2012-es gondolatok :)

Hát szokták mondani: egy évvel több. Persze ezt csak így egyszerűen lezárják! Gondoljatok bele: ma éjfélig még 2011 a jelen, aztán holnap már 2012, és 2011 a múlt. De semmi sem vet gátat az írásomnak! Addig fogok írni míg megint be nem döglik a laptopom. xD

BUÉK minden kedves olvasómnak! :D

Remélem jövőre is lesztek ennyien, vagy többen! Idén már nem jelentkezem... pussyy: Meloddy

16.rész: Téli gondolatok

Sziasztok!
 Tudom, hogy késtem, nem kell felhántolgatni! Sajnálom. De most itt van a rész! És ezúton kívánok...

Boldog Karácsonyt Minden Kedves Olvasómnak! ^^

[Rima szemszög]

/Nézd mennyi csillag! A város tiszta fény.

Ezernyi titkot rejt még a tél...

A fényeken, s a hópelyheken túl:

Egy angyalkönny épp a földre hull./

- Barbee: Hógömb -

Tekintetem Shin felett is átsiklott az ablakra. Odakint még mindig sötétség van. Lehet ettől nagyobb sötét nem is létezik - csak talán Yukito fejében... - de az utcalámpák fényében tökéletesen láttam, ahogyan esett a hó. Immáron a harmadik napja csak megáll - majd újból nekikezd. Tökéletes, decemberi időjárás... Erinnel már elterveztük, hogy elmegyünk szánkózni, de mikor ezt közöltem Shinnel, csak ennyit nyögött rá: köcsög Strify. - ez számomra nem volt egyértelmű válasz a kérdésre, így nem különösebben törődtem vele, de ami lejött belőle annyi volt, hogy: ajjhe. Ez már megint rossz kedvű! - mondjuk ha úgy vesszük: egy majdnem 23 éves srácnak a havazásról nem rögtön a szánkózás jut az eszébe. Sokkal inkább a születésnapja! Történetesen ehónap 19-én lesz 23 éves, az én kicsi szerelmem. De addig még van 2 nap! Pontosan 2, mert ugyanis 17-e van. Már korán reggel (kemény fél 4-kor) azon kattog az agyam, hogy mit kéne neki vennem... de nem sok ötletem támadt ezeddig. Talán ha megkérdezem Kirot, neki lesz egy ötlete! Kreatív egyén. Bár szerintem ő már vett neki ajándékot. Aztán meg Yunak Shin szülinapjára 10 nappal lesz a sajátja! Mennyi ünnep. De Yunak nem hinném, hogy bármit is tudnék venni, mert a karácsonyra általában az összes pénzem elmegy... Aky-sannak túl drága ajándéka van, Yukié sem két forint. Bár a szüleimet lerendezem hamar: anyának szokásomhoz híven étkészletet veszek, apának meg egy üveg bort, valami hülye sci-fi könyvvel. De Akiko még kicsi! Neki játékot kell vennem, és ő teljes mértékben elhiszi, hogy a Mikulás hozza az ajándékot! Yuki meg talán van olyan hülye, hogy ő is. Na jó! Ez erős volt. Biztos, hogy nem!

- Miért nem tudsz aludni?

Édes hangja úgy zavart bele az éjszaka csöngjébe, mintha valami isteni sugallat lenne. Nem tudtam leplezni örömöm és ezvégett el is mosolyodtam. Megfordultam, ránéztem és ő is viszonozta az én mosolyom.

- Hát nem.

- Értem. Akkor: nem kelünk fel?

- Micsoda? Tudod mennyi az idő? Még csak fél 4!

- Nem baj. Te mondtad, hogy nem tudsz aludni. Amúgy is: ma el kell intéznem valamit, ezért nem árt, ha már előbb készen leszünk.

- Elintézni? És mit?

- Nem számít. Csak keljünk!

Nehézkesen felkeltünk és kimentünk a konyhába. Hamarosan pirítós kenyeret ettünk nutellával, majd ittunk hozzá teát. Erre az egzotikus kajára is természetesen én szoktattam rá drága páromat - de még a múlt hónapban, mikor én aludtam nála. Reggelről beugrott Kiro is és azt mondta úgy enne pirítóst - Shin is társult hozzá, így gondoltam nem lesz gond ha egy kis "Hanataro" ízt is belepaszírozok, így nutellával kentem meg nekik margarin helyett. Tetszett nekik és azóta Shinnel minden reggel ezt eszünk!

Reggeli közben tekintetem kisiklott az utcára. Továbbra is csak sötét volt. De a havazás nem állt le! Ránéztem a velem szemben ülő Shinre, aki meglehetősen gondterheltnek tűnt ebben a percben. Sóhajtások közepedte szántam rá magam arra, hogy megszólítsam a pillanat töredékénél:

- Van valami baj?

- Dehogy! Miből gondolod?

- Semmi. Csak meglehetősen elgondolkoztál...

- Van ez így!

Megtalálva bögréje fülét ajkaihoz emelte és miután lefújta a hömpölygő gözkavalkádot, ami a tea hőfoka következtében szállt fel - beleszürcsölt. Beletörődésemet mutatva én is így tettem, majd hamar befejeztük a reggelit.

