Zum Geburtstag Viel Glück, Strify ♥

43.rész: Hát megéri ezért sírnod?

Sziasztok!

Mentségemre szóljon, hogy apám elhívott nyaralni a Naturista Kempingbe xD Ezért nem hoztam előbb holott már kész vagy két hete! De ezek után már inkább nem magyarázkodom :$ Jó olvasást! ^^ Pussyy

[Strify szemszög]

/Másé!.. A földön senki sincsen,

Kinek lekötném szívemet.

Ezt így rendelte fenn Isten...

Tiéd szívem, téged szeret!/

- Puskin -

Szorongva meredtem folyton-folyvást az ideiglenesen bálteremnek titulált csarnok ajtaja felé, hogy hátha feltűnik az a csillogó, vörös hajzuhatag, amely fátyol gyanánt borul tulajdonosa puha vállára. Egész végig mámorban égett testem, hogy ismét megkaphassam egy újabb éjszakára. De közben kénytelen-kelletlen koncentrálnom kellett ennek barátnőjére, akiben talán benne van a sajt kukac, mert úgy pattog, mint én, mikor nem húzhatom egy napig Rima idegeit. Továbbra sem tudtam megfelelő módon elgondolni, miért is kell ilyen védelmező-vérebnek lennie, mikor ő maga sem jobb, mint Shin vagy akár az a drága barátnője, Rima. Ha ez tényleg szerelem lett volna, akkor csak megjegyezném: egyik sem csalta volna meg a másikat. Hát megéri ezért sírni, de komolyan? Bár... Rima helyében, ha egy olyan hímegyeddel találom szembe magam, mint személyem, akkor lehet én is megcsalom Shint. Csak képzeljük magunk elé az ő alakját, és az enyémet. Na? Melyik a megnyerőbb? Vagy, ha tán elsőre Shin lenne a "rutineljárás", akkor ki nem adná be a derekát (és ami az alatt van) nekem? - a következőkben igyekeztem félre tenni sajátos egoizmusom, és minden lelki erőmmel a lány lehiggasztásán voltam, de az már konkrétan felért egy pankrátorral, amennyire osztott az este végedt. Ugyan Rimát mi vette rá mindarra, hogy ezeket az információkat ezzel a lelki beteg cocker-spániellel ossza meg?

- Erin, könyörgöm! Hagyjál már levegőhöz jutni. Erre bármikor visszatérhetünk, de most egy bálon vagyunk, vagy mi ez... kérlek, inkább szórakozz, és ne engem traktálj a hülyeségeiddel! Rima is akarta, oké?

- "Rima is akarta, oké?" ?!?!?!?! Csak így odaveted? Nagyon jó. Még, ha akarta is, milyen alapon osztottad meg ezt Shinnel?!

- Féltékenységi alapon, talán?

Úgy tettem szét a karjaimat, mint a Messiás, mikor gondolkozik, pedig mindez puszta "ki tudja"  cselekedettől vezérelt kézszéttartás volt. De válaszomra mégis elképedt ő is. Bár itt megragadnám az alkalmat, hogy tisztázzam: nálam nem jobban!

- Hogy mondtad?

A megerősítést ugyan várhatta, de ekkor célszemélyem betoppant a terembe, két, ideiglenes biztonsági őrszemével, akik nem jelentettek többet az én kedves lakótársaimtól, Shintől, és Kirotól. E percben inkább okosabbnak láttam a visszavonulás lehetőségét, és ennek hűen el is húzódtam a legbiztonságosabb pontba. Akikohoz. Mivel ő volt az ünnepelt, minden szem rá mered, és a legjobb rejtőzködés a feltűnősködés, nem?

- Halihó Hercegnő!

Üdvözöltem mézes-mázas vigyorgással Aky-chant, és letáboroztam a mellette lévő székbe, majd rögtön témába vágtam:

- Na mit szólsz az ajándékokhoz?

- Annyira klasszak!

Egy olyan 100 Wattos vigyort vetett rám, amit még a lábgombásodás elleni kenőcsök reklámozásának végén feltűnő aktorok is megirigyeltek volna. Én persze a magam módján fél percre se szakítottam félbe a bevágódás kísérletét, ami egy ilyen kislány esetében meglehetősen könnyűnek titulálna az ember, ha nem Rima húgáról lenne szó. De ha már csak hőn szeretett nővéréből is indulok ki, akkor is lehetetlennek látom az azonnali sínre térést!

- Tőlem a kék csomagot kaptad. Megnézted már?

- Nem, még nem!

És már fel is pattant, és kibontotta a hatalmas csomagot, amiben egy életnagyságú szivárvány-pónit találhatott. Én ugyan nem értek a kislányos színvilághoz, mivel csak egy öcsém van, de Kiro örömmel segédkezett nekem, hiszen csak visszaemlékezett unokahúgával eltöltött délutánjaira még valahonnan a gyerekkorából. S láss csodát: totális kassza-siker! Inkább csak cél betudva... - alaptomos mosolygással fixíroztam a plüss állaton ugrándozó mini-hercegnőt, de ki kellett szakadnom a sikerélményemből, mert egy kéz tapadt a vállamra. Megfordultam.

- Szia Yu!

- Sz'asz!

Mikor félre invitált már tudtam, hogy sorsom nem fog épp a leggyönyörűbben alakulni, de legalább tudtam, hogy nem hiába haltam meg, hiszen már meg volt Rima! Ergó csak arra tudok következtetni, hogy Hófehérkéhez és akár csak a többi Disney hercegnőhöz hasonlóan már én is mosolyogva fogom lehunyni a szemem.

- Beszéltem Rimával.

Tért azonnal a tárgyra, mire én félretettem menten arrogáns kivoltomat, és sokkal inkább figyelmesen végigpislogtam, ahogy lehord a sárga földig Rima mondandójának nem épp pontos ismertetésével. Hiszen a hallottakba szerintem abszolute semmi nőies nem volt, innen ki tudom következtetni, hogy drága gitárosunk igen csak beleélte magát a helyzetbe.

- ... legalább utána mehettél volna!

- Yu, te tudhatod a legjobban, hogy sosem voltam az a "hős szerelmes" alak.

- Dehogyisnem! Gondolj csak Wiára!

- Utálom, mikor Wayoletteel zsarolsz...

Szomorodtam el mondani valóján, de hozzám hasonlóan kétség sem fér hozzá, hogy ő is az amolyan alakok sorába tartozik, akik még a fetrengő fél-holtba is belerúgnak egy utolsót.

- Nem tudom mit szólna, ha látná miket művelsz!

- Yu, Wia meghalt! Én épp beletörődenék, mert azzal sem jönne vissza, ha éjt nappallá téve bőgnék! De te úgy fest ezt nem engeded...

- Strify! Engedném, ha nem a legjobb haverod barátnőjével tennéd magad túl rajta! Nézz magadba.

Ezzel ott is hagyott. Mit tehetne az ember egy ilyen helyzetbe? Essek össze? Inkább kihagynám. Sosem aláznám meg magam annyira, hogy egy lány miatt fetrengjek a porban. Na meg itt a másik kérdés: ugyan mit tehetnék, ha már megtörtént? - sőtt talán, ha előbb is figyelmeztetnek, akkor sem lett volna másként, mert az igazat bevallva (újabban még magamnak is) érzelmeim nem túl közvetlenek Rima felé nézve.

Még pár másodpercet ácsorogtam ott, de utána visszasiettem a rendezvényre. Talán, ha már eddig elcsesztem jó lenne rendbe hozni? Ó, na de miért pont én?

A táncparkettre visszaérve még több koronás alakot láttam, akik valószínűleg még csak most tűnhettek fel a színen. Az akit én kerestem immár a sarokban tartózkodott, de sajnálatomra Kiro társaságában. Persze Kiro nem olyan meghátráltató személy, mint Yu, szóval nem esett nehezemre legyűrni az ideiglenes... félelmem? Talán azt.

- Rima, van egy perced?

- Mit akarsz már megint?

- Kedves! - szólalt fel helyettem Kiro, és álrébb suhant. Ezt azért értékeltem benne nagyon is: lehet a korkülönbség teszi, hogy azonnal észreveszi a jó szándéknak betudható valamit a másik embertársában?

Rima újabb pohár puncsot iszogatott, én pedig a lehető legközelebb araszoltam hozzá. Megvártam még megissza, hogy azért ne fulladjon meg fél úton, és mikor letette a poharát, s megint engem állított lobogó barna tekintetének középpontjába, megpróbáltam elmondani neki, amit akartam:

- Nem rossz szándékból mondtam el Shinnek azt, hogy mi...

- A lényeget!

- Rendben! Szóval: azért mondtam el neki, mert látni rajtad mennyire gyötör téged az, hogy ő Vanessával kavar.

- És?

- Nem bírtam nézni tovább, vágod? Hát azért kell neked sírnod, mert egy srác, akitől jobbat érdemelsz megcsal?

- Strify... én szerettem őt ettől függetlenül! Reméltem, hogy rendbe jön minden, és tudok olyat, amit Veronica nem.

- Vanessa.

- Az mindegy!

- Persze, értem... és tök fölöslegesen próbálkoztál, mert az a Nyugati-boszorka már totál magába bolondította a drága dobos srácunkat. El kéne felejtened!

Elgondolkozott, mire én megismételtem utolsó mondatomat immáron a füléhez súrlódva, búgó, kellemes hangon. S közben nem röstelltem dereka köré fonni a karomat, és figyeltem elhomályosult tekintetét. Kicsit olyan érzés tört rám, mintha már nem lenne itt lelkileg, vagy valami hasonló abszurdum. Nem finomkodtam tovább, mert valahogyan vissza kellett hoznom. Lassan megemeltem kezemet, és arcára tapasztottam, majd hátraíveltettem tökéletesen göndör frizurájához. Haja simogatása közepedte derekán elhelyezkedő kezemmel közelebb húztam magamhoz, és ő továbbra sem ellenkezett. Rám emelte szemét, és egy kis csalódott csillanás után végre szóra nyitotta a száját.

- Annyira könnyű ezt kimondani. De kérdem én: Wiát te el tudnád felejteni?

Utálom ezt a napot! Komolyan mindenki tisztában van a gyenge pontommal? Ha nem lennék olyan, amilyen, most azonnal félbe szakítanám csábítási-szeánszomat, és itt hagynám ezt a szaros társaságot, a hülye kérdéseikkel együtt. De nem tehettem, mert most fontosabb volt pontot tennem az ügy végére, ami után talán már nem lenne olyan nehéz elszakadni ettől a kis tündi-bünditől sem, szóval kénytelen voltam előállni végre a tetőponttal, a fenomenáléval.

