41.rész: És most hogyan tovább?

Sziasztok!

 Még mielőtt eltűnnék a pusztába hozok egy részt ;) Jó olvasást! :D

[Strify szemszög]

/Van, aki nyer - és van, aki nem.

Van aki fent lehet, és van aki lent.

Van akinek mindene van.

De ez semmit sem ér, ha mégis boldogtalan!/

- Candies: Van aki nyer -

Minden erőmmel az észrevétlenségen voltam mikor hazaértem. Biztosra vettem, hogy Kiro és Yu még alszanak, és kicsit meglepődenének a látványomtól. Igazából kb. olyan a kinézetem, mint egy problémás drogosnak, aki épp most kapta meg a napi betevőt, valamint nem kissé csapzott a külseje. Sóhajtva tértem be a fürdőszobába, és engedtem egy hatalmas kád fürdővizet. Egy ilyen estét elhagyva már ez a legkevesebb! Végül megkaptam amit akartam, és itt a saját kis jutalmam. Jaj bocsánat! Azt már megkaptam Rima szüzességének elvételével.

Alig telt meg a kád közepesen forró, habos vízzel már be is vetettem magam, és közben újra-meg újra lepörgettem magam előtt az este képeit. Az arckifejezése megfizethetetlen élményt hagyott bennem... már számtalan egyszer elképzeltem, hogy milyen lehet mikor épp vele szexelek, de egyszer sem gondoltam volna, hogy ez ilyen jó... na azért nem fogok itt helyben magamhoz nyúlni - főlleg nem úgy, hogy látogatóm érkezett.

- Te nem tudsz kopogni?

Szinte megéreztem, hogy Ő lesz az. Az ő szokása, hogy bepofátlankodik, mikor én épp fürdök. Lányoknál még talán okénak tartom a helyzetet - de hogy nálunk, pasiknál?! Azért ez túlzás.

- Bocs, Striff...

- Kiro! Te átvetted Rima szövegét?! Neked nem engedtem meg, hogy becézgess.

- De ha egyszer olyan cuki!

Szívatott, majd én megforgattam a szemem és kikönyököltem a kád szélére. Már kezdett kíváncsivá tenni, hogy mit akar... remélem most nem méretügyi problémáit zúdítja a fejemre az enyémet szemügyre véve! Mondjuk az nem épp problémás...

- Kiro, a lényeget...

- Merre jártál?

- Ez nem várhatott addig amíg kimegyek?!

­- Bocs.

- Rimánál voltam...

- JAJ STIFY!!!! És Shinnel mi lesz?!

- Ne aggódj már, ő is megcsalja Rimát... akkor ő miért ne tegye?

- És te ebben előszeretettel segédkezel?!

- Miért ne?

- Strify, te borzasztó vagy!

- Akkor ki is mehetsz.

- Szemét!

Néha meglehetősen emlékeztet a nem létező kishúgomra... de aztán ha jobban elgondolkozom annak nem lógna semmi a lába között, és biztos nem terrorizálna engem fürdés közben!

Miután Kiro megszűnt azonnal kaptam a telefont, és tárcsáztam a legutóbb hívott számot.

~ Máris hiányolsz?!

~ Nyugi Rima... csak úgy éreztem biztos nem alszol még!

~ Nehezemre esne ilyen melegben...

~ Még mindig felhevült a tested?

Grimaszomat persze nem láthatta, ahogy azt sem, hogy mindjárt kifakadok... de azzal biztos tisztában volt, hogy most mennyire élvezem, hogy zaklathatom! Már csak abban is örömömet lelem, ahogy szinte magam előtt látom miként fintorog a tükre előtt.

~ Szűnj már meg!! Ööö... mi ez a visszhang?

~ Fürdök...

~ TE FÜRDÉS KÖZBEN ZAKLATSZ?!?!?!

~ Nyugi picinyem... nem kell túlreagálnod a dolgot! Biztosra veszem, ha most itt lennél velem, és be bújnál mellém felettébb elszórakoznánk...

~ Leteszem!!

~ Na de komolyan: mit szólnál, ha együtt fürdenénk?

~ Sikítanék.

Adott egyértelmű választ, és hallottam a hisztérikát a hangjában. Kétségtelen, hogy egyszer ezt is ki kell próbálnom... - és ha már a próbálkozásnál tartunk...

~ Shinnel mi a helyzet?

~ Strify, jobb dolgom is van, mint a te csipkelődésedet hallgatni...

~ Ugyan már! Ő is megcsal téged, te miért ne tehetnéd meg ugyanezt?!

~ Mert én nem egy pasi vagyok, akinek a nők semmit sem jelentenek puszta elfoglaltságon kívül! És ez ugyanott vonatkozik Shinre is, mint rád...

Letette. Nem értem mit kell rápörögnie a témára! - leraktam a kád szélére a mobilom és hátradőltem. Addig élveztem a fürdést, amíg már vagy ötödszörre nem játszódtak le bennem az előbb történtek. Méghogy csak puszta elfoglaltság! Na jó... talán van benne valami.

***

- Na neee!!!

Törte meg a csöndet Hanataro úr mikorra már másodszor nem sikerült felvennie a telefont. Én ugyan nem erőltettem meg magam, hogy felvegyem, és közbe kotyogjak, hogy "hallo ez Hanataro telefonja" - de a fiúk sem. És ugyancsak másodszor kezdett bele mondandójába maga Hanataro is, de semmire nem jutottunk hosszú távon, mert végül sikerült felvennie a telefonját. Addig én a bandával magamra maradtam...

- Na jó... szerintem így nem sokra jutunk!

Pattant fel Kiro, majd elkezdett fel-alá járkálni. Engem ugyancsak semmi nem kötött le így megint magamba játszottam le az este történteket... de aztán hirtelen magamhoz tértem Hanataro ismételt megjelenésével:

- Na fiúk! Beszéltem a lemez kiadóval és azt mondják, hogy visszatérésetek alkalmából csinálhatnátok valami videóklipp szerűséget, hogy újra rátok pörögjenek az emberek...

- És melyik számot javasolná?

Érdeklődött Yu én pedig elkezdtem Kirot bökdösni. Örömét ugyan nem lelte a dologban, mert felbőszült sátán módjára támadt rám, és ott csikizett ahol ért. Míg Yu és Hanataro konzultáltak addig tehát mi is lekötöttük magunkat - oly annyira, hogy már Shin is beszált. Mire észbe kaptunk addigra már Yunak kellett lefognia engem. De lehetett volna kegyesebb is, mert kissé kellemetlen, hogy a nyakamat szorongatja. S miközben próbálom elrángatni magamról a mancsát addig ő békés, nyugodt tempóban szövegel Hanataroval.

- Na és maga melyik számot venné lehetőségnek?

- Hát lássuk... talán az Angel in Disgue vagy a Get Off... szerintetek?

- A Get Off mellett szavazok, de kérdezzük csak meg a kedves kis frontemberünket...

- Akhhooor megtehnéd, hogy levakharod róhlam a rohadt nahgy pathád??!?!?!?!?!

Köhögtem oda neki, mire ő engedelmesen elengedett, de továbbra is ott maradt az arcán az az útálatosan széles vásznú mosoly HD minőségben. De moderáltam magam, és miután megigazítottam ingem gallérját rámeredtem és elkezdtem kifejteni a véleményem:

- A Get Off talán jól hangzik... de mit szólnátok, ha inkább az Out of Love lenne?

- Na tessék... tudtam, hogy neki bármit mondunk nem fog tetszeni!

Panaszkodott Yu és Shin valamelyest Kiro bólogatott. Romeo pedig a legnagyobb egyszerűségben meredt maga elé. Én persze elláttam kellő fintorral ezt a helyzetet, majd felkaptam a fejem mikor kopogtattak. Yukito hamarosan belépett, oldalán Akikoval. De Rimát nem látom!

- Gyerekek! Mondtam, hogy ne zavarjatok a munka helyemen.

- Nem hoztál lakáskulcsot...

- Nem, mert otthon vagytok nem?

- Nem, mert Aky-chan Miryamnál alszik, én meg Kristinél. Rima pedig a maga jóvoltából Erinnél!

- És ő hol van?

- Mire ideértünk megfájdult a hasa... kint van a kocsiban.

Shin egyszeriben felpattant, én meg elkaptam a pólója alját, és visszaültettem magam mellé.

- Hova?

- Ki hozzá! Beteg, nem hallottad?

Még magam sem tudom miért, de nem akartam, hogy kimenjen így valami megszorító módszerhez kellett folyamodjak egy név kiejtésével:

- Vanessa...

- Mégis miért ne mehetnék ki hozzá?! A barátnőm, tudtommal!

- Ahogy Vanessa is...

- Na jól van Strify... engedj el!

Mivel láttam, hogy ez a tervem most balul sült el, így elengedtem. De épp hogy kiment mozsdóba menésre hivatkozva követtem. Bár ne tettem volna! Mert kiérve az épületből csak azt láttam, ahogy a kocsi előtt falják egymást, és Rima... Rima sír? - kicsit beljebb húzódtam mikor megcsapta fülem Shin hangja.

- Mi a baj, kicsim?

- Semmi Shin... az ég adta világon semmi! Én csak... örülök, hogy látlak.

- Ennyire? Történt valami?!

- Nem! Jaj nem dehogy!!!