***

Már az osztálytermem ajtajába érve elkapott az érzés, mi szerint inkább hazamennék. De természetesen ez nem történhetett meg révén, hogy idén már meglehetősen sokat hiányoztam. Persze a többségük mind-mind lógás a tesi, infó és ének órákról. Már-már hagyománnyá vált nálam, hogy ezt mindig eljátszom, de idén besokaltak a szüleim. S bár apa még mindig nem ért haza anya még szemmel tarthat. Mondta is, hogy "ha még egyszer beírnak igazolatlanul hiányzónak kereshetsz magadnak egy albérletet, mert én nem fogok érted felelőséget válalni! " - persze ez tömör fenyegetődzés, és tudom, hogy amúgy se tenné meg velem, de minden esetre azért bezavar a képbe, ha ilyet mond az ember anyja. Szóval már verhettem is ki a fejemből a lógás gondolatát, és igyekeztem nem tervezgetni szökési kísérletem útvonalát - de ez nagyon nehéznek bizonyult. Minden bizonnyal azért, mert mostanában igen kevés könyvet olvasok, és hiányzik a fantáziálás, így szeretem elképzelni az olyan eseteket, mint pl. a "Lógjunk Suliból" c. gondolat. Igaz, ami igaz: a napokban egy könyvet sem sikerült rendesen végigolvasnom, de amit végig tudtam az is csak ihletet adott az ilyen terveimhez. Amúgy is szeretem a hihetetlen ötleteket!

- Na lám, Hanataro! Testnevelés óra lesz, mit is keresel itt?

Poénkodott Peter a 4. padból. Pillantásra sem méltattam, csak kivettem a szekrényből patyolat tiszta - s mindenek előtt NEM használt - tesi felszerelésemet. Hamar felegyenesedtem és már trappoltam is kifelé, de ekkor Elmira és Naomy állt be elém. Ők ikrek és természetesen együtt is útálnak.

- Talán hiba volt. Nagyon meg fogod szívni a tesi órát!

- Persze. Minden bizonnyal.

Térültem-fordultam, s ezek után kilebbentem közöttük. A tornaterem felé siettem mikor megláttam Erint.

- Halihó Nyuszifül!

Üdvözölt barátnőm, mire én csak mosolyogni tudtam.

- Nocsak! Tesid lesz. Mit keresel itt?

- Ma mindenki ezt kérdezi? Ne már! Csak besokaltam és elhatároztam, hogy ez lesz az oktatóimnak szánt karácsonyi ajándékom, hogy a téli szünetig egyszer sem fogok hiányozni órákról.

- Hű de kedves. És ez meddig tart?

- Kb. a téli szünet végéig.

- Szóval mikor legközelebb jövünk már lógsz.

- Pontosan!

Majd kikerültem, bementem az öltözőbe. Szerencsémre az osztálytárs nőim csak becsöngetés után vetemednek arra, hogy átöltözzenek, így nekem volt 3 percem felöltözni. Érdekes: sikerült. Mire a többiek jöttek fel én már kék melegítőben és egy lila pólóban feszítettem a sportcipőm addidas társaságában.

Óra folyamán igyekeztem minnél jobban a háttérbe olvadni, és ez a kaméleon effektus olykor-olykor már fáradalmakkal járt számomra. Végülis a röplabda ideje alatt végig a tanárnő mellett ültem a padon.

- Carol, Mira! Vigyázzatok! Próbáljatok felfelé játszani. Kosár érintés! Kosár érintés. Végre! Ejnye Eric. A labdát figyeld, ne Brendat!

- Bocsánat tanárnő.

Amihelyst belemelegedtek a játszmába én kihasználva az alkalmat surrantam is a kijárat felé, de ekkor Marny eltalált a labdával. Nevettek.

- Bocsi Rima!

Szóra se méltattam már mentem is kifelé. Borzalmas volt! És ez még csak az első óra...

***

Utolsó órám informatika, és megint csak maradnom kell. Már vagy 8x csörgettem Shint, de egész nap fel se veszi... ennyire elfoglalt? Na mindegy. Csak nincs baja! És végre egy sms...

Bocs. Némán voltam.

Mizujs?

Shin

Persze, hogy némán volt! Mikor a legnagyobb szükségem lenne az ő lelki támogatására... feleslegesnek tartom, hogy ezen idegeskedjek! Inkább vissza sem írtam neki. Aztán Frau Moskovics besurrant a terembe és kezdetét vette az óra...

***

Kiro sóhajtva szürcsölte be a kávéját, majd lapozott az újságban. Fél álomban ugyan, de az estét tervezte, hiszen Yu-val ők lesznek a DJ-k ma este a Super Night Club-ban. Nem tudta most vajon milyen estéje lesz, de titkon örvendett a gondolatnak mi szerint Yu-val fognak fellépni - EGYÜTT! És nem lesz ott Erin. Mint a múltkor - na az brutális volt! Kiro akkor gondolkozott életében először azon, hogy megüssön egy lányt... de mégsem tette, mert tudta, hogy Yu akkor kicsit dühös lenne... ezt nem akarhatta!

- Reggelt.

Jött ki az említett személy a szobájából... Kiro szeme egyből felcsillant és a haverjára mosolygott.

- Neked is.

Válaszolt egyenesen. Hamar Yu is bekeverte a saját napi koffein adagját, és leült Kiroval szembe. Persze a kis szőke hamar megtörte az ideiglenesen beállt csöndet:

- Hogy aludtál?

- Remekül. Hát te?

- Ööh. Lehetett volna jobb is... na nem számít!

- Mert?

- Semmi.

- Strify is mesélte, hogy mostanában nem alszol sokat. Mi a gond? Rosszakat álmodsz, vagy mi?

- Álmok? Hanyagoljuk. Semmi értelmük!

Felállt és a mosogatóba helyezte a poharát. Yu nem kifejezetten értette Kiro mire gondolt, de olyan szinten nem is érdekelte, hogy esetleg vissza kérdezzen. Inkább elvette Kiro újságát és azt lapozgatta. Kiro inkább nem kérte vissza... sarkon fordult és bement a szobába. De csakhamar fel is visított:

- YUUUUUU!!! A MACSKÁÁÁÁÁD!

