32.rész: Kockázat nélkül nincs nyereség

Sziasztok!

A szavazásban nagyon az ellen vagytok, hogy feltegyem a másik történetet is. Ennyire rossz író vagyok? xD Minden esetre azért engem nem zavar majd a dolog... :) legyen ahogy ti akarnátok!

A történetben a My Obsession szám egy bizonyos fokig szerepet játszik. Hogy miért ez? Mert így akarok kedveskedni Eva Kaulitznak *.* Köszönöm, hogy vagy nekem és megismertetted velem a szőke csivaszt és bandáját :) ♥

JÓ OLVASÁST! ^^

[Rima szemszög]

/Álmodni jó, s én azt teszem,

Fent a csillagok mutatják az utat,

Hogy el ne tévedjek.

Álmodni jó - de jobb lenne veled.../

- Ismeretlen szerző -

Miközben édesapám egy fontos üzletasszonnyal beszélgetett én alkalmat kerítettem arra, hogy körbesétáljak a helyszínen. Végtére is nem mindennap mondhatom el, hogy apám elvitt egy olyan fontos alkalomra, mint ez a... nem tudom minek mondjam! A bálokban táncolni szokás, az ünnepségeken ünnepelni. Itt csak gyülekeznek! Mint egy konferencia? Mondhatni. És ha jobban szemügyre veszem a szituációt: elég sok olyan ember van itt, akik apa munkakörében dolgoznak. Sőtt mi több: csak olyanok vannak.

Épp az egyik puncsos tálhoz siettem, mikor megpillantottam az asztal ezen részénél a banda három tagját - Kiro, Yu és Romeo.

- Hé, a többiek?

- Ha Shinre és Strifyre gondolsz: nem tudjuk merre vannak.

- Az előbb még itt voltak, nem?

- Á, de az az előbb volt.

- Ez is igaz!

Zártam le a beszélgetést, mikor szedtem magamnak egy kis puncsot. Yu rosszallóan fintorodott el miközben engem méregetett.

- Ugye tudod, hogy ez nem olyan puncs, mint a gimis bulikon? Van benne alkohol.

- Persze, tudom.

- És mégis te hány éves vagy, drága, KICSI Rima?!

- Yu, nem vagy az apám tudtommal. Mellesleg mintha nem tudnád: 16!!

- Na igen...

Fintorát követően jelent meg a két elveszett bárány köreinkben. Shin átfogta a derekam, Strify meg elvette tőlem a puncsom!

- Jaj, Rima! Köszi. Nem kellett volna!

Azzal a lökettel le is húzta. Elég keserves arcot váltottam, mikor tudtomra került, hogy most hajtotta le a puncsom, amit történetesen magamnak szedtem. De már mindegy. Lezártam egy "szívesennel", amire a másik három érintett jót nevetett. Shin és Strify mivel most érkeztek nem tudtak min nevetni, így egy vállvonást követően letudták az előbbieket. Aztán hirtelen apa jelent meg a színen...

- Fiúk! Azt akarják, hogy játszatok valamit nekik...

- Ez most komoly?

Kérdeztem ÉN, holott ezt szerintem inkább valamelyik fiúnak kellett volna feltennie. Minden esetre én képzeltem el a közönség arcát, mikor Strify lesmárolja Kirot. Bár szerintem ilyen alkalmak adtán nem csinálnak ilyeneket! Bár ki tudja. Strify elég bátor egy arc - kíváncsi vagyok!

- Hát, ha ez a kívánságuk... fiúk?

A másik négy fiú egy emberként bólintott. Én pedig hirtelen büszke lettem magamra, mert elvileg nekem köszönhető, hogy összejöttek! Bár ezt nyilván a jelenlévő emberek nem tudják... nem is baj! Nem kell mindig a reflektor fényben lennem. Amúgy voltam én már valaha is a középpontban? Öö... nyilván.

- És melyiket énekeljük el nekik?

- Szerintem a My Obsession az tökéletes!

Adtam tippet barátomnak, mert most kivételesen Shin tette fel a kérdést. Mosollyal nyugtázta, majd Strifyre meredt, aki a maga módján válaszolt:

- Csak a te kedvedért, angyalom!

Most véletlenül elmosolyodtam - pedig nem kellett volna, még a végén érez valami esélyt nálam! Isten őrizz... minden esetre: Shint már nem igen érdekelné a dolog... már ha arra a szőke csajra gondolok! És tessék: megint elkenődtem emiatt. Viszont mire feleszméltem a fiúk már a színpadon álltak, és Strify elkezdte sajátos szövegelését:

- Üdv mindenki!

Elkuncogtam, hogy csak ennyire futotta tőle. De aztán folytatta, és számomra meglepettséggel járt mondandója.

- Először is, mielőtt belekezdenénk köszönetet kell mondjak annak a lánynak, akinek hálával tartozunk az iránt, hogy egyáltalán itt lehetünk... Rima Hanataro! Köszönöm a banda nevében!

Akkor hirtelen kitisztult (legalábbis én azt hittem), hogy nekem miért kellett eljönnöm. Elpirultam szavai hallatán, majd azon kaptam magam, hogy ujjaim tördelésével kötöm le magam idegességemben. Azért voltam ideges, mert... miért is? Nem méregből voltam ideges, sokkal inkább zavart. Ilyen szépet még sosem mondott nekem. - benső gondolatomból a közönség tapsvihara taszított ki, és mindenki rám nézett. Még ők is tapsoltak. A következőkben már elöntött a forróság is, annyira zavarba jöttem... és akkor elkezdtek játszani. Strify éneklés közben, mintha engem nézett volna - de egy koncerten mindenki azt hiszi, hogy őt nézik, nem? Szóval ezt a gondolatot azonnal elhessegettem, és tovább figyeltem, ahogy játszák a My Obsessiont. Egy időben tartózkodtam ettől a számtól, de aztán... most mintha ez lenne a kedvencem! Furcsállom ezt a hangulat változást.

A szám végén meghajolt, és intett felénk. Megint tapsoltak az emberek. Én pedig mosolyogva tértem ki a helységből. Elindultam a mozsdó felé, hogy gyorsan leellenőrizzem a sminkem, meg ilyenek. Hogy mire megint eléje - izé! Eléjük - kerülök legyen makulátlan megjelenésem. A mozsdó felé igyekezve hűvös, eső előtti, vagy utáni szellő simított végig meztelen lábamon. Az ajtó felé fordultam, ahol két biztonsági őr veszekedett három középkorú férfival. Ha elég bátor lennék most megkérdezném, hogy "mi a gond?" - de mivel nem vagyok az, így tovább suhantam. Miután végeztem a mozsdóban, és következőleg kitértem olyan látvány tárult elém, amit álmomban sem hittem volna: a két biztonsági őr az ajtóban feküdt. A három férfi közül kettő kezében baseball ütő volt - ez eddig fel sem tűnt! Vajon mit akarnak?

- Odabent van ez a bál szerűség. Csak több vagyonra tehetünk szert!

Majd a harmadik ember, akinek ezeddig üres volt a keze egy pisztolyt húzott elő kabátja takarásából. Ezek szerint még nem vettek észre! Szóval most el kéne rohannom vissza a rendezvényre, és tájékoztatnom aput, és a többieket! Akkor miért a női mozsdó felé vettem az irányt?!

- Basszus.

Adtam hangot aggodalmamnak, miközben lecsúsztam a földre. A hideg csempe viszont észhez térített: apa, és a fiúk ott vannak odabent! Ezeknek meg fegyverük van. Most ki kellene hívnom a rendőrséget! Igen, ez tökéletes ötlet. - és már a táskámban kutattam mobilom után. Előszedtem, és bepötyögtem a 911-et. Miután egy hosszadalmas idő után végre felvette valaki tudtam vázolni a szitut - csak egy a baj: nem tudom mi a címe ennek a háznak, ahol vagyunk. Mivel minden kétséget kizárva a három férfi már épp a terem ajtaját keresi, így könnyű szerrel osontam ki az udvarra, hogy megnézzem az utca, és ház számot. Ezt is elmondtam. A nő, akivel beszéltem megnyugtatott, hogy mindjárt küldik a rendőröket! Én pedig maradjak bent a mozsdóban. Csak már régen nem a mozsdóban voltam! De gondolom az udvaron is biztonságba vagyok...

- Jól van, akkor maradok ahol vagyok. Remélem hamarosan...

Nem tudtam befejezni a mondatot, mert egy hangos puffanást követően a telefonom kirepült kezemből. A fülem meg fájt... rémülten hátratekintettem és megláttam a három férfit. Akkor hát nem jöttek be?

- Kihívta a zsarukat?!

Aggodalmaskodott az egyik. Én pedig azon kaptam magam, hogy remeg a lábam. És abban a minutumban mintha az egész életem lepergett volna a szemem előtt! Hirtelenjében halál közeli élmények kavalkádjában éreztem magam, és azon félve, hogy mikor eresztenek egy golyót a fejembe már a rémülettől moccanni sem mertem. De ilyen esetekben az emberben mindig lejátszódik a hősködhetnék: ha a tervem balul sül el, akkor is meghalok, ha itt maradok akkor is. Van halovány esély a túlélésre, de nem túl sok - viszont ennyi épp elég, hogy merjek kockáztatni. Tehát míg ők azon féltek, hogy kihívtam e a rendőröket én alkalmat kerítettem arra, hogy berohanjak az épületbe. Egy lövés majdnem elvitte a karom, de egy sikítással körítve tovább futottam. Majd becsaptam az ajtót, és a lehető leggyorsabban rohantam be a nagy terembe, ahol is az összejövetelt tartották. A tömegben kerestem édesapámat, és mikor megtaláltam épp egy férfival beszélgetett. Odasiklottam mellé, majd ráordítottam:

- Apa, veszélyben vagyunk!