Ez frankó... szóval tök fölöslegesen feküdtem le vele, mert továbbra sem hajlandó elhagyni Shint! Na tessék. Mégis megmondaná nekem valaki miért mindent nekem kell csinálnom?! - és elkezdtem tervezgetni mikor Shin ismét magához vonta a lányt.

- Rima, bármi van, én szeretlek! Nekem elmondhatod...

- És te?!

Hirtelen odakaptam fejem, mert ez a kérdés viszonylagos határozottságnak örvendett a lány részéről. Vártam mi fog kisülni belőle, mikor folytatta:

- ... te Shin? Elmondasz nekem mindent?

- Mégis micsoda kérdés ez?

- Shin. Közel két hete kerülsz engem! Már nem szeretsz?

- Rima!!! Te vagy az egyetlen nő az életemben!

Pff. Ezt a kamut! - a pillanat hevében felköhögtem, ami inkább hasonlítható volt egy okádáshoz. Azt hittem, hogy meghallották, de nem. Szóval figyeltem tovább.

- Az egyetlen, hm?!

- Igen.

- Jó. Akkor menj vissza! Tesómék szerintem lassan kijönnek.

- Miért alszol Erinnél? Ha nem akarsz otthon lenni nálam is aludhatnál!

- Mert attól, hogy Yuval mit tett még nekem ő a legjobb barátnőm! És ő senkivel nem csal meg...

- Mi?!

- Á, felejtsd el... menj csak vissza!

S megsimogatta az arcát, majd visszaült - VOLNA - a kocsiba, de Shin elkapta, és magához rántotta.

- Nézd, nem tudom mi indította el ezt benned, de ha zavar a dolog én igyekszem tenni az érdekében, hogy minden sínbe jöjjön köztünk!

- Felesleges... már nem fog.

- Micsoda?

- Tudod sosem voltam egy hazudós alak, így nyíltan kijelenthetek neked valamit: egy-egy.

- Mi? Rima! Már tényleg nem értelek. Ha valami bajod van bökd ki!

- Inkább kérdezd meg Strifyt, nekem már nincs erőm hozzá...

"Kérdezd meg Strifyt?!?!?!?!?!?!?!" - na tessék. Köszi édesem, hogy az én nyakamba varrod a problémákat!

- Strifyt?!

- Pontosan.

És hirtelen kifutott Yukito és Akiko is. Gyorsan félre húzódtam és néztem ahogy Shin nem értem pillantásokat vet a már kocsiban ülő társaságra - pontosabban annak egyik tagjára. Egy vörös hajú lányra, aki hűtlen volt hozzá - de ezt még ő nem tudja! Na majd megtudja...

- - - - - - - - - -

Ott ültem a kanapén mikor visszajött. Már rég eldőlt, hogy végül a She Waits For Me-re csinálunk videóklippet, mire ismét leült mellém.

- Strify, ezután elviszel haza?

- Mármint hova haza? Vanessához, Rimához vagy az offical homeba?

- Te állat. Természetesen haza!

- Remek. Persze! Gond egy szál se cimbi...

Nem árt a jó modor, ha pár órán belül közölnöm kell vele, hogy lefeküdtem a barátnőjével... vajon megint kitagad a baráti köréből? Na erre kíváncsi leszek...

Mindeközben igyekeztünk kitalálni mi legyen a klippbe, de mivel magunktól nem jöttünk rá, és egyedül Shin foglalkozik ilyennel, neki kellett kitalálnia. És természetesen egy über-romantikus f*szságot talált ki... a fiú össze-vissza utazgat, minden balhéba belekeveredik, addig pedig a csaj otthon vár rá... véleményem szerint elég pörgős szám egy ilyen atom-szerelmes történethez! De aztán tök mindegy... addig mindegy, amíg nem kerülünk oda, hogy el keljen neki mondanom az igazat! Hát azért én is tartok némileg a dologtól... - de mire odakerültünk volna, már a kocsiban ültünk.

- Rimával összeugrottunk...

- Láttam, de nem nevezném összeugrásnak.

- Te leselkedsz utánam?!?!

- Nem te utánad, te önimádó f*sz!! Hanem Rima után.

- Szálj már le róla, törődj bele, hogy te sosem kaphatod meg. Ő nem olyan lány...

- És ebben mennyire vagy biztos?

Vettem a következő kanyart, miközben szinte éreztem, ahogy felszólal a háttérben az a zene, ami a cápa érkezését jelzi - majd egy perc, és már Debussy-Tenger féle száma az aláfestő zene... komolyan mondom olyan abszurd dolgok jutnak eszembe akkor, mikor épp a legjobb barátomnak ecsetelem, hogy a csaja velem aludt az este!

- Mennyire kéne? Mondjuk 100%?

- Jaj Shin... nézd: ha már ott van Vanessa, akkor lehetőleg őt ismerd már ki mielőtt elborítana ez a hülye rózsaszín köd!

- Oké, nem probléma, de... várj! Miért mondasz te nekem ilyeneket?

Látványosan húztam-halasztottam a vallomást, mígnem elérkeztünk hozzájuk. De mivel nem akartam az újonnan kigyúrt karja közeli vendégszeretetét élvezni, így én is kiszáltam, és mivel az autó köztünk volt nagyobb egyszerűséggel adtam tudtára:

- Azt mondod sosem kapnám meg Rimát?

- Nem csak mondom, tudom!

- Tudni? Mit tudsz te? Shin. Könyörgöm! Járd újra az iskolát! Tegnap már megkaptam.

Orosz Bravo Interjú - Strify

Sziasztok!

Még mielőtt vészesen belemerülnék az írásba gondoltam felrakok egy kis nyalánkságot történetem férfi főszereplőjéről ^^ Remélem van benne új is ;)

Iskola

Anya azt mondta, hogy én egy szörnyen kíváncsi gyerek voltam és állandóan kérdezősködtem. Ennek ellenére nem alakítottam ki szoros kapcsolatot az iskolámmal. Sokszor belefáradtam és otthagytam a k*b*szott iskolát és elkezdtem itt-ott dolgozgatni.

Hírnév

A hírnév az egy kemény dolog. Egyszer volt, a Francia turnénk alatt, az első másodperctől kezdve, ahogy kiszálltunk a kocsiból azt hittük megőrülünk, mivel még soha nem láttunk annyi sikítozó embert, mint akkor ott.

Smink

13 évesen kezdtem el sminkelni magam. De nem használtam sminket gyakran. Az anyukám nem volt ellene, figyelembe vette, hogy én a sminkel éreztem magam teljesnek. De az apám szörnyen mérges volt érte! Szerinte ez méltatlan egy igazi férfihoz.

Személyiség

Mindig is egy kicsit magamnak való voltam. Nem mondom, hogy totál önző vagyok, de a saját személyiségem nagyon fontos számomra. Emiatt a tulajdonságom miatt sok ember azt hiszi, hogy beképzelt sztár vagyok. Már gyerekkorom óta utáltam betartani a szabályokat. A szabályok sz*rok!

Homoszexualitás

Nem meglepő, hogy mivel sminkeljük magunkat, és nem vagyunk átlagos férfiak, sokan arra következtetnek, hogy melegek vagyunk… Én úgy látom, hogy ez a saját problémájuk. Gyakran kerülünk vicces szituációkba. Például: néha megkértem, hogy engedjenek ki wc-re – azt hitték, hogy lány vagyok, ha-ha-ha!

Az álomlány

Kell hogy legyen köztünk egy szikra. Elektromos áram – érted, hogy mire gondolod? Az álomlánynak rá kell jönnie, hogy milyen extravagáns dolgok játszanak nálam. Például én mindig az ajkakra figyelek először. Igen-igen, az ajkak a gyengéim. Egy igazi ajakőrült vagyok!

40.rész: Nem kell, hogy szeressem

Szióó!
 Megint itt a folytatás, de ezúttal a képpel se fél órát szenvedtem. Remélem tetszeni fog, ahogy a rész is ^^


u.i.: egyébként sosem volt kenyerem a +18-as rész, szóval egy-két tipp jól jönne *-*

[Rima szemszög]

18+

/Ha valaki most megkérdezné tőlem,

mit jelentesz te nekem?

Egy pillanatig tán zavarba jönnék

és nem tudnék szólni hirtelen,

csak később merném azt mondani:

semmiség, csak elmúlt szerelem./

- Baranyi Ferenc: Elmentél -

Odabent nem várt semmi csak az a szolid sötétség, ami akkor szokott lenni mikor már mindenki alszik, csak te nem. Legalábbis az a részleg, ami otthon maradt, míg te távol voltál a barátnőddel, egy majdnem randin (közben csak azért voltál ott, hogy falazzál a barátnődnek), és a neked szánt "jelölt" kikészített. Majd, mint egy drámai argentín sorozat: rögtön az első szembe jövő helyes fiúval (aki egyébként most egy fiúhoz vonzódik) felmentél a lakására, és egész végig egy amerikai családi filmet néztetek, ami egy japán történetet dolgozott fel. EZT NEVEZIK LOPÁSNAK! - majd mikor hazaér a srác illetőleges lakótársa azonnal hazafurikáz téged (közben lekap a piros lámpánál) és egész úton idegesít. Nos: ha ez már legalább egyszer megtörtént veled tudod mit érzek most! - és ebben az érzelmi állapotban kaptam le a cipőmet és rohantam fel a szobámba. De kinéztem az erkélyen és még mindig láttam lent Strify kocsiját... most mégis mihez kezdjek? Ez a "gyerek" feltehetőleg most ott csücsül bent és próbálja telefonon elérni a barátomat, Shint, hogy én ma randizni voltam egy pasival, aki több, mint valószínűleg nem ő volt!! - hittem én, mint egy normális, realista egyén. Sosem gondoltam volna, hogy valaha megtörténhet, ami megtörtént ezután...