Yu hirtelen berohant Kiro szobájába, de annyira nem figyelt, hogy a kis gitárost fel is lökte. Persze az rögtön a földre hanyatlott, mikor Yu kétségbeesetten utánna kapott. Hát: már nem sikerült elkapni.

- Kiro?

- Macska!

Szólt vissza Kiro, majd Yu leguggolt mellé. A szőke srác az ágyra mutatott. Yu feltekintett és azt vette észre, hogy a macskája elterült Kiro ágyán, így elfoglalta az egész mozgásterét barátjának.

- Juj.

- Nem juj! Hanem bolha.

Kiro hangjából tökéletesen kivehető volt a szarkazmus, és a harag. Yu meg felsegítette.

- Végre. Most pedig: vidd a macskát!

Yu engedelmesen az ágyhoz lépett, és lelökte róla a macskát. Aztán leült és Kirora mosolygott.

- Nem ülsz le mellém?

- Eltaláltad. Kicsit pihenni akarok! Nem baj?

- Nem! Megértem.

Kiro megkerülte az ágyat így a másik oldalról csusszant be takarója alá. Aztán esetlenül jutott tudtára, hogy drága barátja még mindig az ágya szélén ült.

- Itt akarsz maradni, Yu?

- Ha nem baj.

- Dehogy is! Miért lenne? De rossz a fűtés a szobámban. Délután jönnek a szerelők!

- Nem baj. Akkor bebújok melléd.

Kiro szemei nagyra kerekedtek és tehetetlenül nézte végig, ahogy barátja valósággal becsusszan mellé a takaró alá. Mélyen elpirult, amit a takaróval próbált leplezni, de felesleges volt, mert Yut ez nem zavarta. Szinte észre sem vette! Kiro ennek persze örült, de tudta: ha Yu mellette van még inkább nem fog menni az elalvás. - alig, hogy ezt végiggondolta hamar tudtára jutott, hogy Yu épp most emelte át karját felette és magához húzta a szőke gitárost.

- Yu?

- Nem tudsz aludni. Hátha így jobb lesz! Csak nyugi.

És valóban meg is nyugodott. Mintha egy álom vált volna valóra! Hamarosan ő is hozzábújt és lehunyta sötét pilláit.

***

- Az egész napom úgy el van cseszve ahogy kell!

Adtam hangot a bennem már reggel óta tomboló dühnek. Erre Erin és Shin egyszerre bólintottak. Nem sok hozzáfűzni valójuk volt ez idáig tombolásomhoz. Inkább csak csöndben hallgattak végig. Persze ez engem nem állított meg abban, hogy ne folytassam panaszlapomat!

- Borzasztó volt. Majd felakasztom magam!

- Úr Isten Shin. A barátnőd emós!

- Mi? Az nem emo, ha öngyi akarok lenni!

- Nekem az. 

- Te anti-emo-fan!!!

Böktem oda neki. Sóhajtottam és belecsaptam a fejem Shin vállába, aki erre kuncogva magához ölelt.

- Nyugi kicsim.

- NEM! Nincs nyugi! Shin, te ezt nem értheted...

- Tudom.

- Azért szeretlek!

- Valóban?

- Aha! De mire fel ez a hirtelen bizalmatlanság?

- Ha tudnád... na hosszú! Sziasztok lányok, mennem kell.

Csókolt meg, majd le is lécelt. Az irány a kocsija felé vitte. Erinnel mi a könyvtárba tartottunk. Vissza akartam hozni négy könyvet. És kinéztem egy újat!

A könyvtárban én izgatottan forgolódtam jobbról-balra, de Erin láthatólag csak együteműen meredt maga elé.

- Nézd! Ez egy karácsonyi sztori! Ez most alkalomba vágó.

- Ha.

- Jaj úr isten! Ez megvan itt? Ez is kell!

- Ha.

- Mi bajod van?

- Semmi. Siessünk már!

- Bocsesz.

Ugrottam és már mentünk is a gép előtt ülő nőhöz. Meglehetősen telt egyén volt, aki piros kosztümöt viselt, és lila körmei voltak. Haja csúnyán festett vörös volt, és a segge szinte lefolyt a székről...

- Ezt szeretném!

- Ok. Vettem a lapot.

Látom sugárzik az életkedvtől két hamburger elfogyasztása közben... minden esetre hamar kiadta a könyveimet és már startoltunk is lefelé. Lerohantunk a lépcsőn, köszöntünk a biztonsági őrtől és már mentünk is tovább - de!! - ekkor megállított minket egy kopaszodó férfi, aki beérve belém rohant. Szerencsémre Erin elkapott, de az ember kezéből kirepült az aktatáskája...

- Hé! Az ágyban aludj, vakegér!

Bökte oda neki barátnőm védelmemre kelve. Én kétségbe esetten kaptam fel a férfi aktatáskáját.

- Hagyjad Erin. Én nem figyeltem!

- Ne-ne! Kisasszony. Én kérem elnézését! Figyelmetlen és óvatlan voltam. Sajnálom! De hova igyekeznek? Nem maradnak az esti vetítésre?

- Hát... miért ne?

Gondolkodás nélkül beleegyeztem és mentünk a könyvtár galériájába, ahol is egy hatalmas fehér tábla fogadott bennünket és egy projektor. Máskor már hallottam róla, hogy a könyvtárban délután 5-től vetítés van - de várjunk már! Ennyire elszaladt felettünk az idő? Akkor Erin nem hiába volt olyan ideges! - futott át fejemen, majd leültünk a harmadik sor közepére...

15.rész: Minden, ami örömet okoz számomra

Sziasztok!

Végre hoztam a részt. Remélem megéri feltenni! ;) Ja és bocsi a 18 +-ért de mostanában rá vagyok kattanva az intim jelenetek írására xDxD

+18

[Strify szemszög]

/A régi láz most meghalt, üt az óra

Új szerelemnek kell kigyúlnia.

