8.rész: Egy két perces kaland

Szióó! ^^

Mi a helyzet? :) Már régen voltam erre felé is... a hülye suli elveszi minden időmet! És most itt az őszi szünet, de most sem mehetek sehova, sem pedig nem tudok írni, mert időm sem lesz. Orvosi vizsgálatok, apummal találka, halottak napja... áh! néha én is szívesen lennék köztük xDxD jó olvasást! ^^ éljetek boldogan még halottak napján is!

[Rima szemszög]

/Ha egyszer a véletlen játszani kezd veled,

készülj fel rá: fordulat fordulat után ér.

Ha a sors felnyitja kapuját, ontja a meglepetéseket.

Ha rést ütött, az események egymás után törnek be rajta,

egymást érik a meglepetések.

A meglepetés homály./

- Victor Hugo -

A napok mostanában meglehetősen gyorsan forognak egymás után. Hamar lett a szombatból vasárnap, a vasárnapból hétfő, a hétfőből kedd és a keddből SZERDA. Ezen a szerdai napon életem sorsdöntő fordulatot vett, ami mára az egész létemet befolyásolja. Együtt kell élnem ennek a napnak a komolyságával, a bánataival és a boldogságával. Hiszen ott álltak szemben egymással, és tekintetükből tökéletesen kiolvasható volt, hogy régi ismerősök. Valahonnan a múltból...

Szőke haja volt, zafír kék szeme, mint a drágakő, vagy mint Shiné. Már máskor is láttam, de sosem gondoltam volna, hogy ő Shin régi barátja, a Cinema Bizarre ex énekese: Andreas Hudec - vagy ahogy mindenki ismeri: Strify. Persze még nem volt alkalmam beszélni vele, de már amikor nem volt több köztünk ettől a kurta egy s fél métertől éreztem, hogy valami köze lesz az életemhez. De hogy mi, azt akkor még nem tudtam! Mostmár tudom.

- Üdv Shin.

- Hali Strify.

Szinte égett köztük a levegő, a feszültség egyre erősödött és én pont kettejük között álltam. Nem tudtam miért ez a rég nem érzett harag, de aztán eszembe jutott, amit Shin mesélt...

- De... az együttes mellett énekelhetett volna egyedül is, nem?

- De igen, csak neki ez nem tetszett és inkább dobott minket...

Máris tisztábban láttam! De talán nem elég tisztán.

Édesapám hamarosan mellém lépett és üdvözlő ölelésre tárta a karját, amire Strify végre felszólalt:

- Szóval ő lenne a lánya,akiről már olyan sokat mesélt?

- Igen. Ő Rima Hanataro! Gyerünk kicsim, mutatkozz be neki...

- Hali! A nevem Rima.

Nyújtottam a kezem, amit ő egy mosollyal díjazott és megszorította. Érdekes, hogy a férfiak milyen erősen fognak kezet!

- Shint meg ismeri...

- Nos... igen!

- Am... valóban ismerjük egymást. De semmi baj. Rimával épp csak beugrottunk!

A szívem nagyot dobbant, mert ez gátat vetett volna az összes tervemnek, ezért megfogtam Shin kezét és hangot adtam magamnak:

- Nem! Vagyis... még csak most jöttünk! Mi jót csináltok, apa?

- Éppen a videókat nézegetjük.

- Valóban? Mi is megkukkanthatjuk?

- Hát ha Strify nincs ellenére...

- Felőlem. Már úgyis régen találkoztam Shinnel.

- És milyen jó is volt az!

Kicsit megszeppentem Shin felszólalására és rémületem tekintetemben tükröt öntött. Sóvárogva reméltem, hogy rosszul hallottam, de mind hiába... tudtam, hogy nem így van!

- Most mondd, hogy nem hiányoztam...

- Hát ezt mondani sem kell!

- Valaha barátok voltunk...

- Valaha! Csak az az idő már elmúlt, Strify...

- Nem kéne ennyire haragudnod!

- Késő bánat!

- Ugyan kérlek... nincs értelme a veszekedésnek!

Bátorkodott apa egy kis csillapításnak indult szöveggel, de láthatólag csak rontott a helyzet komolyságán. Jézusom mit tettem! Már nem is tűnik olyan jó ötletnek a megbékítés... mintha lehetetlen lenne! De aztán mégis csak maradtunk. A videók meglehetősen érdekesnek tűntek, és lerítt, hogy Strify tehetséges, de annyira nem értem akkor, hogy miért hagyta ott a Cinema Bizarret... egy szóló sem érhet ennyit!

- Nos melyik tetszene magának, Strify?

- Nem is tudom. Kikérjük a közönség véleményét is! Ó, drága Rima kisasszony: szerinted melyik lenne alkalmasabb egy lemez trailernek?

Amikor kiejtette a nevem Shin szorított az ölelésen. Éreztem, ahogy a pólómat hozzá szorította a hasamhoz és közben biztosra vettem, hogy fintorog is egyet.

- Nos... nekem a második nyerőbb!

- Értem. Na és Shin?

- Engem nem érdekel...

- Ó, akkor a második lesz...

- Értem! De ne befolyásolja a döntésed a lányom választása... neked kell, hogy teszen!

- Az az igazság, hogy nekem mind a kettő tetszett, ezért tök mindegy, hogy melyik lenne... de köszönöm a segítséget Rima!

- Hát... nincs mit... ó! Hány óra van, apa?

- Fél 5.

- Jaj ne! Shinnek mennie kell az órájára! Estin van. Akkor menjünk?

- Jól van. Hazaviszlek!

- Ööö... Rima, kicsim!

- Igen apus?

- APUS??! O.o Oké! Figyelj: vidd el a kulcsom, mert anyudnak be kellett mennie a céghez valamiért. Egyedül leszel otthon, mert Akiko elment Serenahoz!

- Na és Yukito?

- Ő már valószínűleg a barátnőjével lófrál.

- Értem.

- Rima! Tik-takk!

Szólt Shin, majd megfogta a kezem és elindultunk kifelé. Strify viszont még utánnunk lépett:

- Én azért örülök, hogy még élsz.

- Hát az érzés sajnos nem kölcsönös.

- És annak is örülök, hogy megismertelek, Rima!

Megfogta a kezem és KÉZENCSÓKOLT!!! Ez a gesztus valamiért mindig lenyűgözött a fiúknál, de hamar vissza kellett térjek álomföldről, mert Shin akkorát rántott rajtam, hogy azt hittem kiszakad a mancsom...

- Én is! Viszlát!

Kiértünk a kocsihoz és rögtön rákezdtünk a szokásos vitára:

- Neked meg mi bajod volt? Strify igazi úri ember...

- Nem igaz! Nem szokott ilyen lenni. Azért csinálta, hogy engem idegesítsen!

- Miért hiszed?

- Rima, nem hiszem, hanem tudom...

- De Shin ... !!

Szavamnál fogott, és magához vont. Ölelése meleg volt és puha... óvó, és féltő... szeretem amikor megölel! Már a kezdetek óta... a szombati party után ugyanis folyamatosan összefutunk és mindig öleléssel üdvözöl, vagy három puszival. Gyakran megfogja a kezem, és egy jó darabig el sem engedi. Néha átkarolja a derekam, néha megsimogatja a fejem búbját. Van hogy a hajamat simogatja! Nem tudom mit jelentsen ez... nekem nem megy az ilyen gyors "szerelembe esés"! Sosem nem is ment. De mintha... nem! Hülyeséget beszélek. Hiszen Shin nekem is tetszik! Akkor most miért paráztam rá a dologra?

***

- Szóvaaal... most megint szakítottatok?

