12.rész: Ez most komoly?

Szióó! ^^

Jöttem a folytival ahogy csak tudtam. :) Remélem elnyeri a tetszéseteket! ^^

[Rima szemszög]

/A harag talán múlandó,

De neked is kell tenned annak érdekében,

Hogy végleg elillanjon./

Tulajdon képpen csak takarékon mertem tekinteni rájuk, mert féltem, hogy a legapróbb lélegzet vétel vagy sóhajtás is megzavarja ezt a pillanatot amikor két régi barát végre ismét egymáshoz szól. Csodálatos és lehet a tervem véghezvittében is segíteni fog! Sosem tűnődtem még azon milyen is egy barát... de vegyük pl. Erint! Na jó... ez rossz példa volt! Erin nem épp egy tiszta elméjű élő lény, és nem is egy épp eszű alkat! Állandóan jártatja a barna buksiját, de sosem jut vele sehova... na és miért? Mert mindvégig azon agyal, hogy min gondolkozzon! Érdekes egy szelleme van!

Ebben a nagy gondolkodásban észre vettem, hogy Shin és Strify beszélgetésbe elegyedtek:

- Itt merre?

- Második utca, balról. Aztán a 12. ház!

- Jól van. Hogyhogy ittál?

- Neked ehhez nem sok közöd van.

- Szóval azért, mert Rima leitatott...

Elpirultam, mert részegségemben itattam le még Shint, aztán mire én kijózanodtam már csak egy hajszál választotta el attól, hogy úgy beálljon, mint kamionos a kurvasorba! Ezeket a férfiakat annyira könnyű egy kis iszogatásra rábírni. Bár közhír, hogy a csajok lassan többet vedelnek, mint a csávók - de senki sem olyan gáz, hogy ellen szegüljön egy jó kis tekilának. Tévednék? Kamu!

Egy hosszabb csönd beállta után végül Shin törte meg a csendet:

- Miért kellett ez Strify?

- ??

- Miért kellett anno ezt tenned? Még vígan ellehettünk volna, mint Cinema Bizarre... de neked a te életed sokkal fontosabb volt!

- Már én sem tudom igazán miért tettem. De Shin! Ami volt elmúlt, bár nem lehet meg nem történté tenni. Szerinted?

- Jó, szerintem sem. De sosem késő újra kezdeni!

Ekkor éles kanyar következtében bevágtam a fejem az ajtóba és felhorkantam, ami persze megzavarta a srácok társalgását, mert mindketten hátra tekintettek... még Strify is, ami hiba volt, hiszen a következőkben fülfájdító duda szó zajlott fel az éjszakában és egy kamion alig tudott megkerülni minket. Tessék! Kellett nekem a kamionos hasonlattal jönnöm.

A járdára kicsit felhajtva állt le a motor, amire Strify aggodalmas tekintettel meredt előbb Shinre majd rám.

- Mindenki jól van?

- Jobban kellett volna figyelned.

- Bocsi, a csajod bezavart!

- Hé! Te vetted olyan élesen a kanyart. Be is vertem a fejem!

Mutattam bucim lesérült féltekéjére míg ideges tekintetem szinte kidöfte a szőke és barna keverékes hajú srác tengerkék szemét. Elmosolyodott és vissza fordulva ismét beindította a kocsit. Persze már kissé fel kaptam az agyam és rögtön leugattam!

- Hej! Most épp drámaian megöltelek a tekintetemmel! Te meg csak vigyorogsz ezen?

- Mi mást tehetnék?

- Aaahh...

Érdekes, de Shin kuncogott - ez meglepettséggel töltött el, révén, hogy most tulajdon képpen Strify elszólásán nevet. Biztos nem az én elkínzott nyögésemen!

Lassan haza is értünk és Shin szált ki a kocsiból első ként, mert félt, hogy az italtól még kissé kótyagos vagyok. Amikor kiszált és megkerülte a kocsit Strify megint szembe fordult velem:

- Mit kell most mondani?

- Öhh. Kösz!

- Nocsak! Nem megy ettől jobban?

- Nem!

- Oké. Akkor jóéjt vöröske!

Rám kacsintott. Ekkor kinyílt mellettem az ajtó - magyarán nem tudtam visszaszólni - és Shin benyúlt értem a kocsiba. Felkapott, majd előbrébb lépett és behajolt Strify ablakán, amit a srác most húzott le.

- Köszi Strify!

- Nincs mit Shiniii!!

Mosolygott, majd elhajtott. Átkaroltam Shin nyakát, aki magyarázatot adott unszolt tekintetére:

- Megölöm.

- Nyugi cica, nyugi!

- Jaj ne! Kezdesz olyan lenni mint ő...

- Isten ments!

- Ooookééé... akkor ments!

- Mi van?

- Semmi. Na most felviszlek. Anyudék otthon vannak?

- Aaam. Nincsenek. Aky Lauránál alszik, Yuki az új csajánál. Apa már elment az üzleti útra és vitte anyát is! Ennyit erről. De van kulcsom!

- Remek.