- Hogy mondod? Mitől?

Érdeklődött, bár ábrázatáról teljes mértékben az jött le, hogy megint valami hiszti rohamot képzel esetembe (pl. egy letört cipősarok, vagy köröm - amiken általában aggodalmaskodok), de én nyomatékos érvekkel álltam elő, amik az események leírását rejtették magukban:

- Három fegyveres férfi tart a terem felé, hogy...

És még egy lövés, majd kinyitódott az ajtó, amin előbb bejöttem. Beborult az a nő, akivel az események előtt beszélt apa. Arca lefagyott, homlokán egy véres, mély lyuk tátongott. A pánik szinte a percben kitört mikor a nő teste a padlóra zuhant, és a három férfi elő lépett. Az egyik teli torokból kiáltotta szándékukat:

- MINDEN PÉNZT IDE, ÉS SENKINEK NEM ESIK BÁNTÓDÁSA!!!

Odafordultam édesapámhoz, és megnyugtatás ként megsúgtam neki, hogy kihívtam a rendőröket, bármelyik percben ide érhetnek. Annyiban megnyugodott, és ezt követően az addigi együtt működést látta a legelőnyösebbnek. Előkotorta pénztárcáját, ezután én tekintetemmel a fiúkat kerestem. Megtaláltam őket az egyik sarokban a kanapén döglődve. Épp azt nézték kinek mennyie van, amit odaadhatnak a zsarnokoskodó ismeretleneknek.

- Te ott!

Csapta meg a fülem a soron következő két szó, és megpördülve a pisztoly golyótárjával találtam szemben magam. Ereimben a vér megfagyott, mikor az illető, aki rám szegezte a fegyvert ki is biztosította azt.

- Te szóltál a zsaruknak, ugye nyuszikám?!

Hangjából nem épp az önzetlen kedvesség sütött, így sok reményt nem vártam az ezt követő eseményektől. Majd hirtelen, mikor minden reményem szerte foszlott édesapám egy üvöltést hallatva rántott háta mögé - így a golyó őt érte...

Közérdekű közlemény?!

Most egy kérdéssel fordulok hozzátok. Szavazást indítok, hogy legyen e másik történet a My Impossible Dream mellett? Mert mint már említettem elkezdtem egy Kirosat. Már az első 10-től több is meg van belőle, de azért gondoltam megkérdezem, hogy ti mit szólnátok ahhoz, ha feltenném ezt a történetet is, és akkor két történet menne egymás mellett? Mert el kell keserítselek titeket: A MY IMPOSSIBLE DREAM-nek RÉG NINCS VÉGE!!! xD És gondoltam örülnétek egy kis újdonságnak :) Szavazzatok majd légyszi! ^^ pussyy: MELODDY ♥

31.rész: Ünnep ünnepi hangulat nélkül

Sziasztok!

Gondoltam mindenki jobban jár, ha még ma felteszem ezt a részt, mert ezt követően megint ki tudja mikor lenne időm? Sietek persze, hogy ne unatkozzatok! xD Amúgy leszögezném: folyamatban van egy ezúttal Kiros történet is. Szavazást fogok tenni, hogy akartok e kettő történetet párhuzamba! - majd valamikor x)

u.i.: az események megint pörögnek. nem gond? xD

[Strify szemszög]

/Az élet attól szép,

hogy bármi megtörténhet.

És attól sz*r,

hogy meg is történik./

- Napi bölcsességek -

Bele sem mertem gondolni abba, hogy vajon most milyen lelki állapotában lelném meg ezt a lányt, ha véletlen betoppannék hozzá a közeljövőben. De ugyanitt nem is bírtam ki nevetés nélkül, szóval elég érdekesen jöhetett le Hanataronak, amikor is röhögve beállítottam a stúdióba. Érdekes tekintettel fürkészte arcomat miközben én fuldokoltam a kárörömtől. A napokban lehet köcsögebb vagyok, mint általában? Erre igazán nagy valószínűséget látok!

- Mi az öröm tárgya?

- Szerintem addig nem mondom el míg alá nem íratod a következő szerződést, mert ebből a két évből még két perc sem lesz.

Válaszoltam neki és elképzeltem milyen arccal illetne, ha közölném vele, hogy ismét megszívattam a kislányát... hamar kivertem a fejemből ezt a szellemképet, és egy fejrázást követően már be is tértünk az irodába. A tollat rögvest kézbe kapta, és szerintem mihelyst aláírja el teszem a vitrinbe, hogy ez a szent toll, amivel aláírták a Cinema Bizarre újramegalapulását követő első leszerződtetést a céghez. Sosem voltam otthon e téren, de nem volt miért szégyenkeznem ilyen miatt! Anyám pedig úgy nevelt, hogyha utána néznék egy bizonyos dolognak, akkor nem lennék lusta. Mert a lustaság fél egészség, hm? Hát akkor én ezt a tanítását úgy hálálom meg, hogy teljesen egészséges leszek!

- Meg volnánk, Hudec úr.

- Remek! Csak örülni tudok, hogy továbbra is magam mellett tudhatom Hanataro nagyszerű alakját.

- Ugyan kérem.

Elpirult hízelgésemre. Ez kivételesen nem nyalás gyanánt lépett volna érvénybe, hanem mint igazság, mert valósággal így érzek. Örülni tudok, hogy lecserélték azt a féleszű tulajt Hanatarora. Lecserélték? Hisz Hanataro vásárolta fel! Szóval ez se számít. Az üzletben egyáltalán mi az, ami számít a mindenen kívül?!

- Mellesleg rendeznem kellett egy találkát a cégünk többi kapcsolatával. Az este folyamán lesz megrendézésre kerítve, még pedig fél 8 tájában! Örömmel venném, ha a Cinema Bizarre is megjelenne.

- Ott lesz a lánya?

- Melyik?

- Vajon.

- Hát Rima nem kifejezetten rajong az ilyen partykért.

Újabb ötletem támadt, amit persze nem hagyhattam kárba veszni, mert lehet csak egy perc alatt találtam ki, de ez olyan pontos... szóval ki kellett ötlenem valamit.

- Ha ő nem jön mi sem megyünk.

- Talán meg tudom fűzni...

Imádom az üzletet, mondtam már? Hoppá, megint hangulatember voltam.

***

Soha, soha, soha nem szerettem az öltönyös dolgokat! Pedig tudom milyen elképesztően jól nézek ki egy öltönyben, de akkor sem a szívem csücske. Nem is fog az lenni ebben már biztos vagyok! - méregettem magam a tükör előtt, mint egy rossz tini p*csa a szalagavatója előtti este. Csak itt épp nappal volt, és nem szalagavatóra készültem.

E percben semmi sem idegesített jobban, mint a körülöttem repkedő Kiro. Mégis miért kell ennek feltétlenül itt lennie a közelben ezzel a kamerával? Persze elszórakoztatja magát a saját kis favicceivel, amik éppen lehetnek fából, de, hogy nem reccsennek azt is garantálom. Közben minden második mozdulata az, hogy a haját a füle mögé dugja, mint egy rossz b... nem mondok semmit! De az a szemét tincs örökké csak előcsusszan füle mögül, és tovább keseríti drága gitárosom életét.

- Hullámcsat?

- Strify! Az olyan buzis.

- Hidd el rajtad nem vennék észre.

Mostanában mindig van szerencsém akkor elszólni magam, mikor a jó drága Yu is erre téved, és ő természetesen a legnagyobb lelki nyugalmából is ki tud kelni egy másodperc alatt, ha Kiroról van szó. Ha nem ismerném őket lehet rosszat gondolnék, de nem teszem! Csak egyszerűen b*ssza a fülem ez a hülye hangja. Ami nem is olyan hülye, mert el kell ismernem, hogy rendkívüli hangja van. Persze van akié jobb!

- Ne legyél köcsög!

Így ő, majd elsuhant mögöttem, mint egy betépett szellem, és beletúrt a hajamba. Ezért még a nagyanyám kezét is eltörném, nem még az övét! Meg sem értem, hogy miért is lepődött meg a következőkben, mikor ingerülten utána léptem, és az övét is összekócoltam. Ez talán jobb módszer volt a kéztörésnél, merthogy Yu most közel egy órát bíbelődött a hajával! - hm. Így már látom mégsem volt olyan jó ötlet! Erre elég bizonyságot ad az, hogy a következő percben életemet mentve rohantam ki a szobából, ő pedig a fényt megcsúfoló macska mozgásával utánam. Kiro úgy kiröhögött minket, ahogy csak a legjobb tudásától telt, de közben egy fél percre sem vette le rólunk kameráját. Épp elhalálozásom első fázisában szorultam a saroknak, amikor Yu hirtelen odafordult Kirohoz, és megkérdezte:

- Minek kamerázol?

- Megörökítem a legtöbb eseményt, amit tudok! Ki tudja, lehet lesz még CB TV.

- Erről biztosíthatlak.

Veregette vállon Yu Kirot, majd visszatért - VOLNA - hozzám, de addigra sikerült elrohannom. Ez többnyire ezzel telt a nap hátra lévő részében! Meg sem lepődtem, hogy mire odakerültünk már inget kellett cserélnem, mert beleizzadtam a sok futkározás után. Ezt követően érkezett a limuzin a házunk elé! Alig vártam, hogy beleüljek. Közel két hónapja nem ültem limoban! Ekkora traumát, ugye?

