én csak tisztázni akarom a dolgot kettőnk közt...

- Kettőnk közt már vége, Rima!

- Azt hiszed vissza szeretnék kuncsorogni?! Hát el vagy tévedve, apukám! Ha azt akarnám mind a tíz ujjamra keríthetnék legalább két hapsit! Nem fogok egynél leragadni. Kérdezd csak Strifyt!

Nevem hallatán mosolyogva emeltem magasba kezeimet, mint egy megadás jele gyanánt, hogy ezt mondhassam:

- Hé, engem ne keverjetek bele! - de alig fejeztem be Yu már is letámadott, ami nem kis mértékben idegesített ugyan is, ha valakinek, hát neki rohadtul semmi köze nincs az egész kib*szott ügyhöz!

- Miért ne kevernének? Elvégre te voltál a kiváltó ok, amiért szakítottak.

- Hú, mekkora megtiszteltetés... - dörmögtem nem kis cinikával hangomban. A tömény szarkazmus mellett viszont még több gyarló tekintetet kaptam, mint az első pár percben. Ezentúl jobbnak láttam, ha a háttérbe szorulva figyelem az eseményeket.

- Jogos amúgy, de én sem akarnálak bemártani! Ez csak Shinre és rám tartozik.

- Rendben. - ennyit persze még megengedhettem magamnak, mert egy szexistennőnek ennyi már csak kijár. De fura mód már el is terelődött lassan a téma. Rima a munkálatokról kezdte kérdezgetni édesapját, és Hanataro úr a legnagyobb örömmel válaszolt mindre. Meg sem fordult a fejemben, hogy esetleg rossz szülő lenne, de az is holt biztos, hogy semmit nem tudott az egész Shin-Rima féle szakítós dologról. Fogalmatlansága tükröződött bamba tekintetében, és inkább visszatért a kompjúterhez, hogy megmutassa Rimának a beköszönő videónkat, amit a napokban tettünk fel az oldalra, valamint a webre. Elkeseredettségem akkor kényszerített földre mikor láttam, hogy pusztán más-fél millió ember nézte a videót, ebből pedig fél milliónak tetszett, és száz ezernek nem. A többi nem volt regisztrált tag, így azt nem tudhattuk, hogy nekik mi a véleményük. Amit pedig tartalmazott mind az öt perc annyi volt, hogy beköszöntünk, és elmondtuk, hogy visszatértünk, megkezdtük az új kislemez körüli munkálatokat, és elképzelhető, hogy egy újabb videóval is érkezünk. Csupán 2365 kommentár érkezett, aminek az egy negyedét egy "it's nice" tette ki. Az újonnan történő feltörekvés szerintem nem is lesz olyan egyszerű, mint vártuk. Bár Rima szerint: ...

- Mi az agyonszentelt, és porrá istenített Jézus Krisztuska Máriája?!?!?! Már is 1 501 118 ember látta?!

- Ez annyira nem sok. A zenés videókat többen nézik! - tájékoztatta Kiro, én pedig helyeslően bólogattam. Rima ivott egy pohár vizet. Nem tudom mi olyan "hú, de hűha" a dologban, de felőlem aztán még le is eshet az a csinos kis álla.

- Remek! Igazán elismerésem, mert azért ez se kevés, ide figyeljetek...

- Ha te mondod.

- Ahh! Ti komolyan ennyire önteltek vagytok?! Ha másfél millió ember nem elég, akkor mennyi kell?!

- 3-4 millió?

- YU!!! - visított a lány, és beletúrt a hajába. Aztán, mintha mi sem történt volna témát váltott: - Na mindegy... apa! Holnap fotózás lesz a suliba, nem maradhatok itthon?

- Eltaláltad.

- Ó! De léééégysziiii! Csak egy napot!

- Nem. Miért kell minden fotózást ellógnod? Azt hiszed csúnya vagy?

- Nem erről van szó, mert tőlem vannak csúnyábbak, mérföldekkel, de nem akarok összebújva lenni a hülye fattyú osztálytársaimmal! Ma is fejbedobtak egy köcsög galacsinnal, pedig dogát írtunk.

- Jaj kicsim... én a te korodban... ! - kezdett volna bele Hanataro lánya látványos vigasztalásába, de mielőtt ezt megtehette volna Kiro, Yu és Romeo egy emberként pattant fel. Kiro megmagyarázta a helyzetet:

- Majd mi megverjük őket, csajszi! - ahh. A tipikus b*zi hanglejtésű "csajszi". Ez annyira snassz... mikor anno lesmároltam Kirot a színpadon már érezhettem, hogy nem pusztán az imidzs kedvéért teszi, de ez sosem aggasztott túlságosan, mert elvégre középiskolában nekem is volt PASIM. Igen, nem tartom szégyennek, hanem be kell ismernem: volt egy fiú, akivel többek voltunk, mint barátok, de kevesebbek, mint szerelmesek. Ezt a korszakomat kinőttem, mielőtt még hót b*zinak kiáltanátok! De volt ilyen na... és nem olyan durva! Legyünk már kicsit toleránsak.

- Nem kell Kiro! Te a magad 40 kilójával amúgy se igen tudsz mit kezdeni velük.

- De mi igen! - Yu Romeo helyett is válaszolt, mert az továbbra is sokat nem mondóan meredt maga elé, sötét gondolataiba mélyülve. Néha félek belegondolni mi járhat ilyenkor Romeo fejében!

- Nem kell. Az is gyávaság, ha másokkal oldom meg a problémáimat.

Legnagyobb meglepetést az jelentette, mikor Shin felállt, odasétált Rima mellé, megfogta a vállát, és a szemébe nézett.

- De azt sem hagyhatod, hogy a halálba kergessenek!

- Osztom! Akarod, hogy elvigyelek majd holnap suliba? - ajánlottam fel, és Rima erre elmosolyodott. Hát ha valaki, akkor én biztos tudom mit kell mondani egy nőnek! Nem ilyet, mint Shin... bleeee!! Hülye csöpögés... anyám kínja!

- Köszönöm srácok. Tudjátok mit? Talán még is elmegyek! Ma pedig átslisszolok Erinhez, és megkérdezem mit vegyek fel.

Egyszerre felujjongtunk, és agyon ölelgettük. Ez sem épp egy komoly glam rock bandára vonatkozna, hanem helyette igaz barátokra! Olyanokra, mint mi Rimának, vagy ő nekünk. Ezért lenne baj, ha tovább folytatnánk ezt, ami kezd kialakulni közöttünk! Mert egy barát mindig fontosabb, mint egy csaj.

44.rész: Legalább Te

Sziasztok!

 Ha eddig nem lennétek tisztában a dologgal, kijelentem: hétfőn suli! Már akinek, mert míg mi a padban rohadunk, addig pl. Németországban csak szeptember közepe felé kezdik a sulit -.- Áldásom rájuk! De lássuk be, hogy idén már 3-os leszek, és a sulim nem épp egy szolid kis gladiátor képző, mint a környékben nem épp jóról híres szakiskolák többségei. Ezért nem tudom milyen sűrűn fogok részt hozni! Tehát ma rászántam magam és csináltam egy képet, hogy végre feltegyem a részt a blogra ^^ Jó olvasást! Ja és: NÉVTELENEK IS KOMMENTELHETNEK!! *-* Pussyy

[Rima szemszög]

/Ha valaha megtalálom, azt

Aki nekem rendeltetett:

Nekünk kettőnknek el kell válnunk,

Különben szomorú lenne miattam,

Azt pedig semmiképpen sem akarom./

- Chobits -

Az idei tél egy örökké valóságnak tetszett, noha a nyár mellette nem is tengette szirmait. Mély sóhajtással kell nyugtáznom, hogy kisebbik testvérem születésnapjával csak közelebb ugrottunk az iskolához. Be kell ismernem pár ember úgy ahogy hiányzik is, de ezen személyek száma kissé megcsappant az utóbbi három hónapban. Jó formán már csak Erin van, és Shin. Egyenlőre ennek örülhetek, mert Shin még mellettem van! Ó, de miért kell ennyire elkiabálni valamit, aminek még örülök?