Kérdezte Kiro Yura meredve. A fiú megrázta a fejét, Romeo pedig megkavarta a kávéját és tovább figyelte a másik két fiút.

- Nem. Most kibékültünk!

- Jézus. Titeket nem lehet követni! Szerinted Romeo?

Romeo bólintott és beleivott az italba. Kiro fejében sok minden kavargott most, hiszen ő már a kezdetek óta nem szimpatizált Erinnel. És Yuval amúgy is folyton folyvást összevesznek! Szinte nincs olyan hét, hogy ne szakítanának.

- Látod! Romeo szerint sem.

- Kiro, szerintem Romeonak tök mindegy! Az nem fog bele szólni semmibe, amit őt nem érinti. Ugye?

Fordult a most jelenleg fekete hajú srác a szintishez, aki a változatosság kedvéért kettőt bólintott. Kiro megrázta okos fejecskéjét és már épp azon volt, hogyan váltson témát, amikor Yu ismét szavánál fogta:

- De neked mi bajod van Erinnel, Kiro? Amióta összejöttünk te egyre jobban utálod. Megmondod miért?

A társalgás kedvéért meg akarta fogni Kiro kezét, de az gyorsan elrántotta és elfordult Yu felől. Megforgatta szemét és felállt.

- Most meg hova mész?

- Haza. Nem akarom magamat ismételni!

Mondta és elment. Yu ránézett Romeora:

- Ezt mi lelte?

Romeo vállat vont és lehörpintette az utolsó csepp kávét is. Yu sóhajtott egyet, majd ránézett barátjára, aki most tette le a csészét.

- Romeo! Te zseni vagy. Utánna megyek!

Yu felkapta dzsekijét és másik barátja után rohant. Romeo magára maradt. Kért még egy kávét.

***

Otthon magamba roskadva feküdtem a földön és zenét hallgattam az iPODomon. Zene hallgatás közben megy a legjobban a relaxálás, és a gondolkodás. Nem értem Shin miért gyűlöli ilyen szinten Strifyt. Így nem igen fog bevállni a tervem... vajon mi történhetett kb. egy éve, vagy mittudom én mikor? Jobb lesz megtudnom. Holnap már akcióba is lépek!

7.rész: Régi arcok - új érzelmek

Sziasztok!

Meghoztam a folytatást! ^^ Bocsi ha félregépelést találtok, de mint mindig most is siettem... :(

[Strify szemszög]

/A barátok olyanok, mint az égi csillagok:

Sok van belőle, de sosem ragyognak ugyanúgy./

Unalmas perceimben végül játszani kezdtem ujjaimmal a kormányon. Végigfuttattam az ujjbegyeimet a vékony bőrdarabkán és ezt megismételtem még párszor. De addigra már kijött! Angyali mosoly terült el az arcán, fekete haja most a szokottnál is szebben csillogott a napfénnyel ölelkezve, bőre olyan fehér volt, mint az első decemberi hó, szája olyan vörösen ragyogott, mint a megfestett rózsa: valótlanul, de mégis csodálatosan! A nap nevetve ragyogott fenn az égen, mikor kinyitotta a kocsi ajtaját és rám meredt földöntúli tekintetével.

- Szia Wayolette!

- Hali Strify...

Beült mellém, és becsatolta az övét. Tekintetem továbbra sem emeltem le róla és mosoly húzódott arcomra. Láttam ahogy zavartan mered maga elé a semmibe és sóhajt egyet. Kezeit az ölébe helyezte és becsukta a szemét. Bátorítás gyanánt megfogtam a kezét és megszorítottam. Arcomhoz emeltem, amire tekinteteit belém szúrta.

- Ne aggódj! Itt vagyok veled.

- Tök jó lenne ha megnyugtatna...

Megfogta az arcom és végigsimított rajta. Az érintésénél eszembe jutott, hogy milyen érzés a boldogság... addig éreztem magam biztonságban, amíg ő is. Visszahúzta a kezeit maga elé és sóvárogva kérdezgette:

- Mi lesz ,ha kiderül, hogy valami komolyabb bajom van?

- Ne! Ne is gondolj ilyenekre! Wia... te egy gyönyörű, inteligens nő vagy. De még kevés jóban volt részed! Nem voltál komolyabb diszkóba, nem szexeltél, nem tervezted el az esküvődet... erre még sor fog kerülni! Szóval nem lesz semmi. Nekem elhiheted.

- De férfias felfogásod van...

- Bocs, hogy az vagyok!

- Ezt most még elnézem.

Viccelődött, amit egy 5 perces nevetés roham követett, aztán beindítottam az autót és beletapostam a gázba. Óvatosan vezettem, semmi hirtelen kanyarral, vagy hasonló, mert még a végén megijeszteném szerencsétlen lányt. Bár ő nem sokat figyelt az utazásra, hiszen sóvárogva a mellettünk futó tájat kezdte pásztázni egy gyorsan jött pillanatban. Sűrűn sóhajtozott, néha megint elő-előtört belőle a köhögő roham, de mégis próbálta legyűrni magában a krehácsolás kényszerét. Bizonyára maga alatt lehetett, mert meg volt benne a pesszimizmus legkisebb sziporkázó parázsa és csak idő kérdése mikor lobban lángra! De majd én nem engedem, hogy égjen! Én fogom eloltani! Én leszek az, aki megakadájozza, hogy bármi rossz történjen vele.

***

Megérkezve a kórházba már éppen kiszált az autóbol, amikor hirtelen átszaladt a másik oldalra (hozzám), kinyitotta az ajtót, és behajolt. Megfogta a kezem.

- Nem fog menni egyedül! Gyere be velem, kérlek!

Válasz helyett csak elmosolyodtam és megszorítottam puha, kicsi kezét.

A várakozóban leültünk. Wia egész végig a kezem szorította és mélyen sóhajtozott. A rendelő ajtaján egy kedves arcú, 40es nő kukkantott ki és hangosan beolvasta a nevet:

- Wayolette Wunderbaum!

- Jelen!

Pattant fel Wia és mélyen elpirult, amikor észre vette, hogy mindenki őt nézi. Felálltam én is és megkérdeztem kedvesen a nőt:

- Kísérő mehet vele? Kicsit meg van rökönyödve.

- Persze.

Beérve Wiát leültették és hamarosan elkezdődött a szokásos orvosi eljárás: szívhallgatás, megnézni a beteg torkát, vérnyomás mérés - meg ilyenek. Aztán kérdezgette a lányt, amire az kedvesen válaszolt. Az orvos eleinte rázta a fejét, de a vizsgálat végén:

- Javulást véltem felfedezni Frau Wunderbaum!

- Igazán?

- Igazán. De azért a jövőhéten csütörtökre visszavárom!

- Jaj de jó. Köszönöm Doktor Úr!

Egy mosollyal nyugtáztam a végkifejletet és mikor Wia megint megfogta a kezem, hogy kimenjünk már észre vettem rajta is: örül. Alig értünk ki a kórházból, vissza a kocsihoz, amikor hirtelen a nyakamba ugrott és szorosan átölelt.

- Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm!

- Hehh. De miért nekem? Én semmit sem csináltam.

- Te szerencsét hozol, Strify!

Lábujjhegyre ereszkedett és adott egy puszit, amibe belepirultam. A kis bolond! Ő az életem értelme.

Miután megvolt a siker élmény ismét haza hajtottunk és Wia szülei megvendégeltek egy kis ebéddel. Régebb óta ismerem a szüleit Wayolettenek! Kedvesek, figyelmesek és láthatólag szeretik a lányukat! Ezt tudom levonni az eddigi ismereteim alapján.

- Köszönöm Andreas... nagyon kedves, hogy így figyelsz a lányomra!