Olyan kényelmesek voltak a bőrülések, hogy egyedül Kiro és Shin csicsergése miatt nem tudtam aludni. Valamint Romeo vádló nézésétől! Mintha tudna valamit, amit nem kéne neki... Romeo mindent tud, csak nem teszi közzé! Yu persze együtt röhögött mindenen a másik két majommal. Én maradtam csak félkómába, rajtam a szintetizátoros árgus szemeivel. Mire odaértünk a kivett kastélyterembe - merthogy ezt az épületet másnak nem tudom mondani - már várt ránk a vörös szőnyeg... - e percben már elöntött az a furcsa érzés, hogy itt vagyok a világ legjobb zenészeivel (szememben legjobb!!) egy nem kis szervezést kívánt partyn. A legeslegjobb ebben, hogy tudom: mellettem vannak a barátaim, és odabent pedig bizonyára vár az a nő, aki végedt másodszor is szerelembe tudtam esni. Még ha szemét is vagyok vele ez az óvodás módszer nem jön be a csajok nagy százallékának? Meg persze egy lányt mi sem egyszerűbb meghódítani egy bálon...

A tömeg ami ott fogadott meglepett. Persze a tehetősebb családok gyerekei nem maradhatnak otthon ilyen alkalom adtán! Soha. Milyen dolog az már, de komolyan? És akik itt fogadtak mind-mind a cég tagjai, aminél leszerződött a bandánk. Nem hittem volna, hogy ennyien... mindegy. Az integetést és számtalan kezet fogást követően végre Hanataro is elénk álított.

- Végre.

Jelentette ki lelki nyugalommal, arcára felvarrt izgalommal. De a hangja ugye előző mondatom eleje alapján nem azt fedte, amit talán kellett volna. Kezet fogtunk mi is vele, majd ezt követően küzdöttem a késztetéssel, hogy megkérdezzem merre van Rima. Oly annyira küzdöttem magam ellen, hogy már belefájdult a hajszálam is. Ám mikor épp lefoglalt még egy üzleti partner Hanataro hirtelen elkapta a válam, megfordított és, mint egy mesébe illő hercegnő úgy láttam meg Rimát levonulni a lépcsőn. Arany színű, fodros ruhája hullámzott léptei közben. A haja göndör volt, és volt benne egy apró tincs feltűzve azúr kék gyöngyekkel díszelgő hajgumi segítségével. A csipkés cicanadrág nálam bónusz, ahogy a magassarkú már nem épp. Ám úgy vonult ott le, mintha nem is tudom honnan szalasztották volna... nem sok mesét ismerek: talán ő lenne a szépség és a szörnyetegből Belle? Vagy a Hamupipőke címszereplője? Nem is tudom... - jelenleg fenn álló kábulatomból csak az ragadt ki, amikor Shin odarohant hozzá, és felajánlotta neki karját, hogy a lány abba kapaszkodva csatlakozzon közénk. Shin! És a pletykalapok? Azok mindenhol ott vannak. - persze jól tudtam, hogy akkor a pletykalapok érdekeltek legkevésbé.

- Szia apa!

- Rima te most...

Itt krattyolt valamit japánul, amit természetesen nem értettem, de Rima válaszát annál inkább:

- Arigatou.

Köszönöm. Ennyit tesz. - furcsa bizsergés futott végig hátamon, mikor hallottam ahogy japánul mondd köszönetet Hanataronak. Koncentráltam szájfénytől csillogó ajkaira, és tökéletesen kifestett szemeire. Miközben én őt illettem ezekkel az illetlen szemgubbasztásaimmal addig rá szált a banda többi tagja is. Aztán szemetbökött valami... mi is? Ó, hát persze! Shin. Ahogy átfogta Rima derekát, és a lány erre nem is rezzent - sőtt! - még hozzá is bújt. Akkor aztán megharagudtam rá! Hát megcsalja! Látta saját szemeivel! Akkor miért öleli még mindig őt? Miért van még mindig mellette mikor már... mikor már rég mellettem kéne lennie?!

Mivel megbántottan éreztem magam jobbnak láttam, hogy félrevonulok... tehát elnézést kérve kitértem a folyosóra, ahol senkit nem láttam. Eleinte! Mikor utánam jött... PONT SHIN.

- Hé, Strify! Neked minden oké a toronyban? A buli odabent van. Sz*rul vagy?

- Nem. Inkább mérgesen...

- Miért? 

- Nem lényeg.

- Neked sincs akkor jó estéd, nem?

- Mert neked most mi bajod?

Kérdésem flegmábbra sikerült, mint szerettem volna. Utána meg is ráztam magam és hallgattam tovább az éppen szőke hajú srác felém célzott dialógusát.

- Furcsa nekem Rima. Hozzám sem szól! Persze megölelt, de... mi baja van szerinted?

- Nem mi, hanem te!

- Mi?

Későn kapcsoltam, hogy ezzel talán elárultam a titkot, hogy megmutattam Rimának, Shin megcsalja őt. - és hirtelen eszembe jutott egy ötlet!

- Tudod kicsit bántja őt, hogy lecserélted.

- MI VAN?! Honnan tudja... ?

- Nem hinném, hogy tudja. Sokkal inkább sejti! Mikor akarod elmondani neki?

- Mikor kéne? Nem fogom elmondani, mert Vanessa... jaj... te ezt nem érted!

- Shin. Azt hiszed nem ismerlek? Nézd: tudom milyen másodpercnyi idő alatt bele tudsz szeretni valakibe. Aki ráadásul ilyen csinos szőke, és formás! Mmmm... ki tudja még lehet én is...

- Nem vagyok arra kíváncsi, hogy mit csinálnál vele.

- Okééé...

- Egyet viszont igérj meg!

Éreztem, hogy most olyat fogok neki megígérni, amit úgysem tartok be. Szinte lejött a hangsúlyból mi gyíkja van!

- Hallgatlak...

- Hogy soha nem fogsz a közelébe menni!

- Vanessának? Nem tervezem.

- Nem Vanessának! Tudom, hogy Rimára vetettél most szemet.

Nem válaszoltam rá. Nem is tudtam volna! Ami látszik azt nem tudom eltakarni tökéletesen! Mit fáradjak? Inkább megcsavartam a beszélgetést:

- Nem megyünk vissza?

- Ígérd meg!

Vádaskodott felém nézve, ám hirtelen nem értettem miért okoz neki szív fájdalmat ha rámászok az egyik barátnőjére, mikor ő most épp egy szöszit dönget. Bár én úgy tudom, hogy az ígéretek arra valók, hogy megszeglyék őket, nem?

- Megígérem, Shin! Csak könyörgöm menjünk vissza.

- Na jól van!

30.rész: Naiv lélek

Sziasztok!
Hát zömében ugyanazt mondhatom, mint amit korábban a TH-s blogomra is írtam (hamarosan fent is lesz, csak órák kérdése xD): hogy ugyan most itt az érettségi szünet, de szerencsére nem rekedek a gép előtt végre, mert alkalmam sem lenne rá, annyira be leszek táblázva. :) Hiányozni fognak az msn partnereim - hogy személyeskedjünk is némi képpen - remélem tudják kire/kikre gondolok ;) És aztán sietek vissza! De ki tudja mikor jutok el oda is, hogy feltegyem a következő részt... addig persze jó olvasást elöljáróban! ^^ Pihenjetek sokat ;) pussyy

[Rima szemszög]

/Három dologban teljesen biztos voltam.

Először, hogy Edward vámpír.

Másodszor, hogy lényének egy része

-amiről azt sem tudom milyen erős lehet- a véremre szomjazik.

Harmadszor pedig, hogy feltétel nélkül

és gyógyíthatatlanul beleszerettem.../

- Stephenie Meyer: Twilight - Alkony -

Nem tudtam hova fog vinni, és miért jelent meg ilyen hirtelen. Nem tudtam miért siet ennyire, de lelkem egy része vele akart menni, míg a másik azt mondta, nem kéne, mert valami olyan fog történni, amiért megbánom, hogy elmentem. Sajnos az első része erősebbnek tetszett, és vele mentem. Beültünk az autójába, és amint rátaposott a gázra rögvest traktálni akartam a kérdéseimmel. Először nem tettem eleget akaratomnak, csak aztán, miután kikanyarodtunk az utcánkból.

- Mégis hova viszel?

- Hidd el tetszeni fog... csak egy jó kis helyre!

- Nagyon remekül hangzik. Csak én... mindegy, felejtsd el!

- Hm? Figyelj, ha már belekezdtél...

- Tudod valamiért félek.

Láttam rajta, hogy elgondolkozik válaszomon, és csak utána mosolyodott el a maga szemtelenül jóképű módján... ezt követően válaszolt, ami számomra most nem volt épp egyértelmű:

- Van is rá okod.

A válasz nem volt épp bíztató, szóval csak még jobban bepánikoltam. Ebben a lelki álapotomban markoltam meg a táskám, mintha ez erőt adna ahhoz, hogy szembe nézzek a soron következőkkel. Meg kell említsem: már rég nem voltam ilyen feelingben. Utolsó alkalom az volt, mikor ideköltöztünk Japánból. Akkor történt, hogy bekerültem az osztályba... ebbe a pokolba, ahol most kárhoztatik lelkem! Mintha ez most értelmet nyert volna. De nem! Semmi értelme nem volt, és nem is lesz. Most sincs.

- Neked talán nincs akkora okod félni, mint nekem.