Akiko báljáról hamarosan visszahúzódtam a szobámba, mikor már láttam, hogy mindennek vége. Nem tudtam Strify tényleg el mondta e Shinnek, ami köztünk történt, de azt tudtam, hogy Shin nem kicsiny arányban berágott rám valami miatt. Hát, ha a harag múlandó lenne! De az ő esetében nem az. Vegyük példának okáért Strifyt. Kettejük közt ugyan rendeződtek a dolgok - de már semmi sem olyan, mint régen.

Mikor meghallottam a csengőhangom ismerős dallamát ledobtam magamról a könyörtelen magassarkút, és bezárkóztam a szobámba. Hatalmasat szippantottam a füstölőtől édes oxigénből, és rámeredtem a kijelzőre...

*SHIN

Már egy jó ideje csak villogott a mobilom, de nem volt erőm felvenni. De mi van, ha valami olyat mondana, ami mindent rendbe tenne kettőnk között? - immár két kézzel szorongattam az Ace telefonom, és éreztem, hogy a szívem a torkomban lüktet. Még egy hatalmas nyelést követőlegesen benyomtam a hívás fogadó gombot, és bizonytalanul beleszóltam miközben kitekintettem az ablakomon.

- I... Igen?

Odakint már kezdett világosodni, és ezzel tudtam be, hogy talán túl sokáig tartott a buli. Igazából még javában tart, csak már nélkülem. De mit számít ez? Bár lehet jó lett volna valakinek szólni, mielőtt eljövök...

~ Rima!

Abban a percben, mikor kimondta a nevem két dobbanást kihagyott a szívem. Hatalmasra tágult a pupillám, és meg kellett kapaszkodnom az ágyam szélében. Micsoda dráma!

~ Szia Shin...

~ Hagyjuk ezt a hülye jópofizást! Tudom mi volt Strify és közted.

Beharaptam alső ajkamat, és remegni kezdtem. Előre felkészítettem a lelkem, hogy most el fog hordani mindennek. De a vártnál sokkal másabb történt...

~ Igen, és most szakítani akarsz...

~ Nyilván valóan! De Rima... - szinte magam előtt láttam, ahogy a kis szobája ablakában áll, és halovány mosoly suhan át angyali arcán. Mondhatni éreztem, hogy mennyire fáj neki, amit tettem, de emellett tudtam, hogy ugyanitt bűntudata is van Vanessa miatt. Megelevenedett előttem a kép, amint a bálon viselt zakója az ágyon hevert elhajítva, és ő maga csak a fehér ingben ácsorgott, kikötözött nyakkendővel. A képzeletemben ugyan még a nadrág rajta volt, de a cipőt már rég lekapta, és a TV szekrény előtt hagyta, rendezetlenül. A haja kibontva, a sminkje pedig már lekopott.

~... Rima, nekem az a fontos, hogy neked jó legyen! Ha te vele vagy boldog, ugyan engem elveszítesz... de, ha neked ettől függetlenül ő az, aki kell... legyél csak vele!

Hát mit ne mondjak nem a várt módon szakítottunk, ami mindig lejátszódik két egymást megcsaló fél között. De, hogy ne essek ki a melankólikus állapotomból muszály vagyok leszögezni, hogy ez nem tett boldoggá. Szinte akartam, epekedve azt vártam, hogy lehordjon! Hiszen azt érdemlem meg. Ez az, ami nekem járna! Gyűlöltem őt ezért, gyűlöltem őt a páratlan türelméért, a szinte emberi ésszel felfoghatatlan kedvességéért. Gyűlöltem, mert tökéletesebb volt, mint valahány pasi az életemben. Annyira utáltam, hogy az elképesztő! Legszívesebben lehordtam volna, de nem erre tellett:

~ ENNYI?! Csak így beletörődsz?

~ Mit tehetnék? Ha valaki, hát ő egy tökéletes srác, minden nőnek. A maga leküzdhetetlen rosszindulatúságán túl egy érző szívet takar, amit van, hogy kimutat gyanútlan "áldozatainak". Nem nevetséges? Minden nő arra vágyik, hogy egy rosszfiút kapjon, aki mellette jó útra tér. Te is így vagy vele, nem?

~ NEM! NEM ÍGY VAGYOK VELE!! Gyűlölöm őt. Gyűlöllek téged is, amiért még mindig képes vagy ilyen kedvesen kezelni engem, és mosolyogni rám! Utálom amiért megvetsz, de ezt nem mutatod ki nekem. Gyűlöllek, hallod Shin?! - keltem ki magamból, és már nem nyeltem vissza a könnyeimet. Az a földöntúli higgadtság viszont csak nem szűnt meg a hangjában.

~ Ha így érzed elfogadom! Annál könnyebb lesz túllépned, nem? Én imádtalak, és még most se vagyok képes utálni téged. De talán, ha ez neked megy helyettem is, nem lesz emiatt álmatlan éjszakám! Szeretlek Rima. Neked kell a boldogság! De ezt nem tőlem kapod meg...

~ SHIN... !! - ordítottam volna még bele egyet, s mást, de nem tehettem, mert kinyomta. A telefonom búgásából arra következtettem, hogy letette. Nem várta meg, hogy befejezzem. Gyáva alak! De ami a legjobban bánt, hogy még így is képes volt a szemembe hazudni, és továbbra sem szólt Vanessáról.

Nem tudom elmondani mennyire haragudtam rá. De azt viszont elmesélhetem mi következett ez után... mérgemben, és könnyzáporom takarásában a falnak vágtam teljes erőmből a telefont, aminek a képernyője szinte azonnal betört, mihelyst a fallal való találkozáskor egy tompa koppanás kíséretében ágyamon landolt. Még mindig hullattam a könnyeket, de letelepedtem a mobilom mellé, az ágyra. Semmit nem mondó nézéssel meredtem rá, és azt figyeltem, ahogy a repedések által hagyott darabkák besüppednek. Néztem, ahogy a képernyője villogott, majd elsötétült. Ezt követően emeltem csak fel a fejem, és éreztem, hogy a savas cseppek végiggördülnek az arcomon. Átöltözni már nem volt erőm... a Galaxy Ace-t egy könnyed hajítással elküldtem az íróasztalom melletti kuka felé, de nem találtam bele. Leesett a padlóra, és még egy felvillanás után végleg elsötétült. Továbbra is szorgalmasan csepegtek a könnycseppeim, de még csak le se töröltem. Eldőltem az ágyon, és álomba sírtam magam. Azt nem értem miért én sírtam, mikor én feküdtem le Shin barátjával! S megelevenedett előttem egy újabb kép álmomban, amint Shin irritáló higgadtsággal leteszi a telefonját az íróasztalára.

***

Fájdalomra keltem. Nem... nem is annyira fájdalomra, mit sem inkább arra, hogy elzsibbadtam. Nem szoktam hason aludni... a nyakam teljesen elgémberedett, és hiába meredtem ki még mindig fél homály köszönt vissza. Nem aludhattam többet, mint puszta fél óra-óra. Ha jobban belegondolok nyugodtan megfordulhattam volna, és aludhattam volna tovább. De aztán eszembe jutott, hogy Akikot is egy szó nélkül hagytam ott a saját szülinapján, valamint sem Erinnek, sem pedig Yunak, vagy Kironak sem szóltam. Anyuékról nem is beszélve... előre láthatólag hozzám sem fognak szólni! Na persze Aky-chan csak mérges lesz, ahogy Erin is. Yu és Kiro sokkal inkább csak csalódott. A szüleimet meg nem jellemezném ebből a szempontból! Tehát egyeztessünk: a barátom - akit legalább annyira szerettem, mint az életemet - kidobott, a húgom totál tuti biztos megutált, két barátom, és szüleim meg halálra izgulják maguk merre vagyok. Hülye Rima! Ha így folytatod mindened elveszíted... noha jobban belegondolok már el is veszítettem. A szüleim szinte itthon sincsenek, a testvéreimnek meg van a saját életük, és nekem nem volt már senkim, aki szerethet, csak Shin. De Ő elvette tőlem! Ő mindenem elvette.