Ült le mellém az anya. Elsőre nem is tekintettem rá, mert fogalmam sem volt ki az az Andreas... de aztán eszembe jutott! Néha már túl beleélem magam Strify szerepébe!

- Ugyan. Csekéjség! Wia nekem is az egyik legfontosabb ember az életemben, szóval... ez nem tesz semmit!

- Minden esetre hálásak vagyunk!

Hátba veregetett, amire én ismételten mosolyogtam.

- Hát nekem most mennem kell, mert éppen az albumomat csináljuk Hanataro úrral, szóval... a viszont látásra!

- Szép estét Hudec úr...

Kicsit elcsúszott az érzékelésem, mert a "Hudec"nél kicsi sokk ért... de aztán intettem!

- Wia, kísérd ki!

- Oké.

És Wayolette is a nyomomba szegült. A kapuig semmit sem szóltunk egymáshoz, de aztán a kapuban rátört a vallomás:

- Már olyan sokkal jövök neked... majd igyekszem törleszteni!

- Volna pár ötletem hogyan...

- Nem ilyenekre gondolok, Strify!

- Jól van bocs... előtört!

- Semmi baj! Tényleg köszi mindent...

- Ne köszönd. Jó éjt!

- Jó éjt!

És már éppen elfordult, amikor eszembe jutott mit is akarok. Régóta szerettem volna megpróbálni, de eddig nem volt elég önbizalmam - de már érzem, hogy nem lesz semmi baj! - karjánál fogva rántottam magamhoz és egy melengető ölelés után a szemembe nézett ártatlan tekintetével. Elmosolyodtam - hisz ennek szinte senki nem bír ellen állni - és... MEGCSÓKOLTAM.

A csókot viszonozta és még át is karolta a nyakam, de miután szétválltunk csak ennyit mondott:

- Te tényleg bárkit el tudsz csábítani...

És adott egy szájra puszit, majd belebegett a házba. Mikor az ajtó becsukódott felugrottam a magasba és a levegőbe boxoltam!

- EZ AZ!

Adtam a világ tudtára örömöm, majd kocsiba ültem és hajtottam is a stúdióba.

***

- Na végre, hogy idetalált!

- Hát... akadt egy kis elintézni valóm, de már itt vagyok.

- Remek! Akkor... jó hír! Megkaptam a szerződést egy hazai - igen híres - lemez kiadótól. Csak egy aláírás kell és már kész is a lemez!

- Micsoda hír.

- De egy szám még hátra van! Azt felénekli most, vagy esetleg holnap?

- Hát szerintem valószínűsíthetőleg holnap. De akkor reggelről! A 7 óra magának megfelel?

- Természetesen Strify! Akkor... kerülj beljebb!

- Köszönöm.

A szerződést tehát aláírtam és a dolgozókkal egy pohár pezsgőt ittunk - csak a koccintás erejéig! Aztán Hanataro felajánlotta, hogy megnézhetnénk az album bemutató klippjét, amiből kettő is van. Kiválasztjuk a legjobbat és az lesz az eredeti trailer! Már kíváncsi vagyok...

Éppen bele kezdtünk volna a videók megtekintésébe, amikor kitárult a stúdió ajtaja. Nem várt esemény következett! Ott állt... igen, Ő volt az! És átlépte a küszöböt, miközben tekintetét egyenesen belém fúrta. Shin?

Szavazás vége!

Kiderült, hogy a történetem fordulatos és izgalmas. Köszi a négy szavazást! ^^

6.rész: Mr. Hangover feating Dj. Hanataro

Sziasztok!

Hosszas várakozás után itt a kövi rész! Remélem elnyeri tetszéseteket! ^^ A folytatással kapcsolatban nem ígérek semmit... tudjátok! ˘.˘ Na legyetek jók ha tudtok - a többi nem számít...

Ó a résszel kapcsolatban csak ennyi: katt a linkekre! ^^

[Rima szemszög]

/Némelyik álom meghal és lehullik,

Ez az élet egyik keserű igazsága.

Hány ilyen keserű igazság van még?/

- Ismeretlen szerző -

Követhetetlen gyorsasággal érkezett el a péntek. Bár még csak délután van és éppen most igyekszem haza felé Erin társaságában, aki érdekes hírekkel állt elő számomra, miszerint összeveszett Yuval. Nem tudtam eldönteni, hogy most sírjak e vagy nevessek - hiszen Yu ezerszer jobban jár, ha szakít Erinnel - tehát inkább csak csendben figyeltem. Gondolataimba mélyedtem, miközben úgy tettem, mintha rá figyelnék. Nem tudtam, hogy mit kéne felkapnom magamra egy disco erejéig, hiszen még soha nem is voltam. De biztos elég egy farmer és egy póló... ha meg nem akkor meg így jártam.

- Hé, Rima! Figyelsz te rám?

- Hogyne.

- Látom! Min jár az eszed?

- Áh semmin... csak tudod este Shinnel discoba megyek és...

- SHINNEL???!! Szórakozol?

- Öö... nem! De most nem tudom, hogy...

- Ó, szavad ne feledd! Mit veszel fel, tudod már?

- Hát persze... ! Hogy nem...

- Úr Isten! Te Shinnel mész buliba. Nahát! Fogadok, hogy a Glam Discoba!

- Igen.

- Ott ő szokott Dj-skedni! Tuti, hogy bejössz neki. Másként nem hívna el discoba, ahol ő zenél!

- Figyelj Erin, mi csak barátok vagyunk, és szerintem nem tetszem neki. Vagy nem tudom.

- Nem? Hát akkor még nem.

A zsebében kapart valamit és előszedte a lafflojét. Kattogtatott rajta majd a kezembe nyomta és közölte szándékát:

- Hívd fel anyádat! Most hozzánk megyünk...

***

Erin háza csodálatos - bár még mindig nem nagyobb, mint a miénk. De a szobája nagyobb az enyémtől! Na nem baj - nekem sincs épp kicsi.

A szobájában letelepedtem a hatalmas francia ágyra és a fal helyett szolgáló akváriumot kezdtem pásztázni. A szobájában minden lila - bár az akvárium az kék. És a szekrényei is a falba vannak építve. Padlószőnyege van, ami szintén a lila egyik színárnyalatában pompázik. Már épp kipakolta a második szekrényét, amikor elkezdte a kommunikációt velem szemben:

- Olyan kis vékonyka vagy. Alig találok ruhát! Japánba mindenki ilyen vékony?

- Csak vékonyabbak.

- Úr Isten! Na nem baj. Hát meg is van! Ezt próbáld meg.

Egy leopárd mintás, pánt nélküli toppot dobott hozzám. Engedelmeskedtem és lekaptam a pólómat, hogy felpróbáljam az Erintől kapott tunikát. Mikor felvettem felálltam.

- Na?

- Hát... túl szolid!

- SZOLID? Akkor nálad milyen a kirívó?

- Mindjárt meglátod! Próbáld ezt.

Ez most egy rózsaszín párduc mintás volt, meglehetősen merész kivágással és még háta sem volt. Vagyis egy ilyen vékony csipke cucc... Ebben nézegettem magam Erin harmadik szekrényének ajtaján lévő tükrében és éppen azon tanakodtam, hogy vajon a ribancok miért járkálnak ilyenekben... egész jól nézett ki, de nekem nem a stílusom...

- Nem a stílusod? Basszus... nehéz eset vagy! Akarsz tetszeni a kuzinomnak vagy sem?

- Hát persze, hogy akarok, nem erről van szó - de ez még nekem is túl... nos: V alakú! És tuti fázna benne a hátam.

- Ne variáljál már annyit. Mit kezdjek veled? Aha. Meg is van! Ezt próbáld meg!

