2012-es gondolatok :)

Hát szokták mondani: egy évvel több. Persze ezt csak így egyszerűen lezárják! Gondoljatok bele: ma éjfélig még 2011 a jelen, aztán holnap már 2012, és 2011 a múlt. De semmi sem vet gátat az írásomnak! Addig fogok írni míg megint be nem döglik a laptopom. xD

BUÉK minden kedves olvasómnak! :D

Remélem jövőre is lesztek ennyien, vagy többen! Idén már nem jelentkezem... pussyy: Meloddy

16.rész: Téli gondolatok

Sziasztok!
 Tudom, hogy késtem, nem kell felhántolgatni! Sajnálom. De most itt van a rész! És ezúton kívánok...

Boldog Karácsonyt Minden Kedves Olvasómnak! ^^

[Rima szemszög]

/Nézd mennyi csillag! A város tiszta fény.

Ezernyi titkot rejt még a tél...

A fényeken, s a hópelyheken túl:

Egy angyalkönny épp a földre hull./

- Barbee: Hógömb -

Tekintetem Shin felett is átsiklott az ablakra. Odakint még mindig sötétség van. Lehet ettől nagyobb sötét nem is létezik - csak talán Yukito fejében... - de az utcalámpák fényében tökéletesen láttam, ahogyan esett a hó. Immáron a harmadik napja csak megáll - majd újból nekikezd. Tökéletes, decemberi időjárás... Erinnel már elterveztük, hogy elmegyünk szánkózni, de mikor ezt közöltem Shinnel, csak ennyit nyögött rá: köcsög Strify. - ez számomra nem volt egyértelmű válasz a kérdésre, így nem különösebben törődtem vele, de ami lejött belőle annyi volt, hogy: ajjhe. Ez már megint rossz kedvű! - mondjuk ha úgy vesszük: egy majdnem 23 éves srácnak a havazásról nem rögtön a szánkózás jut az eszébe. Sokkal inkább a születésnapja! Történetesen ehónap 19-én lesz 23 éves, az én kicsi szerelmem. De addig még van 2 nap! Pontosan 2, mert ugyanis 17-e van. Már korán reggel (kemény fél 4-kor) azon kattog az agyam, hogy mit kéne neki vennem... de nem sok ötletem támadt ezeddig. Talán ha megkérdezem Kirot, neki lesz egy ötlete! Kreatív egyén. Bár szerintem ő már vett neki ajándékot. Aztán meg Yunak Shin szülinapjára 10 nappal lesz a sajátja! Mennyi ünnep. De Yunak nem hinném, hogy bármit is tudnék venni, mert a karácsonyra általában az összes pénzem elmegy... Aky-sannak túl drága ajándéka van, Yukié sem két forint. Bár a szüleimet lerendezem hamar: anyának szokásomhoz híven étkészletet veszek, apának meg egy üveg bort, valami hülye sci-fi könyvvel. De Akiko még kicsi! Neki játékot kell vennem, és ő teljes mértékben elhiszi, hogy a Mikulás hozza az ajándékot! Yuki meg talán van olyan hülye, hogy ő is. Na jó! Ez erős volt. Biztos, hogy nem!

- Miért nem tudsz aludni?

Édes hangja úgy zavart bele az éjszaka csöngjébe, mintha valami isteni sugallat lenne. Nem tudtam leplezni örömöm és ezvégett el is mosolyodtam. Megfordultam, ránéztem és ő is viszonozta az én mosolyom.

- Hát nem.

- Értem. Akkor: nem kelünk fel?

- Micsoda? Tudod mennyi az idő? Még csak fél 4!

- Nem baj. Te mondtad, hogy nem tudsz aludni. Amúgy is: ma el kell intéznem valamit, ezért nem árt, ha már előbb készen leszünk.

- Elintézni? És mit?

- Nem számít. Csak keljünk!

Nehézkesen felkeltünk és kimentünk a konyhába. Hamarosan pirítós kenyeret ettünk nutellával, majd ittunk hozzá teát. Erre az egzotikus kajára is természetesen én szoktattam rá drága páromat - de még a múlt hónapban, mikor én aludtam nála. Reggelről beugrott Kiro is és azt mondta úgy enne pirítóst - Shin is társult hozzá, így gondoltam nem lesz gond ha egy kis "Hanataro" ízt is belepaszírozok, így nutellával kentem meg nekik margarin helyett. Tetszett nekik és azóta Shinnel minden reggel ezt eszünk!

Reggeli közben tekintetem kisiklott az utcára. Továbbra is csak sötét volt. De a havazás nem állt le! Ránéztem a velem szemben ülő Shinre, aki meglehetősen gondterheltnek tűnt ebben a percben. Sóhajtások közepedte szántam rá magam arra, hogy megszólítsam a pillanat töredékénél:

- Van valami baj?

- Dehogy! Miből gondolod?

- Semmi. Csak meglehetősen elgondolkoztál...

- Van ez így!

Megtalálva bögréje fülét ajkaihoz emelte és miután lefújta a hömpölygő gözkavalkádot, ami a tea hőfoka következtében szállt fel - beleszürcsölt. Beletörődésemet mutatva én is így tettem, majd hamar befejeztük a reggelit.

***

Már az osztálytermem ajtajába érve elkapott az érzés, mi szerint inkább hazamennék. De természetesen ez nem történhetett meg révén, hogy idén már meglehetősen sokat hiányoztam. Persze a többségük mind-mind lógás a tesi, infó és ének órákról. Már-már hagyománnyá vált nálam, hogy ezt mindig eljátszom, de idén besokaltak a szüleim. S bár apa még mindig nem ért haza anya még szemmel tarthat. Mondta is, hogy "ha még egyszer beírnak igazolatlanul hiányzónak kereshetsz magadnak egy albérletet, mert én nem fogok érted felelőséget válalni! " - persze ez tömör fenyegetődzés, és tudom, hogy amúgy se tenné meg velem, de minden esetre azért bezavar a képbe, ha ilyet mond az ember anyja. Szóval már verhettem is ki a fejemből a lógás gondolatát, és igyekeztem nem tervezgetni szökési kísérletem útvonalát - de ez nagyon nehéznek bizonyult. Minden bizonnyal azért, mert mostanában igen kevés könyvet olvasok, és hiányzik a fantáziálás, így szeretem elképzelni az olyan eseteket, mint pl. a "Lógjunk Suliból" c. gondolat. Igaz, ami igaz: a napokban egy könyvet sem sikerült rendesen végigolvasnom, de amit végig tudtam az is csak ihletet adott az ilyen terveimhez. Amúgy is szeretem a hihetetlen ötleteket!

- Na lám, Hanataro! Testnevelés óra lesz, mit is keresel itt?

Poénkodott Peter a 4. padból. Pillantásra sem méltattam, csak kivettem a szekrényből patyolat tiszta - s mindenek előtt NEM használt - tesi felszerelésemet. Hamar felegyenesedtem és már trappoltam is kifelé, de ekkor Elmira és Naomy állt be elém. Ők ikrek és természetesen együtt is útálnak.

- Talán hiba volt. Nagyon meg fogod szívni a tesi órát!

- Persze. Minden bizonnyal.

Térültem-fordultam, s ezek után kilebbentem közöttük. A tornaterem felé siettem mikor megláttam Erint.

- Halihó Nyuszifül!

Üdvözölt barátnőm, mire én csak mosolyogni tudtam.

- Nocsak! Tesid lesz. Mit keresel itt?

- Ma mindenki ezt kérdezi? Ne már! Csak besokaltam és elhatároztam, hogy ez lesz az oktatóimnak szánt karácsonyi ajándékom, hogy a téli szünetig egyszer sem fogok hiányozni órákról.

- Hű de kedves. És ez meddig tart?

- Kb. a téli szünet végéig.

- Szóval mikor legközelebb jövünk már lógsz.

- Pontosan!

Majd kikerültem, bementem az öltözőbe. Szerencsémre az osztálytárs nőim csak becsöngetés után vetemednek arra, hogy átöltözzenek, így nekem volt 3 percem felöltözni. Érdekes: sikerült. Mire a többiek jöttek fel én már kék melegítőben és egy lila pólóban feszítettem a sportcipőm addidas társaságában.

Óra folyamán igyekeztem minnél jobban a háttérbe olvadni, és ez a kaméleon effektus olykor-olykor már fáradalmakkal járt számomra. Végülis a röplabda ideje alatt végig a tanárnő mellett ültem a padon.

- Carol, Mira! Vigyázzatok! Próbáljatok felfelé játszani. Kosár érintés! Kosár érintés. Végre! Ejnye Eric. A labdát figyeld, ne Brendat!

- Bocsánat tanárnő.

Amihelyst belemelegedtek a játszmába én kihasználva az alkalmat surrantam is a kijárat felé, de ekkor Marny eltalált a labdával. Nevettek.

- Bocsi Rima!

Szóra se méltattam már mentem is kifelé. Borzalmas volt! És ez még csak az első óra...

***

Utolsó órám informatika, és megint csak maradnom kell. Már vagy 8x csörgettem Shint, de egész nap fel se veszi... ennyire elfoglalt? Na mindegy. Csak nincs baja! És végre egy sms...

Bocs. Némán voltam.

Mizujs?

Shin

Persze, hogy némán volt! Mikor a legnagyobb szükségem lenne az ő lelki támogatására... feleslegesnek tartom, hogy ezen idegeskedjek! Inkább vissza sem írtam neki. Aztán Frau Moskovics besurrant a terembe és kezdetét vette az óra...

***

Kiro sóhajtva szürcsölte be a kávéját, majd lapozott az újságban. Fél álomban ugyan, de az estét tervezte, hiszen Yu-val ők lesznek a DJ-k ma este a Super Night Club-ban. Nem tudta most vajon milyen estéje lesz, de titkon örvendett a gondolatnak mi szerint Yu-val fognak fellépni - EGYÜTT! És nem lesz ott Erin. Mint a múltkor - na az brutális volt! Kiro akkor gondolkozott életében először azon, hogy megüssön egy lányt... de mégsem tette, mert tudta, hogy Yu akkor kicsit dühös lenne... ezt nem akarhatta!