Szólt érdekkeltő monológom közepedte, amire felkaptam fejem, és elengedtem a táskám. Ránéztem, némi képp nyitott szájjal, mert eltátottam a pillanat hevében.

- Mi?

- Ezt úgy értem, hogy amit most látni fogsz... nos... neked már rég rá kellett volna jönnöd, de te annyira naiv vagy és befolyásolható, hogy ez már beteges! Így aztán meg kell mutassam ha akarom, ha nem. Bár lehet rám meg fogsz haragudni, meg Shin is... de nekem így könyebb a lelkemnek!

- Várj, Shinnek mi köze ehhez?

Értetlenkedtem, de ő válasz helyett lefékezett. A kocsiból kiugrott, áttrappolt hozzám, és az én ajtóm is kitárta. Szinte kirángatott, majd a sulim környékét ismertem fel. A pillanat hevében Strify átkarolta a válam, és szinte magam előtt láttam, hogy elvigyorodik, miközben az én tekintetem megakadt egy sokkal érdekfeszegetőbb eseménynél. Shin és egy másik lány beszélgettek. Az illetőnek, aki szerelmemmel társalgott irigylésre méltó hosszúságú, szőke haja volt, és nagyon csinosan fel volt öltözködve. Nem mondhatom, hogy nem irigykedtem, mert az hazugság lenne! De fele annyira sem irigykedtem, mint amennyire meglepődtem, mikor Shin megfogta a lány kezét, szemébe nézett, majd odahajolt hozzá - és ajkait a lány rózsapiros ajkaira tapasztotta.

Strify érintése égetett a ruhám alatt. Fájt is. Vagy ez a szívem? - most ez lehet úgy hangzik, mint aki egy csöpögős romantikus regényből olvasott fel, de e percben nem volt más, ami az igazságot hűbben tükrözte volna, mint ez a mondat.

- Kérdezd meg tőle...

Tért vissza előző mondatomra Strify, majd elkeseredésem közepedte fogta meg a kezem. Úgy rántottam ki a sajátomat az övéből, mintha ezer tűt szúrt volna belém. Csak néztem ki a fejemből értelmesen. Jobbat nem tudtam tenni. De akkor hirtelen Strifyre haragudtam meg, nem Shinre! Miért? Mert megmutatta. Eddig is sejtettem, hogy Shin... mondjuk csak ki: megcsal engem. De nem akartam elhinni. Ó, mennyivel jobb volt ez a tudatlanság...

- Na? Elakadt a szavad?

- Strify te... akkora egy szemétláda vagy! Miért kellett...? Miért... óóó...

Nem érdekelt semmi hirtelen. Azt sem tudom mi meggondolásból kezdtem el rohanni az ellenkező irányba, de rohantam, az a lényeg. Strify nem fáradozott utánam kiabálni, Shinék meg észre sem vettek. Én pedig csak rohantam, rohantam el a múltam elől... mikor pedig egy szűk sikátorba értem a falnak dőlve küzdöttem könnyeimmel. Nem telt bele sok idő, mikorra legyűrtek... hiszen szerettem őt! Szerettem, igen. ŐT SZERETTEM NEM MÁST!!! Ugye?

Tanakodásom közepedte léptek csapták meg a fülem. Utánam jött volna?

- Elég lassan szaladsz, ugye tudod...

Osztotta meg velem meglátását a szőke hajú énekes, akit e percben a világon mindennél jobban gyűlöltem. Ingerültségem kiülhetett arcomra, mert Strify hamar megosztotta velem újabb észrevételét:

- Még szebb vagy mikor dühöngsz.

- Mégis miért kellett beleavatkoznod?!

- Inkább tűrted volna, hogy játsza neked a szépet, miközben ő rég egy másik lányt szeret?

Kérdése lyukat hagyott bennem. Eltöprengtem ismét. Néztem a földet, és tűrtem, ahogy a sírás elveszi minden erőmet - aztán lecsúsztam a földre. Nem érdekelt a koszos föld! Nem érdekelt semmi. Csak térdeimet szorítottam magamhoz, mintha azt várnám, hogy kinyomom vele a szemem, aztán abba marad a sírás is. Feltekintettem némiképp és Strify cipőorrával találtam szembe magam.

- Ne várd, hogy leüljek melléd a földre. Fehérben vagyok!

Figyelmen kívül hagytam szurkálódását, és szipogtam tovább. Belegondoltam: mégsem az bántott, hogy Shin megcsalt, hanem az, hogy pont Strify mutatta meg. Mintha ezáltal sebezhetővé váltam volna számára! Nem is tudom mi téren. Csak úgy... sebezhetővé.

Leguggolt elém, és azt kívántam bárcsak hátra zuhanna, hogy aztán összekoszolódjon a fehér farmerja! Dehát nem így lett. Megkapaszkodott térdemben.

- Rima... hahó! Még csak 16 vagy! Miért várod, hogy most találod meg álmaid pasiját?

- Ki mondta, hogy így gondolom?!

- Ne idegeskedj már. Neked miért nem lehet ez a leleplezés olyan jó érzés, mint nekem?

- NEKED EZ JÓ ÉRZÉS??!

- Az.

Mostmár nem tartottam magamban, hogy mennyire ideges vagyok. Szimplán felugrottam. Ő is felegyenesedett és rám meredt. Majd a legmagasabb hangerővel, amit csak megengedhettem volna magamnak - azzal ordítottam rá torkom szakadtából.

- SHIN A BARÁTOD!!!! ÉS NEKED AZ OKOZ EXTÁZIST, HOGY ELRONTOD A PÁRKAPCSOLATÁT???!!

- Nem kell kiabálnod. Igen, ez!

- HOGY LEHET VALAKI ILYEN ÖNTELT, EGOISTA, ÉS SZÍVTELEN, MINT TE???!!

- Hálás lehetnél érte...

- HÁLÁS?!?!?!?!?!?!

Biccentett. Próbáltam halkítani magamon, majd úgy folytatni ezt a számomra csak gondot szülő eszmecserét. Egyáltalán miért őrajta töltöm ki a mérgem? - a könnyeim megint elárasztották arcomat. Úgy folytattam zokogva:

- Figyelj, zárjuk le ezt, oké? Vigyél kérlek haza. Nincs más vágyam, csak otthon lenni!

- Biztos így érzel?

- Biztos.

- Igen, ez világos... pedig reméltem, hogy megakarod ezt bosszulni Shinnek!

- Bosszulni? Mégpedig, hogyan?

A perverz mosolyát követően már tudtam, hogy mi járhat az eszében... de ez nem állt közel az én elképzeléseimhez, tehát passzoltam, és szinte ordítva nyavajogtam neki, hogy vigyen haza!

- Felőlem... ha neked ez kell.

- Ez!

- Ahogy érzed.

- Nem fogok neked kedvezni!

- Most mondd, hogy te nem élveznéd.

Rám kacsintott. Erre már olyan dühös voltam, hogy már csak azért is sírtam. Mikor közelebb araszolt hozzám, és letörölte könnyeimet kabátjának ujjával a szemébe akartam nézni! Arra vártam, hogy ebből meg tudom mit kéne tennem. De helyette csak még több kétség költözött lelkembe. Az a bolondító, kék szempár! Ez lesz egyszer a vesztem, tudom...

***

A kocsijában ülve még elmorzsoltam pár csepp könnyet, de már nem zokogtam. Csak nem értettem Strifynek miért kellett ezt megtennie. És vajon miért lett jobb a lelkének? Talán ez is örök rejtély marad?

A visszapillantó tükörben láttam ahogy rám rebben pillantása. Megint mosolygott. Komolyan mondom, mintha élvezné, ahogy szenvedek! - és akkor elgondolkoztam ismét. Strify a legfurcsább ember, akivel valaha is összehozott a jó ég! Ő olyan, aki egy elég egoista és akaratos egyénnek mutatja magát, holott... az akaratos talán még maradhat, és némi képp az egoizmusára való vonatkoztatások is! Tehát a lelke mélyén is olyan, mint amilyennek magát mutatja. Csak valamiért mégis másabb! Mintha ő jót akarna, de helyette csak rosszat ér el. Vagy, mint akit nem ért meg senki! - ilyen lehetőségek. Strify egyénisége a legfurcsább dolog, amit valaha a hátán hordott a föld!

- Jót akartál?

Érdeklődtem belátásomat követően, de mikor kiröhögött mégis elbizonytalanodtam. A rádóban is pont ekkor szólalt meg Enrique Iglesias egyik dala, a Why Not Me? - remélem nem kell lefordítanom mi a címe... és milyen alkalomba vágó is volt ez akkor, szinte megláttam mi van a háttérben csak... nem akartam elhinni.

- Igen Rima. Én persze csak jót akarok... nem! Nem jót akartam.

- Most akkor... ?

- Tudod: nem fogom előtted feltárni minden egyes érzelmemet, de annyit elmondhatok: csak magamért tettem.

Csak magamért - visszhangzottak szavai elmémben. Egy piros lámpát követően megállt, és rám meredt. A szemében akkor a világ minden fájdalma látszódott számomra. De ugyanott némi diadalittasság is! - úgy nézett rám, hogy ez is megfejtehetlen volt. Még Shint is elfelejtettem...

- Éreztem.

- De Rima! Tudhatnád, hogy nálam önzőbb alak nincs a világon.

- Nem vagy önző, csak azt akarod, hogy annak lássanak! Hogy ne fedezzék fel az igazi éned.

- Az igazi... szerinted nem ez az igazi énem?!

- Szerintem nem.