A következő darab egészen tetszett. Kis mellényke volt, amiből csutkára ki van az ember lányának a hasa és a dereka. Biztosra veszem, hogy a discoban melegebb lesz, de nem hinném, hogy ez elég indok arra, hogy így "kiöltözzek"...

- Miért nem, Rima? Ebbe mész és kész. Úgy fest rajtad, mint Hamupipőkén a porcelán cipő.

- Üveg!

- Bocs. Akkor az! Tehát ez tökéletes lesz, szerintem! Ha ebbe mész, öcsém... a kuzinomnak tuti kiguvad a szeme!

- Hát... ettől félek én is.

- No para! Dögös vagy.

- Wááh.

- Kell hozzá egy szexi farmer egy pink magas sarkúval.

- Neked mániád a rózsaszín?

- Csak a lila után.

- Ohh. Én kérek elnézést!

- Na mindegy. Neked adom! Nekem még úgyis van sárga/fehér mintásba.

- Kösz.

A gyors ruhaválasztás után még jöttek a jó tanácsok, tánc tippek, tetti, cselekedeti tanácsok. Erin szerint Shin ritka válogatós csajok terén, szóval esélyem sincs nála - de vannak még csodák, mert akkor nem hívott volna randizni. Ó, ezt vajon felfoghatom egy randinak?

***

Már percenként tekintek az órára, fel - alá járkálok és nem tudom mi bajom. Sosem izgultam még így eddigi életemben! Még a fizika dogáknál sem! Pedig az felér egy sortűzzel. Ám mikor már éppen helyet foglaltam megcsörrent a telefonom. Az első hang sem hangzott le teljesen, de már fel is kaptam, szememben a remény szikrája lobogott:

- Hallo?

- Szia Rima! Ott vagytok már?

- Bazdmeg Erin. Épp Shin hívását várom! Még nem vagyunk ott.

- Késik.

- Igen!

Hűledeztem kétségbe esetten, mikor Erin felnevetett a vonal túlsó végéből:

- De bolond vagy. Úgyis elmegy. Csak elegánsan késik.

- Nyehh én meg majd elegánsan orrba csapom!

És ekkor szólalt meg a csengő. Nem bírtam a hormonjaimmal és belesikítottam a telefonba, amire Erin visszasikított.

- Ne ijesztegess!

- Ez ő lesz, Erin! Ő!!

- Jó, akkor érezzétek jól magatokat. Szia!

- Meg lesz. Pápi!

Bedugtam a telefont a zsebembe, felvettem a dzsekimet - hogy öltözetem csak akkor legyen teljes mikor beértünk a diszkóba. Addig nem fogja látni! - és már rohantam is az ajtóhoz. Adtam puszit anyunak, felkaptam a kicsi kézi táskám és kinyitottam az ajtót. Már éppen örültem...

- Szia Rima! Jöttem!

- Ó, Margitte... azt hittem... azt hittem más vagy! Akyhoz jöttél?

- Igen.

Margitte Akiko dadusa. Még Japánban kapartuk össze és azóta velünk van! Jó és megbízható nő. Csak az én türelmem véges! - már úgy véltem nem fog sokat késni ezért elindultam kifelé. Majd az udvaron megvárom! - futott át elmémen, de már kint is voltam. Leültem a padunkra az öreg tölgy alatt és felnéztem. A lombokra! Az őszi szellő megmozgatta a leveleit, ami végett kísérteties susogás keletkezett. Kicsit hunyorítottam és észre vettem a holdat a tölgyfa lombjai mögött. Telihold. Ismét nem fogok aludni az este!

Egészen belemerültem a tájelemzésbe, amiből csak egy dudaszó ugrasztott ki! Ez már ő lesz, minden képpen. Rátévedt tekintetem a járműre és elmosolyodtam. Egy szőke srác szált ki belőle és feljebb tolta napszemüvegét. Közelebb mentem hát hozzá, mire ő került egyet és szemtől szemben álltunk.

- Minek a napszemcsi? Túl nagy az UV sugárzás az éjszaka közepén?

- Az imidzs része. Mehetünk?

- Persze.

Beültünk a kocsiba és már hajtottunk is a Disko felé. Az út alatt nem sokat beszélgettünk, csak egy-két szót, de tényleg semmi többet. Ám mikor kiszáltunk és tekintetem a hatalmas épületre vándorolt a sok fénnyel és lézerrel együtt csodálatosnak és meglehetősen nagynak véltem. Nem tudom mi szép van egy disco épületében, de ez szép, az tény...

- Atya - Úr - Isten!!!

- Mi az? Hehe... csak nem megálltál a fejlődésben, Rima?

- Hát... fogjuk rá! És te minden pénteken itt vagy?

- Nem minden pénteken. Máshol is járok, nyugi. Nem akarsz bejönni?

- Hát, de... ha már megkérdezted...

A kígyózó sorban már majdnem kirobbant a 3. világháború. Sokan türelmetlenkedtek, tolakodtak, lökdösődtek - és Shin meg lazán megfogta a kezem és előre trappolt. A biztonsági őr - egy igazi állat - szó szerint lenézett ránk. Olyan magas volt, mint a Jeti! És karba fonta kezeit, miközben kopasz fején megcsillantak a fények és szinte nappalnak éreztem az éj közepét. Már el van 8 óra! Rég besötétedett. Októberben gyorsan sötétedik!

Shin elvigyorodott és lekezelt a két méteres body guardal, aki kérdőre vonta:

- Nocsak, megint új csajod van Mr. Hangover?

- Kicsoda?

Bátorkodtam egy kérdéssel, amire csak egy kacaj volt a válasz mindkét féltől. Elpirultam. Shin megmagyarázta:

- Az az előadó nevem!

- Ja... úr isten de ciki!

- Dehogy is... szerintem cuki voltál! Na gyerünk. Szia Ash!

- Csáó! Jó szórakozást!

Betévedve egyre szorosabban bújtam Shinbe, aki csak mosolygott szégyenlősségemen és végül megkérdezte:

- Voltál te már discoban?

- Én? Nos... még nem!

- Oké. Akkor gyere! Ez itt az öltözőm ajtaja. Fáradj beljebb!

- Úr Isten! Neked saját öltöződ van?

- Hát... miért ne?

- Oooookéés!

Becsukta az ajtót. A kinti zajok itt bent darázs drungáshoz hasonlítottak a leginkább, a zenét sem értettem tisztán. Shin leült egy székre és elkezdett make upolni, miközben én körbenéztem. Szép "kis" öltöző!

- Nincs meleged? Tedd le a kabátodat az enyém mellé.

- Hát jó...

Ó, már szinte el is felejtettem milyen ruha van rajtam! Ismét arcomba szökött a vér, sóhajtottam - de végül levettem a kabátot.Szembe fordultam Shinnel, aki eltátotta a száját. Ezt nem bírtam ki nevetés nélkül! Szégyenlősen játszottam magam előtt az ujjaimmal. Továbbra is egy paradicsom látszatát keltettem - de ez Őt nem zavarta. Felállt. Kuncogott egyet, majd közelebb lépett és zsebre vágta kezit. Fekete csőszárba volt és tornacipőben. A pólója szürke volt és egy "Music=Life" felirat díszelgett rajta flitterekből kirakva.

Felnéztem az arcára, amiről még mindig ugyanaz a meglepődöttség jött le, mint egy másodperccel előbb. Beletúrt a hajába, majd megint kuncogott. Még közelebb lépett. Már csak 40 cm lehetett köztünk, amikor végre megszólalt:

- Nagyon dögös vagy. Ha mondhatok ilyet!

- Ohh... köszi...