- Mintha elfelejtetted volna bezárni az ajtót magad után.

Hirtelen megpördültem és szembe találtam magam az ajtófélfámnak dőlő Strifyvel. Már rohadt késő volt, és őneki nem akadt jobb dolga, mint bejönni hozzám, és egy furcsa félmosollyal méricskélni engem.

- Nem zártam be?

- Nem.

- És mégis minek jöttél utánam? Valamit a kocsiban hagytam?

- Nem.

- Hát akkor jobb lesz, ha most elmész!

És már meg is indultam az ajtóm felé, hogy aztán kitessékeljem a kellemetlen látogatómat. Dehát hiába meredtem rá, és próbáltam határozott lenni: Strify nem mozdult.

- Megtennéd?!?!?!

Kérdeztem, majd mellkasára helyeztem kezem, hogy ezt követően lelökdössem az emeletről, ahol is a tesóim, valamelyest a szüleim társaságában tartózkodhattam. Persze Yukito megint nincs itthon, és az ő szobája van az enyémmel szemben, de ez még nem ad semmi okot arra, hogy mi itt háborúzzunk.

Löktem rajta egyet, majd ő hirtelen elkomorodott, elkapta a kezem, magához rántott, kezeit a fenekem fölé helyezte, és jó erősen tartott.

- Rima, most nem fogok elmenni...

- Akarod, hogy sikítsak?

- Nem fogsz.

Ezt ugyan eltalálta, mert ha apámék ki is jönnének, Strify már olyan szinten benyalt náluk, hogy még a végén félő, hogy én lennék kipaterolva, nem pedig ő. Tehát valóban csöndbe maradtam, majd miután megdicsért egy "okos kislány" monológgal egyik kezét felszabadítva megfogta az államat, és egy újabb csókkal ajándékozott meg. Már a kocsiban is éreztem... vele nem olyan csókolózni, mint Shinnel! Mert míg Shin óvatos, és figyelmes, addig ő inkább vad. Közben beletúrt hajamba és a szobámba befelé kezdett tolni. Miután sikert ért el lelökött az ágyra, és becsukta az ajtót.

- Strify, mit akarsz csinálni?!

Aggodalmaskodtam perverz tekintetét követőlegesen, de választ nem kaptam. Felém térdelt és megint arcomat találta simogatni mikor végre szóhoz jutott:

- Szerintem tudod...

- Nem! Nem akarom tudni!

Nyafogtam, mert ez után szinte a fejébe láttam, és semmit nem akartam jobban, mint ordítani. Csakhát akkor tényleg felébredt volna az egész ház, és esetleg még a szomszédok is átjöttek volna! - persze mivel ezekre elég minimális esély van csak azzal tudom magyarázni, hogy én magam is akarom... és mielőtt bármi kalkulálás is lenne a dologban kijelenteném: attól, hogyha valakivel lefekszek még nem kell az illetőbe szerelmesnek lennem. Vagy mégis?

- Rima, gondolj a drága lovagodra...

- Igen, gondolok! És van tipped mit? Azt: ha elmondom neki mindezt, akkor ki fog nyírni téged! Egyébként anyuméknak is szólhatok...

Próbáltam megijeszteni, és igyekeztem határozott maradni, dehát meg sem rezzent. Egyre szélesedett vigyora, majd közel hajolt, egészen a fülemhez, miközben egyik kezével pólóm alját kezdte felfelé tolni.

- Gondolj bele: ő most is Vanessával lehet, és ki tudja mit csinálnak. Ha nekik szabad neked miért ne lehetne?

- Mert én nem csalom meg őt!

- Mondtad volna ezt a kocsiba, az első csókunk előtt.

Éreztem, ahogy arcomba szökik a vér, és kezdtem kapizsgálni mire akar kilyukadni. Shin megcsal engem! Nem lenne jogos visszaadnom? - bár nem akarok egy elcseszett ribancnak tűnni, de nem nagyon látok más lehetőséget. Nekem hogy esik, hogy ő épp Veronikát vagy kit döngeti? Kb. úgy ahogy neki fog esni, hogy Strify meg engem. - de bár még mindig nem volt tiszta gondolkozásom etéren elkerülte figyelmemet, hogy újabban a nyakam csókolgatja, én pedig kezemmel keresek valamit, de fogalmam sincs mit.

- Strify... tudom, hogy zavar téged, hogy Shin engem megcsal, de ez nem elég ok arra szerintem, hogy itt helybe megerőszakolj!

- Nekem épp elég.

Ezzel lezártnak tudhattam a témát, és tudtam, hogy fölösleges lenne a lökdösés, és minden erőlködés hiábavaló, mert biztosra veszem, hogy van olyan erős, hogy hárítsa béna védekezésemet. VÉDEKEZÉS... meghalok ha nem védekezünk! - lövelt hirtelen belém, és meghökkenve észlelem, hogy már szinte beletörődtem a szüzességem elveszítésébe. Igen, Shinnel még nem feküdtünk le!

A pillanat hevében azért mégis csak magamon kívül próbáltam némi védekezést produkálni, de ez mindössze annyiból állt, hogy felhúztam a térdem, hogy majd védjem a védendő pontot, csak közben elkerülte a figyelmem, hogy Strify már a lábam között van. Ennyivel tehát csak neki segítettem! Nagyon remek. Inkább be is hunytam a szemem, és minden csókot viszonoztam, miközben képzeletben egy másik tájon szálingóztam. Igen: nem téves... repültem. De mikor visszatértem a valóságban, már a pólóm a földön volt, a szoknyám szinte a nyakamba, és a "megrontóm" épp a melltartóm csatjával vacakol. Miután sikerült ezt elérnie és lekerült a földre jobbnak láttam, ha már nem emózok a dolgon, és segítek levenni neki saját pólóját. A nadrággal különösképp nem kellett problémázni, mert a lényeg már kint volt, szóval azzal nem is törődtem. Ő pedig izgatóan végigsímított felsőtestemen, és elérve melleimhez kellőképp megszorongatta azokat, majd egy újabb csók közepedte láttam a mozdulatot minek után behatolt oda, ahol még senkinek semmije sem járt. Éles fájdalom nyilalt belém, amire fel is nyögtem - de biztosra vettem, hogy ő ezt bíztatásnak veszi, mert ezután kezdett el mozogni bennem. Lassan, majd gyorsabban. És végül olyan gyorsan, hogy meg kellett kapaszkodnom az ágyamban, hogy ne féljek a lezuhanás veszélyétől. A levegő furcsa, kívánatos hangokban öltött formát, és tört elő belőlem, valamint belőle. (Itt kezdtem imádkozni, hogy a jó apámék ne ébredjenek fel, mert akkor lesz aztán ne mulass.) És továbbra sem állt le, miközben mindenhol összecsókolgatott. Eltartott egy ideig, amint egy némiképp másabb nyögést produkált, ami sokkal erőteljesebb, kéjesebb volt, mint az eddigiek, és itt már tudtam, hogy szerencsére vége.

- Nem tudtam, hogy még szűz vagy. Khm! Voltál.

Szólt pár másodperccel később, amire azonnal felugrottam, magamra kaptam a hálóingem, ami a párnám alatt volt (a párnám pedig a földön szóval a rongydarab fedetlenül maradt), és fénysebességgel száguldottam a fürdőszobába...

- - - - - - - - - - - - -

Mire visszaértem a fal felé fordulva találtam rá. Biztosra vettem, hogy a csúcsrajutás kifárasztotta (engem meg valamiért nem), és már alszik is. Nekem pedig lehetett aztán bűntudatom... de aztán belegondoltam: Shin vajon hányszor tette ezt Vanessával, és csalt meg vele engem? Akkor mégis mi panaszom van? Ő bűnösebb, mint én... de ha a hűségre gondolok: mindketten ugyanott vagyunk.

Lefeküdtem Strify mellé - nem mondom, meggondoltam, hogy hazaküldöm, de nem akartam mégsem. Ránéztem az arcára, és nem! Nem ment a felébresztés. Közelebb csúsztam. Majd még közelebb... a hátát meg az orromat kurta fél centi választotta el, majd hogy ez is eltűnjön: hozzábújtam, és arcomat vállába temettem. Nem kifejezetten mertem először megfogni a felkarját, de aztán mégis... azért fogtam meg, mert féltem, és kellett a támogatása. Még ha ő csak percekkel később fogta meg még szabadon lévő kezével enyémet. Végigsímított kézfejemen, megfordult, és magához ölelt. Olyan biztonságban éreztem magam, mint már régóta nem. És közben láttam, ahogy feledésbe merül eddigi megrögzöttségem Shin iránt. Nem kellett... neki se kellek, és már közel két hónapja sem! Az érzés tehát kölcsönös. Strify pedig jó erősen magához húzott, és a derekamat simogatta. Erre aludtam el.

***

Olyan öt óra magaslatában mozgolódani kezdett. Ezért én is felébredtem! Kint már sütött a nap, és minden kis apró résen beszűrődő fénysugár más-más ponton világította meg a szobám. Felállt, és megkereste eldobált ruhadarabjait. Leült az ágyam szélére, és felkapta őket. Tudtam, hogy menni akar, de azt is tudtam, hogy én nem akarom, hogy menjen. Ezért hirtelen felszökkentem, és a nyakába ugrottam.