- Ugyan az emléke örökké bennem maradna, de... ha te lennél mellettem, akkor talán nem lenne annyira kínzó!

Pupillája kitágult, arcán a megilletettség grimasza ült. Sóvárogva kapaszkodott meg az ingem aljában, és visszakérdezett - bár nem épp ezt a kérdést vártam volna.

- Te most hülyéskedsz? Hol itt a csapda?

Megadóan felsóhajtottam, és egy nem túl kis méretű világ tört darabokra bennem. Az ember azt várná, hogy olyanokat kérdez, mint pl., hogy: miért pont én? Komolyan beszélsz? Tényleg így érzel? - stb. De őneki éppen pont a két legváratlanabbal kellett előrukkolnia! Kegyetlen a sors hogyha összehoz egy nőstény-ördöggel, nem? Jobbnak láttam a témaváltás lehetőségét, és megragadva kezét a tánctér felé kezdtem invitálni saját szorításommal erőltetve a folyamatot.

- Táncolj velem!

Utasítottam még, hogy levágja mi az óhajom, de, mintha csak egy rajongóval lenne dolgom, olyan gyorsan belement. Úgy fest kihalt belőle a tartás. Még szerencse!

A vonaglás közepedte minden előjött belőlem, amit ugyan későbbre tartogattam, de már mindegy. Látni mennyi előny származtatik abból, ha valaki dalszöveg író. Persze a szentimentalista f*szságok a lényemben bújdosnak (valahol nagyon jól elbújva), de ez most többnyire a felszínre tört. Persze Rima rezzenéstelen arcából továbbra sem tudtam ráébredni arra, hogy vajon örömét leli e ezekben az újonnan kreált romantikus-fikciókban, de szinte a titkos 6. érzékemnek tudnám be, hogy bizonyára igencsak boldogítóak az elhangzottak a lány számára. Ugyan én minden tőlem telhetőt megtettem - de Rima továbbra sem válaszolt.

***

Kiro már-már rosszul volt a temérdeknyi mennyiségű puncstól, amit azután fogyasztott el, miután meglátta Erint feltűnni a bálon. Kicsit sem finomkodva adta Yu tudtára a véleményét, annak exbarátnőjéről.

- Hogy ez mekkora egy k*rva! Komolyan miattad illegeti magát?

- Komolyan a'sszed érdekel?

- Jó, csak nekem kicsit b*ssza a csőröm.

- Ki hitte volna, hogy a puncstól is be tud állni az ember? Ne menjünk haza?

- Strify nélkül?

- Őket elnézve neki már lesz fedő a feje fölött, szóval ne aggódj.

A fekete hajkoronájú srác átkarolta az alacsony termetű gitáros vállát, és lassan kisétáltak a teremből. Yu közben tudta, hogy Strifyt akár Hanataro úr is hazaszállíthatja, ha végül "a kisasszony" úgy dönt, mégsem óhajt egy ágyban aludni az énekessel. Persze Rimát ismervén erre minden lehetőség meg volt, de ha instabill lelki állapotát vesszük figyelembe, a másikra is. Ez persze Kiroról nem mondható el, mert bizonyára annyi puncsot vedelt, hogy már a rosszullét szélén imbolyog. Így tehát Yu is épp okosnak tartotta, hogy leléceljen a srác társaságában.

- De jó Romeonak!

- Miért is?

Pislogott rá a szöszi, amire Yunak arcába szökött a vér. Ő sem tudta miért...

- Mert ő otthon maradt?

- Ja, tényleg. Kimaradt ebből a drámából! Utálom a szerelmi háromszögeket.

Pedig te is benne vagy egyben! - gondolta Yu, hiszen mára már tisztában volt barátja érzelmeivel felé nézve. És mivel ő helyezkedett el a legfelső ponton az sem volt új neki, hogy Erin neki játszotta magát. A finomkodás tökéletesen feleslegesnek bizonyul ilyen esetben szóval nyíltan kijelentheti, hogy egy lánynak, és egy fiúnak is tuti befutó. De ez persze most nem szabadott, hogy felzaklassa, hiszen a volán mögé ülve, még elég hosszadalmas út várt rájuk - csak hát azt is be kellett ismernie, hogy most Erinnel egyáltalán nincs együtt, így szabad akaratából cselekedhetett bármit. Nem volt szívbajos a továbbiakban, és rögtön a lényegre tért.

- Szerinted mi olyan vonzó bennem?

- Mi van?! Ezt miért tőlem kérded?

Mentegetődzöt a szöszke, mit sem sejtve barátja szándékairól. Hát ez Yu számára is olyan nyilván való volt, amennyire kell, szóval neki sem esett nehezére a kommunikáció folytatása:

- Esetleg neked nem jövök be?

- YU!!!

- Kiro! Te komolyan úgy hitted nem fog feltűnni? Milyen naiv vagy. Túl sokat lógsz Rimával, rád ragadt a naivsága!

- Kösz szépen.

- Válaszolsz a kérdésemre?

- Ööö... nem.

- Nem vagy egy könnyű eset...

Zárta le a dialógust Yu, és az út hátra lévő részében azon kattogtatta az agyát, hogy perc-pillanat mikkel rukkoljon elő.

***

Mikorra már a szédülés határán egyensúlyoztam, elhatároztam magam, hogy még a szám végét megvárom. Rima továbbra is gyengéden ringatódzot karjaim között, miközben én hamarosan rászántam magam, hogy még közelebb húzzam. Ugyan végig éreztem hátamban Shin atomikusan gyilkoló tekintetét, amit aztán végképp nem tudtam ellátni megfelelő magyarázattal, hiszen nem rég szakítottak. Ha már is féltékenykedik előre sajnálom szegény Vanessát!

- Nem vagy fáradt?

Rukkoltam elő egy kérdéssel, amire a lány csak fejingatással válaszolt. Nem tudtam nem észrevenni, hogy már kezd magához térni, és még élvezi is a helyzet fennállását. Szemei felragyogtak a nem régiben bekapcsolt neon fényben úszó pöttyök áradatában, és végre megszorította a kezem. Talán belátta, hogy most aztán teljesen mindegy mit tesz, még akár le is teperhet, Shinnek innentől nincs beleszólása. Innentől kezdve már kicsit sem folytattam a finomkodást, és belekezdtem az én szakterületembe: a lány formás idomainak simogatásába. De mikor mellkasunk összeért már láttam a meglepettséget tekintetében, de félelemre nem volt okom, ugyanis nem húzódott álrébb. Viszont mikor derekán pihenő kezemet lejebb csúsztattam finom tapintású hátsó domborulatára már felszisszenve lökött álrébb magától.

- Na de Strify! Most szakítottam Shinnel. Máris rám utazol?

- Amióta ismerlek ezt csinálom.

- Feltűnt.

- Akkor minek kérdezted?

- Á! Inkább üljünk le egy kicsit.

Mivel ez már az egésznek a végét jelentette próbálkoztam előrukkolni valami hihető alibivel, hogy távozásra vegyem rá önmagam - Rima győzködésével. Rátekintettem karórámra, és felsóhajtottam tettetett csalódottsággal.

- Talán arra még várhatok, hogy teljesen az enyém legyél.

- Bőven!

- Rima, olyan imádni való a kitartásod... viszont nekem most mennem kell!

- Miért?

- Mert még össze kell pakolnom pár szöveget a holnapi meghallgatásra, ja és nem ártana feltévednem twitterre. Ígértem egy jó kis videót a követőimnek!

- Hát oké... hagyj csak itt.

Kezdett tetszeni a dolog, és leültem melléje még utólag, mikor végre letévedtünk a tánctérről. Egy aranyos becenéven kell ilyenkor gondolkoznia az embernek, mert azzal a legegyszerűbb megfogni a lányok szívét! Csak mi lenne a praktikus? Pl. a cicát nem akarom, mert félő, hogy szájba b*sz. Épp megszólítani készült mikorra végre kiötlöttem egy jót:

- Ne félj, Kicsi! Majd holnap eljövök hozzád.

Rákacsintottam, és kicsit meglepődtem a hiányzó rag végedt, de a "kicsi" talán sokkal inkább ráillő jelző volt, mint a "kicsim". Ez neki is feltűnt!

- Kicsi?

- Miért, ha azt mondom "Kicsim" mi a reakciód?

- Egy balhorgas?

- Látod! Ez legalább találó is.

Felvillantottam a legszexibb, és kívántatóbb vigyoromat, mire körbemeredve a teremben ráébredtem, hogy taxival kell hazamennem. Rima épp felháborodottan lehurrogott volna, mikor hirtelen rémült tekintettel meredt a hátam mögé. Megint egy kéz pihent meg a vállamon.

- Majd én hazaviszlek.

Javasolta Shin, mire én úgy meglepődtem, hogy kis híján padlót fogtam. Ilyenkor azt várná az ember, hogy hozzá se szólnak, nem, hogy hazafurikázzák! De azért örömömet leltem benne, és egy baráti mosollyal megküldtem. Csak, hogy kíváncsiskodjak: nyomtam egy puszit Rima arcára, amire némiképp szorult a szorítás a vállam tájékán kedved barátom részéről. Ezután felálltam, és még egy jó éjt félét morogtam oda Rimának, majd Shin intett, és kikecmeregtünk a teremből. A kocsiig vezető úton viszont megint belekezdett az újabb témájába.

- Tudod, engem nem kéne, hogy zavarjon az, ami köztetek folyik, hiszen már Vanessát szeretem... de...

- Mégis zavar?

- Na igen... és ez nekem kellemetlen! Ha Rima boldog, az nekem is örömöt kellene okozzon, nem?

- Nem.

- Mi?

- Szerintem nem! Én se vagyok attól boldog, ha pl. te az vagy. Nem kell ennyire együttérzőnek lenni!

- Kösz szépen, örök barátom...

- Nagyon nincs is mit! Ez alap.

- Szörnyű vagy... nem tudom mit lát benned!

- Én sem, hogy benned mit lát!

- Látott, nem?

- Nos ööö...

Elgondolkoztam. Meg voltam győződve arról, hogyha Shin könyörgésre adná a fejét, Rimától simán megkapná. Ez rohadtul kellemetlen, tekintve, hogy most nekem kéne szét tennie a lábát! Dehát mit tehetnék? Sosem fogom megérteni a nők logikáját... jaj, de várjunk csak! Hisz nem is akarom.

- Nos?

- Szerintem még mindig szeret téged.