Az a kínos 5 perc... megint behálózott. Szavakat kerestem, de nem találtam, hisz végig a Shin és köztem lévő távolság rohamos csökkenésére koncentráltam! Hú, Erin! Ennyire gyors a hatása ennek a szerkónak?

Jobban szemügyre vett és elkezdett körülöttem lépkedni. Mosolygott és kuncogott. Mögém érve végigsimított a derekamon, amire én kuncogtam egyet és megfordultam. Ismét szemben álltam vele...

- Hehe.. ezt még egyszer ne csináld!

- Csak nem csikis vagy?

- Nem, de irritál... bocs!

- Semmi baj. Tényleg szép vagy. Csak ismerős a mellény... már nem is tudom honnan.

- Erintől kaptam!

- Ja, akkor onnan...

Ekkor kinyitódott az ajtó és belépett rajta egy fekete hajú srác, szemüvegben:

- Gyere Mr. Hangover! Most rajtad a buli szeme...

- Vettem. Gyere Rima...

Belékaroltam és kisétáltunk a tomboló tömegbe. Megint rákényszerültem arra, hogy hozzá simuljak, mert kicsit tartok tőle, hogy nem épp égbe törő magasságom révén még véletlenül eltipornak. De Shin jelenléte most valamilyen szintű megnyugvással töltött el...

A sok táncoló ember közül egy - kettő szakított ránk némi figyelmet, de senki sem vitte túlzásba... tulajdon képpen ez nem is meglepő, de sebaj!

A DJ pulthoz lépve már azon merengtem én vajon mit fogok addig csinálni, amíg Shin itt kiéli magát, de még mielőtt megfelelő hangot adtam volna ezen engem foglalkoztó ténynek Ő helyettem is válaszolt a még fel nem tett kérdésre:

- Ott lehetsz velem. Annyi a dolgod, hogy a fejedre teszed ezt a fülhallgatót, néha segítesz nekem, de amúgy táncolhatnál is. Nyugi én is azt csinálom!

- Okés. Majd meglátjuk mennyire megy a dance...

Mosolygott és belevágott a zenélésbe. Először a rövid köszöntő szöveg, majd utánna a zene...

***

Egész végig nagyon jól éreztem magam. Sokat nevettünk, táncikáltunk, magyaráztunk - de amúgy senki nem hallott semmit... - és még többet táncoltunk! A külön féle tánclépések közül egy - kettőt én is ellestem, de azért nem koppintottam a komplett koreográfiát. Egy igazán jó estét hagyhattunk magunk mögött! - de már megint itt vagyunk az öltözőben. Nevetgélünk és közben fantát iszunk.

- Hát akkor jól érezted magad?

- Az nem kifejezés Mr. Hangover.

- Jó, akkor majd még megismételjük!

- Benne vagyok.

- Na, de gyere... menjünk akkor haza! Már el van kettő óra.

- Máris? De gyorsan megy az idő...

- Ugye? Na vedd a kabátod...

És hazamentünk. Bár a kocsiban ülve még felidéztük az este perceit, de annyira nem éltük át, mint bent. Ez volt életem egyik legszebb napja! És annyira jó, ha az embernek ilyen barátai vannak, mint Shiniii... sőtt: nálam már az is jó, hogy egyáltalán van barátom!

Némi technikai problémák - elméletben x.X

Sziasztok drága olvasóim! (ha vagytok még ketten legalább xD)

Egy apropó vallomással tartozom nektek... a suli miatt alig van szabad időm, de itt részletesebben is olvashattok az egyéni szoc. problémáimról ebben a témában: www.meloddyvilaga.blogspot.com A lényeg az, hogy tényleg kevés szabadidőm van... gyakran érek haza suliból fáradtan és az első, hogy bedőlök az ágyra és horpasztok vagy eszek, mert gyakran még arra sincs szabadidőm... suliba egy-két falat, de az sem túl sok! És sokszor van, hogy szédülök meg elég sokat betegeskedek. :// Persze ezzel senkit sem akarok untatni csak ez tény és való... jobb ha tudjátok! De ha nem érdekel azt is fel tudom fogni. :( Igazából ki vagyok készülve. De vannak barátaim és ők segítenek átvészelni ezt az időszakot! Ezt ezúttal meg is köszönöm nekik. ♥ Szóval ha tudok hozok részt, ha nem akkor meg nem. xD Ezért szorri, de az ígéreteimet sem kell 100%-ig komolyan venni.

Bye: Meloddy (a névtelen xDxD - akiről mindenki tudja, hogy Stella)

5.rész: Bizonytalan érzelmek

sziasztok!

most ez a mai első adag. ha hazaértem az ásvány börzéről (ami mellesleg hatvanba lesz a sulimba) akkor felteszem a 6-at is. de addig érjétek be ennyivel! ^^ komikat kérek!!!! *.*

u.i.: bocs a félregépelésekért, de siettem! ^^

[Strify Szemszög]

/Nincs is annál rosszabb, mintha úgy vágysz valakire,

Hogy közvetlenül melletted áll,

De tudod, hogy sosem lehet a tiéd./

- Ismeretlen szerző -

Észrevétlenül osontam a pad felé, amin ült. Lassú, óvatos léptek közepedte igyekeztem becserkészni áldozatomat. Eddig sikeres voltam, de nem tudom meddig fog ez tartani. Lapozott a könyvében, amit éppen olvasott. Már szorosan mögötte voltam. Éppen felkészültem a lesújtásra, de ekkor ő ismét lapozott. Nehezemre esett elhagyni a kuncogást, de mégis sikerült legyűrnöm. Meg akartam ijeszteni. Most jó! Gyerünk. Ettől tökéletesebb pillanat nem is adódhat...

- Meg se próbáld, Strify.

Szólalt fel határozott szigorral. Elkeseredtem. Már megint nem sikerült! Leültem mellé a padra.

- Honnan tudtad, hogy én vagyok?

- Már láttalak. Csak jól lepleztem.

- Ajjmár Wayolette! Téged lehetetlen megijeszteni.

- És vajon erre miért csak most jöttél rá?

- Ne szívass... bennem a szándék meg volt.

- Hm... talán igazad van! Öö... ehhem - khm - ehh - ehh!

Köhögési roham. Minden bizonnyal megint beteg. Mostanában annyit betegeskedik! Bár igaz, hogy tüdőbajos. Efelett nem lehet szemet hunyni! Nagyon sajnálom, hogy nem vagyok Isten, hogy csettintésre gyógyítsak... pedig ha tehetném! Wayolette már rég nem itt tartana.

- Mit keresel errefelé?

- Most lett vége az utolsó előadásomnak. A buszt várom. Hát te?

- Végeztem a stúdióban, és most Romeoval találkozom. Csak nem tudom mikor ér ide.

- Hát.. majdcsak! Khm.

- Wia, megint beteg vagy?

Nem is válaszolt, csak maga elé tekintett búskomoran. Szeméből a bánat tükröződött, ami engem is elkenődötté tett. Bátorkodtam feltenni a már hetek óta választ nem lelt kérdést:

- Tudják már, hogy mi bajod van?

- Ötletük sincs. De két hét múlva vissza kell mennem!

- Értem. Mikor?

- Szerdán.

- Remek. Pont szabad vagyok. Bevihetlek?

- Nem akarok a terhedre lenni...

- Nem lennél! Te sosem vagy...

Bátorítottam és megveregettem óvatosan a vállát. Halvány mosoly nyilalt át arcán, mire én is egy örömcseppet véltem felfedezni háborult elmémben.

- Köszönöm.

- Nem tesz semmit. Mit olvasol?

- Pokoli báléjszakák.

- Woow! Miről szól?

- Hát... az az igazság, hogy nincs benne adott téma: 5 történetet mutat be és mind tele van túlvilági misztikumokkal!