Ajtó csapódásra kaptam fel a fejem. Felhúzódzkodtam először négykézlábra, majd térdre. Kicsit a fal felé fordítottam fejem, és minden megmaradt erőmmel a kinti zajokra koncentráltam.

- Mondtam, hogy itthon van!

Pislogtam egyet mikor felismertem Strify hangját. Mégis mit keres ez itt?

- Persze Hudec úr... sajnálom, hogy nem hittem neked! De nagyon aggódtam...

Anya? Esetleg az édesapám nem hajlandó társulni? Még a végén Strify anyámra is ráizgul! Azt pedig semmi pénzért nem hagynám!

- Nem probléma. Akkor én megyek is... jó éjt!

Így Strify, és miután anyám is viszont kívánt neki eféléket lépéseket hallottam. Na ne! Nem mondja, hogy csak úgy elsétál?! El... azok után, amiket velem tett?! - ennyi elég is volt, hogy felpattanjak, és miután leküzdöttem a szédelgést úgy ahogy voltam - a gyűrött koktélruhámban, mezítláb, elfeküdt hajkoronával - nekiiramodtam, és lerohantam az emeletről. Még egy ajtócsapódást hallottam, majd a lehető leggyorsabbra húztam a tempót. Lesprintelve nekiszaladtam az ajtónak, és rángatni kezdtem, majd rájöttem, hogy befelé nyílik, mint a bejárati ajtók többsége. Feltéptem, és kirohantam.

- STRIFY!!! - ordítottam torkom szakadtából. Kicsit lassított, majd újra felgyorsult.

- Menj vissza aludni, Rima!

- FELEJTSD EL!!! - üvöltöttem, és be se csuktam az ajtót, de utána szaladtam. Persze kizárt, hogy elérjem, mielőtt kimegy a kapun, és beül a jó kis kocsijába, de azért próba szerencse. Viszont mikor egy fél perces üldözés után sem állt meg már kikeltem magamból, csak azt mondtam, amit éreztem:

- VÁRJ MÁR!!! Ha már elvettél tőlem mindent, amit valaha szerettem, akkor legalább az utolsót ne vedd el tőlem, amiért még talán tudok élni!

Megállt végre. Visszasandított, és láttam a szemében, hogy nem érti, mit is akarok. De tényleg! Mit is? - lényegében annyit, hogyha már elérte, hogy megszeressem ne léceljen le lóhalálában. Ugyanis akkor úgy éreztem, ha elmegy soha nem jön vissza - ami megint csak oltári nagy baromság, ugyanis az apám cégénél dolgozik, és annyit látom, amennyit akarom. De nem... nekem épp abban a percben volt rá szükségem! Akkor, aznap, épp ezen a hajnalon.

Lihegtem, majd tovább folytattam:

- Ne hagyj itt... most ne! - makogtam, majd éreztem, ahogy az ostoba könnycseppek megint naggyűlésbe fognak szemem sarkában. Nem volt energiám letörölni... inkább csak álltam, és szorongattam a ruhám fodros alját. Ő pedig megfordult, és elmosolyodott. Ó, ugyanaz a számító, mocskos, és igazán irritáló vigyor, aminek most jelen pillanatban teljes szívemből örültem. Zsebre dugta kezeit, és lassan megindult felém.

- Ha már egy ilyen szép lány könyörög a maradásomért, azt nem utasíthatom vissza, noha úgy is néz ki, mint egy ágról szakadt.

- A kettő kiüti egymást! Ha valaki szép, az nem lehet ágról szakadt.

Magyaráztam neki, és lassan elérkezett hozzám. Megemelte az állam, hogy a szemébe nézzek. Eddig se keskeny vigyora most még szélesebb lett, és még szabadon lévő kezével magához húzott, majd megcsókolt. Éreztem ajkain a balzsam maradványát, és a melegséget. Belekapaszkodtam a nyakkendőjébe, és miután még pár könnycseppet elhullattam, elfordultam a szájától. De még mielőtt bármit is mondhatott, vagy kérdezhetett volna, gyorsan belebújtam. Nyakkendőjéről a szorításom kigombolt zakójára csusszant, és úgy húztam magamhoz, mint, aki sosem engedné el.

- Nem ismered a Hamupipőke történetét?

Furán jött kérdésére kicsit megemeltem a fejem, de továbbra sem láttam semmit a sok víztől, ami elhomályosította a látásom. De ő folytatta...

- ... abban is a lány ugyan mocskos rongyokban járt, de a herceg mégis beleszeretett.

- Mert a jó tündér széppé varázsolta!

- Higgyél nekem: előtte is gyönyörű volt...

Magyarázta, de engem már semmi nem érdekelt, csak, hogy velem van, és ismét nem vagyok egyedül. Ugyan szerettem volna mondani neki, hogy szeretem, de egyenlőre erre még nem voltam képes. Szóval nem is tettem... helyette hagytam, hogy egy újabb felülmúlhatatlan csók mellett pillantsuk meg a nap első sugarait.

Zum Geburtstag Viel Glück, Strify ♥

43.rész: Hát megéri ezért sírnod?

Sziasztok!

Mentségemre szóljon, hogy apám elhívott nyaralni a Naturista Kempingbe xD Ezért nem hoztam előbb holott már kész vagy két hete! De ezek után már inkább nem magyarázkodom :$ Jó olvasást! ^^ Pussyy

[Strify szemszög]

/Másé!.. A földön senki sincsen,

Kinek lekötném szívemet.

Ezt így rendelte fenn Isten...

Tiéd szívem, téged szeret!/

- Puskin -

Szorongva meredtem folyton-folyvást az ideiglenesen bálteremnek titulált csarnok ajtaja felé, hogy hátha feltűnik az a csillogó, vörös hajzuhatag, amely fátyol gyanánt borul tulajdonosa puha vállára. Egész végig mámorban égett testem, hogy ismét megkaphassam egy újabb éjszakára. De közben kénytelen-kelletlen koncentrálnom kellett ennek barátnőjére, akiben talán benne van a sajt kukac, mert úgy pattog, mint én, mikor nem húzhatom egy napig Rima idegeit. Továbbra sem tudtam megfelelő módon elgondolni, miért is kell ilyen védelmező-vérebnek lennie, mikor ő maga sem jobb, mint Shin vagy akár az a drága barátnője, Rima. Ha ez tényleg szerelem lett volna, akkor csak megjegyezném: egyik sem csalta volna meg a másikat. Hát megéri ezért sírni, de komolyan? Bár... Rima helyében, ha egy olyan hímegyeddel találom szembe magam, mint személyem, akkor lehet én is megcsalom Shint. Csak képzeljük magunk elé az ő alakját, és az enyémet. Na? Melyik a megnyerőbb? Vagy, ha tán elsőre Shin lenne a "rutineljárás", akkor ki nem adná be a derekát (és ami az alatt van) nekem? - a következőkben igyekeztem félre tenni sajátos egoizmusom, és minden lelki erőmmel a lány lehiggasztásán voltam, de az már konkrétan felért egy pankrátorral, amennyire osztott az este végedt. Ugyan Rimát mi vette rá mindarra, hogy ezeket az információkat ezzel a lelki beteg cocker-spániellel ossza meg?

- Erin, könyörgöm! Hagyjál már levegőhöz jutni. Erre bármikor visszatérhetünk, de most egy bálon vagyunk, vagy mi ez... kérlek, inkább szórakozz, és ne engem traktálj a hülyeségeiddel! Rima is akarta, oké?

- "Rima is akarta, oké?" ?!?!?!?! Csak így odaveted? Nagyon jó. Még, ha akarta is, milyen alapon osztottad meg ezt Shinnel?!

- Féltékenységi alapon, talán?