- Reggelt.

Jött ki az említett személy a szobájából... Kiro szeme egyből felcsillant és a haverjára mosolygott.

- Neked is.

Válaszolt egyenesen. Hamar Yu is bekeverte a saját napi koffein adagját, és leült Kiroval szembe. Persze a kis szőke hamar megtörte az ideiglenesen beállt csöndet:

- Hogy aludtál?

- Remekül. Hát te?

- Ööh. Lehetett volna jobb is... na nem számít!

- Mert?

- Semmi.

- Strify is mesélte, hogy mostanában nem alszol sokat. Mi a gond? Rosszakat álmodsz, vagy mi?

- Álmok? Hanyagoljuk. Semmi értelmük!

Felállt és a mosogatóba helyezte a poharát. Yu nem kifejezetten értette Kiro mire gondolt, de olyan szinten nem is érdekelte, hogy esetleg vissza kérdezzen. Inkább elvette Kiro újságát és azt lapozgatta. Kiro inkább nem kérte vissza... sarkon fordult és bement a szobába. De csakhamar fel is visított:

- YUUUUUU!!! A MACSKÁÁÁÁÁD!

Yu hirtelen berohant Kiro szobájába, de annyira nem figyelt, hogy a kis gitárost fel is lökte. Persze az rögtön a földre hanyatlott, mikor Yu kétségbeesetten utánna kapott. Hát: már nem sikerült elkapni.

- Kiro?

- Macska!

Szólt vissza Kiro, majd Yu leguggolt mellé. A szőke srác az ágyra mutatott. Yu feltekintett és azt vette észre, hogy a macskája elterült Kiro ágyán, így elfoglalta az egész mozgásterét barátjának.

- Juj.

- Nem juj! Hanem bolha.

Kiro hangjából tökéletesen kivehető volt a szarkazmus, és a harag. Yu meg felsegítette.

- Végre. Most pedig: vidd a macskát!

Yu engedelmesen az ágyhoz lépett, és lelökte róla a macskát. Aztán leült és Kirora mosolygott.

- Nem ülsz le mellém?

- Eltaláltad. Kicsit pihenni akarok! Nem baj?

- Nem! Megértem.

Kiro megkerülte az ágyat így a másik oldalról csusszant be takarója alá. Aztán esetlenül jutott tudtára, hogy drága barátja még mindig az ágya szélén ült.

- Itt akarsz maradni, Yu?

- Ha nem baj.

- Dehogy is! Miért lenne? De rossz a fűtés a szobámban. Délután jönnek a szerelők!

- Nem baj. Akkor bebújok melléd.

Kiro szemei nagyra kerekedtek és tehetetlenül nézte végig, ahogy barátja valósággal becsusszan mellé a takaró alá. Mélyen elpirult, amit a takaróval próbált leplezni, de felesleges volt, mert Yut ez nem zavarta. Szinte észre sem vette! Kiro ennek persze örült, de tudta: ha Yu mellette van még inkább nem fog menni az elalvás. - alig, hogy ezt végiggondolta hamar tudtára jutott, hogy Yu épp most emelte át karját felette és magához húzta a szőke gitárost.

- Yu?

- Nem tudsz aludni. Hátha így jobb lesz! Csak nyugi.

És valóban meg is nyugodott. Mintha egy álom vált volna valóra! Hamarosan ő is hozzábújt és lehunyta sötét pilláit.

***

- Az egész napom úgy el van cseszve ahogy kell!

Adtam hangot a bennem már reggel óta tomboló dühnek. Erre Erin és Shin egyszerre bólintottak. Nem sok hozzáfűzni valójuk volt ez idáig tombolásomhoz. Inkább csak csöndben hallgattak végig. Persze ez engem nem állított meg abban, hogy ne folytassam panaszlapomat!

- Borzasztó volt. Majd felakasztom magam!

- Úr Isten Shin. A barátnőd emós!

- Mi? Az nem emo, ha öngyi akarok lenni!

- Nekem az. 

- Te anti-emo-fan!!!

Böktem oda neki. Sóhajtottam és belecsaptam a fejem Shin vállába, aki erre kuncogva magához ölelt.

- Nyugi kicsim.

- NEM! Nincs nyugi! Shin, te ezt nem értheted...

- Tudom.

- Azért szeretlek!

- Valóban?

- Aha! De mire fel ez a hirtelen bizalmatlanság?

- Ha tudnád... na hosszú! Sziasztok lányok, mennem kell.

Csókolt meg, majd le is lécelt. Az irány a kocsija felé vitte. Erinnel mi a könyvtárba tartottunk. Vissza akartam hozni négy könyvet. És kinéztem egy újat!

A könyvtárban én izgatottan forgolódtam jobbról-balra, de Erin láthatólag csak együteműen meredt maga elé.

- Nézd! Ez egy karácsonyi sztori! Ez most alkalomba vágó.

- Ha.

- Jaj úr isten! Ez megvan itt? Ez is kell!

- Ha.

- Mi bajod van?

- Semmi. Siessünk már!

- Bocsesz.

Ugrottam és már mentünk is a gép előtt ülő nőhöz. Meglehetősen telt egyén volt, aki piros kosztümöt viselt, és lila körmei voltak. Haja csúnyán festett vörös volt, és a segge szinte lefolyt a székről...

- Ezt szeretném!

- Ok. Vettem a lapot.

Látom sugárzik az életkedvtől két hamburger elfogyasztása közben... minden esetre hamar kiadta a könyveimet és már startoltunk is lefelé. Lerohantunk a lépcsőn, köszöntünk a biztonsági őrtől és már mentünk is tovább - de!! - ekkor megállított minket egy kopaszodó férfi, aki beérve belém rohant. Szerencsémre Erin elkapott, de az ember kezéből kirepült az aktatáskája...

- Hé! Az ágyban aludj, vakegér!

Bökte oda neki barátnőm védelmemre kelve. Én kétségbe esetten kaptam fel a férfi aktatáskáját.

- Hagyjad Erin. Én nem figyeltem!

- Ne-ne! Kisasszony. Én kérem elnézését! Figyelmetlen és óvatlan voltam. Sajnálom! De hova igyekeznek? Nem maradnak az esti vetítésre?

- Hát... miért ne?

Gondolkodás nélkül beleegyeztem és mentünk a könyvtár galériájába, ahol is egy hatalmas fehér tábla fogadott bennünket és egy projektor. Máskor már hallottam róla, hogy a könyvtárban délután 5-től vetítés van - de várjunk már! Ennyire elszaladt felettünk az idő? Akkor Erin nem hiába volt olyan ideges! - futott át fejemen, majd leültünk a harmadik sor közepére...

15.rész: Minden, ami örömet okoz számomra

Sziasztok!

Végre hoztam a részt. Remélem megéri feltenni! ;) Ja és bocsi a 18 +-ért de mostanában rá vagyok kattanva az intim jelenetek írására xDxD

+18

[Strify szemszög]

/A régi láz most meghalt, üt az óra

Új szerelemnek kell kigyúlnia.

A szép lány, kit imádott Rómeója,

Nem szép neki, csak egy szép: Júlia./

- Shakespear: Romeo és Júlia -

Aznap már javában tél tombolt a környező településeken. Mindenhol fél méteres hó, és zúzmara. A csillogó táj fehérsége ezüstre emlékeztetett, bár nem volt szebb annál, aki most emberi lány személyében mellettem didereg. Persze köztudott, hogy a havazás hideggel jár, de most Wia még jobban fázott! Remegő ajkai szemet szúrtak az első perctől kezdve, és őmaga is reszketés közepedte bújt hozzám. Szeme talán lefagyott, mert pislogásnak még a legapróbb jelét sem láttam - de beszédfoszlány sem hangzott köztünk el. Becsukta a könyvét és behelyezte a táskába - persze még mindig hozzám volt szorulva - majd melegséget árasztó barna tekinteteit belém fúrta és szóra nyitotta rózsavörös ajkait:

- Strify, nagyon hideg van.

- Csak - 2 ° C, kicsim...

- Jó, értem én, de akkor is fázok.

- Netalán elmehetnénk sétálni. Vagy ha úgyis szeretsz olvasni menjünk a könyvtárba és ott jó meleg lesz.

- Aláírom, de na... ahhoz meg kéne indulnunk.

Akadtak nehézségeink - bár ez már a kapcsolatunk része - de hamar felálltunk és elindultunk az imént meginduló hószálingózásban a könyvtár irányába. Utunk során egy sétáló utcán haladtunk, mikor Wia ismét köhögésbe kezdett.

- Megálljunk? Itt van egy pad.

Igyekeztem erős, okos, univerzális és céltudó férfinak tűnni, de közben azon izgultam, hogy mégis mi lesz? De Wia láthatólag nem nagyon tudott jelenleg mit kezdeni... a hó tovább esett. Beterítve a sétálóutcát, mostmár (a sok járó-kelő végett) kissé piszkosfehér árnyalatnak örvendett. Wayolette köhögése csak nem hagyott alább. Emlékszem: aznap cappuchino barna, kissé pufajkás kabátot viselt, sötétkék, sztreccs farmert, és fehér, kívülről szőrmével díszített, lapostalpú csizmával. Fekete haját kibontva hagyta, ami fényes árnyalatokban omlott vállára. Arca hófehér volt, és ki volt húzva a szeme - ezt már csak onnan is tudom, hogy magam húztam ki neki a tegnapi este után, kora hajnalban, mikor a vizsgáira igyekezett az egyetemre. Kellemes este volt - meg kell hagynom... jellegzetes, és hagyományos jelzőkkel illetném... az egész azzal kezdődött, hogy...

Visszaemlékezés...

Már késő délután volt, mikor Rima drága végett be kellett ugranom a stúdióba. Állítólagos alapon édesapja üzenetet hagyott a számomra, amit a stúdióban lévő telefon üzenetrögzítője vett fel. De mikor beértem nem volt ott más csak a banda többi tagja és ő.

