7.rész: Régi arcok - új érzelmek

Sziasztok!

Meghoztam a folytatást! ^^ Bocsi ha félregépelést találtok, de mint mindig most is siettem... :(

[Strify szemszög]

/A barátok olyanok, mint az égi csillagok:

Sok van belőle, de sosem ragyognak ugyanúgy./

Unalmas perceimben végül játszani kezdtem ujjaimmal a kormányon. Végigfuttattam az ujjbegyeimet a vékony bőrdarabkán és ezt megismételtem még párszor. De addigra már kijött! Angyali mosoly terült el az arcán, fekete haja most a szokottnál is szebben csillogott a napfénnyel ölelkezve, bőre olyan fehér volt, mint az első decemberi hó, szája olyan vörösen ragyogott, mint a megfestett rózsa: valótlanul, de mégis csodálatosan! A nap nevetve ragyogott fenn az égen, mikor kinyitotta a kocsi ajtaját és rám meredt földöntúli tekintetével.

- Szia Wayolette!

- Hali Strify...

Beült mellém, és becsatolta az övét. Tekintetem továbbra sem emeltem le róla és mosoly húzódott arcomra. Láttam ahogy zavartan mered maga elé a semmibe és sóhajt egyet. Kezeit az ölébe helyezte és becsukta a szemét. Bátorítás gyanánt megfogtam a kezét és megszorítottam. Arcomhoz emeltem, amire tekinteteit belém szúrta.

- Ne aggódj! Itt vagyok veled.

- Tök jó lenne ha megnyugtatna...

Megfogta az arcom és végigsimított rajta. Az érintésénél eszembe jutott, hogy milyen érzés a boldogság... addig éreztem magam biztonságban, amíg ő is. Visszahúzta a kezeit maga elé és sóvárogva kérdezgette:

- Mi lesz ,ha kiderül, hogy valami komolyabb bajom van?

- Ne! Ne is gondolj ilyenekre! Wia... te egy gyönyörű, inteligens nő vagy. De még kevés jóban volt részed! Nem voltál komolyabb diszkóba, nem szexeltél, nem tervezted el az esküvődet... erre még sor fog kerülni! Szóval nem lesz semmi. Nekem elhiheted.

- De férfias felfogásod van...

- Bocs, hogy az vagyok!

- Ezt most még elnézem.

Viccelődött, amit egy 5 perces nevetés roham követett, aztán beindítottam az autót és beletapostam a gázba. Óvatosan vezettem, semmi hirtelen kanyarral, vagy hasonló, mert még a végén megijeszteném szerencsétlen lányt. Bár ő nem sokat figyelt az utazásra, hiszen sóvárogva a mellettünk futó tájat kezdte pásztázni egy gyorsan jött pillanatban. Sűrűn sóhajtozott, néha megint elő-előtört belőle a köhögő roham, de mégis próbálta legyűrni magában a krehácsolás kényszerét. Bizonyára maga alatt lehetett, mert meg volt benne a pesszimizmus legkisebb sziporkázó parázsa és csak idő kérdése mikor lobban lángra! De majd én nem engedem, hogy égjen! Én fogom eloltani! Én leszek az, aki megakadájozza, hogy bármi rossz történjen vele.

***

Megérkezve a kórházba már éppen kiszált az autóbol, amikor hirtelen átszaladt a másik oldalra (hozzám), kinyitotta az ajtót, és behajolt. Megfogta a kezem.

- Nem fog menni egyedül! Gyere be velem, kérlek!

Válasz helyett csak elmosolyodtam és megszorítottam puha, kicsi kezét.

A várakozóban leültünk. Wia egész végig a kezem szorította és mélyen sóhajtozott. A rendelő ajtaján egy kedves arcú, 40es nő kukkantott ki és hangosan beolvasta a nevet:

- Wayolette Wunderbaum!

- Jelen!

Pattant fel Wia és mélyen elpirult, amikor észre vette, hogy mindenki őt nézi. Felálltam én is és megkérdeztem kedvesen a nőt:

- Kísérő mehet vele? Kicsit meg van rökönyödve.

- Persze.

Beérve Wiát leültették és hamarosan elkezdődött a szokásos orvosi eljárás: szívhallgatás, megnézni a beteg torkát, vérnyomás mérés - meg ilyenek. Aztán kérdezgette a lányt, amire az kedvesen válaszolt. Az orvos eleinte rázta a fejét, de a vizsgálat végén:

- Javulást véltem felfedezni Frau Wunderbaum!