Úgy tettem szét a karjaimat, mint a Messiás, mikor gondolkozik, pedig mindez puszta "ki tudja"  cselekedettől vezérelt kézszéttartás volt. De válaszomra mégis elképedt ő is. Bár itt megragadnám az alkalmat, hogy tisztázzam: nálam nem jobban!

- Hogy mondtad?

A megerősítést ugyan várhatta, de ekkor célszemélyem betoppant a terembe, két, ideiglenes biztonsági őrszemével, akik nem jelentettek többet az én kedves lakótársaimtól, Shintől, és Kirotól. E percben inkább okosabbnak láttam a visszavonulás lehetőségét, és ennek hűen el is húzódtam a legbiztonságosabb pontba. Akikohoz. Mivel ő volt az ünnepelt, minden szem rá mered, és a legjobb rejtőzködés a feltűnősködés, nem?

- Halihó Hercegnő!

Üdvözöltem mézes-mázas vigyorgással Aky-chant, és letáboroztam a mellette lévő székbe, majd rögtön témába vágtam:

- Na mit szólsz az ajándékokhoz?

- Annyira klasszak!

Egy olyan 100 Wattos vigyort vetett rám, amit még a lábgombásodás elleni kenőcsök reklámozásának végén feltűnő aktorok is megirigyeltek volna. Én persze a magam módján fél percre se szakítottam félbe a bevágódás kísérletét, ami egy ilyen kislány esetében meglehetősen könnyűnek titulálna az ember, ha nem Rima húgáról lenne szó. De ha már csak hőn szeretett nővéréből is indulok ki, akkor is lehetetlennek látom az azonnali sínre térést!

- Tőlem a kék csomagot kaptad. Megnézted már?

- Nem, még nem!

És már fel is pattant, és kibontotta a hatalmas csomagot, amiben egy életnagyságú szivárvány-pónit találhatott. Én ugyan nem értek a kislányos színvilághoz, mivel csak egy öcsém van, de Kiro örömmel segédkezett nekem, hiszen csak visszaemlékezett unokahúgával eltöltött délutánjaira még valahonnan a gyerekkorából. S láss csodát: totális kassza-siker! Inkább csak cél betudva... - alaptomos mosolygással fixíroztam a plüss állaton ugrándozó mini-hercegnőt, de ki kellett szakadnom a sikerélményemből, mert egy kéz tapadt a vállamra. Megfordultam.

- Szia Yu!

- Sz'asz!

Mikor félre invitált már tudtam, hogy sorsom nem fog épp a leggyönyörűbben alakulni, de legalább tudtam, hogy nem hiába haltam meg, hiszen már meg volt Rima! Ergó csak arra tudok következtetni, hogy Hófehérkéhez és akár csak a többi Disney hercegnőhöz hasonlóan már én is mosolyogva fogom lehunyni a szemem.

- Beszéltem Rimával.

Tért azonnal a tárgyra, mire én félretettem menten arrogáns kivoltomat, és sokkal inkább figyelmesen végigpislogtam, ahogy lehord a sárga földig Rima mondandójának nem épp pontos ismertetésével. Hiszen a hallottakba szerintem abszolute semmi nőies nem volt, innen ki tudom következtetni, hogy drága gitárosunk igen csak beleélte magát a helyzetbe.

- ... legalább utána mehettél volna!

- Yu, te tudhatod a legjobban, hogy sosem voltam az a "hős szerelmes" alak.

- Dehogyisnem! Gondolj csak Wiára!

- Utálom, mikor Wayoletteel zsarolsz...

Szomorodtam el mondani valóján, de hozzám hasonlóan kétség sem fér hozzá, hogy ő is az amolyan alakok sorába tartozik, akik még a fetrengő fél-holtba is belerúgnak egy utolsót.

- Nem tudom mit szólna, ha látná miket művelsz!

- Yu, Wia meghalt! Én épp beletörődenék, mert azzal sem jönne vissza, ha éjt nappallá téve bőgnék! De te úgy fest ezt nem engeded...

- Strify! Engedném, ha nem a legjobb haverod barátnőjével tennéd magad túl rajta! Nézz magadba.

Ezzel ott is hagyott. Mit tehetne az ember egy ilyen helyzetbe? Essek össze? Inkább kihagynám. Sosem aláznám meg magam annyira, hogy egy lány miatt fetrengjek a porban. Na meg itt a másik kérdés: ugyan mit tehetnék, ha már megtörtént? - sőtt talán, ha előbb is figyelmeztetnek, akkor sem lett volna másként, mert az igazat bevallva (újabban még magamnak is) érzelmeim nem túl közvetlenek Rima felé nézve.

Még pár másodpercet ácsorogtam ott, de utána visszasiettem a rendezvényre. Talán, ha már eddig elcsesztem jó lenne rendbe hozni? Ó, na de miért pont én?

A táncparkettre visszaérve még több koronás alakot láttam, akik valószínűleg még csak most tűnhettek fel a színen. Az akit én kerestem immár a sarokban tartózkodott, de sajnálatomra Kiro társaságában. Persze Kiro nem olyan meghátráltató személy, mint Yu, szóval nem esett nehezemre legyűrni az ideiglenes... félelmem? Talán azt.

- Rima, van egy perced?

- Mit akarsz már megint?

- Kedves! - szólalt fel helyettem Kiro, és álrébb suhant. Ezt azért értékeltem benne nagyon is: lehet a korkülönbség teszi, hogy azonnal észreveszi a jó szándéknak betudható valamit a másik embertársában?

Rima újabb pohár puncsot iszogatott, én pedig a lehető legközelebb araszoltam hozzá. Megvártam még megissza, hogy azért ne fulladjon meg fél úton, és mikor letette a poharát, s megint engem állított lobogó barna tekintetének középpontjába, megpróbáltam elmondani neki, amit akartam:

- Nem rossz szándékból mondtam el Shinnek azt, hogy mi...

- A lényeget!

- Rendben! Szóval: azért mondtam el neki, mert látni rajtad mennyire gyötör téged az, hogy ő Vanessával kavar.

- És?

- Nem bírtam nézni tovább, vágod? Hát azért kell neked sírnod, mert egy srác, akitől jobbat érdemelsz megcsal?

- Strify... én szerettem őt ettől függetlenül! Reméltem, hogy rendbe jön minden, és tudok olyat, amit Veronica nem.

- Vanessa.

- Az mindegy!

- Persze, értem... és tök fölöslegesen próbálkoztál, mert az a Nyugati-boszorka már totál magába bolondította a drága dobos srácunkat. El kéne felejtened!

Elgondolkozott, mire én megismételtem utolsó mondatomat immáron a füléhez súrlódva, búgó, kellemes hangon. S közben nem röstelltem dereka köré fonni a karomat, és figyeltem elhomályosult tekintetét. Kicsit olyan érzés tört rám, mintha már nem lenne itt lelkileg, vagy valami hasonló abszurdum. Nem finomkodtam tovább, mert valahogyan vissza kellett hoznom. Lassan megemeltem kezemet, és arcára tapasztottam, majd hátraíveltettem tökéletesen göndör frizurájához. Haja simogatása közepedte derekán elhelyezkedő kezemmel közelebb húztam magamhoz, és ő továbbra sem ellenkezett. Rám emelte szemét, és egy kis csalódott csillanás után végre szóra nyitotta a száját.

- Annyira könnyű ezt kimondani. De kérdem én: Wiát te el tudnád felejteni?

Utálom ezt a napot! Komolyan mindenki tisztában van a gyenge pontommal? Ha nem lennék olyan, amilyen, most azonnal félbe szakítanám csábítási-szeánszomat, és itt hagynám ezt a szaros társaságot, a hülye kérdéseikkel együtt. De nem tehettem, mert most fontosabb volt pontot tennem az ügy végére, ami után talán már nem lenne olyan nehéz elszakadni ettől a kis tündi-bünditől sem, szóval kénytelen voltam előállni végre a tetőponttal, a fenomenáléval.

- Ugyan az emléke örökké bennem maradna, de... ha te lennél mellettem, akkor talán nem lenne annyira kínzó!

