34.rész: Keresd a Holdat! + New Face

Sziasztok!

 Remélem tetszik az új dizi. A fejléc kicsit lehetett volna kisebb tudom, de ilyen az élet! Nem tökéletes semmisem ;) De remélem azért összetételileg okés! ^^ Szavazzatok ;)

 És íme itt az új rész! *.* Jó olvasást ;) Vélemények jöhetnek ^^

[Rima szemszög]

/Leszek egy emlék,

amíg gondolsz rám.

Leszek egy akadály a feledés útján.

Tarts meg engem vagy dobj el,

ahogy csak te akarod.

Én csak egy emlék vagyok,

tűrök és hallgatok.../

- Az Élet tanítása -

A sokat jelentő pillanat, amiben kiderült, hogy kettőnk között milyen tervek peregnek le nem tartott kifejezetten sokáig. Csaknem addig amígnem kezdtem el hiányolni valamit a helyzetből.

- Mit keresel?

Érdeklődés nem sült ki belőle, teljesen nemtörődöm hangsúlyban hagyták el e szavak ajkait. De annyira nem is idegesített - hát annyira legalábbis nem, mint kétszer annyira! De a válaszadást nem tagadtam meg tőle:

- A Holdat.

- Micsoda?

Ez még szánakozóbb volt, mint eddigi beszélgetéseink során bármilyen kommunikációs elem hangsúlyozása. Megfordult a fejemben, hogy tarkón vágom, de féltem, hogy a lendület miatt tekinél fogok aludni. Így inkább későbbre tartogattam ezt a cselekvést.

Hirtelen elkezdett bizseregni ott, ahol előbb megfogott, és ezt a bizsergést követően futott végig a hideg a hátamon.

- Nem találom.

- Én ezen nem lepődenék meg... holdfogyatkozás van!

Most nem azon lepődtem meg, amit mondott, hanem azon, hogy egyáltalán ő mondta. Azt hittem a Strify féle újonnan felfedezett (annyira mondjuk nem újonnan) sztárokat a legkevésbé sem a Hold és az égi testek váltakozása köti le. Ezzel csalódtam a megítéléseimben! De furcsa ilyet hallani tőle.

- Holdfogyatkozás...

- Nem teljes! Valahol biztos megtalálod, csak túl kicsi, és ezért nem tűnik fel azonnal.

- El lehet képzelni.

- Amúgy kicsit hideg van. Jobb lenne ha hazamennél!

- És te?

- Én majd hazajutok valahogy, miattam ne aggódj.

- Okééé...

Nem ajánlhatom fel neki, hogy maradjon éjszakára is, mert holnap Shin jön és... - te jó ég! Nem is azon aggódom, hogy egyáltalán nálam aludna? Hanem azon, hogy a barátom megtudná?! Szép. Mégis mi van velem?

Strify kifejezéstelen arccal meredt rám, de a szeme sarkában valami megcsillant. Nem akartam belegondolni mi volt az. Olyan szikrának festett, ami akkor jelenik meg valaki szemében, mikor kitalált valami tökéletes tervet. Nem vagyok kíváncsi e terv kivitelezésére! Tehát jobbnak láttam, ha megfogadom tanácsát, és felmegyek.

- Rima.

- Mondjad?

Fordultam ismét feléje. Lassan odaaraszolt elém megint, és hirtelen úgy nézett rám, mintha fel akarna falni! Bepánikolásomat követően szemeim hatalmasra kerekedtek, aztán - MEGÖLELT. Olyan szorosan fonta kezeit körém, hogy kétségbeestem egy pillanat erejéig. De utána viszonoztam ölelését, és arcomat vállába temettem. Ez is elég furcsa volt, nem még mikor belepuszilt a hajamba. Dehát ez megtörtént... és nagyon is jó, hogy megtörtént! Nyugodtabb lelkiismerettel fogok aludni. Bár lefekvés előtt még felhívom a kórházat apa ügyében.

- Csak azt akartam mondani, hogy azért még keressed. Hátha megtalálod!

- A Holdat?

- Hát. Éppenséggel azt is...

- Annyira jó lenne, ha többször lennél ilyen érzelgős!

- Annyira jó lett volna, ha ezt meg se hallottam volna.

- Ahh. Reménytelen vagy.

- Nem! De a romantizmus nem az én stílusom. Sajnálom! Én nem vagyok Shin.

- Még szerencse!

Most ő vágott megilletődött arcot, amit követően már megbántam, hogy mondtam. Mik jutnak mostanság az eszembe? Olyan naiv vagyok, tényleg. Ez már fájdalmas!

Az elválásunk sokkal jobban tetszett, mint a Shinnel történtek. Ugyanis, Strify megfogta a kezem, és úgy adott rá puszit, mint mikor megismertük egymást. A szemembe nézett közben, és én belevesztem abba a varázslatos kékségbe. Pont, mint a legelső alkalommal... talán ott dőlt el minden, és tényleg végig fog kísérni az életen ez a kék szempár! Legalábbis elég gyakran fog megjelenni, ha máshogy nem is, de bennem, az én elmémben.

- Jóéjt.

Mondta nekem, majd végigsímított az arcomon. Tőle szívesen megszoknám, ha többször is tenne ilyen kedves dolgot! De most úgy összezavarodtam. Ezt az énjét még sosem láttam! Minden esetre meg bírnám szokni. De most: mégis mi invitálta erre?!

- - - - -

Hamarosan feltrappoltam a szobámba. Az ajtó előtt rögvest ledobtam magamról a cipőt, és a térdfixes lábammal rohangáltam ide-oda. Lekapcsoltam a TV-t, mert Akiko biztos megint elfelejtette. Egyáltalán miért néz mindig nálam TV-t? Ott a nappali! Aztán megigazítottam az ágyat (amit egyébként el sem raktam reggel), és letettem a telefont az éjeli szekrényre. Majd épp be akartam csukni az erkély ajtót, mikor felkiabált:

- RIMA!

- Mi van már megint?!

Érdeklődtem a tőlem legjobban kitelő szelídséggel. Aztán kisétáltam, és rátámaszkodtam a korlátra. Közben szétengedtem hajam, és jobbra-balra dobtam, aztán megint rámeredtem a lent álldogáló mixelt hajú (szőke és barna!) csávóra. Már a frizurájából is az jön le, hogy kétszínű! (kuc-kuc)

- Megtaláltam.

- Mégis mit?!

- Miről beszéltünk lent?

- A Holdról...

- Igen. Tudod merre van?

- Na merre?

- Az erkélyablakban megtalálod!

Elpirultam. Milyen szép! Ilyet még maga Shin sem mondott! - el is mosolyodtam.

- ... na! Nézd már meg!

Megint összezavarodtam. Most akkor mi van? - futott végig elmémben, majd elkezdtem keresni a Holdat. Ó. Ez tényleg nem igaz! Még szép, hogy Strifytől nem vártam ilyet! Hiszen nem is arra értette. A Hold valóban tükröződött az erkélyem ablakában! Szép. Máris beégtem.

- Á, látom már.

- Először nem úgy tűnt.

- Felejtsd el, ami előbb történt!

- Ahogy akarod.

Rám kacsintott, majd láttam, ahogy eloldalog a háztól. - megvártam míg teljesen eltűnik a látótávolságból, aztán tértem én is vissza szobám rejtő zugába. Átöltözve pizsamámba már épp átadtam volna magam az álmaim széles világának - de hirtelen kaptam egy sms-t.

Ne haragudj kicsim,

hogy olyan gyorsan leléptem.

Holnap fél 8-ra a házatoknál!

Szeretlek; SHIN

Felidéztem magamban Strify szavait, amiket a tónál suttogott fülembe, és a legkevésbé sem akartam visszaírni neki! Nem is tettem. Helyette inkább elfordultam a másik oldalamra és elaludtam.

***

Az álmaimnak az ébresztési csengőhangom vetett véget, és hirtelen kipattant a szemem. A tőlem kitelő legnagyobb gyorsasággal kapcsoltam le, és egyúttal némítottam a telefonom. Ezt követően (hogy már a jó szokásomat megtartsam) még 10 percet visszaaludtam, aztán kitalálod mire ébredtem?! Yukito dörömbölt be az ajtómon:

- Rima-chan!! HALLOD?! Ha menni akarsz a fürdőbe ideje lenne feltápászkodnod, mert utána befoglalom.

Csak ki kellett mondania és egyből minden fáradalom kitűnt a szememből. Felkaptam az első rongyokat, amik a kezembe kerültek, és fény sebességgel hajtottam be a fürdőbe. Ott pedig elég hamar végeztem, ami nem vall rám!

Kisvártatva megint Yuki-chan akarta rámtörni az ajtót (- épp mikor a szememet készültem kihúzni):

- Hallod RIMA!!! Készen vagy már?!

- Yukito! Ne molesztálj már, könyörgöm... megyek!!! Fél perc.

- Aztán fél perc legyen az a fél perc!

- Hogyne...

Magamban persze elboronáltam, hogy már negyed óra után kint leszek, hagy egye a penész. Nem értem egy pasinak minek kell ennyit törődenie magának! Főlleg Yukitonál nem. Attól, hogy minden reggel letusol, fél óráig a haját állítgatja, és vagy nyolcvankétszer átvariálja a napi ruhatárját még nem lesz jobb pasi! Yukitonál eleve a "jó pasi" idegen kifejezés... szóval csak várjon!

De amúgy negyed óra helyett már 8 perc után végeztem. A kád szélén ültem, és épp magamban reszkettem, hogy mi lesz ma suliban. Az osztálytársaim mostanában túlzó fokon szemtelenek! Már nem tudom meddig fogom bírni... de legalább megkeresem azt a szőke lányt, Erinnel! Kíváncsi vagyok mit szeret benne Shin. Mi van meg abban a "top modell leszek" styleban, ami belőlem hibádzik?! Kétlem, hogy tőlem bárki is jobban szeretné Shint. Bár... ha a tegnapra visszagondolok, akkor már meg sem lepődenék, ha kevésbé szeretem jobban őt, mint Strifyt. - igen, rájöttem: amit érzek, az nem másabb iránta sem, mint Shin iránt. Sőtt: félek, erősebb. Be kell lássam, hogy ez a gyerekeskedés, hogy mindig leszólom mindenért, mindig ott bántom, ahol értem - ez mind-mind azért van, mert beleszerettem abba a szőke csivaszba. Nincs mit tenni: rá kellett jönni! Be kellett látnom. El kell ismernem: jól lepleztem! De azt is, hogy nem vagyok olyan erős, hogy ellen tudjak neki állni.