Bementünk a sötét lakásba. Kicsi koromban meg volt bennem a félsz ettől a bent tolongó sötétségtől, de az akkor volt. Azóta már kissé felnőttem és még ha még tartanék is tőle valamilyen szinten Shin jelenléte megvédene engem mindettől a rémülettől. Az ajtóban Hómancs fogadott a fehér perzsa macskám, aki mindig s örökké csak éhes. Utál kézben lenni és fél az idegenektől! Magyarán mikor Shint észrevette hamar beslisszolt a szobám nyitott ajtaján.

- Talán még sem vagy egyedül!

- Hát Hómancs örökre velem van.

- Hómancs? Hm, de kreatív.

- Ne szívass! A húgom találta ki mikor Stewart Little a kisegér 2-t nézte!

- Csúcs. A húgod Stewart fan?

Megráztam a fejem és kuncogtam egyet Shin ostoba szövegén, amit egyébként tudom, hogy csak miattam mondott. Az én mosolyomért járatta le magát! Milyen kedves.

A szobámban körbemutattam:

- Látod! Mióta legutóbb itt jártál változott egy - két dolog!

- Például a barackszín falból rózsaszín lett? És milyen jó kis ágyikó! Ohh. De a posztereid még mindig kint ékelődenek!

- Persze. Vettem pár színes párnát is! Nézd csak...

Az ágyról felemeltem az első kezembe kerülő, alma zöld párnát és odadobtam barátomnak. Mosollyal jutalmazta az igyekezetemet a komolyodás felé... mert mindez persze csak arra kellett!

Az ablakom elé lépve leengedtem a redőnyt, majd visszafordultam Shin felé, aki eddigre már az ágyon feküdve a macskámat szórakoztatta. Örömmel töltött el, hogy így fel tudja találni magát bármelyik pillanatban... egy kedves és szelíd mosolyt hintettem, majd elindultam lassú lépések közepedte barátomhoz.

- Aranyos. Mint a gazdája!

- Hm. Köszi!

A macskám leszökkent az ágyamról, amire fel én foglaltam el a helyét. Ültem és néztem Őt. Kék szeme méllyen barna tekintetembe égett és már csukott szemmel is csak azt a tengernyi gyémántot látom ragyogni, amit Shin szeme rejt. Felült, majd megcsókolt. Aztán hamar elrebbent tőlem és vigyorogva vállat vont.

- Nehéz rajtad elmenni, Shin.

- Rajtad nem!

- Na kösz szépen.

Pajkosan megcsiklandoztam a hasát, de Ő - révén, hogy mennyire csiklandós - csak hamar a kezem után kapkodott csengő kacagások áradatában. Hogy ne legyen nyert ügyem most elkapta az alkarom és ledöntött a párnáim pihe fergetegébe és próbált csikizni, de miután eszébe szúrt, hogy nem vagyok csikis szadistább módhoz folyamadott... a nyakamba csókolt, amire fergeteges sikongatásba kezdtem, mert ez a testem szinte legérzékenyebb pontja (vagy ki tudja - de közel áll ahhoz!!). Úgy fest örömét leli szenvedésembe és mostmár ténylegesen nem adja fel a csókhintést hófehér bőrömre.

- Shin! Shin! Shin! Hagy-hagyjad már abba!!!

Válasza egy "ü-üm" volt, ami a nemet helyettesítette, révén, hogy "tele volt a szája" - vagy micsoda.

- Neee! Engedj el!

Lökdöstem kacagások közepedte, dehát csak nem állított akadályt a bátorságának. A lögdösődésben inkább beletúrtam szőke hajába és néha egyszer- egyszer végigsimítottam puha arcán. Végtére is: lenyugodott és most megpihen mellkasomon.

- Ó, Rima...

- Mondjad!

- Semmi csak már a neved kiejtése is örömet okoz.

Nyögte be, amire én jó erősen magamhoz húztam.

- Hú! Azért ennyire nem kell szeretned, kicsi lány.

- De Shin: nekem ilyen kedveset soha senki nem mondott még!

- El tudom képzelni... ahogy elnéztem az osztálytársaidat, és révén, hogy az unokahúgom LB-je vagy nem sok esélyt látok az érvényesülésre...

- Itt nem az érvényesülésemről van szó! Hanem csak a spontán gyűlöletről, féltékenységről... és Erin azért jó barát, mert neki minden megvan, ami nekem! Nincs oka a féltékenykedésre...

- Valóban. Na mindegy!

- Örülök, hogy megbeszéltük...

- Shin!

- Mondd!

- Izé... volna kedved... vagyis na... itt alszol ma nálam?

- Hát most miért ne? Igen.

Adta be gyorsan a derekát és énbennem megint egy pillangó szabadult el. Imádok Shinnel aludni! Főlleg, hogy ezen kívül még eddig csak egyszer aludt nálam... de nem baj! Csak annyi az egész, hogy végig kell nézni vele a Nanát, ami nekem egy időbe nagyon az anti témába toporzékolt, de mióta Shinnel vagyok azóta kezdem úgymondd: elviselni...