Pupillája kitágult, arcán a megilletettség grimasza ült. Sóvárogva kapaszkodott meg az ingem aljában, és visszakérdezett - bár nem épp ezt a kérdést vártam volna.

- Te most hülyéskedsz? Hol itt a csapda?

Megadóan felsóhajtottam, és egy nem túl kis méretű világ tört darabokra bennem. Az ember azt várná, hogy olyanokat kérdez, mint pl., hogy: miért pont én? Komolyan beszélsz? Tényleg így érzel? - stb. De őneki éppen pont a két legváratlanabbal kellett előrukkolnia! Kegyetlen a sors hogyha összehoz egy nőstény-ördöggel, nem? Jobbnak láttam a témaváltás lehetőségét, és megragadva kezét a tánctér felé kezdtem invitálni saját szorításommal erőltetve a folyamatot.

- Táncolj velem!

Utasítottam még, hogy levágja mi az óhajom, de, mintha csak egy rajongóval lenne dolgom, olyan gyorsan belement. Úgy fest kihalt belőle a tartás. Még szerencse!

A vonaglás közepedte minden előjött belőlem, amit ugyan későbbre tartogattam, de már mindegy. Látni mennyi előny származtatik abból, ha valaki dalszöveg író. Persze a szentimentalista f*szságok a lényemben bújdosnak (valahol nagyon jól elbújva), de ez most többnyire a felszínre tört. Persze Rima rezzenéstelen arcából továbbra sem tudtam ráébredni arra, hogy vajon örömét leli e ezekben az újonnan kreált romantikus-fikciókban, de szinte a titkos 6. érzékemnek tudnám be, hogy bizonyára igencsak boldogítóak az elhangzottak a lány számára. Ugyan én minden tőlem telhetőt megtettem - de Rima továbbra sem válaszolt.

***

Kiro már-már rosszul volt a temérdeknyi mennyiségű puncstól, amit azután fogyasztott el, miután meglátta Erint feltűnni a bálon. Kicsit sem finomkodva adta Yu tudtára a véleményét, annak exbarátnőjéről.

- Hogy ez mekkora egy k*rva! Komolyan miattad illegeti magát?

- Komolyan a'sszed érdekel?

- Jó, csak nekem kicsit b*ssza a csőröm.

- Ki hitte volna, hogy a puncstól is be tud állni az ember? Ne menjünk haza?

- Strify nélkül?

- Őket elnézve neki már lesz fedő a feje fölött, szóval ne aggódj.

A fekete hajkoronájú srác átkarolta az alacsony termetű gitáros vállát, és lassan kisétáltak a teremből. Yu közben tudta, hogy Strifyt akár Hanataro úr is hazaszállíthatja, ha végül "a kisasszony" úgy dönt, mégsem óhajt egy ágyban aludni az énekessel. Persze Rimát ismervén erre minden lehetőség meg volt, de ha instabill lelki állapotát vesszük figyelembe, a másikra is. Ez persze Kiroról nem mondható el, mert bizonyára annyi puncsot vedelt, hogy már a rosszullét szélén imbolyog. Így tehát Yu is épp okosnak tartotta, hogy leléceljen a srác társaságában.

- De jó Romeonak!

- Miért is?

Pislogott rá a szöszi, amire Yunak arcába szökött a vér. Ő sem tudta miért...

- Mert ő otthon maradt?

- Ja, tényleg. Kimaradt ebből a drámából! Utálom a szerelmi háromszögeket.

Pedig te is benne vagy egyben! - gondolta Yu, hiszen mára már tisztában volt barátja érzelmeivel felé nézve. És mivel ő helyezkedett el a legfelső ponton az sem volt új neki, hogy Erin neki játszotta magát. A finomkodás tökéletesen feleslegesnek bizonyul ilyen esetben szóval nyíltan kijelentheti, hogy egy lánynak, és egy fiúnak is tuti befutó. De ez persze most nem szabadott, hogy felzaklassa, hiszen a volán mögé ülve, még elég hosszadalmas út várt rájuk - csak hát azt is be kellett ismernie, hogy most Erinnel egyáltalán nincs együtt, így szabad akaratából cselekedhetett bármit. Nem volt szívbajos a továbbiakban, és rögtön a lényegre tért.

- Szerinted mi olyan vonzó bennem?

- Mi van?! Ezt miért tőlem kérded?

Mentegetődzöt a szöszke, mit sem sejtve barátja szándékairól. Hát ez Yu számára is olyan nyilván való volt, amennyire kell, szóval neki sem esett nehezére a kommunikáció folytatása:

- Esetleg neked nem jövök be?

- YU!!!

- Kiro! Te komolyan úgy hitted nem fog feltűnni? Milyen naiv vagy. Túl sokat lógsz Rimával, rád ragadt a naivsága!

- Kösz szépen.

- Válaszolsz a kérdésemre?

- Ööö... nem.

- Nem vagy egy könnyű eset...

Zárta le a dialógust Yu, és az út hátra lévő részében azon kattogtatta az agyát, hogy perc-pillanat mikkel rukkoljon elő.

***

Mikorra már a szédülés határán egyensúlyoztam, elhatároztam magam, hogy még a szám végét megvárom. Rima továbbra is gyengéden ringatódzot karjaim között, miközben én hamarosan rászántam magam, hogy még közelebb húzzam. Ugyan végig éreztem hátamban Shin atomikusan gyilkoló tekintetét, amit aztán végképp nem tudtam ellátni megfelelő magyarázattal, hiszen nem rég szakítottak. Ha már is féltékenykedik előre sajnálom szegény Vanessát!

- Nem vagy fáradt?

Rukkoltam elő egy kérdéssel, amire a lány csak fejingatással válaszolt. Nem tudtam nem észrevenni, hogy már kezd magához térni, és még élvezi is a helyzet fennállását. Szemei felragyogtak a nem régiben bekapcsolt neon fényben úszó pöttyök áradatában, és végre megszorította a kezem. Talán belátta, hogy most aztán teljesen mindegy mit tesz, még akár le is teperhet, Shinnek innentől nincs beleszólása. Innentől kezdve már kicsit sem folytattam a finomkodást, és belekezdtem az én szakterületembe: a lány formás idomainak simogatásába. De mikor mellkasunk összeért már láttam a meglepettséget tekintetében, de félelemre nem volt okom, ugyanis nem húzódott álrébb. Viszont mikor derekán pihenő kezemet lejebb csúsztattam finom tapintású hátsó domborulatára már felszisszenve lökött álrébb magától.

- Na de Strify! Most szakítottam Shinnel. Máris rám utazol?

- Amióta ismerlek ezt csinálom.

- Feltűnt.

- Akkor minek kérdezted?

- Á! Inkább üljünk le egy kicsit.

Mivel ez már az egésznek a végét jelentette próbálkoztam előrukkolni valami hihető alibivel, hogy távozásra vegyem rá önmagam - Rima győzködésével. Rátekintettem karórámra, és felsóhajtottam tettetett csalódottsággal.

- Talán arra még várhatok, hogy teljesen az enyém legyél.

- Bőven!

- Rima, olyan imádni való a kitartásod... viszont nekem most mennem kell!

- Miért?

- Mert még össze kell pakolnom pár szöveget a holnapi meghallgatásra, ja és nem ártana feltévednem twitterre. Ígértem egy jó kis videót a követőimnek!

- Hát oké... hagyj csak itt.

Kezdett tetszeni a dolog, és leültem melléje még utólag, mikor végre letévedtünk a tánctérről. Egy aranyos becenéven kell ilyenkor gondolkoznia az embernek, mert azzal a legegyszerűbb megfogni a lányok szívét! Csak mi lenne a praktikus? Pl. a cicát nem akarom, mert félő, hogy szájba b*sz. Épp megszólítani készült mikorra végre kiötlöttem egy jót:

- Ne félj, Kicsi! Majd holnap eljövök hozzád.

Rákacsintottam, és kicsit meglepődtem a hiányzó rag végedt, de a "kicsi" talán sokkal inkább ráillő jelző volt, mint a "kicsim". Ez neki is feltűnt!