#zzzzz-zzzzz# - rezgett hirtelen a telefonom. Kikaptam a zsebemből, és még futó pillantást vetve az órára (ami 7.34-et mutatott) hamarosan beazonosítottam Shin nevét kijelzőmön.

- Megyek már!

- Erre vártam. Siess!

- Ne aggódj. Egy perc és kint vagyok!

Nyugtatásomat követően - elhagyva a búcsúszöveg megszokott dialógusát - nyomtam le a telefont. Hamar felkaptam az iskola táskámat és elindultam a kapu felé. Ott várt rám Shin a kocsiban ülve, rám vetve a szép kék szemeit (bár meg kell jegyezzem megint csak Strifyét részesítem előnyben). Elpirultam fülig, mert tudtam mennyit késtem. Hamarosan beültem az anyósülésre, és jól megszokottan dobtam hátra a táskám.

- Rima, hányszor mondjam, hogyha fél 8-at mondok, akkor már 25-kor lent legyél?

Szidkozódott a maga módján, majd egy csókot váltva velem a gázra lépett. Fura mód már akkor éreztem a kettőnk között feszengő hűvös hangulatot! Tudtam, hogy tegnap óta valami történhetett, ami vagy megrémítette, vagy elbizonytalanította, esetleg felmérgesítette. Pedig Strify velem volt! Akkor mégis mi, vagy ki?

- Shin. Történt valami?

- Semmi, édes. Semmi említésre méltó! Hány órád lesz?

- Hiszen tudod, hogy hat.

- Persze. Hazaviszlek suli után is! Csak előtte találkoznom kell Strifyvel. Van itt valami amit már nagyon meg kéne beszélnünk!

- Velem kapcsolatos?

Fél percig az útra meredt, zavartan igyekezett koncentrálni az előtte elterülő aszfaltra, de mint azt láttam is: nem igazán ment neki. Shin az az ember, akiről rögtön lesír, ha valami gáz van a toronyban. Ez az elmélet saját gyártmány! De kitart mellette.

- ... Szóval: mi történt?

- Rima, vannak dolgok, amiket nem érthetsz.

- Nem is kevés! De Shin. Szeretlek! Figyelj: jó lenne ha őszinték maradnánk.

- Ezt elég gyakran hajtogatod. Őszinte vagyok veled!

Ó, persze! Az őszinteség, hogy megcsalod a barátnőd, és ezt ő a legjobb barátodtól tudja meg? Mármint inkább csak barát részlegbe sorolnám, mert mostanában megint történt valami kettejük között, ami kiváltott egy újabb erdőtüzet okozó szikrát. De, hogy mi azt egyedül én nem tudom! Na jó: az elméletem az eddig, hogy Strify azért van mostanság rámmászva, mert kell neki egy pótlék a barátnője végett, aki meghalt. De nem tartom valószínűtlennek azt sem, hogy csak Shint akarja kínos helyzetbe hozni! Sokminden lehetséges...

És lám: pár percig elmélkedek csak magamban, és rögtön a sulimhoz érünk. Imádom! Csak könyörgöm érjen véget hamar ez a nap... - kiugrottam a kocsiból, hátraszaladtam a cuccomért, megkerültem a kocsit, és kikötöttem a volánnál. Adtam Shinnek egy gyors szájrapuszit, majd elrobogtam, amilyen gyorsan csak lehet! Inkább nem akarom ezt a kérdezz-feleleket tovább firtatni. Ha lesz valami jelentősebb azt majdcsak elmondja nekem, ugye? Vagy ha ő nem is, akkor megint Strify. Ez utóbbinak tök mindegy hol, csak meg tudja forgatni a kést! Sosem értem meg a logikáját.

Köszönöm a szavazásokat! :D ♥

33.rész: Macska - egér játék

Sziasztok!

 Tudom megint késlekedtem, de a héten kisérettségiztem. Még nem éltem olyat, hogy másodikban kell kisérettségizni!! Sajnálom. :(

 Jó olvasást! ^^ Nem tudom mikor jön a folytatás.

[Strify szemszög]

/Ha lesz egy szív, mely érted dobban,

Őrizd, és szeresd magadnál jobban!

Mert ki tudja, lesz idő,

Amikor fájhat a szíved érte,

De nem lesz a tiéd mégsem!/

- Az élet igazságai -

Abban a percben mikor Hanatarot lelőtték olyan gondolat jutott eszembe, ami nem épp egy tiszta életű ember első gondolata, mikor lelövik a munka adóját, akivel amúgy jóba is van. Abban a percben azt gondoltam: "szerencse, hogy nem Rimát..." - beteg, és elvont gondolat, hiszen egy ember élete így is kockán forog. És így még én érzem magam kellemetlenül, hogy megnyugodott a lelkem. De mikor a férfi sötét tekintete megint a már síró, szinte ordító Rimára vándorolt a lány rárivalt, hogy "NE!" - és összeesett. Apja teste mellé térdelt és rángatta a férfit. Hanataro pedig mosolyogva simított végig Rima arcán, és rákacsintott. Itt derült ki, hogy szerencsére csak vállon érte a lövés, legalábbis a fegyvert tartó férfi ezt mondta - majd ezt:

- De a következő fejbe megy! Kellett neked kihívnod a zsernyákokat, kis szajha!

Rima nem is törődött azzal, hogy a férfi miket mondott, és, hogy ismét rá szegezi a fegyvert. Csak sírt, és apja zakóját szorongatta. Nem érdekelte volna mi lesz vele?

A szerencsénk csak az volt, hogy a rendőrség rögtön e percben toppant be, és fegyverezte le a másik két fickót. De a harmadik még mindig Rimára szegezte sajátját. Ekkor már a kis vörös is rá meredt könnyáztatta, szintén vörös tekintettel. A férfi ravasz mosolyt villantott, majd Rimához fűzte mondandóját:

- Akkor is véged... ha én nem élhetek, te sem!

Rima behunyta szemét mikor a férfi meghúzta a ravaszt - de úgy fest kifogyott. Hiába kattogtatta pisztolyát és káromkodott abból több golyó nem jött. Talán a sorsnak köszönhetjük, talán a véletlennek! Bár sokak szerint a kettő ugyanaz. Én a magam módján egy kőt éreztem leesni szívemről, de ekkor jött a következő probléma: Hanataro.

***

Mikorra elengedtek minket már fél kilenc felé járt az idő. A jó kis partyból mi lett, hm?

Az emberek túlnyomó többsége már rég elszivárgott, mikor mi épp indulni készültünk. A fiúkkal összepakoltuk a cuccot, hiszen a drága rendezvényszervezők mind elhúzták a rezgő picsájukat! Amikor az utolsó gitárt is bedobtuk, Yu lecsukta a kocsi fedelét. Aztán rám meredt:

- Nem mennél oda hozzá?

Bökött állával a lépcsőn ücsörgő, üres tekintetű lány felé. Én már csak magamból kiindulva is úgy tartottam: ha baja van sokkal jobb egyedül, hogy le tudjon higgadni.

- Miért mennék? Nem az én csajom.

- Te sosem változol?

Érdeklődött Yu, majd ráparancsolt Kirora, hogy száljon be a kocsiba. Ez is egy kellő képp fura incidens, hiszen Kiro az idősebb, mégis Yu van befolyással rá. Sóhajtásomat követően akartam Rimához menni - de a bájgúnár dobos már rég bestoppolta. Erősen koncentráltam, hogy meghalljam miről folyik a beszélgetés. Siker.

- Nem fázol?

- Nem. Haza akarok menni!

- Jól van.

Lekapta zakóját és ráterítette Rima hátára, aki nem sokat törődött mindezzel, hiszen még a szeme sem rebbent. Csak aztán állt fel, mikor Shin felé nyújtotta mancsát. De a lány saját térdére támaszkodva állt fel, és elsétált mellette. Nem tudtam legyűrni megfelelően a mosolygási ingeremet, ezért el fordultam, és kuncogtam. Az ilyen drámai órák után ez jól esik! Tisztára, mintha valami idióta latin-amerikai sorozatba lennék. Nekem elhiheted, hogy ez minden vágyam... nem hiszed? Jól teszed!

- Te meg min röhögsz?!

Támadott be a szőke, majd válat vonva beültem a kocsiba. Kivételesen a volánnál Yu ült, mellette az anyósülésen Kiro szorongott - így mi hárman hátra szorultunk. Épp bekészültem ülni Shin mellé, mikor Yu elölről hátra szólt:

- Rima! Ne hagyd nekik, hogy egymás mellett üljenek. Hidd el abból még jó nem sült ki!

Rima halvány mosollyal körítve bólintott, majd én előre engedtem. Így beült középre. Bekapcsolta neki Shin az övet, hiszen látszott, hogy ő nincs épp "övcsatolgatós" hangulatban.

Az utazás hazáig csöndben telt el. Rimát kitettük a háza előtt, majd épp indulni készültünk mikor Shin kiszált, és közölte, hogy ma Rimával marad, mert neki nagyobb szüksége van rá. - és hirtelen megint szöget ütött egy furcsa gondolat. Nem akartam, hogy kettesbe maradjanak!

- Majd hazamegyek iránytaxival... (iránytaxi=busz)

- Oké. De szerintem nem kéne beleszólnod!

- Te akarsz nekem parancsolni?!

Érdeklődtem bárgyú vigyorral Yutól, aki fejet rázott, majd folytatta:

- Jól van. Akkor mi Kiroval hazamegyünk. De ne nekem gyere sírni, ha valami olyat látsz, amit nem akarsz, hős szerelmes!

- MICSODA?!

Becsapta az ajtót, integetett, majd elhajtott. Volt alkalmam a magamban történő puffogáshoz, hiszen Shin és Rima irányt változtatva az udvarban lévő grillezőhöz indultak. A grillező asztal körül volt két pad, és még két műanyag szék. Rimáék arra a padra ültek, ami épp szembe volt velem, ergo csak háttal ültek. Közelebb araszoltam miközben lezavartam magam előtt a Yu által mondottakat: "ne nekem gyere sírni, ha valami olyat látsz, amit nem akarsz..." - nos: leszögezném... egy csaj miatt sosem sírnék! Ennyire nem fogok megalázkodni...

Nekisimultam a grillezőtől pár méterrel alrébb álló öreg fának, abban reménykedve, hogy itt nem vagyok látható, és árgus, öldöklő szemekkel néztem a turbékoló párocskát... jaj csak a gyomrom fel ne forduljon!

- Ne aggódj, kicsim. Semmi baja nem lesz!

- Tudom. Itt nem is ezzel van a baj.

- De akkor mégis mivel?