- Igen, de tőlem jobbat érdemel! Mondjuk itt nem pont rád gondolnék, de... mindegy! Csak arra kérlek: nagyon vigyázz rá, és okozz neki sok-sok boldogságot!

Nocsak ez a beletörődés jele lenne? Minden bizonnyal. Örültem ugyan, hogy végre elértem, amit akartam, de, most, hogy ezt elintéztem mégis mihez fogok kezdeni? Viszont ezt a kérdést még ráér megválaszolni. Addig pedig mosolyogva ennyivel zártam le az estét:

- Shin... ha nem kérnéd is meg lenne mindez!

A hazafelé vezető út nem telt csöndesen. Pedig erre számítana az ember, de most mégsem... egy percre úgy éreztem, mintha megint vissza kaptam volna a legjobb barátomat. Na talán ez így elég meleg szöveg, de nem vagyok egy olyan típus, aki magában tartja az érzelmeit. Vagy... mégis?

42.rész: Sose csukd be a szemed!

Hy! ^^

Íme hoztam a folytatást olyan sok nap után xD Látom azért nem haltatok bele! Remélem tetszeni fog ;) (az ihletért meg köszi LAMBERT PAPA xDxD) pussyy

[Rima szemszög]

/Amikor minden összejön, és minden olyan borzasztó,

Összeharapom a fogam, és azt gondolom:

Igenis hercegnő vagyok, mégpedig tündérhercegnő,

És aki tündér, annak semmi sem árthat

És semmi sem fáj.

Nem is képzeled, mennyivel könnyebb lesz a lelkem.../

- Frances Hodgson Burnett -

- Nekem igazából az előző jobban tetszett.

Szólalt fel Erin, miközben egy koktél ruhában forgolódott a próba fülke tükre elől. Én persze sűrűn ki-ki tekintgettem, mert még a függöny se volt csak félig behúzva, és nem tudom milyen látványt nyújthat két lány, egy szűk öltözőfülkében, kettesben. S miközben ő még prödült kettőt-hármat ebben a sötétkék, piros fodros ruhában, a papírmasé, szívecskés masnival a dekoltázsa alatt, én a tegnap történtek végedt kezdtem el aggodalmaskodni. Összefontam karjaimat, majd Erin hirtelen berántotta mögöttem a függönyt, mire összerezzentem.

- Jézusom Rima! Mi a francot tettél te tegnap?

- MI?!?!?!?!

- Tudod csak a bűnösök félnek.

- Ez nem bűn, Erin! Hanem a kölcsön visszaadása.

- Ha te mondod.

És elkezdte lefejteni magáról az öltözékét, és egy lilához kapott, ami szívem szava szerint a legjobb választás a nap folyamán! Ebben csak egyet forgott, majd határozottan megrázta a fejét.

- Miért, Erin? Ez csodálatos!

- De viszont túl egyszerű... tudod el akarom kápráztatni ma este Yut is!

- Dehát szakítottatok...

- Na és? Attól még irigykedhet, hogy már nem az övé vagyok! Na és te? Te mit veszel fel Aky-chan születésnapjára?

Ó, igen... hogy tisztázzuk mire fel ez a ruha-próba! Holnap lesz Akiko születésnapja, és mivel anya holnap 24-ben dolgozik, apa pedig a srácokkal klippet forgat így ma este rendezzük meg a "hercegnős tea partyt". Ezúttal ezt akarta születésnapjára! Tavaly meg jelmezbál volt, ami ismételten csak rosszul végződött... éjfélig nem lehetett levenni a maszkot, és én három különböző sráccal táncoltam, és mindre azt hittem, hogy az akkori barátom az! Még szerencse, hogy most ilyen ötlettel rukkolt elő... még ennyi nehézséget! Ugye ennyivel jár minden nővér élete, nem?

- Hát lehet nem is megyek le...

- Mi az, hogy nem?!?!?!?!?!?!

Ugrott szinte csak a torkomnak barátnőm, amire majdnem kizúgtam a fülkéből. Nem hittem volna, hogy ennyire megviseli... hiszen Evanjelin (Evanzselin!!) is ott lesz! A francia barátnője, akinek az öccse meg a húgom udvarlója. Azt hittem vele nagyobb haverságba van, mint velem... dehát tessék!

- Jaj Erin... ott lesz Evanjelin is!

- Na és?! Nekem te kellesz! Így nem lesz okom Yu közelébe menni...

- Utálom mikor ribanc vagy...

Mondtam meg neki őszintén, de konkréttan lesz*rta. Szóval én is ezt tettem a maradék 8 ruhájával! Mindre csak egyszerűen vállat vontam, és elértem, hogy kis híján felrobbanjon. De nem érdekelt, mivel őt se érdekeltem! És igazából nem bánnám, ha valamelyik pasija eljönne vele, mert akkor eszébe se jutna Yu közelébe férkőzni, így Kiroval kideríthetjük, hogy drága gitáros elvtársa vajon vonzódik e a férfiakhoz is? Na tessék... ha másért nem is, de ezért le kéne mennem! Na és az se utolsó, hogyha Kiroval vagyok elfoglalva, akkor a célomtól se egy Strify, se egy Shin féle sem tántoríthat el!

Szórakozottan babráltam egy kezem ügyébe keveredett szájfénnyel mikor már a kasszánál álltunk, és Erin minden lelki energiájával alkudni igyekezett, mert a ruha egy pár centtel drágább volt, mint amennyi neki volt. Annyi esze természetesen neki sem volt, hogy akkor tőlem kérjen segédet, de minek is lenne? Szóval. Ha neki ez kell, akkor nekem meg annyi eszem nem lesz, hogy felajánljam neki! De szerencsére megint ő nyert, így kevesebb, mint fél óra után kivonulhattunk a butikból.

- Alkudni tudni kell, látod Rima?

- Persze...

- Na jó! Most komolyan: mi a franc bajod van egész nap? Hisztisebb vagy, mint Kiro, amikor megtudja, hogy náluk alszom.

- Kösz a hasonlatot! Szóval: nincs túl nagy problémám azon kívül, hogy egy hűtlen ribancnak érzem magam.

- Á, üdv a klubban!

Vigyorgott rám, és átkarolta vállam, majd így sétáltunk el a buszmegállóig.

A buszon Erin mp3-át hallgattuk, és közben minden szembe jövő kocsisnak, motorosnak, járókelőnek, és közúti munkásnak integettünk, meg mutogattunk. Volt, aki vissza intett, volt, aki még a fejét is elfordította. Most komolyan! Mi a probléma a mai emberekkel? Nem tudják értékelni, ha két mentálisan cuki lány integet nekik? Igazából nem tudom milyen mentálisan cukinak lenni, de én biztos tudok olyat.

***

Otthon immáron a szobámban meglehetősen elfoglalt voltam a ruha válogatással, ugyanis Erin végül rávett, hogy megjelenjek a húgom bálján. Én a magam részéről egy citromsárga koktélruha mellett állapodtam meg, és negyed órányi forgolódás után azt is kitaláltam melyik cipőm illene hozzá.

#kipp-kopp#

Hallottam, ahogy kopogtak az ajtómon. Kicsit összerezzentem a hang hallatán, majd végül kiáltottam:

- Gyere!

- Hy Rima-chan!

Mászott elő Yukito, akit már kb. három hete nem láttam 5 percnél több időre. Unott pofával üdvözöltem, holott legbelül mégis nagyon örültem neki, hogy megjelent az életemben ennyi idő után.

- Hy Yuki-san. Mi a helyzet?

- Lássuk csak: álmatlan éjszakám volt, nem tudod miért?

- Honnan tudnám?

- Könyörgöm Rima, ha legközelebb Shinnel kamatyoltok, akkor léééégyszi szólj nekem, és megkeresem alkalom előtt a füldugóm.

- Hallottad? Azt hittem itthon sem vagy.

- De itthon voltam. Összekaptunk...

Célzott a barátnőjére, bár nem tudom melyikre. Majd végül beadtam a derekam, valakinek amúgy is jó lenne erről beszélni, és most Yuki van kéznél:

- Az nem Shin volt, hanem... hanem Strify.

- MI?! Szakítottatok?

- Nem.

- Hát akkor? Megcsaltad?

- Igen.

Válaszoltam felettébb egyszerűen, azt hittem nehezebb lesz. Dehát tessék! Nem is olyan nehézkes ez. Bár ha mondjuk anyámnak, vagy Erinnek kéne erről mesélnem, lehet meggyűlne a bajok listája, dehát itt mégis csak a bátyámról van, aki szinte hobbi szinten űzi a barátnői megcsalását. Ha valaki, hát ő az, aki gond nélkül megérti min is mehetek most keresztül.

- Te kis k*rva.

Vagy nem... mindegy, ez két esélyes volt, csak elég kicsiny lehetőséget láttam az első beigazolódására! Minden esetre mostmár felesleges, hiszen meghallottam, és visszakaptam tőle. Remek! Csak tudnám miért is olyan kínos innentől kezdve ez a beszélgetés.

- Nem is. Shin is megcsal!

- A kis k*rva!

- Más jelzővel nem tudnád elintézni? Hisz te vagy a Fő Hímringyó.

- Az ALFA hímringyó.

- Ugyanaz.

- Hát az alfával felemelőbbnek hallatszik.

- Francokat! Ez úgy ahogy van nem felemelő. Sőtt: épp elenkezőleg! Olyan lealacsonyító. Legalábbis az értékszintemet...

- Értékszint?

- Igen. Minden embernek van ilyen!

- Nekem mi az értékszintem? 

- Hát nem is tudom... Liar Master? Vagy micsoda? Strici?

- Kösz, nem szokásom a ribancok futtatása... az a kis hálótársad szokása!

- Strifyé?

- Pontosan.

Talán magam sem tudom miért, de teljesen felhúzott ezzel, és minden lelki energiámmal az ő védelmén voltam:

- Egyáltalán nem olyan! Attól, hogy rímel a strici szóra a neve, ő nem akárkivel fekszik össze!

- Ismered te őt?

- Hát...

Visszaemlékeztem a napokban történtekre, és arra, hogy milyen fura mód félreismertem, mikor már pár napja egyre többet találkoztunk. Szóval bátran jelentettem ki:

- ... igen, határozottan ismerem!

- Tök jó. Akkor én most leléptem! Nem szólok bele, és senkinek se említem, de tudod húgocskám... ennek nagyon, borzasztóan rossz vége lesz!

- Tudom.