- Azta. Cool...

Az ilyen érdekes ízlésű lányok, mint Wia sosem voltak a legkiismerhetőbb emberek között. Részemről viszont érdekes ez a rejlett depresszió, emos megmozdulás, ami néha - néha előtör belőle. Persze sosem viszi túlzásba! Addig jó. Valamiért amióta megismertem mindig izgalmas, érdekes és kiismerhetetlen egyénnek láttam lelkem kicsi világában.

- Bizony. Már a felét elolvastam!

- És mikor kezdted?

- Nos: kb. egy fél napja!

- Öhh. Fasza!

Megint sokkot kaptam. Wayolette egyre jobb és izgalmasabb! Nem tudok mást mondani rá... és milyen gyorsan olvas!

Még egy ideig biztosan beszélgettünk, mire végül megfűztem, hogy menjen a későbbivel. Elmentünk sétálni. Mellettem volt, egészen közel. Hófehér bőre már - már földöntúli hatást keltett, amire szinte vöröslő barna szeme csak rátett egyel. Sűrű, sötét haja szikrázott a napfényben és egy tündérport is megszégyenítő ragyogással csillogott. Wiát kb. két éve ismertem meg egy vacsora alkalmával, amire én is hivatalos voltam a srácokkal. Wia volt az egyik rendező, mi pedig felléptünk. Akkor már tudtam, hogy egy érdekes lánnyal van dolgom. És ez azóta is tény! Újabb és újabb meglepetésekkel rukkol elő, szinte már követni sem tudom. De mégis olyan jó, hogy ilyen!

- És hogy megy az éneklés?

- Mint mindig: tökéletesen! Neked a fősuli?

- Abszolút jól. Idén jobban ráhalytottam az ösztöndíjra is, mert így legalább tudok anyának segíteni a számlákba meg ilyenek. Jó érzés segíteni másoknak!

- Dehát Wia... neked sem segít senki!

- Dehogynem!

- Kicsoda?

- Hát Te Strify...

Nem tudtam eldönteni, hogy most magamhoz öleljem vagy felkapjam és megpörgessem a levegőben. Az egyéni jellegű dicséretek sosem tudtak meghatni úgy igaziból... de az övé más! Az övét nem engedem el a fülem mögött. Az övé olyan nekem, mint a zsidók számára a biblia... vagy mint a méhek számára a virágpor! Fontos. Nagyon fontos!

- Kösz.

- Nem eszünk egy fagyit? Meghívlak!

- Hát ennek akkor most nem mondok nemet.

Adtam választ a kérdésre és már mentünk is a fagyishoz. Miután meg volt ez is leragadtunk az egyik kis asztalnál. Lehet már hidegebb van, de most kellemes az idő. Október közepe felett járunk jóval, már kezdődik az ősz. Még a múlt hónapban strandpapucsban és miniszoknyában láttam lányokat, most meg már hamarosan nagy kabát kell... bár én a sálnál és a dzsekinél leragadtam, de Wián már sapka is van! Nem is értem miért fagyizunk. De semmi baj! Fő, hogy itt van velem.

- Aztán odajött hozzám és közölte velem, hogy el van napolva az egész, mert neki nincs hangja.

- De akkor, hogy tudta ezt elmondani?

- Azt már csak ő tudja... de nem érdekelt! Felléptem egyedül...

- Hehe! Az igen. De jó neked Strify, hogy ilyen híres vagy.

- Azért nem annyira, csak...

És ekkor mellénk toppant két kislány. Wia már kuncogott, hiszen épp most beszéltünk erről...

- Úr Isteeeeeeen!!!! Andreas!!!! Te vagy az?

- Teljes életnagyságban.

- Juuuuuj! Kérhetünk autogrammot?

- Hát ha van tollatok...

- Hogyne lenne! Suliból jövünk.

- Érdekes. Na! Akkor adjatok egy tollat.

Miután dedikáltam a lányoknak a matek, biosz, fizika és kémia füzeteiket Wiával is tovább álltunk - megkíméltük magunkat az esetleges újabb páciensektől. És út alatt szóvá tette, amit az imént beszéltünk.

- Hogy te nem vagy annyira híres... aha!

- Na jó... ez kivételes alkalom!

- Strify... van olyan nap mikor ez nem történik meg?

- Hát... kb. hétfőn csak egy csaj kért!

- Pláne... hagyjad is!

- Oké. Na, de mostmár igazán mennem kéne a buszhoz...

- Muszály? Egyedül hagysz?

- Igen.

- De aranyos vagy... akkor menjünk a buszhoz!

A buszmegállóba érve még váltottunk pár szót. A falnak dőlve, zsebre tett kézzel hallgattam és csodáltam Wayolette szópörgését és közben csak arra tudtam gondolni, hogy milyen szép. Örökké mosolyog, mindig jó kedve van - pedig neki aztán lenne miért szomorkodni! De ennek ellenére örökké boldog. Legalábbis ezt mutatja! De kíváncsi vagyok, hogy legbelül mi zajlik ebben a lányban.

- Na Strifyke, nekem ez lesz a buszom! Legyél rossz!

Adott három puszit - szokásos köszönés - és felszállt. Intettem neki mikor már helyet foglalt az ajtó felőli üléssor negyedik ülésében és ő is viszonozta. Sokáig néztem még a busz után, ami hamarosan eltűnt a távolban... lefutott a fejemben minden együtt töltött perc. Csak néha már magam sem tudom mit érzek iránta!

Jön! Jön! Jön! - - > 5 - 6. rész :)

Hát ma akartam hozni egy új részt, de nem jött össze, mert végig a dizimmel bajlódtam. Remélem tetszik! :D Már kissé későre jár és hamarosan megy a sorozatom xDxD Szóval új rész csak holnap jön! De ha formában találom magam akkor kettőt kaptok ;))) megvan az öröm? :D És bocsi hogy tényleg nem ma jött a folyti... kicsit elszámoltam magam! Majd igyekszem... addig itt ez a vidi! :D Remélem beéritek vele egyenlőre... pápi! ^^

4.rész: Reményt adó hajnal

sziasztok!

megint késtem -tudom xDxD remélem azért nincs harag! jó olvasást! :D

[Rima szemszög]

/Akivel találkoztál, az újra megjelenik, akit elengedtél, az visszatér. Ne tékozold el a kegyelmet, amit kaptál./

- Paulo Coelho -

A horizont vonal felett egyre szürkébb, majd kékebb lett az égbolt. Új nap virradt és ezzel egyetemben egy új esély is. Japánban azt tartják: semmi sem ad nagyobb reményt, mint a hajnal. Tényleg... kis hazámban nyilván valóan most virágzott el az álltalunk "Sakura fának" nevezett növény. Virágai rózsaszínek és halvány fehér porzói olyanok, mint a tsubaki (kamilla virág). Illatot nem árasztanak, mert azt a szirom adja, de már a látványuk is nyugalommal bír. Egy-egy szirom vagy porzó reménytelen, de közösen alkotnak egy teljes fát... én is jelentéktelen vagyok, de mégis nélkülem talán nem lenne minden ugyanaz. Ugye?

Tegnap Kiro és Shin valóban hazáig kísértek és nagyon kedves fiúknak tűntek. Bár először tényleg nem derengett kik ők! De aztán mikor beszéltünk folyamatosan többet is ráébredtem: tényleg ismerem őket! A suliban az esti fősuli tagozaton tanul Shin is és Kiro az egyik barátja. Bár azért nem derengett kik is lennének valójában, mert nem a saját neveiket használják. Én nem tudom miért! Nekem semmi bajom nincs a Hanataro Rimával - bocs: Rima Hanataro. Mindig elfelejtem, hogy itt németben fordítva kell használni a neveinket. Na nem baj!