- Rima! Mi ez az egész?

Rohamozta meg Shin barátnőjét, aki tüstént válaszolt a fel tett kérdésre:

- Nagyon szeretném - és még rajtam kívül több millió ember - ha ismét összeállna a Cinema Bizarre.

A helyzet komoly hatást keltett és hirtelenjében mindd összenéztünk. Aztán folytatta:

- Na jó. Tudom: most hirtelen jött ez az egész számotokra, de az az igazság, hogy véleményem szerint nektek is jobb volt amikor bandátok volt.

- És ezt honnan veszed?

Tette fel a következő kérdést Yu, aki látszólag nem volt elragadtatva az ötlettől. Biztosra veszem - márha csak magamból kiindulva is. De Rima sem tágított könnyen:

- Nézzétek... én csak jót akarnék mindenkinek! Ha felléptek valahol ugyanúgy játszátok a CB dalait is, nem? És attól, hogy te, Shin és te, Strify nem vagytok épp LB-k, még szeretitek egymást. Akkor mi értelme volt egyáltalán feladni?

Erre persze megkaptam, mert mindenki rám nézett: én persze rögvest pipacspiros lettem, majd elfordultam a többiek vádaskodó tekintetei elől...

- Mi benne lennénk, csak kérdés: Strify és Shin mit akarnak?

Így Kiro. Vajon ő kinek az oldalán áll? Egyáltalán hogy jön ez a kislány ahhoz, hogy öt, 20 év feletti férfi jövőjét megszabja? Számomra kissé idegölő egy téma... de most Shin válaszolt neki először: felállt, odalépett barátnője elé, megfogta a kezét - erre én megforgattam a szemem, mert az ilyen megindító pillanatok szokták bennem elindítani az ebédet felfelé... - majd megpuszilta homlokát és szóra emelte ajkait:

- Kicsim, itt pont ez a harci övezet kiváltója: Strifyre azért haragszom elsők közt, mert anno ott hagyott minket, és miután feloszlottunk, és ismét össze akartunk volna állni, kijelentette, hogy ő már pedig csak azért sem fog! Nos... ez nekem elég érv volt ahhoz, hogy felhúzzam magam!

A kis vöröske továbbra sem hagyott megnyugodni, csak azért is folytatta...

- De... ! Shin én... szerintem... ajj! Strify! Miért?

Ellépett Shin mellől és most egyenesen megállt előttem: tehetetlenül lógatta karjait és kiegyenesedett. Szemeiből a bánat és a düh egyszerre kivehető volt. Vállat vontam, és morcosan elhúzódtam... nem várt esemény következett soron: ezt eddig senkitől sem láttam, aki felkért a Cinema Bizarre ismét összehozására... ökölbe rándultak kezei, de már az erek is tökéletesen kivehetőek voltak. Szaporán kezdte venni a levegőt és mikor következőleg rátekintettem már könnyben állt a szeme. Valamit mondott, de hogy mit azt nem értettem, mert japánul mondta. Megfordult és elszaladt. Az ajtóban Shin el akarta kapni, de ő félre lökte. Gúnymosoly terült arcomra, amivel lepleztem, hogy legbelül számomra mennyire bántóak ezen esemény fejlemények... amikor láttam, hogy sírt olyat éreztem mint még soha: talán bűntudatnak hívják?

- Te köcsög paraszt.

Vágta fejemhez Shin, majd barátnője után rohant. Romeo helyeslően bólintott. Utánna ment - vagyis nem tudom... bár hamar választ kaptam, mert megkérdeztem:

- Most meg hova mész?

- Haza. Nincs értelme annak, hogy tovább itt tartózkodjak.

Ilyen sokat már rég nem beszélt nekem. Kilépett az ajtón, ami a rugó végett visszacsuklott. Hamarosan Yu is követte, és mikor Kiro kapcsolt, hogy csak kettesben maradtunk, Yu nyomába szegődött, de még az ajtóban visszaszólt:

- Kicsit magadba nézhetnél.

Éppen beoltottam volna, de már el is lépett. Zavartan és egyedül maradtam a hatalmas stúdió hideg termében - merthogy még a fűtés is le volt kapcsolva.

Mikor kiléptem a stúdió épületéből már javában esett. Nem régen kezdhetett neki, mert még csak porcukor szinten volt behintődve vele az egész főváros. Utam a kocsimba szállva Hozzá vezetett. Wayolette. Megérkezve mindent elpanaszoltam neki... de úgy látom ez nem az én napom:

- Hát... szerintem jogos, amit Kiro kért tőled. De azért még nem vagy paraszt!

- Te kinek az oldalán állsz??!

Nevetve simított végig arcomon, majd megölelt:

- De tényleg. Miért is nem akarod összehozni a bandát?

- Hát mert... tudom is én! Ahh. Kettőt és könnyebbet.

- Szóval még Te sem tudod?!

- Nem én.

- Te valóban hülye vagy!

Megfogta a kezem és behúzott a szobájába. A szülei ma sem voltak otthon: rámtört, hogy kihasználjam az alkalmat...

- Hol vannak a szüleid?

- Túlóráznak. Majd jönnek! Nem alszol nálam? Olyan egyedül vagyok.

- Hogyne aludnék. Ha nem kérdezősködsz többet a bandáról!

- Oké.

Az idő múlsával egyre jobban felbátorodtam és egy kisebb csókáradattal igyekeztem Wia tudtára adni szándékomat, de láthatólag született ária, ugyanis nem nagyon vette a lapot. A későbbiekben viszont lassanként elértem célom mivoltját: megtalálva ajkait igyekeztem teljesen összetapadni vele, mindeközben szorgalmasan simogattam testének csodás domborulatait. Mikorra átkarolta a nyakam már tudtam, hogy leesett neki (végre), hogy mit akarok. Levette a pólóját, majd az enyémet is. Nem is tudom hova dobhattuk a ruhaneműket, de a következőkben már a nadrágoknak is nyomuk veszett. A tempót kissé gyorsabbra készültem venni és még erőteljesebben eresztettem nyelvemet megkívánt útvonalára, és közben a melltartó csatjával vacakoltam. Nem tellett bele sok idő, majd ezt is eltűntettem. Mikorra már az utolsó akadályt jelentő ruhadarab is lekerült rólunk végre feldobhattam a napomat. Tudtam, hogy Wia törékeny lány, ezért is próbáltam óvatos lenni ezzel a behatolás témával, majd minnél óvatosabban mozogtam benne. Igyekeztem minnél gyorsabb lenni, s közben minden jelenleg elérhető helyre csókokat hintettem. Bársonypuha bőrét símogatva próbáltam minnél izgatóbb hatást elérni, és láthatólag ezen ötletem sikerrel is járt, mert apró, és félénk nyögések hagyták el a száját. Bár szex közben nem tudom, hogy lehet az ember félénk - de ő tud az lenni, azt én is vágom! Én viszont kevésbé... bár éreztem, hogy minnél erőteljesebben húz magához, és csodás mellei egyre erősebben fúródtak felső testembe, ami számomra egy erőteljes löketet jelentett a csúcsra...

A "dolog" végén következett a "szex utáni nyugalom" téma, de láthatólag ez is alvásba fulladt...

E kellemes este emlékei számomra örökké megmaradnak elmémben... csak akkor még nem vettem számításba, hogy elképzelhető: ez lesz az utolsó ilyen alkalom...

Reggel idejében felkeltünk ugyan, de negyed órán át hemperegtünk, nevetgéltünk, és én még csiklandoztam is őt, amire az este bevésődött hangeffektusok voltak a válaszok.

Mikorra végre kikeltünk áttémferegtünk a fürdőbe és együttes erővel letusoltunk, ami kis híján egy újabb közösülésbe torkollott - persze ismét csak miattam. Wia nem ilyen bátor, bevállalós szerelem téren - ő csak szimplán hagyja magát...

Reggelire ittunk egy kávét, és ettünk melegszendvicset. A falatozás közepedte szóba elegyedtünk:

- Szerintem most ez jobb menet volt, mint a múltkori...

Szólaltam fel hirtelenjében - persze bók gyanánt - de Wayolette válasz helyett csak kiköpte a kávéját, ami az asztalra és a pólómra fröccsent. Aztán gyorsan felállt, és véletlenül meglökte az asztalt, és az azon lévő váza virág nadrágomra ömlött. Erre már odarohant hozzám, hogy gyorsan mentse ami menthető és a nagy hevben véletlenségből rálépett a lábamra - ez persze belőlem is érdekes hangokat hozott ki.

- Jézus Mária! Strify! Ne haragudj! Sa-sajnálom. Olyan szerencsétlen vagyok!

- Ne! Ne! Nyugi. Én zavartam be, mert egy nem épp reggeli evészet közben felmerülő témával áltam elő...

- Úr Isten. Ne haragudj!

- De nem haragszom.

- Van még itt ruhád! Gyorsan: gyerünk! Öltözz át!

Miután átvedlettem elfurikáztam az egyetemig, majd kiszállás előtt még egy csókkal búcsút vettünk egymástól. Közöltem vele:

- 2re itt vagyok!

- Oké...

A jelenben...

Ezen megindító eseménysorozatok után még az egész délutánt együtt töltöttük. Elmentünk, vettünk hamburgert, később beültünk egy forrócsokira, majd eljutottunk a sültkrumplizásig a sarki gyorskajáldába.

És most itt vagyunk két köhögő roham között!

- Hallod, Wia! Mindenki minket néz. Gyere gyorsan! Üljünk le.

Ingatta a fejét, de válaszolni nem tudott, mert tovább fulladozott. A köhögése egyre csúnyábbá vált - és a hóhoz hasonló, fehér kesztyűjét szájához emelte. Rászorította, és becsukta a szemét. Szempillái sűrűjéből egy könnycsepp tört utat magának. Egy hatalmas köhintés: és az ujjai közül egy irigylésre méltóan szép, piros, sűrű folyadék tört elő. Fehér kesztyűjét teljesen befestette.

