13.rész: "Imádom, hogy pasinak születtem"

Szióóó! ^^

Nagy dolgot nem fedez fel az ember lánya azzal, hogy rájön: minden pasit a farka irányít. Na jó talán van egy két kivétel, de azokkal az illetőkkel valami nagyon nem alles gut... vegyük pl. a Cinema Bizarre tagjait: az ő megjelenésükből sem egy szende szűz jön le, ugye? xD Ígyhát nem kell meglepődeni, hogy ez a rész kissé előtérbe helyezi a férfiak vágyánag megtestesüléseit... jó olvasást! ^^

[Strify szemszög]

/Ess hát túl rajta - bár tudom mennyire nem megy.

De ha megpróbálod csakhamar észre veszed:

Szenvedni olyanért, aki sosem lehet a tiéd?

Van ennél nagyobb hülyeség?/

Az éjjel semmi álom nem jött a szememre. Talán a telihold hibája, de talán nem. Nyugtalannak és elcsépeltnek érzem magam... mintha beteg lennék, de nincs lázam! Azt érzem, hogy valami rossz dolog fog történni velem a közel jövőben, és ez az érzés megrémiszt. Hidd el nekem: egy pasinak is vannak félelmei. Főlleg ha veszélyben van, akit szeretsz! Legalábbis az élete, amiért egy egész országot is feláldoznál... Wayolette egy igaz barát és csodás szerető! Nem tudom mi lenne velem nélküle... bár a munkám miatt annyira nem lenne időm a barátnőmre, de most na... inkább szakítok vele, mitsem, hogy meghaljon! Ha ezen múlna, bármilyen nehéz is lenne, biztos, hogy megtenném! Érte bármit.

Miután elfogyasztottam a reggeli kávémat úgy döntöttem, hogy kimegyek egy körre. A friss levegő talán rendbe teszi a bennem tomboló ősrobbanást! De amint útnak indultam tanácstalanul és meglepetten vettem tudomásul, hogy utam - akarva - akaratlan - a helyi gimi felé visz. Még nincs 8 óra! Most érkeznek a diákok. De akit én keresek az sehol sem jár... legalábbis eddig nem járt!

- Hé! Strify!

Ismerős hangok: na ez ő lesz! Megfordultam és szemben találtam magam a vörös veszedelemmel. Rima Hanataro.

- Szia Rima!

- Te mit keresel erre?

Tette fel a kérdést és csípőre vágta kezeit. Piros, szövetkabátot viselt, érdekes mintájú, matróz gombolással. Haja fel volt kötve lófarokba és a gyenge őszvégi szellő meglebegtette szálanként. Porcelán fehér arca ki volt pirulva, amit biztosra veszek, hogy a hideg miatt olyan amilyen. Kezein szőrös pamutkesztyű figyelt, és sála fehér - fekete pompában virított.

- Kissé eltúloztad az öltözeted! Még csak november közepe van.

- Mindjárt tél! Hideg van.

- Na és? Nem mész suliba?

- De! Csak előtte érdekel mit akarsz itt.

- Sétálni mentem.

- Hm. És pont a sulim felé?

- Nincs neked véletlenül üldözési mániád, kicsi cicám?

- Nincs neked véletlenül szemüveged, kicsi cicám? Látsz te valahol macskafület rajtam?

- Hm. Nem igazán! De lehet csak elrejted a füleidet, mint a Tokyo Mew Mew-ben Zoey!

- Valószínű...

Nézett végig rajtam szánakozó tekintettel és elindult a suli felé. Nyomába szegődtem, mert megtaláltam az új hobbimat: tini lányok kiidegelése...

- Most miért jösz utánnam?

- Mert miért ne?

- Ahh. Hagyjuk is.

- Mintha nem lennék épp a szíved csücske, azt veszem észre... csak nem utálsz?

- Hű! Ez ugye költői kérdés volt?

Vigyorgott azzal a sátánt megcsúfoló, orbit mosollyal... aztán folytatta:

- Csak hülyéskedem. Nem tudlak utálni, hiszen nem is ismerlek!

- Okos kislány. Nem ítél első látásra!

- Pedig Shin oszt' elég sok mindent mondott rólad...

- Mikor?

- Úgy általában mindig, de ma este is mondott néhány új fejleményt...

- Ma este? Mmm... csak nem nálad aludt?

- És ha igen??!

- Király! Lefeküdtetek?

Futott ki számon az első kérdés, de látszólag ez csak negatívumokkal ébresztett a kiscsaj szemében...

- Te szatír agyú köcsög!

- Hű de cifra...

- Már hogy feküdtünk volna le? Öcsém... még csak 17 vagyok! Nem akarom ezzel elkúrni az életem.

- Pontosabban: nem akarsz félrekúrni, nem?

- Hülye. Ó, Istenem mit tettem!

- Hű de könnyű téged megtörni!

- Ja. De ez csak neked megy, hidd el!

- És az jó vagy rossz?

- Majd mindjárt szájba váglak és megtudjuk!

- Nyugi, cica, nyugi...

- Ok, csá...

Lépett be az iskola ajtaján, amire én jó ízűen felnevettem. Azt hiszem: tökéletesen végzem a hobbim!

***

Shin leemelte a polcról a következő könyvet és Erin kezébe adta, majd folytatta a társalgást:

- Na és... jól meg vagytok Yuval?

- Persze. Főlleg, hogy napi szinten összeveszünk!

- Jaj, az nem jó...

- Nahát tényleg nem. Te valóban szőke vagy! Ilyen beszólásokat: "jaj, az nem jó"... esküszöm! Áhh... kikészítesz, ember! Inkább mesélj rólatok: el vagytok Rimával?

- Aha... bár - talán kicsit nevetségesen fog hangazni, de... - néha azt érzem olyan, mintha a kishúgom lenne.

- De Shin! A kishúgával nem kúr az ember.

- Nem kúrunk! Rima még nem akarja és én ezt megértem, tiszteletben tartom.

- Tartaná a rosseb! Mi ha talizunk Yuval általában mindig lefekszünk.

- Anyám! Nem érzed olyan... skarlát betűsnek magad?

- Nem! Nem vagyok kurva, mint az a csaj!

- Jó, leesett.

- Amúgy pedig ez az Olive Fernandes nekem nagyon ari csajszi...

- Ohh. Szóval mégsem egyre gondolunk!

- Mert?

- Én épp "A skarlát betű" című könyvről beszéltem, te meg rögtön az Emma Stone féle "Könnyű nőcskéről"... látszik az IQ szint diagrammja kettőnk között!

- Bocs, hogy nem vagyok túúúl okos, mint Te! Ezt utálom Rimában is. Az a kis picsa, ha évvégén vagy 88%-ban nem teljesítette a kitűnő szintet, akkor egyben sem!

- Igen, Rima okos és szép lány...

- Ja. Csak nem jár szórakozni...

- Nem?

- Hát te nem tudod? De szar. Pedig a csávója vagy!

- Jó, de akkor is... na mindegy! Majd elviszem pénteken.

- Én is mehetek?

- Ezt most ugye nem komolyan kérdezted?

***

Éppen a sétáló utcán garázdálkodtam mikor utam betért egy aranyos kis Net Kávézóba. Leültem a leghátsó asztalhoz és kerülve a feltűnősködést lehajtottam a fejem is, mikor egy elismerhetően feszes és gömböjded tulajdonságokkal megáldott szőke szépség lépett az asztalomhoz. Haja fel volt tűzve, néhol pár kósza tincs kikandikált a hajcsattal összefogott lombkorona alól, de nem annyira szembe tűnően. Csodálatos és gusztusos mellein a fehér ing gombja csak nem kiszakadt a hejéről, és rózsaszín, fehér, kék és lila kockás, fodros szoknyácskája alól kiköszönt meglehetősen kívánatos combja is. Körmein elég hosszú, hegyes, zselés műkörmei ékelődtek a szivárvány minden színében...

- Mit hozhatok?

Hangja kellemesen visszhangot vert fülemben és akaratlanul is megnyaltam szám sarkát, majd kifejtettem kívánságomat:

- Nekem te is megfelelnél, nyuszi, de most csak egy capucchino lesz!

Mosollyal díjazta ezt a merész dicséretet és felírta a Hello Kittys tollacskájával egy bőr kötésű kis jegyzettömbbre.

- Kérek 5 percet és hozom...

Az öt perc hamar 6-ba váltott és ekkor jelent meg csak legközelebb a cica-maci és leemelte a tálcáról azt a nagy pohár capucchinot.

- Parancsoljon!

- Köszi, cicám...

Ismét elvigyorodott és ellépett a pultos barátnőjéhez, akinek most minden bizonnyal mindent elmondd, mert szorgosan nyújtogatják a nyakukat törzshelyem felé és aztán megint beszélnek egy sort, majd megint felém néznek. A kis szöszi ugrott egyet örömében, a pultos, aki amúgy az ikertesója is lehetne ennek a plasztik cicának meg csak nevetett rajta. Azt hiszem: imádom, hogy ilyen szexi és híres vagyok!

12.rész: Ez most komoly?