Az ébresztő órám már negyedszer prüttyög - ideje lenne kijönni, mert ezek az 5 perces szundik elveszik az összes időmet amit készülődésre fordíthatnék... szóval már nem nyomtam le a "szundit"! Felültem az ágyamba, bágyadt tekintettel beletúrtam hajamba majd sóhajtások közepedte kikecmeregtem. Állva nyújtóztam egyet, aztán lassú, kimért léptekkel értem el szekrényemhez. Már tegnap kitaláltam milyen ruhába legyek ma, szóval csak elő kell keríteni! Hamarosan kézbe kaptam egy fekete, csőnadrágot és egy fehér pólót minden féle színes krix-kraxal az elején. Beálltam a tükör elé és megfésülkögtem. A hajam borzalmas, nem igen lehet vele mit kezdeni, ezért csak szétengedve hagytam. Kimentem reggelizni. Akiko társaságában elfogyasztottam a gabona pelyhet és utánna már indultam is a cipőmért.

- Rima, hány órád lesz?

- Hat.

- Ó te szegény. Nekem 4!

- Aky, te csak 6-os vagy! Én meg már 11-es gimnazista. Szerinted ... ??

- Jól van átjött... inkább megyek is, mert ma anya visz suliba.

- Még itthon van?

- Persze.

- Engem nem vinne el?

- Azt mondta két perc és indul. Te meg majd menjél gyalog!

- Oh, köszi. Mondd meg neki is!

- Jó...

Akiko elment és megint magamra maradtam. Yukito most korábban ment el szerencsémre, szóval lesz időm a várakozásra. Nem sokat bíbelődtem, én is elindultam akkor tehát gyalog. 20 percre van innen a suli, nem nagy kunszt. Az iPOD-om nálam, nem fogok unatkozni. Most Yuki rakott rá egy csomó új számot - kíváncsi vagyok miket. Tehát betettem a fülembe és már indultam is!

Nem siettem, mert még csak negyed 8. Bőven kiérek 8-ig. A zene meg éltet és löki belém az energiát. Már az út felét megtettem mikor a zebrához értem, amin átkelve már csak 10 perc. Vagy több... közben minden energiámmal figyeltem a fülesemből áradó dallamokra és a zebrán átérve meg kellett álnom, mert egy nagyon szép, érdekes és lassú számot hallgattam. Mi ez? Zongora... egy férfi énekes. Ritka dolog az már biztos... mostanában több kiscsaj művészkedik (már ha ezt annak lehet nevezni)... és ez... ez csodálatos. Mintha visszhang lenne! Nagyon jó... mintha már hallottam volna!

Turning the lights out,burnin' the candlesAnd the mirrors gonna fog tonight!Turning the lights out,Tighten the handcuffsAnd the mirrors gonna fog tonight!

Ez Natalia Kills! Vagyis... neki az egyik száma... a dalszövegből jöttem rá. De ki ez? Nem bírom tovább... - kivettem az iPOD-ot a zsebemből és a park közepén megállva kezdtem a kijelzőre fordítani az összes figyelmem: Mirrors - Natalia Kills Cover by Mr. Hangover.mp3 - te jó ég! Ez a csávó tudhat valamit... alig várom, hogy megmutassam Erinnek!

- Ez az idióta kuzinom...

- SHIN?????

- Ja...

- Nem is tudtam, hogy zenél... még... nem mondta!

- Nem. De ti nem is szoktatok beszélgetni!

- Tegnap haza kísért a haverjával.

- Ja vagy úgy. És? Milyen volt?

- Hogyhogy "milyen volt" ? Milyen lett volna? Vagy micsoda?

- A kuzinom...

- Erin... én ennyiből nem tudok leszűrni semmit! Ez idáig kedves meg minden, de semmi több...

- Hm... azért csak gondold át. Shint mindenki szereti!

- Hát... ha te mondod...

- Na de ha nem tudtad ki énekelte akkor mit keres az mp3-adon?

- Hát nekem a bátyám szokott számokat pakolgatni az iPOD-omra...

- Miért?

- Mert én nem tudom, hogy kell! Meg nekem mindegy végül is... mindent meghallgatok! És Yukito egész jó ízlésű zene téren...

- Hát mert másban nem?

- Nem. Na, de mesélj! Milyen volt tegnap a barátoddal?

- Hát... milyen lett volna? El voltunk...

- Csak ennyi? Ez nem nagyon nagy dolog...

- Hát... ha tudnád...

- Mert??? Más is volt??

- Rima, már elmúltam 17 éves... és... ha már szülinapomra nem jött össze...

- Ti lefeküdtetek????

- Hát... nem fogok a szemedbe hazudni...

- Úr Isten Erin!!! Észnél vagy?? És ha teherbe ejt?

- Hülye... védekeztünk!

- Jó, de... pont vele?

- Yu normális srác!

- Hát szerintem... veszélyesnek tűnik!

- Dehogy az! Ő kis bolondos meg vicces... ha kell viszont oda tudja adni magát!

- Azt hallom...

- Rima...

- Igazán elmondhattad volna a szándékod!

- Ne izélj már... mit kell ezen kibukni? Japánban talán nem szoktak tizenévesen szexelni?

- Hát... ezt nem fogom a nemzettségemre! Csak annyi lenne, hogy... ki nem néztem volna belőled! És mégis hány éves is ő?

- 23...

- Te meg 17. Büszke lehetsz magadra!

- Nem értem miért vagy így kibukva...

- Mert féltelek...

- Ó Rima... de kis butus vagy...

Megölelt. Erin alapértelmében nagyon fiús egyén: sosem sminkeli magát, nem jár szoknyába, magassarkúja sincs és focizik verseny szerűen. Még az ölelése is olyan, mint egy srácé! Nekem furcsa ahogy simogatja a hajam és a derekamnál fog... de ettől függetlenül ő az egyetlen legjobb barátnőm. A többiektől egy fél világ tart távol... Japánba rengeteg barátom van! Fiúk - lányok egyaránt... és nagyon rossz, hogy csak hosszabb szünetekben (télen és nyáron) láthatom őket viszont. Amúgy online tartjuk a kapcsolatot, de az nem az igazi... egy lánnyal még levelezek is... Yamada Akaneval. Akane volt a legjobb barátnőm és most alig lehetek vele... ő teljesen Erin ellentétje! Félős, ragaszkodó, szerény és csajos. Csak emos, de az nem lényeg! Amíg nem vagdossa magát addig okééé. Azok akik már ilyen mélyre süllyednek szánalmat sem érdemelnek. Az életük egy rakat szar és még magukat sem tudják megbecsülni - vagy valamit nem tudnak elérni... borzalmas... de visszatérve Akanera: ő nagyon rendes, figyelmes és megbízható. Nagyon tud hiányozni is.

- Rima! Itt vagy?

- Ja persze... csak eszembe jutott egy pár dolog...

- Értem. Becsöngettek. Légy jó! 5 órám lesz, de nem tudlak megvárni, ne haragudj... szia!

***

Úgy tudom értékelni ezeket a gyerekes megmozdulásokat: hülye becenevek ragasztgatása, "üss meg" táblák a pólómra téve és az egyéb rasszista megmozdulások... most is épp az öltözőben vagyok tesi után és a cipőmből törölgetem a ketchupot. Kedves gesztus. Kénytelen leszek a tornacipőmben haza menni. Szegény NIKE cipőcske... (xD) és ez még csak a kezdet! Az öltöző ajtaja is be van zárva. Milyen figyelmes! S mindezt csak azért, hogy szarul érezzem magam. Király! Kész szerencse, hogy az öltöző a földszinten van! Amikor bezárnak mindig itt mászok ki... Hát most sem volt másként! Leugrottam és leporoltam a mész foltokat a nacimról, majd elindultam előre. Jaj ne! Lehet ez a nap még ettől is rosszabb?? Aramina és a klónjai...