Vágtam vissza neki immáron ökölbe rándult kezekkel, mire ő becsapta az ajtót. Hirtelen nagyon ideges lettem, és beletúrtam göndör fürtjeimbe, majd egy elhalt, vörös hajszálamat a földre küldtem, és ismételten pipere asztalomhoz fordultan magammal törődtem. Ki kell sminkelnem magam. Csak közben próbálkoznom kéne az óvakodással, mert ha így folytatom totál-tuti-biztos ribanc leszek.

Az efféle, Akiko szerű-szülinapi bulik zömök tömbökben annyiból állnak, hogy lemegyünk, eszünk-iszunk, traccsolunk, meg ilyenek. Ki ne felejtsem hugikám legkedveltebb részét: az ajándékokat, és a hatalmas, több emeletes szülinapi tortát. És, hogy én mit szoktam csinálni ezeken a fergeteges gyerek-zsúrokon? Hát míg Japánban éltünk a saját, kis, elit baráti körömmel lófráltam a rendezvényen ide-oda, de mostanság csak annyi, hogy leülök az asztalhoz, és próbálom figyelmen kívül hagyni a korombéli meghívottak pocsék flörtölési kísérleteit - akár egymással, akár velem. De idén, mivel, hogy a Cinema Bizarre is ott lesz (és csak Aky-chan kívánságára ők lesznek az egyetlen élő zenekar) így több, mint valószínű, hogy még időm sem lesz az unatkozásra. - ilyen gondolatokkal estem neki a szemöldökömnek.

***

Akiko mindig is az a kislány volt, akitől, ha megkérdezed "Mi leszel, ha nagy leszel?" azzal a válasszal állt elő, hogy királylány. Ezért is volt ő apa kicsi hercegnője. Szóval ilyen alapon tényleg nem kéne meglepődenem a buli kinézetén. Apa a főváros egyik nagy csarnokját kérte ki az alkalomra, direkt hatalmas lépcsővel középen, hogy arra aztán egy piros szőnyeget leterítve a besuhanók igazán királyinak érezhessék magukat. A hely kíméletlenül álomszerűnek tetszett, és amint levonultam Erinnel az oldalamon, a hatalmas terembe máris zavarbaejtően pazar látvány tárult elém. A terem végében lévő színpadon volt berendezve a tea-szoba. Ott ült húgom is, és Yukito, aki ezúton továbbra is erőteljesen szuggerált vádaskodó nézésével. A lépcső aljában egy őszülő férfi egy-egy koronát nyomott a fejünkre, ami kicsit meg is bökött, de utána azonnal elfelejtettem. Apám persze természetéhez híven most is elinvitálta az üzleti partnereit, és ezáltal egybekötötte anyagi életét a lánya születésnapjával. Engem már nem zavart ez a nemű haszonlesése, mert tudom, hogy csak jót akar az én drága, kapzsi apukám. Erin félúton hisztirohamot kapott, mert letört a kisujjáról a körme, majd nyavajogva kapta elő retiküljéből a szívecskés körömreszelőjét. Én persze szokásomhoz híven szemeim forgattam, és hátrahagyva barátnőmet lekezeltem anyám munkatársaival. Mert ugyan nem csak apa hívta el sajátjait! - ismerkedésem, és bájolgásom közepedte erősebb moraj keletkezett, minek következtében a lépcső felé fordultam. Igen, megérkeztek. Természetesen mind az öten továbbra is földönkívülien tökéletesek voltak, és ami Strifyt illeti... (igen, véletlen sem a barátomat Shint mértem végig először) hosszú, fehér, kabátszerűségben volt, szintén fehér nadrágban. Melyik klippjükben is volt ebben a szerelésben? Talán a Forever or Never? El nem tudom mondani mennyire hasonlított egy álombéli szőke hercegre, a maga pimaszul vonzó módján. Elképesztően szemtelenül helyes volt, és természetesen azonnal kiszúrt engem. De én a magam módján ezt nem hagyhattam, mert Shinhez kellett mennem. Aki nem épp a várt módon fogadott: ölelésre tártam karom, de helyette csak egy szánakozó nézést kaptam. Rásandítottam Strifyre, aki alig bírta megállni mosolygás nélkül: innen tudtam mi történhetett.

- Shin, minden oké?

- Meg kell beszélnünk pár dolgot majd, de nem most, a húgod bálján...

- Oké.

Mondtam alig hallhatóan, mert már kíméletlenül rettegtem. Talán mégsem volt az a nagyon jó ötlet? Dehát ő is megcsalt engem! Akkor hol itt a probléma? - figyeltem, ahogy szótlanul elhalad mellettem, egyenesen az ünnepelt Aky-chan felé. Épp próbáltam normalizálni a lélegzet vételem, amikor egy ölelést éreztem derekam körül, majd ahogy állát a nyakamba mélyeszti. Nem fájt, hanem inkább összerezzentett. Kicsit tátott szájjal sandítottam az alaptomos áruló Strifyre, ő pedig rendkívül szórakozottan méregette a húgommal társalgó Shint.

- Mondtam: ha te nem lépsz, majd én fogok. De legalább nem kell titkolódzni!

- Felfordul tőled a gyomrom...

Közöltem vele, ami elég hatalmas hazugság volt, de legalább éreztettem vele, hogy mekkora barom. Sikerélményemben hagytam hátra, és vonultam vissza Erinhez, aki újabban megint valami sráccal kavargatott az egyik sarokban.

- Hallod Erin! Strify elmondta neki...

- Mit?!

A szó szoros értelmében lökte el magától a srácot, majd odatrappolt mellém. Csodálkozás jött le elkerekedett szemeiből, amin én megint csak elfintorodtam. Időszerűnek tartottam elmondani neki mi nyomja a lelkemet, és olyan rövid-tömör szavakkal írtam körül, hogy mi történt köztem és Strify között, amilyenekkel csak lehetett. Ezután ő hatalmas lépésekkel indult meg Strify felé, aki úgy fest, állott elébe. Azért a biztonság kedvéért követtem.

- Istenem te nyomorult!!!

- Valami probléma van?

- Igen, b*zd meg! Az, hogy az én barátnőmmel kavartál, csezd meg, akinek mellesleg van pasija!

Egy fontos részletet amúgy kihagytam a dologból, ami végedt kicsit nemi erőszaknak állítódott be a dolog, és minderre csak akkor jöttem rá, mikor Strify visszavágott:

- Kedves Erin! Barátnőcskéd azt nem mondta el pontos részletekkel, hogy ő mennyire lelte örömét az esetben?!

Azt vártam, hogy Erin majd rámrivall vagy nem is tudom. És mégis tovább szócsatázott Strifyvel. A szófordulatok közepedte megelégeltem a dolgot, és mivel nem akartam elrontani Aky-chan napját jobbnak láttam, ha hátrahagyva a helységet elvonulok a legközelebbi női mozsdóba. Éreztem, hogy pár szem rám tapad (köztük az övék is), de nem foglalkozhattam vele, mert könnyeim akaratosabbnak festettek. Becsaptam magam mögött az ajtót, és a lehető leggyorsabb lábszedéssel értem el, hogy lealázzam az összes maratoni futót. Mivel könnyeim törölgettem fel sem tűnt, hogy előttem tornyosul egy ismerős arc. Valahol mintha már láttam volna, de annyira nem emlékeztem. S hogy tisztázzuk: szerencsétlenségemben már komolyabb meglepődéssel nem járt, hogy pont egy rendkívül kanos, máris részeg illetővel hozott össze a sorsom. Talán nem csak közmondás, hogy az Úr nem ver bottal? Ám e percben nem csak én tetszettem szerencsétlennek, hanem támadóm is, aki azonnal beceneveket vágott a fejemhez, és ott simogatott ahol ért. Előre bocsájtottam tehát:

- Pont jókor! Épp nincs túl jó napom! Elhiszed, hogy neked sem lesz? És ha eddig nem sírtál, majd most fogsz!!

Mondtam neki, majd felidéztem 12. életévemet, mikor karatéra jártam anno Japánban. Megajándékoztam egy jól irányzott rúgással, majd még egy párral, mikor már a földre zuhant. Nem szokásom erőszakoskodni, de akkor rendkívül jól esett valakin kitölteni dühöm. Ki tudja? Lehet meg is öltem volna (na jó azért nem), de az meg már az ő szerencséje volt, hogy egy másik - vagyis két másik - ismerősöm pont odatévedt.

- Rima, te mit csinálsz?!

Hallottam meg Kiro hangját, és épp megfordultam volna, amikor Yu lefogott. Kapálództam egy sort, majd még futólag belerúgtam a csávóba. Kiro elém lépett, és fokozottan kérte, hogy magyarázzam el mi történt.

- Az a dög rámmászott! Annyira nem vagyok k*rva, hogy már mindenkinek hagyjam magam!

Egy pillanatnyi csönd, majd Yu elengedett, és ő is belerúgott a srácba, aki már nem bírta, és elokádta magát közvetlen előttünk. Kiroval egyszerre harsogtuk a "fujj" és egyéb undorodásra utaló jelzőket. Yu ettől jobban szórakozott, amit nem félt nevetésével tudtunkra adni. Majd, mikor csillapodtak a kedéjek a becsípett csávót kizártuk társalgásunkból, és ismét minden figyelem rám irányult.

- Mi történt Rima? Sírtál.

- Hosszú nagyon... nem kérdeznétek Strifyt?

- Őt is megverjem?

Ajánlotta fel Yu, mire én mosolyogva megráztam a fejem, és tovább magyarázkodtam Kironak is.

- Hát ő tudja majd ezt a legjobban elmondani, hiszen megcsaltam miatta a barátomat.

- Kivel?

Harsogták egyszerre, én pedig forgattam szemeim. Vállat vontam, és őszintén rávágtam:

- Vele.

- Kivel?!

- STRIFYVEL!!!!!

Ordítottam, és a folyosóra tévedő járó-kelők is engem figyeltek, már. A két fiú hátra nézett válluk felett, amire a többi lélek továbbra is figyelmen kívül hagyta a történteket. Lehet akkor vonzottam ide a tekintetüket, mikor nekiestem a srácnak?

- Mi?!

- Jól hallottad.

- Hát ezt nehéz lett volna nem meghallania...

Mondta Yu, és látványosan belenyúlt fülébe, kisujjával, amit csavargatott is benne, ezzel jelezvén, hogy elég hangos voltam.

- Előbb veszekedett is Erinnel, de én elszaladtam.

- És nem jött utánad?

- Mint láthatod.

- Ez egy gyökér! Látod Kiro! Én mindig is meg voltam győződve róla, hogy Strify egy GYÖKÉR!