***

Kiro nyújtózkodott egyet, majd átkapcsolt egy másik csatornára, miközben maga mellé meredt: Yu ott aludt nyakig betakaródzva. Persze mindeddig be sem takaródzott volna, ha Kiro nem veszi a fáradtságot, és terít rá egy plédet.

A mellette alvó fekete srác valahogy jobban lekötötte a figyelmét, mint a TV-ben épp műsoron lévő Talk Show. Ábrándos nézések közepedte tanulmányozta barátját, mikor kopogást hallott. Az ég szerelmére! Melyik retardált fasz kopogtat éjfél előtt 10 perccel a ház ajtaján? - Sóhajtva állt fel és elindult a bejárat felé. Ekkor vette észre, hogy bezárta az ajtót, mikor Strify még haza sem ért!

- Bocsi Strify...

- Látom mennyire bűnhődsz!

- Bocsi, de azt hittem Wiánál alszol.

- Fogadok, hogy ez csak kifogás, és igazából elfelejtetted!

- Fején találtad a szöget...

Tolta be mögötte az ajtót és ekkor vette észre haverja bánatos arckifejezését:

- Hé, Strify! Miért vagy ilyen búval baszott?

- Mi?

- Olyan depressziós az ábrázatod, mintha kinyírtad volna a gondnok macskáját!

- Hú Kiro... imádom a hasonlataidat!

- Tudom, hiszen fergetegesek. Szerintem közülünk én vagyok a legviccesebb!

- Meg a legegósabb is.

- Á nem. Azt a posztot te már betöltötted!

- Mi van??!! Ezt meg hogy érted?

- Felejtsd el.

Azzal önelégült vigyorral hagyta faképnél és visszamászott a nappaliba. Fogadok, hogy pornót néznek Yuval! És nekem nem szóltak... kis köcsögök! - fordult meg Strify elméjében... ám a szobába lépve észrevette, hogy igazából semmit sem néznek, csak Kiro Yut, Yu pedig a szemhéját belülről. Hú de kóma! Mindjárt bealszik Kiro is.

- Figyelj Kiro... te olyan sík hülye vagy, de most muszály valakinek kitárulkoznom! Tudom: ilyet csak a csajok szoktak, de na... most amúgy sajna nincs itt Romeo, hogy elmondjam neki a bajom!

- Hallgatlak Egómanó!

- Ne találj már ki ilyen szánalmas beceneveket, kérlek... olyan megalázó!

- Ok, csá... na? hallgatom!

- Wayolette tuberkulózisban szenved.

Kiro sokkot kapott. Eltátotta a száját és úgy pásztázta a barátját, majd felszólalt:

- Bazdmeg!

- Hidd el, én megtenném, de így?

- Csezd meg, bazdmeg... ez nem egyszerű! Abba bele fog halni!

- Ne mondd ezt, kérlek! Vagy várj: te nem Romeo vagy, hogy mindig bejöjjön a jóslatod... még ha meg se szólal! ˘.˘

- Szorri... de ez most nagyon necces... nem is tudom mit mondjak!

- Tudom. Romeo se szokott semmit mondani!

- Ez nem meglepő.

- Jó, de... akkor is annyira rossz: nem tehetek érte semmit, pedig szeretem...

- Én mindeddig azt hittem, hogy neked a tükörképed lenne álmaid netovábbja, de ha így állunk...

- Kiro, kérlek ne vedd poénra!

- Ez nem poén! Kajak így gondoltam!

Strify válasza: tarkón csapta a gitáros srácot, aki kuncogva díjjazta a cselekedetet.

***

Éreztem ahogy hozzám simul hátulról és teste melege eltereli a hideget bőröm libabőrös felszínéről. Egyenletes szuszogását tökéletesen hallottam a csöndben. Kezei szorosan tartottak és óvtak. Szőke haja kellemesen csiklandozta nyakamat és mosolyt csalt arcomra. Szorosan tartottam magam előtt a takarót és igyekeztem minnél jobban belebújni, mert az orrom fázott... de ez tök fölösleges volt, révén, hogy háttal voltam neki.

Nem volt rajta felső, és rajtam is csak egy vékony, spagetti pántú atléta volt... valamint a kis, piros nacim, ami a sok mosás végett már-már inkább rózsaszín érzetet keltett a látótérben.

Ha egészen elhalkultam, és visszafolytottam magamban a levegőt még a szívdobogását is hallottam, aminek ritmikus dübörgése álmot csalt hosszú pilláim végére. - és ekkor bevillant egy kép: arról a megátalkodott majomról, Strifyről! ... nem igazán tudom miért pont ő jött be, de nem is nagyon aggasztott a kérdés... csak Ő volt előttem! És egyre jobban elöntött a harag, mert ilyen makacs! Ha rajta múlna talán soha nem is lenne Cinema Bizarre! Mert ő annyira leszarja mások mit gondolnak, de olyan mértékben, hogy az megremegteti az egyenlítőt! Az az önfejű és makacs ábrázat. Azok a ravasz nézések... jaj de kikaparnám a szemét! Nem is értem minek foglalkozok vele, mert tényleg még csak nem is ismerem... de van egy olyan érzésem, hogy nem is akarom!