- Atya ég!

Szólt egy járó kelő, és már egy kisebb csoport vett minket körül. Hirtelenjében nem tudtam mitől féljek jobban: a paparazzóktól, vagy Wia esetleges halálától? Persze az utolsót választottam, és elkiáltottam magam, mikor Wia térdre rogyott.

- Valaki hívjon már egy mentőt, basszus!

Nem volt épp a legszebb módja a közvetlen közlésnek, de ilyen helyzetekben az ember nem tudja kontrollálni idegszálait. Az aggodalom végett kipirult az arcom - éreztem - és letérdeltem Wiával szembe. Magamhoz szorítottam. A köhögés megint kezdetét vette. Tudtam jól, hogy az én kabátom is beszíneződik, de egyáltalán nem érdekelt. Mellkasomra szorítottam, mire egy rekedtes hang nevemen szólított. Az ő hangja.

- Stri-fy...

Tovább köhögött, és éreztem, ahogy egyre jobban elnehezedik. Oldalra dőlt. Már tudtam, hogy elájult... odasietett egy illető, aki közölte velünk a tényeket:

- Orvos vagyok, talán tudok segíteni. Fektessük ki!

- Megőrült??! A hó miatt teljesen felfázik!

- Kérem, higgyen nekem!

Talán magam sem tudom miért, de ezekben az óvatlan percekben rámtört egy "igen, hiszek neked" hullám, amit hamarosan a mentő autó sípolása szakított félbe. Két nagyobb darab férfi lépett elő a kocsiból, akik hátra rohantak egy hordágyért. Felrakták rá Wia vékonyka testét.

- Dr. Mason?

- Igen, én volnék.

- A maga betege lesz, nem igaz?

- De. szóval tüstént irány a kórház! Maga is velünk jön, uram?

- Igen, ha nem probléma.

- Már hogyan is lenne? A kis hölgy örülni fog annak, ha magát látja meg először.

- Szóval még meg tudja menteni?

- TBC beteg, ugye?

- Igen.

- Akkor most még igen, de nem tudom meddig bírja még.

Megkönnyebbültem kissé, de még mindig aggodalmaskodtam. Bár hamarosan bejutottunk a kórházba, és Wiát bevitték az elsőbbségire - de oda már nem engedtek be. Amíg bent voltak Wayolettevel, addig felhívtam a szüleit, de ők közölték, hogy csak két óra múlva tudnak bemenni. Münchenben vannak, ami nem épp egy közeli város... szóval továbbra is csak magamra maradtam a félelmeimmel.

Szavazás vége! :)

Üdv Nálam! ^^

Úgy észleltem, hogy mindenkinek nagyon tetszett az új dizájnom, hiszen a 100% (aki itt épp kemény 4 ember volt xD) arra szavazott, hogy cool az új dizi. :) Akkor jó!

Tehát amit még mondani akarok: a drága Irodalom tanárom nagyon elhavazottnak tartja magát, így nem hozta el a pendrive-t ma. Írtunk egy listát - amin mellesleg 3 ember neve szerepelt - hogy kinek kell a pendrive SOS-ben: hát köztük voltam én is. Azt mondta (állítólag ez így is lesz): holnapra hozza! Hát ha holnapra hozza én körbecsókolgatom az fifti! De kérlek ne haragudjatok, hogy ez így alakut. :(

Örömteli pillanat volt, mikor átléptem az 500 fős látogatottságot (holott két hónapja csináltam xD) és még nagyobb örömmel telít el, hogy mindenkinek nagyon tetszik ez az egyszerű szerelmes történet - vagy ha jobban tetszik: love story fiction. ^^ Remélem sokan keresnek még rá! ;) És azt is, hogy holnap tényleg visszakapom a pendrive-omat!!!! minden jót ;)

pussyy: Meloddy

BOLDOG MIKUT!! ^^

Mindenkinek szurkolok, hogy sok csomagot kapjon - kevesebb virgáccsal. xD Remélem minden oké veletek, hogy éltek még, és, hogy még nem adtátok fel a reményt velem kapcsolatban! :) Majd jelentkezem a folytatással... :D ha visszakapom a kurva laptopot, vagy pendrive-t -.-

Kapjatok sok csomagot - és kérlek száljon meg titeket a szent lélek, és írjatok komit a következőkben! :)

pussyy: Meloddy

u.i.: kukk ide: http://cb-story.blogspot.com/

New Face - for Winter :)

Sziasztok!

Kissé már elmaradtam a részek felrakosgatásával, de hétvégén itthon találtok, szóval lesz alkalmam pakolgatni. Egyenlőre viszont csak az új dizimmel érkezem hozzátok... kicsit lila, de a lila egy téli szín. Ez a téli dizim lesz! ^^ Próbáltam hideg színeket használni, mint pl. kék és ennek árnyalatai... remélem tetszik!^^

Vajon a Cinema Bizarre ex tagjai hogyan készülnek az ünnepekre? :) Fogalmam sincs, de itt egy cuki vidi Strifyről. Téli ez is! És karácsonyi... Hangulatba vágó ;) mindenkinek jóelőre: kellemes ünnepeket! ^^

14.rész: Szívemet a szemeidért

Sziasztok!

Tudom: hosszabb időre leléptem meg minden, de ennek nyomós oka van - amit a LIFE oldalamon találhattok meg: itt - persze csak ha érdekel! xD De a lényeg: hoztam a részt. Jó olvasást! :)

[Rima szemszög]

/Mikor Isten megteremtette a férfiakat

Rájött, hogy "tud ő ettől jobbat is"

És megteremtette a nőket.../

Miközben szorgalmasan jegyzeteltem amit Frau Künstler diktált gondolataimban a tervemet szövögettem. Lássuk be: nem egy kis követelményű feladat... főlleg most, hogy stúdió sincs, mert apám épp "inkognitóba" van valahol messze itthontól! De találékony csajszi vagyok! Talpraesett és inteligens... azaz: remélem! Véletlenül sem akarnék egoistának tűnni: de eddig elég jól haladok és remekül kidolgoztam minden részletet! Csak a társadalmi szintekkel van a probléma... mert míg Shin és Strify zenélnek, addig én csak egy tanuló vagyok, aki egy tök átlagos, kiskirálylánynak érezheti magát, mert végülis megvan mindene, ami csak kell: van egy barátom (aki nem épp igaz barát, de sebaj), egy szexi pasim (aki meglehetősen lobbanékony), két rendes és figyelmes testvérem (amely duóból az egyik egy kislány míg a másik egy olyan szinten álló szexista szuperpasi, aki sorra döngeti a csajokat) és rendes, odaadó szüleim (akik mellesleg alig vannak itthon)... szóval valóban mindenem megvan, mi szem - szájnak ingere! De nem: nekem még össze kell hoznom egy régóta világhírnek örvendő bandát, akik most estek szét, mert az énekes magán akciózik, a dobos folyton meg akarja ölni, az egyik gitáros a barátnőm barátja és Erin szerint gekkó, a másik pedig gyakran hülye, a szintis meg beszélni sem tud - de ha nekem ez kell, miért ne? Jellemezhetném egy rövidebb kijelentő mondattal, ami nem több tagból álló, összetett mondtad, megfelelő igekötő és határozó szavakkal, akkor ezt mondanám: "Nem mondhatnám uncsinak az életem." - na? Elég jól kifejeztem magam?

- Rima! Térj vissza közénk!

Harsant fel a háttérben Frau Künstler hangja, amire persze rögtön kiszakadtam a benső monológomból.

- Itt vagy? Hahó? Hanataro jelentkezz! Jó lenne ha kilépnél a rózsaszín macik és a hosszú hajú hercegnők világából, kicsikém!

Poénkodott hátulról Eric. Elpirultam és eszembe jutott, hogy vajon hány év büntetés jár egy emberölésért? Sok. Magyarán ez halott ötlet! Uff de jó...

Óra után

Annyira imádom mikor kikészítenek. Jó érzés lehet másokat kicinkelni? Mert szerintem nem. Olyan gáz! És még azt mondják szánalmas életem van... höhö! Nekem aztán nincs szánalmas életem - hisz az előbb soroltam fel mennyi jó dolog van az én életkémben... - arról meg aztán nem én tehetek, hogy az Ő életük szánalmas! Kac-kac. Ezen vajon nevetne valaki?

- Szia kicsim!

Shin. Hogy kerül ez ide ilyen korán? Ja: Erinnek volt büntetése a könyvtárban és azt töltötte le, és persze természetes, hogy ne gyalog jöjjön a kicsike, a kuzinjának kell behoznia a seggét. Cuki!

- Szia. Hát te?

- Hát én csak behoztam az unokahúgom.

- Sejtettem. Hali Erin!

- Szia Baby! Kibírtad nélkülem?

- Persze. Bár most, hogy itt vagy sem érzem különös képp klasszul magam...

- Na! Már megint baszogattak a ribkók? - találgatott barátnőm, amire én depresszióval fűszerezett hangon így szóltam:

- Hát persze. Miért hagyták volna ki?

- Jaj Rima... ha nem Erinnel lettem volna, én... - csatlakozott Shin a szócsatába.

- Hagyjad is Shin! Ha itt lettél volna sem változott volna a helyzet.

- Ez... jogos... de legalább lelket öntött volna beléd a jelenlétem!

- Na persze!

Fakadtam ki és ekkor elindultunk a büfé felé. Veszek magamnak egy melegszenyát, és egy 2 deci teát. Az fincsi lesz! Felmelegít. Ó, és közben elmesélhetem a reggeli kalandomat Strifyvel, Shinnek!

- Ez most komoly? Ez köcsög.

- Nyugi Shin! Rima kivédte magát, hallhattad!

- Ja, de akkor is... élvezi, ha kinyírja idegileg? Elég baja van neki így is.

- Nem kell egyesszám háromban beszélni rólam. Itt vagyok. És mellesleg szerintem ezzel nem engem akar kikészíteni, hanem téged!