- Minek mész?!

- Hát a magam módján kíváncsi lennék, hogy mi lenne apád reagciója, ha benézne hozzád és itt találna engem, ahogy veled alszom. De most nem kell ez a mámor. Az este eleget kaptam!

Kacsintott rám, mire megint feledésbe merült, hogy pár órája beismertem: jobban kell, mint Shin valaha is kellett. Ez az önelégült arc, ez a perverz mosoly, a kanos csillogás a szemében...

- Rohadj meg... feljelenthetnélek nemi erőszak elkövetése végett!

- Mégis kivel szembe? Te is akartad.

- NEM IGAZ!! Először nem...

- És másodszor?

- Tudod mit? Inkább menj mégis...

- Megbeszéltük. Majd hívlak!

Azzal egy szájrapuszit követően kirohant a szobámból, én pedig hanyatt vágtam magam az ágyon. Megint előtört a bűntudat. Vajon Shinben is elő szokott törni? Ő szokott egyáltalán rám gondolni, mikor Vanessával... ? Mindegy. Kétlem! Nem szeret már engem. A nagy szerelmek jönnek-mennek. Jobban az én koromban, de ki tudja Shin mennyire maradt le az egyedfejlődésben... miért kellett így végződenie, megmondod? Ó, Shin...

39.rész: Kell!

Sziasztok!

Megint bemasíroztam egy résszel. Látjátok, hogy jól megy itt az ipar mostanában - de sajna a TH-s blogomon már nem lehet ezt elmondani, mert oda semmi eredetit nem tudok kitalálni, hiszen az összes ötletemet megírta már valaki - némileg ugyan másképp, de meg! Viszont ott is igyekszem. Remélem itt azért többre viszem a napi frissel ;) pussyy

[Strify szemszög]

/Nincs hatalmasabb erő a gyengédségnél,

Nincs gyengédebb az igazi erőnél./

- De Sales -

Aznap este meglehetősen későn volt alkalmamban hazaérni. Túl sokáig dolgoztam bent Hanataroval, miközben végig a lányon kattogott az agyam. Rohadtul idegesítő ez a bevésődős cucc! Komolyan mondom már valóban azt érzem, hogy nem a gravitáció tart a földön, hanem az, hogy ő itt van... ettől szánalmasabb dolog még soha nem volt az életem része! Elképesztő mennyire fel tudja cseszni az agyam... komolyan minek kellett odajönnie azon a téli napon, mikor legszívesebben inkább otthon emóztam volna a barátnőm halála miatt, és nem pedig vele lett volna kedvem elmenni bárhová is?! Koncentrálni sem tudok azóta megfelelően, emellett úgy érzem, mintha Wia figyelne, és nagyon bántaná a dolog... bár nem azt akarná, hogy boldog legyek? Nem, nélküle sosem leszek az. Nélküle csak az a nyers önmagam leszek, aki az utóbbi pár napban voltam - inkább pár hónapban, mert a pár napban, amiről beszélnék abban már rég csak Rima-Rima-Rima... miért?!?! Sosem zavart ennyire egy lánnyal való kapcsolatom. Ugyanott dühített, mint ahol szórakoztatott! Elképzelhető, hogy jobb lenne koppintani - de akkor a lemezem is ugrana! Így pedig esetleg olcsóbban megússzuk. De várjunk csak! Akkor is megússzuk olcsóbban, ha Shin a pasija, nem pedig én. Mindegy csak valaki a  bandából! De miért borzongok bele a képbe, hogy ők ketten... ??

Miután lezártam a társalgást Hanataroval, és hazavittem közel járhattunk az utcájukhoz mikor megkérdeztem: Rima hol van? - akaratom ellenére bukott elő belőlem a kérdés, de Hanataro úr csak azzal a maga módján nyugodt, kedves, büszke apai mosollyal az arcán válaszolta - inkább a pólómra nézve, mitsem az arcomra.

- Dupla randira mentek Erinnel, és két fiúval.

A HÁLÁTLAN RIBANC!!!! - futott át mintegy szalagcímként az elmémen ez a mondat. Inkább kétségbeesett kiáltás! Ha tehettem volna azonnal mentem volna, és (mint a Shines témakor alkalmazott szöveggel) egy jó kis fejmosással hagytam volna hátra, miközben engem büszkeséggel töltött volna el, hogy megint a lelkébe taposhattam valakinek... és még én érezném jogosnak! - de a bökkenő ekkor az volt, hogy magam sem tudtam merre lehet a randi helyszíne, és ha megkérdeztem volna Hanatarot akkor már megint lebuktattam volna magam... tehát csöndben maradtam, és miután eltűnt a színről Hanataro mérgelődve felhívtam Rimát. De nem vette fel... ettől persze még idegesebb lettem, és hazáig már meg nem engedett sebességgel mentem. Otthon persze azonnal ledobtam magam az ágyamra - egyenesen a szobámba, nem is véve figyelembe, hogy mások is vannak itthon - és morcosan újra tárcsáztam. A nagy csöndben viszont megütötte valami a fülem: rezgés. Telefon rezgés. Letettem, majd elmúlt. Majd megint tárcsáztam, és megint hallottam. A hang forrásával megfelelő irányba tartottam amikor egy női kézi táskát véltem felfedezni a gardrób melletti szekrényen, a közlekedőben. Pislogtam, majd körbenéztem. Sehol senki. Remek! És beletúrtam. Rima telefonja. Nem lepett meg ezek után! De várjunk: mégis miért van itt?

- Á, Strify, hazaértél?

Hirtelen jelent meg a kis szöszi a hátam mögött. Sunyi volt, így természetesen megijedtem. Még talán egy félelemmel telt felnyögés is társult ugrásomhoz, majd szembe fordultam Kiroval. Mintha ő nem is kérdezett volna úgy kérdeztem én:

- Rima itt van?

- Igen. Hazafelé jövet összefutottunk vele, mikor már végeztünk a stúdióban.

- És Yu?

- Fogalmam sincs merre van...

Elszomorodott, aminek mostmár a Rimával történt beszélgetésünk végett tudtam jól az okát. Elfintorodtam, majd vállára tettem kezem - kicsit megrezzent.

- Ne aggódj... nagy fiú! Majd hazajön. Egyébként hívd fel ha aggódsz érte...

- Nem is tudom... nem venné zaklatásnak?

- Ugyan kérlek... lakótársak vagyunk! Nem mellesleg munkatársak és legjobb barátok. Hajrá, Kiro!

Azzal hátrahagytam és benyomultam a szobájába. Hát láss csodát: a kis vörös valóban ott gubbasztott. A hajától némiképp vörösebb árnyalatú szemgolyókkal!

- Rima!

- Strify?

Hirtelen letörölte az arcát, majd futólag végigmérte a televíziót, és rám nézett. Ekközben én beléptem, és megszemléltem mit is néznek: Hachiko... ez a kutya, akinek meghalt a gazdája, de 9 éven át még várt rá! Elég depós, én sosem láttam teljesen végig... de miért néznek ilyeneket, pláne Kiroval, aki már akkor is képes eljátszani a hattyú halálát, mikor agyontaposunk egy csótányt?!

- Mit csinálsz?

- Tv-t néztem Kiroval.

- Nem kéne már hazamenned?

Kérdésem kicsit persze úgy tetszett, mintha az apját akarnám helyettesíteni. Ezért is lepődhetett meg. Majd zavartan a földet nézte...

- Igazából azt hittem Erinéknél alszom... dehát ők pont tök jól elvannak az új/régi hapsijával! Tehát gondoltam nem árt ha még beugrom Kirohoz.

- Te jó ég! Lassan éjfél is elmúlik...

- Micsoda?! Az szép... lassan mennem kéne...

- Persze, nyilván. De akár itt is aludhatsz! Mellettem elférsz, Kiro franciaágya szerintem elég kicsi... az enyém nagyobb!

Kacsintottam rá, majd erre felnevetett, és letörölte könnyeit. Felállt, és elindult felém. Úgy haptákba vágtam magam, mint a hadseregben szokás!

- Hát akkor lassan hazamehetnék.

- Mondom aludj itt.

- Francokat!

Szólt vissza végül a "szállj le rólam te perverz köcsög" nézésével. Vettem az adást és harsányan nevettem, majd egy tarkóvakarást követően kiszóltam a konyhába Kironak:

- Kiro! Hazaviszem Rimát.

- MI?!?! Én is haza tudom vinni!

- De most én viszem.

Hirtelen bezuhant az ajtón, és nem épp kedves nézés közepedte mondta nekem:

- Olyan izé vagy...

Akár egy kisgyerek! Hát talán szükséges lesz egy kicsit nekem is kiruccanni... és ezek után nem árt tájékoztatni Kirot is, hogy Rima nem egy háziállat, akin össze lehet veszni, hogy épp ki akarja sétáltatni.

***

Még a főutcán járhattunk csak, mikor pirosat kaptunk és alkalmam volt megkérdezni:

- Mi történt, hogy Kironál kötöttél ki egy hatalmas doboz csokis-pudingot zabálva, miközben a Hachit néztétek?

- Áh semmi, csak elég rosszul alakult az este...

- Mert? A csávó nagyon nyomult?