- Persze, Yu... te már csak tudtad!

- Nem hiszed el? Itt a bizonyíték.

- Elhiszem!

Mentegetődzöt keze rángatásával Kiro, én pedig már teljesen láthatatlannak éreztem magam. De utána megint felém fordultak, és bátran búgták, hogy menjünk vissza. Annál bátrabb voltam én is, abban, hogy már pedig nem megyek vissza! Dehát győzött az a lehetetlenül kék szempár! Persze csak mert túlerőben voltak. Lassan visszavonultunk a Királyok, és Királynők Báljára...

41.rész: És most hogyan tovább?

Sziasztok!

 Még mielőtt eltűnnék a pusztába hozok egy részt ;) Jó olvasást! :D

[Strify szemszög]

/Van, aki nyer - és van, aki nem.

Van aki fent lehet, és van aki lent.

Van akinek mindene van.

De ez semmit sem ér, ha mégis boldogtalan!/

- Candies: Van aki nyer -

Minden erőmmel az észrevétlenségen voltam mikor hazaértem. Biztosra vettem, hogy Kiro és Yu még alszanak, és kicsit meglepődenének a látványomtól. Igazából kb. olyan a kinézetem, mint egy problémás drogosnak, aki épp most kapta meg a napi betevőt, valamint nem kissé csapzott a külseje. Sóhajtva tértem be a fürdőszobába, és engedtem egy hatalmas kád fürdővizet. Egy ilyen estét elhagyva már ez a legkevesebb! Végül megkaptam amit akartam, és itt a saját kis jutalmam. Jaj bocsánat! Azt már megkaptam Rima szüzességének elvételével.

Alig telt meg a kád közepesen forró, habos vízzel már be is vetettem magam, és közben újra-meg újra lepörgettem magam előtt az este képeit. Az arckifejezése megfizethetetlen élményt hagyott bennem... már számtalan egyszer elképzeltem, hogy milyen lehet mikor épp vele szexelek, de egyszer sem gondoltam volna, hogy ez ilyen jó... na azért nem fogok itt helyben magamhoz nyúlni - főlleg nem úgy, hogy látogatóm érkezett.

- Te nem tudsz kopogni?

Szinte megéreztem, hogy Ő lesz az. Az ő szokása, hogy bepofátlankodik, mikor én épp fürdök. Lányoknál még talán okénak tartom a helyzetet - de hogy nálunk, pasiknál?! Azért ez túlzás.

- Bocs, Striff...

- Kiro! Te átvetted Rima szövegét?! Neked nem engedtem meg, hogy becézgess.

- De ha egyszer olyan cuki!

Szívatott, majd én megforgattam a szemem és kikönyököltem a kád szélére. Már kezdett kíváncsivá tenni, hogy mit akar... remélem most nem méretügyi problémáit zúdítja a fejemre az enyémet szemügyre véve! Mondjuk az nem épp problémás...

- Kiro, a lényeget...

- Merre jártál?

- Ez nem várhatott addig amíg kimegyek?!

­- Bocs.

- Rimánál voltam...

- JAJ STIFY!!!! És Shinnel mi lesz?!

- Ne aggódj már, ő is megcsalja Rimát... akkor ő miért ne tegye?

- És te ebben előszeretettel segédkezel?!

- Miért ne?

- Strify, te borzasztó vagy!

- Akkor ki is mehetsz.

- Szemét!

Néha meglehetősen emlékeztet a nem létező kishúgomra... de aztán ha jobban elgondolkozom annak nem lógna semmi a lába között, és biztos nem terrorizálna engem fürdés közben!

Miután Kiro megszűnt azonnal kaptam a telefont, és tárcsáztam a legutóbb hívott számot.

~ Máris hiányolsz?!

~ Nyugi Rima... csak úgy éreztem biztos nem alszol még!

~ Nehezemre esne ilyen melegben...

~ Még mindig felhevült a tested?

Grimaszomat persze nem láthatta, ahogy azt sem, hogy mindjárt kifakadok... de azzal biztos tisztában volt, hogy most mennyire élvezem, hogy zaklathatom! Már csak abban is örömömet lelem, ahogy szinte magam előtt látom miként fintorog a tükre előtt.

~ Szűnj már meg!! Ööö... mi ez a visszhang?

~ Fürdök...

~ TE FÜRDÉS KÖZBEN ZAKLATSZ?!?!?!

~ Nyugi picinyem... nem kell túlreagálnod a dolgot! Biztosra veszem, ha most itt lennél velem, és be bújnál mellém felettébb elszórakoznánk...

~ Leteszem!!

~ Na de komolyan: mit szólnál, ha együtt fürdenénk?

~ Sikítanék.

Adott egyértelmű választ, és hallottam a hisztérikát a hangjában. Kétségtelen, hogy egyszer ezt is ki kell próbálnom... - és ha már a próbálkozásnál tartunk...

~ Shinnel mi a helyzet?

~ Strify, jobb dolgom is van, mint a te csipkelődésedet hallgatni...

~ Ugyan már! Ő is megcsal téged, te miért ne tehetnéd meg ugyanezt?!

~ Mert én nem egy pasi vagyok, akinek a nők semmit sem jelentenek puszta elfoglaltságon kívül! És ez ugyanott vonatkozik Shinre is, mint rád...

Letette. Nem értem mit kell rápörögnie a témára! - leraktam a kád szélére a mobilom és hátradőltem. Addig élveztem a fürdést, amíg már vagy ötödszörre nem játszódtak le bennem az előbb történtek. Méghogy csak puszta elfoglaltság! Na jó... talán van benne valami.

***

- Na neee!!!

Törte meg a csöndet Hanataro úr mikorra már másodszor nem sikerült felvennie a telefont. Én ugyan nem erőltettem meg magam, hogy felvegyem, és közbe kotyogjak, hogy "hallo ez Hanataro telefonja" - de a fiúk sem. És ugyancsak másodszor kezdett bele mondandójába maga Hanataro is, de semmire nem jutottunk hosszú távon, mert végül sikerült felvennie a telefonját. Addig én a bandával magamra maradtam...

- Na jó... szerintem így nem sokra jutunk!

Pattant fel Kiro, majd elkezdett fel-alá járkálni. Engem ugyancsak semmi nem kötött le így megint magamba játszottam le az este történteket... de aztán hirtelen magamhoz tértem Hanataro ismételt megjelenésével:

- Na fiúk! Beszéltem a lemez kiadóval és azt mondják, hogy visszatérésetek alkalmából csinálhatnátok valami videóklipp szerűséget, hogy újra rátok pörögjenek az emberek...

- És melyik számot javasolná?

Érdeklődött Yu én pedig elkezdtem Kirot bökdösni. Örömét ugyan nem lelte a dologban, mert felbőszült sátán módjára támadt rám, és ott csikizett ahol ért. Míg Yu és Hanataro konzultáltak addig tehát mi is lekötöttük magunkat - oly annyira, hogy már Shin is beszált. Mire észbe kaptunk addigra már Yunak kellett lefognia engem. De lehetett volna kegyesebb is, mert kissé kellemetlen, hogy a nyakamat szorongatja. S miközben próbálom elrángatni magamról a mancsát addig ő békés, nyugodt tempóban szövegel Hanataroval.

- Na és maga melyik számot venné lehetőségnek?

- Hát lássuk... talán az Angel in Disgue vagy a Get Off... szerintetek?

- A Get Off mellett szavazok, de kérdezzük csak meg a kedves kis frontemberünket...

- Akhhooor megtehnéd, hogy levakharod róhlam a rohadt nahgy pathád??!?!?!?!?!

Köhögtem oda neki, mire ő engedelmesen elengedett, de továbbra is ott maradt az arcán az az útálatosan széles vásznú mosoly HD minőségben. De moderáltam magam, és miután megigazítottam ingem gallérját rámeredtem és elkezdtem kifejteni a véleményem:

- A Get Off talán jól hangzik... de mit szólnátok, ha inkább az Out of Love lenne?

- Na tessék... tudtam, hogy neki bármit mondunk nem fog tetszeni!

Panaszkodott Yu és Shin valamelyest Kiro bólogatott. Romeo pedig a legnagyobb egyszerűségben meredt maga elé. Én persze elláttam kellő fintorral ezt a helyzetet, majd felkaptam a fejem mikor kopogtattak. Yukito hamarosan belépett, oldalán Akikoval. De Rimát nem látom!

- Gyerekek! Mondtam, hogy ne zavarjatok a munka helyemen.

- Nem hoztál lakáskulcsot...

- Nem, mert otthon vagytok nem?

- Nem, mert Aky-chan Miryamnál alszik, én meg Kristinél. Rima pedig a maga jóvoltából Erinnél!

- És ő hol van?

- Mire ideértünk megfájdult a hasa... kint van a kocsiban.

Shin egyszeriben felpattant, én meg elkaptam a pólója alját, és visszaültettem magam mellé.

- Hova?

- Ki hozzá! Beteg, nem hallottad?

Még magam sem tudom miért, de nem akartam, hogy kimenjen így valami megszorító módszerhez kellett folyamodjak egy név kiejtésével:

- Vanessa...

- Mégis miért ne mehetnék ki hozzá?! A barátnőm, tudtommal!

- Ahogy Vanessa is...

- Na jól van Strify... engedj el!

Mivel láttam, hogy ez a tervem most balul sült el, így elengedtem. De épp hogy kiment mozsdóba menésre hivatkozva követtem. Bár ne tettem volna! Mert kiérve az épületből csak azt láttam, ahogy a kocsi előtt falják egymást, és Rima... Rima sír? - kicsit beljebb húzódtam mikor megcsapta fülem Shin hangja.

- Mi a baj, kicsim?

- Semmi Shin... az ég adta világon semmi! Én csak... örülök, hogy látlak.

- Ennyire? Történt valami?!

- Nem! Jaj nem dehogy!!!

Ez frankó... szóval tök fölöslegesen feküdtem le vele, mert továbbra sem hajlandó elhagyni Shint! Na tessék. Mégis megmondaná nekem valaki miért mindent nekem kell csinálnom?! - és elkezdtem tervezgetni mikor Shin ismét magához vonta a lányt.

- Rima, bármi van, én szeretlek! Nekem elmondhatod...

- És te?!

Hirtelen odakaptam fejem, mert ez a kérdés viszonylagos határozottságnak örvendett a lány részéről. Vártam mi fog kisülni belőle, mikor folytatta:

- ... te Shin? Elmondasz nekem mindent?

- Mégis micsoda kérdés ez?

- Shin. Közel két hete kerülsz engem! Már nem szeretsz?