- Pfű bazdmeg! Mondd valamit. - adott nekem igazat Erin.

- Megölöm.

- Ne Shin! Csigavér. Azzal csak sok lenne a papírmunka!

- Igazad van. Akkor meg felnyársalom, elevenen megnyúzom! Az jó lesz?

- Felőlem... - adta be végül a derekát Erin. De végülis: jól tudom, hogy engem Strify csak azért idegesít, mert tudja, hogy úgyis visszamondom Shinnek, aki majd emiatt húzza fel magát. Mmm... milyen okos és ravasz! Semmi hiba, jól kidolgozott terv. Ha a tervezgetéses incidenseket nézzük jobban hasonlítok Strifyre, mint azt hinném.

***

Strify éppen hazafelé tartott, amikor gondolataiban végig Wia képét pergette. Talán nem haza kéne mennie, hanem hozzá! Lehet a lánynak nagyobb szüksége van rá, mint neki a relaxálásra. Tehát kanyarodott és elment a lányhoz. Megállt a kapu előtt, aztán megigazította a ruháját, és végül eltalált az ajóig. Becsöngetett - volna - ha Wia nem nyitja ki előtte az ajtót.

- Strify!

- Jaj! Épp csöngetni akartam.

- Aha, azt látom. Na gyere be!

Bementek. Fel a lány szobájába és ott folytatták a társalgást:

- Hogy vagy?

Jött a kérdés Strifytől, és most valóban ez érdekelte őt a legjobban. Wia elszomorodva így felelt barátjának:

- Hát... maradjunk annyiban, hogy el vagyok...

- Értem.

- Állítólag hatásos a kúra, de szerintem nem. Vagyis na... ugyanúgy köhögök meg ilyenek, szóval...

- Jaj, Wia... ne legyél ennyire pesszimista! Ha azt mondják hatásos, akkor tényleg jobban vagy.

- Ha te mondod.

Strify az ölébe húzta a lányt, aki átkarolta a fiú nyakát és ráhajtotta fejét vállára. Az énekes a lány derekát ölelte és elbújt annak hosszú, fekete hajában. Egy jó ideig még így tartottak, majd szétrebbentek, és végül Wia ötletelt:

- Tudod mit: csinálhatnánk sütit!

- Mi vagyok én, szakács?

- Nem te majom! Na! Gyere már, kérlek, tuti, hogy jó lesz!

Strify nagyon nehezen, de belement a dologba és végül lent kötöttek ki a konyhába. Wia bekevert valami csokis krém szerűséget, míg Strify levette a kabátját, és a cipőjét, majd ivott egy pohár vizet.

- Na-na! Ne húzd ki magad a munka alól!

- Á... eszembe sem jutott... csak még egy kicsit...

- Nem!

Wia elkapta a srácot, az övénél fogva és maga mellé húzta. Strify elmosolyodott és segített a lánynak. Muffint akartak csinálni! Ami csakhamar elkészült és cukormázzal díszítették, miközben beszélgettek:

- Tudod kivel találkoztam ma?

- Nem.

- Shin barátnőjével.

- Shinnek van barátnője?

- Igen. Egy egész aranyos, japán csajszi.

- Ó! Shin mindig is vonzódott japánhoz, nem?

- De, mint a banda többi tagja is...

- Na és milyen ez a lány?

- Rima? Nos: meglehetősen alacsony, vörös hajú, ábrándozós barna szemű lányka. Most 17 éves, ha jól tudom, bár nem biztos, és van egy bátyja és egy húga.

- Hű de sokat tudsz róla!

Stify rafináltan elmosolyodott. Féloldas mosolya mindenkinek megdobogtatja a szívét, ez alól Wayolette sem kivétel! Strify magához vonta a lányt és megcsókolta.

- Ne féltékenykedj.

- Nem féltékenykedek!

- Na persze.

Elengedte, amire most Wia ölelte át őt.

- Esküszöm!

- Jól van... elhiszem...

- Hát nem úgy tűnik...

***

Ez a nap borzalmas volt. Amint hazaértem, ledobtam a táskám, és át sem öltözve dőltem az ágyra. El is aludtam úgy talán egy óra hosszára, mert csak arra riadtam fel, hogy Akiko lögdös.

- Hehh? Mi az? Ki az?

- Én vagyok, Rima! A húgod, Akiko. Kb. egy órája láttuk egymást utoljára!

- Pff. Akkor jó.

- Hú de kóma vagy! Kelj fel, mert Yukito megint lelépett, én meg éhes vagyok.

- Basszus, nem tudsz enni magadtól?

- De tudok, csak nem érem fel a konyhaszekrény tetejét!

- Hú basszus. Azt én se biztos!

Lerobogtunk a konyhába és felnéztünk mindketten a konyhaszekrény legfelső polcára. Jó magas! Kinyújtózkodtam, de még úgyis csak a második polcot értem fel, a tányérok meg a harmadikon vannak... elrángattam az asztaltól egy széket és így találtam megoldást a bajunkra - bár még mindig lábujjhegyre merészkedve, csak... de megvan! Végre, hurrá!

- Ez neked nem jutott az eszedbe?

- Nem.

- Ajhh... miért nem lep meg? Na gyere! Eszek veled.

Evés után beültem Akyval a TV elé, és megnéztük a "Csingiling - és az elveszett kincs" c. mesét, majd arra az elhatározásra jutottam, hogy tanulnom kéne egy kicsit... de ez még csak egy elhatározás! Vajon véghez bírom vinni?

13.rész: "Imádom, hogy pasinak születtem"

Szióóó! ^^

Nagy dolgot nem fedez fel az ember lánya azzal, hogy rájön: minden pasit a farka irányít. Na jó talán van egy két kivétel, de azokkal az illetőkkel valami nagyon nem alles gut... vegyük pl. a Cinema Bizarre tagjait: az ő megjelenésükből sem egy szende szűz jön le, ugye? xD Ígyhát nem kell meglepődeni, hogy ez a rész kissé előtérbe helyezi a férfiak vágyánag megtestesüléseit... jó olvasást! ^^

[Strify szemszög]

/Ess hát túl rajta - bár tudom mennyire nem megy.

De ha megpróbálod csakhamar észre veszed:

Szenvedni olyanért, aki sosem lehet a tiéd?

Van ennél nagyobb hülyeség?/

Az éjjel semmi álom nem jött a szememre. Talán a telihold hibája, de talán nem. Nyugtalannak és elcsépeltnek érzem magam... mintha beteg lennék, de nincs lázam! Azt érzem, hogy valami rossz dolog fog történni velem a közel jövőben, és ez az érzés megrémiszt. Hidd el nekem: egy pasinak is vannak félelmei. Főlleg ha veszélyben van, akit szeretsz! Legalábbis az élete, amiért egy egész országot is feláldoznál... Wayolette egy igaz barát és csodás szerető! Nem tudom mi lenne velem nélküle... bár a munkám miatt annyira nem lenne időm a barátnőmre, de most na... inkább szakítok vele, mitsem, hogy meghaljon! Ha ezen múlna, bármilyen nehéz is lenne, biztos, hogy megtenném! Érte bármit.

Miután elfogyasztottam a reggeli kávémat úgy döntöttem, hogy kimegyek egy körre. A friss levegő talán rendbe teszi a bennem tomboló ősrobbanást! De amint útnak indultam tanácstalanul és meglepetten vettem tudomásul, hogy utam - akarva - akaratlan - a helyi gimi felé visz. Még nincs 8 óra! Most érkeznek a diákok. De akit én keresek az sehol sem jár... legalábbis eddig nem járt!

- Hé! Strify!

Ismerős hangok: na ez ő lesz! Megfordultam és szemben találtam magam a vörös veszedelemmel. Rima Hanataro.

- Szia Rima!

- Te mit keresel erre?

Tette fel a kérdést és csípőre vágta kezeit. Piros, szövetkabátot viselt, érdekes mintájú, matróz gombolással. Haja fel volt kötve lófarokba és a gyenge őszvégi szellő meglebegtette szálanként. Porcelán fehér arca ki volt pirulva, amit biztosra veszek, hogy a hideg miatt olyan amilyen. Kezein szőrös pamutkesztyű figyelt, és sála fehér - fekete pompában virított.

- Kissé eltúloztad az öltözeted! Még csak november közepe van.

- Mindjárt tél! Hideg van.

- Na és? Nem mész suliba?

- De! Csak előtte érdekel mit akarsz itt.

- Sétálni mentem.

- Hm. És pont a sulim felé?

- Nincs neked véletlenül üldözési mániád, kicsi cicám?

- Nincs neked véletlenül szemüveged, kicsi cicám? Látsz te valahol macskafület rajtam?

- Hm. Nem igazán! De lehet csak elrejted a füleidet, mint a Tokyo Mew Mew-ben Zoey!

- Valószínű...

Nézett végig rajtam szánakozó tekintettel és elindult a suli felé. Nyomába szegődtem, mert megtaláltam az új hobbimat: tini lányok kiidegelése...

- Most miért jösz utánnam?

- Mert miért ne?

- Ahh. Hagyjuk is.

- Mintha nem lennék épp a szíved csücske, azt veszem észre... csak nem utálsz?

- Hű! Ez ugye költői kérdés volt?

Vigyorgott azzal a sátánt megcsúfoló, orbit mosollyal... aztán folytatta:

- Csak hülyéskedem. Nem tudlak utálni, hiszen nem is ismerlek!

- Okos kislány. Nem ítél első látásra!

- Pedig Shin oszt' elég sok mindent mondott rólad...

- Mikor?

- Úgy általában mindig, de ma este is mondott néhány új fejleményt...

- Ma este? Mmm... csak nem nálad aludt?

- És ha igen??!

- Király! Lefeküdtetek?

Futott ki számon az első kérdés, de látszólag ez csak negatívumokkal ébresztett a kiscsaj szemében...

- Te szatír agyú köcsög!

- Hű de cifra...