- Igazán?

- Igazán. De azért a jövőhéten csütörtökre visszavárom!

- Jaj de jó. Köszönöm Doktor Úr!

Egy mosollyal nyugtáztam a végkifejletet és mikor Wia megint megfogta a kezem, hogy kimenjünk már észre vettem rajta is: örül. Alig értünk ki a kórházból, vissza a kocsihoz, amikor hirtelen a nyakamba ugrott és szorosan átölelt.

- Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm!

- Hehh. De miért nekem? Én semmit sem csináltam.

- Te szerencsét hozol, Strify!

Lábujjhegyre ereszkedett és adott egy puszit, amibe belepirultam. A kis bolond! Ő az életem értelme.

Miután megvolt a siker élmény ismét haza hajtottunk és Wia szülei megvendégeltek egy kis ebéddel. Régebb óta ismerem a szüleit Wayolettenek! Kedvesek, figyelmesek és láthatólag szeretik a lányukat! Ezt tudom levonni az eddigi ismereteim alapján.

- Köszönöm Andreas... nagyon kedves, hogy így figyelsz a lányomra!

Ült le mellém az anya. Elsőre nem is tekintettem rá, mert fogalmam sem volt ki az az Andreas... de aztán eszembe jutott! Néha már túl beleélem magam Strify szerepébe!

- Ugyan. Csekéjség! Wia nekem is az egyik legfontosabb ember az életemben, szóval... ez nem tesz semmit!

- Minden esetre hálásak vagyunk!

Hátba veregetett, amire én ismételten mosolyogtam.

- Hát nekem most mennem kell, mert éppen az albumomat csináljuk Hanataro úrral, szóval... a viszont látásra!

- Szép estét Hudec úr...

Kicsit elcsúszott az érzékelésem, mert a "Hudec"nél kicsi sokk ért... de aztán intettem!

- Wia, kísérd ki!

- Oké.

És Wayolette is a nyomomba szegült. A kapuig semmit sem szóltunk egymáshoz, de aztán a kapuban rátört a vallomás:

- Már olyan sokkal jövök neked... majd igyekszem törleszteni!

- Volna pár ötletem hogyan...

- Nem ilyenekre gondolok, Strify!

- Jól van bocs... előtört!

- Semmi baj! Tényleg köszi mindent...

- Ne köszönd. Jó éjt!

- Jó éjt!

És már éppen elfordult, amikor eszembe jutott mit is akarok. Régóta szerettem volna megpróbálni, de eddig nem volt elég önbizalmam - de már érzem, hogy nem lesz semmi baj! - karjánál fogva rántottam magamhoz és egy melengető ölelés után a szemembe nézett ártatlan tekintetével. Elmosolyodtam - hisz ennek szinte senki nem bír ellen állni - és... MEGCSÓKOLTAM.

A csókot viszonozta és még át is karolta a nyakam, de miután szétválltunk csak ennyit mondott:

- Te tényleg bárkit el tudsz csábítani...

És adott egy szájra puszit, majd belebegett a házba. Mikor az ajtó becsukódott felugrottam a magasba és a levegőbe boxoltam!

- EZ AZ!

Adtam a világ tudtára örömöm, majd kocsiba ültem és hajtottam is a stúdióba.

***

- Na végre, hogy idetalált!

- Hát... akadt egy kis elintézni valóm, de már itt vagyok.

- Remek! Akkor... jó hír! Megkaptam a szerződést egy hazai - igen híres - lemez kiadótól. Csak egy aláírás kell és már kész is a lemez!

- Micsoda hír.

- De egy szám még hátra van! Azt felénekli most, vagy esetleg holnap?

- Hát szerintem valószínűsíthetőleg holnap. De akkor reggelről! A 7 óra magának megfelel?

- Természetesen Strify! Akkor... kerülj beljebb!

- Köszönöm.

A szerződést tehát aláírtam és a dolgozókkal egy pohár pezsgőt ittunk - csak a koccintás erejéig! Aztán Hanataro felajánlotta, hogy megnézhetnénk az album bemutató klippjét, amiből kettő is van. Kiválasztjuk a legjobbat és az lesz az eredeti trailer! Már kíváncsi vagyok...

Éppen bele kezdtünk volna a videók megtekintésébe, amikor kitárult a stúdió ajtaja. Nem várt esemény következett! Ott állt... igen, Ő volt az! És átlépte a küszöböt, miközben tekintetét egyenesen belém fúrta. Shin?