- Nocsak Rima! Csak nem megint az ablakon kellett kijönnöd?

- Szemét!

- Hogy mondod?!

- Ööö... sehogy! Csak hangosan gondolkozom...

Igyekeztem sietni. A táskámat feldobtam a hátamra és szapora léptekkel indultam el felé. Csak egy dolog aggaszt: a dobozos kólák, amiket a lányok most fogyasztottak el! - alig tudtam mindezt végiggondolni és már repült is felém egy... sikítani sem volt időm, csak szaladni...

- Hova szaladsz kicsi kínai?

- Ejnye Ruky... ő japán!

- Tök mindegy... csíkszem-csíkszem, ápolt frizura, örökké márkás cipők... hülye picsa!

És repült a következő, ami hátba talált... hátra pillantottam és mikor visszanéztem: hupsz... valakibe megint belerohantam! Shin?

- Rima?

- Shin? Ó, jó lenne ha már egyszer nem így találkoznánk...

- Igazad van. Gyere, segítek!

Nyújtotta a kezét, amit én kéjesen elfogadtam. Felálltam és már éppen mondtam volna, hogy "kösz" , de ekkor a harmadik doboz úgy búrán talált, hogy szinte csillagokat láttam... klassz: legalább én is átérezhetem amit az űrhajósok szoktak nap - mint nap... de mikor hátra néztem már senki nem volt sehol. Shin kuncogott egyet, és belerúgott a már földön heverő üvegbe.

- Érdekes módszerekkel keresed a barátaidat...

- Hát ugye? Nem is tudod mennyire...

- Jól vagy amúgy?

- Hát persze... haza megyek első lesz, hogy felkötöm magam!

- Mi bajuk van veled?

- Az, hogy japán vagyok és, hogy gazdagok a szüleim.

- És melyik jobban?

- Az, hogy japán vagyok...

- Miért? Én imádom japánt...

- Hát... jó lenne ha más is így gondolná... de figyelj már! Tök jó, hogy találkoztunk. Úgy is kérdezni akartam valamit!

És már kapartam is elő az iPOD-omat, amin a tőle hallott szám van. A fülest hamar szétszedtem és sejtelmesen megkértem, hogy hallgasson végig velem egy számot. Beleegyezett. Leültünk az egyik padra és elindítottam a számot. Ő jót nevetett.

- Na most mi olyan vicces? Szerintem ez fantasztikus!

- Hát... már sokan mondták...

- Tudod, hogy ezzel vihetnéd is valamire? Lehetnél akár híres is!

- Hát te nem is tudod?

- Micsodát?

- Hogy én... hát: enyhén híres vagyok!

- Tényleg? Hát tényleg vissza vagyok maradva. Énekes vagy?

- Tulajdon képpen DJ és exdobos.

- Ex? Mert?

- Mert a banda amiben játszottam feloszlott.

- Ó, sajnálom... de miért?

- Mert az énekesünk egy fasz!

- Hé! Miért mondasz ilyet róla? Bárki is az...

- Mert ő inkább magán akcióba kezdett.

- De... az együttes mellett énekelhetett volna egyedül is, nem?

- De igen, csak neki ez nem tetszett és inkább dobott minket...

- Félek, hogy rosszul fogod fel a helyzetet... de be bírom neked bizonyítani, hogy itt valamit rosszul gondolsz!

- Te? És hogyan?

- Apum egy stúdió tulaja és alkalmazottja is egyben. Nap mint nap találkozik szólósokkal, és ő tudná...

- Nagyon rendes tőled, de ennyivel nem fogsz bizonyítani!

- Nem e?

Pattantam fel mellőle és széles mosoly terült arcomra. Már mindent kitaláltam hogy lesz és csak az ő beleegyezése kellene...

- Shin, jövőhét szerdára ne tervezz semmit! Vagyis délután 5-től... beviszlek a stúdióba és ott elmagyarázom neked miért gondolkozom így!

Egy percig habozott, de aztán gyorsan hangot adott saját akaratának:

- Hát nem bánom, ha te péntek este eljösz velem egy buliba! Én leszek a DJ. Ingyen be tudlak vinni!

- Shin én... nem is tudom...

- Ne kéresd magad!

- Még gondolkoznom kellene...

- Nos: az édességek serkentik az agy működését. Gyere, meghívlak fagyizni! Még van egy órám szabad. Azt szívesen tölteném veled!

- Hát... jól van...

És elmentünk egy közeli fagyizóba. Ott jól elbeszélgettünk és sokat hülyéskedtünk. Szerintem már egyre több mindent tudok róla... és eddig nagyon jó fejnek tűnik! Lehetne akár a bátyám is... hát: meg kell hagyni mérföldekkel jobb lenne, mint Yuki...

Mesélt nekem a régi bandájáról, a DJ-skedésről és arról, hogy kik a barátai, kikkel él, meg ilyenek. Beszélt a családjáról és arról, milyen volt középsulisnak. Kollégista volt és rengeteg barátja volt! Aztán megalapult a CB is, és abba hagyta a középsulit 12. előtt...

Én is meséltem neki mindenről. De tényleg mindenről! Arról is mennyire rossz nekem és, hogy az unoka húga nélkül meghalnék...

- Hát Erin nélkül tényleg nincs élet, de ha van, akkor meg rosszabb, mint egy világháború. Elég érdekes lány, és szokása, hogy benne van minden rosszban! Vigyázz vele...

- Én imádom!

- Hát... egy ilyen aranyos csajszinak, mint te jobb barátai is lehetnének.

- Voltak... de már mindegy...

- Hiányoznak?

- Hát... nagyon! Én itt... nem érzem jól magam... nem is szeretnek! Mindenki utál... pedig jól tanulok és nem bántok senkit! Nem értem: ha én nem bántom őket, ők miért bántanak engem? Te sem tudod?

- Hát honnan? De nehogy sírj nekem! Rima! Ezek a te szomorúságodból nyerik az erejüket! Ha nem hagyod magad nekik akkor előbb - utóbb fel fogják adni. Higgyél nekem!

- Szeretnék, de... mindegy! Nem megyünk?

- Ha így akarod...

A suliig szót sem szóltunk egymáshoz. Elkenődtem én is és ő is. Szerintem ő csak azért, mert én is... olyan kedves srác! És tehetséges. Valamint figyelmes és lenyűgöző az odaadása... nem is ismerjük szinte egymást, de most mégis itt vígasztal és rám terítette a pulcsiját. Valóban hideg van... de nem akarom, hogy ő is megfázzon!

- Hé, Shin! Nem kéne... vagyis: nem akarom, hogy megfázz, pedig egy szál pólóban erre igen sok lehetőséged van!

- Hagyjad csak! Nekem amúgy is melegem volt...

- Hm... köszi!

- Alap dolog...

Az iskolához érve visszaadtam neki, majd elköszöntünk és már épp indultam volna mikor...

- Hé Rima! Akkor pénteken?

- Ott leszek.

- Jó! Tudod merre van a Glam Disco?

- Ööö... nem, de majd csak odatalálok!

- Nem kell. Hétre érted megyek!

- Öüm... okés! Szia.

- Szia, légy jó!

- Okés, vigyázz magadra...

Integettünk majd ő is elindult és én is. Hazafelé az út felét megtéve már csak ugrándoztam. Sosem voltam ilyen boldog! Végre van Erinen kívül is barátom. Egy álom vált valóra! Köszönöm Mr. Hangover...