- Már hogy feküdtünk volna le? Öcsém... még csak 17 vagyok! Nem akarom ezzel elkúrni az életem.

- Pontosabban: nem akarsz félrekúrni, nem?

- Hülye. Ó, Istenem mit tettem!

- Hű de könnyű téged megtörni!

- Ja. De ez csak neked megy, hidd el!

- És az jó vagy rossz?

- Majd mindjárt szájba váglak és megtudjuk!

- Nyugi, cica, nyugi...

- Ok, csá...

Lépett be az iskola ajtaján, amire én jó ízűen felnevettem. Azt hiszem: tökéletesen végzem a hobbim!

***

Shin leemelte a polcról a következő könyvet és Erin kezébe adta, majd folytatta a társalgást:

- Na és... jól meg vagytok Yuval?

- Persze. Főlleg, hogy napi szinten összeveszünk!

- Jaj, az nem jó...

- Nahát tényleg nem. Te valóban szőke vagy! Ilyen beszólásokat: "jaj, az nem jó"... esküszöm! Áhh... kikészítesz, ember! Inkább mesélj rólatok: el vagytok Rimával?

- Aha... bár - talán kicsit nevetségesen fog hangazni, de... - néha azt érzem olyan, mintha a kishúgom lenne.

- De Shin! A kishúgával nem kúr az ember.

- Nem kúrunk! Rima még nem akarja és én ezt megértem, tiszteletben tartom.

- Tartaná a rosseb! Mi ha talizunk Yuval általában mindig lefekszünk.

- Anyám! Nem érzed olyan... skarlát betűsnek magad?

- Nem! Nem vagyok kurva, mint az a csaj!

- Jó, leesett.

- Amúgy pedig ez az Olive Fernandes nekem nagyon ari csajszi...

- Ohh. Szóval mégsem egyre gondolunk!

- Mert?

- Én épp "A skarlát betű" című könyvről beszéltem, te meg rögtön az Emma Stone féle "Könnyű nőcskéről"... látszik az IQ szint diagrammja kettőnk között!

- Bocs, hogy nem vagyok túúúl okos, mint Te! Ezt utálom Rimában is. Az a kis picsa, ha évvégén vagy 88%-ban nem teljesítette a kitűnő szintet, akkor egyben sem!

- Igen, Rima okos és szép lány...

- Ja. Csak nem jár szórakozni...

- Nem?

- Hát te nem tudod? De szar. Pedig a csávója vagy!

- Jó, de akkor is... na mindegy! Majd elviszem pénteken.

- Én is mehetek?

- Ezt most ugye nem komolyan kérdezted?

***

Éppen a sétáló utcán garázdálkodtam mikor utam betért egy aranyos kis Net Kávézóba. Leültem a leghátsó asztalhoz és kerülve a feltűnősködést lehajtottam a fejem is, mikor egy elismerhetően feszes és gömböjded tulajdonságokkal megáldott szőke szépség lépett az asztalomhoz. Haja fel volt tűzve, néhol pár kósza tincs kikandikált a hajcsattal összefogott lombkorona alól, de nem annyira szembe tűnően. Csodálatos és gusztusos mellein a fehér ing gombja csak nem kiszakadt a hejéről, és rózsaszín, fehér, kék és lila kockás, fodros szoknyácskája alól kiköszönt meglehetősen kívánatos combja is. Körmein elég hosszú, hegyes, zselés műkörmei ékelődtek a szivárvány minden színében...

- Mit hozhatok?

Hangja kellemesen visszhangot vert fülemben és akaratlanul is megnyaltam szám sarkát, majd kifejtettem kívánságomat:

- Nekem te is megfelelnél, nyuszi, de most csak egy capucchino lesz!

Mosollyal díjazta ezt a merész dicséretet és felírta a Hello Kittys tollacskájával egy bőr kötésű kis jegyzettömbbre.

- Kérek 5 percet és hozom...

Az öt perc hamar 6-ba váltott és ekkor jelent meg csak legközelebb a cica-maci és leemelte a tálcáról azt a nagy pohár capucchinot.

- Parancsoljon!

- Köszi, cicám...

Ismét elvigyorodott és ellépett a pultos barátnőjéhez, akinek most minden bizonnyal mindent elmondd, mert szorgosan nyújtogatják a nyakukat törzshelyem felé és aztán megint beszélnek egy sort, majd megint felém néznek. A kis szöszi ugrott egyet örömében, a pultos, aki amúgy az ikertesója is lehetne ennek a plasztik cicának meg csak nevetett rajta. Azt hiszem: imádom, hogy ilyen szexi és híres vagyok!

12.rész: Ez most komoly?

Szióó! ^^

Jöttem a folytival ahogy csak tudtam. :) Remélem elnyeri a tetszéseteket! ^^

[Rima szemszög]

/A harag talán múlandó,

De neked is kell tenned annak érdekében,

Hogy végleg elillanjon./

Tulajdon képpen csak takarékon mertem tekinteni rájuk, mert féltem, hogy a legapróbb lélegzet vétel vagy sóhajtás is megzavarja ezt a pillanatot amikor két régi barát végre ismét egymáshoz szól. Csodálatos és lehet a tervem véghezvittében is segíteni fog! Sosem tűnődtem még azon milyen is egy barát... de vegyük pl. Erint! Na jó... ez rossz példa volt! Erin nem épp egy tiszta elméjű élő lény, és nem is egy épp eszű alkat! Állandóan jártatja a barna buksiját, de sosem jut vele sehova... na és miért? Mert mindvégig azon agyal, hogy min gondolkozzon! Érdekes egy szelleme van!

Ebben a nagy gondolkodásban észre vettem, hogy Shin és Strify beszélgetésbe elegyedtek:

- Itt merre?

- Második utca, balról. Aztán a 12. ház!

- Jól van. Hogyhogy ittál?

- Neked ehhez nem sok közöd van.

- Szóval azért, mert Rima leitatott...

Elpirultam, mert részegségemben itattam le még Shint, aztán mire én kijózanodtam már csak egy hajszál választotta el attól, hogy úgy beálljon, mint kamionos a kurvasorba! Ezeket a férfiakat annyira könnyű egy kis iszogatásra rábírni. Bár közhír, hogy a csajok lassan többet vedelnek, mint a csávók - de senki sem olyan gáz, hogy ellen szegüljön egy jó kis tekilának. Tévednék? Kamu!

Egy hosszabb csönd beállta után végül Shin törte meg a csendet:

- Miért kellett ez Strify?

- ??

- Miért kellett anno ezt tenned? Még vígan ellehettünk volna, mint Cinema Bizarre... de neked a te életed sokkal fontosabb volt!

- Már én sem tudom igazán miért tettem. De Shin! Ami volt elmúlt, bár nem lehet meg nem történté tenni. Szerinted?

- Jó, szerintem sem. De sosem késő újra kezdeni!

Ekkor éles kanyar következtében bevágtam a fejem az ajtóba és felhorkantam, ami persze megzavarta a srácok társalgását, mert mindketten hátra tekintettek... még Strify is, ami hiba volt, hiszen a következőkben fülfájdító duda szó zajlott fel az éjszakában és egy kamion alig tudott megkerülni minket. Tessék! Kellett nekem a kamionos hasonlattal jönnöm.

A járdára kicsit felhajtva állt le a motor, amire Strify aggodalmas tekintettel meredt előbb Shinre majd rám.

- Mindenki jól van?

- Jobban kellett volna figyelned.

- Bocsi, a csajod bezavart!

- Hé! Te vetted olyan élesen a kanyart. Be is vertem a fejem!

Mutattam bucim lesérült féltekéjére míg ideges tekintetem szinte kidöfte a szőke és barna keverékes hajú srác tengerkék szemét. Elmosolyodott és vissza fordulva ismét beindította a kocsit. Persze már kissé fel kaptam az agyam és rögtön leugattam!

- Hej! Most épp drámaian megöltelek a tekintetemmel! Te meg csak vigyorogsz ezen?

- Mi mást tehetnék?

- Aaahh...

Érdekes, de Shin kuncogott - ez meglepettséggel töltött el, révén, hogy most tulajdon képpen Strify elszólásán nevet. Biztos nem az én elkínzott nyögésemen!

Lassan haza is értünk és Shin szált ki a kocsiból első ként, mert félt, hogy az italtól még kissé kótyagos vagyok. Amikor kiszált és megkerülte a kocsit Strify megint szembe fordult velem:

- Mit kell most mondani?

- Öhh. Kösz!

- Nocsak! Nem megy ettől jobban?

- Nem!

- Oké. Akkor jóéjt vöröske!

Rám kacsintott. Ekkor kinyílt mellettem az ajtó - magyarán nem tudtam visszaszólni - és Shin benyúlt értem a kocsiba. Felkapott, majd előbrébb lépett és behajolt Strify ablakán, amit a srác most húzott le.

- Köszi Strify!

- Nincs mit Shiniii!!

Mosolygott, majd elhajtott. Átkaroltam Shin nyakát, aki magyarázatot adott unszolt tekintetére:

- Megölöm.

- Nyugi cica, nyugi!

- Jaj ne! Kezdesz olyan lenni mint ő...

- Isten ments!

- Ooookééé... akkor ments!

- Mi van?

- Semmi. Na most felviszlek. Anyudék otthon vannak?

- Aaam. Nincsenek. Aky Lauránál alszik, Yuki az új csajánál. Apa már elment az üzleti útra és vitte anyát is! Ennyit erről. De van kulcsom!

- Remek.

Bementünk a sötét lakásba. Kicsi koromban meg volt bennem a félsz ettől a bent tolongó sötétségtől, de az akkor volt. Azóta már kissé felnőttem és még ha még tartanék is tőle valamilyen szinten Shin jelenléte megvédene engem mindettől a rémülettől. Az ajtóban Hómancs fogadott a fehér perzsa macskám, aki mindig s örökké csak éhes. Utál kézben lenni és fél az idegenektől! Magyarán mikor Shint észrevette hamar beslisszolt a szobám nyitott ajtaján.

