10.rész: Rima, az akció hős - hülyéskedsz?

Szióó!

Mizu mizu? ;))) Siettem ahogy tudtam haza, hogy feltegyem a részt! Remélem majd bejön nektek. Aztán a komikat ne sajnáljátok! Pussyy

[Rima szemszög]

/Szükségem van a szerelmedre,

Nélküle nem vagyok más csak egy törött rózsa,

Aki tétova perceiben csak feleslegesen hullatja szirmait./

Ködös reggel fogadott ezen a csütörtöki napon. Nem sütött a nap, nem énekeltek a madarak. Hűvös és otromba novemberi reggel volt. Az utolsó falevelek peregtek le a kopasz, őszi fák ágairól, az emberek csak mostanság cserélték le a dzsekijeiket a melegebb téli kabátra. Fáradt és sápadt tekintetem futótűzként jutott végig a szobámban és felmértem a terepet. A telefonomon továbbra is az az ostoba ébresztő hang szólt. Már vagy századszor nyomom le a 'szundi' gombot, de mind hiába, mert a nap nem ér véget 5 perc alatt. Hát... Még nem tudom hogyan fogom megkezdeni tervem megvalósítását - amit egyébként csak és kizárólag Shin miatt teszek - de az biztos, hogy ma már el kell kezdenem. Édesapám ma reggel 5kor találkozik Strifyvel. Most kell cselekednem! Hamar magamra kaptam egy farmert, egy atlétát és egy kardigánt, majd már repültem is a cipőmért. Az ajtómban aztán Yukitoba botlottam bele:

- Rima, hát te? Még van fél órád aludni! Fél hat.

- Tudom és már így is késésben vagyok! Légy jó Yukii!!

Adtam puszit arcára majd magára hagytam kérdésekkel elöntött elméjével és zavart tekintetével. Olyan sebesen kapkodtam a lábam a kabátomért, hogy még az atléták is elbújhattak volna szégyenükben! Felkapva a kesztyűt és a kabátot rohantam egyenesen a stúdió felé, ami egyébként teljesen ellenkező irányban van a sulimmal. A fagyos aszfalton magassarkú csizmám lópatkóra emlékeztető módon kopogott és jó erősen szorítottam magamhoz a kabátomat. Mindvégig azt éreztem, hogy valamim otthon maradt, de most ez sem érdekelt: meg kell tudnom Strify mikor jön legközelebb! Apum holnap elutazik, szóval nem fogok tudni vele erről beszélni. A helyettesét Rogert meg úgyis utolsó percekben fogja értesíteni az utazásáról - kb. mikor már rég a repülőn van. Szóval ha most meg tudom mikor jön Strify, bejövünk Shinnel és megint beszélgetnek, de ezúttal megkérném arra őket, hogy mondják el mi a problémájuk egymással. És akkor végre lenne egy támpontom, amiből kiindulva megkezdhetném a békítő hadműveletet. Eztán már csak a banda többi tagját kell fel kutatnom, akik természetesen nem utálják egymást. És Bang! (mint az albumuk) - megint lesz Cinema Bizarre! És Shin végre érvényesülhet. Már nem mintha rosszul alakulna DJ pályafutása, de biztosra veszem, hogy a banda hiányzik az életéből! És nem akarom, hogy szomorú legyen... kíváncsi leszek hogyan fogja meghálálni, mikor kiadják az új albumukat, aminek feltehetőleg ez lesz a címe: Megint Cinema Bizarre. Jaaaaj de jó is lenne... akkor legalább neki meglenne a boldogság! Ha már nekem nem adatik meg... hoppá! Itt a stúdió. Kicsit túl szaladtam és megint hoppá... elcsúsztam! Jaj pont az ajtóban...

- Rima!

- Apa!

- Ööö... minden oké?

- Strify. Strify! Jaj végre...

Felpattantam, nem is törődve apum segítő kezével. Rögtön beálltam célszemélyem elé és igyekeztem udvariasan feltenni a kérdéseket:

- Aaammm... holnap is jön? Jösz? Azaz... tudod!

- Nos, holnap nem sajnos, mert én nem vagyok épp egy húron Rogerrel. Apuddal jobban kijövök!

- Ohh. És ha legközelebb jösz? Vagyis na... ha legközelebb jösz akkor... kérdezhetek valamit?

- Nyugi, nincs csajom...

- Ehh. Nem ezt akartam!

- Hát mi mást? Amúgy nem is tetszik senki.

- Igazából azt akartam kérdezni, hogy... mindegy! Felejtsd el.

Inkább elmentem volna! Egoista barom. Minden sztár ilyen! Meg sem lepődök. Miért hiszi a legtöbb híresség azt, hogy egy tini kiscsaj csak és kizárólag a szerelmi élete villanyozza fel? Na ez rossz kérdés volt, mert ezt azért hiszik, mert általában így van.