- Kicsi?

- Miért, ha azt mondom "Kicsim" mi a reakciód?

- Egy balhorgas?

- Látod! Ez legalább találó is.

Felvillantottam a legszexibb, és kívántatóbb vigyoromat, mire körbemeredve a teremben ráébredtem, hogy taxival kell hazamennem. Rima épp felháborodottan lehurrogott volna, mikor hirtelen rémült tekintettel meredt a hátam mögé. Megint egy kéz pihent meg a vállamon.

- Majd én hazaviszlek.

Javasolta Shin, mire én úgy meglepődtem, hogy kis híján padlót fogtam. Ilyenkor azt várná az ember, hogy hozzá se szólnak, nem, hogy hazafurikázzák! De azért örömömet leltem benne, és egy baráti mosollyal megküldtem. Csak, hogy kíváncsiskodjak: nyomtam egy puszit Rima arcára, amire némiképp szorult a szorítás a vállam tájékán kedved barátom részéről. Ezután felálltam, és még egy jó éjt félét morogtam oda Rimának, majd Shin intett, és kikecmeregtünk a teremből. A kocsiig vezető úton viszont megint belekezdett az újabb témájába.

- Tudod, engem nem kéne, hogy zavarjon az, ami köztetek folyik, hiszen már Vanessát szeretem... de...

- Mégis zavar?

- Na igen... és ez nekem kellemetlen! Ha Rima boldog, az nekem is örömöt kellene okozzon, nem?

- Nem.

- Mi?

- Szerintem nem! Én se vagyok attól boldog, ha pl. te az vagy. Nem kell ennyire együttérzőnek lenni!

- Kösz szépen, örök barátom...

- Nagyon nincs is mit! Ez alap.

- Szörnyű vagy... nem tudom mit lát benned!

- Én sem, hogy benned mit lát!

- Látott, nem?

- Nos ööö...

Elgondolkoztam. Meg voltam győződve arról, hogyha Shin könyörgésre adná a fejét, Rimától simán megkapná. Ez rohadtul kellemetlen, tekintve, hogy most nekem kéne szét tennie a lábát! Dehát mit tehetnék? Sosem fogom megérteni a nők logikáját... jaj, de várjunk csak! Hisz nem is akarom.

- Nos?

- Szerintem még mindig szeret téged.

- Igen, de tőlem jobbat érdemel! Mondjuk itt nem pont rád gondolnék, de... mindegy! Csak arra kérlek: nagyon vigyázz rá, és okozz neki sok-sok boldogságot!

Nocsak ez a beletörődés jele lenne? Minden bizonnyal. Örültem ugyan, hogy végre elértem, amit akartam, de, most, hogy ezt elintéztem mégis mihez fogok kezdeni? Viszont ezt a kérdést még ráér megválaszolni. Addig pedig mosolyogva ennyivel zártam le az estét:

- Shin... ha nem kérnéd is meg lenne mindez!

A hazafelé vezető út nem telt csöndesen. Pedig erre számítana az ember, de most mégsem... egy percre úgy éreztem, mintha megint vissza kaptam volna a legjobb barátomat. Na talán ez így elég meleg szöveg, de nem vagyok egy olyan típus, aki magában tartja az érzelmeit. Vagy... mégis?

42.rész: Sose csukd be a szemed!

Hy! ^^

Íme hoztam a folytatást olyan sok nap után xD Látom azért nem haltatok bele! Remélem tetszeni fog ;) (az ihletért meg köszi LAMBERT PAPA xDxD) pussyy

[Rima szemszög]

/Amikor minden összejön, és minden olyan borzasztó,

Összeharapom a fogam, és azt gondolom:

Igenis hercegnő vagyok, mégpedig tündérhercegnő,

És aki tündér, annak semmi sem árthat

És semmi sem fáj.

Nem is képzeled, mennyivel könnyebb lesz a lelkem.../

- Frances Hodgson Burnett -

- Nekem igazából az előző jobban tetszett.

Szólalt fel Erin, miközben egy koktél ruhában forgolódott a próba fülke tükre elől. Én persze sűrűn ki-ki tekintgettem, mert még a függöny se volt csak félig behúzva, és nem tudom milyen látványt nyújthat két lány, egy szűk öltözőfülkében, kettesben. S miközben ő még prödült kettőt-hármat ebben a sötétkék, piros fodros ruhában, a papírmasé, szívecskés masnival a dekoltázsa alatt, én a tegnap történtek végedt kezdtem el aggodalmaskodni. Összefontam karjaimat, majd Erin hirtelen berántotta mögöttem a függönyt, mire összerezzentem.

- Jézusom Rima! Mi a francot tettél te tegnap?

- MI?!?!?!?!

- Tudod csak a bűnösök félnek.

- Ez nem bűn, Erin! Hanem a kölcsön visszaadása.

- Ha te mondod.

És elkezdte lefejteni magáról az öltözékét, és egy lilához kapott, ami szívem szava szerint a legjobb választás a nap folyamán! Ebben csak egyet forgott, majd határozottan megrázta a fejét.

- Miért, Erin? Ez csodálatos!

- De viszont túl egyszerű... tudod el akarom kápráztatni ma este Yut is!

- Dehát szakítottatok...

- Na és? Attól még irigykedhet, hogy már nem az övé vagyok! Na és te? Te mit veszel fel Aky-chan születésnapjára?

Ó, igen... hogy tisztázzuk mire fel ez a ruha-próba! Holnap lesz Akiko születésnapja, és mivel anya holnap 24-ben dolgozik, apa pedig a srácokkal klippet forgat így ma este rendezzük meg a "hercegnős tea partyt". Ezúttal ezt akarta születésnapjára! Tavaly meg jelmezbál volt, ami ismételten csak rosszul végződött... éjfélig nem lehetett levenni a maszkot, és én három különböző sráccal táncoltam, és mindre azt hittem, hogy az akkori barátom az! Még szerencse, hogy most ilyen ötlettel rukkolt elő... még ennyi nehézséget! Ugye ennyivel jár minden nővér élete, nem?

- Hát lehet nem is megyek le...

- Mi az, hogy nem?!?!?!?!?!?!

Ugrott szinte csak a torkomnak barátnőm, amire majdnem kizúgtam a fülkéből. Nem hittem volna, hogy ennyire megviseli... hiszen Evanjelin (Evanzselin!!) is ott lesz! A francia barátnője, akinek az öccse meg a húgom udvarlója. Azt hittem vele nagyobb haverságba van, mint velem... dehát tessék!

- Jaj Erin... ott lesz Evanjelin is!

- Na és?! Nekem te kellesz! Így nem lesz okom Yu közelébe menni...

- Utálom mikor ribanc vagy...

Mondtam meg neki őszintén, de konkréttan lesz*rta. Szóval én is ezt tettem a maradék 8 ruhájával! Mindre csak egyszerűen vállat vontam, és elértem, hogy kis híján felrobbanjon. De nem érdekelt, mivel őt se érdekeltem! És igazából nem bánnám, ha valamelyik pasija eljönne vele, mert akkor eszébe se jutna Yu közelébe férkőzni, így Kiroval kideríthetjük, hogy drága gitáros elvtársa vajon vonzódik e a férfiakhoz is? Na tessék... ha másért nem is, de ezért le kéne mennem! Na és az se utolsó, hogyha Kiroval vagyok elfoglalva, akkor a célomtól se egy Strify, se egy Shin féle sem tántoríthat el!

Szórakozottan babráltam egy kezem ügyébe keveredett szájfénnyel mikor már a kasszánál álltunk, és Erin minden lelki energiájával alkudni igyekezett, mert a ruha egy pár centtel drágább volt, mint amennyi neki volt. Annyi esze természetesen neki sem volt, hogy akkor tőlem kérjen segédet, de minek is lenne? Szóval. Ha neki ez kell, akkor nekem meg annyi eszem nem lesz, hogy felajánljam neki! De szerencsére megint ő nyert, így kevesebb, mint fél óra után kivonulhattunk a butikból.