Tovább hajtott. Hamarosan megérkeztünk hozzánk. Kiléptem a kocsiból, majd még hátra fordultam. Strify is kiszált. Nem számítottam arra, hogy elkísér az ajtóig, de így lett. És ott, amikor szembe fordultam vele... ott történt, aminek nem kellett volna.

- Az ajánlatom még áll. Tudod a számom...

Olyan közel hajolt hozzám, hogy értettem ahogy suttog. Kristály tisztán! Kezei pedig derekam köré fonódtak és utána folytatta mondandóját:

- ... sajnálok mindent! Aludj jól.

Válasz helyett csak dadogtam össze-vissza. Értelmes szó nem tört ki belőlem, de szerintem értette mit akarok mondani, mert nyögött egy "köszit"... aztán ment csak el. A kapunkban állva még visszatekintett rám, és e percben zendült fel a szél is. Felmeredtem az égre és sűrű esőfelhőket pillantottam meg. Lesütöttem tekintetem, és mire megint a kapura meredtem csak Strify kocsija gurult el házunk elől. Tekintetemmel követtem míg tudtam, és közben igyekeztem nem koncentrálni arra, ahogy a meleg kora nyári szellő arcomba söpri hajam.

Mikorra már ő is eltűnt közvetlen látótávolságomból megfordultam, hogy benyissak. De nem jutottam túl sokáig, ugyanis az ajtó zárva volt! Belerúgtam egyet, amikor a telefonom SMS-t jelzett. Strify...

Egy kicsit elfelejtettem mondani,

hogy apuddal találkozom a stúdióba.

Anyud üzenteti, hogy Akyval orvosnál van!

Yuki meg Lanánál alszik. Dereng?

Jó éjt :)

- STRIFY!!!!!!!!!

Kiáltottam a nevét - mintha meghallotta volna. És megint belerúgtam az ajtóba. Fájdalmakkal küszködtem már a második rúgást követően, mert nem kell mondjam, hogy milyen, mikor belerúgsz egy tölgy ajtóba. Beletúrtam hajamba, és elosontam hátulra, ahol is a szobám volt. Persze ez túl magasan volt, szóval kénytelen-kelletlen bátorkodtam felmászni a fürdőszoba ablakon keresztül, ami széltében-hosszában pont akkora, mint én - és a ruhát még nem is számoltuk! - csípőmnél beakadtam és erőteljesen dőltem előre, majd úgy borultam be a fürdőbe. Bezuhantam egyenesen a szennyesruhák közé, amiből annyi volt, hogy meg sem éreztem, hogy csempére estem! Helyette viszont Yukito két hetes alsóneműlyét kapartam ki pofázatomból... aztán ismét hangosan gondolkoztam:

- Megöllek...

A morgásom után elhatároztam, hogyha legközelebb találkozok ezzel a szőke-halállal első dolgom az lesz, hogy a farkánál fogva akasztom fel a legközelebbi fára! Aztán poénkodhat kedvére. Már ha még lesz ereje!

29.rész: Álszent

Sziasztok!

Ím egy újabb rész. :D Jó olvasást! ;) Jobb lesz figyelnetek, mert innentől eléggé beindul a történet menete is ;)

[Strify szemszög]

/Késve tudom, de száz életre megjegyzem;

szeretni csak a szerelem minden fájdalmával érdemes,

vagy sehogy.../

- Fodor Ákos-

Egy hónap múlva...

A hétköznapjaim a banda újra megalakulása előtt is menthetetlenül unalmasan teltek az utóbbi időszakban, de ez már kibírhatatlan. Hiába vásárolok, csajozok vagy épp annyit alszok amennyit csak lehet - vagy sem, ha rémálmok gyötörnek. Valami mintha hiányozna az életemből! Mi is? Mindenem megvan. Jaj, könyörgöm! Ez már annyira szánalmas, hogy már magamtól undorodom. Rosszabb vagyok, mint egy idióta középiskolás spiné, aki a premenstruációs szindrómája közepe felé jár, és egy diszkó közepén elunja az életét, mert elfogyott a pia, és nincs még egy pasi, aki megdugja! Igen. Pontosan ilyen vagyok!

- Strify! Ne keljen már megint kirúgdosnom téged az ágyból, haver!

Aggodalmaskodott Yu, aki már teljes harci díszbe (itt a sminkjére gondolok) és frappáns, laza szerkóban az ajtóm küszöbén feszített, miközben én tehetetlenül fetrengtem az ágyamon. A takaróm kígyóként csavarodott körém, elszorítva minden levegőmet. A hajam úgy állt, mint egy rossz indulatú perzsa macska bundája hajszárító alkalmazása után, valamint szemeimből a könny úgy folyt, mint boxoló orrából a vér egy meccs végén. A reggel meghitt pillanata!

- Ne zaklass már, fater!

Állítottam le barátom és lakótársam, majd, hogy megkoronázzam mondandóm kimagaslását egy párnával ajándékoztam meg kissé feszült gitárosunkat. Persze ez nem épp a legszebb nézését váltotta ki a kicsit sem jó reményű Yu-ból, mert az arca úgy eltorzult, hogy leginkább a Harry Potter béli dementorokra emlékeztetett a reggeli félhomályban.

- Fater, mi? Sz*pjál le!

És elvonult a látótávomból, miközben én egy fordulás kísérletében lezuhantam az ágyam mellé az óriás piton imitátor takarómmal együtt.

A napjaim többnyire így kezdődtek mostanában! Szóval mindez különös feszültséget nem okozott részemre... inkább hamar kiszabadultam az engem támadó tárgy szorításából, és hirtelen felálltam. Ezt követően szédültem is! De nem húztam az időt azzal, hogy vissza feküdjek az ágyra, míg ez alább nem hagy... na jó! De, mégis visszafeküdtem. És ezt követően már Kiro is betoppant!

- Hallooood! Annyira lusta vagy, hogyha ez fájna, akkor már rég az ükanyád mellett fetrengenél a koporsódban!

- A fájdalomba nem mindenki hal bele.

- Akkor segítek! 

Tért be hirtelen Yu is ismét. Kiro mögött támaszkodott az ajtófélfán, és a kis szőke csávó pedig, mintha észre sem vette volna úgy meredt feszülten rám.

- Amúgy hova siettek? Az a nyomi interjú csak fél 2-kor lesz.

- Előtte még áthívott minket Mr. Hanataro ebédelni, és fél 12 van!

- Tényleg. El is felejtettem! A többiek?

- Ha Romeora és Shinre gondolsz, akkor kifejtem: Shin megint ott aludt Rimánál, Romeo meg nem fog eljönni, mert állításai szerint ehhez most kurvára nincs kedve.

- Hát nekem sincs!

- De jönni fogsz?!

Találgatott Yu, ami sokkal inkább hatott parancs ként, mit sem kérdés ként... persze annyiban volt kedvem elmenni, hogy Shint tovább nyúzzam a Rimának szánt célozgatásaimmal kettejük kapcsolatára vonatkoztatásával, de hát... fáradt vagyok, és életunt! Bár lassan életre kapok... többnyire a drága doboséra!

***

Érkezésünk pillanatában már minden a helyén volt. A csapat együtt - mínusz egy Romeo! - és mikor beértem megragadta a szemem Rima, amint a nappaliban lévő dohányzó asztal előtt térdepelve valamit irogatott. Mivel Shin, az egyedüli akadály kettőnk közt nem volt ott, mert épp Kiroval társalgott valami felettébb untató témáról, így ezt kihasználva környékeztem be a vörös hajú tündi-bündit.

- Szia Rima! Hiányoztam?

- El nem tudom mondani mennyire.

Rögvest megragadta valami nem épp idevágó dolog a tekintetem: Rima szemüvege. Szépen besétáltam elé, hogy aztán kérdésemet követően körberöhögjem, de addigra levette az ókullárét.

- Rima, te szemüveges vagy?

- Nem állandó hordás. Csak olvasásra és számító gépezésre szükséges! Nem mindig szoktam hordani akkor sem, mikor pedig kéne, mert szerintem nagyon gáz. És ha most kiröhögsz a nyakad köré tekerem a farkad!

- Éreztem, hogy valamivel be fogsz oltani. És azt megosztod velem mit tanulsz?

- Nem.

- Jaj, de hisztis vagy!

- Kémiát.

- Ó, mostmár világos miért vagy hisztis. Segítsek? Meg voltam kettes belőle mindig!

- Ha kettes voltál miért lenne szükségem a segítségedre?!

- Ejnye no! Azt hiszed nem látok a fejedbe?

Érdeklődtem rá kacsintva, amire ő kifejezéstelen arccal illetett, majd lapozott a füzetében. Leültem mellé, és miután olyan közel csúsztam hozzá, amilyen közel csak lehetséges, füle mögé tűrtem a haját, majd belesúgtam:

- Tudom, hogy neked nem a segítségem szükséges, hanem már csak eleve a jelenlétem is, vöröske!

Felém fordult. Az orrunk szinte összeért, majd hátrahőkölt, és ingerült nézések közepedte így felelt:

- Strify! Szűnj meg. És kímélj az idióta meglátásaidtól is, oké?!

- Pedig én tudom, hogy így van!

- Na persze. Békén hagysz már?!

És éppen most érkezett az utasítás Hanatarotól:

- Andreas! Kérlek, csatlakozz!