Szióó! ^^

Jöttem a folytival ahogy csak tudtam. :) Remélem elnyeri a tetszéseteket! ^^

[Rima szemszög]

/A harag talán múlandó,

De neked is kell tenned annak érdekében,

Hogy végleg elillanjon./

Tulajdon képpen csak takarékon mertem tekinteni rájuk, mert féltem, hogy a legapróbb lélegzet vétel vagy sóhajtás is megzavarja ezt a pillanatot amikor két régi barát végre ismét egymáshoz szól. Csodálatos és lehet a tervem véghezvittében is segíteni fog! Sosem tűnődtem még azon milyen is egy barát... de vegyük pl. Erint! Na jó... ez rossz példa volt! Erin nem épp egy tiszta elméjű élő lény, és nem is egy épp eszű alkat! Állandóan jártatja a barna buksiját, de sosem jut vele sehova... na és miért? Mert mindvégig azon agyal, hogy min gondolkozzon! Érdekes egy szelleme van!

Ebben a nagy gondolkodásban észre vettem, hogy Shin és Strify beszélgetésbe elegyedtek:

- Itt merre?

- Második utca, balról. Aztán a 12. ház!

- Jól van. Hogyhogy ittál?

- Neked ehhez nem sok közöd van.

- Szóval azért, mert Rima leitatott...

Elpirultam, mert részegségemben itattam le még Shint, aztán mire én kijózanodtam már csak egy hajszál választotta el attól, hogy úgy beálljon, mint kamionos a kurvasorba! Ezeket a férfiakat annyira könnyű egy kis iszogatásra rábírni. Bár közhír, hogy a csajok lassan többet vedelnek, mint a csávók - de senki sem olyan gáz, hogy ellen szegüljön egy jó kis tekilának. Tévednék? Kamu!

Egy hosszabb csönd beállta után végül Shin törte meg a csendet:

- Miért kellett ez Strify?

- ??

- Miért kellett anno ezt tenned? Még vígan ellehettünk volna, mint Cinema Bizarre... de neked a te életed sokkal fontosabb volt!

- Már én sem tudom igazán miért tettem. De Shin! Ami volt elmúlt, bár nem lehet meg nem történté tenni. Szerinted?

- Jó, szerintem sem. De sosem késő újra kezdeni!

Ekkor éles kanyar következtében bevágtam a fejem az ajtóba és felhorkantam, ami persze megzavarta a srácok társalgását, mert mindketten hátra tekintettek... még Strify is, ami hiba volt, hiszen a következőkben fülfájdító duda szó zajlott fel az éjszakában és egy kamion alig tudott megkerülni minket. Tessék! Kellett nekem a kamionos hasonlattal jönnöm.

A járdára kicsit felhajtva állt le a motor, amire Strify aggodalmas tekintettel meredt előbb Shinre majd rám.

- Mindenki jól van?

- Jobban kellett volna figyelned.

- Bocsi, a csajod bezavart!

- Hé! Te vetted olyan élesen a kanyart. Be is vertem a fejem!

Mutattam bucim lesérült féltekéjére míg ideges tekintetem szinte kidöfte a szőke és barna keverékes hajú srác tengerkék szemét. Elmosolyodott és vissza fordulva ismét beindította a kocsit. Persze már kissé fel kaptam az agyam és rögtön leugattam!

- Hej! Most épp drámaian megöltelek a tekintetemmel! Te meg csak vigyorogsz ezen?

- Mi mást tehetnék?

- Aaahh...

Érdekes, de Shin kuncogott - ez meglepettséggel töltött el, révén, hogy most tulajdon képpen Strify elszólásán nevet. Biztos nem az én elkínzott nyögésemen!

Lassan haza is értünk és Shin szált ki a kocsiból első ként, mert félt, hogy az italtól még kissé kótyagos vagyok. Amikor kiszált és megkerülte a kocsit Strify megint szembe fordult velem:

- Mit kell most mondani?

- Öhh. Kösz!

- Nocsak! Nem megy ettől jobban?

- Nem!

- Oké. Akkor jóéjt vöröske!

Rám kacsintott. Ekkor kinyílt mellettem az ajtó - magyarán nem tudtam visszaszólni - és Shin benyúlt értem a kocsiba. Felkapott, majd előbrébb lépett és behajolt Strify ablakán, amit a srác most húzott le.

- Köszi Strify!

- Nincs mit Shiniii!!

Mosolygott, majd elhajtott. Átkaroltam Shin nyakát, aki magyarázatot adott unszolt tekintetére:

- Megölöm.

- Nyugi cica, nyugi!

- Jaj ne! Kezdesz olyan lenni mint ő...

- Isten ments!

- Ooookééé... akkor ments!

- Mi van?

- Semmi. Na most felviszlek. Anyudék otthon vannak?

- Aaam. Nincsenek. Aky Lauránál alszik, Yuki az új csajánál. Apa már elment az üzleti útra és vitte anyát is! Ennyit erről. De van kulcsom!

- Remek.

Bementünk a sötét lakásba. Kicsi koromban meg volt bennem a félsz ettől a bent tolongó sötétségtől, de az akkor volt. Azóta már kissé felnőttem és még ha még tartanék is tőle valamilyen szinten Shin jelenléte megvédene engem mindettől a rémülettől. Az ajtóban Hómancs fogadott a fehér perzsa macskám, aki mindig s örökké csak éhes. Utál kézben lenni és fél az idegenektől! Magyarán mikor Shint észrevette hamar beslisszolt a szobám nyitott ajtaján.

- Talán még sem vagy egyedül!

- Hát Hómancs örökre velem van.

- Hómancs? Hm, de kreatív.

- Ne szívass! A húgom találta ki mikor Stewart Little a kisegér 2-t nézte!

- Csúcs. A húgod Stewart fan?

Megráztam a fejem és kuncogtam egyet Shin ostoba szövegén, amit egyébként tudom, hogy csak miattam mondott. Az én mosolyomért járatta le magát! Milyen kedves.

A szobámban körbemutattam:

- Látod! Mióta legutóbb itt jártál változott egy - két dolog!

- Például a barackszín falból rózsaszín lett? És milyen jó kis ágyikó! Ohh. De a posztereid még mindig kint ékelődenek!

- Persze. Vettem pár színes párnát is! Nézd csak...

Az ágyról felemeltem az első kezembe kerülő, alma zöld párnát és odadobtam barátomnak. Mosollyal jutalmazta az igyekezetemet a komolyodás felé... mert mindez persze csak arra kellett!

Az ablakom elé lépve leengedtem a redőnyt, majd visszafordultam Shin felé, aki eddigre már az ágyon feküdve a macskámat szórakoztatta. Örömmel töltött el, hogy így fel tudja találni magát bármelyik pillanatban... egy kedves és szelíd mosolyt hintettem, majd elindultam lassú lépések közepedte barátomhoz.

- Aranyos. Mint a gazdája!

- Hm. Köszi!

A macskám leszökkent az ágyamról, amire fel én foglaltam el a helyét. Ültem és néztem Őt. Kék szeme méllyen barna tekintetembe égett és már csukott szemmel is csak azt a tengernyi gyémántot látom ragyogni, amit Shin szeme rejt. Felült, majd megcsókolt. Aztán hamar elrebbent tőlem és vigyorogva vállat vont.

- Nehéz rajtad elmenni, Shin.

- Rajtad nem!

- Na kösz szépen.

Pajkosan megcsiklandoztam a hasát, de Ő - révén, hogy mennyire csiklandós - csak hamar a kezem után kapkodott csengő kacagások áradatában. Hogy ne legyen nyert ügyem most elkapta az alkarom és ledöntött a párnáim pihe fergetegébe és próbált csikizni, de miután eszébe szúrt, hogy nem vagyok csikis szadistább módhoz folyamadott... a nyakamba csókolt, amire fergeteges sikongatásba kezdtem, mert ez a testem szinte legérzékenyebb pontja (vagy ki tudja - de közel áll ahhoz!!). Úgy fest örömét leli szenvedésembe és mostmár ténylegesen nem adja fel a csókhintést hófehér bőrömre.

- Shin! Shin! Shin! Hagy-hagyjad már abba!!!

Válasza egy "ü-üm" volt, ami a nemet helyettesítette, révén, hogy "tele volt a szája" - vagy micsoda.

- Neee! Engedj el!

Lökdöstem kacagások közepedte, dehát csak nem állított akadályt a bátorságának. A lögdösődésben inkább beletúrtam szőke hajába és néha egyszer- egyszer végigsimítottam puha arcán. Végtére is: lenyugodott és most megpihen mellkasomon.

- Ó, Rima...

- Mondjad!

- Semmi csak már a neved kiejtése is örömet okoz.

Nyögte be, amire én jó erősen magamhoz húztam.

- Hú! Azért ennyire nem kell szeretned, kicsi lány.

- De Shin: nekem ilyen kedveset soha senki nem mondott még!

- El tudom képzelni... ahogy elnéztem az osztálytársaidat, és révén, hogy az unokahúgom LB-je vagy nem sok esélyt látok az érvényesülésre...