Miért ilyen hülye?! Direkt csinálja? - bár Shin esetében az is felmerül, hogy spontán ilyen barom. Komolyan, ez még nekem is leesett. Bár azt is valószínűnek tartom, hogy csak azért kérdezett vissza ilyen orbitálisan nagy elmebetegséget, mert keresi a beszédtémát.

- Shin... halál közeli élményben eddigi életem során még nem volt részem! Én... megijedtem...

Láttam, ahogy összegömbölyödik, és átöleli magát. Kisvártatva már erre sem volt szüksége, hiszen Shin magához húzta. Hát mint már korábban említettem is: belőlem az ilyen megindító események szokták elindítani a vacsorát felfelé. De mostanság átamortizálódtam egy megrögzött szadistába, hiszen ez sem volt elég, hogy eltávozzak a helyszínről. Ehelyett inkább a tőlem mindössze pár méterre lévő kistóra vetettem tekintetem, amiben Aky-chan teknőse élte szánalmasan pikkelyes életét. A tavi rózsák levelei hullámzó mozgást lejtettek mikor a szél a vizet fodrozódó mozgásra erőszakolta. Ekközben a másik oldalon tovább folyt ez az érdekkeltő eszmecsere.

- Ne félj. Nem lett végül semmi bajod! Itt vagyok veled.

- Itt... még! De tudom, hogy ez csak ideiglenes.

- Kifejtenéd?

- Shin, azt hiszed nem vettem észre?!

- Mit?!

A remény halovány szikrálya kezdett lángra lobbanni óhajtozó elmémben. Talán most mondja el neki, hogy tudja, hogy megcsalta?!

- Shin... nem tudok szemet hunyni afölött... hogy... hogy mostanában túlontúl elfoglalt vagy!

A remény hal meg utoljára. Akkor itt a játék vége? Bennem már kb. kihalt. Beletúrtam ingerülten hosszú sörényembe, és minden lelki energiámat latba vetve azon voltam, hogy ne toppanjak oda, és vágjam pofán - SHINT. Lányokat nem verünk... bár Shin esetében ez... mindegy! Le kéne állnom a szemétkedéssel?

- Elfoglalt vagyok... ?! Hát... hú. Azt hittem már... mindegy! RIMA! Rád mindig lesz időm.

- Eddig nem tűnt fel.

Imádom, hogy végre már mással is olyan lekezelő, mint velem! Ebben a lányban mindig van valami, ami bennem megdobogtat - valamit. Igen, szintén csak valamit!

- Rima! Én...

Hirtelen megcsörrent Shin telefonja. Lábujjhegyre álltam, hogy jobban szemügyre vehessem a kijelzőjén megjelenő nevet. Szerencsémre megláttam egy V betűt és már tudtam is ki az. Nem kellett különösképp belegondolnom!

- Igen?! ... jaj, szia. ... micsoda? ... értem, most azonnal?! ... persze. ... megyek már!

- Shin. Ki volt az?

- Ahh, csak anyu. Azt mondta beért a reptérre. El kell mennem érte! Megleszel?

- Shin! Itt akarsz így hagyni?!

- Jó. Ez most tényleg nem a legjobb ötlet, de...

- Oké. Menj csak anyudhoz! Már amennyiben valóban ő az.

Rima felállt, és elindult a kistó felé. A szél meglebegtette selymes haját, bennem meg elindított egy olyan érzést "bárcsak végigsímíthatnék rajta miközben..." khm! Mindegy. E perccben nem a saját perverz fantázia képeimmel kellene elszórakoznom, hanem sokkal másabb dolgot kéne csinálnom! - hamarosan tudtam is mit.

#zzzzz-zzzz#

Rima ismét odapillantott mikor felismerte Shin csengőhangját. Aztán figyelt: én pedig gondolkoztam tovább is.

~ Mi az?! Te már nem otthon vagy?

Megbújtam a fa árnyékába, és egy ravaszdi mosolyt követően ezt mormogtam saját készülékembe:

~ Jobb helyen nem is lehetnék. Mögötted vagyok!

~ Hogy, mi?!

~ Meg ne fordulj!

Továbbra is rámeredtem, miközben ő haptákba vágta magát, és rámeredt Rimára. A lány vörös haja megcsillant az utcáról beszűrődő fényekre, de azok az arcát is bevilágították. Tisztán láttam, hogy ő is reménykedik, hogy Shin mégis marad. Az a szervem,amit az átlag ember szívnek nevez most úgy összeszorult, hogy rendesen fuldokoltam. De tudtam mit kell tennem...

~ Shin, jól tudom, hogy nem anyádhoz mész.

~ Na és mégis honnan?

~ Tőle jövök...

~ Mi van?!

~ Drága, édes, egyetlen szentimentalista dobosom... azt hiszed nem ismerlek?!

~ Na mit akarsz?!

~ Azt, hogy válassz! Azt a szőke pláza picsát választod, vagy ezt a vöröset?!

~ Az utóbbi nem is pláza picsa.

Látványosan kerülte ki Rima nevét, így a lány továbbra is csak pislogott. Én pedig folytattam a macska-egér játékot. Mindig is szerettem csúcsragadozót játszani egy étkezési láncban! Vagy akár itt, a való életben.

~ Ne kanyarodjunk el... ha most elmész az fog kiderülni, hogy Vanessát szereted jobban. Ha viszont maradsz akkor Rimát. Ha ez utóbbi valószínűsége teljesedik ki, akkor én esküszöm leszálok a barátnődről. De ha nem...

~ Fenyegetsz?!

~ Ha te így fogod fel: IGEN!

Hirtelen megfordult. Felém fordult. Leemelte a telefont a füléről, és látványosan magamba emelte, aztán kinyomta. Közben olyan harcias tekintetett vágott, ami rögtön jót tett a lelkemnek. Imádok a legjobb barátaimmal harcolni! Mert még ha én is nyerek (ami a dolgok 60%-ában így is van!), akkor is ki tudunk békülni. Mégis mire valók az ilyen jófej spanok, mint én, vagy Shin?!

Megemeltem a szemöldököm, majd olyan eszelős mosolyt vetettem rá, amivel simán lerít neki, hogy most indultunk a START mezőről. Megint gonosz nézést vetett, majd... meglepetésemre elindult Rimához:

- Figyelj. Most akkor megyek! Holnap én viszlek suliba. Benne vagy?

- Persze...

Megcsókolta, majd elment. Jól van Shin... ha így állunk akkor a meccs elkezdődött. Kíváncsi vagyok ki fog nyerni!

A magára maradt lány csak lézengett a kis tó mellett. Jobbra-balra lépkedett, miközben hatalmasakat sóhajtott. Elvileg rejtély, hogy itt vagyok, de az már közhírré tett, hogy valamilyen lépéssel meg kell kezdenem ezt a játékot! Tehát előléptem kicsi zugomból.

- Strify! Te... mit keresel itt?

- Épp erre jártam.

- Na persze.

- Jó, az elejétől fogva itt voltam...

Hamar zsebbe dugtam a kezem, és odasétáltam hozzá. Ránéztem könnyáztatta arcára, majd megforgattam a szemeim.

- Ne játszd már a hattyú halálát...

- Hagyjál!

Hirtelen megpördült. Sóhajtásomat követően léptem háta mögé a lehető legszorosabban (közben ügyeltem arra, hogy ne tudjon előre lépni egyet sem - mert akkor beesik tekihez), aztán átfontam kezeimet nem kifejezetten keskeny csípőjére, és államat a vállára helyeztem, miközben szorítottam fogásomon.

- Ugye tudod, hogy nem az anyjához megy?

Nem tudtam legyűrni a mosolyt, de ő max csak a tó tükrében láthatta ezt vissza. Nem tett rá megjegyzést, igazából el sem akart húzódani. Semmi erőszakos mozzanat nem volt benne - bennem annál inkább, de révén, hogy panaszra nem nyitotta ajkait folytattam imént megkezdett cselekvésemet, és a lány behálózását. Ezt a folyamatot azzal indítottam, hogy bal kezemmel elengedtem derekát, és combjára csúsztattam. Másik, még szabadon lévő kezemet felvittem a hasára, miközben olyan közel helyezkedtem hozzá, hogy ajkaim egy vonalban legyenek a füleivel.

- ... tudod?

- Igen.

- És azt is tudod, hogy itt hagyott téged a legnagyobb szarban?! EGYEDÜL?!

- Nem kell felnyitnod a szemem! Magamtól is megtehetem.

Egyik kezével megpróbálta elkapni az enyémet, amivel a hasát fogtam. Nem is amivel a combját! Hm. A kis szexmániás... de hiába sikerült ezt eltávolítania magáról a másikat még alkalmazhattam. Most elkaptam mindkét kezét, és hozzádörgöltem arcomat sajátjához.

- ... akkor miért nem ment kosárba? Ragyogó alkalom lett volna.

- Élvezed, ha kínozhatsz bárkit is, nem?

- Hát nem tagadom.

- Remek...

Hirtelen kiszabadult szorításomból és rám meredt hatalmas, kifejező, barna szemeivel. Aztán közelebb araszolt hozzám, és megragadta ingem gallérját:

- ... akkor én sem tagadom, hogy pont miattad nem ment kosárba!

- Váó. Azt hiszed ezzel megfoghatsz?

- Nem hiszem. Tudom!

Szánakozó nézésemet nehezemre esett elrejtenem, mert közben ő maga is így tett. Nem is erőlködtem! Aztán a szánakozó tekintetet, hamarosan a farkasszem-nézés váltotta fel. És talán a csatát megnyerte, de a háborút még nem! És esküszöm az életemre: nem is fogja! Se ő, se Shin - se bárki.

32.rész: Kockázat nélkül nincs nyereség

Sziasztok!

A szavazásban nagyon az ellen vagytok, hogy feltegyem a másik történetet is. Ennyire rossz író vagyok? xD Minden esetre azért engem nem zavar majd a dolog... :) legyen ahogy ti akarnátok!

A történetben a My Obsession szám egy bizonyos fokig szerepet játszik. Hogy miért ez? Mert így akarok kedveskedni Eva Kaulitznak *.* Köszönöm, hogy vagy nekem és megismertetted velem a szőke csivaszt és bandáját :) ♥

JÓ OLVASÁST! ^^

[Rima szemszög]

/Álmodni jó, s én azt teszem,

Fent a csillagok mutatják az utat,

Hogy el ne tévedjek.

Álmodni jó - de jobb lenne veled.../

- Ismeretlen szerző -

Miközben édesapám egy fontos üzletasszonnyal beszélgetett én alkalmat kerítettem arra, hogy körbesétáljak a helyszínen. Végtére is nem mindennap mondhatom el, hogy apám elvitt egy olyan fontos alkalomra, mint ez a... nem tudom minek mondjam! A bálokban táncolni szokás, az ünnepségeken ünnepelni. Itt csak gyülekeznek! Mint egy konferencia? Mondhatni. És ha jobban szemügyre veszem a szituációt: elég sok olyan ember van itt, akik apa munkakörében dolgoznak. Sőtt mi több: csak olyanok vannak.