Felnéztem a kanapé mögött. A nyitott konyhaajtón át megláttam az étkező asztalnál terpeszkedő társaságot, majd visszabújtam a kanapé takarásába, és megpusziltam Rimát, már csak a csesztetés értelmében is - és csak EZ UTÁN indultam meg a többiek felé. Az utánam repülő toll, ceruza, könyv és iskola táskával sem törődve értem be az ebédlőbe, majd letelepedtem Shin mellé, aki így üdvözölt:

- Remélem kiélted magad a barátnőmön!

- És te Vanessán?

Ilyenkor persze örökké befogja! Jaj Shin. A lapításnak te vagy a koronázatlan királya!

Éppen nekifogtunk enni mikor pont kikukkantottam az ajtón és annyit láttam, hogy Rima eldobja a könyvet, és hajába túr, majd előkotor egy papírzsebkendőt. Nem szokásom ilyet mondani lányokra, de ez a szó szoros értelmében szánalmas! Sírva fakadni egy kémia doga miatt? Jaj, könyörgöm! Miért nem lehet egyszerűen lesz*rni? Én ezt tenném, nem értem mire ez a látványos szenvedés. Viszont Shin felállt mellőlem, és megint előtört belőle az álszentség, amint megköszönte az ebédet, odasétált Rimához, valamit kérdezett tőle, amire a lány bólintott, majd magához ölelte a kis vöröskét. - én pedig ingerülten kavartam meg a levesem...

- Na és az interjú mikor is kezd?

- Fél kettő.

Szóltam, de még a hangomból is lesült a tömény düh, és harag. Hanataro felesége, Keiko még meg is kérdezte:

- Valami baj van, Strify?

- Nem nevezném valaminek. Legyünk korrektek! Valaki a bajom, nem valami.

- Á! Vagy úgy. Megosztja velünk?

- Nem.

Jött tőlem az egyértelmű válasz, amire Kiro röhögésében majdnem belefulladt a levesébe. Kész szerencse, hogy Yunak alkalma volt rávágni egy embereset a szőke hátára, aki persze rögtön normalizálódott! Én persze ezt is figyelmen kívül hagytam, mert teljesen máson járt az eszem. Nem értem én ezt! Minek kell áltatnia szerencsétlen lányt? Miért nem lehet vele szakítani, ha neki már úgyis más van? Miért kell mindez?! - annyira irritál a téma. Valamit sürgősen ki kell találnom! Ez így nem sokáig mehet, mert még az én egészségemben tesz kárt! Előttem egy délután, hogy feltaláljam magam ez ügyben...

***

Már az interjú közepén is eluralkodott rajtam a türelmetlenségem, így a válaszaim sem voltak olyan jó pofák, mint tegnap a tükör előtt. De az interjús csajnak minden kétséget kicsukva bejöttem, szóval nem nagyon neheztelt rám, csak válaszaimat követően kis híján elcsöppent. Igyekeztem mosolyogni, de nem mindig álltam helyet!

- És mi meggondolásból állt újra össze a banda?

- Rá kellett ébrednünk, hogy a rajongóinknak tettünk ezzel rosszat, mikor nekik köszönhetjük azt, ahol most vagyunk. És az sem utolsó szempont, hogy a bandában több sikerünk van, mint egyénenként. Az újra összeállás várható volt! És elmaradhatatlan...

Nos: most büszke vagyok magamra! Ez volt eddig a leghosszabb válasz, amit összeraktam az interjú során, és szerintem tök jó volt! Megér egy öndicséretet: BRAVO STRIFY!

Persze a következő kérdéseknél már nem voltam ilyen fogékony. Így csak akkor tértem magamhoz, mikor az interjús nőci megköszönte az interjút, elköszönt a közönségtől, és végre szabadon engedett minket. A számát persze megszereztem, de a sajátomat nem adtam ki! Nincs szükségem arra, hogy ez a perszona a nap 24 órájában hívogasson...

A kocsiban ülve ismét belekezdtünk mi is a társalgásba - ami talán a nap legpozitívabb része volt, mert ki tudtam találni mit tegyek Rimával, hogy észhez térjen a naiv kis lelkecskéjével!

- Mit csináltok ma amúgy?

Kíváncsiskodott Kiro - minden bizonnyal azt remélve, hogy együtt töltsük a nap hátra lévő részét. Jómagam nem válaszoltam, mert a későbbiekben (pontosítva: Shin válaszát követően) számomra egyértelművé vált:

- Hát... nekem találkoznom kell valakivel.

- Nem kell valakizned, Shin! Mind tudjuk, hogy viszonyod van Vanessa Keitz-cel!

Szólt közbe Yu,  amire Shin elpirult, és zavarában még válaszolni is elfelejtett. Így megtettem helyette:

- Nekem még beszélnem kell Hanataroval! De Shin. Utána összefuthatnánk, merre lesztek az új csajoddal?

- Úúúj?! Ne szívd a vérem. Mellesleg az iskola előtti parkban találkozunk! Gyere oda, ha akarsz valamit.

- Meg lesz. És többiek? Ti?

- Én elviszem Kirot vásárolni.

Adott választ Yu, amire Kiro arca felragyogott. Á, bizonyára csak a vásárlás hallatán!

Romeo válasza meghökkentett:

- Én hazamegyek.

- Te tudod...

Zárta Shin, majd megkért, hogy tegyem ki, mert beugrik még a könyvtárba kivenni azt a könyvet, amire most szüksége lesz a soron következő vizsgájánál. Én pedig miután mindenkit elfurikáztam oda, ahova kérték a lehető leggyorsabban mentem Hanataro otthonába.

Kiugrottam a kocsiból, gyorsan lezártam, és már rohantam is a bejárat felé. Szerencsémre pontosan Rima nyitott ajtót!

- Strify? Mit akarsz már megint?

- Imádom, hogy a kedvességed határtalan.

- Na, de most komolyan!

- Hát lássuk csak: mit csinálsz most?

- Idegeskedem a kémia miatt.

- Szerintem kéne neked egy kis kikapcsolódás! Öltözz át, elviszlek valahova kajálni.

- Mi? Miért? Mi a szándékod? Shin nem fogja ... 

- Szard már le Shint! Öltözz. Kapsz öt percet!

- És ha nem akarok menni?

Fonta karba kezeit. Sejtettem, hogy ez nem lesz olyan egyszerű, mint akartam! Na szép... most mihez kezdjek? Á! Már tudom is.

- Inkább görnyedsz a kémia felett?

- Ez lenne a helyes de...

- Jaj, istenem! RIMA! Tudom, hogy te is akarod. Nem tudsz nekem ellenállni!

- Szerintem tudok... na jó! Elmegyek veled, de nem azért, mert nem tudok neked ellen állni! Félre ne értsd!! Hanem mert... szimplán unom a kémiát!

- Oké, persze. NA! Iparkodj.

Utasításomra fel is ment a szobájába. Végre sínen vagyunk! Mostmár minden rendben lesz. És ha a tervem beválik: Shin is megtanulja kivel kezdjen ki legközelebb, és kivel csalja meg az illetőt! Már ha a következőkben lesz mersze a megcsaláshoz. Jack E. Strify színre lép!

28.rész: A színfalak mögött

Sziasztok!
Megint bocsi a késedelmekért, de ilyen ez a közép iskola xD Mellesleg már készül az új történetem is és időközben ezt kicsit elfelejtettem :$ De remélem még olvastok páran xD
Előre bocsájtom: megkíván egy kis erős idegzetet ez a rész (már ha szeretitek a melegeket semmi baj :P)

[Rima szemszög]

/A legnagyobb meglepetések mindig

a váratlan pillanatokban lépnek színre./

- Ismeretlen szerző -

Éppen letettem a telefont, amikor bejött. Erinnel beszélgettem. Ezért kellett feljönnöm, hogy elmeséljem milyen hosszú éjszakám volt - Erinnek! Nem kell részletezzem mennyire megilletődött. Amíg én 5 jó pasi társaságát élveztem ő otthon pakolt a szobájában, mert a drága "mama" befogta - állításai szerint - kényszer munkára. Ezzel ő csak este 10-kor végzett, aztán beült a TV elé és egészen 3-ig a szappanoperák ismétlését nézte. Teljesen átérzem a dolog izgalom szintjét! És ami eszembe jut: placcs-placcs-placcs... nem kell részletezzem mennyire nem látom értelmét ezeknek a mérhetetlen sok kamu-igazságnak! Semmi jót nem rejtenek... ilyen a valóságban úgysem történik meg! - na de itt persze semmi szappan opera fant nem akarok megríkattatni, vagy egyéb aránt felhúzni! De ez van.

Kiro szőke buksija már rögtön szemet szúrt. El nem tudtam képzelni, hogy pont ő mit akar tőlem!

- Szia Kiro. Hát te?

- Hát én... jöttem megnézni mit csinálsz!

- Épp Erint hívtam.

- Értem! Erin az... ugye Yu barátnője...

- Igen, exbarátnője, mert már szakítottak.

- Na persze... hidd el nekem: idő kérdése, és megint kibékülnek. Sosem fogom megérteni ezt az ő románcukat! De tartok tőle, hogy még ők maguk sem...

- Nahát de morcos lettél hirtelen! Csak nem bejön neked Erin?

- MI VAN?! Az a pokol-csöcsű, anakonda?!

- Akkor Yu?

Megdermedt. Nem válaszolt, csak meglepődött - először! Majd elszégyelte magát, és lassan leereszkedett az ágyam szélére. Öcsém! És én még poénnak szántam. Megkockáztattam a soron következő kérdésem:

- Tehát... igen?