- Itt nem az érvényesülésemről van szó! Hanem csak a spontán gyűlöletről, féltékenységről... és Erin azért jó barát, mert neki minden megvan, ami nekem! Nincs oka a féltékenykedésre...

- Valóban. Na mindegy!

- Örülök, hogy megbeszéltük...

- Shin!

- Mondd!

- Izé... volna kedved... vagyis na... itt alszol ma nálam?

- Hát most miért ne? Igen.

Adta be gyorsan a derekát és énbennem megint egy pillangó szabadult el. Imádok Shinnel aludni! Főlleg, hogy ezen kívül még eddig csak egyszer aludt nálam... de nem baj! Csak annyi az egész, hogy végig kell nézni vele a Nanát, ami nekem egy időbe nagyon az anti témába toporzékolt, de mióta Shinnel vagyok azóta kezdem úgymondd: elviselni...

***

Kiro nyújtózkodott egyet, majd átkapcsolt egy másik csatornára, miközben maga mellé meredt: Yu ott aludt nyakig betakaródzva. Persze mindeddig be sem takaródzott volna, ha Kiro nem veszi a fáradtságot, és terít rá egy plédet.

A mellette alvó fekete srác valahogy jobban lekötötte a figyelmét, mint a TV-ben épp műsoron lévő Talk Show. Ábrándos nézések közepedte tanulmányozta barátját, mikor kopogást hallott. Az ég szerelmére! Melyik retardált fasz kopogtat éjfél előtt 10 perccel a ház ajtaján? - Sóhajtva állt fel és elindult a bejárat felé. Ekkor vette észre, hogy bezárta az ajtót, mikor Strify még haza sem ért!

- Bocsi Strify...

- Látom mennyire bűnhődsz!

- Bocsi, de azt hittem Wiánál alszol.

- Fogadok, hogy ez csak kifogás, és igazából elfelejtetted!

- Fején találtad a szöget...

Tolta be mögötte az ajtót és ekkor vette észre haverja bánatos arckifejezését:

- Hé, Strify! Miért vagy ilyen búval baszott?

- Mi?

- Olyan depressziós az ábrázatod, mintha kinyírtad volna a gondnok macskáját!

- Hú Kiro... imádom a hasonlataidat!

- Tudom, hiszen fergetegesek. Szerintem közülünk én vagyok a legviccesebb!

- Meg a legegósabb is.

- Á nem. Azt a posztot te már betöltötted!

- Mi van??!! Ezt meg hogy érted?

- Felejtsd el.

Azzal önelégült vigyorral hagyta faképnél és visszamászott a nappaliba. Fogadok, hogy pornót néznek Yuval! És nekem nem szóltak... kis köcsögök! - fordult meg Strify elméjében... ám a szobába lépve észrevette, hogy igazából semmit sem néznek, csak Kiro Yut, Yu pedig a szemhéját belülről. Hú de kóma! Mindjárt bealszik Kiro is.

- Figyelj Kiro... te olyan sík hülye vagy, de most muszály valakinek kitárulkoznom! Tudom: ilyet csak a csajok szoktak, de na... most amúgy sajna nincs itt Romeo, hogy elmondjam neki a bajom!

- Hallgatlak Egómanó!

- Ne találj már ki ilyen szánalmas beceneveket, kérlek... olyan megalázó!

- Ok, csá... na? hallgatom!

- Wayolette tuberkulózisban szenved.

Kiro sokkot kapott. Eltátotta a száját és úgy pásztázta a barátját, majd felszólalt:

- Bazdmeg!

- Hidd el, én megtenném, de így?

- Csezd meg, bazdmeg... ez nem egyszerű! Abba bele fog halni!

- Ne mondd ezt, kérlek! Vagy várj: te nem Romeo vagy, hogy mindig bejöjjön a jóslatod... még ha meg se szólal! ˘.˘

- Szorri... de ez most nagyon necces... nem is tudom mit mondjak!

- Tudom. Romeo se szokott semmit mondani!

- Ez nem meglepő.

- Jó, de... akkor is annyira rossz: nem tehetek érte semmit, pedig szeretem...

- Én mindeddig azt hittem, hogy neked a tükörképed lenne álmaid netovábbja, de ha így állunk...

- Kiro, kérlek ne vedd poénra!

- Ez nem poén! Kajak így gondoltam!

Strify válasza: tarkón csapta a gitáros srácot, aki kuncogva díjjazta a cselekedetet.

***

Éreztem ahogy hozzám simul hátulról és teste melege eltereli a hideget bőröm libabőrös felszínéről. Egyenletes szuszogását tökéletesen hallottam a csöndben. Kezei szorosan tartottak és óvtak. Szőke haja kellemesen csiklandozta nyakamat és mosolyt csalt arcomra. Szorosan tartottam magam előtt a takarót és igyekeztem minnél jobban belebújni, mert az orrom fázott... de ez tök fölösleges volt, révén, hogy háttal voltam neki.

Nem volt rajta felső, és rajtam is csak egy vékony, spagetti pántú atléta volt... valamint a kis, piros nacim, ami a sok mosás végett már-már inkább rózsaszín érzetet keltett a látótérben.

Ha egészen elhalkultam, és visszafolytottam magamban a levegőt még a szívdobogását is hallottam, aminek ritmikus dübörgése álmot csalt hosszú pilláim végére. - és ekkor bevillant egy kép: arról a megátalkodott majomról, Strifyről! ... nem igazán tudom miért pont ő jött be, de nem is nagyon aggasztott a kérdés... csak Ő volt előttem! És egyre jobban elöntött a harag, mert ilyen makacs! Ha rajta múlna talán soha nem is lenne Cinema Bizarre! Mert ő annyira leszarja mások mit gondolnak, de olyan mértékben, hogy az megremegteti az egyenlítőt! Az az önfejű és makacs ábrázat. Azok a ravasz nézések... jaj de kikaparnám a szemét! Nem is értem minek foglalkozok vele, mert tényleg még csak nem is ismerem... de van egy olyan érzésem, hogy nem is akarom!

11.rész: Érzelmi hullámvasút

Sziasztok!

Végre sikerült részt hoznom. Jó olvasást! ^^ KOMIKAT PLS!!! *.*

[Strify szemszög]

/Az élet egy csalódás, amin senkinek sem könnyű túllépni./

Nem kifejezetten értettem ennek a sok romantikus vígjátéknak a lényegét - mióta csak élek - de most csak nem fogok erre rákérdezni... nyugtalan s tébolyult lelkem nem bírja eldönteni, hogy az ostoba beszólások és a romantikus önfeláldozások közepedte milyen érzelmeket adjak Wia tudtára, ha netán beszélgetésbe elegyedek vele. De eddig legtöbbször csak én szólaltam meg...

- Úr isten.

- Strify! Ha ennyire gyűlölöd a romantikus vígjátékokat, akkor miért nem szólsz, hogy vegyem ki?

- Mert neked tetszik...

- Az lehet, de attól függetlenül még nem kell kínoznod magad!

- Már tök mindegy. Nincs belőle már olyan sok!

- Strify! Ez a Hétmérföldes szerelem! Összesen 178 perces az extrákkal és azokat is meglestük az elején! Ez még csak a közepe.

- Csúcs...

Dőltem hátra a megadás jelét felmutatva... Wia jót nevetett rajtam és rádőlt a hasamra.

- Nyugi cica nyugi...

- Arról nem volt szó, hogy ez eddig tart...

- Tudod: nem mindig az van amit te akarsz mr. Szupersztár!

- Tudom. Ne is mondd!

Egy párnát hívtam segítségül, amivel eltakartam az arcom a következőkben. Wayolette megveregette a hasam aztán felült és újra a TV-t nézte. Bársony puha kezeibe fektette porcelán fehér arcát és gyermeteg mód kissé eltátotta a száját. Hátra dobtam a párnát és már nem bírtam magamnak parancsolni: átöleltem hátulról és szorosan tartottam miközben vallomásra nyílt ajkam:

- Wayolette... valamit már egy hónapja el akarok neked mondani, de ezeddig nem mertem.

- Nézd már! Drew Barimoor annyira helyes ebbe a szerkóban.

- Látom.

- Na mi az amit el akarsz mondani?

- Hát... csak egy szó: szeretlek.

- Mi van?

Hátrafordította fejét, és mondjam vagy mutassam alapon csókot leheltem istennőt megcsúfoló, babarózsaszín ajkaira. A csókomat viszonozta és átkarolta a nyakam. Hamar könnyítettem a pozíción és már végre szemtől szemben folytathattam a csókok árasztását szerelmemre. De a pillanat töredékétől kicsit tovább jutva szemtelen könnycseppek jelentek meg Wayolette szeme sarkában. A csókot én szakítottam meg és aggodalmas tekintetem közepedte simítottam végig arcán:

- Mi a baj? Te nem így érzel?

- De! Pontosan így érzek és ez a baj...

- Ez? Baj? Hát te fergeteges vagy. Miért lenne baj?

- Mert én... hagyjuk, oké? Nem akarlak elküldeni, de most talán jobb lenne ha hazamennél...

- Mi??! Addig nem amíg meg nem magyarázod!

- Nem akarom megmagyarázni...