- Alkudni tudni kell, látod Rima?

- Persze...

- Na jó! Most komolyan: mi a franc bajod van egész nap? Hisztisebb vagy, mint Kiro, amikor megtudja, hogy náluk alszom.

- Kösz a hasonlatot! Szóval: nincs túl nagy problémám azon kívül, hogy egy hűtlen ribancnak érzem magam.

- Á, üdv a klubban!

Vigyorgott rám, és átkarolta vállam, majd így sétáltunk el a buszmegállóig.

A buszon Erin mp3-át hallgattuk, és közben minden szembe jövő kocsisnak, motorosnak, járókelőnek, és közúti munkásnak integettünk, meg mutogattunk. Volt, aki vissza intett, volt, aki még a fejét is elfordította. Most komolyan! Mi a probléma a mai emberekkel? Nem tudják értékelni, ha két mentálisan cuki lány integet nekik? Igazából nem tudom milyen mentálisan cukinak lenni, de én biztos tudok olyat.

***

Otthon immáron a szobámban meglehetősen elfoglalt voltam a ruha válogatással, ugyanis Erin végül rávett, hogy megjelenjek a húgom bálján. Én a magam részéről egy citromsárga koktélruha mellett állapodtam meg, és negyed órányi forgolódás után azt is kitaláltam melyik cipőm illene hozzá.

#kipp-kopp#

Hallottam, ahogy kopogtak az ajtómon. Kicsit összerezzentem a hang hallatán, majd végül kiáltottam:

- Gyere!

- Hy Rima-chan!

Mászott elő Yukito, akit már kb. három hete nem láttam 5 percnél több időre. Unott pofával üdvözöltem, holott legbelül mégis nagyon örültem neki, hogy megjelent az életemben ennyi idő után.

- Hy Yuki-san. Mi a helyzet?

- Lássuk csak: álmatlan éjszakám volt, nem tudod miért?

- Honnan tudnám?

- Könyörgöm Rima, ha legközelebb Shinnel kamatyoltok, akkor léééégyszi szólj nekem, és megkeresem alkalom előtt a füldugóm.

- Hallottad? Azt hittem itthon sem vagy.

- De itthon voltam. Összekaptunk...

Célzott a barátnőjére, bár nem tudom melyikre. Majd végül beadtam a derekam, valakinek amúgy is jó lenne erről beszélni, és most Yuki van kéznél:

- Az nem Shin volt, hanem... hanem Strify.

- MI?! Szakítottatok?

- Nem.

- Hát akkor? Megcsaltad?

- Igen.

Válaszoltam felettébb egyszerűen, azt hittem nehezebb lesz. Dehát tessék! Nem is olyan nehézkes ez. Bár ha mondjuk anyámnak, vagy Erinnek kéne erről mesélnem, lehet meggyűlne a bajok listája, dehát itt mégis csak a bátyámról van, aki szinte hobbi szinten űzi a barátnői megcsalását. Ha valaki, hát ő az, aki gond nélkül megérti min is mehetek most keresztül.

- Te kis k*rva.

Vagy nem... mindegy, ez két esélyes volt, csak elég kicsiny lehetőséget láttam az első beigazolódására! Minden esetre mostmár felesleges, hiszen meghallottam, és visszakaptam tőle. Remek! Csak tudnám miért is olyan kínos innentől kezdve ez a beszélgetés.

- Nem is. Shin is megcsal!

- A kis k*rva!

- Más jelzővel nem tudnád elintézni? Hisz te vagy a Fő Hímringyó.

- Az ALFA hímringyó.

- Ugyanaz.

- Hát az alfával felemelőbbnek hallatszik.

- Francokat! Ez úgy ahogy van nem felemelő. Sőtt: épp elenkezőleg! Olyan lealacsonyító. Legalábbis az értékszintemet...

- Értékszint?

- Igen. Minden embernek van ilyen!

- Nekem mi az értékszintem? 

- Hát nem is tudom... Liar Master? Vagy micsoda? Strici?

- Kösz, nem szokásom a ribancok futtatása... az a kis hálótársad szokása!

- Strifyé?

- Pontosan.

Talán magam sem tudom miért, de teljesen felhúzott ezzel, és minden lelki energiámmal az ő védelmén voltam:

- Egyáltalán nem olyan! Attól, hogy rímel a strici szóra a neve, ő nem akárkivel fekszik össze!

- Ismered te őt?

- Hát...

Visszaemlékeztem a napokban történtekre, és arra, hogy milyen fura mód félreismertem, mikor már pár napja egyre többet találkoztunk. Szóval bátran jelentettem ki:

- ... igen, határozottan ismerem!

- Tök jó. Akkor én most leléptem! Nem szólok bele, és senkinek se említem, de tudod húgocskám... ennek nagyon, borzasztóan rossz vége lesz!

- Tudom.

Vágtam vissza neki immáron ökölbe rándult kezekkel, mire ő becsapta az ajtót. Hirtelen nagyon ideges lettem, és beletúrtam göndör fürtjeimbe, majd egy elhalt, vörös hajszálamat a földre küldtem, és ismételten pipere asztalomhoz fordultan magammal törődtem. Ki kell sminkelnem magam. Csak közben próbálkoznom kéne az óvakodással, mert ha így folytatom totál-tuti-biztos ribanc leszek.

Az efféle, Akiko szerű-szülinapi bulik zömök tömbökben annyiból állnak, hogy lemegyünk, eszünk-iszunk, traccsolunk, meg ilyenek. Ki ne felejtsem hugikám legkedveltebb részét: az ajándékokat, és a hatalmas, több emeletes szülinapi tortát. És, hogy én mit szoktam csinálni ezeken a fergeteges gyerek-zsúrokon? Hát míg Japánban éltünk a saját, kis, elit baráti körömmel lófráltam a rendezvényen ide-oda, de mostanság csak annyi, hogy leülök az asztalhoz, és próbálom figyelmen kívül hagyni a korombéli meghívottak pocsék flörtölési kísérleteit - akár egymással, akár velem. De idén, mivel, hogy a Cinema Bizarre is ott lesz (és csak Aky-chan kívánságára ők lesznek az egyetlen élő zenekar) így több, mint valószínű, hogy még időm sem lesz az unatkozásra. - ilyen gondolatokkal estem neki a szemöldökömnek.

***

Akiko mindig is az a kislány volt, akitől, ha megkérdezed "Mi leszel, ha nagy leszel?" azzal a válasszal állt elő, hogy királylány. Ezért is volt ő apa kicsi hercegnője. Szóval ilyen alapon tényleg nem kéne meglepődenem a buli kinézetén. Apa a főváros egyik nagy csarnokját kérte ki az alkalomra, direkt hatalmas lépcsővel középen, hogy arra aztán egy piros szőnyeget leterítve a besuhanók igazán királyinak érezhessék magukat. A hely kíméletlenül álomszerűnek tetszett, és amint levonultam Erinnel az oldalamon, a hatalmas terembe máris zavarbaejtően pazar látvány tárult elém. A terem végében lévő színpadon volt berendezve a tea-szoba. Ott ült húgom is, és Yukito, aki ezúton továbbra is erőteljesen szuggerált vádaskodó nézésével. A lépcső aljában egy őszülő férfi egy-egy koronát nyomott a fejünkre, ami kicsit meg is bökött, de utána azonnal elfelejtettem. Apám persze természetéhez híven most is elinvitálta az üzleti partnereit, és ezáltal egybekötötte anyagi életét a lánya születésnapjával. Engem már nem zavart ez a nemű haszonlesése, mert tudom, hogy csak jót akar az én drága, kapzsi apukám. Erin félúton hisztirohamot kapott, mert letört a kisujjáról a körme, majd nyavajogva kapta elő retiküljéből a szívecskés körömreszelőjét. Én persze szokásomhoz híven szemeim forgattam, és hátrahagyva barátnőmet lekezeltem anyám munkatársaival. Mert ugyan nem csak apa hívta el sajátjait! - ismerkedésem, és bájolgásom közepedte erősebb moraj keletkezett, minek következtében a lépcső felé fordultam. Igen, megérkeztek. Természetesen mind az öten továbbra is földönkívülien tökéletesek voltak, és ami Strifyt illeti... (igen, véletlen sem a barátomat Shint mértem végig először) hosszú, fehér, kabátszerűségben volt, szintén fehér nadrágban. Melyik klippjükben is volt ebben a szerelésben? Talán a Forever or Never? El nem tudom mondani mennyire hasonlított egy álombéli szőke hercegre, a maga pimaszul vonzó módján. Elképesztően szemtelenül helyes volt, és természetesen azonnal kiszúrt engem. De én a magam módján ezt nem hagyhattam, mert Shinhez kellett mennem. Aki nem épp a várt módon fogadott: ölelésre tártam karom, de helyette csak egy szánakozó nézést kaptam. Rásandítottam Strifyre, aki alig bírta megállni mosolygás nélkül: innen tudtam mi történhetett.