- Talán még sem vagy egyedül!

- Hát Hómancs örökre velem van.

- Hómancs? Hm, de kreatív.

- Ne szívass! A húgom találta ki mikor Stewart Little a kisegér 2-t nézte!

- Csúcs. A húgod Stewart fan?

Megráztam a fejem és kuncogtam egyet Shin ostoba szövegén, amit egyébként tudom, hogy csak miattam mondott. Az én mosolyomért járatta le magát! Milyen kedves.

A szobámban körbemutattam:

- Látod! Mióta legutóbb itt jártál változott egy - két dolog!

- Például a barackszín falból rózsaszín lett? És milyen jó kis ágyikó! Ohh. De a posztereid még mindig kint ékelődenek!

- Persze. Vettem pár színes párnát is! Nézd csak...

Az ágyról felemeltem az első kezembe kerülő, alma zöld párnát és odadobtam barátomnak. Mosollyal jutalmazta az igyekezetemet a komolyodás felé... mert mindez persze csak arra kellett!

Az ablakom elé lépve leengedtem a redőnyt, majd visszafordultam Shin felé, aki eddigre már az ágyon feküdve a macskámat szórakoztatta. Örömmel töltött el, hogy így fel tudja találni magát bármelyik pillanatban... egy kedves és szelíd mosolyt hintettem, majd elindultam lassú lépések közepedte barátomhoz.

- Aranyos. Mint a gazdája!

- Hm. Köszi!

A macskám leszökkent az ágyamról, amire fel én foglaltam el a helyét. Ültem és néztem Őt. Kék szeme méllyen barna tekintetembe égett és már csukott szemmel is csak azt a tengernyi gyémántot látom ragyogni, amit Shin szeme rejt. Felült, majd megcsókolt. Aztán hamar elrebbent tőlem és vigyorogva vállat vont.

- Nehéz rajtad elmenni, Shin.

- Rajtad nem!

- Na kösz szépen.

Pajkosan megcsiklandoztam a hasát, de Ő - révén, hogy mennyire csiklandós - csak hamar a kezem után kapkodott csengő kacagások áradatában. Hogy ne legyen nyert ügyem most elkapta az alkarom és ledöntött a párnáim pihe fergetegébe és próbált csikizni, de miután eszébe szúrt, hogy nem vagyok csikis szadistább módhoz folyamadott... a nyakamba csókolt, amire fergeteges sikongatásba kezdtem, mert ez a testem szinte legérzékenyebb pontja (vagy ki tudja - de közel áll ahhoz!!). Úgy fest örömét leli szenvedésembe és mostmár ténylegesen nem adja fel a csókhintést hófehér bőrömre.

- Shin! Shin! Shin! Hagy-hagyjad már abba!!!

Válasza egy "ü-üm" volt, ami a nemet helyettesítette, révén, hogy "tele volt a szája" - vagy micsoda.

- Neee! Engedj el!

Lökdöstem kacagások közepedte, dehát csak nem állított akadályt a bátorságának. A lögdösődésben inkább beletúrtam szőke hajába és néha egyszer- egyszer végigsimítottam puha arcán. Végtére is: lenyugodott és most megpihen mellkasomon.

- Ó, Rima...

- Mondjad!

- Semmi csak már a neved kiejtése is örömet okoz.

Nyögte be, amire én jó erősen magamhoz húztam.

- Hú! Azért ennyire nem kell szeretned, kicsi lány.

- De Shin: nekem ilyen kedveset soha senki nem mondott még!

- El tudom képzelni... ahogy elnéztem az osztálytársaidat, és révén, hogy az unokahúgom LB-je vagy nem sok esélyt látok az érvényesülésre...

- Itt nem az érvényesülésemről van szó! Hanem csak a spontán gyűlöletről, féltékenységről... és Erin azért jó barát, mert neki minden megvan, ami nekem! Nincs oka a féltékenykedésre...

- Valóban. Na mindegy!

- Örülök, hogy megbeszéltük...

- Shin!

- Mondd!

- Izé... volna kedved... vagyis na... itt alszol ma nálam?

- Hát most miért ne? Igen.

Adta be gyorsan a derekát és énbennem megint egy pillangó szabadult el. Imádok Shinnel aludni! Főlleg, hogy ezen kívül még eddig csak egyszer aludt nálam... de nem baj! Csak annyi az egész, hogy végig kell nézni vele a Nanát, ami nekem egy időbe nagyon az anti témába toporzékolt, de mióta Shinnel vagyok azóta kezdem úgymondd: elviselni...

***

Kiro nyújtózkodott egyet, majd átkapcsolt egy másik csatornára, miközben maga mellé meredt: Yu ott aludt nyakig betakaródzva. Persze mindeddig be sem takaródzott volna, ha Kiro nem veszi a fáradtságot, és terít rá egy plédet.

A mellette alvó fekete srác valahogy jobban lekötötte a figyelmét, mint a TV-ben épp műsoron lévő Talk Show. Ábrándos nézések közepedte tanulmányozta barátját, mikor kopogást hallott. Az ég szerelmére! Melyik retardált fasz kopogtat éjfél előtt 10 perccel a ház ajtaján? - Sóhajtva állt fel és elindult a bejárat felé. Ekkor vette észre, hogy bezárta az ajtót, mikor Strify még haza sem ért!

- Bocsi Strify...

- Látom mennyire bűnhődsz!

- Bocsi, de azt hittem Wiánál alszol.

- Fogadok, hogy ez csak kifogás, és igazából elfelejtetted!

- Fején találtad a szöget...

Tolta be mögötte az ajtót és ekkor vette észre haverja bánatos arckifejezését:

- Hé, Strify! Miért vagy ilyen búval baszott?

- Mi?

- Olyan depressziós az ábrázatod, mintha kinyírtad volna a gondnok macskáját!

- Hú Kiro... imádom a hasonlataidat!

- Tudom, hiszen fergetegesek. Szerintem közülünk én vagyok a legviccesebb!

- Meg a legegósabb is.

- Á nem. Azt a posztot te már betöltötted!

- Mi van??!! Ezt meg hogy érted?

- Felejtsd el.

Azzal önelégült vigyorral hagyta faképnél és visszamászott a nappaliba. Fogadok, hogy pornót néznek Yuval! És nekem nem szóltak... kis köcsögök! - fordult meg Strify elméjében... ám a szobába lépve észrevette, hogy igazából semmit sem néznek, csak Kiro Yut, Yu pedig a szemhéját belülről. Hú de kóma! Mindjárt bealszik Kiro is.

- Figyelj Kiro... te olyan sík hülye vagy, de most muszály valakinek kitárulkoznom! Tudom: ilyet csak a csajok szoktak, de na... most amúgy sajna nincs itt Romeo, hogy elmondjam neki a bajom!

- Hallgatlak Egómanó!

- Ne találj már ki ilyen szánalmas beceneveket, kérlek... olyan megalázó!

- Ok, csá... na? hallgatom!

- Wayolette tuberkulózisban szenved.

Kiro sokkot kapott. Eltátotta a száját és úgy pásztázta a barátját, majd felszólalt:

- Bazdmeg!

- Hidd el, én megtenném, de így?

- Csezd meg, bazdmeg... ez nem egyszerű! Abba bele fog halni!

- Ne mondd ezt, kérlek! Vagy várj: te nem Romeo vagy, hogy mindig bejöjjön a jóslatod... még ha meg se szólal! ˘.˘

- Szorri... de ez most nagyon necces... nem is tudom mit mondjak!

- Tudom. Romeo se szokott semmit mondani!

- Ez nem meglepő.

- Jó, de... akkor is annyira rossz: nem tehetek érte semmit, pedig szeretem...

- Én mindeddig azt hittem, hogy neked a tükörképed lenne álmaid netovábbja, de ha így állunk...

- Kiro, kérlek ne vedd poénra!

- Ez nem poén! Kajak így gondoltam!

Strify válasza: tarkón csapta a gitáros srácot, aki kuncogva díjjazta a cselekedetet.

***

Éreztem ahogy hozzám simul hátulról és teste melege eltereli a hideget bőröm libabőrös felszínéről. Egyenletes szuszogását tökéletesen hallottam a csöndben. Kezei szorosan tartottak és óvtak. Szőke haja kellemesen csiklandozta nyakamat és mosolyt csalt arcomra. Szorosan tartottam magam előtt a takarót és igyekeztem minnél jobban belebújni, mert az orrom fázott... de ez tök fölösleges volt, révén, hogy háttal voltam neki.

Nem volt rajta felső, és rajtam is csak egy vékony, spagetti pántú atléta volt... valamint a kis, piros nacim, ami a sok mosás végett már-már inkább rózsaszín érzetet keltett a látótérben.

Ha egészen elhalkultam, és visszafolytottam magamban a levegőt még a szívdobogását is hallottam, aminek ritmikus dübörgése álmot csalt hosszú pilláim végére. - és ekkor bevillant egy kép: arról a megátalkodott majomról, Strifyről! ... nem igazán tudom miért pont ő jött be, de nem is nagyon aggasztott a kérdés... csak Ő volt előttem! És egyre jobban elöntött a harag, mert ilyen makacs! Ha rajta múlna talán soha nem is lenne Cinema Bizarre! Mert ő annyira leszarja mások mit gondolnak, de olyan mértékben, hogy az megremegteti az egyenlítőt! Az az önfejű és makacs ábrázat. Azok a ravasz nézések... jaj de kikaparnám a szemét! Nem is értem minek foglalkozok vele, mert tényleg még csak nem is ismerem... de van egy olyan érzésem, hogy nem is akarom!

11.rész: Érzelmi hullámvasút

Sziasztok!

Végre sikerült részt hoznom. Jó olvasást! ^^ KOMIKAT PLS!!! *.*

[Strify szemszög]

/Az élet egy csalódás, amin senkinek sem könnyű túllépni./

Nem kifejezetten értettem ennek a sok romantikus vígjátéknak a lényegét - mióta csak élek - de most csak nem fogok erre rákérdezni... nyugtalan s tébolyult lelkem nem bírja eldönteni, hogy az ostoba beszólások és a romantikus önfeláldozások közepedte milyen érzelmeket adjak Wia tudtára, ha netán beszélgetésbe elegyedek vele. De eddig legtöbbször csak én szólaltam meg...