- TE MÉGIS HONNAN TUDOD, HOGY CSÁVÓVAL VOLTAM?!

Kapta el a dzsekim gallérját miközben a legijesztőbb nézésével próbállt engem sakkba tartani. De persze nem sikerült neki...

- Óh, ugyan kérlek... én mindenről tudok!

- Nagy fenét tudsz te mindenről! Amúgy én el sem akartam menni, de komolyan... tényleg!

Pislogtam, aztán levakartam magamról a kezeit, és miközben szorítottam azt mélyen a szemébe néztem:

- És ugyan erről miért is nekem magyarázkodsz? Én nem vagyok a barátod. Shinnek magyarázd!

Beharapta alsó ajkait, majd egy "ez jogos" nézéssel fordult az ajtó felé. Tájékoztattam, hogy még messze nem vagyunk otthon, mikor ő leordította a fejem annyival, hogy TUDOM. Aranyos... annyira megijesztett, hogy vigyori pofával ugyan, de gyorsan elkaptam a kezem, még mielőtt megehette volna. És pont zöld lett! De mintha a sors akarná kisvártatva megint pirosat kaptunk. Rámeredtem... épp az ujjai köré csavarta egyik kósza vörös tincsét. Úgy fest meg fog lepődeni a következőkön... levegőt vettem és elkezdtem ezt kideríteni:

- Az előbb amúgy azért kezdtél el nekem mentegetőzni, mert azt hiszed bejössz nekem?

Dehát mégsem lepődött meg, sőtt: elég sivárul ezt válaszolta:

- Nem hiszem! Tudom...

- Nem vagy te egy kicsit beképzelt?

- Tartok tőle, hogy nem... bár annyira biztos nem állok közel hozzád, mint Wia állt... és soha senki nem fog! De azért tudom, legalábbis érzem... és én...

Nem hagytam végigmondani neki, hanem megint elkaptam a kezét, magam felé fordítottam - és megcsókoltam. Ám nem tartott olyan sokáig, mert hamar megint zöld lett a lámpa...

- Istenem... ilyen gyorsan zöldet kapunk?

Miután elindultunk furcsáltam, hogy huzamosabb ideig nem szól semmit. Vártam, hogy most engem néz, de hiába, mert csak maga elé meredt félig ingerülten, és félig zavartan. Majd mikor rajtakapott, hogy hol az utat hol pedig őt vizslatom hisztérikusan közölte velem:

- Dehát nekem barátom van! Mintha nem tudnád!!

- Jaj kérlek ne nyávogjál már...

- Hát már miért ne nyávognék?! Strify! Te az előbb megcsókoltál!!

- Igen?

- Mi az, hogy "igen"?! Halloooood... komolyan mondom úgy tarkón váglak, hogy a kormány fog homlokon csapni!!!

- Muszály így túllihegni a dolgot? Mintha neked nem tetszett volna...

És megint a torkába forrasztottam a szót. Következőleg mikor ránéztem mélyen pirult arcot láttam, és két kezét a szájára feszítette. Elvigyorodtam, majd higgadtan néztem vissza az útra, és vezettem tovább. Teljesen Rimáék házáig...

- Mostmár megérkeztünk!

Magyaráztam neki, mire ő feldühödten kivágta az ajtót, és kiugrott a kocsimból. Mivel még mindig nem fejeztem be mondandómat követtem cselekménysorozatát, és utána szóltam:

- Még nem fejeztem be ennyivel!!

- Én igen!!!

Tekintett hátra, vörös lobonca pedig az arcába csapódott, majd rugóhoz hasonló mozdulattal vissza a háta mögé. Befelé tartott, már a kapukilincsen is rajta volt a keze, és tökéletesre zselézett körmein megcsillant az utcai lámpák gyér fénye. Nem kissé tűnt idegesnek mikor berohant a házba, és még csak meg sem köszönte, hogy hazahoztam! S mivel ez meglehetősen zavart újabban azon törtem a fejem, hogy hogyan is adhatnám vissza neki. De mikor láttam, hogy rányitott a bejárati kilincsére, aztán az meg sem moccant, és előkotort egy kulcs formájú dolgot a táskájából már tudtam mit fogok csinálni.

Vidi :D

Most csináltam xD De azért kérek komit a részhez is ;)

38.rész: Kétes gondolatok

Sziasztok!
 Igen, igyekszem aktiválni magam, de ti még mindig csak egyedül-vagy duóba vagytok xD szóval nálatok is elvárok némi aktivitást: mi rossz a történetbe, mit kellene változtatni meg ilyenek... és, hogy mi lenne jó ha lenne benne! xD Na azért csak csínyával ;) pussyy

[Rima szemszög]

/A férfiak mindig csak a külsőségekre mennek,

A nők többnyire a bensőségekre.

Ezért hazudnak a férfiak,

És ezért sminkelik magukat a nők!/

- Napi Top Bölcsességek -

Soha életemben nem gondoltam volna, hogy valaha is sor kerül arra, ami az utóbbi napokban alakult ki Strify és köztem. Úgy festett mindent elmond nekem, és én viszonoztam ezt annyival, hogy én is neki! Bár nem tudtam van e némi hátulütője a dolognak, úgy értve hátsó szándék, rosszindulatú kíváncsiság. Minden esetre az utóbbi napokban - igen, a parki séta óta - fokozatosan növekedett a belé fektetett bizalmam. Ha olyan naivan akarok válaszolgatni a fel nem tett kérdésre: szinte barátok lettünk. Közben persze akadt némi probléma is a szituációval: ugyanis Shin nem kissé nézte rossz szemmel ezt a bimbódzó kölcsönös bizalmat. Állításai szerint Strify biztos hátba támad majd a megszerzett infókkal, nem kéne ennyire bizalmasnak lennem vele - így is elég sok titka van, amit 100%, hogy még nekem sem mondd el.

- Mondja ezt, aki folyamatosan lelép! És akinek mindig hirtelen el kell tűnnie...

Nyafogtam Erinnek egy újabb méretes kanál csokis-puding adaggal a kezeim között, amely adagot szájfénytől ragyogó ajkaim közé vittem be. Ő kitartóan hallgatott, és nem tudom, hogy megfelelően koncentrál e mondandómra, mert nem kissé merült bele az imént letöltött sorozat cselekményszálaiba. Újabban az a szokásom lett, hogy a legjobb japán animéket letöltöttem neki az internetről, és egy nap alatt végignézettem vele vagy az egész évadot, vagy pedig egy nagyobb részletét. Úgyfest tetszik neki az, ami nálam Japánba napi általánosság volt.

- Tudod Erin... nem vagyok kifejezetten biztos benne, hogy a megfelelő mértékű figyelemmel fordulsz e felém!

- Hogyne fordulnék! Mármint megfelelő figyelemmel. Izé! Érted. De most mondd el: Hachi végül ezzel a Trappness-es csávóval fog összejönni, vagy Nobuval?

- Nem tök mindegy? Majd kiderül...

- Áááá!!! Úgy utálom mikor az ilyen fontos kérdéseimre nem tudsz megfelelően válaszolni!

Türelmetlenkedési rohama immár megszokott résszé vált az ilyen együtt-DVD-zéseknek. Szinte kimaradhatatlan! Én pedig már meg is szoktam. Nem tudnék rá mit mondani:  az én barátnőm. De amennyiben ő ezt tartja fontos kérdésnek én addig azt, ami az én problémám! És szerintem sokkal, mérföldekkel fontosabb, mint a Nana szerelmi háromszöge... dehát Erin nem nagy partner az efféle dolgokban! És meg kell hagyjam ez egyre jobban megy nekem is az agyamra.

- Rima én ezt nem bírom tovább... nem tartunk egy kis szünetet? Lemehetnénk a városba.

A városba? - futott át rajtam a kérdés, és közben barátnőm is felemelkedett. Csíkos térdzoknijával találtam szembe magam, miközben még párszor átfuttattam ezt a kérdést elmémen. A városba? Végtére is: miért ne? Talán egy kis kikapcsolódás nem árt nekem sem.

- - - - - - - -

- Szóval Takumitól még gyereke is lesz? Esküszöm ez a rajzfilm olyan, mint egy argentín szappanopera...

- Nem! Össze ne keverd. A cselekményszálak nem olyan sablonos alapsztorik! Jó lenne ha belátnád.

- Persze több a csavar meg mittudom én, de... hé! Vigyázz!

Kiabált kétségbe esetten mire én belecsapódtam egy villanyoszlopba. Bocsánat: ez csak egy fiú. Mégpedig nem is akárki!

- Eric? Hát te?

Eric nem túl fontos alak a történelemben - mármint az enyémben. De Erinében annál inkább... ugyanis kedves barátnőm volt olyan jól nevelt, és anno mikor együtt voltak három hapsival csalta meg Ericet! Több hónapon át nem derült fény az ügyre, de utána... várjunk csak! Vajon Shinére mikor fog? Előbb utóbb minden kiderül, nem?

- Hó... hát Hanataro mára már elmondhatod, hogy közeli ismerősök lettünk.

- Te csak ne akarj velem közeli ismerős lenni!

Nyavajogtam orromat birizgálva miközben elinvitáltam egy Hot Dogra Erin régi ismerősét. Persze barátosném nem nagyon lelte benne örömét - azaddig, amígnem került szóba egy bizonyos incidens, amihez egyenlőre még én is csak kívülálló ként tudok jönni.

- Szóval Erin... ma este nálam alszol?