Épp az egyik puncsos tálhoz siettem, mikor megpillantottam az asztal ezen részénél a banda három tagját - Kiro, Yu és Romeo.

- Hé, a többiek?

- Ha Shinre és Strifyre gondolsz: nem tudjuk merre vannak.

- Az előbb még itt voltak, nem?

- Á, de az az előbb volt.

- Ez is igaz!

Zártam le a beszélgetést, mikor szedtem magamnak egy kis puncsot. Yu rosszallóan fintorodott el miközben engem méregetett.

- Ugye tudod, hogy ez nem olyan puncs, mint a gimis bulikon? Van benne alkohol.

- Persze, tudom.

- És mégis te hány éves vagy, drága, KICSI Rima?!

- Yu, nem vagy az apám tudtommal. Mellesleg mintha nem tudnád: 16!!

- Na igen...

Fintorát követően jelent meg a két elveszett bárány köreinkben. Shin átfogta a derekam, Strify meg elvette tőlem a puncsom!

- Jaj, Rima! Köszi. Nem kellett volna!

Azzal a lökettel le is húzta. Elég keserves arcot váltottam, mikor tudtomra került, hogy most hajtotta le a puncsom, amit történetesen magamnak szedtem. De már mindegy. Lezártam egy "szívesennel", amire a másik három érintett jót nevetett. Shin és Strify mivel most érkeztek nem tudtak min nevetni, így egy vállvonást követően letudták az előbbieket. Aztán hirtelen apa jelent meg a színen...

- Fiúk! Azt akarják, hogy játszatok valamit nekik...

- Ez most komoly?

Kérdeztem ÉN, holott ezt szerintem inkább valamelyik fiúnak kellett volna feltennie. Minden esetre én képzeltem el a közönség arcát, mikor Strify lesmárolja Kirot. Bár szerintem ilyen alkalmak adtán nem csinálnak ilyeneket! Bár ki tudja. Strify elég bátor egy arc - kíváncsi vagyok!

- Hát, ha ez a kívánságuk... fiúk?

A másik négy fiú egy emberként bólintott. Én pedig hirtelen büszke lettem magamra, mert elvileg nekem köszönhető, hogy összejöttek! Bár ezt nyilván a jelenlévő emberek nem tudják... nem is baj! Nem kell mindig a reflektor fényben lennem. Amúgy voltam én már valaha is a középpontban? Öö... nyilván.

- És melyiket énekeljük el nekik?

- Szerintem a My Obsession az tökéletes!

Adtam tippet barátomnak, mert most kivételesen Shin tette fel a kérdést. Mosollyal nyugtázta, majd Strifyre meredt, aki a maga módján válaszolt:

- Csak a te kedvedért, angyalom!

Most véletlenül elmosolyodtam - pedig nem kellett volna, még a végén érez valami esélyt nálam! Isten őrizz... minden esetre: Shint már nem igen érdekelné a dolog... már ha arra a szőke csajra gondolok! És tessék: megint elkenődtem emiatt. Viszont mire feleszméltem a fiúk már a színpadon álltak, és Strify elkezdte sajátos szövegelését:

- Üdv mindenki!

Elkuncogtam, hogy csak ennyire futotta tőle. De aztán folytatta, és számomra meglepettséggel járt mondandója.

- Először is, mielőtt belekezdenénk köszönetet kell mondjak annak a lánynak, akinek hálával tartozunk az iránt, hogy egyáltalán itt lehetünk... Rima Hanataro! Köszönöm a banda nevében!

Akkor hirtelen kitisztult (legalábbis én azt hittem), hogy nekem miért kellett eljönnöm. Elpirultam szavai hallatán, majd azon kaptam magam, hogy ujjaim tördelésével kötöm le magam idegességemben. Azért voltam ideges, mert... miért is? Nem méregből voltam ideges, sokkal inkább zavart. Ilyen szépet még sosem mondott nekem. - benső gondolatomból a közönség tapsvihara taszított ki, és mindenki rám nézett. Még ők is tapsoltak. A következőkben már elöntött a forróság is, annyira zavarba jöttem... és akkor elkezdtek játszani. Strify éneklés közben, mintha engem nézett volna - de egy koncerten mindenki azt hiszi, hogy őt nézik, nem? Szóval ezt a gondolatot azonnal elhessegettem, és tovább figyeltem, ahogy játszák a My Obsessiont. Egy időben tartózkodtam ettől a számtól, de aztán... most mintha ez lenne a kedvencem! Furcsállom ezt a hangulat változást.

A szám végén meghajolt, és intett felénk. Megint tapsoltak az emberek. Én pedig mosolyogva tértem ki a helységből. Elindultam a mozsdó felé, hogy gyorsan leellenőrizzem a sminkem, meg ilyenek. Hogy mire megint eléje - izé! Eléjük - kerülök legyen makulátlan megjelenésem. A mozsdó felé igyekezve hűvös, eső előtti, vagy utáni szellő simított végig meztelen lábamon. Az ajtó felé fordultam, ahol két biztonsági őr veszekedett három középkorú férfival. Ha elég bátor lennék most megkérdezném, hogy "mi a gond?" - de mivel nem vagyok az, így tovább suhantam. Miután végeztem a mozsdóban, és következőleg kitértem olyan látvány tárult elém, amit álmomban sem hittem volna: a két biztonsági őr az ajtóban feküdt. A három férfi közül kettő kezében baseball ütő volt - ez eddig fel sem tűnt! Vajon mit akarnak?

- Odabent van ez a bál szerűség. Csak több vagyonra tehetünk szert!

Majd a harmadik ember, akinek ezeddig üres volt a keze egy pisztolyt húzott elő kabátja takarásából. Ezek szerint még nem vettek észre! Szóval most el kéne rohannom vissza a rendezvényre, és tájékoztatnom aput, és a többieket! Akkor miért a női mozsdó felé vettem az irányt?!

- Basszus.

Adtam hangot aggodalmamnak, miközben lecsúsztam a földre. A hideg csempe viszont észhez térített: apa, és a fiúk ott vannak odabent! Ezeknek meg fegyverük van. Most ki kellene hívnom a rendőrséget! Igen, ez tökéletes ötlet. - és már a táskámban kutattam mobilom után. Előszedtem, és bepötyögtem a 911-et. Miután egy hosszadalmas idő után végre felvette valaki tudtam vázolni a szitut - csak egy a baj: nem tudom mi a címe ennek a háznak, ahol vagyunk. Mivel minden kétséget kizárva a három férfi már épp a terem ajtaját keresi, így könnyű szerrel osontam ki az udvarra, hogy megnézzem az utca, és ház számot. Ezt is elmondtam. A nő, akivel beszéltem megnyugtatott, hogy mindjárt küldik a rendőröket! Én pedig maradjak bent a mozsdóban. Csak már régen nem a mozsdóban voltam! De gondolom az udvaron is biztonságba vagyok...

- Jól van, akkor maradok ahol vagyok. Remélem hamarosan...

Nem tudtam befejezni a mondatot, mert egy hangos puffanást követően a telefonom kirepült kezemből. A fülem meg fájt... rémülten hátratekintettem és megláttam a három férfit. Akkor hát nem jöttek be?

- Kihívta a zsarukat?!

Aggodalmaskodott az egyik. Én pedig azon kaptam magam, hogy remeg a lábam. És abban a minutumban mintha az egész életem lepergett volna a szemem előtt! Hirtelenjében halál közeli élmények kavalkádjában éreztem magam, és azon félve, hogy mikor eresztenek egy golyót a fejembe már a rémülettől moccanni sem mertem. De ilyen esetekben az emberben mindig lejátszódik a hősködhetnék: ha a tervem balul sül el, akkor is meghalok, ha itt maradok akkor is. Van halovány esély a túlélésre, de nem túl sok - viszont ennyi épp elég, hogy merjek kockáztatni. Tehát míg ők azon féltek, hogy kihívtam e a rendőröket én alkalmat kerítettem arra, hogy berohanjak az épületbe. Egy lövés majdnem elvitte a karom, de egy sikítással körítve tovább futottam. Majd becsaptam az ajtót, és a lehető leggyorsabban rohantam be a nagy terembe, ahol is az összejövetelt tartották. A tömegben kerestem édesapámat, és mikor megtaláltam épp egy férfival beszélgetett. Odasiklottam mellé, majd ráordítottam:

- Apa, veszélyben vagyunk!

- Hogy mondod? Mitől?

Érdeklődött, bár ábrázatáról teljes mértékben az jött le, hogy megint valami hiszti rohamot képzel esetembe (pl. egy letört cipősarok, vagy köröm - amiken általában aggodalmaskodok), de én nyomatékos érvekkel álltam elő, amik az események leírását rejtették magukban:

- Három fegyveres férfi tart a terem felé, hogy...

És még egy lövés, majd kinyitódott az ajtó, amin előbb bejöttem. Beborult az a nő, akivel az események előtt beszélt apa. Arca lefagyott, homlokán egy véres, mély lyuk tátongott. A pánik szinte a percben kitört mikor a nő teste a padlóra zuhant, és a három férfi elő lépett. Az egyik teli torokból kiáltotta szándékukat:

- MINDEN PÉNZT IDE, ÉS SENKINEK NEM ESIK BÁNTÓDÁSA!!!

Odafordultam édesapámhoz, és megnyugtatás ként megsúgtam neki, hogy kihívtam a rendőröket, bármelyik percben ide érhetnek. Annyiban megnyugodott, és ezt követően az addigi együtt működést látta a legelőnyösebbnek. Előkotorta pénztárcáját, ezután én tekintetemmel a fiúkat kerestem. Megtaláltam őket az egyik sarokban a kanapén döglődve. Épp azt nézték kinek mennyie van, amit odaadhatnak a zsarnokoskodó ismeretleneknek.

- Te ott!

Csapta meg a fülem a soron következő két szó, és megpördülve a pisztoly golyótárjával találtam szemben magam. Ereimben a vér megfagyott, mikor az illető, aki rám szegezte a fegyvert ki is biztosította azt.

- Te szóltál a zsaruknak, ugye nyuszikám?!

Hangjából nem épp az önzetlen kedvesség sütött, így sok reményt nem vártam az ezt követő eseményektől. Majd hirtelen, mikor minden reményem szerte foszlott édesapám egy üvöltést hallatva rántott háta mögé - így a golyó őt érte...

Közérdekű közlemény?!