A szép lány, kit imádott Rómeója,

Nem szép neki, csak egy szép: Júlia./

- Shakespear: Romeo és Júlia -

Aznap már javában tél tombolt a környező településeken. Mindenhol fél méteres hó, és zúzmara. A csillogó táj fehérsége ezüstre emlékeztetett, bár nem volt szebb annál, aki most emberi lány személyében mellettem didereg. Persze köztudott, hogy a havazás hideggel jár, de most Wia még jobban fázott! Remegő ajkai szemet szúrtak az első perctől kezdve, és őmaga is reszketés közepedte bújt hozzám. Szeme talán lefagyott, mert pislogásnak még a legapróbb jelét sem láttam - de beszédfoszlány sem hangzott köztünk el. Becsukta a könyvét és behelyezte a táskába - persze még mindig hozzám volt szorulva - majd melegséget árasztó barna tekinteteit belém fúrta és szóra nyitotta rózsavörös ajkait:

- Strify, nagyon hideg van.

- Csak - 2 ° C, kicsim...

- Jó, értem én, de akkor is fázok.

- Netalán elmehetnénk sétálni. Vagy ha úgyis szeretsz olvasni menjünk a könyvtárba és ott jó meleg lesz.

- Aláírom, de na... ahhoz meg kéne indulnunk.

Akadtak nehézségeink - bár ez már a kapcsolatunk része - de hamar felálltunk és elindultunk az imént meginduló hószálingózásban a könyvtár irányába. Utunk során egy sétáló utcán haladtunk, mikor Wia ismét köhögésbe kezdett.

- Megálljunk? Itt van egy pad.

Igyekeztem erős, okos, univerzális és céltudó férfinak tűnni, de közben azon izgultam, hogy mégis mi lesz? De Wia láthatólag nem nagyon tudott jelenleg mit kezdeni... a hó tovább esett. Beterítve a sétálóutcát, mostmár (a sok járó-kelő végett) kissé piszkosfehér árnyalatnak örvendett. Wayolette köhögése csak nem hagyott alább. Emlékszem: aznap cappuchino barna, kissé pufajkás kabátot viselt, sötétkék, sztreccs farmert, és fehér, kívülről szőrmével díszített, lapostalpú csizmával. Fekete haját kibontva hagyta, ami fényes árnyalatokban omlott vállára. Arca hófehér volt, és ki volt húzva a szeme - ezt már csak onnan is tudom, hogy magam húztam ki neki a tegnapi este után, kora hajnalban, mikor a vizsgáira igyekezett az egyetemre. Kellemes este volt - meg kell hagynom... jellegzetes, és hagyományos jelzőkkel illetném... az egész azzal kezdődött, hogy...

Visszaemlékezés...

Már késő délután volt, mikor Rima drága végett be kellett ugranom a stúdióba. Állítólagos alapon édesapja üzenetet hagyott a számomra, amit a stúdióban lévő telefon üzenetrögzítője vett fel. De mikor beértem nem volt ott más csak a banda többi tagja és ő.

- Rima! Mi ez az egész?

Rohamozta meg Shin barátnőjét, aki tüstént válaszolt a fel tett kérdésre:

- Nagyon szeretném - és még rajtam kívül több millió ember - ha ismét összeállna a Cinema Bizarre.

A helyzet komoly hatást keltett és hirtelenjében mindd összenéztünk. Aztán folytatta:

- Na jó. Tudom: most hirtelen jött ez az egész számotokra, de az az igazság, hogy véleményem szerint nektek is jobb volt amikor bandátok volt.

- És ezt honnan veszed?

Tette fel a következő kérdést Yu, aki látszólag nem volt elragadtatva az ötlettől. Biztosra veszem - márha csak magamból kiindulva is. De Rima sem tágított könnyen:

- Nézzétek... én csak jót akarnék mindenkinek! Ha felléptek valahol ugyanúgy játszátok a CB dalait is, nem? És attól, hogy te, Shin és te, Strify nem vagytok épp LB-k, még szeretitek egymást. Akkor mi értelme volt egyáltalán feladni?

Erre persze megkaptam, mert mindenki rám nézett: én persze rögvest pipacspiros lettem, majd elfordultam a többiek vádaskodó tekintetei elől...

- Mi benne lennénk, csak kérdés: Strify és Shin mit akarnak?

Így Kiro. Vajon ő kinek az oldalán áll? Egyáltalán hogy jön ez a kislány ahhoz, hogy öt, 20 év feletti férfi jövőjét megszabja? Számomra kissé idegölő egy téma... de most Shin válaszolt neki először: felállt, odalépett barátnője elé, megfogta a kezét - erre én megforgattam a szemem, mert az ilyen megindító pillanatok szokták bennem elindítani az ebédet felfelé... - majd megpuszilta homlokát és szóra emelte ajkait:

- Kicsim, itt pont ez a harci övezet kiváltója: Strifyre azért haragszom elsők közt, mert anno ott hagyott minket, és miután feloszlottunk, és ismét össze akartunk volna állni, kijelentette, hogy ő már pedig csak azért sem fog! Nos... ez nekem elég érv volt ahhoz, hogy felhúzzam magam!

A kis vöröske továbbra sem hagyott megnyugodni, csak azért is folytatta...

- De... ! Shin én... szerintem... ajj! Strify! Miért?