- Kicsim, hova?

- Iskolába apa.

- Értem. Ó! Várj! Strify elvihet egy darabon, ugyanis ő is arra megy!

- Igazán? Köszi, odatalálok.

- Az ötlet nem rossz, mr. Hanataro! Szíves örömest elviszlek kislány.

- Én meg nem szálok be egy olyan pasi kocsijába, aki azt mondja rám, hogy kislány!

- Hhh... bocsánat! De tőlem sokkal kisebb vagy, mint korban, mint magasságban és mint fejlettségben!

- Mi??!! Apa! És te ezt hagyod, hogy csak így beszóljon nekem?

- Miatta kapok én is pénzt.

- Jellemző.

Vérig sértve indultam utamra, de valami megfékezett. Egy kéz, ami elkapta az enyémet: Strify keze.

- Várj már te idegbeteg törpilla! Nem szólok be. Gyere nyugodtan!

Sóhajtottam és felhorkantam mérgemben. Ahh... férfiak...

***

A kocsiban ülve tekintetem erősen az ablak mellett futó tájképre terelődött, miközben az a drága szöszi mellettem felszólalt:

- Szóval, Shin barátnője: halljuk a tényeket! Mit mondott a pasid rólam?

- Semmi olyat!

- Á, szóval tényleg jártok.

- Nem igazán... vagyis nem tudom...

- Ezen mit nem kell tudni? Lássuk: megfogja a kezed?

- Igen.

- Átölel?

- Igen.

- Szexeltek?

- Nem!

- Na mindegy! Smároltok?

- Hát még azt sem...

- Pff... jellemző! Egyikőtök sem kezdeményező típus.

Ekkor megcsörrent a telefonja: mosoly ült ki az arcára, amikor felvette és bele szólt:

- Csóközön, itt Strify!

Alig ugyan, de hallottam, hogy beszélget valakivel. Egy lánnyal. Kellemes hangja van így telefonon keresztül is...

- Szia Strify. Merre jársz?

- Épp Hanataro lányát viszem iskolába!

- De kedves tőled. Csak ne vidd túlzásba a kedveskedést!

- Úgy ismersz?

- Igen.

- Hm... mindegy! Te merre vagy? Már a kórházban?

- Igen. Most várok a leleteimre.

- Értem. Csak nyugi!

- Igyekszem. Ó! Itt a doki. Leteszlek! Csak hallani akartam felőled... szia!

- Szia.

Letette a telefont a kis telefontartójába, majd lelassított a gimi előtt.

- Barátnő?

- Mondtam, hogy nekem nincs barátnőm. Wayolette csak a barátom!

- Jól van. Nem azért kérdeztem! Nos: köszi a fuvart.

- Szívesen. Mikor végzel?

- Fél kettő. De Shin jön értem!

- Nem is akartam eljönni érted, csak nyugi.

- Ehh... kösz!

Kilöktem az ajtót és már mentem is befelé. Az ajtóból még visszanéztem és integetett. Vigyorogtam neki egy sort, majd szedtem a lábaimat befelé...

***

- Most miért kell ezen felhúznod magad? Csak a suliig hozott...

- Jó, de akkor is. Rima, én csak védeni akarlak!

Rivallt rám Shin a Don Pippo ételbárban, amikor suli után végül ott kötöttünk ki.

- Nem tartom megfelelő érvnek, hogy meg akarsz tőle védeni, mikor tök ártalmatlan...

- Hát te rosszul látsz? A képéről sem az jön le, hogy egy földre szállt angyal.

- Az te vagy!

- Kösz.

Miután elfogyasztottuk a gyrost elmentünk Shin lakására. A szüleim amúgy sem voltak otthon, szóval nekik szerintem tök mindegy merre vagyok!

Fent Shin szobájában leültem az ágya szélére és egy unott mozdulattal dobtam hátra magam. Shin aggodalmakkal teli arckifejezéssel ült fel mellém és kezein támaszkodva engem figyelt.

- Haragszol?

Bátorkodtam egy igen megfontolatlan kérdéssel, de kellemeset csalódtam: felültem majd rámeredtem, mire ő csak magához vont és hátam simogatta.

- Dehogy haragszom. Mostmár amúgy is tök mindegy lenne!

- Igen?

- Hát persze. De Rima! Kipróbálok valamit, ha nem gond...

- Az attól függ mit!

Vártam kíváncsian cselekedetét, de a vártnál jóval jobb dolog történt: végigsimított arcomon és megcsókolt. Ajkai olyan forróak voltak és puhák, hogy azt hittem ez a mennyország. Minden porcikámban csak remegtem és hirtelen Strify jutott az eszembe: "Pff... jellemző! Egyikőtök sem kezdeményező típus." - hát ennyit erről!