- Pedig addig egy tapodtat sem megyek.

- Úr Isten Strify!!! Miért kell ennyire követelődzőnek lenned?

- Mert megijeszt ez a hirtelen jött hangulat váltás, tudod?

- Mostmár igen.

- Mondd el mi a baj!

- Az ég szerelmére! Strify: tuberkulózisom van!

- Micsoda???

- Jól hallottad. Gyógyíthatatlan betegség! Ezért nem akartam, hogy belém szeress és én se beléd!

- Dehát a tuberkulózis kezelhető...

- Hát egy - egy terápia sikeres, de ettől még gyógyíthatatlan!

- Na de ha nálad sikerül a kezelés?

- Ohh... én annyira félek!

- Nem kell! Nem ,mert itt vagyok veled.

És újból magamhoz öleltem. Mintha megnyugtattam volna, vagy nem is tudom... tuberkulózis... te jó ég... Wia!

***

Romeo megkavarta a kávéját és közben erősen a vörös "kislányra" koncentrált. Arcáról semmi nemű érzést nem lehetett kiolvasni, de mégis mintha arra gondolna, hogy "WTF? Ez ki ez?" - pedig Rima már kétszer bemutatkozott neki. Csak valahogy mindig kikapcsol az agya, ha ismeretlen emberekkel találkozik.

Yu érdekes grimaszokat vágott miközben telefonját nyomkodta és szorgos SMS invázióban részesítette barátnőjét, Erint. A lány nem nagyon törte magát a bő válaszokkal, számára elég volt egy 'ok' vagy egy 'aha' és néha egy-két smiley.

Kiro már harmadszor teszi fel a kérdést Rimának:

- Azért kutattad fel utánnunk egész Berlint, hogy megkérdezd lenne e kedvünk a Cinema Bizarrehoz?

- Argh. Hányadszor mondjam el? Igen ezt akarom, mert fontos nekem Shin boldogsága!

- Dehát ő DJ ként is boldog!

- Szerintem meg igenis hiányzik neki az a sok együtt töltött perc a bandával...

- Nekünk is hiányzik, bár Romeo kérdéses...

Ez ezúttal Yu volt és Romeora tekintett, aki biccentett egy haloványat, majd beleszürcsölt a kávéba. Ezzel nem sok információt véshettek a tudatukba!

- Halihó srácok és... Rima????

- Szia Shin!

Jött kórusba mindenkitől - kivéve Romeot. Ő csak iszogatott és integetett a maga sokat mondó szlogenjével egyetemben.

- Rima te mit keresel itt?

- Ejnye Shin! Hogy lehetsz ilyen a csajoddal?

És Kiro ekkor magához húzta Rimát. Átkarolta a lány vállát miközben végig Shinen pihentette tekintetét.

- Tulajdon képpen... na mindegy! Szerintem nem vagyok gyökér, csak sokkot kaptam, hogy itt van abba a kajáldába, amit eddig csak úgy hittem mi tudunk, hogy létezik!

- De ezek szerint nem.

- Hát nem!

Leült mellém így most Kiro és közötte helyezkedtem el. Persze rögtön írtam sms-t a srácoknak (akik tulajdon képpen mellettem ültek) hogy témaváltás. De volt aki úgy fest nem értette a célzást. Kiro halkan a fülembe súgta:

- Shin tud a tervedről?

- Nem! Ezért küldtem neked az SMS-t kicsi szöszi!

- Ja.

***

Miután elmentem Wayolettetől még nem voltam képes haza menni, ezért csak az utcán lézengtem. Akkor a sok köhögés, mikor véres zsebkendőt találtam az éjjeli szekrényében... már mindent tudtam! Így már az összes dolog megmagyarázódott. Ezért betegeskedett mostanság: betegeskedett? Hisz mindvégig beteg volt. Szomorúan és komoran hajtottam le a fejem miközben elhaladtam egy gyorsétterem mellett. Kiro, Yu és Romeo volt odabent. Hát bementem.

- Csá srácok! Mi a helyzet?

- Semmi. Ülünk, lesünk és várjuk Rimát meg Shint.

- Merre vannak?

- A mozsdóba, mert Rima túl sok koktélt ivott.

- Ahh... az probléma...

- De Strify! Ha Shin kijön nem fog megölni?

- Dehogy! Túl sok lenne a papírmunka.

- Remek. Na mindegy is! Jobb lesz ha rendelek még egy gyros tálat.

- Tedd azt, Kiro!

Megfogtam a homlokam és végignéztem ahogy Kiro még egy adagot kér a csinos pincér nőtől. Sóhajtva túrtam bele sűrű, szőke hajamba és épp a mozsdó ajtó felé tekintettem ahol is Shin jött ki a vörössel.

- Hú skacok... szerintem neki és nekem mára ennyi volt! Jobb lesz ha mi most... hé! Strify mit keres itt?

- Éppen sült krumplit eszek.

Megforgatta a szemeit és felkapta Rimát, aki már aludt - legalábbis be volt hunyva a szeme! És mosolyogva aludt...

- De Shin! Hiszen te is ittál két koktélt... így akarsz vezetni?

Tette fel a kérdést Yu, majd érdeklődve pislogott egyet. Shin megvakarta a fejét:

- Hát őő... huhh... nem is tudom... lenne kedved vezetni?

- Nem hagyhatom itt Kirot... félek, hogy a pultos csaj leitatja!

- És Romeo?

Romeo helyett válaszolt Yu:

- Romeo már nincs velünk. Rég egy másik dimenzióba jár!

- Látom. Csak nem lesz annyi rendőr...

- Hé!

Emeltem magasba a kezem, bár még így is félő volt, hogy Shin továbbra sem vesz ember számba, de mégis rám nézett.

- Majd én hazaviszem... csak mondd meg hol lakik!

- Na nem! Nem fogom a barátnőmet kettesben hagyni veled!

- Akkor miért nem mész te is velük?

Romeo végre visszatért közénk! Csak nem az én oldalamon... ugyan mit tudnék csinálni pont én ezzel a végtelen - és végtelenül csinos - kis japán hölgyeménnyel? Nem! Már megint hülyeséget beszélek... nekem ott van Wia!

- Pff... én nem ülök be ezzel egy kocsiba!

- Akkor pedig ittasan kell vezetned. Na! Gyerünk már Shin. Mit tehetnék én veletek?

Shin most odalépett mellém és megragadott a pólómnál fogva. Belemarkolt a pamut anyagába nem sokkal a póló nyaka alatt és közelebb rántott ideges arcához:

- Az egy percig sem izgat, hogy VELEM mi lesz! Sokkal inkább érint az, hogy Rimával mi lesz.

- Hm. Megbízhatsz bennem!

- Pff... ez most komoly?

Meredt rám semleges tekintetével. Hangjában megannyi szarkazmus és gyűlölet ütötte fejét amikor ezeket mondta. Nem nagyon hatott meg vele. Végül már csak arra emlékszem, hogy én ülök a volánnál, Shin az anyósülésen, Rima meg hátul alszik. Beszélgettünk. És nem vitáztunk! Mintha egy régi múlt béli képet festettünk volna újra... talán olybár tűnik még magamnak sem ismerem be - holott ez teljes mértékben így van - de nagyon hiányoznak azok az idők.

10.rész: Rima, az akció hős - hülyéskedsz?

Szióó!

Mizu mizu? ;))) Siettem ahogy tudtam haza, hogy feltegyem a részt! Remélem majd bejön nektek. Aztán a komikat ne sajnáljátok! Pussyy

[Rima szemszög]

/Szükségem van a szerelmedre,

Nélküle nem vagyok más csak egy törött rózsa,

Aki tétova perceiben csak feleslegesen hullatja szirmait./

Ködös reggel fogadott ezen a csütörtöki napon. Nem sütött a nap, nem énekeltek a madarak. Hűvös és otromba novemberi reggel volt. Az utolsó falevelek peregtek le a kopasz, őszi fák ágairól, az emberek csak mostanság cserélték le a dzsekijeiket a melegebb téli kabátra. Fáradt és sápadt tekintetem futótűzként jutott végig a szobámban és felmértem a terepet. A telefonomon továbbra is az az ostoba ébresztő hang szólt. Már vagy századszor nyomom le a 'szundi' gombot, de mind hiába, mert a nap nem ér véget 5 perc alatt. Hát... Még nem tudom hogyan fogom megkezdeni tervem megvalósítását - amit egyébként csak és kizárólag Shin miatt teszek - de az biztos, hogy ma már el kell kezdenem. Édesapám ma reggel 5kor találkozik Strifyvel. Most kell cselekednem! Hamar magamra kaptam egy farmert, egy atlétát és egy kardigánt, majd már repültem is a cipőmért. Az ajtómban aztán Yukitoba botlottam bele:

- Rima, hát te? Még van fél órád aludni! Fél hat.

- Tudom és már így is késésben vagyok! Légy jó Yukii!!