Ellépett Shin mellől és most egyenesen megállt előttem: tehetetlenül lógatta karjait és kiegyenesedett. Szemeiből a bánat és a düh egyszerre kivehető volt. Vállat vontam, és morcosan elhúzódtam... nem várt esemény következett soron: ezt eddig senkitől sem láttam, aki felkért a Cinema Bizarre ismét összehozására... ökölbe rándultak kezei, de már az erek is tökéletesen kivehetőek voltak. Szaporán kezdte venni a levegőt és mikor következőleg rátekintettem már könnyben állt a szeme. Valamit mondott, de hogy mit azt nem értettem, mert japánul mondta. Megfordult és elszaladt. Az ajtóban Shin el akarta kapni, de ő félre lökte. Gúnymosoly terült arcomra, amivel lepleztem, hogy legbelül számomra mennyire bántóak ezen esemény fejlemények... amikor láttam, hogy sírt olyat éreztem mint még soha: talán bűntudatnak hívják?

- Te köcsög paraszt.

Vágta fejemhez Shin, majd barátnője után rohant. Romeo helyeslően bólintott. Utánna ment - vagyis nem tudom... bár hamar választ kaptam, mert megkérdeztem:

- Most meg hova mész?

- Haza. Nincs értelme annak, hogy tovább itt tartózkodjak.

Ilyen sokat már rég nem beszélt nekem. Kilépett az ajtón, ami a rugó végett visszacsuklott. Hamarosan Yu is követte, és mikor Kiro kapcsolt, hogy csak kettesben maradtunk, Yu nyomába szegődött, de még az ajtóban visszaszólt:

- Kicsit magadba nézhetnél.

Éppen beoltottam volna, de már el is lépett. Zavartan és egyedül maradtam a hatalmas stúdió hideg termében - merthogy még a fűtés is le volt kapcsolva.

Mikor kiléptem a stúdió épületéből már javában esett. Nem régen kezdhetett neki, mert még csak porcukor szinten volt behintődve vele az egész főváros. Utam a kocsimba szállva Hozzá vezetett. Wayolette. Megérkezve mindent elpanaszoltam neki... de úgy látom ez nem az én napom:

- Hát... szerintem jogos, amit Kiro kért tőled. De azért még nem vagy paraszt!

- Te kinek az oldalán állsz??!

Nevetve simított végig arcomon, majd megölelt:

- De tényleg. Miért is nem akarod összehozni a bandát?

- Hát mert... tudom is én! Ahh. Kettőt és könnyebbet.

- Szóval még Te sem tudod?!

- Nem én.

- Te valóban hülye vagy!

Megfogta a kezem és behúzott a szobájába. A szülei ma sem voltak otthon: rámtört, hogy kihasználjam az alkalmat...

- Hol vannak a szüleid?

- Túlóráznak. Majd jönnek! Nem alszol nálam? Olyan egyedül vagyok.

- Hogyne aludnék. Ha nem kérdezősködsz többet a bandáról!

- Oké.

Az idő múlsával egyre jobban felbátorodtam és egy kisebb csókáradattal igyekeztem Wia tudtára adni szándékomat, de láthatólag született ária, ugyanis nem nagyon vette a lapot. A későbbiekben viszont lassanként elértem célom mivoltját: megtalálva ajkait igyekeztem teljesen összetapadni vele, mindeközben szorgalmasan simogattam testének csodás domborulatait. Mikorra átkarolta a nyakam már tudtam, hogy leesett neki (végre), hogy mit akarok. Levette a pólóját, majd az enyémet is. Nem is tudom hova dobhattuk a ruhaneműket, de a következőkben már a nadrágoknak is nyomuk veszett. A tempót kissé gyorsabbra készültem venni és még erőteljesebben eresztettem nyelvemet megkívánt útvonalára, és közben a melltartó csatjával vacakoltam. Nem tellett bele sok idő, majd ezt is eltűntettem. Mikorra már az utolsó akadályt jelentő ruhadarab is lekerült rólunk végre feldobhattam a napomat. Tudtam, hogy Wia törékeny lány, ezért is próbáltam óvatos lenni ezzel a behatolás témával, majd minnél óvatosabban mozogtam benne. Igyekeztem minnél gyorsabb lenni, s közben minden jelenleg elérhető helyre csókokat hintettem. Bársonypuha bőrét símogatva próbáltam minnél izgatóbb hatást elérni, és láthatólag ezen ötletem sikerrel is járt, mert apró, és félénk nyögések hagyták el a száját. Bár szex közben nem tudom, hogy lehet az ember félénk - de ő tud az lenni, azt én is vágom! Én viszont kevésbé... bár éreztem, hogy minnél erőteljesebben húz magához, és csodás mellei egyre erősebben fúródtak felső testembe, ami számomra egy erőteljes löketet jelentett a csúcsra...

A "dolog" végén következett a "szex utáni nyugalom" téma, de láthatólag ez is alvásba fulladt...

E kellemes este emlékei számomra örökké megmaradnak elmémben... csak akkor még nem vettem számításba, hogy elképzelhető: ez lesz az utolsó ilyen alkalom...

Reggel idejében felkeltünk ugyan, de negyed órán át hemperegtünk, nevetgéltünk, és én még csiklandoztam is őt, amire az este bevésődött hangeffektusok voltak a válaszok.

Mikorra végre kikeltünk áttémferegtünk a fürdőbe és együttes erővel letusoltunk, ami kis híján egy újabb közösülésbe torkollott - persze ismét csak miattam. Wia nem ilyen bátor, bevállalós szerelem téren - ő csak szimplán hagyja magát...

Reggelire ittunk egy kávét, és ettünk melegszendvicset. A falatozás közepedte szóba elegyedtünk:

- Szerintem most ez jobb menet volt, mint a múltkori...

Szólaltam fel hirtelenjében - persze bók gyanánt - de Wayolette válasz helyett csak kiköpte a kávéját, ami az asztalra és a pólómra fröccsent. Aztán gyorsan felállt, és véletlenül meglökte az asztalt, és az azon lévő váza virág nadrágomra ömlött. Erre már odarohant hozzám, hogy gyorsan mentse ami menthető és a nagy hevben véletlenségből rálépett a lábamra - ez persze belőlem is érdekes hangokat hozott ki.