Most egy kérdéssel fordulok hozzátok. Szavazást indítok, hogy legyen e másik történet a My Impossible Dream mellett? Mert mint már említettem elkezdtem egy Kirosat. Már az első 10-től több is meg van belőle, de azért gondoltam megkérdezem, hogy ti mit szólnátok ahhoz, ha feltenném ezt a történetet is, és akkor két történet menne egymás mellett? Mert el kell keserítselek titeket: A MY IMPOSSIBLE DREAM-nek RÉG NINCS VÉGE!!! xD És gondoltam örülnétek egy kis újdonságnak :) Szavazzatok majd légyszi! ^^ pussyy: MELODDY ♥

31.rész: Ünnep ünnepi hangulat nélkül

Sziasztok!

Gondoltam mindenki jobban jár, ha még ma felteszem ezt a részt, mert ezt követően megint ki tudja mikor lenne időm? Sietek persze, hogy ne unatkozzatok! xD Amúgy leszögezném: folyamatban van egy ezúttal Kiros történet is. Szavazást fogok tenni, hogy akartok e kettő történetet párhuzamba! - majd valamikor x)

u.i.: az események megint pörögnek. nem gond? xD

[Strify szemszög]

/Az élet attól szép,

hogy bármi megtörténhet.

És attól sz*r,

hogy meg is történik./

- Napi bölcsességek -

Bele sem mertem gondolni abba, hogy vajon most milyen lelki állapotában lelném meg ezt a lányt, ha véletlen betoppannék hozzá a közeljövőben. De ugyanitt nem is bírtam ki nevetés nélkül, szóval elég érdekesen jöhetett le Hanataronak, amikor is röhögve beállítottam a stúdióba. Érdekes tekintettel fürkészte arcomat miközben én fuldokoltam a kárörömtől. A napokban lehet köcsögebb vagyok, mint általában? Erre igazán nagy valószínűséget látok!

- Mi az öröm tárgya?

- Szerintem addig nem mondom el míg alá nem íratod a következő szerződést, mert ebből a két évből még két perc sem lesz.

Válaszoltam neki és elképzeltem milyen arccal illetne, ha közölném vele, hogy ismét megszívattam a kislányát... hamar kivertem a fejemből ezt a szellemképet, és egy fejrázást követően már be is tértünk az irodába. A tollat rögvest kézbe kapta, és szerintem mihelyst aláírja el teszem a vitrinbe, hogy ez a szent toll, amivel aláírták a Cinema Bizarre újramegalapulását követő első leszerződtetést a céghez. Sosem voltam otthon e téren, de nem volt miért szégyenkeznem ilyen miatt! Anyám pedig úgy nevelt, hogyha utána néznék egy bizonyos dolognak, akkor nem lennék lusta. Mert a lustaság fél egészség, hm? Hát akkor én ezt a tanítását úgy hálálom meg, hogy teljesen egészséges leszek!

- Meg volnánk, Hudec úr.

- Remek! Csak örülni tudok, hogy továbbra is magam mellett tudhatom Hanataro nagyszerű alakját.

- Ugyan kérem.

Elpirult hízelgésemre. Ez kivételesen nem nyalás gyanánt lépett volna érvénybe, hanem mint igazság, mert valósággal így érzek. Örülni tudok, hogy lecserélték azt a féleszű tulajt Hanatarora. Lecserélték? Hisz Hanataro vásárolta fel! Szóval ez se számít. Az üzletben egyáltalán mi az, ami számít a mindenen kívül?!

- Mellesleg rendeznem kellett egy találkát a cégünk többi kapcsolatával. Az este folyamán lesz megrendézésre kerítve, még pedig fél 8 tájában! Örömmel venném, ha a Cinema Bizarre is megjelenne.

- Ott lesz a lánya?

- Melyik?

- Vajon.

- Hát Rima nem kifejezetten rajong az ilyen partykért.

Újabb ötletem támadt, amit persze nem hagyhattam kárba veszni, mert lehet csak egy perc alatt találtam ki, de ez olyan pontos... szóval ki kellett ötlenem valamit.

- Ha ő nem jön mi sem megyünk.

- Talán meg tudom fűzni...

Imádom az üzletet, mondtam már? Hoppá, megint hangulatember voltam.

***

Soha, soha, soha nem szerettem az öltönyös dolgokat! Pedig tudom milyen elképesztően jól nézek ki egy öltönyben, de akkor sem a szívem csücske. Nem is fog az lenni ebben már biztos vagyok! - méregettem magam a tükör előtt, mint egy rossz tini p*csa a szalagavatója előtti este. Csak itt épp nappal volt, és nem szalagavatóra készültem.

E percben semmi sem idegesített jobban, mint a körülöttem repkedő Kiro. Mégis miért kell ennek feltétlenül itt lennie a közelben ezzel a kamerával? Persze elszórakoztatja magát a saját kis favicceivel, amik éppen lehetnek fából, de, hogy nem reccsennek azt is garantálom. Közben minden második mozdulata az, hogy a haját a füle mögé dugja, mint egy rossz b... nem mondok semmit! De az a szemét tincs örökké csak előcsusszan füle mögül, és tovább keseríti drága gitárosom életét.

- Hullámcsat?

- Strify! Az olyan buzis.

- Hidd el rajtad nem vennék észre.

Mostanában mindig van szerencsém akkor elszólni magam, mikor a jó drága Yu is erre téved, és ő természetesen a legnagyobb lelki nyugalmából is ki tud kelni egy másodperc alatt, ha Kiroról van szó. Ha nem ismerném őket lehet rosszat gondolnék, de nem teszem! Csak egyszerűen b*ssza a fülem ez a hülye hangja. Ami nem is olyan hülye, mert el kell ismernem, hogy rendkívüli hangja van. Persze van akié jobb!

- Ne legyél köcsög!

Így ő, majd elsuhant mögöttem, mint egy betépett szellem, és beletúrt a hajamba. Ezért még a nagyanyám kezét is eltörném, nem még az övét! Meg sem értem, hogy miért is lepődött meg a következőkben, mikor ingerülten utána léptem, és az övét is összekócoltam. Ez talán jobb módszer volt a kéztörésnél, merthogy Yu most közel egy órát bíbelődött a hajával! - hm. Így már látom mégsem volt olyan jó ötlet! Erre elég bizonyságot ad az, hogy a következő percben életemet mentve rohantam ki a szobából, ő pedig a fényt megcsúfoló macska mozgásával utánam. Kiro úgy kiröhögött minket, ahogy csak a legjobb tudásától telt, de közben egy fél percre sem vette le rólunk kameráját. Épp elhalálozásom első fázisában szorultam a saroknak, amikor Yu hirtelen odafordult Kirohoz, és megkérdezte:

- Minek kamerázol?

- Megörökítem a legtöbb eseményt, amit tudok! Ki tudja, lehet lesz még CB TV.

- Erről biztosíthatlak.

Veregette vállon Yu Kirot, majd visszatért - VOLNA - hozzám, de addigra sikerült elrohannom. Ez többnyire ezzel telt a nap hátra lévő részében! Meg sem lepődtem, hogy mire odakerültünk már inget kellett cserélnem, mert beleizzadtam a sok futkározás után. Ezt követően érkezett a limuzin a házunk elé! Alig vártam, hogy beleüljek. Közel két hónapja nem ültem limoban! Ekkora traumát, ugye?

Olyan kényelmesek voltak a bőrülések, hogy egyedül Kiro és Shin csicsergése miatt nem tudtam aludni. Valamint Romeo vádló nézésétől! Mintha tudna valamit, amit nem kéne neki... Romeo mindent tud, csak nem teszi közzé! Yu persze együtt röhögött mindenen a másik két majommal. Én maradtam csak félkómába, rajtam a szintetizátoros árgus szemeivel. Mire odaértünk a kivett kastélyterembe - merthogy ezt az épületet másnak nem tudom mondani - már várt ránk a vörös szőnyeg... - e percben már elöntött az a furcsa érzés, hogy itt vagyok a világ legjobb zenészeivel (szememben legjobb!!) egy nem kis szervezést kívánt partyn. A legeslegjobb ebben, hogy tudom: mellettem vannak a barátaim, és odabent pedig bizonyára vár az a nő, aki végedt másodszor is szerelembe tudtam esni. Még ha szemét is vagyok vele ez az óvodás módszer nem jön be a csajok nagy százallékának? Meg persze egy lányt mi sem egyszerűbb meghódítani egy bálon...

A tömeg ami ott fogadott meglepett. Persze a tehetősebb családok gyerekei nem maradhatnak otthon ilyen alkalom adtán! Soha. Milyen dolog az már, de komolyan? És akik itt fogadtak mind-mind a cég tagjai, aminél leszerződött a bandánk. Nem hittem volna, hogy ennyien... mindegy. Az integetést és számtalan kezet fogást követően végre Hanataro is elénk álított.

- Végre.

Jelentette ki lelki nyugalommal, arcára felvarrt izgalommal. De a hangja ugye előző mondatom eleje alapján nem azt fedte, amit talán kellett volna. Kezet fogtunk mi is vele, majd ezt követően küzdöttem a késztetéssel, hogy megkérdezzem merre van Rima. Oly annyira küzdöttem magam ellen, hogy már belefájdult a hajszálam is. Ám mikor épp lefoglalt még egy üzleti partner Hanataro hirtelen elkapta a válam, megfordított és, mint egy mesébe illő hercegnő úgy láttam meg Rimát levonulni a lépcsőn. Arany színű, fodros ruhája hullámzott léptei közben. A haja göndör volt, és volt benne egy apró tincs feltűzve azúr kék gyöngyekkel díszelgő hajgumi segítségével. A csipkés cicanadrág nálam bónusz, ahogy a magassarkú már nem épp. Ám úgy vonult ott le, mintha nem is tudom honnan szalasztották volna... nem sok mesét ismerek: talán ő lenne a szépség és a szörnyetegből Belle? Vagy a Hamupipőke címszereplője? Nem is tudom... - jelenleg fenn álló kábulatomból csak az ragadt ki, amikor Shin odarohant hozzá, és felajánlotta neki karját, hogy a lány abba kapaszkodva csatlakozzon közénk. Shin! És a pletykalapok? Azok mindenhol ott vannak. - persze jól tudtam, hogy akkor a pletykalapok érdekeltek legkevésbé.

- Szia apa!

- Rima te most...

Itt krattyolt valamit japánul, amit természetesen nem értettem, de Rima válaszát annál inkább:

- Arigatou.