Adtam puszit arcára majd magára hagytam kérdésekkel elöntött elméjével és zavart tekintetével. Olyan sebesen kapkodtam a lábam a kabátomért, hogy még az atléták is elbújhattak volna szégyenükben! Felkapva a kesztyűt és a kabátot rohantam egyenesen a stúdió felé, ami egyébként teljesen ellenkező irányban van a sulimmal. A fagyos aszfalton magassarkú csizmám lópatkóra emlékeztető módon kopogott és jó erősen szorítottam magamhoz a kabátomat. Mindvégig azt éreztem, hogy valamim otthon maradt, de most ez sem érdekelt: meg kell tudnom Strify mikor jön legközelebb! Apum holnap elutazik, szóval nem fogok tudni vele erről beszélni. A helyettesét Rogert meg úgyis utolsó percekben fogja értesíteni az utazásáról - kb. mikor már rég a repülőn van. Szóval ha most meg tudom mikor jön Strify, bejövünk Shinnel és megint beszélgetnek, de ezúttal megkérném arra őket, hogy mondják el mi a problémájuk egymással. És akkor végre lenne egy támpontom, amiből kiindulva megkezdhetném a békítő hadműveletet. Eztán már csak a banda többi tagját kell fel kutatnom, akik természetesen nem utálják egymást. És Bang! (mint az albumuk) - megint lesz Cinema Bizarre! És Shin végre érvényesülhet. Már nem mintha rosszul alakulna DJ pályafutása, de biztosra veszem, hogy a banda hiányzik az életéből! És nem akarom, hogy szomorú legyen... kíváncsi leszek hogyan fogja meghálálni, mikor kiadják az új albumukat, aminek feltehetőleg ez lesz a címe: Megint Cinema Bizarre. Jaaaaj de jó is lenne... akkor legalább neki meglenne a boldogság! Ha már nekem nem adatik meg... hoppá! Itt a stúdió. Kicsit túl szaladtam és megint hoppá... elcsúsztam! Jaj pont az ajtóban...

- Rima!

- Apa!

- Ööö... minden oké?

- Strify. Strify! Jaj végre...

Felpattantam, nem is törődve apum segítő kezével. Rögtön beálltam célszemélyem elé és igyekeztem udvariasan feltenni a kérdéseket:

- Aaammm... holnap is jön? Jösz? Azaz... tudod!

- Nos, holnap nem sajnos, mert én nem vagyok épp egy húron Rogerrel. Apuddal jobban kijövök!

- Ohh. És ha legközelebb jösz? Vagyis na... ha legközelebb jösz akkor... kérdezhetek valamit?

- Nyugi, nincs csajom...

- Ehh. Nem ezt akartam!

- Hát mi mást? Amúgy nem is tetszik senki.

- Igazából azt akartam kérdezni, hogy... mindegy! Felejtsd el.

Inkább elmentem volna! Egoista barom. Minden sztár ilyen! Meg sem lepődök. Miért hiszi a legtöbb híresség azt, hogy egy tini kiscsaj csak és kizárólag a szerelmi élete villanyozza fel? Na ez rossz kérdés volt, mert ezt azért hiszik, mert általában így van.

- Kicsim, hova?

- Iskolába apa.

- Értem. Ó! Várj! Strify elvihet egy darabon, ugyanis ő is arra megy!

- Igazán? Köszi, odatalálok.

- Az ötlet nem rossz, mr. Hanataro! Szíves örömest elviszlek kislány.

- Én meg nem szálok be egy olyan pasi kocsijába, aki azt mondja rám, hogy kislány!

- Hhh... bocsánat! De tőlem sokkal kisebb vagy, mint korban, mint magasságban és mint fejlettségben!

- Mi??!! Apa! És te ezt hagyod, hogy csak így beszóljon nekem?

- Miatta kapok én is pénzt.

- Jellemző.

Vérig sértve indultam utamra, de valami megfékezett. Egy kéz, ami elkapta az enyémet: Strify keze.

- Várj már te idegbeteg törpilla! Nem szólok be. Gyere nyugodtan!

Sóhajtottam és felhorkantam mérgemben. Ahh... férfiak...

***

A kocsiban ülve tekintetem erősen az ablak mellett futó tájképre terelődött, miközben az a drága szöszi mellettem felszólalt:

- Szóval, Shin barátnője: halljuk a tényeket! Mit mondott a pasid rólam?

- Semmi olyat!

- Á, szóval tényleg jártok.

- Nem igazán... vagyis nem tudom...

- Ezen mit nem kell tudni? Lássuk: megfogja a kezed?

- Igen.

- Átölel?

- Igen.

- Szexeltek?

- Nem!

- Na mindegy! Smároltok?

- Hát még azt sem...

- Pff... jellemző! Egyikőtök sem kezdeményező típus.

Ekkor megcsörrent a telefonja: mosoly ült ki az arcára, amikor felvette és bele szólt:

- Csóközön, itt Strify!

Alig ugyan, de hallottam, hogy beszélget valakivel. Egy lánnyal. Kellemes hangja van így telefonon keresztül is...

- Szia Strify. Merre jársz?

- Épp Hanataro lányát viszem iskolába!

- De kedves tőled. Csak ne vidd túlzásba a kedveskedést!

- Úgy ismersz?

- Igen.

- Hm... mindegy! Te merre vagy? Már a kórházban?

- Igen. Most várok a leleteimre.

- Értem. Csak nyugi!

- Igyekszem. Ó! Itt a doki. Leteszlek! Csak hallani akartam felőled... szia!

- Szia.

Letette a telefont a kis telefontartójába, majd lelassított a gimi előtt.

- Barátnő?

- Mondtam, hogy nekem nincs barátnőm. Wayolette csak a barátom!

- Jól van. Nem azért kérdeztem! Nos: köszi a fuvart.

- Szívesen. Mikor végzel?

- Fél kettő. De Shin jön értem!

- Nem is akartam eljönni érted, csak nyugi.

- Ehh... kösz!

Kilöktem az ajtót és már mentem is befelé. Az ajtóból még visszanéztem és integetett. Vigyorogtam neki egy sort, majd szedtem a lábaimat befelé...

***

- Most miért kell ezen felhúznod magad? Csak a suliig hozott...

- Jó, de akkor is. Rima, én csak védeni akarlak!

Rivallt rám Shin a Don Pippo ételbárban, amikor suli után végül ott kötöttünk ki.

- Nem tartom megfelelő érvnek, hogy meg akarsz tőle védeni, mikor tök ártalmatlan...

- Hát te rosszul látsz? A képéről sem az jön le, hogy egy földre szállt angyal.

- Az te vagy!

- Kösz.

Miután elfogyasztottuk a gyrost elmentünk Shin lakására. A szüleim amúgy sem voltak otthon, szóval nekik szerintem tök mindegy merre vagyok!

Fent Shin szobájában leültem az ágya szélére és egy unott mozdulattal dobtam hátra magam. Shin aggodalmakkal teli arckifejezéssel ült fel mellém és kezein támaszkodva engem figyelt.

- Haragszol?

Bátorkodtam egy igen megfontolatlan kérdéssel, de kellemeset csalódtam: felültem majd rámeredtem, mire ő csak magához vont és hátam simogatta.

- Dehogy haragszom. Mostmár amúgy is tök mindegy lenne!

- Igen?

- Hát persze. De Rima! Kipróbálok valamit, ha nem gond...

- Az attól függ mit!

Vártam kíváncsian cselekedetét, de a vártnál jóval jobb dolog történt: végigsimított arcomon és megcsókolt. Ajkai olyan forróak voltak és puhák, hogy azt hittem ez a mennyország. Minden porcikámban csak remegtem és hirtelen Strify jutott az eszembe: "Pff... jellemző! Egyikőtök sem kezdeményező típus." - hát ennyit erről!

9.rész: Melletted én is megnyugvást találok

Sziasztok!

Itt a kövi rész. Itt már szorul a hurok! Izgulós lesz a helyzet becs szó ;))) kérek komikat!! ^^ Pussyy

[Strify szemszög]

/Tükörbe nézek, de másként látom magam -

Okoztam egy csalódást és ez befolyásol.

Az érzelem neve: szégyen./

- Ismeretlen szerző -

Nem tudom mi okozta ezt az esemény sort, aminek következtében most kedves lakótársammal, Kiroval veszekszem. Sosem tudtam igazán uralkodni magamon, de most végképp nem megy. És mindezt Kiro sínyli meg, mert ha valakin, akkor rajta lehet a legjobban kitölteni a dühömet. A mosolya mindig ráébreszt mekkora balfék vagyok, és arra, hogy milyen gáz, hogy őt akarom megsérteni, miközben csak magamat teszem nevetségessé. Nevet.

- Ne nevess te balfasz, mert kinyírlak!

- Hhh... dehh most... hhh... mit kezdjek veled? Annyira drámaian tudsz kiborulni, hogy az már egyszerűen fergeteges!

- Fergeteges? Te fasz! Megmutatom mi a fergeteges...

- Mi a rákomért ölitek már egymást?

Hirtelen Yu jelent meg szemeim előtt, ami szintén befolyásolta kitörésemet. Hátrafordultam és belecsapódtam mellkasába barátomnak, majd felnéztem az arcára - oké, magas, de én sem vagyok alacsony! Az alacsony az ott kezdődik ahol Kiro éli az életét. Na az ő magassága aztán izgalmas téma!