- Nos a szüleim nem lesznek otthon, szóval akár nálam is maradhatunk.

Mikor felfogtam a párbeszédüket kétségbeesetten rángattam pár méterrel odébb barátnőmet és vontam kérdőre, akár egy hisztis kiskutya:

- TE MEGINT KAVARSZ ERICKEL?!?!?!

- Hát mi tagadás... ellenállhatatlan vagyok!

Dobta a haját háta mögé miközben nekem eszembe jutott Yu...

- És mi lesz Yuval?

- Ja. Vele most épp szakítottunk.

- De Ríííííííííín!!! Mindig kibékültök és és és és moooost... most nem fogtok?

- Ha így akarja kibékülök vele.

- MI?!?!

- Jaj Rima, te tényleg menthetetlen vagy. Mióta ismersz tudod, hogy nem vagyok szent!

- De eddig úgy tudtam ribanc sem...

- MI?!?!

- Bocsi, de mást erre nem tudok mondani.

- Ugyan. Nem az egész várossal dugok, hanem csak két sráccal!

- HOOOOGY?!?!?!

- Egyik sem tud a másikról. Szóval ne aggódj...

- Dehát ez...

- Kényelmetlen? Nekem nem. Sőtt! Ellenkezőleg.

Bárminek is kell történnie nem az lesz, hogy ennyivel véget vetek a barátságunknak. Nem nem nem! Erin ettől még a barátom. Bármit is tesz mindig az lesz! És mégha nem is egy hűséges típus kapcsolatok terén a barátságban annál inkább. És Shin az unokatesója, szóval még nekem is van hasz... !! Jaj ne... már kezdek teljesen olyan lenni, mint Strify.

- Csajok! Andrey most hívott. Elmegyünk moziba! Jöttök velünk?

***

Bármi is vetítődött a vásznon én végig a benső gondolataimmal voltam elfoglalva. Na meg Eric barátjának piszkálkodásával! Persze sosem tartoztam a legegoistább egyének közé, de több, mint valószínűnek látom, hogy bejövök Andreynek. Az a fajta szolis csirke volt, akinek barna, dús haja örökké lobogott a szélben, és az a fajta, aki minden nap márkás cuccokban, és csinos lányok lakásában járkált. Nem bírtam túl sokáig a társaságát, és így jobbnak láttam, ha odébb húzódok. Dehát csak közelebb csúszott! Esetleg a nyakamba nem akar ugrani? - minden esetre ez így nem volt állapot, és felálltam, kimentem a mozsdóba. Miután frissítettem sminkem azonnal kaptam egy SMS-t. Vártam, hogy új-régi barátomtól, dehát nem Strify volt - hanem ERIN.

Látom, hogy nem bírod.

Ne aggódj csajszi ;) neked falazok!

Tépj csak haza ha akarod.

Én elleszek Erickel - ha érted a célzást.

xoxo: Rin

Szemem egyszerre felragyogott barátnőm megértésén (holott éreztem, hogy csak azért lett így, mert nem akar filmezés után még velem is foglalkozni, csak egyenesen Eric ágyába kikötni).  És felsóhajtva kimentem a mozi épületéből. Gondoltam még bemegyek a stúdióba - mintha apa említette volna, hogy sokáig bent kell maradjon az elmaradások végedt. - de mire odaértem...

- ZÁRVA?!?!?!

Olvastam hangosan az ajtó mögött lévő táblát, majd mint egy leégett canon karakter kódorogtam el a helyszínről. Legalábbis kódorogtam volna, ha valaki meg nem állít.

- Vöröskeeee!!! Hát te?

Már a hangját is felismerem Kironak. Megfordultam, hogy üdvözöljem - de mikor megláttam, hogy mögötte Yu óvatosan ott lépked hirtelen a sírás kerített hatalmába. Szívem szerint mindent elmondtam volna neki, ami a nap gyümölcseit jelentette, dehát Erin mellett ki kell tartanom!

- Á! Srácok... épp csak apuhoz akartam bemenni.

- Gondoltuk. Na de ő már majd egy fél órája lelécelt! Mi meg itt dekkoltunk azt a kétszínű dögöt várva.

Panaszkodott Yu. Szavai szinte égettek. Ma pedig minden, annyi minden történt! Szinte magamon kívüli állapotban kérdeztem:

- Shint?

- Micsoda?! Shin mióta kétszínű dög? Azt hittem ez a reszort Strifyé...

Ha eddig magamon kívül voltam mostmár végképp ott vagyok. Hirtelen haptákba vágtam magam, és nekiestem Yunak:

- Tévedsz Yu! Nagyon tévedsz. Ez a reszort... sajnos már régóta Shiné... Strify pedig... ő csak Strify! És egyáltalán nem az, akinek mutatja magát!

- Hű vörös, ha nem tudnám, hogy Shinnel kavarsz...

Kezdett bele Kiro, én pedig tüstént elpirultam, és most épp őt is el készültem hordani - de nem így lett.

- Nem nem nem nem nem!!! Ne is gondolj ilyenekre...

- Jó, nyugi Csita! Nem akartalak ezzel felb*szni!

- Hát persze...

Túrtam hajamba, majd épp egy jó búcsúzást akartam kidolgozni, de volt, ami megint utamat állta. Yu szagot fogott!

- Erinnel mostanában találkozol?

Nem csak én, még Kiro is aggodalmas tekintetet vágott - ami már tudom miért van. De persze nem fogom őt sem elárulni, mint a többi barátomat sem!

- Hm. Most is tőle jövök!

- Otthon van?

- Öüm... nem! Vagyis... a szülei! A szüleivel mentek nyaralni.

- Nyaralni az éjszaka közepén? Tudod, hogy fél 11?

- Igen! Vagyis. Igen. Noooos... késő esti járattal mentek!

- Erinéknek van magángépük.

- Báááááááá!!!!

Beharaptam alsó ajkam, és éreztem, hogy könnyek szöknek a szemembe. Igen, sajnáltam őt, de most elsősorban nem ezért fakadnék sírva... hanem, hogyha elmondanám neki jól tudnám mit érezne, mert most én is azt érzem...

- Na mi van? Csak nem talált magának másik hapsit?

Olyan laza eleganciával mondta, mintha ezt napi szinten gyakorolná. És most akkor mi a helyes válasz? Inkább csöndbe vagyok...

- Tehát igen... nem probléma! Na, de... most kapom magam! Holnap találkozunk, Kiro. Rima! Legyél jó.

- Ne menjek veled, Yu?

- Inkább kísérd haza Rimát. Kell egy kicsit, hogy egyedül legyek, de azt meg nem akarom, hogy te is egyedül legyél! Jóéjt.

Azzal Yu lassan elkullogott mi pedig Kiroval összenéztünk. Úgy megértettem a helyzetét, mintha csak velem történt... ja! De velem meg is történt. El is felejtettem! - ekközben Kiro meglökött.

- Gyere...

- Oké...

A hazafelé vezető úton szinte semmit sem szólt. Ő is szomorú volt! Ennyire szeretné? Valahogy meg kéne tudjam... de nem tudom hogyan is kezdhetnék ennek neki. Bár minden kezdet nehéz, nem igaz?

- Kiro te most...

- Nem értem mit eszik rajta! Az a nő csak és kizárólag saját magával törődik. Yu sosem lehet önmaga mellette! Én mellettem lehetne...

- De Kiro te...

- Ha kell átoperáltatom magam nőnek!

Akaratom ellenére felsikkantottam.

- MÍÍÍÍÍ?!?!?!?!?! Ne tedd ezt velem!! Kiro... te olyan helyes vagy! Fogj magadnak egy csajt.

- Nem kell.

- Uhh.

Szinte lemondhatok bármi nemű próbálkozásról. Kiro olyan szinte, mint én... elesett, és nem tudja mibe kapaszkodjon, hogy legyen képes megint lábra állni. Egy viszonzatlan szerelemnek lehet nincs semmi értelme, de nem képes feladni. Nem. Mert szinte ugyanaz, mint én! Én is kitartóan remélem, hogy Shin ott hagyja Vicát, vagy kit, és visszajön hozzám. Én pedig... tárt karokkal rá várok. Várnék.

37.rész: Strify új terve

Sziasztok!

Mielőtt megint eltűnnék bizonytalan időhuzamra felteszek gyorsan egy részt :3 A rendszeres olvasásért köszi Angel! ^^ Jó olvasást csajok ;) ♥

[Strify szemszög]

/Vér ömlik a számba. Tűz ég az ereimben.

Visszanyelek egy üvöltést.

Az ezüstkés megcsúszik - enyém a választás.

Én vagyok a halál vagy az élet.

Én vagyok az üdvözítő, vagy a puszító.

Angyal vagy démon. Én vagyok a kegyelem.

A késem lecsap. Ez az én áldozatom...