- Jézus Mária! Strify! Ne haragudj! Sa-sajnálom. Olyan szerencsétlen vagyok!

- Ne! Ne! Nyugi. Én zavartam be, mert egy nem épp reggeli evészet közben felmerülő témával áltam elő...

- Úr Isten. Ne haragudj!

- De nem haragszom.

- Van még itt ruhád! Gyorsan: gyerünk! Öltözz át!

Miután átvedlettem elfurikáztam az egyetemig, majd kiszállás előtt még egy csókkal búcsút vettünk egymástól. Közöltem vele:

- 2re itt vagyok!

- Oké...

A jelenben...

Ezen megindító eseménysorozatok után még az egész délutánt együtt töltöttük. Elmentünk, vettünk hamburgert, később beültünk egy forrócsokira, majd eljutottunk a sültkrumplizásig a sarki gyorskajáldába.

És most itt vagyunk két köhögő roham között!

- Hallod, Wia! Mindenki minket néz. Gyere gyorsan! Üljünk le.

Ingatta a fejét, de válaszolni nem tudott, mert tovább fulladozott. A köhögése egyre csúnyábbá vált - és a hóhoz hasonló, fehér kesztyűjét szájához emelte. Rászorította, és becsukta a szemét. Szempillái sűrűjéből egy könnycsepp tört utat magának. Egy hatalmas köhintés: és az ujjai közül egy irigylésre méltóan szép, piros, sűrű folyadék tört elő. Fehér kesztyűjét teljesen befestette.

- Atya ég!

Szólt egy járó kelő, és már egy kisebb csoport vett minket körül. Hirtelenjében nem tudtam mitől féljek jobban: a paparazzóktól, vagy Wia esetleges halálától? Persze az utolsót választottam, és elkiáltottam magam, mikor Wia térdre rogyott.

- Valaki hívjon már egy mentőt, basszus!

Nem volt épp a legszebb módja a közvetlen közlésnek, de ilyen helyzetekben az ember nem tudja kontrollálni idegszálait. Az aggodalom végett kipirult az arcom - éreztem - és letérdeltem Wiával szembe. Magamhoz szorítottam. A köhögés megint kezdetét vette. Tudtam jól, hogy az én kabátom is beszíneződik, de egyáltalán nem érdekelt. Mellkasomra szorítottam, mire egy rekedtes hang nevemen szólított. Az ő hangja.

- Stri-fy...

Tovább köhögött, és éreztem, ahogy egyre jobban elnehezedik. Oldalra dőlt. Már tudtam, hogy elájult... odasietett egy illető, aki közölte velünk a tényeket:

- Orvos vagyok, talán tudok segíteni. Fektessük ki!

- Megőrült??! A hó miatt teljesen felfázik!

- Kérem, higgyen nekem!

Talán magam sem tudom miért, de ezekben az óvatlan percekben rámtört egy "igen, hiszek neked" hullám, amit hamarosan a mentő autó sípolása szakított félbe. Két nagyobb darab férfi lépett elő a kocsiból, akik hátra rohantak egy hordágyért. Felrakták rá Wia vékonyka testét.

- Dr. Mason?

- Igen, én volnék.

- A maga betege lesz, nem igaz?

- De. szóval tüstént irány a kórház! Maga is velünk jön, uram?

- Igen, ha nem probléma.

- Már hogyan is lenne? A kis hölgy örülni fog annak, ha magát látja meg először.

- Szóval még meg tudja menteni?

- TBC beteg, ugye?

- Igen.

- Akkor most még igen, de nem tudom meddig bírja még.

Megkönnyebbültem kissé, de még mindig aggodalmaskodtam. Bár hamarosan bejutottunk a kórházba, és Wiát bevitték az elsőbbségire - de oda már nem engedtek be. Amíg bent voltak Wayolettevel, addig felhívtam a szüleit, de ők közölték, hogy csak két óra múlva tudnak bemenni. Münchenben vannak, ami nem épp egy közeli város... szóval továbbra is csak magamra maradtam a félelmeimmel.

Szavazás vége! :)

Üdv Nálam! ^^

Úgy észleltem, hogy mindenkinek nagyon tetszett az új dizájnom, hiszen a 100% (aki itt épp kemény 4 ember volt xD) arra szavazott, hogy cool az új dizi. :) Akkor jó!

Tehát amit még mondani akarok: a drága Irodalom tanárom nagyon elhavazottnak tartja magát, így nem hozta el a pendrive-t ma. Írtunk egy listát - amin mellesleg 3 ember neve szerepelt - hogy kinek kell a pendrive SOS-ben: hát köztük voltam én is. Azt mondta (állítólag ez így is lesz): holnapra hozza! Hát ha holnapra hozza én körbecsókolgatom az fifti! De kérlek ne haragudjatok, hogy ez így alakut. :(

Örömteli pillanat volt, mikor átléptem az 500 fős látogatottságot (holott két hónapja csináltam xD) és még nagyobb örömmel telít el, hogy mindenkinek nagyon tetszik ez az egyszerű szerelmes történet - vagy ha jobban tetszik: love story fiction. ^^ Remélem sokan keresnek még rá! ;) És azt is, hogy holnap tényleg visszakapom a pendrive-omat!!!! minden jót ;)

pussyy: Meloddy

BOLDOG MIKUT!! ^^

Mindenkinek szurkolok, hogy sok csomagot kapjon - kevesebb virgáccsal. xD Remélem minden oké veletek, hogy éltek még, és, hogy még nem adtátok fel a reményt velem kapcsolatban! :) Majd jelentkezem a folytatással... :D ha visszakapom a kurva laptopot, vagy pendrive-t -.-

Kapjatok sok csomagot - és kérlek száljon meg titeket a szent lélek, és írjatok komit a következőkben! :)

pussyy: Meloddy

u.i.: kukk ide: http://cb-story.blogspot.com/

New Face - for Winter :)

Sziasztok!