- Rima!!! Te vagy az egyetlen nő az életemben!

Pff. Ezt a kamut! - a pillanat hevében felköhögtem, ami inkább hasonlítható volt egy okádáshoz. Azt hittem, hogy meghallották, de nem. Szóval figyeltem tovább.

- Az egyetlen, hm?!

- Igen.

- Jó. Akkor menj vissza! Tesómék szerintem lassan kijönnek.

- Miért alszol Erinnél? Ha nem akarsz otthon lenni nálam is aludhatnál!

- Mert attól, hogy Yuval mit tett még nekem ő a legjobb barátnőm! És ő senkivel nem csal meg...

- Mi?!

- Á, felejtsd el... menj csak vissza!

S megsimogatta az arcát, majd visszaült - VOLNA - a kocsiba, de Shin elkapta, és magához rántotta.

- Nézd, nem tudom mi indította el ezt benned, de ha zavar a dolog én igyekszem tenni az érdekében, hogy minden sínbe jöjjön köztünk!

- Felesleges... már nem fog.

- Micsoda?

- Tudod sosem voltam egy hazudós alak, így nyíltan kijelenthetek neked valamit: egy-egy.

- Mi? Rima! Már tényleg nem értelek. Ha valami bajod van bökd ki!

- Inkább kérdezd meg Strifyt, nekem már nincs erőm hozzá...

"Kérdezd meg Strifyt?!?!?!?!?!?!?!" - na tessék. Köszi édesem, hogy az én nyakamba varrod a problémákat!

- Strifyt?!

- Pontosan.

És hirtelen kifutott Yukito és Akiko is. Gyorsan félre húzódtam és néztem ahogy Shin nem értem pillantásokat vet a már kocsiban ülő társaságra - pontosabban annak egyik tagjára. Egy vörös hajú lányra, aki hűtlen volt hozzá - de ezt még ő nem tudja! Na majd megtudja...

- - - - - - - - - -

Ott ültem a kanapén mikor visszajött. Már rég eldőlt, hogy végül a She Waits For Me-re csinálunk videóklippet, mire ismét leült mellém.

- Strify, ezután elviszel haza?

- Mármint hova haza? Vanessához, Rimához vagy az offical homeba?

- Te állat. Természetesen haza!

- Remek. Persze! Gond egy szál se cimbi...

Nem árt a jó modor, ha pár órán belül közölnöm kell vele, hogy lefeküdtem a barátnőjével... vajon megint kitagad a baráti köréből? Na erre kíváncsi leszek...

Mindeközben igyekeztünk kitalálni mi legyen a klippbe, de mivel magunktól nem jöttünk rá, és egyedül Shin foglalkozik ilyennel, neki kellett kitalálnia. És természetesen egy über-romantikus f*szságot talált ki... a fiú össze-vissza utazgat, minden balhéba belekeveredik, addig pedig a csaj otthon vár rá... véleményem szerint elég pörgős szám egy ilyen atom-szerelmes történethez! De aztán tök mindegy... addig mindegy, amíg nem kerülünk oda, hogy el keljen neki mondanom az igazat! Hát azért én is tartok némileg a dologtól... - de mire odakerültünk volna, már a kocsiban ültünk.

- Rimával összeugrottunk...

- Láttam, de nem nevezném összeugrásnak.

- Te leselkedsz utánam?!?!

- Nem te utánad, te önimádó f*sz!! Hanem Rima után.

- Szálj már le róla, törődj bele, hogy te sosem kaphatod meg. Ő nem olyan lány...

- És ebben mennyire vagy biztos?

Vettem a következő kanyart, miközben szinte éreztem, ahogy felszólal a háttérben az a zene, ami a cápa érkezését jelzi - majd egy perc, és már Debussy-Tenger féle száma az aláfestő zene... komolyan mondom olyan abszurd dolgok jutnak eszembe akkor, mikor épp a legjobb barátomnak ecsetelem, hogy a csaja velem aludt az este!

- Mennyire kéne? Mondjuk 100%?

- Jaj Shin... nézd: ha már ott van Vanessa, akkor lehetőleg őt ismerd már ki mielőtt elborítana ez a hülye rózsaszín köd!

- Oké, nem probléma, de... várj! Miért mondasz te nekem ilyeneket?

Látványosan húztam-halasztottam a vallomást, mígnem elérkeztünk hozzájuk. De mivel nem akartam az újonnan kigyúrt karja közeli vendégszeretetét élvezni, így én is kiszáltam, és mivel az autó köztünk volt nagyobb egyszerűséggel adtam tudtára:

- Azt mondod sosem kapnám meg Rimát?

- Nem csak mondom, tudom!

- Tudni? Mit tudsz te? Shin. Könyörgöm! Járd újra az iskolát! Tegnap már megkaptam.

Orosz Bravo Interjú - Strify

Sziasztok!

Még mielőtt vészesen belemerülnék az írásba gondoltam felrakok egy kis nyalánkságot történetem férfi főszereplőjéről ^^ Remélem van benne új is ;)

Iskola

Anya azt mondta, hogy én egy szörnyen kíváncsi gyerek voltam és állandóan kérdezősködtem. Ennek ellenére nem alakítottam ki szoros kapcsolatot az iskolámmal. Sokszor belefáradtam és otthagytam a k*b*szott iskolát és elkezdtem itt-ott dolgozgatni.

Hírnév

A hírnév az egy kemény dolog. Egyszer volt, a Francia turnénk alatt, az első másodperctől kezdve, ahogy kiszálltunk a kocsiból azt hittük megőrülünk, mivel még soha nem láttunk annyi sikítozó embert, mint akkor ott.

Smink

13 évesen kezdtem el sminkelni magam. De nem használtam sminket gyakran. Az anyukám nem volt ellene, figyelembe vette, hogy én a sminkel éreztem magam teljesnek. De az apám szörnyen mérges volt érte! Szerinte ez méltatlan egy igazi férfihoz.

Személyiség

Mindig is egy kicsit magamnak való voltam. Nem mondom, hogy totál önző vagyok, de a saját személyiségem nagyon fontos számomra. Emiatt a tulajdonságom miatt sok ember azt hiszi, hogy beképzelt sztár vagyok. Már gyerekkorom óta utáltam betartani a szabályokat. A szabályok sz*rok!

Homoszexualitás

Nem meglepő, hogy mivel sminkeljük magunkat, és nem vagyunk átlagos férfiak, sokan arra következtetnek, hogy melegek vagyunk… Én úgy látom, hogy ez a saját problémájuk. Gyakran kerülünk vicces szituációkba. Például: néha megkértem, hogy engedjenek ki wc-re – azt hitték, hogy lány vagyok, ha-ha-ha!

Az álomlány

Kell hogy legyen köztünk egy szikra. Elektromos áram – érted, hogy mire gondolod? Az álomlánynak rá kell jönnie, hogy milyen extravagáns dolgok játszanak nálam. Például én mindig az ajkakra figyelek először. Igen-igen, az ajkak a gyengéim. Egy igazi ajakőrült vagyok!

40.rész: Nem kell, hogy szeressem

Szióó!
 Megint itt a folytatás, de ezúttal a képpel se fél órát szenvedtem. Remélem tetszeni fog, ahogy a rész is ^^


u.i.: egyébként sosem volt kenyerem a +18-as rész, szóval egy-két tipp jól jönne *-*

[Rima szemszög]

18+

/Ha valaki most megkérdezné tőlem,

mit jelentesz te nekem?

Egy pillanatig tán zavarba jönnék

és nem tudnék szólni hirtelen,

csak később merném azt mondani:

semmiség, csak elmúlt szerelem./

- Baranyi Ferenc: Elmentél -

Odabent nem várt semmi csak az a szolid sötétség, ami akkor szokott lenni mikor már mindenki alszik, csak te nem. Legalábbis az a részleg, ami otthon maradt, míg te távol voltál a barátnőddel, egy majdnem randin (közben csak azért voltál ott, hogy falazzál a barátnődnek), és a neked szánt "jelölt" kikészített. Majd, mint egy drámai argentín sorozat: rögtön az első szembe jövő helyes fiúval (aki egyébként most egy fiúhoz vonzódik) felmentél a lakására, és egész végig egy amerikai családi filmet néztetek, ami egy japán történetet dolgozott fel. EZT NEVEZIK LOPÁSNAK! - majd mikor hazaér a srác illetőleges lakótársa azonnal hazafurikáz téged (közben lekap a piros lámpánál) és egész úton idegesít. Nos: ha ez már legalább egyszer megtörtént veled tudod mit érzek most! - és ebben az érzelmi állapotban kaptam le a cipőmet és rohantam fel a szobámba. De kinéztem az erkélyen és még mindig láttam lent Strify kocsiját... most mégis mihez kezdjek? Ez a "gyerek" feltehetőleg most ott csücsül bent és próbálja telefonon elérni a barátomat, Shint, hogy én ma randizni voltam egy pasival, aki több, mint valószínűleg nem ő volt!! - hittem én, mint egy normális, realista egyén. Sosem gondoltam volna, hogy valaha megtörténhet, ami megtörtént ezután...

- Mintha elfelejtetted volna bezárni az ajtót magad után.

Hirtelen megpördültem és szembe találtam magam az ajtófélfámnak dőlő Strifyvel. Már rohadt késő volt, és őneki nem akadt jobb dolga, mint bejönni hozzám, és egy furcsa félmosollyal méricskélni engem.

- Nem zártam be?

- Nem.

- És mégis minek jöttél utánam? Valamit a kocsiban hagytam?

- Nem.

- Hát akkor jobb lesz, ha most elmész!

És már meg is indultam az ajtóm felé, hogy aztán kitessékeljem a kellemetlen látogatómat. Dehát hiába meredtem rá, és próbáltam határozott lenni: Strify nem mozdult.

- Megtennéd?!?!?!

Kérdeztem, majd mellkasára helyeztem kezem, hogy ezt követően lelökdössem az emeletről, ahol is a tesóim, valamelyest a szüleim társaságában tartózkodhattam. Persze Yukito megint nincs itthon, és az ő szobája van az enyémmel szemben, de ez még nem ad semmi okot arra, hogy mi itt háborúzzunk.

Löktem rajta egyet, majd ő hirtelen elkomorodott, elkapta a kezem, magához rántott, kezeit a fenekem fölé helyezte, és jó erősen tartott.

- Rima, most nem fogok elmenni...

- Akarod, hogy sikítsak?

- Nem fogsz.