Én vagyok a szörnyeteg./

- Bree Despain: The Dark Devine -

Mikor feldühödt állapotomban kitaláltam törni a szobájából utánozhatatlan sebességgel trappoltam le a lépcsőn - mit sem törődve az éppen megjelenő Akikoval. Mérges voltam! Sosem szerettem mikor keresztbe húzzák a számításaim... és milyen jó, hogy azt is elrendeztem, hogy Vanessa feltétlen felhívja Shint, miközben az Rimánál van! De lám mit értem el igyekezetemmel? Pusztán annyit, hogy kiderüljön - Rima még mindig nem képes a sarkára állni, és kerek-perec Shin szemébe mondani a tényeket. Jaj, mindent nekem kell csinálnom? Jobb dolgom lenne egy közeli bordély házban, mitsem itt, egy szerelmi háromszög kellős közepén. Mert ez már az! Jobb ha tőlem tudja bárki. És, hogy miért akarom oly erőteljesen, hogy végre szakítsanak? Hát bevallom: mert ÉN AKAROM RIMÁT!! És többnyire, ha én akarok valamit meg is kapom. Aztán persze, ha már az enyém lesz lehet rövid idő után megunom. Sosem rajongtam az ilyen naiv életszemléletű lányokért, mint ő! Egyáltalán az is rejtély mi fogott meg benne. Hát mi? Netán a tökéletesre fésült, naponta fordrász látta, selymes, vörös lobonca? Vagy azok az ámulatba ejtő, ábrándos, barna tekintetek? Esetleg a tökély testalkat? - világ életemben csak külsőségekre mentem. Kétlem, hogy Wián kívül bárkiben meglátom a benső szépséget! Ez a tény.

- Végre megkerültél!

Ugrott a nyakamba Kiro, miközben egy sörös dobozt lengetett meg maga előtt. Ezzel természetesen azonnal kiszakított a benső gondolataimból, és lám: most azt is elfelejtettem 5 perce min kaptam fel a vizet.

- Öüm. Rimával szövegeltem...

- Persze. Nem tudsz legalább egyszer leszállni róla? És amúgy Shin is sejtette, hogy nem tart a WC-zés ennyi ideig. Utánad akart menni! De nem engedtem, mert tudtam, hogy Rimánál vagy.

- Remek. Kösz Kiro!

Örömmel jut tudtomra, hogy végre Kironak is hasznát vehettem! Talán mégsem vagyok annyira egyedül... talán még van esélyem ezt az egész ostoba szövődményt elkötnöm!

- Ugyan nincs mit. Mellesleg kész a reggeli! Bár Hanataro úr inkább a szobájába bújt vissza és aludt el - mi még Keikoval tartjuk a frontot! Gyere.

- Persze.

Hamar elérkeztünk a reggeliző asztalhoz, ahol már tökéletesen meg volt terítve minden. Keiko varázslatos kakaója várt minket a rántotta mellett. Esküszöm, mintha megint gyerek lennék! Jó formámat hozva azonnal bájologni kezdtem neki, hogy ha már az édes pici lányának nem dobom egyhamar a szívébe magam, legalább nála legyen esélyem. Azt mondják az idősebb nők sokkal érettebbek, és értelmesebbek! Bár a kettő nem keresztezi egymást, vagy de?

- Jaj kedves Keiko. Csodálatos minden egyes perc, amit itt tölthetek! Olyan jó hangulatot teremtesz, és mennyeien főzöl.

Seggnyalásomat követően kaptam egy kipirult arcú mosolyt és megannyi gyűlölködő pillantást. És mintha valami átdöfte volna a hátam: megfordultam, és Rimával nézhettem farkas szemet.

- Á, Rima! Épp szólni akartam, hogy kész a reggeli.

Mosollyal körítve ült le Shin mellé, aki engem támadott a Rimának szánt csókjával. A lány nyugodt szívvel ült le mellé miközben pislogott párat. Itt tűnt fel, hogy sírt! Erről árulkodnak a pirosló szemek, és a szintén pirosló orr, ami persze még azt is nyilván valóvá tette, hogy az orrát fújta sírógörcse közepedte. De ugyan: miért sírt? Mert megmondtam neki az őszintét? Bocs, hogy szánalmasnak tartom azt, hogy úgy csahol Shin nyomában, mint egy márkás palota pincsi! Lehet mégis szüneteltetnem kéne az őszinteségi rohamjaimat?

- Minden rendben édesem?

Shin kérdése végett majdnem bemutatásra került a reggeli kávém némi epével keveredve - mert még üres a hasam! Jaj könyörgöm: csak az étvágyam ne vegyétek már el! - dehát csak tovább nyáladzanak:

- Persze, ne aggódj.

- Jól van. De ha valami van tudod...

És kisímított egy aranyló tincset Rima előcsusszanó frufrujából, majd egy újabb csókot követően közel voltam hozzá, hogy felálljak és letörjem a kezét. Márpedig az nekem is hátrányt jelentene, elvégre az én dobosom!

Félretéve megint előmerészkedő féltékenységi rohamom fogtam neki a pompás reggelinek. Igyekeztem minden lelki energiámat az ételre pazarolni, nem pedig a körülöttem zajló eseményekre. Ez addig tökéletesen ment, mígnem Shinnek megcsörrent a telefonja!

- Elnézést.

Állt fel az asztaltól, és tépett a nappaliba. Én alkalmat kerítettem arra, hogy szemügyre vegyem ezt követőleg Rima bánatos kiskutya nézését, és élvezzem a látványt. Remélem ezután nem kell meghívót küldeni arra, hogy szakítson vele!

Pár perc leforgása után tért vissza Mr. Hangover köreinkbe, de csak épp annyi időre, hogy Rima homlokára nyomjon egy szájfényes csókot, majd velünk lekezelve búcsút intsen Keikonak ennyivel:

- Mennem kell! Holnap találkozunk.

- Shin, hova mész?

Érdeklődtem Rima helyett, elkapva a srác pólójának alját egy diadalittas mosoly mellett.

- Haza. Anyám hívott! Szorri.

És egy rándulással kiviharzott. Keiko épp mondani akart valamit, amikor Rima felpattant és összekapkodva a tányérját, poharát ezeket egy hetyke mozdulattal a mosogatóba süllyessze. Megköszönte a reggelit, és felrohant a szobájába. Megforgattam szemeimet. Kellett ez neki? Mennyivel egyszerűbb lett volna, ha gyorsan szakítanak... minden esetre, ha már ez így alakult új taktikához kell folyamodjak, ami annyiban rejlett, hogy megismételve Rima előbbi mozdulatsorát kövessem a lányt az emeleti szobájába. Úgy amblokk mindent lezártam magamba, és némiképp okosabb tervet kiötölve torpantam meg az ajtajába. Az események netán túl gyorsan zajlottak! De mi sem egyszerűbb ezután? És amit most kitaláltam nekem is mérföldekkel kedvezőbb lenne... tehát bekopogtam!

- Hagyj már Strify...

- Netalántán médium vagy, hogy így megérzed: én kopogtam?

- Mondhatni. Vagy inkább csak túl jó emberismerő!

- Remek... akkor tényleg nem mehetek be?

Mozgást hallottam, majd hirtelen kinyílt az ajtó. Két bánatos szempár látványát élvezhettem, amin a szempillák végén könnycseppek gyöngyöződtek. Sosem voltam a nagy szavak embere, ezáltal vígasztalni sem kifejezetten tudtam. Így most is inkább csöndbe maradtam!

- Strify... vajon mi van annak a csajnak, ami nekem nincs?

- Öüm... szőke haja?

Találgattam, de ő válaszra sem méltatott. A soron következő események kissé talán túl gyorsan követték egymást, így egyhamar oda keveredtünk, hogy Rima határozottan közelebb araszol hozzám, és mellkasomnak dőlve hisztérikus sírásban tör ki. Ingem gyűrögetésével nyugtatta magát, aminek nem kifejezetten örültem - de annak már igen, hogy végre énhozzám bújik hozzám, engem állít figyelme középpontjába, és végre én simíthatok végig sejmes, vörös haján.

***

Néha a dolgok nem épp úgy alakulnak, ahogy eltervezzük őket - de annál jobb végkifejletnek leszünk tanúi! Ha ez nem így lenne, akkor az is csak ábránd lenne, hogy most Rima szobájában, Rima ágyán fekszem, ő pedig vállamra dőlve lelkiszemetesnek néz engem, és minden búját-baját nekem mondja el. Felkarját simogatom, és közben mereven magam elé tekintek, miközben ő továbbra is csak értelmetlen ostobaságokról zagyvál, amik a legkevésbé sem izgatják az én fantáziámat. A mostani környezetemben inkább más izgatja ezt! Komoly részletességgel nem vagyok hajlandó ezt körbeírni, mert olyan egyszerű, mint az egyszer-egy egy olyan pasi személyében, mint én. Vegyük számításba, hogy már jó ideje nem létesítettem testi kontaktust senkivel! Ezért is jelennek meg perverzebbnél-perverzebb képek fáradt pilláim előtt. De őkelme persze csak tovább bőg-és magyaráz-bőg-és magyaráz...

- Nem értem... mennyire kéne még megváltoznom, hogy végre elfelejtse ezt a Veronikát??!

- Vanessa.

- Az mindegy. Szerinted nem többet érek, mint az a szottyadt seggű Viktória?

- Vanessa.

- Felesleges információ! Nem érdekel a neve. Nem értem! Miért nem lehet minden úgy, mint régen... Vilma előtt!

- Vanessa. De direkt csinálod?!

- Többnyire. Mert úgy érzem ezzel neki ártok!

- Nem. Ezzel csak engem idegesítesz.

- Számomra mindkettő tökéletes!

- Hát ez kedves!

Igen, talán a humorérzéke a bónusz. Sejtelmem sincs mit rejt még ez a zsákba-macska! Mégha most épp hisztirohamban szenved sem...

- De Strify... nekem csak ő van!

Közben még erősebben szorítja meg az ingemet, én pedig mélyet sóhajtok, és nem szólok semmit. Hagyom: had folytassa!