- Shin, minden oké?

- Meg kell beszélnünk pár dolgot majd, de nem most, a húgod bálján...

- Oké.

Mondtam alig hallhatóan, mert már kíméletlenül rettegtem. Talán mégsem volt az a nagyon jó ötlet? Dehát ő is megcsalt engem! Akkor hol itt a probléma? - figyeltem, ahogy szótlanul elhalad mellettem, egyenesen az ünnepelt Aky-chan felé. Épp próbáltam normalizálni a lélegzet vételem, amikor egy ölelést éreztem derekam körül, majd ahogy állát a nyakamba mélyeszti. Nem fájt, hanem inkább összerezzentett. Kicsit tátott szájjal sandítottam az alaptomos áruló Strifyre, ő pedig rendkívül szórakozottan méregette a húgommal társalgó Shint.

- Mondtam: ha te nem lépsz, majd én fogok. De legalább nem kell titkolódzni!

- Felfordul tőled a gyomrom...

Közöltem vele, ami elég hatalmas hazugság volt, de legalább éreztettem vele, hogy mekkora barom. Sikerélményemben hagytam hátra, és vonultam vissza Erinhez, aki újabban megint valami sráccal kavargatott az egyik sarokban.

- Hallod Erin! Strify elmondta neki...

- Mit?!

A szó szoros értelmében lökte el magától a srácot, majd odatrappolt mellém. Csodálkozás jött le elkerekedett szemeiből, amin én megint csak elfintorodtam. Időszerűnek tartottam elmondani neki mi nyomja a lelkemet, és olyan rövid-tömör szavakkal írtam körül, hogy mi történt köztem és Strify között, amilyenekkel csak lehetett. Ezután ő hatalmas lépésekkel indult meg Strify felé, aki úgy fest, állott elébe. Azért a biztonság kedvéért követtem.

- Istenem te nyomorult!!!

- Valami probléma van?

- Igen, b*zd meg! Az, hogy az én barátnőmmel kavartál, csezd meg, akinek mellesleg van pasija!

Egy fontos részletet amúgy kihagytam a dologból, ami végedt kicsit nemi erőszaknak állítódott be a dolog, és minderre csak akkor jöttem rá, mikor Strify visszavágott:

- Kedves Erin! Barátnőcskéd azt nem mondta el pontos részletekkel, hogy ő mennyire lelte örömét az esetben?!

Azt vártam, hogy Erin majd rámrivall vagy nem is tudom. És mégis tovább szócsatázott Strifyvel. A szófordulatok közepedte megelégeltem a dolgot, és mivel nem akartam elrontani Aky-chan napját jobbnak láttam, ha hátrahagyva a helységet elvonulok a legközelebbi női mozsdóba. Éreztem, hogy pár szem rám tapad (köztük az övék is), de nem foglalkozhattam vele, mert könnyeim akaratosabbnak festettek. Becsaptam magam mögött az ajtót, és a lehető leggyorsabb lábszedéssel értem el, hogy lealázzam az összes maratoni futót. Mivel könnyeim törölgettem fel sem tűnt, hogy előttem tornyosul egy ismerős arc. Valahol mintha már láttam volna, de annyira nem emlékeztem. S hogy tisztázzuk: szerencsétlenségemben már komolyabb meglepődéssel nem járt, hogy pont egy rendkívül kanos, máris részeg illetővel hozott össze a sorsom. Talán nem csak közmondás, hogy az Úr nem ver bottal? Ám e percben nem csak én tetszettem szerencsétlennek, hanem támadóm is, aki azonnal beceneveket vágott a fejemhez, és ott simogatott ahol ért. Előre bocsájtottam tehát:

- Pont jókor! Épp nincs túl jó napom! Elhiszed, hogy neked sem lesz? És ha eddig nem sírtál, majd most fogsz!!

Mondtam neki, majd felidéztem 12. életévemet, mikor karatéra jártam anno Japánban. Megajándékoztam egy jól irányzott rúgással, majd még egy párral, mikor már a földre zuhant. Nem szokásom erőszakoskodni, de akkor rendkívül jól esett valakin kitölteni dühöm. Ki tudja? Lehet meg is öltem volna (na jó azért nem), de az meg már az ő szerencséje volt, hogy egy másik - vagyis két másik - ismerősöm pont odatévedt.

- Rima, te mit csinálsz?!

Hallottam meg Kiro hangját, és épp megfordultam volna, amikor Yu lefogott. Kapálództam egy sort, majd még futólag belerúgtam a csávóba. Kiro elém lépett, és fokozottan kérte, hogy magyarázzam el mi történt.

- Az a dög rámmászott! Annyira nem vagyok k*rva, hogy már mindenkinek hagyjam magam!

Egy pillanatnyi csönd, majd Yu elengedett, és ő is belerúgott a srácba, aki már nem bírta, és elokádta magát közvetlen előttünk. Kiroval egyszerre harsogtuk a "fujj" és egyéb undorodásra utaló jelzőket. Yu ettől jobban szórakozott, amit nem félt nevetésével tudtunkra adni. Majd, mikor csillapodtak a kedéjek a becsípett csávót kizártuk társalgásunkból, és ismét minden figyelem rám irányult.

- Mi történt Rima? Sírtál.

- Hosszú nagyon... nem kérdeznétek Strifyt?

- Őt is megverjem?

Ajánlotta fel Yu, mire én mosolyogva megráztam a fejem, és tovább magyarázkodtam Kironak is.

- Hát ő tudja majd ezt a legjobban elmondani, hiszen megcsaltam miatta a barátomat.

- Kivel?

Harsogták egyszerre, én pedig forgattam szemeim. Vállat vontam, és őszintén rávágtam:

- Vele.

- Kivel?!

- STRIFYVEL!!!!!

Ordítottam, és a folyosóra tévedő járó-kelők is engem figyeltek, már. A két fiú hátra nézett válluk felett, amire a többi lélek továbbra is figyelmen kívül hagyta a történteket. Lehet akkor vonzottam ide a tekintetüket, mikor nekiestem a srácnak?

- Mi?!

- Jól hallottad.

- Hát ezt nehéz lett volna nem meghallania...

Mondta Yu, és látványosan belenyúlt fülébe, kisujjával, amit csavargatott is benne, ezzel jelezvén, hogy elég hangos voltam.

- Előbb veszekedett is Erinnel, de én elszaladtam.

- És nem jött utánad?

- Mint láthatod.

- Ez egy gyökér! Látod Kiro! Én mindig is meg voltam győződve róla, hogy Strify egy GYÖKÉR!

- Persze, Yu... te már csak tudtad!

- Nem hiszed el? Itt a bizonyíték.

- Elhiszem!

Mentegetődzöt keze rángatásával Kiro, én pedig már teljesen láthatatlannak éreztem magam. De utána megint felém fordultak, és bátran búgták, hogy menjünk vissza. Annál bátrabb voltam én is, abban, hogy már pedig nem megyek vissza! Dehát győzött az a lehetetlenül kék szempár! Persze csak mert túlerőben voltak. Lassan visszavonultunk a Királyok, és Királynők Báljára...