Rebegtettem pilláimat kíváncsian, amire Kiro csak még jobban elpirult. Tarkóját vakargatta, és a padlót fixírozta. Nem hiszem el, hogy Kiro tényleg meleg! Azt hittem, hogy Shin csak kamuból emlegeti őt "kis buzi"-nak.

- Rima, ez elég összetett. Sok barátnőm volt már, de egyik sem volt olyan, mint Ő!

- Ó Jézus.

- Már régóta el akarom mondani neki... de nem merem!

- Hát nem csodálom.

Ezzel talán megint kitéptem egy mikroszkópikus darabot a fiú gyenge szívéből, de azért nem hagyhattam ki, hogy ne süssem el. Kiro pedig továbbra is csak úgy festett, mintha tőlem várna megváltást. Mégis mi vagyok én? A Szent Szűz? - még sosem volt alkalmam bejutni a színfalak mögé, már az eseményeket illetőleg! És Kiro pedig most meglepett. Eddig egész jól rejtette, hogy biszex! Vajon mik törnek még felszínre? Lehet, hogy Romeo meg egy viccmesélő show vezetője? Vagy Shin egy dán dog? És Strify igazából tök jó fej? No azért ilyen messzire nekem sem kéne elmenni! De ha most kiderül, hogy Yu meg egy elf én elköltözök Hawaii-ra! Ilyen esetek után semmi sem lehetetlen.

- Tudod Rima most azért vagyok itt, hogy segíts nekem.

- És miért pont én? Mit tehetnék pont én?

- Neked a barátnőd Erin, nem?

- De.

- Akkor nem tudakolod meg tőle, hogy mit érez igazából Yu iránt, vagy miért csalja meg mindig? Vagy Yu őt. Mondjuk ez a ritkább eset!

- Miért nem kérdezed meg pont Yu-t te?

- MICSODA?! HÜLYE VAGY?!

- Köszi a kérdést, de sajnos negatív válasszal tartozom neked.

- Remek. Akkor mit tegyek?

- Állj kézen, mert én aztán nem tudom!

Éppen rádöbbentem arra, hogy nagyon köcsög vagyok. Talán jobban járnánk ha befognám! Így is teszek. És most már kb. egy öt perce csak szótlanul nézünk egymásra. Milyen kínos. Most mi legyen? Mégis meg kell szólaljak? Szegény Kiro.

- Talán... mégis elmondhatnád neki, hogy mit érzel! Most épp nincs együtt Erinnel.

- Jó, de szerintem ő nem tud úgy gondolni rám.

- Sosem tudhatod!

Ez a Kiros incidens a nap csúcspontja esküszöm! Mi lesz még?

***

Mire egy óra múlva lementem a konyhába a fiúk már eltűntek. És persze apum is! Vajon hova ilyen korán? Nem is tudom. Elképzelésem sincs, és egy ideig nem is lesz! Viszont amikor az ablakhoz vándoroltam már mosoly is került az arcomra, ugyanis a hó elolvadt, és két nap múlva meg iskola. De gyorsan eltelt ez a szünet! Már csak azt várom, hogy a tavaszi mikor kerül sorra. Flúgos egy iskola kerülő vagyok, tudom! Dehát akit így tartanak lelki terrorba szeresse az iskolát?

Épp azon töprengtem, hogy mivel is folytassam a napomat, most, hogy a fiúk eltűntek, és Shin még csak el sem köszönt. Talán jobb lesz, ha jó öreg könyv-moly módra a könyvtárba tartok? Vagy hívjam ki valamelyik barátnak nevezhető ismerősömet? - épp itt Erin jutott az eszembe. Mi van vele? Annyit tudok róla, hogy most szakított Yuval! Dehát már fúrja is az oldalam a kíváncsiság mi történt - MEGINT.

~ Hallo?

~ Szia Erin! Rima vagyok. Merre jársz?

~ A szobámba tervezgetek meghívókat... te várj már! Át jöhetsz segíteni?

~ Remek. Épp elfoglaltságot kerestem mára! Köszi. Repülök!

És mihelyst átöltöztem egy viszonylag kifogástalan farmerba és pólóba, valamint felvettem a Brian szerinti "pornó színésznős, piros kabátom" és az egyik csizmám már csak a kistáskát kellett megpakolnom a szükséges holmikkal. Erinhez helyi járattal szoktam menni, szóval a személyes papírjaim nem voltak mellőzhetőek. És a telefon sem! Ki tudja mi vár egy magam fajta, védtelen lányra a kinti, zord főváros utcáin?

Épp szerencsém volt, mert pont beértem az egyik buszt, ami épp indulni készült. Persze a hétköznapok végett már tele volt, és ülőhelyem nem akadt, így állnom kellett, kapaszkodva a mellém beszerelt csőbe. És mikor a busz imbolyogva megindult egy ismerős alak paszírozott ki az ajtónak: Rob Heidenhalm.

- Rima! Te volnál az?

Mivel Rob sem tartozott a közvetlen fanklubbom tagságába így elég meglepődéssel járt számomra, hogy ilyen vigyori arccal fogadott. De mivel nem akartam, hogy bunkónak minősítsen, így viszonoztam mosolyát, és szóba elegyedtem vele.

- Rob! Nahát. Merre készülsz?

- Hát majd Joshhoz. Tudod: holnap foci meccs, és nála alszunk.

- Klafa!

- Hát te?

- Erinhez.

- Hm. Akkor egy darabon még együtt megyünk!

Nem örvendeztem túlságosan a gondolatnak, mert utunk véletlenül apám stúdiója előtt vezet el, és most épp nem azon parázok, hogy apa meglát az egyik osztálybéli fiúval, hanem, hogy Shin, egy minden kifogást megtagadó sráccal! Bár amilyen mostanában még ez sem tűnhet fel neki... azért azt imádom, amikor alig van velem, hívni is elfelejt, és még ő féltékenykedik, ha mással lát!

- Igen.

Talán már csak a dacból is rábólintottam, és adtam ezt a pozitív választ, talán csak mert épp ehhez volt kedvem, vagy nem is tudom. De azért valami féle furcsa érzés arra ösztökél, hogy örüljek. Miért is? Már magam sem tudom követni.

- Amúgy tudod mennyi az idő?

- Nem, de mindjárt megmondom.

Zsebemből előkotortam a Samsungot, és rámeredtem az órára, ami követlenül a Shin és az én csókjelenetünk felett rondította az összhatást. Ám miután Robnak ezt megválaszoltam kérdése elég sablonosan csengett.

- Ő a pasid? Az a énekes csávó?

- DJ, okés? Hagyj az énekesekkel.

Pirultam fülig, és megpróbáltam semmi kép sem Strifyre gondolni. De lám! Ez nem jött össze, mert most is rá gondoltam.

- Remek. Akkor mióta vagytok együtt?

- Mióta is? Két-három hónapja? Nem lehet több.

- De ha jól elvagytok akkor az sirály!

- Nem, Rob. A sirály az egy madár, és ez még csak annak sem mondható.

- Gond van?

- Hosszú lenne köríteni, de röviden: talán. Csak az is talán, hogy én lehet nem veszem észre miért talán!

- Nem értelek.

- Néha már én sem magam, szóval nem hibáztatlak.

Mosolyogtam megint, majd miután kitárult előttünk az ajtó hamar leslisszoltunk. Az Erin felé vezető út még a stúdiónál is zökkenőmentes volt. És egész jól elbeszélgettünk Robbal! Ilyen esetekben kell belássam, hogy akik utálnak, azok nyomó többsége csak azért is utál engem, mert egy valaki a "dominánsabbak" közül utál. Ezt nevezik birkaszellemnek, ha jól emlékszem Erin szavaira. Én pedig utálom ezt! Nem értem: egyenként miért ilyen rendesek? Ha meg ott vagyunk akkor meg na persze jó kis téma vagyok incselkedés gyanánt, de ha valaki egyedül van akkor meg tökéletes traccs-partner vagyok! Ezt U-TÁ-LOM!

Erinhez érkezve már kopogás után rá is nyitottam az ajtóra mikor lila-zoknis barátném vetődött a nyakamba. Pislogásra sem volt alkalmam, mert utána levetkőztetett, és felrángatott maga után a szobájába. A látvány, ami elém tárult: Erin ágya telis-tele befejezetlen meghívó papírosokkal, amikből még a földre is bőven jutott. A kuka telve van, körülötte galacsinokkal, amiken a feliratok agyon voltak firkálgatva, vagy hibajavítózva.

- Erin, milyen meghívók is lesznek ezek?

- Á, a jövőheti tél-űző partira kell.

- Dehát még csak január van! Február végéig esély sincs arra, hogy a tél elmegy.

- Engem nem izgat, mert már bulizni akarok! És jösz te is, meg a fiúk is!

Épp a pillanat hevében felejtettem el, hogy kik is "a fiúk". De Erin csodálkozó arckifejezésemet követően hamar választ adott a kérdésre.

- Hát tudod: a Cinema Bizarre! Ugyanis részben azt is ünnepeljük, hogy összeálltak. És te sem maradhatsz ki, mert te vagy akinek köszönhetjük!

- De nem szakítottál Yuval?

- Megint csak szünetet tartunk, nyugi.

- Meglehetősen gyakran tartotok szünetet.

- Tudom! De lesz*rom!

Vigyorgott, majd egy ollót és egy tollat nyomott a kezembe. A délutánom tehát ezzel telt el: meghívók irkálásával és vagdosásával! Miért nem lenne egyszerűbb számítógéppel, annyi példányba kinyomtatva, amennyibe csak lehet? Sokkal jobb, mint ezt a végtelennek tűnő papírokat névre szólóan kitölteni. Közben persze zenét hallgattunk, beszélgettünk - meg minden, amit az ember lánya a legjobb barátnőjével szokott egy unalmas, a téli szünet vége felé járó délutánon csinálni.