Köszönöm. Ennyit tesz. - furcsa bizsergés futott végig hátamon, mikor hallottam ahogy japánul mondd köszönetet Hanataronak. Koncentráltam szájfénytől csillogó ajkaira, és tökéletesen kifestett szemeire. Miközben én őt illettem ezekkel az illetlen szemgubbasztásaimmal addig rá szált a banda többi tagja is. Aztán szemetbökött valami... mi is? Ó, hát persze! Shin. Ahogy átfogta Rima derekát, és a lány erre nem is rezzent - sőtt! - még hozzá is bújt. Akkor aztán megharagudtam rá! Hát megcsalja! Látta saját szemeivel! Akkor miért öleli még mindig őt? Miért van még mindig mellette mikor már... mikor már rég mellettem kéne lennie?!

Mivel megbántottan éreztem magam jobbnak láttam, hogy félrevonulok... tehát elnézést kérve kitértem a folyosóra, ahol senkit nem láttam. Eleinte! Mikor utánam jött... PONT SHIN.

- Hé, Strify! Neked minden oké a toronyban? A buli odabent van. Sz*rul vagy?

- Nem. Inkább mérgesen...

- Miért? 

- Nem lényeg.

- Neked sincs akkor jó estéd, nem?

- Mert neked most mi bajod?

Kérdésem flegmábbra sikerült, mint szerettem volna. Utána meg is ráztam magam és hallgattam tovább az éppen szőke hajú srác felém célzott dialógusát.

- Furcsa nekem Rima. Hozzám sem szól! Persze megölelt, de... mi baja van szerinted?

- Nem mi, hanem te!

- Mi?

Későn kapcsoltam, hogy ezzel talán elárultam a titkot, hogy megmutattam Rimának, Shin megcsalja őt. - és hirtelen eszembe jutott egy ötlet!

- Tudod kicsit bántja őt, hogy lecserélted.

- MI VAN?! Honnan tudja... ?

- Nem hinném, hogy tudja. Sokkal inkább sejti! Mikor akarod elmondani neki?

- Mikor kéne? Nem fogom elmondani, mert Vanessa... jaj... te ezt nem érted!

- Shin. Azt hiszed nem ismerlek? Nézd: tudom milyen másodpercnyi idő alatt bele tudsz szeretni valakibe. Aki ráadásul ilyen csinos szőke, és formás! Mmmm... ki tudja még lehet én is...

- Nem vagyok arra kíváncsi, hogy mit csinálnál vele.

- Okééé...

- Egyet viszont igérj meg!

Éreztem, hogy most olyat fogok neki megígérni, amit úgysem tartok be. Szinte lejött a hangsúlyból mi gyíkja van!

- Hallgatlak...

- Hogy soha nem fogsz a közelébe menni!

- Vanessának? Nem tervezem.

- Nem Vanessának! Tudom, hogy Rimára vetettél most szemet.

Nem válaszoltam rá. Nem is tudtam volna! Ami látszik azt nem tudom eltakarni tökéletesen! Mit fáradjak? Inkább megcsavartam a beszélgetést:

- Nem megyünk vissza?

- Ígérd meg!

Vádaskodott felém nézve, ám hirtelen nem értettem miért okoz neki szív fájdalmat ha rámászok az egyik barátnőjére, mikor ő most épp egy szöszit dönget. Bár én úgy tudom, hogy az ígéretek arra valók, hogy megszeglyék őket, nem?

- Megígérem, Shin! Csak könyörgöm menjünk vissza.

- Na jól van!

30.rész: Naiv lélek

Sziasztok!
Hát zömében ugyanazt mondhatom, mint amit korábban a TH-s blogomra is írtam (hamarosan fent is lesz, csak órák kérdése xD): hogy ugyan most itt az érettségi szünet, de szerencsére nem rekedek a gép előtt végre, mert alkalmam sem lenne rá, annyira be leszek táblázva. :) Hiányozni fognak az msn partnereim - hogy személyeskedjünk is némi képpen - remélem tudják kire/kikre gondolok ;) És aztán sietek vissza! De ki tudja mikor jutok el oda is, hogy feltegyem a következő részt... addig persze jó olvasást elöljáróban! ^^ Pihenjetek sokat ;) pussyy

[Rima szemszög]

/Három dologban teljesen biztos voltam.

Először, hogy Edward vámpír.

Másodszor, hogy lényének egy része

-amiről azt sem tudom milyen erős lehet- a véremre szomjazik.

Harmadszor pedig, hogy feltétel nélkül

és gyógyíthatatlanul beleszerettem.../

- Stephenie Meyer: Twilight - Alkony -

Nem tudtam hova fog vinni, és miért jelent meg ilyen hirtelen. Nem tudtam miért siet ennyire, de lelkem egy része vele akart menni, míg a másik azt mondta, nem kéne, mert valami olyan fog történni, amiért megbánom, hogy elmentem. Sajnos az első része erősebbnek tetszett, és vele mentem. Beültünk az autójába, és amint rátaposott a gázra rögvest traktálni akartam a kérdéseimmel. Először nem tettem eleget akaratomnak, csak aztán, miután kikanyarodtunk az utcánkból.

- Mégis hova viszel?

- Hidd el tetszeni fog... csak egy jó kis helyre!

- Nagyon remekül hangzik. Csak én... mindegy, felejtsd el!

- Hm? Figyelj, ha már belekezdtél...

- Tudod valamiért félek.

Láttam rajta, hogy elgondolkozik válaszomon, és csak utána mosolyodott el a maga szemtelenül jóképű módján... ezt követően válaszolt, ami számomra most nem volt épp egyértelmű:

- Van is rá okod.

A válasz nem volt épp bíztató, szóval csak még jobban bepánikoltam. Ebben a lelki álapotomban markoltam meg a táskám, mintha ez erőt adna ahhoz, hogy szembe nézzek a soron következőkkel. Meg kell említsem: már rég nem voltam ilyen feelingben. Utolsó alkalom az volt, mikor ideköltöztünk Japánból. Akkor történt, hogy bekerültem az osztályba... ebbe a pokolba, ahol most kárhoztatik lelkem! Mintha ez most értelmet nyert volna. De nem! Semmi értelme nem volt, és nem is lesz. Most sincs.

- Neked talán nincs akkora okod félni, mint nekem.

Szólt érdekkeltő monológom közepedte, amire felkaptam fejem, és elengedtem a táskám. Ránéztem, némi képp nyitott szájjal, mert eltátottam a pillanat hevében.

- Mi?

- Ezt úgy értem, hogy amit most látni fogsz... nos... neked már rég rá kellett volna jönnöd, de te annyira naiv vagy és befolyásolható, hogy ez már beteges! Így aztán meg kell mutassam ha akarom, ha nem. Bár lehet rám meg fogsz haragudni, meg Shin is... de nekem így könyebb a lelkemnek!

- Várj, Shinnek mi köze ehhez?

Értetlenkedtem, de ő válasz helyett lefékezett. A kocsiból kiugrott, áttrappolt hozzám, és az én ajtóm is kitárta. Szinte kirángatott, majd a sulim környékét ismertem fel. A pillanat hevében Strify átkarolta a válam, és szinte magam előtt láttam, hogy elvigyorodik, miközben az én tekintetem megakadt egy sokkal érdekfeszegetőbb eseménynél. Shin és egy másik lány beszélgettek. Az illetőnek, aki szerelmemmel társalgott irigylésre méltó hosszúságú, szőke haja volt, és nagyon csinosan fel volt öltözködve. Nem mondhatom, hogy nem irigykedtem, mert az hazugság lenne! De fele annyira sem irigykedtem, mint amennyire meglepődtem, mikor Shin megfogta a lány kezét, szemébe nézett, majd odahajolt hozzá - és ajkait a lány rózsapiros ajkaira tapasztotta.

Strify érintése égetett a ruhám alatt. Fájt is. Vagy ez a szívem? - most ez lehet úgy hangzik, mint aki egy csöpögős romantikus regényből olvasott fel, de e percben nem volt más, ami az igazságot hűbben tükrözte volna, mint ez a mondat.

- Kérdezd meg tőle...

Tért vissza előző mondatomra Strify, majd elkeseredésem közepedte fogta meg a kezem. Úgy rántottam ki a sajátomat az övéből, mintha ezer tűt szúrt volna belém. Csak néztem ki a fejemből értelmesen. Jobbat nem tudtam tenni. De akkor hirtelen Strifyre haragudtam meg, nem Shinre! Miért? Mert megmutatta. Eddig is sejtettem, hogy Shin... mondjuk csak ki: megcsal engem. De nem akartam elhinni. Ó, mennyivel jobb volt ez a tudatlanság...

- Na? Elakadt a szavad?

- Strify te... akkora egy szemétláda vagy! Miért kellett...? Miért... óóó...

Nem érdekelt semmi hirtelen. Azt sem tudom mi meggondolásból kezdtem el rohanni az ellenkező irányba, de rohantam, az a lényeg. Strify nem fáradozott utánam kiabálni, Shinék meg észre sem vettek. Én pedig csak rohantam, rohantam el a múltam elől... mikor pedig egy szűk sikátorba értem a falnak dőlve küzdöttem könnyeimmel. Nem telt bele sok idő, mikorra legyűrtek... hiszen szerettem őt! Szerettem, igen. ŐT SZERETTEM NEM MÁST!!! Ugye?

Tanakodásom közepedte léptek csapták meg a fülem. Utánam jött volna?

- Elég lassan szaladsz, ugye tudod...

Osztotta meg velem meglátását a szőke hajú énekes, akit e percben a világon mindennél jobban gyűlöltem. Ingerültségem kiülhetett arcomra, mert Strify hamar megosztotta velem újabb észrevételét:

- Még szebb vagy mikor dühöngsz.

- Mégis miért kellett beleavatkoznod?!

- Inkább tűrted volna, hogy játsza neked a szépet, miközben ő rég egy másik lányt szeret?

Kérdése lyukat hagyott bennem. Eltöprengtem ismét. Néztem a földet, és tűrtem, ahogy a sírás elveszi minden erőmet - aztán lecsúsztam a földre. Nem érdekelt a koszos föld! Nem érdekelt semmi. Csak térdeimet szorítottam magamhoz, mintha azt várnám, hogy kinyomom vele a szemem, aztán abba marad a sírás is. Feltekintettem némiképp és Strify cipőorrával találtam szembe magam.

- Ne várd, hogy leüljek melléd a földre. Fehérben vagyok!

Figyelmen kívül hagytam szurkálódását, és szipogtam tovább. Belegondoltam: mégsem az bántott, hogy Shin megcsalt, hanem az, hogy pont Strify mutatta meg. Mintha ezáltal sebezhetővé váltam volna számára! Nem is tudom mi téren. Csak úgy... sebezhetővé.