- Semmi, csak Strify találkozott Shinnel, és nem volt épp szívéjes viszontlátás.

- Szívéjes? És még te vagy ideges Strify? Úgy utál téged, mint egy borz a fürdést!

- Kösz Yu, imádom az ilyen előtörő hasonlataidat.

- De akkor sem vágom mit mérgeskedsz.

Leült az asztalhoz és elvett egy almát a tálból, majd megtörölte pólójába. Kiroval nyomkövető ként figyeltük a mozdulatot, amint a szájához emelte a vörös gyümölcsöt és hófehér fogait belemélyesztette, mint egy vámpír a keleti szüzek nyakába. Leharapott egy kisebb darabot és megnyalta szája szélét, amire mi Kiroval történetesen tök egyszerre eltátottuk a saját szánkat. Ő még a hangulat kedvéért nyelt is egy hatalmasat, majd sarkon fordult és elindult a szobája felé.

- Fel a fejjel Strify! Én bírom Shin szövegét. De téged sem kell félteni a beszólás témában!

Kedves gesztussal utánna vágtam a papucsomat, ami egyenesen célba tévedt és fejbe csapta a szőke herceget, akinek hirtelenjében inába szált a bátorsága és bement a szobába. Persze én sem a nyugalmamról vagyok híres, szóval utánna iramodtam - de Yu elkapta a karom:

- Hagyd el neki. Tudod milyen Kiro!

- Tudom, de... nem tudom elnézni, mert ez egy akkora állat, amekkora még a Madagaszkárba sincs!

- Nem baj. Ne rajta töltsed ki a dühöd!

- Hát akkor kin? Rajtad?

- De csak ha rűd jött az emo és egy depressziós hullám következtében ki akarod nyírni magad.

- Kösz a bíztatást Yu!

Zártam a témát majd már higgadt fejjel elindultam a szobámba. Beérve letelepedtem az ágyra. Egy unalmas perc közepedte megindokolatlan érzés tört rám és ölembe kaptam a laptopom, majd bekapcsolva rögtön rámentem a netre. Hinnéd, hogy egy szupersztár nem szeret a neten lógni, de néha igenis kapóra jön. Kell egy állnév, aminek segítségével regisztrálsz facebookra és megkeresed magadnak azt akire most épp gondoltál: Rima Hanataro.

Ekkor hirtelen megszólalt a telefonom: Wayolette az. Felveszem neki, majd vidáman beleszóltam:

- Csóközön, itt Strify!

- Szia.

- Nahát szia Wia! Mi a helyzet?

- Először is: mi ez a betegesen buzi beköszönés? 'Csóközön, itt Strify' honnan a francból szeded ezt a szöveget?

- Ha tudnád... na mindegy! Mesélj mizu.

- Semmizu! Csak a szüleim éjszakásak és épp unatkoztam. Gondoltam felhívlak mi van veled!

- És felhívtál és mi van velem? Hát semmi jó, de semmi rossz. Magyarán abszolút SEMMI! Hogy vagy?

- Nem túl jól, de jobban mint reggel.

- Gondoltam. Na mesélj!

Közben betaláltam amit kerestem: ez tényleg az a kiscsaj! Hú... az adatlapját elnézve nem sok barátja lehet... és ki ez a ribanc, aki írogat neki? Hú de ismerős... te jó ég! Hiszen ez... Erin??? Jaj te jó ég. Yu csaja, nekem meg az exem! Imádom az ilyen véletleneket. Ó és ki ne hagyjam a legjobbat: Shin unokahúga.

- Strify? Itt vagy?

- öö.. itt. Mondd csak, drága: te nem ismersz véletlenül egy Erin Gothow nevű hölgyeményt?

- Öö.. nem!

- Hát olyat, hogy Rima Hanataro?

- Hanataro? Nem az a muki a főnököd?

- Nem kifejezetten a főnököm, csak megvette a stúdiót, ahol énekelek.

- Ja. A felesége?

- Nem, a lánya.

- Pff... nem!

- Na mindegy felejtsd is el.

- De most ez miért érdekel?

- Hm... féltékeny volnál?

- STRIFY!!! Te hülye vagy... már miért lennék féltékeny?!

- Nos ha jól emlékszem a napokban veled smároltam, nem?

- Ez még nem jelent semmi komolyat!

- Biztos?

- Na jó, talán mégis... de nem érdekelsz!

- Oké, akkor le is tehetem?

- Ó, csak ne fáradj: leteszem én helyetted 'Csókos Strify'! Még a végén árt az imidzsednek.

- Neked meg a szépségednek ha idegeskedsz.

- Te vagy az egyetlen aki fel tud húzni...

- Ja, ok... akkor szorri!

- Na mindegy. Szia!

- Szia.

Letette. Megnevettetett. Nos: ha már itt vagyunk nézzünk kicsit szét: nem rossz a csaj. De Shinnek talán túl jó kislány. Hiszen Shin sem egy bűnbak! És csak az ellentétek vonzák egymást. Ennek a lánynak valaki más kell! Előbb - utóbb ő is rájön. Nem jósolok túl sokat nekik!

***

Kiro átfordult a másik oldalára. Nem tudta miért, de ma este valahogy kényelmetlen volt az ágya! Nagyon sokat nem várt az estétől. De mikor ismét az ajtó felé nézett arca, valami kis fény megvilágította az arcát. És hallott is valamit: zene...

Felállt az ágyból és már csak úgy reflexből Yu szobája felé vette az irányt:

- Yu, még este is nyomod?

Lépett be váratlanul a szobába, ami Yunak is feltűnt. Egyből abba hagyta a pengetést és elmosolyodva tekintett barátjára. Beljebb csusszant ágyán, reménykedve abban, hogy majd a szöszi leül mellé. A remény valóra vált: Kiro leült mellé.

- Tudod... amióta nincs Cinema Bizarre egyre jobban hiányolom azokat a fellépéseket, amiket ezzel a gitárral éltem meg együtt.

- Lám.

- Amúgy honnan tudtad, hogy én zenélek?

- Tudod a te gitározásodat mérföldekről kifigyelem. Meg szerinted Strify lenne az? Nem igen láttam még nála gitárt. Meg ha valamit a szobájából hallani lehet, az csak egy plasztik cica sikongatása lenne...

- Hhh... de hülye vagy! Hiszen már két hete nem hozott fel lányt. Azzal a külvárosi csajjal járogat, vagy hasonló. Hogy is hívják? Bianka? Nem. Az két hónapja volt. Akkor Vanessa?

- Wayolette, te sötét!

- Most honnan a faszból tudjam? Nem az én szukám.

- Ja. Pedig egy olyannal, mint Wia, igazán jól járnál. Beszéltem már vele pár szót és meglehetősen kedves!

- Kiro, nekem nem Ő kell... hanem Erin!

Kiro hangja hirtelen elcsuklott. Mondani akart volna még valamit, de hirtelen kiment a fejéből! Nem tudta miért, de valóban elfelejtette. Bezavart ez a név: ERIN. Még a hangzásából sem az jön le, hogy egy hűséges típus!

Maga elé meredt és megpróbálta visszanyelni a szavakat amik most csak áradtak volna belőle. Megpróbálta, de csak Yu kedvéért. Nagyon nem akarta megbántani!

- Kiro?

Csattant fel a hangja Phoenixnek és Kiro már sírni is tudott volna, ha igazán megerőltette volna magát.

- Tessék.

- Minden rendben?

Yu igyekezett barátja szemét megtalálni, de az folyton csak elhúzta a fejét... nem, elég volt! Ő ezt nem köteles végigbírni. Magához húzta Kirot, hogy végre szemébe tudjon nézni, de a srác csak félre értette:

- Mi a fasz???

- Pont az.

Maga sem tudta miért, de elveszett a srác mélykék tekintetében és egy érzelmi hullám következtében furcsa, csiklandós érzést érzett hasában. De az csak eltolta magától és sóhajtva témfergett az ajtó felé. Yu felállt, kihúzta magát mint egy katona és elkapta a karját Kironak. Aki csak visszanézett a válla felett: mit akar ez tőlem? Most ez jó vagy rossz? Nem akarja hogy elmenjek. Akkor ha nem izgatná, hogy megyek vagy sem, akkor biztos nem fogná a karom. Visszafordultam.

- Mit akarsz?

- Nem vagyok a kutyád, Kiro!

- De én sem a tiéd! Ha menni akarok, menni is fogok.

- Nem!

- De igen!

Magához vonta a szőkét, aki csak meglepődött a barátinak nem igazán mondható ölelésen. Lehet tényleg érez Ő is valamit? Minden esetre Kiro lenyugodott és már nem érezte annyira dühösnek és feszéjezettnek magát. Viszonozta az ölelést.

8.rész: Egy két perces kaland

Szióó! ^^

Mi a helyzet? :) Már régen voltam erre felé is... a hülye suli elveszi minden időmet! És most itt az őszi szünet, de most sem mehetek sehova, sem pedig nem tudok írni, mert időm sem lesz. Orvosi vizsgálatok, apummal találka, halottak napja... áh! néha én is szívesen lennék köztük xDxD jó olvasást! ^^ éljetek boldogan még halottak napján is!