- Úr isten.

- Strify! Ha ennyire gyűlölöd a romantikus vígjátékokat, akkor miért nem szólsz, hogy vegyem ki?

- Mert neked tetszik...

- Az lehet, de attól függetlenül még nem kell kínoznod magad!

- Már tök mindegy. Nincs belőle már olyan sok!

- Strify! Ez a Hétmérföldes szerelem! Összesen 178 perces az extrákkal és azokat is meglestük az elején! Ez még csak a közepe.

- Csúcs...

Dőltem hátra a megadás jelét felmutatva... Wia jót nevetett rajtam és rádőlt a hasamra.

- Nyugi cica nyugi...

- Arról nem volt szó, hogy ez eddig tart...

- Tudod: nem mindig az van amit te akarsz mr. Szupersztár!

- Tudom. Ne is mondd!

Egy párnát hívtam segítségül, amivel eltakartam az arcom a következőkben. Wayolette megveregette a hasam aztán felült és újra a TV-t nézte. Bársony puha kezeibe fektette porcelán fehér arcát és gyermeteg mód kissé eltátotta a száját. Hátra dobtam a párnát és már nem bírtam magamnak parancsolni: átöleltem hátulról és szorosan tartottam miközben vallomásra nyílt ajkam:

- Wayolette... valamit már egy hónapja el akarok neked mondani, de ezeddig nem mertem.

- Nézd már! Drew Barimoor annyira helyes ebbe a szerkóban.

- Látom.

- Na mi az amit el akarsz mondani?

- Hát... csak egy szó: szeretlek.

- Mi van?

Hátrafordította fejét, és mondjam vagy mutassam alapon csókot leheltem istennőt megcsúfoló, babarózsaszín ajkaira. A csókomat viszonozta és átkarolta a nyakam. Hamar könnyítettem a pozíción és már végre szemtől szemben folytathattam a csókok árasztását szerelmemre. De a pillanat töredékétől kicsit tovább jutva szemtelen könnycseppek jelentek meg Wayolette szeme sarkában. A csókot én szakítottam meg és aggodalmas tekintetem közepedte simítottam végig arcán:

- Mi a baj? Te nem így érzel?

- De! Pontosan így érzek és ez a baj...

- Ez? Baj? Hát te fergeteges vagy. Miért lenne baj?

- Mert én... hagyjuk, oké? Nem akarlak elküldeni, de most talán jobb lenne ha hazamennél...

- Mi??! Addig nem amíg meg nem magyarázod!

- Nem akarom megmagyarázni...

- Pedig addig egy tapodtat sem megyek.

- Úr Isten Strify!!! Miért kell ennyire követelődzőnek lenned?

- Mert megijeszt ez a hirtelen jött hangulat váltás, tudod?

- Mostmár igen.

- Mondd el mi a baj!

- Az ég szerelmére! Strify: tuberkulózisom van!

- Micsoda???

- Jól hallottad. Gyógyíthatatlan betegség! Ezért nem akartam, hogy belém szeress és én se beléd!

- Dehát a tuberkulózis kezelhető...

- Hát egy - egy terápia sikeres, de ettől még gyógyíthatatlan!

- Na de ha nálad sikerül a kezelés?

- Ohh... én annyira félek!

- Nem kell! Nem ,mert itt vagyok veled.

És újból magamhoz öleltem. Mintha megnyugtattam volna, vagy nem is tudom... tuberkulózis... te jó ég... Wia!

***

Romeo megkavarta a kávéját és közben erősen a vörös "kislányra" koncentrált. Arcáról semmi nemű érzést nem lehetett kiolvasni, de mégis mintha arra gondolna, hogy "WTF? Ez ki ez?" - pedig Rima már kétszer bemutatkozott neki. Csak valahogy mindig kikapcsol az agya, ha ismeretlen emberekkel találkozik.

Yu érdekes grimaszokat vágott miközben telefonját nyomkodta és szorgos SMS invázióban részesítette barátnőjét, Erint. A lány nem nagyon törte magát a bő válaszokkal, számára elég volt egy 'ok' vagy egy 'aha' és néha egy-két smiley.

Kiro már harmadszor teszi fel a kérdést Rimának:

- Azért kutattad fel utánnunk egész Berlint, hogy megkérdezd lenne e kedvünk a Cinema Bizarrehoz?

- Argh. Hányadszor mondjam el? Igen ezt akarom, mert fontos nekem Shin boldogsága!

- Dehát ő DJ ként is boldog!

- Szerintem meg igenis hiányzik neki az a sok együtt töltött perc a bandával...

- Nekünk is hiányzik, bár Romeo kérdéses...

Ez ezúttal Yu volt és Romeora tekintett, aki biccentett egy haloványat, majd beleszürcsölt a kávéba. Ezzel nem sok információt véshettek a tudatukba!

- Halihó srácok és... Rima????

- Szia Shin!

Jött kórusba mindenkitől - kivéve Romeot. Ő csak iszogatott és integetett a maga sokat mondó szlogenjével egyetemben.

- Rima te mit keresel itt?

- Ejnye Shin! Hogy lehetsz ilyen a csajoddal?

És Kiro ekkor magához húzta Rimát. Átkarolta a lány vállát miközben végig Shinen pihentette tekintetét.

- Tulajdon képpen... na mindegy! Szerintem nem vagyok gyökér, csak sokkot kaptam, hogy itt van abba a kajáldába, amit eddig csak úgy hittem mi tudunk, hogy létezik!

- De ezek szerint nem.

- Hát nem!

Leült mellém így most Kiro és közötte helyezkedtem el. Persze rögtön írtam sms-t a srácoknak (akik tulajdon képpen mellettem ültek) hogy témaváltás. De volt aki úgy fest nem értette a célzást. Kiro halkan a fülembe súgta:

- Shin tud a tervedről?

- Nem! Ezért küldtem neked az SMS-t kicsi szöszi!

- Ja.

***

Miután elmentem Wayolettetől még nem voltam képes haza menni, ezért csak az utcán lézengtem. Akkor a sok köhögés, mikor véres zsebkendőt találtam az éjjeli szekrényében... már mindent tudtam! Így már az összes dolog megmagyarázódott. Ezért betegeskedett mostanság: betegeskedett? Hisz mindvégig beteg volt. Szomorúan és komoran hajtottam le a fejem miközben elhaladtam egy gyorsétterem mellett. Kiro, Yu és Romeo volt odabent. Hát bementem.

- Csá srácok! Mi a helyzet?

- Semmi. Ülünk, lesünk és várjuk Rimát meg Shint.

- Merre vannak?

- A mozsdóba, mert Rima túl sok koktélt ivott.

- Ahh... az probléma...

- De Strify! Ha Shin kijön nem fog megölni?

- Dehogy! Túl sok lenne a papírmunka.

- Remek. Na mindegy is! Jobb lesz ha rendelek még egy gyros tálat.

- Tedd azt, Kiro!

Megfogtam a homlokam és végignéztem ahogy Kiro még egy adagot kér a csinos pincér nőtől. Sóhajtva túrtam bele sűrű, szőke hajamba és épp a mozsdó ajtó felé tekintettem ahol is Shin jött ki a vörössel.

- Hú skacok... szerintem neki és nekem mára ennyi volt! Jobb lesz ha mi most... hé! Strify mit keres itt?

- Éppen sült krumplit eszek.

Megforgatta a szemeit és felkapta Rimát, aki már aludt - legalábbis be volt hunyva a szeme! És mosolyogva aludt...

- De Shin! Hiszen te is ittál két koktélt... így akarsz vezetni?

Tette fel a kérdést Yu, majd érdeklődve pislogott egyet. Shin megvakarta a fejét:

- Hát őő... huhh... nem is tudom... lenne kedved vezetni?

- Nem hagyhatom itt Kirot... félek, hogy a pultos csaj leitatja!

- És Romeo?

Romeo helyett válaszolt Yu:

- Romeo már nincs velünk. Rég egy másik dimenzióba jár!

- Látom. Csak nem lesz annyi rendőr...

- Hé!

Emeltem magasba a kezem, bár még így is félő volt, hogy Shin továbbra sem vesz ember számba, de mégis rám nézett.

- Majd én hazaviszem... csak mondd meg hol lakik!

- Na nem! Nem fogom a barátnőmet kettesben hagyni veled!

- Akkor miért nem mész te is velük?

Romeo végre visszatért közénk! Csak nem az én oldalamon... ugyan mit tudnék csinálni pont én ezzel a végtelen - és végtelenül csinos - kis japán hölgyeménnyel? Nem! Már megint hülyeséget beszélek... nekem ott van Wia!

- Pff... én nem ülök be ezzel egy kocsiba!

- Akkor pedig ittasan kell vezetned. Na! Gyerünk már Shin. Mit tehetnék én veletek?

Shin most odalépett mellém és megragadott a pólómnál fogva. Belemarkolt a pamut anyagába nem sokkal a póló nyaka alatt és közelebb rántott ideges arcához:

- Az egy percig sem izgat, hogy VELEM mi lesz! Sokkal inkább érint az, hogy Rimával mi lesz.

- Hm. Megbízhatsz bennem!

- Pff... ez most komoly?

Meredt rám semleges tekintetével. Hangjában megannyi szarkazmus és gyűlölet ütötte fejét amikor ezeket mondta. Nem nagyon hatott meg vele. Végül már csak arra emlékszem, hogy én ülök a volánnál, Shin az anyósülésen, Rima meg hátul alszik. Beszélgettünk. És nem vitáztunk! Mintha egy régi múlt béli képet festettünk volna újra... talán olybár tűnik még magamnak sem ismerem be - holott ez teljes mértékben így van - de nagyon hiányoznak azok az idők.