Kissé már elmaradtam a részek felrakosgatásával, de hétvégén itthon találtok, szóval lesz alkalmam pakolgatni. Egyenlőre viszont csak az új dizimmel érkezem hozzátok... kicsit lila, de a lila egy téli szín. Ez a téli dizim lesz! ^^ Próbáltam hideg színeket használni, mint pl. kék és ennek árnyalatai... remélem tetszik!^^

Vajon a Cinema Bizarre ex tagjai hogyan készülnek az ünnepekre? :) Fogalmam sincs, de itt egy cuki vidi Strifyről. Téli ez is! És karácsonyi... Hangulatba vágó ;) mindenkinek jóelőre: kellemes ünnepeket! ^^

14.rész: Szívemet a szemeidért

Sziasztok!

Tudom: hosszabb időre leléptem meg minden, de ennek nyomós oka van - amit a LIFE oldalamon találhattok meg: itt - persze csak ha érdekel! xD De a lényeg: hoztam a részt. Jó olvasást! :)

[Rima szemszög]

/Mikor Isten megteremtette a férfiakat

Rájött, hogy "tud ő ettől jobbat is"

És megteremtette a nőket.../

Miközben szorgalmasan jegyzeteltem amit Frau Künstler diktált gondolataimban a tervemet szövögettem. Lássuk be: nem egy kis követelményű feladat... főlleg most, hogy stúdió sincs, mert apám épp "inkognitóba" van valahol messze itthontól! De találékony csajszi vagyok! Talpraesett és inteligens... azaz: remélem! Véletlenül sem akarnék egoistának tűnni: de eddig elég jól haladok és remekül kidolgoztam minden részletet! Csak a társadalmi szintekkel van a probléma... mert míg Shin és Strify zenélnek, addig én csak egy tanuló vagyok, aki egy tök átlagos, kiskirálylánynak érezheti magát, mert végülis megvan mindene, ami csak kell: van egy barátom (aki nem épp igaz barát, de sebaj), egy szexi pasim (aki meglehetősen lobbanékony), két rendes és figyelmes testvérem (amely duóból az egyik egy kislány míg a másik egy olyan szinten álló szexista szuperpasi, aki sorra döngeti a csajokat) és rendes, odaadó szüleim (akik mellesleg alig vannak itthon)... szóval valóban mindenem megvan, mi szem - szájnak ingere! De nem: nekem még össze kell hoznom egy régóta világhírnek örvendő bandát, akik most estek szét, mert az énekes magán akciózik, a dobos folyton meg akarja ölni, az egyik gitáros a barátnőm barátja és Erin szerint gekkó, a másik pedig gyakran hülye, a szintis meg beszélni sem tud - de ha nekem ez kell, miért ne? Jellemezhetném egy rövidebb kijelentő mondattal, ami nem több tagból álló, összetett mondtad, megfelelő igekötő és határozó szavakkal, akkor ezt mondanám: "Nem mondhatnám uncsinak az életem." - na? Elég jól kifejeztem magam?

- Rima! Térj vissza közénk!

Harsant fel a háttérben Frau Künstler hangja, amire persze rögtön kiszakadtam a benső monológomból.

- Itt vagy? Hahó? Hanataro jelentkezz! Jó lenne ha kilépnél a rózsaszín macik és a hosszú hajú hercegnők világából, kicsikém!

Poénkodott hátulról Eric. Elpirultam és eszembe jutott, hogy vajon hány év büntetés jár egy emberölésért? Sok. Magyarán ez halott ötlet! Uff de jó...

Óra után

Annyira imádom mikor kikészítenek. Jó érzés lehet másokat kicinkelni? Mert szerintem nem. Olyan gáz! És még azt mondják szánalmas életem van... höhö! Nekem aztán nincs szánalmas életem - hisz az előbb soroltam fel mennyi jó dolog van az én életkémben... - arról meg aztán nem én tehetek, hogy az Ő életük szánalmas! Kac-kac. Ezen vajon nevetne valaki?

- Szia kicsim!

Shin. Hogy kerül ez ide ilyen korán? Ja: Erinnek volt büntetése a könyvtárban és azt töltötte le, és persze természetes, hogy ne gyalog jöjjön a kicsike, a kuzinjának kell behoznia a seggét. Cuki!

- Szia. Hát te?

- Hát én csak behoztam az unokahúgom.

- Sejtettem. Hali Erin!

- Szia Baby! Kibírtad nélkülem?

- Persze. Bár most, hogy itt vagy sem érzem különös képp klasszul magam...

- Na! Már megint baszogattak a ribkók? - találgatott barátnőm, amire én depresszióval fűszerezett hangon így szóltam:

- Hát persze. Miért hagyták volna ki?

- Jaj Rima... ha nem Erinnel lettem volna, én... - csatlakozott Shin a szócsatába.

- Hagyjad is Shin! Ha itt lettél volna sem változott volna a helyzet.

- Ez... jogos... de legalább lelket öntött volna beléd a jelenlétem!

- Na persze!

Fakadtam ki és ekkor elindultunk a büfé felé. Veszek magamnak egy melegszenyát, és egy 2 deci teát. Az fincsi lesz! Felmelegít. Ó, és közben elmesélhetem a reggeli kalandomat Strifyvel, Shinnek!

- Ez most komoly? Ez köcsög.

- Nyugi Shin! Rima kivédte magát, hallhattad!