[Rima szemszög]

/Ha egyszer a véletlen játszani kezd veled,

készülj fel rá: fordulat fordulat után ér.

Ha a sors felnyitja kapuját, ontja a meglepetéseket.

Ha rést ütött, az események egymás után törnek be rajta,

egymást érik a meglepetések.

A meglepetés homály./

- Victor Hugo -

A napok mostanában meglehetősen gyorsan forognak egymás után. Hamar lett a szombatból vasárnap, a vasárnapból hétfő, a hétfőből kedd és a keddből SZERDA. Ezen a szerdai napon életem sorsdöntő fordulatot vett, ami mára az egész létemet befolyásolja. Együtt kell élnem ennek a napnak a komolyságával, a bánataival és a boldogságával. Hiszen ott álltak szemben egymással, és tekintetükből tökéletesen kiolvasható volt, hogy régi ismerősök. Valahonnan a múltból...

Szőke haja volt, zafír kék szeme, mint a drágakő, vagy mint Shiné. Már máskor is láttam, de sosem gondoltam volna, hogy ő Shin régi barátja, a Cinema Bizarre ex énekese: Andreas Hudec - vagy ahogy mindenki ismeri: Strify. Persze még nem volt alkalmam beszélni vele, de már amikor nem volt több köztünk ettől a kurta egy s fél métertől éreztem, hogy valami köze lesz az életemhez. De hogy mi, azt akkor még nem tudtam! Mostmár tudom.

- Üdv Shin.

- Hali Strify.

Szinte égett köztük a levegő, a feszültség egyre erősödött és én pont kettejük között álltam. Nem tudtam miért ez a rég nem érzett harag, de aztán eszembe jutott, amit Shin mesélt...

- De... az együttes mellett énekelhetett volna egyedül is, nem?

- De igen, csak neki ez nem tetszett és inkább dobott minket...

Máris tisztábban láttam! De talán nem elég tisztán.

Édesapám hamarosan mellém lépett és üdvözlő ölelésre tárta a karját, amire Strify végre felszólalt:

- Szóval ő lenne a lánya,akiről már olyan sokat mesélt?

- Igen. Ő Rima Hanataro! Gyerünk kicsim, mutatkozz be neki...

- Hali! A nevem Rima.

Nyújtottam a kezem, amit ő egy mosollyal díjazott és megszorította. Érdekes, hogy a férfiak milyen erősen fognak kezet!

- Shint meg ismeri...

- Nos... igen!

- Am... valóban ismerjük egymást. De semmi baj. Rimával épp csak beugrottunk!

A szívem nagyot dobbant, mert ez gátat vetett volna az összes tervemnek, ezért megfogtam Shin kezét és hangot adtam magamnak:

- Nem! Vagyis... még csak most jöttünk! Mi jót csináltok, apa?

- Éppen a videókat nézegetjük.

- Valóban? Mi is megkukkanthatjuk?

- Hát ha Strify nincs ellenére...

- Felőlem. Már úgyis régen találkoztam Shinnel.

- És milyen jó is volt az!

Kicsit megszeppentem Shin felszólalására és rémületem tekintetemben tükröt öntött. Sóvárogva reméltem, hogy rosszul hallottam, de mind hiába... tudtam, hogy nem így van!

- Most mondd, hogy nem hiányoztam...

- Hát ezt mondani sem kell!

- Valaha barátok voltunk...

- Valaha! Csak az az idő már elmúlt, Strify...

- Nem kéne ennyire haragudnod!

- Késő bánat!

- Ugyan kérlek... nincs értelme a veszekedésnek!

Bátorkodott apa egy kis csillapításnak indult szöveggel, de láthatólag csak rontott a helyzet komolyságán. Jézusom mit tettem! Már nem is tűnik olyan jó ötletnek a megbékítés... mintha lehetetlen lenne! De aztán mégis csak maradtunk. A videók meglehetősen érdekesnek tűntek, és lerítt, hogy Strify tehetséges, de annyira nem értem akkor, hogy miért hagyta ott a Cinema Bizarret... egy szóló sem érhet ennyit!

- Nos melyik tetszene magának, Strify?

- Nem is tudom. Kikérjük a közönség véleményét is! Ó, drága Rima kisasszony: szerinted melyik lenne alkalmasabb egy lemez trailernek?

Amikor kiejtette a nevem Shin szorított az ölelésen. Éreztem, ahogy a pólómat hozzá szorította a hasamhoz és közben biztosra vettem, hogy fintorog is egyet.

- Nos... nekem a második nyerőbb!

- Értem. Na és Shin?

- Engem nem érdekel...

- Ó, akkor a második lesz...

- Értem! De ne befolyásolja a döntésed a lányom választása... neked kell, hogy teszen!

- Az az igazság, hogy nekem mind a kettő tetszett, ezért tök mindegy, hogy melyik lenne... de köszönöm a segítséget Rima!

- Hát... nincs mit... ó! Hány óra van, apa?

- Fél 5.

- Jaj ne! Shinnek mennie kell az órájára! Estin van. Akkor menjünk?

- Jól van. Hazaviszlek!

- Ööö... Rima, kicsim!

- Igen apus?

- APUS??! O.o Oké! Figyelj: vidd el a kulcsom, mert anyudnak be kellett mennie a céghez valamiért. Egyedül leszel otthon, mert Akiko elment Serenahoz!

- Na és Yukito?

- Ő már valószínűleg a barátnőjével lófrál.

- Értem.

- Rima! Tik-takk!

Szólt Shin, majd megfogta a kezem és elindultunk kifelé. Strify viszont még utánnunk lépett:

- Én azért örülök, hogy még élsz.

- Hát az érzés sajnos nem kölcsönös.

- És annak is örülök, hogy megismertelek, Rima!

Megfogta a kezem és KÉZENCSÓKOLT!!! Ez a gesztus valamiért mindig lenyűgözött a fiúknál, de hamar vissza kellett térjek álomföldről, mert Shin akkorát rántott rajtam, hogy azt hittem kiszakad a mancsom...

- Én is! Viszlát!

Kiértünk a kocsihoz és rögtön rákezdtünk a szokásos vitára:

- Neked meg mi bajod volt? Strify igazi úri ember...

- Nem igaz! Nem szokott ilyen lenni. Azért csinálta, hogy engem idegesítsen!

- Miért hiszed?

- Rima, nem hiszem, hanem tudom...

- De Shin ... !!

Szavamnál fogott, és magához vont. Ölelése meleg volt és puha... óvó, és féltő... szeretem amikor megölel! Már a kezdetek óta... a szombati party után ugyanis folyamatosan összefutunk és mindig öleléssel üdvözöl, vagy három puszival. Gyakran megfogja a kezem, és egy jó darabig el sem engedi. Néha átkarolja a derekam, néha megsimogatja a fejem búbját. Van hogy a hajamat simogatja! Nem tudom mit jelentsen ez... nekem nem megy az ilyen gyors "szerelembe esés"! Sosem nem is ment. De mintha... nem! Hülyeséget beszélek. Hiszen Shin nekem is tetszik! Akkor most miért paráztam rá a dologra?

***

- Szóvaaal... most megint szakítottatok?

Kérdezte Kiro Yura meredve. A fiú megrázta a fejét, Romeo pedig megkavarta a kávéját és tovább figyelte a másik két fiút.

- Nem. Most kibékültünk!

- Jézus. Titeket nem lehet követni! Szerinted Romeo?

Romeo bólintott és beleivott az italba. Kiro fejében sok minden kavargott most, hiszen ő már a kezdetek óta nem szimpatizált Erinnel. És Yuval amúgy is folyton folyvást összevesznek! Szinte nincs olyan hét, hogy ne szakítanának.

- Látod! Romeo szerint sem.

- Kiro, szerintem Romeonak tök mindegy! Az nem fog bele szólni semmibe, amit őt nem érinti. Ugye?

Fordult a most jelenleg fekete hajú srác a szintishez, aki a változatosság kedvéért kettőt bólintott. Kiro megrázta okos fejecskéjét és már épp azon volt, hogyan váltson témát, amikor Yu ismét szavánál fogta:

- De neked mi bajod van Erinnel, Kiro? Amióta összejöttünk te egyre jobban utálod. Megmondod miért?

A társalgás kedvéért meg akarta fogni Kiro kezét, de az gyorsan elrántotta és elfordult Yu felől. Megforgatta szemét és felállt.

- Most meg hova mész?

- Haza. Nem akarom magamat ismételni!

Mondta és elment. Yu ránézett Romeora:

- Ezt mi lelte?

Romeo vállat vont és lehörpintette az utolsó csepp kávét is. Yu sóhajtott egyet, majd ránézett barátjára, aki most tette le a csészét.

- Romeo! Te zseni vagy. Utánna megyek!

Yu felkapta dzsekijét és másik barátja után rohant. Romeo magára maradt. Kért még egy kávét.