Leguggolt elém, és azt kívántam bárcsak hátra zuhanna, hogy aztán összekoszolódjon a fehér farmerja! Dehát nem így lett. Megkapaszkodott térdemben.

- Rima... hahó! Még csak 16 vagy! Miért várod, hogy most találod meg álmaid pasiját?

- Ki mondta, hogy így gondolom?!

- Ne idegeskedj már. Neked miért nem lehet ez a leleplezés olyan jó érzés, mint nekem?

- NEKED EZ JÓ ÉRZÉS??!

- Az.

Mostmár nem tartottam magamban, hogy mennyire ideges vagyok. Szimplán felugrottam. Ő is felegyenesedett és rám meredt. Majd a legmagasabb hangerővel, amit csak megengedhettem volna magamnak - azzal ordítottam rá torkom szakadtából.

- SHIN A BARÁTOD!!!! ÉS NEKED AZ OKOZ EXTÁZIST, HOGY ELRONTOD A PÁRKAPCSOLATÁT???!!

- Nem kell kiabálnod. Igen, ez!

- HOGY LEHET VALAKI ILYEN ÖNTELT, EGOISTA, ÉS SZÍVTELEN, MINT TE???!!

- Hálás lehetnél érte...

- HÁLÁS?!?!?!?!?!?!

Biccentett. Próbáltam halkítani magamon, majd úgy folytatni ezt a számomra csak gondot szülő eszmecserét. Egyáltalán miért őrajta töltöm ki a mérgem? - a könnyeim megint elárasztották arcomat. Úgy folytattam zokogva:

- Figyelj, zárjuk le ezt, oké? Vigyél kérlek haza. Nincs más vágyam, csak otthon lenni!

- Biztos így érzel?

- Biztos.

- Igen, ez világos... pedig reméltem, hogy megakarod ezt bosszulni Shinnek!

- Bosszulni? Mégpedig, hogyan?

A perverz mosolyát követően már tudtam, hogy mi járhat az eszében... de ez nem állt közel az én elképzeléseimhez, tehát passzoltam, és szinte ordítva nyavajogtam neki, hogy vigyen haza!

- Felőlem... ha neked ez kell.

- Ez!

- Ahogy érzed.

- Nem fogok neked kedvezni!

- Most mondd, hogy te nem élveznéd.

Rám kacsintott. Erre már olyan dühös voltam, hogy már csak azért is sírtam. Mikor közelebb araszolt hozzám, és letörölte könnyeimet kabátjának ujjával a szemébe akartam nézni! Arra vártam, hogy ebből meg tudom mit kéne tennem. De helyette csak még több kétség költözött lelkembe. Az a bolondító, kék szempár! Ez lesz egyszer a vesztem, tudom...

***

A kocsijában ülve még elmorzsoltam pár csepp könnyet, de már nem zokogtam. Csak nem értettem Strifynek miért kellett ezt megtennie. És vajon miért lett jobb a lelkének? Talán ez is örök rejtély marad?

A visszapillantó tükörben láttam ahogy rám rebben pillantása. Megint mosolygott. Komolyan mondom, mintha élvezné, ahogy szenvedek! - és akkor elgondolkoztam ismét. Strify a legfurcsább ember, akivel valaha is összehozott a jó ég! Ő olyan, aki egy elég egoista és akaratos egyénnek mutatja magát, holott... az akaratos talán még maradhat, és némi képp az egoizmusára való vonatkoztatások is! Tehát a lelke mélyén is olyan, mint amilyennek magát mutatja. Csak valamiért mégis másabb! Mintha ő jót akarna, de helyette csak rosszat ér el. Vagy, mint akit nem ért meg senki! - ilyen lehetőségek. Strify egyénisége a legfurcsább dolog, amit valaha a hátán hordott a föld!

- Jót akartál?

Érdeklődtem belátásomat követően, de mikor kiröhögött mégis elbizonytalanodtam. A rádóban is pont ekkor szólalt meg Enrique Iglesias egyik dala, a Why Not Me? - remélem nem kell lefordítanom mi a címe... és milyen alkalomba vágó is volt ez akkor, szinte megláttam mi van a háttérben csak... nem akartam elhinni.

- Igen Rima. Én persze csak jót akarok... nem! Nem jót akartam.

- Most akkor... ?

- Tudod: nem fogom előtted feltárni minden egyes érzelmemet, de annyit elmondhatok: csak magamért tettem.

Csak magamért - visszhangzottak szavai elmémben. Egy piros lámpát követően megállt, és rám meredt. A szemében akkor a világ minden fájdalma látszódott számomra. De ugyanott némi diadalittasság is! - úgy nézett rám, hogy ez is megfejtehetlen volt. Még Shint is elfelejtettem...

- Éreztem.

- De Rima! Tudhatnád, hogy nálam önzőbb alak nincs a világon.

- Nem vagy önző, csak azt akarod, hogy annak lássanak! Hogy ne fedezzék fel az igazi éned.

- Az igazi... szerinted nem ez az igazi énem?!

- Szerintem nem.

Tovább hajtott. Hamarosan megérkeztünk hozzánk. Kiléptem a kocsiból, majd még hátra fordultam. Strify is kiszált. Nem számítottam arra, hogy elkísér az ajtóig, de így lett. És ott, amikor szembe fordultam vele... ott történt, aminek nem kellett volna.

- Az ajánlatom még áll. Tudod a számom...

Olyan közel hajolt hozzám, hogy értettem ahogy suttog. Kristály tisztán! Kezei pedig derekam köré fonódtak és utána folytatta mondandóját:

- ... sajnálok mindent! Aludj jól.

Válasz helyett csak dadogtam össze-vissza. Értelmes szó nem tört ki belőlem, de szerintem értette mit akarok mondani, mert nyögött egy "köszit"... aztán ment csak el. A kapunkban állva még visszatekintett rám, és e percben zendült fel a szél is. Felmeredtem az égre és sűrű esőfelhőket pillantottam meg. Lesütöttem tekintetem, és mire megint a kapura meredtem csak Strify kocsija gurult el házunk elől. Tekintetemmel követtem míg tudtam, és közben igyekeztem nem koncentrálni arra, ahogy a meleg kora nyári szellő arcomba söpri hajam.

Mikorra már ő is eltűnt közvetlen látótávolságomból megfordultam, hogy benyissak. De nem jutottam túl sokáig, ugyanis az ajtó zárva volt! Belerúgtam egyet, amikor a telefonom SMS-t jelzett. Strify...

Egy kicsit elfelejtettem mondani,

hogy apuddal találkozom a stúdióba.

Anyud üzenteti, hogy Akyval orvosnál van!

Yuki meg Lanánál alszik. Dereng?

Jó éjt :)

- STRIFY!!!!!!!!!

Kiáltottam a nevét - mintha meghallotta volna. És megint belerúgtam az ajtóba. Fájdalmakkal küszködtem már a második rúgást követően, mert nem kell mondjam, hogy milyen, mikor belerúgsz egy tölgy ajtóba. Beletúrtam hajamba, és elosontam hátulra, ahol is a szobám volt. Persze ez túl magasan volt, szóval kénytelen-kelletlen bátorkodtam felmászni a fürdőszoba ablakon keresztül, ami széltében-hosszában pont akkora, mint én - és a ruhát még nem is számoltuk! - csípőmnél beakadtam és erőteljesen dőltem előre, majd úgy borultam be a fürdőbe. Bezuhantam egyenesen a szennyesruhák közé, amiből annyi volt, hogy meg sem éreztem, hogy csempére estem! Helyette viszont Yukito két hetes alsóneműlyét kapartam ki pofázatomból... aztán ismét hangosan gondolkoztam:

- Megöllek...

A morgásom után elhatároztam, hogyha legközelebb találkozok ezzel a szőke-halállal első dolgom az lesz, hogy a farkánál fogva akasztom fel a legközelebbi fára! Aztán poénkodhat kedvére. Már ha még lesz ereje!

29.rész: Álszent

Sziasztok!

Ím egy újabb rész. :D Jó olvasást! ;) Jobb lesz figyelnetek, mert innentől eléggé beindul a történet menete is ;)

[Strify szemszög]

/Késve tudom, de száz életre megjegyzem;

szeretni csak a szerelem minden fájdalmával érdemes,

vagy sehogy.../

- Fodor Ákos-

Egy hónap múlva...

A hétköznapjaim a banda újra megalakulása előtt is menthetetlenül unalmasan teltek az utóbbi időszakban, de ez már kibírhatatlan. Hiába vásárolok, csajozok vagy épp annyit alszok amennyit csak lehet - vagy sem, ha rémálmok gyötörnek. Valami mintha hiányozna az életemből! Mi is? Mindenem megvan. Jaj, könyörgöm! Ez már annyira szánalmas, hogy már magamtól undorodom. Rosszabb vagyok, mint egy idióta középiskolás spiné, aki a premenstruációs szindrómája közepe felé jár, és egy diszkó közepén elunja az életét, mert elfogyott a pia, és nincs még egy pasi, aki megdugja! Igen. Pontosan ilyen vagyok!

- Strify! Ne keljen már megint kirúgdosnom téged az ágyból, haver!

Aggodalmaskodott Yu, aki már teljes harci díszbe (itt a sminkjére gondolok) és frappáns, laza szerkóban az ajtóm küszöbén feszített, miközben én tehetetlenül fetrengtem az ágyamon. A takaróm kígyóként csavarodott körém, elszorítva minden levegőmet. A hajam úgy állt, mint egy rossz indulatú perzsa macska bundája hajszárító alkalmazása után, valamint szemeimből a könny úgy folyt, mint boxoló orrából a vér egy meccs végén. A reggel meghitt pillanata!

- Ne zaklass már, fater!

Állítottam le barátom és lakótársam, majd, hogy megkoronázzam mondandóm kimagaslását egy párnával ajándékoztam meg kissé feszült gitárosunkat. Persze ez nem épp a legszebb nézését váltotta ki a kicsit sem jó reményű Yu-ból, mert az arca úgy eltorzult, hogy leginkább a Harry Potter béli dementorokra emlékeztetett a reggeli félhomályban.

- Fater, mi? Sz*pjál le!

És elvonult a látótávomból, miközben én egy fordulás kísérletében lezuhantam az ágyam mellé az óriás piton imitátor takarómmal együtt.

A napjaim többnyire így kezdődtek mostanában! Szóval mindez különös feszültséget nem okozott részemre... inkább hamar kiszabadultam az engem támadó tárgy szorításából, és hirtelen felálltam. Ezt követően szédültem is! De nem húztam az időt azzal, hogy vissza feküdjek az ágyra, míg ez alább nem hagy... na jó! De, mégis visszafeküdtem. És ezt követően már Kiro is betoppant!