- ... Sosem éreztem még így senki iránt. Na jó talán mostanában esetleg egy kicsit... de ez nem lényeg! A suliban minden a feje tetején áll, itthon a szüleim a munkájukkal vannak elfoglalva, a tesóim sosem érnek rá egy kis lelkizésre... még Aky-chan sem! Pedig ő elég kicsi... itt meg ez a bökkenő!

- Kihagytad, hogy egy unatkozó énekes meg örökké az idegszálaidat feszegeti...

- Igazad van! S mindennek a tetejében kiderül, hogy az egyik haverom meleg is...

- Melyik?!?!

Kaptam a témánál, és valósággal felcsigázott a dolog. Olyan szinten, hogy kicsit fel is ugrottam, ezáltal Rima lecsúszott a mellkasomról.

- Hát ööö...

- Bökd ki! Ismerem?

- Túlságosan is.

- Én nem vagyok meleg.

- Te egoista állat! Nem rólad van szó...

- Mi? Akkor kiről?

Látom rajta, hogy tétovázik. Nem meri elmondani! Előre félek, hogy ki lesz az illető - bár van rá tippem. Tehát csupa fül mód figyelem a kis vörös vallomását:

- Hát... Kiro...

- Ő bisex.

- Az nem ugyanaz?!

- Nem.

- Jól van. Dehát akkor ezt már tudtad!

- Inkább csak sejtem. És az akibe totál bele van buzulva az Yu?

- Így legyen ötösöd a lottón.

- Klassz.

Elfintorodtam, és teljesen összezavarodtam. Jobbnak láttam ha kapom magam és lelépek - de volt egy kis akadály tényező... 4 betű, két magánhangzó, és mássalhangzó! RIMA. Épp akkor kapott el, mikor felpattanva az ajtóba toppantam, megigazítottam a ruházatom, és ránehezedtem a kilincsre.

- Most mit csinálsz, Strify?

- Elmegyek. Kell egy kis idő! Át kell gondolnom pár dolgot.

- Hova mész?

- Még nem tudom.

- Mehetek?

Most álltam meg a fejlődésben: önszántából sosem akart még velem tartani bárhova is. Azon kapom magam, hogy csodálkozásomban kissé szám is tátva feledtem, és tágra nyílt szemekkel meredek a teljesen kipirult Rimára, aki lányos zavarában csak a földet tudta fixírozni. El kellett szomorítanom:

- Ennyivel még nem állsz bosszút Shinen.

Felkapta a fejét. Beletrafáltam volna? Hát persze... csak dacból akar velem jönni, azt hiszi ezzel Shinnek tesz rosszat. Kétségbeesett, és nem tudja mit kéne tennie. Mintha csak magamat látnám. Lehajtom a fejem, és elkapom a kézfejét.

- ... de nem bánom: gyere.

Hálásan meredt rám, majd hozzám simult. Kiléptünk a szobából, és elindultunk a kocsimért. Továbbra sem láthattam előre szándékát, de ha magamból indulnék ki megint csak az kerülne előtérbe, ami az előbb: csak Shinen akar bosszút állni. Úgy fest nem kissé hosszú kocsikázásnak nézünk elébe! Ami történetesen nem nagy probléma, hiszen megtudhatok sokmindent róla, amit később a további terveimhez felhasználhatok.

- - - - - - - - - -

Rima bágyadtan meredt maga elé - majdnem az övét is elfelejtette becsatolni, úgy kellett helyette ezt megtennem. Szomorú volt továbbra is, bár könnyeit minden erejével visszaszorította. Én persze az útra koncentráltam, így nem minden percben tudtam szóval tartani - de erre nem is volt szükség. Ő beszélt magától is.

- Tudod: még nem volt komoly kapcsolatom... a leghosszabb ezidáig két hetes volt. Azalatt a két hét alatt össz-vissz háromszor találkozhattunk, ha nem valamivel többet. Nem tudom mennyire érdekel a téma, de azért ha nem bánod előrukkolok vele. Most valahogy minden előjött és én... tovább már nem tudom magamban tartani!

Magyarázta, és nem is sejtette mennyire ittam a szavait. Nagyon érdekelt a története! Nagyon is. Árgus odafigyeléssel próbáltam minden betűt, és ebből összetevődő szavat elmém jegyzetfüzetének végtelen lapjaira felvésni.

- ... még Japánban éltünk...

... soha életemben nem külömböztem a korombéli lányoktól - addig, amíg ki nem derült, hogy itt mennyire mások az emberek, és mennyivel másabb szokásokat követnek. Tudod Strify... idekerülve nagyon pozitívan szemléltem a lehető új életem! De közben nem akartam hátra hagyni az akkori barátomat, Keichirot sem. Magas, festett, világosbarna hajú (természetesen csak festette!!) és kétségbeejtően fekete szempár tulaja volt. Abban a világban ahova én vagyok valósi abban ő volt a tökély! De elfelejtettem, hogy ami szép az nem ritkán csúnya belülről, ami pedig kívülről csúnya, benső szépségeket rejt...

Rima szavai akár egy ifjúsági regény részlete is lehetett, nem mellesleg elismert író stílussal. Csak hallgattam, mert semmivel sem tudtam eléggé szavánál fogni. A magam módján még érdekelt is a téma! Nem röstellem ezt elismerni. És rövid hatásszünetet követve folytatta:

... addig persze ez is szép, és jó volt, amígnem elő nem állt azzal, hogy... hogy komolyabb irányba terelné a kapcsolatunk - és szakít, ha nem adom meg amit kér! De ez a kívánság beválthatatlan volt az én szűzies eszemmel... így inkább el sem mondtam neki, hogy elköltözünk! És eljöttünk. Aztán facebookon megírtam neki, és ő erre szakított. Jobbnak láttam a menekülést, tudod? És akkor úgy hittem egy pasi sem fog mélyebb benyomást kelteni nálam! Máig nem is... itt persze minden elölről kezdődött: új életbe vághattam bele, ami nem alakult túl jól! De legalább egy barátom lett. Idővel még kettő: Shin és Kiro - Erin mellett. És Shin... hát azonnal beleszerettem!

Nem tudtam leküzdeni a fintorgási kényszerem, így persze azonnal a legundorodóbb pillantásommal díjaztam Rima őszinteségét. Hát minderre nem voltam kíváncsi... de az életére sokkal inkább!

- Na, még valami?

- Hogy?

- Hát itt az alkalom: Strify, a lelki szemetes láda! Nyitva tartás 8-tól 5-ig.

- Hehe. Vicces... sosem gondoltam volna, hogy egyszer veled fogok lelkizni.

- Én eleve azt sem, hogy bárki nyavajgását is végighallgatom valaha.

- Uhh. Hát te sosem változol! Aranyos... örökké csak bunkózol másokkal, Striff. És ez aggasztó! Mintha azért lennél ilyen kegyetlen, hogy senki se fedje fel, amit valóban érzel!

- Na hát ez nevetséges! Mégis miből gondolod mindezt?

- Csak tudom.... de hova is megyünk?

- Ööö...

Rima szavai, a hangja, az illata teljesen elfeledtette velem mit is akarok. Annyira gyorsan ment ki minden a fejemből, mint egy álom! Mintha már el is feledhetném. Mintha bármennyire is fontosnak tartom, ugyanannyira lényegtelen! Mintha nem akarnám, hogy belém lásson...

- Nos?

- Nos volna egy ötletem...

Irányt változtattam, és elkanyarodtam a főváros központja béli park felé... ahol már rengeteg ember járt-kelt, kutyával, vagy kézenfogva. Mással, vagy egyedül. Mi nem fogtuk meg egymás kezét. Mi csak mentünk a másik mellett, mint egy degenerált teletabi. Közben olyan őszinteségi roham tört Rimára, ami némileg rám is hatást gyakorolt, és ösztönzött arra, hogy én is lelkizzek neki!

- A srácokkal még egy anime-manga fórumon keveredtem össze. Tudod Yut és Kirot már ismertem. Egy suliba jártunk! Meg hasonlók... és valami égi jelt képzeltünk be magunk elé, ami végett meg akartuk alapítani a Cinema Bizarre-t.

- Tudtátok, hogy ez lesz a nevetek?

- Én mondtam a srácoknak, hogy legyen valami bizarr... a cinema az csak jött!

- Értem... a bátyámnak, Yukitonak is van egy bandája! Vagyis volt... a Beast! Japánban elég híres. De aztán a testvérem kiszált... már nem is tudom miért!

- Igazán? Tudod még Akikoból is jobban kinéztem volna, hogy pornó színésznő, mitsem, hogy a degenerált bátyád egy jrock bandában foglalt postot.

- Dege... ?? Na jó, ez övön aluli volt! Pláne, hogy itt sincs...

Kacagott. Én nem mertem ugyanígy cselekedni, mert attól tartottam, hogy akkor az ő nevetését nem fogom hallani. Sétánk során amúgy rengeteg információt gyűjtöttem róla - és bár akár mennyi is volt ez az információ: még többet akartam tudni. Az egész élete érdekelt volna! Minden apró mozzanata. Mit csinál hétköznaponként, ünnepnapokon? Merre volt tavaly nyáron? Minden! És fogalmam sem volt róla miért. Ezeddig magamon kívül senki sem jelentett nagyobb érdeklődést számomra. Ez most vajon miért változott? Ó, Rima... mit tettél velem?!