Ezt ugyan eltalálta, mert ha apámék ki is jönnének, Strify már olyan szinten benyalt náluk, hogy még a végén félő, hogy én lennék kipaterolva, nem pedig ő. Tehát valóban csöndbe maradtam, majd miután megdicsért egy "okos kislány" monológgal egyik kezét felszabadítva megfogta az államat, és egy újabb csókkal ajándékozott meg. Már a kocsiban is éreztem... vele nem olyan csókolózni, mint Shinnel! Mert míg Shin óvatos, és figyelmes, addig ő inkább vad. Közben beletúrt hajamba és a szobámba befelé kezdett tolni. Miután sikert ért el lelökött az ágyra, és becsukta az ajtót.

- Strify, mit akarsz csinálni?!

Aggodalmaskodtam perverz tekintetét követőlegesen, de választ nem kaptam. Felém térdelt és megint arcomat találta simogatni mikor végre szóhoz jutott:

- Szerintem tudod...

- Nem! Nem akarom tudni!

Nyafogtam, mert ez után szinte a fejébe láttam, és semmit nem akartam jobban, mint ordítani. Csakhát akkor tényleg felébredt volna az egész ház, és esetleg még a szomszédok is átjöttek volna! - persze mivel ezekre elég minimális esély van csak azzal tudom magyarázni, hogy én magam is akarom... és mielőtt bármi kalkulálás is lenne a dologban kijelenteném: attól, hogyha valakivel lefekszek még nem kell az illetőbe szerelmesnek lennem. Vagy mégis?

- Rima, gondolj a drága lovagodra...

- Igen, gondolok! És van tipped mit? Azt: ha elmondom neki mindezt, akkor ki fog nyírni téged! Egyébként anyuméknak is szólhatok...

Próbáltam megijeszteni, és igyekeztem határozott maradni, dehát meg sem rezzent. Egyre szélesedett vigyora, majd közel hajolt, egészen a fülemhez, miközben egyik kezével pólóm alját kezdte felfelé tolni.

- Gondolj bele: ő most is Vanessával lehet, és ki tudja mit csinálnak. Ha nekik szabad neked miért ne lehetne?

- Mert én nem csalom meg őt!

- Mondtad volna ezt a kocsiba, az első csókunk előtt.

Éreztem, ahogy arcomba szökik a vér, és kezdtem kapizsgálni mire akar kilyukadni. Shin megcsal engem! Nem lenne jogos visszaadnom? - bár nem akarok egy elcseszett ribancnak tűnni, de nem nagyon látok más lehetőséget. Nekem hogy esik, hogy ő épp Veronikát vagy kit döngeti? Kb. úgy ahogy neki fog esni, hogy Strify meg engem. - de bár még mindig nem volt tiszta gondolkozásom etéren elkerülte figyelmemet, hogy újabban a nyakam csókolgatja, én pedig kezemmel keresek valamit, de fogalmam sincs mit.

- Strify... tudom, hogy zavar téged, hogy Shin engem megcsal, de ez nem elég ok arra szerintem, hogy itt helybe megerőszakolj!

- Nekem épp elég.

Ezzel lezártnak tudhattam a témát, és tudtam, hogy fölösleges lenne a lökdösés, és minden erőlködés hiábavaló, mert biztosra veszem, hogy van olyan erős, hogy hárítsa béna védekezésemet. VÉDEKEZÉS... meghalok ha nem védekezünk! - lövelt hirtelen belém, és meghökkenve észlelem, hogy már szinte beletörődtem a szüzességem elveszítésébe. Igen, Shinnel még nem feküdtünk le!

A pillanat hevében azért mégis csak magamon kívül próbáltam némi védekezést produkálni, de ez mindössze annyiból állt, hogy felhúztam a térdem, hogy majd védjem a védendő pontot, csak közben elkerülte a figyelmem, hogy Strify már a lábam között van. Ennyivel tehát csak neki segítettem! Nagyon remek. Inkább be is hunytam a szemem, és minden csókot viszonoztam, miközben képzeletben egy másik tájon szálingóztam. Igen: nem téves... repültem. De mikor visszatértem a valóságban, már a pólóm a földön volt, a szoknyám szinte a nyakamba, és a "megrontóm" épp a melltartóm csatjával vacakol. Miután sikerült ezt elérnie és lekerült a földre jobbnak láttam, ha már nem emózok a dolgon, és segítek levenni neki saját pólóját. A nadrággal különösképp nem kellett problémázni, mert a lényeg már kint volt, szóval azzal nem is törődtem. Ő pedig izgatóan végigsímított felsőtestemen, és elérve melleimhez kellőképp megszorongatta azokat, majd egy újabb csók közepedte láttam a mozdulatot minek után behatolt oda, ahol még senkinek semmije sem járt. Éles fájdalom nyilalt belém, amire fel is nyögtem - de biztosra vettem, hogy ő ezt bíztatásnak veszi, mert ezután kezdett el mozogni bennem. Lassan, majd gyorsabban. És végül olyan gyorsan, hogy meg kellett kapaszkodnom az ágyamban, hogy ne féljek a lezuhanás veszélyétől. A levegő furcsa, kívánatos hangokban öltött formát, és tört elő belőlem, valamint belőle. (Itt kezdtem imádkozni, hogy a jó apámék ne ébredjenek fel, mert akkor lesz aztán ne mulass.) És továbbra sem állt le, miközben mindenhol összecsókolgatott. Eltartott egy ideig, amint egy némiképp másabb nyögést produkált, ami sokkal erőteljesebb, kéjesebb volt, mint az eddigiek, és itt már tudtam, hogy szerencsére vége.

- Nem tudtam, hogy még szűz vagy. Khm! Voltál.

Szólt pár másodperccel később, amire azonnal felugrottam, magamra kaptam a hálóingem, ami a párnám alatt volt (a párnám pedig a földön szóval a rongydarab fedetlenül maradt), és fénysebességgel száguldottam a fürdőszobába...

- - - - - - - - - - - - -

Mire visszaértem a fal felé fordulva találtam rá. Biztosra vettem, hogy a csúcsrajutás kifárasztotta (engem meg valamiért nem), és már alszik is. Nekem pedig lehetett aztán bűntudatom... de aztán belegondoltam: Shin vajon hányszor tette ezt Vanessával, és csalt meg vele engem? Akkor mégis mi panaszom van? Ő bűnösebb, mint én... de ha a hűségre gondolok: mindketten ugyanott vagyunk.

Lefeküdtem Strify mellé - nem mondom, meggondoltam, hogy hazaküldöm, de nem akartam mégsem. Ránéztem az arcára, és nem! Nem ment a felébresztés. Közelebb csúsztam. Majd még közelebb... a hátát meg az orromat kurta fél centi választotta el, majd hogy ez is eltűnjön: hozzábújtam, és arcomat vállába temettem. Nem kifejezetten mertem először megfogni a felkarját, de aztán mégis... azért fogtam meg, mert féltem, és kellett a támogatása. Még ha ő csak percekkel később fogta meg még szabadon lévő kezével enyémet. Végigsímított kézfejemen, megfordult, és magához ölelt. Olyan biztonságban éreztem magam, mint már régóta nem. És közben láttam, ahogy feledésbe merül eddigi megrögzöttségem Shin iránt. Nem kellett... neki se kellek, és már közel két hónapja sem! Az érzés tehát kölcsönös. Strify pedig jó erősen magához húzott, és a derekamat simogatta. Erre aludtam el.

***

Olyan öt óra magaslatában mozgolódani kezdett. Ezért én is felébredtem! Kint már sütött a nap, és minden kis apró résen beszűrődő fénysugár más-más ponton világította meg a szobám. Felállt, és megkereste eldobált ruhadarabjait. Leült az ágyam szélére, és felkapta őket. Tudtam, hogy menni akar, de azt is tudtam, hogy én nem akarom, hogy menjen. Ezért hirtelen felszökkentem, és a nyakába ugrottam.

- Minek mész?!

- Hát a magam módján kíváncsi lennék, hogy mi lenne apád reagciója, ha benézne hozzád és itt találna engem, ahogy veled alszom. De most nem kell ez a mámor. Az este eleget kaptam!

Kacsintott rám, mire megint feledésbe merült, hogy pár órája beismertem: jobban kell, mint Shin valaha is kellett. Ez az önelégült arc, ez a perverz mosoly, a kanos csillogás a szemében...

- Rohadj meg... feljelenthetnélek nemi erőszak elkövetése végett!

- Mégis kivel szembe? Te is akartad.

- NEM IGAZ!! Először nem...

- És másodszor?

- Tudod mit? Inkább menj mégis...

- Megbeszéltük. Majd hívlak!

Azzal egy szájrapuszit követően kirohant a szobámból, én pedig hanyatt vágtam magam az ágyon. Megint előtört a bűntudat. Vajon Shinben is elő szokott törni? Ő szokott egyáltalán rám gondolni, mikor Vanessával... ? Mindegy. Kétlem! Nem szeret már engem. A nagy szerelmek jönnek-mennek. Jobban az én koromban, de ki tudja Shin mennyire maradt le az egyedfejlődésben... miért kellett így végződenie, megmondod? Ó, Shin...

39.rész: Kell!

Sziasztok!

Megint bemasíroztam egy résszel. Látjátok, hogy jól megy itt az ipar mostanában - de sajna a TH-s blogomon már nem lehet ezt elmondani, mert oda semmi eredetit nem tudok kitalálni, hiszen az összes ötletemet megírta már valaki - némileg ugyan másképp, de meg! Viszont ott is igyekszem. Remélem itt azért többre viszem a napi frissel ;) pussyy

[Strify szemszög]

/Nincs hatalmasabb erő a gyengédségnél,

Nincs gyengédebb az igazi erőnél./

- De Sales -

Aznap este meglehetősen későn volt alkalmamban hazaérni. Túl sokáig dolgoztam bent Hanataroval, miközben végig a lányon kattogott az agyam. Rohadtul idegesítő ez a bevésődős cucc! Komolyan mondom már valóban azt érzem, hogy nem a gravitáció tart a földön, hanem az, hogy ő itt van... ettől szánalmasabb dolog még soha nem volt az életem része! Elképesztő mennyire fel tudja cseszni az agyam... komolyan minek kellett odajönnie azon a téli napon, mikor legszívesebben inkább otthon emóztam volna a barátnőm halála miatt, és nem pedig vele lett volna kedvem elmenni bárhová is?! Koncentrálni sem tudok azóta megfelelően, emellett úgy érzem, mintha Wia figyelne, és nagyon bántaná a dolog... bár nem azt akarná, hogy boldog legyek? Nem, nélküle sosem leszek az. Nélküle csak az a nyers önmagam leszek, aki az utóbbi pár napban voltam - inkább pár hónapban, mert a pár napban, amiről beszélnék abban már rég csak Rima-Rima-Rima... miért?!?! Sosem zavart ennyire egy lánnyal való kapcsolatom. Ugyanott dühített, mint ahol szórakoztatott! Elképzelhető, hogy jobb lenne koppintani - de akkor a lemezem is ugrana! Így pedig esetleg olcsóbban megússzuk. De várjunk csak! Akkor is megússzuk olcsóbban, ha Shin a pasija, nem pedig én. Mindegy csak valaki a  bandából! De miért borzongok bele a képbe, hogy ők ketten... ??