- Hallooood! Annyira lusta vagy, hogyha ez fájna, akkor már rég az ükanyád mellett fetrengenél a koporsódban!

- A fájdalomba nem mindenki hal bele.

- Akkor segítek! 

Tért be hirtelen Yu is ismét. Kiro mögött támaszkodott az ajtófélfán, és a kis szőke csávó pedig, mintha észre sem vette volna úgy meredt feszülten rám.

- Amúgy hova siettek? Az a nyomi interjú csak fél 2-kor lesz.

- Előtte még áthívott minket Mr. Hanataro ebédelni, és fél 12 van!

- Tényleg. El is felejtettem! A többiek?

- Ha Romeora és Shinre gondolsz, akkor kifejtem: Shin megint ott aludt Rimánál, Romeo meg nem fog eljönni, mert állításai szerint ehhez most kurvára nincs kedve.

- Hát nekem sincs!

- De jönni fogsz?!

Találgatott Yu, ami sokkal inkább hatott parancs ként, mit sem kérdés ként... persze annyiban volt kedvem elmenni, hogy Shint tovább nyúzzam a Rimának szánt célozgatásaimmal kettejük kapcsolatára vonatkoztatásával, de hát... fáradt vagyok, és életunt! Bár lassan életre kapok... többnyire a drága doboséra!

***

Érkezésünk pillanatában már minden a helyén volt. A csapat együtt - mínusz egy Romeo! - és mikor beértem megragadta a szemem Rima, amint a nappaliban lévő dohányzó asztal előtt térdepelve valamit irogatott. Mivel Shin, az egyedüli akadály kettőnk közt nem volt ott, mert épp Kiroval társalgott valami felettébb untató témáról, így ezt kihasználva környékeztem be a vörös hajú tündi-bündit.

- Szia Rima! Hiányoztam?

- El nem tudom mondani mennyire.

Rögvest megragadta valami nem épp idevágó dolog a tekintetem: Rima szemüvege. Szépen besétáltam elé, hogy aztán kérdésemet követően körberöhögjem, de addigra levette az ókullárét.

- Rima, te szemüveges vagy?

- Nem állandó hordás. Csak olvasásra és számító gépezésre szükséges! Nem mindig szoktam hordani akkor sem, mikor pedig kéne, mert szerintem nagyon gáz. És ha most kiröhögsz a nyakad köré tekerem a farkad!

- Éreztem, hogy valamivel be fogsz oltani. És azt megosztod velem mit tanulsz?

- Nem.

- Jaj, de hisztis vagy!

- Kémiát.

- Ó, mostmár világos miért vagy hisztis. Segítsek? Meg voltam kettes belőle mindig!

- Ha kettes voltál miért lenne szükségem a segítségedre?!

- Ejnye no! Azt hiszed nem látok a fejedbe?

Érdeklődtem rá kacsintva, amire ő kifejezéstelen arccal illetett, majd lapozott a füzetében. Leültem mellé, és miután olyan közel csúsztam hozzá, amilyen közel csak lehetséges, füle mögé tűrtem a haját, majd belesúgtam:

- Tudom, hogy neked nem a segítségem szükséges, hanem már csak eleve a jelenlétem is, vöröske!

Felém fordult. Az orrunk szinte összeért, majd hátrahőkölt, és ingerült nézések közepedte így felelt:

- Strify! Szűnj meg. És kímélj az idióta meglátásaidtól is, oké?!

- Pedig én tudom, hogy így van!

- Na persze. Békén hagysz már?!

És éppen most érkezett az utasítás Hanatarotól:

- Andreas! Kérlek, csatlakozz!

Felnéztem a kanapé mögött. A nyitott konyhaajtón át megláttam az étkező asztalnál terpeszkedő társaságot, majd visszabújtam a kanapé takarásába, és megpusziltam Rimát, már csak a csesztetés értelmében is - és csak EZ UTÁN indultam meg a többiek felé. Az utánam repülő toll, ceruza, könyv és iskola táskával sem törődve értem be az ebédlőbe, majd letelepedtem Shin mellé, aki így üdvözölt:

- Remélem kiélted magad a barátnőmön!

- És te Vanessán?

Ilyenkor persze örökké befogja! Jaj Shin. A lapításnak te vagy a koronázatlan királya!

Éppen nekifogtunk enni mikor pont kikukkantottam az ajtón és annyit láttam, hogy Rima eldobja a könyvet, és hajába túr, majd előkotor egy papírzsebkendőt. Nem szokásom ilyet mondani lányokra, de ez a szó szoros értelmében szánalmas! Sírva fakadni egy kémia doga miatt? Jaj, könyörgöm! Miért nem lehet egyszerűen lesz*rni? Én ezt tenném, nem értem mire ez a látványos szenvedés. Viszont Shin felállt mellőlem, és megint előtört belőle az álszentség, amint megköszönte az ebédet, odasétált Rimához, valamit kérdezett tőle, amire a lány bólintott, majd magához ölelte a kis vöröskét. - én pedig ingerülten kavartam meg a levesem...

- Na és az interjú mikor is kezd?

- Fél kettő.

Szóltam, de még a hangomból is lesült a tömény düh, és harag. Hanataro felesége, Keiko még meg is kérdezte:

- Valami baj van, Strify?

- Nem nevezném valaminek. Legyünk korrektek! Valaki a bajom, nem valami.

- Á! Vagy úgy. Megosztja velünk?

- Nem.

Jött tőlem az egyértelmű válasz, amire Kiro röhögésében majdnem belefulladt a levesébe. Kész szerencse, hogy Yunak alkalma volt rávágni egy embereset a szőke hátára, aki persze rögtön normalizálódott! Én persze ezt is figyelmen kívül hagytam, mert teljesen máson járt az eszem. Nem értem én ezt! Minek kell áltatnia szerencsétlen lányt? Miért nem lehet vele szakítani, ha neki már úgyis más van? Miért kell mindez?! - annyira irritál a téma. Valamit sürgősen ki kell találnom! Ez így nem sokáig mehet, mert még az én egészségemben tesz kárt! Előttem egy délután, hogy feltaláljam magam ez ügyben...

***

Már az interjú közepén is eluralkodott rajtam a türelmetlenségem, így a válaszaim sem voltak olyan jó pofák, mint tegnap a tükör előtt. De az interjús csajnak minden kétséget kicsukva bejöttem, szóval nem nagyon neheztelt rám, csak válaszaimat követően kis híján elcsöppent. Igyekeztem mosolyogni, de nem mindig álltam helyet!

- És mi meggondolásból állt újra össze a banda?

- Rá kellett ébrednünk, hogy a rajongóinknak tettünk ezzel rosszat, mikor nekik köszönhetjük azt, ahol most vagyunk. És az sem utolsó szempont, hogy a bandában több sikerünk van, mint egyénenként. Az újra összeállás várható volt! És elmaradhatatlan...

Nos: most büszke vagyok magamra! Ez volt eddig a leghosszabb válasz, amit összeraktam az interjú során, és szerintem tök jó volt! Megér egy öndicséretet: BRAVO STRIFY!

Persze a következő kérdéseknél már nem voltam ilyen fogékony. Így csak akkor tértem magamhoz, mikor az interjús nőci megköszönte az interjút, elköszönt a közönségtől, és végre szabadon engedett minket. A számát persze megszereztem, de a sajátomat nem adtam ki! Nincs szükségem arra, hogy ez a perszona a nap 24 órájában hívogasson...

A kocsiban ülve ismét belekezdtünk mi is a társalgásba - ami talán a nap legpozitívabb része volt, mert ki tudtam találni mit tegyek Rimával, hogy észhez térjen a naiv kis lelkecskéjével!

- Mit csináltok ma amúgy?

Kíváncsiskodott Kiro - minden bizonnyal azt remélve, hogy együtt töltsük a nap hátra lévő részét. Jómagam nem válaszoltam, mert a későbbiekben (pontosítva: Shin válaszát követően) számomra egyértelművé vált:

- Hát... nekem találkoznom kell valakivel.

- Nem kell valakizned, Shin! Mind tudjuk, hogy viszonyod van Vanessa Keitz-cel!

Szólt közbe Yu,  amire Shin elpirult, és zavarában még válaszolni is elfelejtett. Így megtettem helyette:

- Nekem még beszélnem kell Hanataroval! De Shin. Utána összefuthatnánk, merre lesztek az új csajoddal?

- Úúúj?! Ne szívd a vérem. Mellesleg az iskola előtti parkban találkozunk! Gyere oda, ha akarsz valamit.

- Meg lesz. És többiek? Ti?

- Én elviszem Kirot vásárolni.

Adott választ Yu, amire Kiro arca felragyogott. Á, bizonyára csak a vásárlás hallatán!

Romeo válasza meghökkentett:

- Én hazamegyek.

- Te tudod...

Zárta Shin, majd megkért, hogy tegyem ki, mert beugrik még a könyvtárba kivenni azt a könyvet, amire most szüksége lesz a soron következő vizsgájánál. Én pedig miután mindenkit elfurikáztam oda, ahova kérték a lehető leggyorsabban mentem Hanataro otthonába.

Kiugrottam a kocsiból, gyorsan lezártam, és már rohantam is a bejárat felé. Szerencsémre pontosan Rima nyitott ajtót!

- Strify? Mit akarsz már megint?

- Imádom, hogy a kedvességed határtalan.

- Na, de most komolyan!

- Hát lássuk csak: mit csinálsz most?

- Idegeskedem a kémia miatt.

- Szerintem kéne neked egy kis kikapcsolódás! Öltözz át, elviszlek valahova kajálni.

- Mi? Miért? Mi a szándékod? Shin nem fogja ... 

- Szard már le Shint! Öltözz. Kapsz öt percet!

- És ha nem akarok menni?

Fonta karba kezeit. Sejtettem, hogy ez nem lesz olyan egyszerű, mint akartam! Na szép... most mihez kezdjek? Á! Már tudom is.

- Inkább görnyedsz a kémia felett?

- Ez lenne a helyes de...

- Jaj, istenem! RIMA! Tudom, hogy te is akarod. Nem tudsz nekem ellenállni!

- Szerintem tudok... na jó! Elmegyek veled, de nem azért, mert nem tudok neked ellen állni! Félre ne értsd!! Hanem mert... szimplán unom a kémiát!

- Oké, persze. NA! Iparkodj.

Utasításomra fel is ment a szobájába. Végre sínen vagyunk! Mostmár minden rendben lesz. És ha a tervem beválik: Shin is megtanulja kivel kezdjen ki legközelebb, és kivel csalja meg az illetőt! Már ha a következőkben lesz mersze a megcsaláshoz. Jack E. Strify színre lép!