- Ja, de akkor is... élvezi, ha kinyírja idegileg? Elég baja van neki így is.

- Nem kell egyesszám háromban beszélni rólam. Itt vagyok. És mellesleg szerintem ezzel nem engem akar kikészíteni, hanem téged!

- Pfű bazdmeg! Mondd valamit. - adott nekem igazat Erin.

- Megölöm.

- Ne Shin! Csigavér. Azzal csak sok lenne a papírmunka!

- Igazad van. Akkor meg felnyársalom, elevenen megnyúzom! Az jó lesz?

- Felőlem... - adta be végül a derekát Erin. De végülis: jól tudom, hogy engem Strify csak azért idegesít, mert tudja, hogy úgyis visszamondom Shinnek, aki majd emiatt húzza fel magát. Mmm... milyen okos és ravasz! Semmi hiba, jól kidolgozott terv. Ha a tervezgetéses incidenseket nézzük jobban hasonlítok Strifyre, mint azt hinném.

***

Strify éppen hazafelé tartott, amikor gondolataiban végig Wia képét pergette. Talán nem haza kéne mennie, hanem hozzá! Lehet a lánynak nagyobb szüksége van rá, mint neki a relaxálásra. Tehát kanyarodott és elment a lányhoz. Megállt a kapu előtt, aztán megigazította a ruháját, és végül eltalált az ajóig. Becsöngetett - volna - ha Wia nem nyitja ki előtte az ajtót.

- Strify!

- Jaj! Épp csöngetni akartam.

- Aha, azt látom. Na gyere be!

Bementek. Fel a lány szobájába és ott folytatták a társalgást:

- Hogy vagy?

Jött a kérdés Strifytől, és most valóban ez érdekelte őt a legjobban. Wia elszomorodva így felelt barátjának:

- Hát... maradjunk annyiban, hogy el vagyok...

- Értem.

- Állítólag hatásos a kúra, de szerintem nem. Vagyis na... ugyanúgy köhögök meg ilyenek, szóval...

- Jaj, Wia... ne legyél ennyire pesszimista! Ha azt mondják hatásos, akkor tényleg jobban vagy.

- Ha te mondod.

Strify az ölébe húzta a lányt, aki átkarolta a fiú nyakát és ráhajtotta fejét vállára. Az énekes a lány derekát ölelte és elbújt annak hosszú, fekete hajában. Egy jó ideig még így tartottak, majd szétrebbentek, és végül Wia ötletelt:

- Tudod mit: csinálhatnánk sütit!

- Mi vagyok én, szakács?

- Nem te majom! Na! Gyere már, kérlek, tuti, hogy jó lesz!

Strify nagyon nehezen, de belement a dologba és végül lent kötöttek ki a konyhába. Wia bekevert valami csokis krém szerűséget, míg Strify levette a kabátját, és a cipőjét, majd ivott egy pohár vizet.

- Na-na! Ne húzd ki magad a munka alól!

- Á... eszembe sem jutott... csak még egy kicsit...

- Nem!

Wia elkapta a srácot, az övénél fogva és maga mellé húzta. Strify elmosolyodott és segített a lánynak. Muffint akartak csinálni! Ami csakhamar elkészült és cukormázzal díszítették, miközben beszélgettek:

- Tudod kivel találkoztam ma?

- Nem.

- Shin barátnőjével.

- Shinnek van barátnője?

- Igen. Egy egész aranyos, japán csajszi.

- Ó! Shin mindig is vonzódott japánhoz, nem?

- De, mint a banda többi tagja is...

- Na és milyen ez a lány?

- Rima? Nos: meglehetősen alacsony, vörös hajú, ábrándozós barna szemű lányka. Most 17 éves, ha jól tudom, bár nem biztos, és van egy bátyja és egy húga.

- Hű de sokat tudsz róla!

Stify rafináltan elmosolyodott. Féloldas mosolya mindenkinek megdobogtatja a szívét, ez alól Wayolette sem kivétel! Strify magához vonta a lányt és megcsókolta.

- Ne féltékenykedj.

- Nem féltékenykedek!

- Na persze.

Elengedte, amire most Wia ölelte át őt.

- Esküszöm!

- Jól van... elhiszem...

- Hát nem úgy tűnik...

***

Ez a nap borzalmas volt. Amint hazaértem, ledobtam a táskám, és át sem öltözve dőltem az ágyra. El is aludtam úgy talán egy óra hosszára, mert csak arra riadtam fel, hogy Akiko lögdös.

- Hehh? Mi az? Ki az?

- Én vagyok, Rima! A húgod, Akiko. Kb. egy órája láttuk egymást utoljára!

- Pff. Akkor jó.

- Hú de kóma vagy! Kelj fel, mert Yukito megint lelépett, én meg éhes vagyok.

- Basszus, nem tudsz enni magadtól?

- De tudok, csak nem érem fel a konyhaszekrény tetejét!

- Hú basszus. Azt én se biztos!

Lerobogtunk a konyhába és felnéztünk mindketten a konyhaszekrény legfelső polcára. Jó magas! Kinyújtózkodtam, de még úgyis csak a második polcot értem fel, a tányérok meg a harmadikon vannak... elrángattam az asztaltól egy széket és így találtam megoldást a bajunkra - bár még mindig lábujjhegyre merészkedve, csak... de megvan! Végre, hurrá!

- Ez neked nem jutott az eszedbe?

- Nem.

- Ajhh... miért nem lep meg? Na gyere! Eszek veled.

Evés után beültem Akyval a TV elé, és megnéztük a "Csingiling - és az elveszett kincs" c. mesét, majd arra az elhatározásra jutottam, hogy tanulnom kéne egy kicsit... de ez még csak egy elhatározás! Vajon véghez bírom vinni?