Miután lezártam a társalgást Hanataroval, és hazavittem közel járhattunk az utcájukhoz mikor megkérdeztem: Rima hol van? - akaratom ellenére bukott elő belőlem a kérdés, de Hanataro úr csak azzal a maga módján nyugodt, kedves, büszke apai mosollyal az arcán válaszolta - inkább a pólómra nézve, mitsem az arcomra.

- Dupla randira mentek Erinnel, és két fiúval.

A HÁLÁTLAN RIBANC!!!! - futott át mintegy szalagcímként az elmémen ez a mondat. Inkább kétségbeesett kiáltás! Ha tehettem volna azonnal mentem volna, és (mint a Shines témakor alkalmazott szöveggel) egy jó kis fejmosással hagytam volna hátra, miközben engem büszkeséggel töltött volna el, hogy megint a lelkébe taposhattam valakinek... és még én érezném jogosnak! - de a bökkenő ekkor az volt, hogy magam sem tudtam merre lehet a randi helyszíne, és ha megkérdeztem volna Hanatarot akkor már megint lebuktattam volna magam... tehát csöndben maradtam, és miután eltűnt a színről Hanataro mérgelődve felhívtam Rimát. De nem vette fel... ettől persze még idegesebb lettem, és hazáig már meg nem engedett sebességgel mentem. Otthon persze azonnal ledobtam magam az ágyamra - egyenesen a szobámba, nem is véve figyelembe, hogy mások is vannak itthon - és morcosan újra tárcsáztam. A nagy csöndben viszont megütötte valami a fülem: rezgés. Telefon rezgés. Letettem, majd elmúlt. Majd megint tárcsáztam, és megint hallottam. A hang forrásával megfelelő irányba tartottam amikor egy női kézi táskát véltem felfedezni a gardrób melletti szekrényen, a közlekedőben. Pislogtam, majd körbenéztem. Sehol senki. Remek! És beletúrtam. Rima telefonja. Nem lepett meg ezek után! De várjunk: mégis miért van itt?

- Á, Strify, hazaértél?

Hirtelen jelent meg a kis szöszi a hátam mögött. Sunyi volt, így természetesen megijedtem. Még talán egy félelemmel telt felnyögés is társult ugrásomhoz, majd szembe fordultam Kiroval. Mintha ő nem is kérdezett volna úgy kérdeztem én:

- Rima itt van?

- Igen. Hazafelé jövet összefutottunk vele, mikor már végeztünk a stúdióban.

- És Yu?

- Fogalmam sincs merre van...

Elszomorodott, aminek mostmár a Rimával történt beszélgetésünk végett tudtam jól az okát. Elfintorodtam, majd vállára tettem kezem - kicsit megrezzent.

- Ne aggódj... nagy fiú! Majd hazajön. Egyébként hívd fel ha aggódsz érte...

- Nem is tudom... nem venné zaklatásnak?

- Ugyan kérlek... lakótársak vagyunk! Nem mellesleg munkatársak és legjobb barátok. Hajrá, Kiro!

Azzal hátrahagytam és benyomultam a szobájába. Hát láss csodát: a kis vörös valóban ott gubbasztott. A hajától némiképp vörösebb árnyalatú szemgolyókkal!

- Rima!

- Strify?

Hirtelen letörölte az arcát, majd futólag végigmérte a televíziót, és rám nézett. Ekközben én beléptem, és megszemléltem mit is néznek: Hachiko... ez a kutya, akinek meghalt a gazdája, de 9 éven át még várt rá! Elég depós, én sosem láttam teljesen végig... de miért néznek ilyeneket, pláne Kiroval, aki már akkor is képes eljátszani a hattyú halálát, mikor agyontaposunk egy csótányt?!

- Mit csinálsz?

- Tv-t néztem Kiroval.

- Nem kéne már hazamenned?

Kérdésem kicsit persze úgy tetszett, mintha az apját akarnám helyettesíteni. Ezért is lepődhetett meg. Majd zavartan a földet nézte...

- Igazából azt hittem Erinéknél alszom... dehát ők pont tök jól elvannak az új/régi hapsijával! Tehát gondoltam nem árt ha még beugrom Kirohoz.

- Te jó ég! Lassan éjfél is elmúlik...

- Micsoda?! Az szép... lassan mennem kéne...

- Persze, nyilván. De akár itt is aludhatsz! Mellettem elférsz, Kiro franciaágya szerintem elég kicsi... az enyém nagyobb!

Kacsintottam rá, majd erre felnevetett, és letörölte könnyeit. Felállt, és elindult felém. Úgy haptákba vágtam magam, mint a hadseregben szokás!

- Hát akkor lassan hazamehetnék.

- Mondom aludj itt.

- Francokat!

Szólt vissza végül a "szállj le rólam te perverz köcsög" nézésével. Vettem az adást és harsányan nevettem, majd egy tarkóvakarást követően kiszóltam a konyhába Kironak:

- Kiro! Hazaviszem Rimát.

- MI?!?! Én is haza tudom vinni!

- De most én viszem.

Hirtelen bezuhant az ajtón, és nem épp kedves nézés közepedte mondta nekem:

- Olyan izé vagy...

Akár egy kisgyerek! Hát talán szükséges lesz egy kicsit nekem is kiruccanni... és ezek után nem árt tájékoztatni Kirot is, hogy Rima nem egy háziállat, akin össze lehet veszni, hogy épp ki akarja sétáltatni.

***

Még a főutcán járhattunk csak, mikor pirosat kaptunk és alkalmam volt megkérdezni:

- Mi történt, hogy Kironál kötöttél ki egy hatalmas doboz csokis-pudingot zabálva, miközben a Hachit néztétek?

- Áh semmi, csak elég rosszul alakult az este...

- Mert? A csávó nagyon nyomult?

- TE MÉGIS HONNAN TUDOD, HOGY CSÁVÓVAL VOLTAM?!

Kapta el a dzsekim gallérját miközben a legijesztőbb nézésével próbállt engem sakkba tartani. De persze nem sikerült neki...

- Óh, ugyan kérlek... én mindenről tudok!

- Nagy fenét tudsz te mindenről! Amúgy én el sem akartam menni, de komolyan... tényleg!

Pislogtam, aztán levakartam magamról a kezeit, és miközben szorítottam azt mélyen a szemébe néztem:

- És ugyan erről miért is nekem magyarázkodsz? Én nem vagyok a barátod. Shinnek magyarázd!

Beharapta alsó ajkait, majd egy "ez jogos" nézéssel fordult az ajtó felé. Tájékoztattam, hogy még messze nem vagyunk otthon, mikor ő leordította a fejem annyival, hogy TUDOM. Aranyos... annyira megijesztett, hogy vigyori pofával ugyan, de gyorsan elkaptam a kezem, még mielőtt megehette volna. És pont zöld lett! De mintha a sors akarná kisvártatva megint pirosat kaptunk. Rámeredtem... épp az ujjai köré csavarta egyik kósza vörös tincsét. Úgy fest meg fog lepődeni a következőkön... levegőt vettem és elkezdtem ezt kideríteni:

- Az előbb amúgy azért kezdtél el nekem mentegetőzni, mert azt hiszed bejössz nekem?

Dehát mégsem lepődött meg, sőtt: elég sivárul ezt válaszolta:

- Nem hiszem! Tudom...

- Nem vagy te egy kicsit beképzelt?

- Tartok tőle, hogy nem... bár annyira biztos nem állok közel hozzád, mint Wia állt... és soha senki nem fog! De azért tudom, legalábbis érzem... és én...

Nem hagytam végigmondani neki, hanem megint elkaptam a kezét, magam felé fordítottam - és megcsókoltam. Ám nem tartott olyan sokáig, mert hamar megint zöld lett a lámpa...

- Istenem... ilyen gyorsan zöldet kapunk?

Miután elindultunk furcsáltam, hogy huzamosabb ideig nem szól semmit. Vártam, hogy most engem néz, de hiába, mert csak maga elé meredt félig ingerülten, és félig zavartan. Majd mikor rajtakapott, hogy hol az utat hol pedig őt vizslatom hisztérikusan közölte velem:

- Dehát nekem barátom van! Mintha nem tudnád!!

- Jaj kérlek ne nyávogjál már...

- Hát már miért ne nyávognék?! Strify! Te az előbb megcsókoltál!!

- Igen?

- Mi az, hogy "igen"?! Halloooood... komolyan mondom úgy tarkón váglak, hogy a kormány fog homlokon csapni!!!

- Muszály így túllihegni a dolgot? Mintha neked nem tetszett volna...

És megint a torkába forrasztottam a szót. Következőleg mikor ránéztem mélyen pirult arcot láttam, és két kezét a szájára feszítette. Elvigyorodtam, majd higgadtan néztem vissza az útra, és vezettem tovább. Teljesen Rimáék házáig...

- Mostmár megérkeztünk!

Magyaráztam neki, mire ő feldühödten kivágta az ajtót, és kiugrott a kocsimból. Mivel még mindig nem fejeztem be mondandómat követtem cselekménysorozatát, és utána szóltam:

- Még nem fejeztem be ennyivel!!

- Én igen!!!

Tekintett hátra, vörös lobonca pedig az arcába csapódott, majd rugóhoz hasonló mozdulattal vissza a háta mögé. Befelé tartott, már a kapukilincsen is rajta volt a keze, és tökéletesre zselézett körmein megcsillant az utcai lámpák gyér fénye. Nem kissé tűnt idegesnek mikor berohant a házba, és még csak meg sem köszönte, hogy hazahoztam! S mivel ez meglehetősen zavart újabban azon törtem a fejem, hogy hogyan is adhatnám vissza neki. De mikor láttam, hogy rányitott a bejárati kilincsére, aztán az meg sem moccant, és előkotort egy kulcs formájú dolgot a táskájából már tudtam mit fogok csinálni.