***

Otthon magamba roskadva feküdtem a földön és zenét hallgattam az iPODomon. Zene hallgatás közben megy a legjobban a relaxálás, és a gondolkodás. Nem értem Shin miért gyűlöli ilyen szinten Strifyt. Így nem igen fog bevállni a tervem... vajon mi történhetett kb. egy éve, vagy mittudom én mikor? Jobb lesz megtudnom. Holnap már akcióba is lépek!

7.rész: Régi arcok - új érzelmek

Sziasztok!

Meghoztam a folytatást! ^^ Bocsi ha félregépelést találtok, de mint mindig most is siettem... :(

[Strify szemszög]

/A barátok olyanok, mint az égi csillagok:

Sok van belőle, de sosem ragyognak ugyanúgy./

Unalmas perceimben végül játszani kezdtem ujjaimmal a kormányon. Végigfuttattam az ujjbegyeimet a vékony bőrdarabkán és ezt megismételtem még párszor. De addigra már kijött! Angyali mosoly terült el az arcán, fekete haja most a szokottnál is szebben csillogott a napfénnyel ölelkezve, bőre olyan fehér volt, mint az első decemberi hó, szája olyan vörösen ragyogott, mint a megfestett rózsa: valótlanul, de mégis csodálatosan! A nap nevetve ragyogott fenn az égen, mikor kinyitotta a kocsi ajtaját és rám meredt földöntúli tekintetével.

- Szia Wayolette!

- Hali Strify...

Beült mellém, és becsatolta az övét. Tekintetem továbbra sem emeltem le róla és mosoly húzódott arcomra. Láttam ahogy zavartan mered maga elé a semmibe és sóhajt egyet. Kezeit az ölébe helyezte és becsukta a szemét. Bátorítás gyanánt megfogtam a kezét és megszorítottam. Arcomhoz emeltem, amire tekinteteit belém szúrta.

- Ne aggódj! Itt vagyok veled.

- Tök jó lenne ha megnyugtatna...

Megfogta az arcom és végigsimított rajta. Az érintésénél eszembe jutott, hogy milyen érzés a boldogság... addig éreztem magam biztonságban, amíg ő is. Visszahúzta a kezeit maga elé és sóvárogva kérdezgette:

- Mi lesz ,ha kiderül, hogy valami komolyabb bajom van?

- Ne! Ne is gondolj ilyenekre! Wia... te egy gyönyörű, inteligens nő vagy. De még kevés jóban volt részed! Nem voltál komolyabb diszkóba, nem szexeltél, nem tervezted el az esküvődet... erre még sor fog kerülni! Szóval nem lesz semmi. Nekem elhiheted.

- De férfias felfogásod van...

- Bocs, hogy az vagyok!

- Ezt most még elnézem.

Viccelődött, amit egy 5 perces nevetés roham követett, aztán beindítottam az autót és beletapostam a gázba. Óvatosan vezettem, semmi hirtelen kanyarral, vagy hasonló, mert még a végén megijeszteném szerencsétlen lányt. Bár ő nem sokat figyelt az utazásra, hiszen sóvárogva a mellettünk futó tájat kezdte pásztázni egy gyorsan jött pillanatban. Sűrűn sóhajtozott, néha megint elő-előtört belőle a köhögő roham, de mégis próbálta legyűrni magában a krehácsolás kényszerét. Bizonyára maga alatt lehetett, mert meg volt benne a pesszimizmus legkisebb sziporkázó parázsa és csak idő kérdése mikor lobban lángra! De majd én nem engedem, hogy égjen! Én fogom eloltani! Én leszek az, aki megakadájozza, hogy bármi rossz történjen vele.

***

Megérkezve a kórházba már éppen kiszált az autóbol, amikor hirtelen átszaladt a másik oldalra (hozzám), kinyitotta az ajtót, és behajolt. Megfogta a kezem.

- Nem fog menni egyedül! Gyere be velem, kérlek!

Válasz helyett csak elmosolyodtam és megszorítottam puha, kicsi kezét.

A várakozóban leültünk. Wia egész végig a kezem szorította és mélyen sóhajtozott. A rendelő ajtaján egy kedves arcú, 40es nő kukkantott ki és hangosan beolvasta a nevet:

- Wayolette Wunderbaum!

- Jelen!

Pattant fel Wia és mélyen elpirult, amikor észre vette, hogy mindenki őt nézi. Felálltam én is és megkérdeztem kedvesen a nőt:

- Kísérő mehet vele? Kicsit meg van rökönyödve.

- Persze.

Beérve Wiát leültették és hamarosan elkezdődött a szokásos orvosi eljárás: szívhallgatás, megnézni a beteg torkát, vérnyomás mérés - meg ilyenek. Aztán kérdezgette a lányt, amire az kedvesen válaszolt. Az orvos eleinte rázta a fejét, de a vizsgálat végén:

- Javulást véltem felfedezni Frau Wunderbaum!

- Igazán?

- Igazán. De azért a jövőhéten csütörtökre visszavárom!

- Jaj de jó. Köszönöm Doktor Úr!

Egy mosollyal nyugtáztam a végkifejletet és mikor Wia megint megfogta a kezem, hogy kimenjünk már észre vettem rajta is: örül. Alig értünk ki a kórházból, vissza a kocsihoz, amikor hirtelen a nyakamba ugrott és szorosan átölelt.

- Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm!

- Hehh. De miért nekem? Én semmit sem csináltam.

- Te szerencsét hozol, Strify!

Lábujjhegyre ereszkedett és adott egy puszit, amibe belepirultam. A kis bolond! Ő az életem értelme.

Miután megvolt a siker élmény ismét haza hajtottunk és Wia szülei megvendégeltek egy kis ebéddel. Régebb óta ismerem a szüleit Wayolettenek! Kedvesek, figyelmesek és láthatólag szeretik a lányukat! Ezt tudom levonni az eddigi ismereteim alapján.

- Köszönöm Andreas... nagyon kedves, hogy így figyelsz a lányomra!

Ült le mellém az anya. Elsőre nem is tekintettem rá, mert fogalmam sem volt ki az az Andreas... de aztán eszembe jutott! Néha már túl beleélem magam Strify szerepébe!

- Ugyan. Csekéjség! Wia nekem is az egyik legfontosabb ember az életemben, szóval... ez nem tesz semmit!

- Minden esetre hálásak vagyunk!

Hátba veregetett, amire én ismételten mosolyogtam.

- Hát nekem most mennem kell, mert éppen az albumomat csináljuk Hanataro úrral, szóval... a viszont látásra!

- Szép estét Hudec úr...

Kicsit elcsúszott az érzékelésem, mert a "Hudec"nél kicsi sokk ért... de aztán intettem!

- Wia, kísérd ki!

- Oké.

És Wayolette is a nyomomba szegült. A kapuig semmit sem szóltunk egymáshoz, de aztán a kapuban rátört a vallomás:

- Már olyan sokkal jövök neked... majd igyekszem törleszteni!

- Volna pár ötletem hogyan...

- Nem ilyenekre gondolok, Strify!

- Jól van bocs... előtört!

- Semmi baj! Tényleg köszi mindent...

- Ne köszönd. Jó éjt!

- Jó éjt!

És már éppen elfordult, amikor eszembe jutott mit is akarok. Régóta szerettem volna megpróbálni, de eddig nem volt elég önbizalmam - de már érzem, hogy nem lesz semmi baj! - karjánál fogva rántottam magamhoz és egy melengető ölelés után a szemembe nézett ártatlan tekintetével. Elmosolyodtam - hisz ennek szinte senki nem bír ellen állni - és... MEGCSÓKOLTAM.

A csókot viszonozta és még át is karolta a nyakam, de miután szétválltunk csak ennyit mondott:

- Te tényleg bárkit el tudsz csábítani...

És adott egy szájra puszit, majd belebegett a házba. Mikor az ajtó becsukódott felugrottam a magasba és a levegőbe boxoltam!

- EZ AZ!

Adtam a világ tudtára örömöm, majd kocsiba ültem és hajtottam is a stúdióba.

***

- Na végre, hogy idetalált!

- Hát... akadt egy kis elintézni valóm, de már itt vagyok.

- Remek! Akkor... jó hír! Megkaptam a szerződést egy hazai - igen híres - lemez kiadótól. Csak egy aláírás kell és már kész is a lemez!

- Micsoda hír.

- De egy szám még hátra van! Azt felénekli most, vagy esetleg holnap?

- Hát szerintem valószínűsíthetőleg holnap. De akkor reggelről! A 7 óra magának megfelel?

- Természetesen Strify! Akkor... kerülj beljebb!

- Köszönöm.

A szerződést tehát aláírtam és a dolgozókkal egy pohár pezsgőt ittunk - csak a koccintás erejéig! Aztán Hanataro felajánlotta, hogy megnézhetnénk az album bemutató klippjét, amiből kettő is van. Kiválasztjuk a legjobbat és az lesz az eredeti trailer! Már kíváncsi vagyok...

Éppen bele kezdtünk volna a videók megtekintésébe, amikor kitárult a stúdió ajtaja. Nem várt esemény következett! Ott állt... igen, Ő volt az! És átlépte a küszöböt, miközben tekintetét egyenesen belém fúrta. Shin?