27.rész: Hátba döfés

Sziasztok!

Hoztam a részt :D Remélem nem várattalak meg titeket! ^^ Jó olvasást ;)

/Liliomszál, liliomszál,

Idegenhez mért hajoltál?

Mért öleli karcsú szárad,

Mért felejted a fajtádat?

A fajtádat, a hitedet

Szerelmed tüzére tetted,

Messze látszik lobogása,

Mi lesz, ha lesz hamvadása?/

- Reményik Sándor -

[Strify szemszög]

Talán csak magamban fogadtam meg azt, hogy Rimát ráébresztem a háttérben zajló eseményekre, de nem úgy, hogy én legyek a főbűnös! Sokkal inkább rávezetés lenne, hogy magától döbbenjen rá, de ne tudja, hogy én eddig is tudtam. Érthető?

Ezért igyekeztem most is feltenni a kérdést: "te nem vagy kíváncsi rá?" - persze ez nem jött be. Flúgos nőszemély! És megint én jöttem ki szarul a szituból. Nem is gondoltam volna, hogy egy Rima féle, 16 éves fruska ilyen inteligenciával bír, és mindig megtalálja a fogást a kötélen! Már ha fogalmazhatok így. És most Shin megint énrám fog dühös lenni? Hát ez szeeeep!

- Egyik régi osztálytársammal. Most is évfolyam társak vagyunk! Kérdezte, hogy mit kell tanulni szünet utánra. Kis stréber! Én meg nem tudtam.

Mondta Shin, amire nem tudtam nem felnyögni. Mi ez itt? Valami Kamuzási ZRT. ? Bár az már csak szent igaz, hogy Vanessa volt osztály társunk volt, és most Shinnek tényleg évfolyam társa. De, hogy lehet mindig ekkora mákja? És vajon hány oszkárja van már a hazudozásból? - miért is én idegeskedem?

- Na. Látod Striff! Mondtam én, hogy semmi ok az aggodalomra.

- Klassz.

Zártam, majd leültem a legközelebbi székre. Összefontam karjaimat, és az ablak felé fordultam. Azon kattogtattam az agyam, hogy hogyan fogok kibékülni Shinnel? Ezen aztán gondolkozhatok! A kis agresszív kis malac úgyis mindig a saját feje után megy... esélytelen vele béke kötést kezdeményezni! Nem is értem mit töröm magam.

Rima betette a poharát a mosogatóba és ezt követően oda-ugrándozott Shinhez, adott a szájára egy puszit (amire számomra visszaköszönt a reggeli rántotta), és megölelte. Mivel így Rima nem látott hátra - tudtommal a tarkóján nincs szeme - így a drága dobos kihasználta az alkalmat egy fenyegetés értékében. Szabadon lévő kezét látványosan húzta el nyaka előtt, ami számomra annyit sejtetett, hogy: "elvágom a torkod, ha még egyszer próbálkozol!" - mit tehetnék? Mivel a pillanat azt kívánja, hogy megijedjek, így jelképesen formáltam kiáltást ajkaimmal, és összetéve kezem (mint aki imádkozik) kicsit oldalra dőltem. Mint aki épp ugrani készül ijedtében! Kicsit sem volt erőltetett... ám mire Rima megfordult már az asztalon könyököltem és rebegtettem pilláimat. Nem is sokat törődött velem! Vállat vont, és valamit mondott Shinnek, de nem figyeltem, aminek után felrohant az emeletre. Shin rögtön rám repült:

- Megígérted!

- Meg én! Mit?

- Azt, hogy nem mondod el neki.

- Nem is mondtam!

- Aljas!

- Inkább helyén valóbb lenne a "ravasz", vagy pedig a "sunyi" kifejezés.

- Vagy az, hogy nyaljál be keresztcsontig!

- Neked? Inkább a barátnődnek.

Közöltem vele a nyilvánvalót, amire Yu, Kiro - és meglepetésemre: ROMEO - kifakadtak. Shinnek ennél fogva még kevésbé volt kedve nevetni. Odatipegett hozzám, és amíg én fejemet védtem kirúgta alólam a széket, így esetlenül terültem ki a konyha csempélyén. Tudtam, hogy megérdemeltem, de azt is tudtam, hogy nem úszom meg ennyivel. Még az utolsó percekben egy kedves vonalban oldalba rúgott, aminek következtében lefejeltem az asztal lábát.

- Ne vedd a szádra!

- Kedves tőled...

Közben megkíséreltem feltápászkodni, és segéd eszköz gyanánt az asztal sarkába kapaszkodtam. Majd folytattam, egyenesen a szemébe nézve:

- ... én nem vehetem a számra semmilyen formában, de te meg megcsalhatod könnyű szívvel. Egyáltalán minek vagy vele, ha mást szeretsz, nem őt?

- Én szeretem Rimát!!

- Komolyan?

- Komolyan!

- Jól van. Ahogy érzed.

Felállítottam a széket, és leültem rá. Összefontam karjaimat és a további fizikai ártalmakat elkerülve a számat is befogtam. Shin lesütötte tekintetét, a többiek hallgattak. Aztán megint Shin törte meg ezt az épp csak beálló csöndet:

- Sajnálom...

- Nekem beszélsz?

- Látsz még magadon kívül marhát, te szőke homály?!

- Utálom amikor állathoz hasonlítasz engem...

- Pedig elég találó!

Kottyantott közbe Yu, amire egy vérfagyasztó nézésemmel megint befogtam a száját. Shin közelebb araszolt, amire már Kiro is társult ebbe a sok jót nem sejtető eszmecserébe:

- Shin! Ne öld meg!

- Mi van?!

- Nem akarod megölni?

- Dehogynem! De ez nem elég érv arra, hogy meg is tegyem.

Leült mellém, amire rá néztem, és már előre felkészültem a soron következő ártalmakra, de ehelyett egy igazán érdekes beszélgetésbe folytunk bele.

- Tudod Strify: igazad van! Valójában meg sem érdemelném őt, de én... egyszerűen nem vagyok képes elengedni! Rima olyan lány, aki nekem a jó kedvet jelenti. Mellette minden rosszat elfelejtek!

- Tudom. Én is...

- Hogy mondtad?

- Semmi!! Csak tudom - én is tudom!

Beharaptam alsó ajkam - persze kerülve a feltűnést. Mert semmi pénzért sem akartam, hogy kiderüljenek az én érzéseim Rima iránt. Én szerintem lehet mégis csak azért szerettem bele, mert hasonlít Wiára. De lehet, hogy rosszul gondolom, és önmagáért szerettem! Vagy mittudom én. Olyan lehet, hogy is-is?

- Értem. De nem akarom tudod, hogy... hogy másé legyen!

Akkor ezt megszívta a hapsikám. Mert az ilyen tini-románcok sosem tartanak örökké! Én persze mosom kezeimet, hogy semmi közöm ne legyen hozzá. Csak remélem hisz a furcsa véletlenekben!

- Értem...

- És nekem kell a közelsége!

- És Vanessáé?

- Ne forgasd már ki örökké a szavaimat, te köcsög!

- Oké.

- Tehát: nekem ő egyszerűen kell, és kész...

- Jól van! Még valami?

- És utálom amikor a közelében vagy!

- Mi? De miért?

- Nem tudom ezt sem. Csak egyszerűen utálom...

- Jó, örülök, hogy ezt tisztáztad velem! Kedves tőled, DRÁGA BARÁTOM.

- Attól még nem kell mellre szívnod!

- De miért utálod amikor vele vagyok?

- Mert úgy érzem mintha akarnál tőle valamit, ami nem kifejezetten pozitív!

- Én sok embertől akarok sok mindent... de arról biztosíthatlak, hogy ezalól ő kivétel!

Kénytelen voltam a szemébe hazudni, mert akkor megint megutált volna. Nem nagyon szeretek neki hazudni, és sose nem is szerettem. Talán csak azért, mert az hozza magával a többi bajt! Legutóbb is mikor ott hagytam a bandát, Shin megharagudott - és abban az időszakban a lehető összes rossz megtörtént velem! Nem tudtam mit tenni, be kellett lássam, hogy mégis csak a legjobb barátomat "dobtam", és ezzel elveszítettem az egyik felemet is. Ezt nem hagyhatom, hogy még egyszer megessen! Ezért jobb csak így hazugságban... ebben úgyis jó vagyok! Ebben bárki jó.

- Tényleg?

- Persze. Hazudnék én neked?

- Igen.

- Jó. Akkor most hiszel nekem?

- Még nem tudom...

Elejtett egy mosolyt, megveregette a vállam, és eliszkolt. Gőzöm sincs hova ment, mert nem az emeletre, Rima után! Tényleg... Rima vajon mit csinál most?

- Hé, Kiro! Nem tudod Rima merre ment?

- Az emeleten van a szobájában.

- Biztos?

- Persze.

- Jó. Nem akarsz ránézni?

- Mi? Miért én?

- Mert szerintem feltűnő lenne, ha megint meglátogatnám. Elég sokat járok a nyakára, nem akarom, hogy tapadósnak ítéljen meg!

- Na persze. Menj fel magad! Én maradok.

Látványosan felhúzta az orrát, és csípőre tette kezeit. Yu bekönnyezett a nevetéstől, Romeo fapofával meredt ki az ablakon. Kiro pedig végül sóhajtva adta be a derekát...